Rolls-Royce

címke rss

Önvezető hajókat épít a Rolls-Royce

Gazdaság2018.10.16, 13:41

A Rolls-Royce már a 2010-es évek eleje óta dolgozik az önvezető hajók technológiáján, ám csak tavaly jelentették be, hogy várhatóan 2025-re elkészülhet saját önvezető óceánjárójuk – idén ráadásul elindították mesterséges intelligencia programjukat a legénység vezette hajók számára.

Betettek a sugárhajtómű-hibák a Rolls-Royce-nak

Gazdaság2018.08.03, 09:24

A Trent 1000 és 900 hajtóműveinek költséges ellenőrzése és javítása a Rolls-Royce féléves profitjába került, írja a The Guardian. A sugárhajtású motoroknál korábban repedéseket és egyéb problémákat fedeztek fel, és ezek helyrehozatala az elkövetkezendő három évben több mint egymilliárd fontba fog kerülni.

A Rolls-Royce már robotokat is fejleszt

Gazdaság2018.07.18, 12:22

A cég bejelentette, hogy olyan apró robotcsótányokat fejleszt, amelyek képesek feltérképezni a repülőgépek hajtóműveinek hibáit, és akár meg is javítják azokat.

A Rolls-Royce már a repülő taxikon dolgozik

Gazdaság2018.07.16, 13:56

A brit Rolls-Royce tervezői egy olyan repülő taxit alkottak, ami képes függőlegesen fel- és leszállni, miközben akár öt utast is képes szállítani a levegőben.

Komoly gondok vannak a Rolls-Royce-nál?

Gazdaság2018.06.11, 15:38

Miközben a Rolls-Royce bejelentette, hogy problémákat fedeztek fel egyes Boeingeknél használt motorokban, lapértesülések szerint a vállalat akár több mint 4 ezer alkalmazottat is elküldhet a következő időszakban.

Miért a gazdag kanadai anyukák pörgetik a Rolls-Royce piacát?

Gazdaság2018.06.08, 10:00

Amikor a Rolls-Royce Motor Cars brit luxusautógyártó bemutatta első amerikai szabadidő-autóját a múlt hónapban, Vancouvert választotta színhelyül. Az első napon hat kocsit adtak el, darabonként 399 ezer kanadai dollárért (82,7 millió forint).

Szentségtörő modellt mutatott be a Rolls-Royce, itt az első terepjárójuk

Auto2018.05.11, 10:12

Hosszas várakozás után a Rolls-Royce végre bemutatta története első szabadidő-autóját, a Cullinant. Az extrák nélkül 90 millió forintba kerülő SUV újraértelmezi a luxusterepjáró kifejezést, mellesleg ez a márka első autója, ami négykerék-meghajtású.

Ezt is megértük, már a Rolls-Royce is készít hegyomlás méretű terepjárót

Auto2018.02.14, 14:17

Hivatalosan bejelentették, hogy Cullinan nevet kapta a világ egyik legdrágább autójának ígérkező luxus-SUV.

Lukaku kocsijával is próbál az MU-szurkolók kedvében járni

Sport2017.12.18, 18:34

A Manchester United belga támadója sok kritikát kapott mostanában a szurkolóktól, amiért a rangadókon szinte észrevehetetlen, és csak az úgymond kiscsapatok ellen brillírozik. Mindezt alátámasztva, a Premier League legutóbbi játéknapján a West Bromwich kapujába beköszönt, előtte viszont a City ellen a kihagyhatatlant is kihagyta. Az utcán mindenesetre biztosan feltűnő jelenség lesz, pláne Rolls-Royce-ának új festésével.