A Jóisten az egyik szemét mindig rajtam tartotta

A hatvanas években a máriaremetei templomban rendre megállt az egyházi kórus próbája. „Anikó, ne énekelj olyan hangosan!” – hangzott el a feddő instrukció, persze hasztalan, mert a megszólított tehetséges, fiatal lány már akkor kitűnt kortársai közül. Később, tanulmányai végeztével átütő erejű hangjával, biztos magasságaival, különleges egyéniségével, összetett és egyben rendkívül személyes szerepformálásával is elvarázsolta a nézőket, többek között az Operaházban. Amikor legördült a függöny, a közönség forró ovációjával majdhogynem szétverte a házat. A nemzetközi turnékra rendszeresen őt vitték, természetes volt számára, hogy a kivváló ...