Rogán Antal

címke rss

Rogán: Minden kisbefektető kap kártérítést

Gazdaság2015.03.24, 08:39

Rogán Antal szerint vissza fogja kapni pénze nagy részét az a 22 ezer ember, akinek 6 millió forintnál kisebb összegű befektetése volt a bedőlt pénzügyi vállalkozásoknál.

Ezt csak a Viktor-hívők veszik be

Gazdaság2015.03.23, 21:02

A jegybank és a nyomozó hatóságok eddig nem közöltek konkrétumokat a brókerbotrányról, amiről tudunk, az Matolcsy György és a Fidesz felelőssége, véli a volt pénzügyminiszter. Veres János szerint, ha 2010 előtt is történtek jogsértések, akkor a pénzügyi felügyelet akkori vezetői is felelősek, és a brókercégek ellenőrzését nem úgy kellene szigorítani, ahogy a Fidesz tervezi. Az MSZP és a Fidesz közti kommunikációs háborút a Fidesz kezdte.

Rogán Antal: A brókerek vagyonát is zárolhatják majd

Gazdaság2015.03.23, 11:35

A brókercégeket érintő pénzügyi csőddel kapcsolatos eljárásra nagyon szigorú törvényjavaslatot fogalmazott meg a Fidesz, hasonlóra Magyarországon még nem volt példa, mondta Rogán Antal frakcióvezető. A törvényjavaslatot a tervek szerint hétfő délután nyújtják be.

Rogán elmondta, mit gondol a köztévé bakijairól

Itthon2015.03.16, 16:47

Arra volt kíváncsi a sajtó, hogy a Fidesz frakcióvezetőjét is bosszantotta-e a közszolgálati televízió március 15-i új műsorstruktúrájának startját végigkísérő bakisorozat. Rogán Antal válaszolt is.  

Rogán: Nem célpontnak küldjük a katonáinkat Irakba

Itthon2015.03.16, 15:52

A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja egyetért azzal, hogy Magyarország katonákat küldjön az iraki Kurdisztán területén található Erbílbe az Iszlám Állam elleni fellépésre alakult nyugati koalíció támogatására - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője. 

Rogán: 12 pont nélkül nincs kormányváltás

Itthon2015.03.14, 19:10

A Fidesz frakcióvezetője szerint az 1848-as forradalmi követelések listája, a márciusi 12 pont "a polgári Magyarország alapköve", és a 2010 óta tartó nemzeti, polgári kormányzás iránytűje is.

Rogán: Egy baloldali kormány a nemzeti függetlenség feladása

Itthon2015.03.14, 12:55

Nem szabad elhinnie a jövő fideszes politikus-generációjának, hogy létezhet jó baloldali kormány, mert ez a nemzeti függetlenség végét jelentené - ezzel ijesztgette hallgatóságát a Fidelitas kongresszusán Rogán Antal.

Innen jönnek Orbán keményen dolgozó emberei

Itthon2015.03.12, 22:48

A keményen dolgozó emberek érdekében kíván politizálni a következő években a Fidesz–KDNP. Ez egyelőre csupán egy kommunikációs panel, hiszen a második Orbán-kormány idején nőttek a társadalmi különbségek, és rengetegen kerültek ki a szociális ellátásból. Politikai elemzők és szociológusok szerint gyakorlatilag lehetetlen meghatározni a keményen dolgozók kategóriáját, ráadásul a munkásosztály is megszűnt.

Rogán: már áprilisban tárgyalhat a parlament a brókercégek szabályozásáról

Gazdaság2015.03.31, 11:13

Már áprilisban gyorsított eljárással megtárgyalhatja a parlament azokat a módosító indítványokat, amelyek következtében hatékonyabban és átláthatóbban működhet a hazai befektetési vállalati piac.

Rogán a jegybankot méltatja a Buda-Cash-ügyben

Gazdaság2015.03.10, 12:41

A Buda-Cashnél tapasztalt visszaéléseket már 2010 májusában meg lehetett volna állítani, ha a felügyeleti vizsgálatot akkor ugyanolyan hatékonyan hajtották volna végre, mint ahogy azt most a Magyar Nemzeti Bank megtette - jelentette ki Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.

Ki tehet a Buda-Cash-ügyről?

Gazdaság2015.03.09, 14:54

A Fidesz szerint az MSZP, az MSZP szerint a Fidesz, az LMP szerint mindenki tehet arról, hogy a Buda-Cash Brókerháznál másfél évtizedig folytatódhattak a csalások. Rogán Antal megígérte, hogy lesz parlamenti vizsgálóbizottság, ami majd kideríti, kik a brókerbotrány felelősei.

A Fidesz parlamenti vizsgálóbizottságot akar a Buda-Cash ügyben

Itthon2015.03.09, 12:16

Parlamenti vizsgálóbizottságot javasol a Fidesz a Buda-Cash-ügy tisztázására, és hamarosan benyújtja a parlament elé az erre vonatkozó javaslatát - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülése után.

Hatalmas baki a Fidesznél

Gazdaság2015.03.06, 15:13

Fideszes politikusok több nyilatkozatban is megpróbálták összemosni a mostani Buda-Cash-botrányt a kilencvenes évek csalásával, a Globex-üggyel. Az Index kiderítette, hogy Rogán Antal és Varga Mihály is nagyot tévedett: összekevertek két Gyarmati Jánost, akiknek semmi közük egymáshoz. A Fidesz lényegében elismerte a tévedést, de nem kér bocsánatot.

Rogán: Az ellenzék azt sem tudja, mire szavaz nemmel

Itthon2015.03.03, 19:10

A Fidesz frakcióvezetője rendkívül felelőtlennek tartja a keddi parlamenti szavazásoknál tanúsított ellenzéki magatartást, amivel szerinte veszélybe sodorták egy fontos törvény elfogadását. Rogán Antal elmondta azt is, hogy szerinte az ellenzéki pártok nem támogatják az Iszlám Állam elleni küzdelemben való magyar részvételt. Hozzátette, mivel a Fidesznek nincs meg a döntéshez szükséges kétharmados többsége, a tárgyalások megrekedtek. Az MSZP és az Együtt azonban másként látja a helyzetet. 

Újabb csodafegyvert vetne be a Fidesz

Itthon2015.03.03, 06:12

A kormánypárt abban bízik, hogy a Buda-Cash-üggyel aktivizálni tudják azokat a szavazóikat, akik az utóbbi hónapokban elfordultak a Fidesz–KDNP-től. A párt számára nagyon fontos lenne egy olyan ügyet találni, amelynek révén a tapolcai időközi voksolást is megnyerhetik.

Rogán: Szocialista brókerbotrány a Buda-Cash-ügy

Gazdaság2015.02.26, 18:04

Rogán Antal azt mondta, hogy „a Kulcsár-ügy után itt az új szocialista brókerbotrány”. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején Antali Károly, a Buda-Cash felügyelőbizottságának elnöke kormánybiztosként felügyelte a MÁV átalakítását.

Rogán: a kommunista vezetők mind felelősséggel tartoznak a gulágért

Itthon2015.02.25, 17:57

A kommunista vezetők mind felelősséggel tartoznak a gulágért, ezért nem engedhetjük, hogy bármely intézmény Magyarországon egy kommunista nevét viselje – mondta a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerdán, a budapesti gulágemlékműnél, hangsúlyozva: nem engedhető meg a bűn relativizálása és bagatellizálása.

Egy hónap alatt 21 ezer bevándorlót fogott el a rendőrség

Itthon2015.02.25, 13:11

Csak az elmúlt egy hónapban több, mint 21 ezer migránst fogtak el a hatóságok - derült ki a rendőrség összesítéséből.

Ezért lehetne olcsóbb a kenyér

Gazdaság2015.02.16, 10:53

Tavaly decemberben 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek ára 6,9, az élő állatok és állati termékeké 6,2 százalékkal csökkent. Január végén Rogán Antal is az olcsóbb kenyér miatt hívta egyeztetésre a pékeket.

Nemzeti konzultáció lesz az illegális bevándorlásról

Itthon2015.02.11, 12:49

A kormány támogatja a Fidesz-frakció nemzeti konzultációra vonatkozó kezdeményezését a gazdasági bevándorlással kapcsolatban - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Meghekkelték Rogán bevándorlós sajtótájékoztatóját

Itthon2015.02.10, 22:43

Budapesten, a Keleti pályaudvaron tájékozódott a Fidesz frakcióvezetője a bevándorlási helyzetről kedden délután. Miután szétnézett, és beszélt néhány rendőrrel, Rogán Antal sajtótájékoztatót tartott. Kiderült, hogy a Fidesz módosítani szeretné a bevándorlási szabályokat. A tájékoztató végét kisebb közjáték zavarta meg.

Rogán: Jelentősen szigorítani kell az idegenrendészeti szabályokat

Itthon2015.02.10, 16:35

Az idegenrendészeti és a bevándorlással kapcsolatos szabályok jelentős szigorítását sürgette ismét Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden, miután Budapesten, a Keleti pályaudvaron tájékozódott a fokozódó bevándorlás következtében kialakult helyzetről.

Rogán Antal a pályaudvarra tart

Itthon2015.02.10, 15:04

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Keleti pályaudvaron a rendőrség segítségével tájékozódik a fokozódó bevándorlás következtében kialakult helyzetről, majd sajtótájékoztatót tart a helyszínen tapasztaltakról.

A szülők nemet mondanak a kilencosztályos iskolára

Gazdaság2015.02.06, 13:14

Nem döntöttek a kilencosztályos általános iskoláról a Fidesz-KDNP kihelyezett mezőkövesdi frakcióülésén. Rogán Antal szerint megoldást kell találni arra a problémára, hogy sok diák nem végzi el a középiskolát, de erről előbb konzultálni kell a tanárokkal és a szülőkkel. Szakemberek egyébként örülnek a Pokorni-féle javaslatnak, de egyeztetést sürgetnek.

Indul a nemzeti közműszolgáltató, új budapesti kórház épül

Itthon2015.02.05, 18:04

A Fidesz–KDNP-frakció felhatalmazta a kormányt arra, hogy márciusban induljon el a nemzeti közműszolgáltató – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki mezőkövesdi sajtótájékoztatóján, a kormánypárti képviselőcsoport kihelyezett ülésének helyszínén. A Fidesz–KDNP ezenkívül egy új budapesti kórház építését is javasolja.

A tanárokat nem kérdezték a kilencosztályos iskoláról

Itthon2015.02.05, 12:28

Nem új keletű a kilenc évfolyamos általános iskola ötlete, és most sem biztos, hogy közelebb jutunk a bevezetéséhez. A pedagógusok és az oktatáskutatók nem tartják rossznak a kezdeményezést, de fontosnak tartanák az egyeztetést és párbeszédet az iskolai reformról. Hoffmann Rózsa az Origónak azt mondta, ambivalens érzései vannak a kilencosztályos iskolával kapcsolatban.

Rogán: Be kell reteszelni az ország ajtaját

Gazdaság2015.02.05, 10:32

Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést, és javítani kell a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén – egyebek között erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP Mezőkövesden tartott frakcióülésének első napján a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint. A kormányfő kiállt a megélhetési bevándorlás visszaszorítása mellett is.

A kilencéves általános iskoláról is tárgyal a Fidesz

Itthon2015.02.04, 08:37

A kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyal a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja szerdán kezdődő évadnyitó ülésén, Mezőkövesden 

Rogánék vitanapot akarnak a gazdasági bevándorlásról

Itthon2015.02.03, 16:52

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a bevándorlásról szóló politikai vitanapra vonatkozó kezdeményezését.

Orbán Viktor zárt ülésen tárja fel idei terveit

Itthon2015.02.03, 11:01

Immár hagyományos módon, háromnapos zárt frakcióüléssel készül a Fidesz–KDNP a 2015-ös tavaszi ülésszakra. A miniszterelnök értékelésével kezdődik majd a találkozó, amelyen minden bizonnyal az egészségügy és az oktatás területén tervezett változásokról is szót ejt Obán Viktor. Lázár János az RTL-ről beszél majd.

Rogán: A devizahitelesek februártól érezhetik a forintosítás hatását

Gazdaság2015.01.30, 10:41

A Fidesz frakcióvezetője szerint február elseje rendkívül fontos fordulópont a devizahitelesek számára, a forintosításról szóló törvénynek megfelelően a februári törlesztőrészleteket ugyanis már a rögzített árfolyamon kell folyósítani.

Az üzletláncok is nemet mondtak Rogánnak

Gazdaság2015.01.30, 08:23

Hiába akar olcsóbb fehér kenyeret Rogán Antal, a pékek után az üzletláncok is azt közölték, nem tudják csökkenteni az árakat.

Csak az üzletláncoktól várhat olcsóbb kiflit Rogán

Gazdaság2015.01.30, 08:22

Rogán Antal a csökkenő üzemanyagárak miatt olcsóbb kenyeret akar. A pékek azonban azt mondják, hogy nem tudják csökkenteni a kenyér árát.

Rogán Antal olcsóbb kenyeret akar

Gazdaság2015.01.28, 13:47

A Fidesz szerint az olcsóbb üzemanyag miatt csökkennie kellene a kenyér árának. A pékszövetség vezetője viszont azt mondja, jelenleg nincs lehetőség mérsékelni a sütőipari termékek árát.

Rogán: A letelepedési kötvény más kategória

Gazdaság2015.01.26, 06:28

Nem lehet együtt kezelni a megélhetési bevándorlókat és a letelepedési kötvényt vásárlókat, mert amíg az első a migrációs politika eleme, az utóbbi a befektetők vonzására kitalált program - nyilatkozta Rogán Antal.

Juhász Péter párbajra hívta ki Rogán Antalt

Itthon2015.01.25, 10:33

„Párbajra hívlak! En garde!" - írta Juhász Péter, az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője Rogán Antal volt polgármesternek, javasolva, hogy egy nyilvános vitán ütköztessék véleményüket a belvárosi ingatlaneladásokról.

Kocsis Máté: Demszky és Hagyó ellen nyomozzon az OLAF

Gazdaság2015.01.23, 15:41

A "Demszky-Hagyó-Steiner korszakban" zajlott a EU csalásellenes hivatala által is vizsgálat Város Szíve Program, ezért őket kell a részletekről megkérdezni – mondta Kocsis Máté.

Rogán Antal fejét követeli az ellenzék

Itthon2015.01.23, 14:32

A Fidesz jelenlegi frakcióvezetője, Rogán Antal volt V. kerületi polgármester fejét követelik az ellenzéki pártok, miután kiderült, hogy a Belváros Főutcája projekt egy részénél szabálytalanságokat tárt fel az Európai Csalás Elleni Hivatal, és emiatt a magyar ügyészség beavatkozását is kérte. Az önkormányzat nem tud a kifogásokról.

Bajnaival igazolná magát Rogán önkormányzata

Gazdaság2015.01.23, 12:17

Az EU korrupcióellenes hivatala, az Olaf is vizsgálódik az V. kerületi mutyigyanús pályázatok ügyében. A belvárosi önkormányzat azt mondta, nincs tudomásuk szabálytalanságokról.

Rogán: Európai léptékű lett a Belváros

Itthon2015.01.19, 16:23

Rogán Antal szerint ha az V. kerületi önkormányzat nem értékesített volna üzlethelyiségeket, nem alakulhatott volna ki egy európai léptékű Belváros.

Rogán: 2018–20-ra jöhetne az euró

Gazdaság2015.01.19, 08:14

Rogán Antal az Országgyűlés gazdasági bizottsága elnökeként azt tervezi, hogy a következő hetekben meginvitálja az érdekképviseletek vezetőit a parlamentbe, és megkérdezi tőlük, a benzinár csökkenése miért nem jelentkezik a termékek, szolgáltatások árában.

Juhász: Heim magával versenyzett

Gazdaság2015.01.16, 18:02

„Heim Péter saját magával versenyzett Rogán pályázatán” – írja Facebook-oldalán Juhász Péter a belvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatban.

Lemondott a tisztségéről Juhász Péter

Itthon2015.01.15, 17:28

"Nem hajlandó asszisztálni a rabláshoz", ezért lemondott önkormányzati bizottsági tisztségéről Juhász Péter, V. kerületi ellenzéki képviselő – a mandátumát viszont megtartaná. A belvárosi önkormányzat szerinte elárulta választóit.

Közösségi szimbólumokat védene a terroristáktól a kormány

Itthon2015.01.14, 14:56

Bizonyos közösségi szimbólumokat kiemelten védene a kormány a terrorizmustól. A szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra. Ezek hangzottak el a terrorizmussal kapcsolatos ötpárti egyeztetés után.

Rogán Antal kétszer is Amerikával példálózott

Gazdaság2015.01.12, 11:14

Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás – mondta Rogán Antal az M1 Ma reggel című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországon ugyan csökkent, de még mindig van munkanélküliség, ezért elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni.

Rogán arra kíváncsi, honnan van pénzük a tüntetőknek

Itthon2015.01.10, 23:03

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint az országvédelmi akciótervnek része lehetne az is, hogy kiderüljön, „ki húzódik meg” a mostani tüntetések mögött.

Terrorellenes fellépés: Tóbiás József is ott lesz

Itthon2015.01.10, 11:56

Az MSZP is részt vesz a Fidesz álta kezdeményezett a terrorellenes fellépésről szóló egyeztetésen.

Nincs jogalap a Juhász Péter elleni eljáráshoz

Itthon2015.01.07, 17:32

Nem indíthat összeférhetetlenségi eljárást Juhász Péter ellenzéki képviselő ellen az V. kerület fideszes alpolgármestere, erre nincs jogi lehetőség - közölte a fővárosi kormányhivatal. Juhász Péter korábban többször is kijavította vagyonnyilatkozatát, amit a kerületi fideszes alpolgármester problémásnak tart.

Belvárosi ingatlanügyek: százmilliók nyomában

Itthon2015.01.06, 17:20

Jövő kedden tárgyal a vitatott, és a sajtóban botrányt kavart V. kerületi ingatlanértékesítésekről az önkormányzat pénzügyi bizottsága. Az ülésen, amely akár zárt is lehet, arról a jelentésről lesz szó, amelyet a hivatal készített "a közvélemény által nagy érdeklődéssel kísért" kerületi ingatlanügyek szabályszerűségéről és megtérüléséről.

Feljelenti Juhász Péter az ingatlancsalókat

Itthon2015.01.13, 10:06

Bűnszervezetben elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt tett feljelentést Juhász Péter. Az V. kerületi képviselő panamát sejt Belváros-Lipótváros ingatlaneladásai mögött, az ügyészség viszont ellene indított eljárást rágalmazás miatt.

Rágalmazás miatt eljárás indult Juhász Péter ellen

Itthon2014.12.29, 13:18

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének feljelentése nyomán az ügyészség rágalmazás miatt eljárást indított Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő ellen - közölte Belváros-Lipótváros Önkormányzata.

Országvédelmi akciótervvel készül a Fidesz

Itthon2014.12.29, 13:57

Országvédelmi akcióterv, országfejlesztési koncepció és egységes családtámogatási terv megalkotására készül a Fidesz-KDNP-frakció a jövő évi évadnyitó ülésén - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus arról is beszélt, az Egyesült Államok "nyomásgyakorlása" mögött az EU és Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügye állhat. Kifogásolta egyúttal, hogy a sajtóban zajlanak a Fidesz belső vitái.

Rogán: Nem volt ingatlanpanama a Belvárosban

Gazdaság2014.12.20, 16:39

A DK feljelentést tett a belvárosi ingatlaneladások miatt. Rogán Antal szerint politikai hátsó szándékból vádaskodnak, az ő személye miatt támadják a kerületet. Feljelentést tett a DK ellen.

Habonyt is vizsgálná a parlamenti bizottság

Itthon2014.12.18, 12:52

Továbbra sem világos, átesett-e nemzetbiztonsági átvilágításon Habony Árpád, ahogy az sem, miből él a nem hivatalos tanácsadó, és mindez jelenthet-e kockázatot. A különféle tanácsadók, külsős ügyvédi irodák vagy tanácsadó cégek egységes ellenőrzését a nemzetbiztonsági bizottság is vizsgálná.

Nemzetbiztonsági kockázat lehet Habony, a fantomtanácsadó

Itthon2014.12.14, 14:25

Átesett-e a kormányfőt és vezető fideszeseket tanácsokkal ingyen ellátó Habony Árpád nemzetbiztonsági átvilágításon? - kérdezi Orbán Viktortól az ellenzék. Nemzetbiztonsági forrásaink azt tartják valószínűnek, hogy nem, márpedig ez komoly kockázatot jelenthet, ha tanácsadóként minősített iratokhoz, információkhoz jut hozzá. A Fidesz-frakció szerint a választások vesztesei támadják a tanácsadót.

Jogilag abszurd Kocsis Máté kötelező drogtesztje

Itthon2014.12.09, 12:42

Abszurdnak és jogilag értelmezhetetlennek tartja Magyar Gábor ügyvéd, hogy Kocsis Máté drogtesztre kötelezné a 12 és 18 év közötti fiatalokat, továbbá az újságírókat és a megválasztott politikusokat is. Az sem tisztázott például, ki számít újságírónak.

Obama ellen is akar-e tüntetni Goodfriend?

Itthon2014.12.08, 14:56

A Fidesz-frakció arról kérdezi André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, hogy Barack Obama amerikai elnök ellen is kíván-e tüntetni internetadóügyben – közölte Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője hétfőn Budapesten.

Juhász: 50 milliót keresett Portik cége Rogán üzletén

Itthon2014.12.07, 13:20

Ötven millió forintot keresett a Portik Tamás érdekeltségébe tartozó cég, a Classic Immo Kft.  az V. kerületi önkormányzattal kötött üzleten – állítja Juhász Péter. Az Együtt belvárosi képviselője Facebook-oldalán azt írta, feljelentést tesz az ügyben. A belvárosi önkormányzat szerint Juhász bosszúból rágalmaz. 

Szilvásy beperelné Rogánt Portik miatt

Itthon2014.12.03, 15:23

Bocsánatkérést vár Rogán Antaltól a fideszes politikus által Portik Tamással összefüggésbe hozott Szilvásy György, különben beperli. A volt titokminiszter az Origónak azt mondta: nem ismeri Portikot, ez ügyben több pert is megnyert, a „hazug rágalmakkal" a Fidesz csak saját ügyeiről akarja elterelni a figyelmet.

A CBA-sok sem örülhetnek Rogán új javaslatának

Itthon2014.12.01, 19:12

A Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap egyetlen munkavállalót se lehessen dolgoztatni. Ennek első lépése a kereskedelemre vonatkozó vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Arról is beszélt, hogy a Fidesz több gyermeknek biztosítana ingyenes étkeztetést.

Portik élettársa is jól járt Rogánékkal

Itthon2014.11.29, 18:01

Egy jobb budai panellakás négyzetméterárán adta el a Belváros egyik legfelkapottabb részén, a Károly körúton lévő értékes üzlethelyiségét az V. kerület a Prisztás-gyilkosság miatt nem jogerősen elítélt Portik Tamás élettársának érdekeltségében lévő cégnek.

Devizahitelek: az Országgyűlés kedden dönthet a forintosításról

Gazdaság2014.11.25, 06:02

Ma szavazhat az Országgyűlés a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatról, valamint az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról. Kormányzati politikusok szerint átlagosan 25-30 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek.

Rogán: Már márciusban csökkenhet a törlesztő

Gazdaság2014.11.17, 16:30

A devizahitelek forintosítása volt a legfőbb téma a Parlament hétfői plenáris ülésén. A kormány megvédte a piaci alapú forintosítást, az ellenzék határozati javaslatokkal és utcai demonstrációkkal küzdene a szerintük káros döntés ellen.

A kormánynak fontosabb a pacalpörkölt, mint az egészségügy

Gazdaság2014.11.13, 11:39

A kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya felé tervezi eltolni a cafeteria-rendszert, az egészségpénztáraknak ezért kevesebb hozzájárulás juthat. Az egészségügy bukhat akár 25 milliárd forintot, rosszul járhatnak a betegek, a gyógyszerészek és az orvosok is.

Sávos cafeteriaadó és sávos nyitva tartás

Gazdaság2014.11.08, 09:39

Sávos cafeteriaadót akar a kormány, amivel a kormánytisztviselők járnak jól. Sávos nyitva tartást akar a KDNP, amivel szerintük a családok járnak jól. Drágább lesz a kötelező biztosítás, Budapest törlesztett Brüsszelnek, a pornókirály a leggazdagabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.

Juhász nem rágalmazta Rogánt

Itthon2014.11.07, 17:48

Nem rágalmazott az önkormányzati választás kampányában Juhász Péter, amikor Rogán Antal távozó polgármester szemére vetette az V. kerületi önkormányzat „korrupciógyanús ügyeit" - állapította meg a bíróság, és bűncselekmény hiányában megszüntette a fideszes politikus által indított eljárást.

Rogán: A családokat nem érdekli az amerikai kitiltási ügy

Itthon2014.11.04, 16:50

A kormány képviselője a gazdasági bizottság szerdai ülésén nyújtja be a távközlési adó tervezett kiterjesztésének visszavonásáról szóló javaslatot – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus arról is beszélt, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron.

Rogán: Maradhat a cafeteria adókulcsa is 200 ezer forintos keretig

Gazdaság2014.11.04, 17:38

A jövő évi adómódosítások között szerepelt a cafeteria elemek adókulcsának emelése. A kormány adótervei szerint a cafeteriajuttatások köre nem változik, de megnő az azok után fizetendő közteher, ezért 19,2 százalékkal kevesebb összegből gazdálkodhatnak majd az alkalmazottak. Rogán Antal viszont ma az nyilatkozta, hogy Fidesz-KDNP azt fogja javasolni, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje.

A félreértett internetadó búcsúja

Gazdaság2014.11.01, 12:49

A netadó ment, a költségvetés jött: jól járnak a családok, a nyugdíjasok és a rendvédelmisek. A Klik még idén pénzt kap, a kormány a gyermekétkeztetési keretből veszi el. Matolcsy elzavarná a külföldi bankokat, az LMP pert nyert a NAV ellen. Ez történt a héten a gazdaságban.

Marad az internetadó, de lesz rajta sapka

Gazdaság2014.10.28, 10:53

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek az internethasználat adójának módosító törvényjavaslatát, melyben felső korlátot kapna a sarc. A kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait kedden kezdhetik tárgyalni a képviselők.

Rogán: Nem érint politikusokat a kitiltás

Itthon2014.10.27, 18:19

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszámolója szerint André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom.

Az internetadó vitte a prímet hétfőn az Országgyűlésben

Itthon2014.10.27, 20:03

Szinte minden második felszólalásban az internetadóról volt szó az Országgyűlésben. Még Orbán Viktor okostelefonja is szóba került. A nemzetgazdasági miniszter 700 forintos felső korlátról beszélt, a kormány szerint ez nem az előfizetőket terheli majd.

Mit adóztatnak meg 2015-től?

Gazdaság2014.10.25, 14:32

A kormány beterjesztette a 2015-ös adótörvény tervezetét. Megadóztatják az internetet, a szappant és az Erzsébet-utalványt. Marad viszont ugyanakkora az SZJA, a 27 százalékos ÁFA, és a családi adókedvezmény sem nő. Jól járnak a frissházasok és Kövér László hivatala.

Fideszes felemás korlát az internetadóra

Itthon2014.10.22, 18:06

Kormányzati és kormánypárti megszólalások alapján úgy tűnik, kihátrál a Fidesz az internetadó mögül. Mind Varga Mihály, az adótörvények beterjesztője, mind Rogán Antal és Lázár János arról beszélt, hogy nincsenek kőbe vésett tények.

Minden különadót mi fizettünk meg eddig

Gazdaság2014.10.22, 18:08

Már biztosnak látszik, hogy lesz egy felső plafonja az új internetadónak. Valószínűleg ennek a mértéke a telefonadóéval megegyezően 700 forint lesz magánfelhasználók esetén. És bár a Fidesz szerint megakadályoznák az adó áthárítását, a szolgáltatások árváltozásából látszik, hogy ezt az eddigi különadók bevezetésekor sem tudta megoldani a kormány.

Rogán már most módosítaná az internetadót

Gazdaság2014.10.22, 14:42

Az internetadóval kapcsolatos kérdéseinkre reagálva Rogán Antal elmondta, hogy egy felső limit bevezetését tartja célszerűnek. 

Háromezer forintot vár előfizetésenként a kormány

Gazdaság2014.10.22, 13:10

A jelenlegi formájában brutális mértékű lenne az internetadó. És teljesen megváltoztatná a hazai internetes kultúrát. A kormány azzal számolhat, hogy előfizetésenként 3000 forint körüli összeget tud beszedni. Rogán Antal szerint a törvényjavaslat biztosan változni fog, egy felső limitet akarnak bevezetni a távközlési adóhoz hasonlóan.

A norvégügyet sejti a kitiltás hátterében Rogán

Itthon2014.10.20, 08:32

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben. A kormánypárti politikus erről az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában beszélt.

Fair bankrendszert akar a Fidesz

Itthon2014.09.24, 16:45

Mióta a Fidesz-KDNP frakcióülése óta nyilvánosságra kerültek a bankok elszámoltatásáról szóló tervek, azóta állandó támadás alatt vannak a parlament tervezet törvényjavaslat - mondta el Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Végig fogjuk vinni a bankok elszámoltatását, amelyet a parlament ma törvényerőre emel. A deviza- és forinthitelekre egyaránt kiterjed majd a bankok elszámoltatási kötelezettsége, minden egyes szerződés esetén ki kell mutatni, mennyi volt az ügyfelek túlfizetése – tette hozzá. 

A bankokról és az alkotmánybírákról is dönt a parlament

Itthon2014.09.21, 15:02

A bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatról és az alkotmánybírókról is dönthet az Országgyűlés a jövő héten, szerdán és pénteken. Ha elfogadják a kormány javaslatát, harmadával is csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete. Pénteken vita lesz a paksi bővítésről.

Új rezsiszolgáltatókat akar a kormány

Itthon2014.09.17, 23:22

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője bízik abban, hogy a magánszemélyek esetében a ciklus második feléig vezethetők ki teljes egészében a lakossági devizahitelek. Rogán Antal azt is mondta, hogy két rezsiszolgáltató cég lesz Magyarországon. 

Csak februártól csökkennek a törlesztők

Gazdaság2014.09.12, 14:47

Az elszámolási törvény a jegybankot hatalmazná fel, hogy rendeletet alkosson arról, milyen képletek alapján történjen meg a bankok ügyfelei felé az elszámolás. Rogán Antal szerint ezermilliárd forint környékén van az az összeg, amelyet a magyar bankrendszernek vissza kell fizetnie a családok számára. A kormány fenntartja a devizahitelek teljes forintosítására  vonatkozó szándékát, de erről még nem született döntés.

A Fidesz a frakciójában is elszámoltatja a bankokat

Itthon2014.09.10, 22:50

A bankok elszámoltatása lesz a legfontosabb témája a Fidesz-KDNP szerda este kezdődő évadnyitó frakcióülésének - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. 

Rogán: A Fidesz másképp működik

Itthon2014.09.08, 17:30

Rogán Antal a Mokka vendégeként beszélt arról, hogy a Fidesz változtatott-e az elmúlt négy évben a gazdasági szereplőkhöz való viszonyulásán.

Lehet, hogy mégsem készpénzt kapnak a devizahitelesek

Itthon2014.09.05, 11:53

A Fidesz frakcióvezetője az Echo TV csütörtöki műsorában azt is elmondta, hogy az elszámolás az autóhitelekre, forintban felvett hitelekre is vonatkozik, és a frakció várhatóan azt támogatja, hogy a visszajáró összeggel a tartozásokat csökkentsék.

Több pénzt várna Rogán Antal a letelepülőktől

Nagyvilág2014.09.01, 19:20

A befektetői letelepedés feltételéül szolgáló államkötvény 250 ezer eurós névértékét 300 ezer euróra emelné a Fidesz frakcióvezetője.

Megint átadják a Várkert Bazárt

Itthon2014.08.29, 07:47

Péntek délután megint átadják a Várkert Bazárt. Az épületegyüttest tavasszal a választási kampányban már felavatta egyszer Orbán Viktor miniszterelnök, de akkor még nem volt kész, pár napra rá bezárták, és folytatták a felújítást.  Pénteken délután a felújított Lánchíd utca avató ünnepségével együtt nyitja meg a kapuit a létesítmény. Az ünnepélyen most úgy tűnik, nem lesz ott a miniszterelnök, de lesz más, aki beszéljen, például L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Tarlós István főpolgármester, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere.

Leakciózta az önkormányzat Rogán utódjának lakását, mielőtt megvette

Itthon2014.08.04, 18:20

Nem nyilvános, és az V. kerületi önkormányzat nem is adja ki azt az értékbecslést, amely alapján egy "árleszállítást" követően végül 19 millió forintért juthatott Szentgyörgyvölgyi Péter alpolgármester egy olyan lakáshoz, amelynek piaci értéke elérheti a 44 millió forintot.

Az önkormányzat feljelenti a Beckett's egyik tulajdonosát

Itthon2014.07.29, 15:51

Az ellenzék is beszállt az V. kerületi önkormányzat és a Beckett's Irish Bar történetébe. Az önkormányzat válaszul feljelentéssel fenyegeti a volt ír söröző egyik tulajdonosát.

Rogán szerint az RTL zsarol

Tévé2014.06.24, 16:15

A Facebook oldalán fájlalja a Fidesz frakcióvezetője, hogy alig egy nappal az után, hogy a parlamenti felszólalásában az RTL Klubról beszélt, máris a csatorna híradójában találja magát. Szerinte politikai zsarolásra használják a hírműsoraikat, hogy ne kelljen adót fizetniük.

Csak ősszel foglalkozik a devizahitelesekkel a kormány

Itthon2014.06.17, 17:26

A parlament még két hétig ülésezik, addig már csak felsőoktatási törvénnyel, a szurkolói regisztrációval, az internetes fogadásokkal és a bankszanálással fognak foglalkozni. Rogán Antal szerint ősszel térnek majd rá a devizahitelesekre, akiknek mindent visszaadnának, amit jogtalanul vettek el tőlük.