Rogán Antal

címke rss

Rogán: Az ellenzékre nem lehet számítani, ha az ország érdekérõl van szó

Itthon2016.11.09, 09:05

Rogán Antal nem tekinti kudarcnak, hogy kedden a parlament nem támogatta Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslatát, ugyanakkor szerinte az kiderült, hogy ha Magyarország érdekérõl van szó, akkor az ellenzékre nem lehet számítani.

Semmilyen bizonyítéka nincs Juhász Péternek

Itthon2016.11.05, 17:14

Kínos helyzetbe került Juhász Péter az Együtt alelnöke, aki mai sajtótájékoztatóján az újságírók többszöri kérésére sem tudott bizonyítékot bemutatni arra a vádra, hogy Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinet vezetõje milliós költségen Dubajba utazott volna az elmúlt napokban. Pedig reggel még azt írta a Facebook oldalára, hogy "veszek egy Vasárnapi Híreket és lemondatom Rogánt". Arra reagált, hogy az újság azt írta, elfogtak a napokban egy budapesti ügyvédet, aki Rogánnal is kapcsolatban állt. Csakhogy ezt idõközben a rendõrség, a fõügyészség és maga az ügyvéd is cáfolta. A sajtótájékoztatón pedig Juhász már finomabban fogalmazott azz ...

Hazudott a Vasárnapi Hírek: nem fogták el, nincs 100 milliós táska - megszólalt a hírbe hozott ügyvéd

Itthon2016.11.05, 13:19

Kertész Balázs ügyvéd szerint valótlanságokat állított az állítólagos elfogásáról és a 100 millió forint lefoglalásáról szóló Vasárnapi Hírek-cikk. Az írás azonnali eltávolítását kérte és pert indít a lap ellen. Az eredeti cikket már le is vették az újság honlapjáról.

Miniszterelnöki Kabinetiroda: Juhász Péter hazugsággyárat mûködtet

Itthon2016.11.05, 11:18

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint Juhász Péternek, az Együtt alelnökének "hazugsággyárához" az elmúlt napokban több magyar sajtóorgánum is asszisztált. A hazugságok terjesztõivel szemben Rogán Antal miniszter büntetõfeljelentést tesz.

Rogán pere Juhász ellen: milyen kapcsolat volt Juhász és Portik között?

Itthon2016.10.27, 19:04

Folytatódott a Fõvárosi Bíróságon Rogán Antal pere Juhász Péter ellen, amelyet személyiségi jogainak megsértése miatt indított a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter. Rogán Antal nem ment el a tárgyalásra, azt mondta azért, mert az Együtt-alelnök Juhász Péter az elítélt bûnözõ, Portik Tamás samesza. A tárgyaláson vallomást akart tenni Portik egykori rabtársa, de Juhász Péter ügyvédje ezt nem engedte.

Rogán-Juhász per: egy új tanú Juhász ellen

Nagyvilág2016.10.27, 17:58

A Fõvárosi Törvényszéken folytatódott az a per, amelyet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetet vezetõ miniszter indított Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, mert az ellenzéki politikus bûnözõnek nevezte a Facebookon és országos tévécsatornákon. A tárgyalásról rövidesen hosszabban is beszámolunk.

Rogán : Juhász Péter az elítélt bûnözõ, Portik samesza

Nagyvilág2016.10.27, 13:59

Nyilvánvaló, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke "Portik Tamás elítélt bûnözõ samesza", rendszeres kapcsolatot tartanak és összejátszanak azért, hogy lejárassák. Ezt mai sajtótájékoztatóján mondta Rogán Antal, ahol bejelentette, hogy emiatt nem megy el a Juhász Péter ellen indított személyiségi jogi pere délutáni tárgyalására, de keresetét fenntartja.

Rogán: Brüsszelnek el kell fogadnia a nép akaratát

Itthon2016.09.29, 08:09

Rogán Antal szerint a közeljövõ legfontosabb kérdése a kvótanépszavazáson feltett kérdés. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter a TV2-n arról is beszélt: akárhányan is mennek elszavazni, "a nép akaratát Brüsszelnek el kell fogadnia".

Rogán: Egy erõs népszavazástól Brüsszel tervei aknára futnak

Itthon2016.09.23, 11:27

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter szerint ha az október 2-ai népszavazáson magas lesz a részvétel, és sokan nemmel szavaznak, akkor Brüsszel tervei is aknára futnak.

Rogán: A kvóta veszélye valósággá vált

Itthon2016.09.19, 21:08

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter szerint a bevándorlási kvóta veszélye kézzelfogható valósággá vált, ezért "most a legaktuálisabb" a népszavazás. A Miniszterelnökséget vezetõ miniszter pedig azt hangsúlyozta, hogy hosszú évtizedekre szóló döntést hozhatnak a választók az október 2-i népszavazáson arról, "kivel éljünk együtt".

Ügyészség: Hazudott Vizoviczki bizalmasa

Itthon2016.08.29, 17:17

Bûncselekmény hiánya miatt elutasította a Vizoviczki László bizalmasának Rogán Antallal összefüggõ nyilatkozata kapcsán, hivatali vesztegetés miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Fõügyészség - írja a Pesti Srácok. 

Hamis vád miatt nyomoznak Portik ellen

Itthon2016.08.23, 11:28

A Prisztás-gyilkosságért elítélt Portik Tamást Juhász Péter kezdeményezésére hallgatták meg tanúként egy perben, amelyet Rogán Antal indított Juhász Péter ellen. Portik azt állította, hogy pénzt vitt Rogán Antalnak. A miniszter ezért indított eljárást hamis vád miatt.

Közérdekû munkára ítélték a joghurtos támadót

Itthon2016.08.01, 19:01

Gyorsított eljárásban garázdaság miatt 240 óra közérdekû munkára ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki joghurttal öntötte le pénteken a Parlamentbõl távozó Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõjét – közölte a fõvárosi fõügyész.

Rogán Cecília soha nem használná ki férje befolyását

Life.hu2016.07.22, 06:53

Életében elõször állt munkába Rogán Cecília, Sarka Katával fogtak közös vállalkozásba. Régóta jó barátságot ápolnak, ezért is tûnt kézenfekvõnek, hogy együtt dolgozzanak. Cecília élvezi az új kihívásokat, viszont férje, Rogán Antal tanácsait nem szokta kikérni.

Rogán: Brüsszel megfogadta Soros ajánlását

Itthon2016.07.17, 12:55

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje a kormány nevében arra kérte a külföldön tartózkodó, illetve külföldre utazó magyar állampolgárokat, hogy minden esetben vegyék figyelembe a hatóságok terrorfenyegetettséggel kapcsolatos figyelmeztetéseit. Rogán Antal hangsúlyozta, hogy a migrációval Európa terrorfenyegetettsége is megnövekedett. 

Rogán: A több bevándorló nagyobb terrorveszélyt jelent

Itthon2016.07.17, 08:07

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter szerint Európának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy minél több bevándorló érkezik Európába, annál nagyobb lesz a terrorveszély.

Andy Vajna: Sohasem hívtam meg Portikot

Itthon2016.07.06, 15:37

Nem hívtam meg a Nobu megnyitójára Portik Tamást – ezt mondta az Origónak Andy Vajna. A 15 évre jogerõsen elítélt Energol-vezér június 17-i meghallgatásán azt mnondta, hogy õt személyesen Vajna hívta meg az étterem 2010-es megnyitójára. Idõközben Rogán Antal levelet írt Pintér Sándornak és Polt Péternek, amelyben kérte, hogy indítsanak hatósági vizsgálatot Portik szavainak tisztázása érdekében, aki azt állította, hogy tízmillió eurónyi készpénzt adott neki. 

A belügyminiszterhez fordul Rogán Antal Portik miatt

Itthon2016.07.06, 11:38

Rogán Antal levelet írt Pintér Sándornak és Polt Péternek, amelyben kérte, hogy indítsanak hatósági vizsgálatot egy elítélt bûnözõ szavainak tisztázása érdekében. A Népszabadság információi szerint az ügyészség elutasította a Portik Tamás ellen hamis vád miatt tett feljelentését, egy hivatalos személy elleni vesztegetési gyanúját viszont vizsgálják.

Szijjártó Péter: Európának be kell fejeznie a britek folyamatos kritizálását

Itthon2016.06.26, 13:57

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ideje lenne Európában befejezni a britek és a brit kormány folyamatos kritizálását, és inkább azon kellene gondolkodni, min kellene változtatni Brüsszelben.

Rogán feljelenti Portikot

Itthon2016.06.22, 05:09

Ügyvédje tanácsára hamis tanúzásért jelenti fel az alvilági leszámolásokkal vádolt férfit a fideszes politikus.

Spéder-felvételek: kik vannak rajta?

Nagyvilág2016.06.21, 18:49

A Magyar Nemzet azt írja, hogy Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a Spéder Zoltán érdekeltségeinél tartott házkutatások során foglalt le a rendõrség. A Népszava pedig Lázár János nevét említi. Tuzson Bence úgy reagált: a kormány nem fél attól, hogy kompromitálóak lennének a felvételek.

Rogán a Bildnek: Angliában kampányol a magyar kormány a kilépés ellen

Itthon2016.06.19, 20:54

A magyar kormány hirdetései jövõ héten jelennek meg a brit Daily Mailben. A pénteken Németországban tárgyaló Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje a Bildnek azt mondta: az ellentétek ellenére Európának egyben kell maradnia.

Több százezres kártérítést kap Gyurcsány volt minisztere

Itthon2016.06.16, 14:26

Rogán Antalnak és Németh Szilárdnak 350-350 ezret, Budai Gyulának pedig félmilliót kell fizetnie kártérítésként a Gyurcsány-kormány volt titokminiszternek, Szilvásy Györgynek.

Juhász kontra Rogán: kizárnák a bírót

Itthon2016.05.18, 18:17

Juhász Péter szerdán közölte, hogy júniusban szembesíthetik Rogán Antalt Portik Tamással. Juhász szerint ezért akarja most a felperes kizárni a bírót az eljárásból, azonban ezt az ügy elhúzására való hivatkozással már korábban, április végén kezdeményezték. Rogánék szerint Juhász több valótlan dolgot is állít. Az Origo megtudta, az Együtt politikusa ellen rágalmazás miatt is eljárást indított az ügyészség.

Pert nyertek Rogánék a Portik-ügyben

Itthon2016.05.13, 12:45

A Blikk, a Hír 24, az ATV és a Demokratikus Koalíció ellen is pert nyert Rogán Antal és az V. kerületi önkormányzat.

Kósa: Nyílt törvénysértésre buzdítanak a szocialisták

Itthon2016.05.09, 17:17

A parlament saját hatáskörben nem dönthet az MSZP-s népszavazási kezdeményezésekrõl, mivel az általuk összegyûjtött, ma bemutatott aláírásokat elõször a Nemzeti Választási Irodának kell hitelesítenie – mondta napirend elõtt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetõje. Tóbiás József szerint nagyon sokan szeretnének véleményt mondani a kormány munkájáról, amit bizonyít az MSZP által összegyûjtött több mint 100 ezer aláírás is. 

Egy dologban Lázár János lenyomta Orbán Viktort

Itthon2016.05.05, 14:03

Lázár János a kormány legaktívabb tagja a parlamentben, mivel többször szólalt föl, mint a miniszterelnök – állapította meg a Policy Solutions a legfrissebb elemzésében. 

Most már tényleg lehet két cégnek nokot szervezni

Gazdaság2016.04.12, 17:01

A Magyar Közlönyben is megjelent a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekrõl szóló törvény. Ebben fedezték fel, hogy a kihirdetett törvény mégjobban bebetonozza a Carion Zrt.-t, mint nok szervezõt. 

Vasárnapi boltzár: vérszemet kaphatnak az elégedetlenkedõk

Itthon2016.04.12, 12:03

A Fidesz alig néhány ügyben hátrált meg 2010 óta tartó regnálása óta, pedig olyan jelentõs törvényeket is keresztülvittek, mint a médiatörvény, a választási törvény vagy az alaptörvény. A vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló bejelentés viszont akár veszélyes is lehet a kormányra nézve: véget érhet ugyanis az Orbán-rendszer megdönthetetlenségének képzete, miután a visszakozásnak olyan üzenete is lehet, hogy nagyobb ellenállás esetén a kormány változtat a politikáján.

Visszavonja a kormány a vasárnapi boltzárat

Itthon2016.04.11, 15:36

Visszavonja a kormány a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló döntést, így okafogyottá válik az MSZP népszavazási kezdeményezése. Az MSZP visszavonulásról beszélt, a KDNP lefagyott, a politológus szerint a Fidesz rájött, sok szavazóját veszítheti el.

Legyen szerencsés, ha majd a nokot választja

Gazdaság2016.03.31, 15:49

Bár a köztársasági elnök visszadobta, lényegében változatlanul fogadta el a nemzeti otthonteremtési közösségekrõl szóló törvényt a parlament. Továbbra is érdemes nagy pénztartalékkal belépni egy ilyen vásárlói csoportba, vagy figyelni arra, hogy csakis sorsolással dõljön el a lakások sorsa. Itt azért történt változás.

Lesz nok, újra elfogadta a parlament

Gazdaság2016.03.30, 14:46

A parlament elfogadta a módosított noktörvényt. Áder János köztársasági elnök kifogásaira reagáltak ezzel. 

A kisembernek kevés esélye van a nokban

Gazdaság2016.03.29, 10:22

Áder János visszaküldte a parlamentnek a nok ötletét. A fideszes többségû parlamenten persze másodjára is könnyen átmehet a lakáslottóként elhíresült javaslat. De ebben a formában nehezen érthetõ, hogy miért találták ki, mert a kisembereket ez nem igazán segíti gyorsan lakáshoz jutni.

Áder ellenében is kitart a kormány a lakáslottó mellett

Itthon2016.03.28, 14:06

Szerdai ülésén véglegesítheti az Országgyûlés a nemzeti otthonteremtési közösségekrõl szóló szabályozást, amely mellett a jelek szerint még Áder János köztársasági elnök aggályai ellenére is kitart a kormány. A kéthetes parlamenti ülésen több új törvényjavaslatról is vitáznak a képviselõk.

Családi fotókkal nem tud mellényúlni Rogán

Itthon2016.03.28, 10:10

Csaknem ötezer lájkot gyûjtött húsvéti családi tablójával Rogán Antal miniszter. Gyurcsány Ferenc ugyan csak egy húsvéti nyulat posztolt a Facebookra, de azt is kétezernél többen lájkolták. Orbán Viktor miniszterelnök üzenõfalára viszont idén semmilyen húsvéti poszt nem került ki.

Áder visszadobta, de megy tovább a nok

Itthon2016.03.24, 15:12

Megfontolásra visszaküldte az Országgyûlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekrõl (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön. A kormány azonban kitart a törvény mellett.

Rogán Cecília szexi csipkés ruhacsodában tündökölt

Life.hu2016.03.18, 11:30

Rogán Antal felesége megmutatta, milyen, amikor falatnyi kisestélyibe bújtatja tökéletes alakját.

Megsemmisült a belvárosi ingatlanügyletek bizonyítéka

Itthon2016.03.17, 16:40

Pontosan nem ismert "technikai ok" miatt megsérült az a CD, amin a belvárosi ingatlanértékesítések miatt hûtlen kezelés gyanújával folyó nyomozás egyik bizonyítéka, a Rogán Antal polgármestersége idején eladott 800 ingatlan listája van. A bizonyíték megsemmisülése csak egy párhuzamosan folyó bírósági eljárás mellékszálaként, véletlenül derült ki.

Sorsolással segít lakáshoz jutni az állam

Gazdaság2016.03.16, 18:08

Benyújtotta a kormány a Nemzeti Otthonteremtési Közösségrõl (NOK) szóló törvényjavaslatot, amely egy újabb otthonteremtési kormányzati program, ami megduplázná az új lakások építését, ezzel együtt pedig felpörgetné az építõipart.

Cafeteria: Rogán nyárra ígér tiszta helyzetet

Gazdaság2016.03.13, 12:49

Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellõ ütemben lezárulnak, akkor legkésõbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként mûködik majd az új cafeteria-rendszer - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter az állami rádióban.

Döntött a kormány: hamarosan indul a NOK

Gazdaság2016.03.12, 10:05

Még február 24-i ülésén döntött a kormány a Nemzeti Otthonteremtési Közösség felállításáról szóló törvényjavaslatról, amit várhatóan hamarosan benyújtanak a parlamentnek. Rogán Antal még januárban beszélt arról, hogy új lakástakarék-pénztárat hoz létre a kormány. Az otthonteremtési közösséggel párhuzamosan fut a kormány családi otthonteremtési programja is. 

Nagyon sok pénzt fog elkölteni a kormány

Itthon2016.03.01, 13:43

A kormány már március 9-i ülésén döntést hozhat az új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülhet.

Kiderült, honnan tudta Rogán, kit kell meggyõznie

Itthon2016.02.25, 17:41

Vajon honnan tudta Rogán Antal, ki az a magánszemély, akit meg kell gyõznie, hogy vonja vissza a népszavazási kezdeményezését kvótaügyben, hogy szabad utat kaphasson késõbb a kormány saját beadványa? Egyedül a beadványozó neve nyilvános, de ez nem sokat segít. Kiderült, a megoldás egyszerûbb, mint gondolná.

Rogán Antal képmutatónak nevezett egy ellenzéki képviselõt

Itthon2016.02.25, 13:08

Varju László, független országgyûlési képviselõ, a Demokratikus Koalíció politikusa „Mennyi közpénzt kapott Andy Vajna a fideszes médiabirodalomhoz?" címmel intézett írásbeli kérdést Orbán Viktorhoz. A kormányfõ helyett Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfõnöke válaszolt. Képmutatónak nevezte a képviselõt.

Megszólalt Rogán Antal szomszédja

Itthon2016.02.25, 12:24

Már 2003 óta dolgozunk az államnak és nyerünk közbeszerzéseket – mondta Csetényi Csaba, Rogán Antal szomszédja a Magyar Idõknek adott interjújában. A vállalkozó szerint külföldön is megállják a helyüket.

Rogán meggyõzõ volt, egy polgár elállt a kormány útjából

Itthon2016.02.24, 17:17

Honnan tudta egy magánszemély, hogy milyen bejelentést fog tenni Orbán Viktor, hogy a kedvéért másfél órával korábban visszavonhassa saját, a kormány kvótaügyi referendumát blokkoló kezdeményezését? Onnan, hogy Rogán Antal mondta neki, és meggyõzte, hogy a kormány sokkal jobb kérdést ad be.

Rogán Antal titkolta, hol fejezte be a szombat estét

Itthon2016.02.14, 10:39

A politikai életbõl csak Schmuck Andor és Rogán Antal tette tiszteletét szombat este a Story-gálán. A Miniszterelnöki Kabinetiroda feleségével együtt érkezõ vezetõje szerint fontos társadalmi esemény ez, ezért örömmel tett eleget a meghívásnak.

Rogán Antal tárcája megtarthatja az aprót

Gazdaság2016.02.09, 13:20

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodája elköltheti azt a 4 milliárd forintot, ami a 2015-ös költségvetésbõl a tárcánál maradt, és kap még 2,2 milliárd forintot a 2016-os költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretébõl.

Népszavazást lengetett be Rogán Antal

Itthon2016.02.06, 13:47

A megnõtt terrorkockázat, terrorfenyegetés miatt további intézkedésekre van szükség - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje. Rogán Antal azt is mondta, ha az ellenzék nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, akkor a kormány az emberekhez fordul.

Több intézmény kikerülhet Lázár János célkeresztjébõl

Itthon2016.01.22, 15:23

Általános meglepetést okozott Lázár János csütörtöki bejelentése a kormányzati háttérintézmények megszüntetésérõl vagy beolvasztásáról. Egyes, az Origónak név nélkül nyilatkozó intézményvezetõk szerint a Miniszterelnökség vezetõjének magánakciójáról van szó. Mások úgy vélik, változni fog még a lista, és sokat számít majd az intézmények lobbiereje.

Lakástakarékok: újabb ötlettel állt elõ a kormány

Itthon2016.01.18, 14:25

Versenyhelyzetet teremtene a kormány a lakás-takarékszövetkezetek piacán egy olyan törvényjavaslattal, amit a héten fognak benyújtani a parlamentnek – tudta meg az Origo. A kabinet célja, hogy több új lakás épüljön. A terv az új otthonteremtési programmal egyidejûleg futna. A jelenlegi lakáspénztári tagoknak megmarad a státuszuk, és az állami támogatást sem veszítik el.

81 milliárdot költött a kormány reklámra

Itthon2016.01.05, 07:59

Négy év alatt, 2010–14 között 81 milliárd forintot költött a kormány állami hirdetésekre, de ez 3 milliárddal kevesebb, mint az elõzõ ciklus hasonló reklámköltései - közölte Rogán Antal miniszter egy ellenzéki képviselõ érdeklõdésére. Nem maradt ki a válaszból a gyurcsányozás sem.

Gulyás: Ami Habony Árpád körül zajlik az egy bulvárjelenség

Itthon2015.12.22, 09:59

Amit Kövér László elmondott, az – ha valaki nem akarja nyilvánvaló rosszindulattal félremagyarázni –evidencia – mondta az Origónak adott interjújában Gulyás Gergely. A Fidesz új alelnöke szerint elültek a párton belüli viták, ha az ellenzék kész erre, akkor a pártfinanszírozási törvényben és az alkotmánybírák megválasztásában is kész a kormánypárt a kompromisszumra.

Rogán: A Telekom megsértette az alaptörvényt

Itthon2015.12.18, 08:58

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje szerint a Magyar Telekom megsértette a magyar alkotmányt, amikor figyelmen kívül hagyta, hogy Magyarországon szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van, és felbontotta a szponzori szerzõdését Kovács Ákossal. Rogán Antal azt mondta: a kormány egy szimbolikus válaszlépéssel jelezte, hogy nem lehet bármit megtenni.

Budapest szabad kezet kapott a BKV finanszírozásához

Gazdaság2015.12.15, 14:59

A budapesti kerületek kevesebb pénzt kapnak majd az iparûzési adóból, ha a parlament elfogadja a kormány javaslatát. A pénz a kerületek helyett a BKV finanszírozására megy majd. Rogán Antal szerint a közlekedési vállalat finanszírozása ezzel megoldódik. Tarlós István szerint évi 31 milliárd forint hiányzik a BKV kasszájából. Az átcsoportosítandó összeg ennek csak töredéke.

Budapest-párttá válik a Fidesz

Itthon2015.12.12, 10:00

Budapesten született politikusok lesznek többségben a Fidesz új elnökségében a hétvégi kongresszus után. A pártban a fõváros azóta bír kiemelt jelentõséggel, hogy két parlamenti választás Budapesten ment el. Egy felmérés azt mutatja, a Fidesz egyébként népszerûbb a fõvárosban, mint vidéken.

Senki nem kérdezte Rogán Antalt

Itthon2015.12.07, 15:08

Se az MSZP, se a Jobbik frakció nem fogadta el, hogy a miniszterelnök helyett Rogán Antal válaszoljon kérdéseikre. Végül megjelent a miniszterelnök, akit a földprivatizációról és a korrupcióról kérdeztek. A kormánypártok Csillebérccel, és a fogyasztók, különösen a nyugdíjasok védelmével vágtak vissza. Követtük az azonnali kérdések óráját.

Rogán nem számít kerítésre a román határon

Itthon2015.12.07, 11:31

A jelenlegi helyzetben kicsi a valószínûsége annak, hogy a román–magyar határon kerítést kell építeni, de minden eshetõségre jól fel vannak készülve a hatóságok – mondta az Origónak Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje. A politikus közölte, hamarosan egy új otthonteremtési programot indít a kormány.

Brüsszel a magyar kiállás miatt büntet

Itthon2015.11.30, 15:03

Brüsszel bosszújának nevezte Kósa Lajos, Fidesz-frakcióvezetõ és Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter a brüsszeli székhelyû Európai Humanista Föderáció polgári kezdeményezése alapján javasolt eljárást Magyarországgal szemben. Rogán Antal megerõsítette, hogy az Európai Bizottság korábbi cáfolata ellenére elindulhat a 7. cikk szerinti eljárás. Mindkét politikus Orbán Viktor kvótarendszerrel szembeni fellépését gyanítja az akció mögött. Rogán Antal napirend elõtt számolt be az EU-török uniós csúcsról az Országgyûlésnek.

Orbán edzõje és egy trafikpályázat-bíráló is tanácsadó Rogán tárcájánál

Itthon2015.11.20, 14:19

A Puskás Akadémia fõigazgatója, a milánói magyar pavilon igazgatója, egy trafikpályázat-bíráló és a Nemzeti Vágta volt kommunikációs vezetõje is politikai tanácsadó Rogán Antal tárcájánál. A hét ember bére havi 4,5 millió forint. A neveket Rogán titkolni próbálta, végül megengedte az MSZP-s Mesterházy Attilának, hogy megnézze a névsort, bár jelezte: ha nyilvánosságra hozza, annak következményei lesznek.

Rogán a finnekkel példálózik

Gazdaság2015.11.20, 09:45

A kormány azért tartja fontosnak Paksot, mert megítélése szerint olcsó áram nélkül nincs rezsicsökkentés, olcsó áramot pedig csak Paks tud elõállítani - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter az RTL II Magyarul Balóval címû mûsorában. Rogán Antal hangsúlyozta, nem ez az elsõ eset, hogy Pakssal kapcsolatban a kormány "vitába keveredik".

Úgy fizethet Erzsébettel, mint eddig soha

Gazdaság2015.11.15, 10:25

Lesz kártyaformátumú Erzsébet-utalvány. Rogán Antal elõször legfeljebb személyesen mutatta volna meg Mesterházy Attilának, hány tanácsadó mennyi pénzért dolgozik a minisztériumában, de végül nyilvánosságra hozta az információt. Matolcsy György Nemzeti Bankjának alapítványai üdülõt vettek Matolcsy Gyöngyi településén. A kormány a dohányboltokba számûzné az e-cigarettát, az e-cigarettásokat pedig a a dohányosok közé. A Balaton bõ 300 milliárdot kap fejlesztésre uniós pénzbõl. Deutsch Tamás mégsem adóztatja meg a Google-t. Csökken az ingatlanközvetítõk jutaléka. Magyarország ideiglenesen elengedheti a hiányt, ha a menekültek miatt boruul ...

Havasi nem mindent vihet magával Rogánhoz

Itthon2015.11.12, 12:41

Hamarosan megváltozik Havasi Bertalan e-mail címe – tudta meg az Origo a miniszterelnök sajtófõnökétõl. Mint arról korábban beszámoltunk, Havasi Bertalan a Miniszterelnökségrõl a Miniszterelnöki Kabinetirodára került.

Lázárt egyik legfontosabb embere hagyta ott

Itthon2015.11.12, 12:40

Rogán Antal minisztériumában folytatja Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtósa - derült ki a Magyar Közlönybõl. 

A sorok között üzenhet Orbán Lázárnak

Itthon2015.11.10, 23:56

Burkolt formában biztosan elõkerülnek az elmúlt egy év konfliktusai a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusán, de csalódnia kell majd annak, aki nyílt színi összecsapásra számít. Az sem kizárt, hogy a kormánypárti összejövetelen az újonnan létrehozott sajtótermékek is szóba kerülnek majd. 

Rogán meghátrált, beszél a milliókról

Itthon2015.11.10, 18:52

Nem hiába háborodott fel Mesterházy Attila azon, hogy Rogán Antal eltitkolta, mennyit keresnek a tárcájánál a politikai tanácsadók, és emiatt még meg is fenyegette az ellenzéki politikust. Ennek hatására a miniszter mégis elárulta, hogy csaknem havi 4,5 milliót költenek a hét emberre.

Mesterházy nem tûri Rogán fenyegetését: visszavág

Itthon2015.11.10, 18:06

Felháborító, hogy Rogán Antal eltitkolja, mennyit keresnek a tárcájánál a politikai tanácsadók, és emiatt még meg is fenyeget egy parlamenti képviselõt – reagált Mesterházy Attila az Origónak Rogán lépésére. Az MSZP-s politikus most kikéri a havi százmillióba kerülõ 159 tanácsadó nevét is.

Rogán Antal: Következményei lesznek, ha kiderül a tanácsadók fizetése

Gazdaság2015.11.10, 14:10

Rogán Antal szerint jogi és nem jogi következményei lesznek, ha Mesterházy Attila nyilvánosságra hozza, mennyit keresnek a tanácsadók a minisztériumában. Írásbeli válaszában ezért nem is árulta el a számokat, de az MSZP-s képviselõ személyesen megnézheti õket. Lázár János viszont tételesen megírta, hogy a Miniszterelnökségen mennyit keresnek a tanácsadók.

Európa árulói és Orbán Viktor magyar hangja

Itthon2015.11.01, 08:34

Európát eláruló mágnásokat lát a menekültválság mögött Orbán Viktor, míg Rogán Antal szerint az õ szava néha egyenértékû a kormányfõével. Kiderült, mennyibe kerül Kocsis Mátét melegnek nevezni, illetve hogy melyik fõvárosi kerület kapja a szuperkórházat. A hét legfontosabb hírei.

Így nyerné meg Orbán a következõ választást

Itthon2015.10.27, 18:12

Legalább 2016 végéig szeretné napirenden tartani a menekültkérdést a Fidesz – tudta meg az Origo. A kormánypártban azzal számolnak, hogy ha a támogatottságuk nem csökken jelentõsen jövõ év végéig, akkor a 2018-as választás elõtti jóléti intézkedésekkel nyerhetõnek tûnik a voksolás. A novemberi pártkongresszus is részben már a következõ parlamenti választásról szól.

Rogán néha lehet Lázár fõnöke

Itthon2015.10.28, 09:15

Rogán Antal úgy gondolja, hogy az õ szava néha pont annyit ér majd kabinetfõnökként, mint Orbán Viktor szava. A miniszterelnöki kabinetiroda vezetõje miniszterként elsõ interjúját Baló Györgynek adta.

Rogán mindenrõl tudhat majd a kormányban

Itthon2015.10.26, 19:26

A kormány hétfõn rendeltben határozta meg a miniszterelnök kabinetfõnökének feladat- és hatáskörét. Ez alapján a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ Rogán Antal szervezi, ellenõrzi és hangolja össze a kormány általános politikájának kialakítását, amelynek végrehajtásáról soron kívüli tájékoztatást kérhet a kormányfõnek.

Rogán Antal korlátlan kinevezési jogkört kapott

Itthon2015.10.20, 15:59

Törvénymódosításokkal teremtik meg Rogán Antal minisztériumának személyi feltételeit. Az általános politikai koordinációért felelõs miniszter a megfelelõ alapilletmény-eltérítésekkel fõtanácsadói, tanácsadói munkaköröket létesíthet, a Miniszterelnöki Kabinetirodán a munkaszerzõdéssel foglalkoztatottak aránya meghaladhatja a személyi állomány tíz százalékát. A jogszabály hatásköröket is tisztáz Lázár János és Rogán Antal között. Követtük a törvény általános vitáját.

Kevés emberrel lesz sok hatalma Rogán Antalnak

Itthon2015.10.20, 10:44

Kis minisztérium lesz Rogán Antal tárcája, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ne lenne óriási befolyása. A tervek szerint a volt frakcióvezetõ osztja majd el a kormányzati hirdetésekre szánt pénzt, de a sajtóval is õ tartja a kapcsolatot. Itt dolgozik a jövõben Kovács Zoltán kormányszóvivõ is.

Rogán Antal kiterítette a lapjait

Itthon2015.10.16, 12:51

Két választás között is közelebb kell vinni az emberek véleményét a kormányzáshoz - ezt tartja legfontosabb feladatának Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda leendõ vezetõje, aki a parlament igazságügyi bizottságának pénteki ülésén, miniszterjelölti meghallgatásán beszélt terveirõl.

Megszavazták Rogán minisztériumát

Itthon2015.10.12, 18:11

Az ellenzék fogadkozott, az Országgyûlés mégis megszavazta Rogán Antal minisztériumát. Szintén meglett a kellõ szavazat a 2015-ös költségvetés azon módosításához, amely egyetlen döntéssel 60 milliárd forintot különített el a migránsválság kezelésére és átvállalta  a Médiaszolgáltatás-támogató Alap 47 milliárd forintos adósságát. Követtük az ülést.

Orbánnak adhat tanácsot a Fidesz megmentõje

Itthon2015.10.05, 07:27

Akár tanácsadóként is folytathatja Giró-Szász András a politikai pályafutását az Orbán-kormány mellett – értesült az Origo. Elképzelhetõ, hogy a múlt héten posztjáról lemondott államtitkár is egy késõbbi visszatérésben gondolkozik. Ez nem lenne példa nélküli, mivel már kétszer segítette ki a kormányt a szorult helyzetébõl.

Rogánnak ismét Gyurcsány jutott az eszébe

Itthon2015.10.04, 12:12

Orbán Viktor politikai kabinetfõnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következõ héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogának felfüggesztését, végsõ soron az ország kizárását az EU-ból. 

Propagandaminisztériumnak nevezi az Együtt Rogán Antal leendõ tárcáját

Itthon2015.09.28, 12:37

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint "propagandaminisztérium" helyett a korrupció elleni fellépésre és jól mûködõ egészségügyi, oktatási rendszerre lenne szükség, az érintett területek élén felelõs vezetõkkel - mondta Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa.

Habonyt kihagyják az új minisztériumból

Itthon2015.09.24, 11:42

Orbán Viktor miniszterelnök kérésére jött létre a Miniszterelnöki Kabinetiroda a politikai kormányzás elõsegítése miatt. Értesüléseink szerint az új hivatal november elejére állhat föl.

Újabb botrányokat hozhat Rogán kinevezése

Itthon2015.09.23, 09:52

Rogán Antal miniszteri kinevezése nem csökkentette, hanem csak növelte a hatásköri ellentéteket a kormányon belül, jelenleg azt sem lehet tudni, hol lesz az új tárca székhelye. Az Origo értesülései szerint az elmúlt hetekben csupán egy hatalmi harc zajlott a kormánypárton belül, ami Orbán Viktornak is jól jött. Annyi biztos, hogy a változások egyik áldozata Giró-Szász András lesz, aki nem kíván együttmûködni Rogán Antal stábjával.  

Elkészült Rogán minisztériuma

Itthon2015.09.22, 19:28

Önálló minisztériumként alakul meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda – az errõl szóló törvényjavaslatot Lázár János nyújtotta be kedden. Rogán Antal szerint az új tárca "elsõdleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz". Szakértõk szerint hiába az önálló miniszteri poszt, Lázár János maradhatott a második ember Orbán Viktor mögött. 

Miniszter marad Lázár János

Itthon2015.09.21, 19:33

Nem mond le Lázár János – ezt maga a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter jelentette be sajtótájékoztatóján. Délben még nem lehetett tudni, hogyan reagál arra, hogy Rogán Antal lett a miniszterelnök kabinetfõnöke. Orbán Viktor hárította az újságírók ez irányú kérdését, azt mondta, csak az után beszél Rogán és Lázár feladatmegosztásáról, miután megvédték a horvát határt.

Rogán szerint nincs vitája Lázárral

Itthon2015.10.28, 14:34

Rogán Antal cáfolta, hogy vitában állna Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszterrel.

Orbán Viktor haragja elsöpörheti Lázárt is

Itthon2015.09.21, 11:49

Könnyen lehet, hogy Orbán Viktor nem fogja marasztalni Lázár Jánost, mert nem szereti, ha ultimátumot adnak neki – értesült az Origo kormánypárti forrásokból. A miniszterelnök számára nagy veszteség lenne, ha Lázár távozna, de a Simicska Lajossal való konfliktus is bebizonyította, hogy még évtizedes barátaival is tud szakítani. 

Orbán: Már fogtunk terroristát

Itthon2015.09.18, 08:58

Orbán Viktor szervezett támadásnak nevezte a Kossuth rádió reggeli mûsorában azt, ami Röszkénél szerda este történt, és megerõsítette, hogy terroristákat azonosítottak és fogtak el a magyar hatóságok. A miniszterelnök bejelentette, hogy 41 kilométeren kerítés épül a magyar-horvát határon.  

Orbán: Épül a kerítés a horvát határon

Itthon2015.09.18, 08:57

Átcsoportosítja az erõket a horvát-magyar határon tapasztalható menekültáradat miatt a kormány, már az éjszaka elkezdõdött a horvát határnál az ideiglenes határzár építése. A mostani tervek szerint ezt 41 km hosszan építik ki. A katonák mellett rendõröket is vezényeltek már a területre. A miniszterelnök szervezett támadásnak nevezte a Kossuth rádió reggeli mûsorában azt, ami Röszkénél szerda este történt, és megerõsítette, hogy terroristákat azonosítottak és fogtak el a magyar hatóságok. A beszélgetést itt követheti mondatról mondatra.

Lázár a felelõsségre emlékeztetné Orbán Viktort

Itthon2015.09.17, 15:56

Nem válaszolt egyértelmûen a személyes sorsáról szóló hírekre Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezetõ miniszter azonban emlékeztetni fogja Orbán Viktort arra, hogy neki felelõsséget kell vállalnia a minisztériumában dolgozókért. 

Oldalra bukhat Lázár János

Itthon2015.09.17, 18:48

Lázár János várhatóan nem távozik a Miniszterelnökség élérõl, csupán Orbán Viktorral való sakkjátszmájában dobta be a lemondását – értesült az Origo. A mostani pártbéli küzdelmek mögött már a novemberi fideszes kongresszus húzódik meg. Ugyanakkor sokan azt is elképzelhetõnek tartják, hogy Lázár mégis lemond, de egyúttal új tárcát is kap.

Kósa Lajos válthatja Rogánt

Itthon2015.09.16, 22:04

Október 1-jétõl Rogán Antal helyett Kósa Lajos lehet a Fidesz új frakcióvezetõje. 

Új idõszámítás a déli határnál

Itthon2015.09.15, 06:11

Éjfélkor új idõszámítás kezdõdött a déli határszakaszon. A menekültek már csak a határátkelõhelyen tudnak Magyarország területére lépni, a zöldhatáron nem. A bevándorlókat a régi átkelõrõl buszokkal a röszkei vasútállomásra viszik, onnan pedig az osztrák határra indulnak a szerelvények. Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek azt mondta, hogy nem zárják le hermetikusan a határt, csak betartatják azokat a szabályokat, amelyek eddig is érvényben voltak. Közben az Európai Unió belügyminiszterei Brüsszelben elvi megállapodásra jutottak, hogy további 120 ezer menedékkérõt osztanak szét a tagországok között. Az Origo tudósítói a helyszínekeen ...

Rogán: Kiderült, hogy Orbánnak igaza volt

Itthon2015.09.14, 16:03

A nagy nyomás miatt elszabadulhatnak a határon az indulatok, de Rogán Antal szerint senki nem fog fegyvert használni addig, amíg vele szemben nem használnak fegyvert. A Fidesz frakcióvezetõje elmondta, a Dublin 3-as rendelet ebben a formában megbukott. 

Rogán: Az EU bevándorláspolitikája megbukott

Itthon2015.09.01, 09:42

A Fidesz frakcióvezetõje szerint mindenkinek fel kell tennie azt a kérdést, hogy szeretné-e, hogy unokái az „Európai Egyesült Kalifátusok”-ban éljenek.

Már szeptemberben szigorítanák a Btk.-t

Itthon2015.08.19, 15:07

Már szeptember elején módosíthatja a Btk.-t az Országgyûlés. Az illegális határátlépést és kerítés megrongálását is letöltendõ börtönbüntetéssel sújtanák, példásan büntetnék az embercsempészeket.

Rogán Cecília látott valamit a férje szemében

Itthon2015.08.06, 09:35

Szexi képeket posztolt a Facebookra Rogán Cecília. A Fidesz frakcióvezetõjének feleségérõl a Hello! magazinba készültek a fotók. Egyiken Rogán Antal neje vadító dekoltázzsal látható, a másikon lenge nyári ruhában pózol. 

Quaestor-károsultak tüntettek Rogán Antal házánál

Itthon2015.07.31, 16:22

Tüntetõk a Quaestor-törvény betartásáért és a teljes kárrendezésért tartottak demonstrációt Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetõ lakásánál pénteken Budapesten.

Nem kell a gyereknek adóazonosító a családi kedvezményhez

Gazdaság2015.07.30, 21:48

Õsszel módosíthatják azt a jogszabályt, ami alapján csak az adóazonosítóval rendelkezõ gyerekek után lehet családi adókedvezményt igényelni. Jelenleg 800 ezer gyereknek nincs iylen.

Elõzõ
Következõ