Rogán Antal

címke rss

Rogán: A Fidesz másképp mûködik

Itthon2014.09.08, 17:30

Rogán Antal a Mokka vendégeként beszélt arról, hogy a Fidesz változtatott-e az elmúlt négy évben a gazdasági szereplõkhöz való viszonyulásán.

Lehet, hogy mégsem készpénzt kapnak a devizahitelesek

Itthon2014.09.05, 11:53

A Fidesz frakcióvezetõje az Echo TV csütörtöki mûsorában azt is elmondta, hogy az elszámolás az autóhitelekre, forintban felvett hitelekre is vonatkozik, és a frakció várhatóan azt támogatja, hogy a visszajáró összeggel a tartozásokat csökkentsék.

Több pénzt várna Rogán Antal a letelepülõktõl

Nagyvilág2014.09.01, 19:20

A befektetõi letelepedés feltételéül szolgáló államkötvény 250 ezer eurós névértékét 300 ezer euróra emelné a Fidesz frakcióvezetõje.

Megint átadják a Várkert Bazárt

Itthon2014.08.29, 07:47

Péntek délután megint átadják a Várkert Bazárt. Az épületegyüttest tavasszal a választási kampányban már felavatta egyszer Orbán Viktor miniszterelnök, de akkor még nem volt kész, pár napra rá bezárták, és folytatták a felújítást.  Pénteken délután a felújított Lánchíd utca avató ünnepségével együtt nyitja meg a kapuit a létesítmény. Az ünnepélyen most úgy tûnik, nem lesz ott a miniszterelnök, de lesz más, aki beszéljen, például L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Tarlós István fõpolgármester, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje és Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere.

Leakciózta az önkormányzat Rogán utódjának lakását, mielõtt megvette

Itthon2014.08.04, 18:20

Nem nyilvános, és az V. kerületi önkormányzat nem is adja ki azt az értékbecslést, amely alapján egy "árleszállítást" követõen végül 19 millió forintért juthatott Szentgyörgyvölgyi Péter alpolgármester egy olyan lakáshoz, amelynek piaci értéke elérheti a 44 millió forintot.

Az önkormányzat feljelenti a Beckett's egyik tulajdonosát

Itthon2014.07.29, 15:51

Az ellenzék is beszállt az V. kerületi önkormányzat és a Beckett's Irish Bar történetébe. Az önkormányzat válaszul feljelentéssel fenyegeti a volt ír sörözõ egyik tulajdonosát.

Rogán szerint az RTL zsarol

Tévé2014.06.24, 16:15

A Facebook oldalán fájlalja a Fidesz frakcióvezetõje, hogy alig egy nappal az után, hogy a parlamenti felszólalásában az RTL Klubról beszélt, máris a csatorna híradójában találja magát. Szerinte politikai zsarolásra használják a hírmûsoraikat, hogy ne kelljen adót fizetniük.

Csak õsszel foglalkozik a devizahitelesekkel a kormány

Itthon2014.06.17, 17:26

A parlament még két hétig ülésezik, addig már csak felsõoktatási törvénnyel, a szurkolói regisztrációval, az internetes fogadásokkal és a bankszanálással fognak foglalkozni. Rogán Antal szerint õsszel térnek majd rá a devizahitelesekre, akiknek mindent visszaadnának, amit jogtalanul vettek el tõlük.

Rogán: Visszajár, amit a bankok tisztességtelenül elvettek

Gazdaság2014.06.16, 17:12

Az õszi parlamenti ülésszak kezdetéig elkészül az a törvényjavaslat, amelynek alapelve: minden visszajár a devizahiteleseknek, amit a bankok a Kúria jogegységi határozata értelmében tisztességtelenül vettek el – közölte a Fidesz frakcióvezetõje hétfõi sajtótájékoztatóján.

Rogán 400 ezer forinttal lett szegényebb

Itthon2014.06.06, 08:57

A Fidesz frakcióvezetõje vagyonnyilatkozatában a Pasa parki lakásáról ugyanazokat az adatokat tünteti fel, mint a kijavított bevallásában. Az MSZP élérõl távozó  Mesterházy Attilának júniusban szolgálati Audijától kell megválnia, így csak a Honda-motorját használhatja.

Házszabály-módosítással biztosítja Rogán a kétharmadot

Itthon2014.05.27, 15:16

Rogán Antal módosítaná a házszabályt, hogy a levezetõ elnök ne csak szavazategyenlõség esetén szavazhasson, hanem mindig. Csak így biztosítható, hogy mindig meglegyen a kormánypártok kétharmada.

Szállodák, éttermek nyílnak a Párisi Udvarban

Itthon2014.05.21, 12:13

Vendéglátóhelyeket, rendezvényhelyszínt és ötcsillagos apartmanhotelt akarnak építeni azok az arab üzletemberek, akik megvették a belvárosi Párisi Udvart. A felújítással hét év alatt kell elkészülniük.

Eladták a Párizsi Udvart

Itthon2014.05.09, 17:41

A Ferenciek terén évek óta üresen álló mûemlék épületért 2,1 milliárd forintot fizetnek. A vevõ egy arab férfi frissen alapított cége.

A kilakoltatási moratóriumról dönt elõször a parlament

Itthon2014.05.09, 12:23

Az új parlament már az elsõ napon elkezdi elõkészíteni a devizahitelek kivezetését. Dönetni fognak a képviselõk fizetésérõl is, és elkezdenek vitázni a minisztériumi rendszerrõl.

Ütközõpályára áll-e Lázár és Rogán?

Itthon2014.04.30, 06:57

Miniszter lesz mindkettõ? Esetleg megosztják egymás között a stratégiai agyalást és a napi feladatokat? Vagy marad minden a régiben? A Fideszen belül több forgatókönyv is kering arról, hogy milyen szerep vár Orbán Viktor két legerõsebb emberére: Lázár Jánosra és Rogán Antalra.

Rogán újra frakcióvezetõ lehet

Itthon2014.04.24, 12:36

Rogán Antal nagy valószínûséggel a Fidesz frakcióvezetõjeként folytatja, ami azt is jelenti, hogy egyelõre nem kerül be a kormányba, ahogy arról a választások elõtt hallani lehetett.

Keresik a nagykutyákat a fideszes kiskirályok helyére

Itthon2014.04.18, 13:38

Debrecenben és a Belvárosban is készülõdhetnek már az eddig második-harmadik vonalba szorult helyi politikusok, hogy végre megmutassák magukat, mivel az önkormányzatot hosszú évek óta vezetõ Kósa Lajos és Rogán Antal biztos nem lesz többet polgármester. Spekuláció, agymenés, értelmetlenség az utódlásról beszélni a helyi politikusok szerint. Nyár elõtt nem lesz formális döntés, és az utódlásban nagy szava lesz Kósának és Rogánnak is.

Mi lesz, ha összecsap Orbán két legerõsebb katonája?

Itthon2014.04.14, 07:00

Ugyanolyan pályát futottak be. Ugyanúgy túlvannak néhány botrányon. És ugyanúgy ott vannak a hatalom csúcsának közelében. De vajon ki lesz a nyertese a mostani kormányátalakításnak, és ki fog gyõzni hosszú távon? Összeeresztettük Orbán Viktor két legerõsebb katonáját, Lázár Jánost és Rogán Antalt. Vajon melyikük a keményebb?

Rogán szerint olyan ügyben nyomoznak, amihez neki semmi köze

Itthon2014.04.10, 15:59

Nyomoz a Központi Nyomozó Fõügyészség több, az V. kerületi önkormányzat hivatalát érintõ ügyben is. A képviselõ-testület ellenzéki tagjai zúgolódnak, hogy Rogán Antal nem tájékoztatta õket az egészrõl, ezért a képviselõ-testületi ülésen mentek neki a polgármesternek. Rogán azt állítja, hogy nem az önkormányzatról, hanem az önkormányzat hivataláról szól a nyomozás, és neki ahhoz semmi köze.

Adókedvezményt kapnának a devizahiteleseket segítõ bankok

Gazdaság2014.04.09, 06:24

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetõje a Hír TV Magyarország élõben címû mûsorában arra célzott, hogy a devizahitelesek problémájának megoldásában együttmûködõ bankok a különadóból akár kedvezményeket is kaphatnak.

Molnár Zsolt: Semelyik választási rendszerben nem nyertünk volna

Itthon2014.04.08, 11:45

Az M1 közéleti mûsorának vendége volt Rogán Antal és Molnár Zsolt. Elõbbi nyugodtabb ciklusról, utóbbi pedig a hibák feldolgozásáról beszélt. 

Hogy került Rogán felesége Orbán mögé?

Itthon2014.04.07, 17:21

Orbán Viktor vasárnap a színpadról köszönte meg feleségének a támogatást, de Lévai Anikó nem állt mellette a színpadon. Ott volt viszont Rogán Antal farmerdzsekis felesége. Miért?

Ez a választás 11 legizgalmasabb kérdése

Archívum2014.04.06, 11:47

A legfontosabb persze az, hogy melyik párt hogyan szerepel a választáson, de ezen túl is vannak izgalmas kérdések. Például tényleg a rejtõzködõk mentik meg a baloldalt? Megkavarják-e az erõviszonyokat a kis pártok? Hogyan szerepel majd Rogán? Itt vannak azok a kérdések, amelyekre nagyon várjuk a választ a választás estéjén.

Orbán húzza a csapata idegeit

Archívum2014.04.04, 16:29

Kiszivárgott néhány részlet arról, hogy milyen változások várhatók a kormányban a Fidesz újabb gyõzelme esetén, de sok esetben még a vezetõ pozícióban lévõ kormányzati politikusok sem tudják, mi vár rájuk. Fideszesek szerint Orbán azért szûkszavú, mert annyira erõs lett, hogy már nem kell senkinek ígéretet tennie.

Beindította a fideszesek fantáziáját a Rogán-ügy

Itthon2014.04.04, 15:19

Belháború a fideszes vezetõk között? Vagy egy sima ellenzéki támadás? A Fideszen belül is meglepetést okozott, hogy épp az egyik legtapasztaltabb politikusuknak számító Rogán Antal került össztûz alá a kampány utolsó hetében. Be is indult közöttük a találgatás arról, hogy mi állhat a háttérben.

Amikor Rogán Antal találkozott a luxussal

Itthon2014.04.04, 14:36

A vagyonbevallása miatt magyarázkodó Rogán Antal szerint az õ élete nyitott könyv, de most már talán bánja a sok szereplést. Épp a róla szóló bulvárcikkek tömege utal arra, hogy költséges vagy legalábbis annak tûnõ az életstílusa.

Rogán az ellenfelei miatt nem mondja el, mibõl vette a lakását

Itthon2014.04.09, 12:16

Rogán Antal szerint a vagyonnyilatkozatában egészen pontosan benne van minden adat, és azért nem hozza nyilvánosságra, hogy mibõl vette meg a lakását, hogy az ellenfelei ne „elõcsócsáljanak a kampányban”.

Rogán egy vidéki házat is kihagyott a nyilatkozatából

Itthon2014.04.04, 10:15

Rogán Antalnak budapesti lakása mellett több örökölt ingatlana is van, de ezeket sem sikerült pontosan feltüntetni a vagyonnyilatkozatában. Egy szülõfalujában lévõ ingatlan évekkel ezelõtt eltûnt a bevallásból, pedig a tulajdoni lap szerint továbbra is tulajdonrésze van benne.

Fideszes táblaerdõben adta át Orbán a Várkert Bazárt

Itthon2014.04.03, 12:50

A privatizáció sötét felhõje és egy bevásárlóközpont is fenyegette a Várkert Bazárt Orbán Viktor szerint, aki a felújított Bazár átadóján azt mondta, erõs Budapest nélkül nincs erõs ország sem. A Bazárt harminc év után nyitották meg újra.

Óriási tetõkertben sütkérezhet Rogán

Itthon2014.04.02, 14:02

A Pasa Parki luxuslakás alapító okirata szerint egy 95 négyzetméteres tetõkert is tartozik Rogán Antal lakásához. A tetõkert nem szerepel külön tulajdoni lapon, ezt is nem is írta bele Rogán a vagyonnyilatkozatába, amit már korábban kétszer módosított. 

Rogán: Az lenne a furcsa, ha nem támadnának meg

Itthon2014.04.01, 18:28

Reménytelen helyzetben levõ baloldali politikusok utolsó kétségbeesett próbálkozásának tartja Rogán Antal, hogy a kampány utolsó hetében a vagyonnyilatkozata miatt támadják. A Fidesz frakcióvezetõjének ingatlanvagyona a múlt héten lett téma, miután a vagyonbevallásában március 21-én 50 százalékosról 100 százalékosra változtatta lakásának tulajdoni hányadát. Az Origo hétfõn vette észre a budai ház tulajdoni lapja alapján, hogy Rogánnak garázsa is van az épületben, aki kérdéseinkre nem válaszolt, de vagyonnyilatkozatát hétfõ délután váratlanul módosította.

Rogán: Jön a végleges devizacsomag

Gazdaság2014.04.01, 17:07

Még nem lehet látni, hogy az elsõ hónapokban vagy csak õsszel, de készül a végsõ döntésre a parlament, miáltal a devizahitelesek árfolyamkockázata 2015-tõl végleg megszûnik – derült ki a Rogán Antal, fideszes frakcióvezetõ által adott interjúból.

Vagyonosodási vizsgálatot indítana Rogán ellen a DK

Itthon2014.04.01, 17:32

Vagyonnyilatkozatában szereplõ lakása miatt vagyonosodási vizsgálatot indítana a DK a Fidesz frakcióvezetõje ellen – írja a Cink.hu. A lap emlékeztet arra, hogy a vizsgálatra jogosult parlamenti bizottság elnökének a lánya Rogán alpolgármestere.

Együtt-PM: Rogán többet költ egy hónapban, mint amennyit papíron keres

Itthon2014.04.01, 18:10

Juhász Péter és Kerék-Bárczy Szabolcs számításai szerint Rogán legalább havi 1,3 millió forintot költ, viszont csak 1,2 millió a bevétele. Választ várnak, honnan van pénze. 

Rogán ingatlanvagyona még tovább nõtt

Itthon2014.04.01, 13:18

Hétfõn megkérdeztük Rogán Antalt, miért nem szerepel az egyszer már módosított vagyonnyilatkozatában a budai házában lévõ garázsa. A Fidesz frakcióvezetõje nem válaszolt, délutánra viszont ismét korrigálta a dokumentumot. Beleírta, hogy a birtokában van egy 40 négyzetméteres garázs és tároló, és a lakása is megnõtt 36 négyzetméterrel.

Együtt-PM: Rogánnak igazolnia kellene a vagyona eredetét

Itthon2014.03.29, 17:59

Az Együtt-PM nem tartja elégnek azt, hogy Rogán Antal módosította a vagyonbevallását, és ezt meg is indokolta, a párt szerint „még klasszabb lenne, ha az is eszébe jutna, hogy mibõl van” az ingatlanvagyona. 

Rogán Antalt a NAV-nál jelentik fel Bajnaiék

Itthon2014.03.28, 14:57

Az Együtt-PM vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a NAV-nál Rogán Antal ellen amiatt, hogy a fideszes politikus vagyonbevallásában 50 százalékosról 100 százalékosra változtatta lakásának tulajdoni hányadát. Rogán állítja: jogszerûen járt el, a lakást eddig a feleségével közös vagyonnak tekintette, most viszont pontosított, mert jogilag valóban övé az egész.

Választási plakátok 2014-ben, stylist szemmel - ki viszi a prímet?

Life.hu2014.03.25, 16:06

Az egész országot beborítják a választási plakátok, így akiket hidegen hagy a politika, azok is lépten-nyomon belebotlanak a témába. A Life.hu is körbenézett a szerkesztõség környékén, ki hogyan próbál kampányolni. Megkértük Szemes Nóra személyi stylistot, mondja el a véleményét arról, hogy szigorúan stylist és fotós szemmel milyen üzenetet közvetítenek a politikusok a megjelenésükkel, az öltözködésükkel a plakátokon.

A legbefolyásosabb fideszes, akit senki sem ismer

Itthon2014.03.12, 06:57

Orbán Viktorral pózol, minisztériumoknak dolgozik, és a Fidesz felsõbb köreiben forog a neve. Tuzson Bence ügyvéd eddig a háttérben dolgozott, de most képviselõjelöltként lép elõ az országos politikába. Honnan jött a Fidesz kevés újoncainak egyike?

Most kezdõdik a rezsiháború legcsúnyább csatája

Gazdaság2014.02.26, 08:34

Eljött az a nap, amellyel Lázár János fenyegette meg a közmûszolgáltatókat. Szerdán kerül a kormányülés elé azoknak a cégeknek az ügye, amelyek a kormánypártok felháborodására pénzt akarnak fizetni a tulajdonosaiknak. Ezzel teljesül az a cél is, hogy a kampányban végig téma legyen a rezsicsökkentés.

A rezsi lábát is kiütné Rogán

Gazdaság2014.02.25, 13:04

Az áramnál minimális, a gáznál érezhetõ, a távhõnél óriási rezsicsökkentést jelentene, ha az alapdíjat teljesen eltörölnék. Mit jelent Rogán Antal legújabb akciója a rezsiharcban?

A Fidesz az alapdíjak ellen fordul a rezsiharcban

Gazdaság2014.02.24, 16:55

A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közmûszámlákon szereplõ alapdíjak jelentõs csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetõségét - közölte Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetõje.

Már lóbálja a husángot az állami Lúdas Matyi

Archívum2014.02.18, 13:16

A február újabb sorozatos banki díjemeléseket hozott, eltûntek bizonyos akciók, megszûntek régi számlacsomagok, és elõre meghatározott idõre drágultak a költségek. Rogán Antal figyelmeztetett, a jegybank vizsgálódik és büntetésre készül, de nehéz lesz a dolga, ha bizonyítani is akarja az igazát. Ezúttal nem nagyon látszanak a törvénysértés jelei.

Otthagyja a jegybankot, aki Simorral és Matolcsyval is szembeszállt

Gazdaság2014.02.12, 18:15

Hamarosan elhagyja a Magyar Nemzeti Bank legfontosabb testületét, a monetáris tanácsot Cinkotai János, értesült az Origo. Simor Andrással sokat hadakozott, de voltak súrlódásai Matolcsy Györggyel is. Matolcsy már tudja, kit szeretne a helyére, de ebben a kérdésben Rogán Antalnak is van szava. A jegybank szerint információink nem helytállóak. 

Mire telik a fideszes ifjú titánoknak?

Itthon2014.02.10, 13:26

Lázár János, Szijjártó Péter, Rogán Antal: mindhárman fiatal pályakezdõként csöppentek bele az országos nagypolitikába, és hamar sokra vitték a pártjukban. Nemcsak a politikai pályafutásuk, hanem a fizetésük is nagyjából hasonlóan alakult, ezért összehasonlítottuk, hogy az elmúlt 12 évben melyikük mit hozott ki ebbõl a lehetõségbõl. Lázár János mindent visz, Szijjártó Péter csak a pénzre utazik, Rogán Antalnak pedig lenne még mit tanulnia tõlük.

Nagyon fáj Rogánnak az olajfolt

Itthon2014.01.31, 14:59

A felújított téren autós üldözés volt, jelentõs mennyiségû olaj ömlött ki, és egy forgalomterelõ eszköz is megrongálódott.

Rogán Antal kiskutyája mutatja az utat

Itthon2014.01.31, 10:13

Teljes erõbedobással vívják a rezsiharcot a kormánypárti képviselõk, csütörtökön délután Rogán Antal fideszes frakcióvezetõ és Szijjártó Péter is tolongó közönség elõtt kelt birokra az ország állítólagos ellenségeivel. Megnéztük mindkettõjüket, és egészen váratlan dolgokat tudtunk meg. Kiderült, hogy mi köze van Rogán Antal kutyájának a választásokhoz, hogy mit csinál Gyurcsány Ferenc a bokorban, és miért nem lehetett Szijjártó Péter kisfia Szijjártó Péter.

Szász Károlyt szeretik a törvények

Gazdaság2014.01.29, 11:08

Szász Károly a szerencse fia. A pénzügyi felügyelet egykori elnökét rengeteg pénzzel kárpótolta az állam, amiért megszûnt a munkahelye tavaly õsszel. Ráadásul a kormányzat úgy módosította a róla szóló törvényt, hogy bármikor elhelyezkedhet a pénzügyi szférában, pedig ez a kettõ együtt nagyon keveseknek adatik meg. Szásznak ráadásul nem is elõször volt ekkora mázlija a törvényekkel. Még azok sem nyilatkoznak az ügyrõl, akik lehetõvé tették mindezt Szásznak.

Rogán Lúdas Matyiként verné el a bankokat

Gazdaság2014.01.28, 10:40

A bankok átverik az embereket az ingyenes készpénzfelvétellel – állapította Rogán Antal, aki szerint Lúdas Matyiként háromszor fogják leverni a bankokon, ha nem tudnak megegyezni. Meg is fenyegette õket egy félmilliárdos bírsággal.

Rogán havi százezret költ el a Facebookon

Itthon2014.01.28, 09:32

A közösségi oldalra kormánypárti is ellenzéki politikusok is szívesen költenek. 

Rogán túlzónak nevezte a lépést, szerinte Brahamet félrevezették

Itthon2014.01.26, 20:25

Rogán Antal szerint az, hogy Randolph L. Braham holokausztkutató visszaküldte a kitüntetését, mondván, az országban történelemhamisítás zajlik, olyan, mintha õ az útlevelét behajítaná az amerikai nagykövetségre arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok jogsértéseket követett el a lehallgatásokkal.

Áprilisban indulhat a harmadik rezsicsökkentés

Gazdaság2014.01.24, 11:48

A Fidesz frakcióvezetõje szerint még nem számolták ki a rezsicsökkentés mértékét, pedig már a rezsi minden elemét megvizsgálták.

Rogán nem állt az emlékmû útjába

Itthon2014.01.22, 11:18

Tulajdonosi hozzájárulást adott az V. kerületi önkormányzat az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülõ emlékmûhöz szerdai rendkívüli testületi ülésén.

Orbán Viktorral ébredtek az óvodások

Itthon2014.01.13, 14:27

A miniszterelnök meglátogatta Rogán Antal szülõfaluját, ahol pálinkát kóstolt, megnézte az ország egyik legkisebb könyvtárát, és váratlan érkezésével felébresztett néhány óvodást. 

Orbán Viktorral ébredtek az óvodások

Itthon2014.01.13, 14:08

A miniszterelnök meglátogatta Rogán Antal szülõfaluját, ahol pálinkát kóstolt, megnézte az ország egyik legkisebb könyvtárát és váratlan érkezésével felébresztett néhány óvodást. 

A Kúria nem teljesíti Rogán kérését

Itthon2014.01.09, 20:35

Az egyoldalú kamatemelésekrõl és az árfolyamrésrõl feltehetõen május elõtt nem dönthet a Kúria, mert megvárná az Európai Unió Bíróságának döntését.

Szorul a hurok az energiacégek nyakán

Archívum2013.12.18, 06:56

A bejelentett, sorban harmadik rezsicsökkentés tovább növelné az energia szolgáltatók - már most is tetemes - veszteségeit. A piaci szereplõk szerint a terv egy üzenet is lesz a külföldi tulajdonosoknak, hogy adják el érdekeltségeiket.

Rogán széles szakadéknak fut neki az új rezsicsökkentéssel

Gazdaság2014.02.13, 16:50

Rogán Antal szerint a Fidesz a tervezett harmadik rezsicsökkentéssel azt szeretné elérni, hogy egy magyar átlagjövedelemnek csak akkora részét kelljen rezsire költeni, amekkorát az Európai Unióban. Mekkora szakadék tátong a magyar és az európai rezsi között? A magyarok próbálnak-e tenni az ellen, hogy a gatyájukat is rezsire költsék? Egyáltalán lehetséges-e az, amirõl Rogán beszélt?

A Kúria egy csatát eldöntött, de a háború folytatódik

Gazdaság2013.12.17, 08:41

Rogán Antal beszólt a Kúriának, a bankok megnyugodhattak, a pereskedõ devizaadósok és az õket képviselõ ügyvédek, civil szervezetek pedig roppant csalódottak. Devizamentésben a labda újra a kormány térfelén pattog.

Bûn, ha túl sok dohány van nálunk

Itthon2013.12.09, 15:29

Már öt kilogramm szárított, fermentált vagy vágott dohány engedély nélküli birtoklása bûncselekménynek számít majd, ha elfogadják a Rogán Antal (Fidesz) vezette gazdasági bizottság módosító indítványát.

Karácsonyig beszállhatok az internetbe

Itthon2013.12.06, 12:13

2013 végére Rogán Antal is felfedezte a Facebookot, és azonnal fõ kommunikációs fegyverévé tette. De vajon mit tanulhat a nála sokkal rutinosabb párttársaitól, például a miniszterelnöktõl?

Edzett bírák akadtak ki Rogán üzenetén

Itthon2013.12.05, 16:51

A bírák szerint Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje átlépett egy határt a Rezesová-ügyben, amikor felháborítónak nevezte, hogy Eva Rezesová a börtön helyett házi õrizetben lehet. A bírók érdekvédelmi szervezete összekapott már Orbánnal és Gyurcsánnyal is, most viszont a Kúria és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is nyilvánosan megdorgálta a befolyásos fideszes politikust.

A Kúriának sem tetszett Rogán nyilatkozata

Itthon2013.12.05, 13:03

A Magyar Bírói Egyesület után most a Kúria elnöke is megszólalt Rogán Antal Eva Rezesovával kapcsolatos nyilatkozata miatt. Handó Tünde pedig bátorságot kívánt a bíróknak, hogy szembenézhessenek a munkájukat ért méltatlan megjegyzésekkel.

Helyretették Rogán Antalt a bírók

Itthon2013.12.05, 10:46

Más hatalmi ágak képviselõi nem fogalmazhatnak meg elvárásokat a bíróságokkal szemben – közölte szerdán a Magyar Bírói Egyesület. A bírók érdekvédelmi szerve az alkotmányt idézte, és a hatalmi ágak szétválasztására emlékeztetett Rogán Antal Eva Rezesovával kapcsolatos nyilatkozata miatt.

Még az idén felállítaná a Snowden-bizottságot a Fidesz

Itthon2013.12.05, 13:51

Még az idén létrejöhet az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottság. Errõl Rogán Antal beszélt videoüzenetben. A bizottság felállítását pénteken kezdeményezik a parlamentben.

Rogán kivizsgáltatná az ügyészséggel az áfacsalásokat

Itthon2013.11.19, 14:47

A Fidesz frakcióvezetõje szerint az ügyészségnek kell tisztáznia, hogy megállják-e a helyüket Horváth András volt NAV-os adóellenõr vádjai. Szerinte Horváth egyetlen konkrét ügyet sem említett, amikor felkereste õt.

Rogán magyarázza el az elmúlt négy évet

Itthon2013.11.14, 09:40

Rogán Antal felel a Fidesz kommunikációjáért a 2014-es kampányban.

Tessék mondani, õ még itt a miniszter?

Gazdaság2013.11.13, 06:58

Az utóbbi idõben úgy tûnik, mintha a gazdasági ügyekbe egyre kevesebb beleszólása lenne az e területért felelõs miniszternek. Ha beindul a fideszes törvénygyártó gépezet, könnyedén átlép a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatain, a kormányrúdnál pedig Rogán Antal frakcióvezetõ áll.

A pártok megszavazták a pénzügyi rezsicsökkentést

Gazdaság2013.11.11, 21:41

Jövõ februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból. A bankok a törvénnyel összefüggésben nem emelhetnek költségeket, ezt az MNB fogja ellenõrizni. 

Schiffer–Rogán-párharc lehet a választásokon

Itthon2013.11.11, 08:45

Bár még tart az LMP-ben a következõ választásokon induló egyéni jelöltek kiválasztása, a Magyar Nemzet értesülései szerint már eldõlt, hogy Schiffer András Budapest belvárosában méreti meg magát.

Rogán nem akar tumultust a bankfiókokban

Gazdaság2013.11.10, 17:57

A Fidesz frakcióvezetõje az utolsó pillanatban átírná az ingyenes pénzfeltévelrõl szóló javaslatot. Ha a módosítás átmegy, online is lehet majd nyilatkozni arról, melyik számlánkról akarunk ingyen felvenni.

A Fidesz elõzetesben tartaná az ároktõi bandát

Itthon2013.11.08, 12:55

Már hétfõn törvényt módosítanának, hogy ne kerülhessen házi õrizetbe a banda újabb tagja. Rogán Antal szerint elfogadhatatlan és tûrhetetlen, hogy Magyarországon egy gyilkossággal vádolt ember szabadlábra kerülhet.

Bármely bankautomatából vehetünk fel ingyen 150 ezer forintot

Gazdaság2013.10.25, 16:31

Havi kétszer lehet majd ingyen pénzt felvenni jövõ februártól, összesen 150 ezret. Akinek nincs bankkártyája, az a bankfiókban vehet fel ingyenesen pénzt jövõ év végéig. Január 20-ig le kell jelenteni, melyik bankszámláról akar leemelni az ember havonta ingyen pénzt.

Ingyenes lesz a készpénzfelvétel

Gazdaság2013.10.25, 16:35

Jövõ februártól havonta kétszer lehet majd ingyen készpénzt felvenni 150 ezer forintig az automatákból, mondta el Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Jogi megoldás is szóba jöhet a devizahiteles kérdésben

Gazdaság2013.10.21, 09:15

Rogán Antal a Napi Gazdaságnak adott interjút, amiben a devizahiteles probléma megoldásáról, és a rezsicsökkentés esetleges újabb lépésérõl is beszélt. Az interjú fontosabb pontjait emeljük ki.

Rogán: Jogi megoldás sem kizárt a devizahitelezésre

Gazdaság2013.10.21, 08:15

Rogán Antal szerint mindenki gazdasági megoldást keres a devizahitelezési problémára, de szerinte a jogi megoldást sem szabad kizárni. A 180 forint körül rögzített svájci frankra utalt, illetve arra, hogy a forinthitelesek a jegybanktól "pénzügyi rezsicsökkentést" kaptak.

Rogán: A bankok nem fogják degeszre keresni magukat

Gazdaság2013.10.05, 14:15

A Fidesz országgyûlési frakciója nem fogja engedni, hogy a bankok "degeszre keressék magukat" a magyar családokon, a kétszeri ingyenes készpénzfelvétel az átlagjövedelem erejéig fogyasztói jog - közölte Rogán Antal a képviselõcsoport vezetõje szombaton. Rogán szerint ezt törvényben garantálja majd a kormánypárt.

A Fidesz törvénnyel tiltaná a bankok áremelését

Gazdaság2013.09.26, 17:37

Törvényben tiltanák meg, hogy a bankok – az ingyenes készpénzfelvételre hivatkozva – emeljék szolgáltatásaik díjait, mondta Rogán Antal. Az ingyenes készpénzfelvételrõl szóló indítvány október közepéig a parlament elé kerülhet.

Rogán 2015-ben csökkentené a gázárt

Itthon2013.09.24, 21:35

Eddig dupla vagy tripla profittal árulták a gázt Rogán Antal szerint. Az ellenzék miatt foglalták a rezsicsökkentést az alkotmányba.

Alkotmányba vésnék a rezsicsökkentést

Itthon2013.09.24, 08:49

Az alaptörvényben akarja megvédeni a szocialistáktól a rezsicsökkentést a Fideszt. Azt akarják rögzíteni, hogy a közmûszolgáltatók nem szerezhetek profitot.

Rogánt megdöbbentette egy platán kivágása

Itthon2013.09.13, 16:21

Az Olimpiai parknál kivágtak egy termetes platánt, ezen Rogán Antal megdöbbent, de kiderült, hogy a fa a veszélyessége miatt nem maradhatott a helyén.

Az idõhúzás pokol az adósoknak

Gazdaság2013.09.12, 06:58

A bankok nem tudnak mit kezdeni a kormány ultimátumával, így november 1-jéig semmi sem fog történni a devizahitelesekkel. Utána viszont jöhet a diktátumszerû állami megoldás, ami a bankoknak rossz lesz, de az adósok egy része is tart tõle. Pedig a kormánynak lennének más lehetõségei is arra, hogy azonnal segítsen azokon, akik a legnagyobb bajban vannak.