Robert Kubica

címke rss

Kubica felkészületlenül, a sötétben tapogatózva térhet vissza

Gphírek2019.03.04, 11:00

Nem tudott rendesen tesztelni, mindenki másnál kevesebb kört tett meg, és az a kevés megszerzett önbizalma is elillant idei autójában ülve. Robert Kubica 8 évvel horrorsérülése után visszatér az F1-be, viszont aligha ilyen újrakezdésre vágyott.

A Williams harmadmagával pótolja kihagyott forgatási napját

Gphírek2019.02.22, 12:19

Három istálló, köztük az idei szezont katasztrofálisan kezdő Williams a hivatalos tesztelés első felvonásának végeztével sem áll le, és pénteken is pályára gurul Barcelonában.

A Williams kihagyja a második tesztnapot is

Gphírek2019.02.18, 20:49

A Williamsnek már az is kellemetlen lehetett, hogy az első tesztnapot ki kellett hagyniuk, de az új autót még kedden sem tudják pályára küldeni, mert elvesztették a versenyfutást az idővel.

Új színek és főszponzor a Williamsnél

Gphírek2019.02.11, 18:26

Beindult az élet a száguldó cirkuszban, a Haas és a Toro Rosso után ugyanis a nagy visszatérő Robert Kubicát a soraiban tudó Williams is bemutatót tartott, a patinás istálló idei festéséről rántotta le a leplet.

A Williams újoncának Hamilton nyitotta fel a szemét

Gphírek2019.01.20, 10:35

A Forma-1-ben az idén debütáló George Russell szerint az emberek téves képet alkotnak Lewis Hamiltonról, aki a valóságban a „belét is kidolgozza” a sikerért.

Paddy Lowe mindent megtett, hogy Hamilton csapattársává tegye Kubicát

Gphírek2019.01.11, 19:06

Talán minden máshogy alakul, ha Alonso 2007-es távozása után az első vb-címéért hajtó Lewis Hamilton nem Kovalainent, hanem a már akkor is szélvésgyors Kubicát kapja csapattársul. A McLaren akkori technikai igazgatója nem bánta volna.

Kubica megdorgálta a Williamst, amiért nem hallgatott a pilótáira

Gphírek2018.12.10, 18:03

Robert Kubica év közben végzett munkája kulcsszerepet játszott abban, hogy a Williams elkezdjen kikászálódni a saját maga által ásott gödörből, ami a lengyel szerint nem lett volna ilyen mély, ha előbb megfogadják a versenyzők visszajelzéseit.

Kubica nehezen nézne tükörbe, ha a Ferrarit választotta volna

Gphírek2018.12.06, 19:34

Robert Kubica mesébe illő F1-es visszatérésével el kellett utasítania a Ferrari kecsegtető tesztpilótai ajánlatát, ő azonban nem tudott volna úgy élni, hogy hagyta elúszni a nagy lehetőséget.

Kubica főszponzora veszi át a Martini helyét a Williamsnél

Gphírek2018.11.30, 11:46

A PKN Orlen logói a Williams karosszériájának különböző felületein is láthatók lesznek. Ez az eddigi legnagyobb volumenű lengyel sportszponzoráció.

Egykori ellenfele méltatja a sérülésből visszatérő Kubicát

Gphírek2018.11.22, 18:08

A lengyel pilóta szerint a korlátozott mozgásával is megtanult együtt élni. A lengyelek úgy tudják, a tempója miatt választja őt a Williams.

Kubica jövőre a Williams versenyzője lesz

Gphírek2018.11.21, 11:13

A hivatalos bejelentés várhatóan még az Abu-dzabi Nagydíj előtt megérkezik arról, hogy Robert Kubica jövőre a Williams pilótája lesz, George Russell csapattársaként.

Kubica döntött a visszatérésről

Gphírek2018.11.16, 12:58

Évekig úgy tűnt, hogy Robert Kubica soha többet nem versenyezhet a Forma-1-ben, jelen állás szerint azonban minden jel arra utal, hogy jövőre a Williams pilótája lesz.

Pár napon belül eldől, hogy Kubica visszatér-e az F1-be

Gphírek2018.11.10, 09:49

Sajtóhírek szerint már csak Robert Kubicán múlik, hogy a Williams színeiben a Forma-1-es mezőny tagja lesz-e jövőre, vagy inkább a Ferrari fejlesztőpilótájának szegődik.

Amennyiben nem kell a Williamsnek, Kubica a Ferrarihoz mehet

Gphírek2018.10.30, 17:01

Robert Kubica álma valóra válhat, legalábbis félig, sajtóhírek szerint ugyanis létrejöhet a korábban a súlyos balesete miatt meghiúsult ferraris szerződése, de csak virtuális autót vezethet.

Állami támogatással térhet vissza Kubica az F1-be

Gphírek2018.10.16, 16:03

Lengyelország első és eddigi egyetlen Forma-1-es pilótája állami olajvállalat pénzén juthat üléshez a Williamsnél.

Kubicának jó esélye van az idén visszatérni a Forma-1-be

Gphírek2018.09.11, 10:02

Claire Williams szerint október végéig eldől, hogy jelenlegi pilótájuk csapatot vált-e. Amennyiben igen, a lassan 8 éve súlyos sérülést szenvedő lengyel Robert Kubica ülhet a helyére.

A Haasnál is kopogtat Kubica menedzsere?

Gphírek2018.07.19, 13:43

Lapértesülés szerint a lengyel pilóta menedzsere a Haas-csapattal tárgyal, az egyelőre azonban nem világos, hogy mi az egyeztetéseik célja.

Kubica majdnem Alonso csapattársa lett a Ferrarinál

Gphírek2018.07.12, 09:44

Már zsebben volt a szerződése, amikor életveszélyes ralibalesetet szenvedett egy olyan versenyen, amire el sem akart menni.

Kubica elismerte, hogy feszült a hangulat a Williamsnél

Gphírek2018.06.09, 19:34

A csapat autójával komoly problémák vannak, és a tesztpilóta Kubica szerint a legkisebbekre sem találnak megoldást. Azt mondta, olyan feszült a hangulat, mint egy pártban.

Kubica újra vezet a Hungaroringen, McLaren-tehetségre hajt a Toro Rosso

Gphírek2018.06.06, 17:13

Ismét lehet számítani a lengyel szurkolók armadájára, miután a Williams bejelentette, hogy tartalékpilótájuk, Robert Kubica is lehetőséget kap a Hungaroringen.

A nyári szünet előtt aligha számíthat javulásra a Williams

Gphírek2018.05.14, 18:16

Egykoron világbajnoki címeket nyertek és még a 2000-es évek elején is stabil élcsapatnak számítottak, azóta azonban óriásit fordult a világ a Williamsszel. Az idei autójukkal nagyon mellényúltak és jelenleg a mezőny leglassabb csapatának számítanak.

Már nem Nico Rosberg menedzseli Kubicát

Gphírek2018.04.19, 16:43

Megvált menedzserétől, Nico Rosbergtől Robert Kubica. A hosszú kihagyás után a Williamshez visszatért lengyel és a 2016-os világbajnok jó viszonyban marad, de Kubicának jelenleg nincs szüksége ügyintézőre.

Idiótának érezte magát a Williams újonca

Gphírek2018.04.09, 13:32

Szergej Szirotkin elismerte, hogy gyengén szerepelt a csapat Bahreinben. Robert Kubica szerint nem a pilótáknál kell keresni a gondok forrását.

Villeneuve sunyi trükköt ajánl Kubicának

Gphírek2018.03.30, 09:30

Szabotálná a beállításokat a fejlesztési munka során, hogy Lance Stroll és Szergej Szirotkin nehezen tudja megzabolázni a Williamst, és a csapat félreállítsa egyiküket. Villeneuve pontosan ezt tenné a tesztpilótai szerepben lévő Kubica helyében.

Kubica: Ne nyaggassanak már folyton a sérülésemmel!

Gphírek2018.03.01, 08:33

Hibának tartja az őszinteségét, ugyanakkor kezd elege lenni abból, hogy folyamatosan a sérüléséből eredő hiányosságokról faggatják. A lengyel elégedett a tesztpilótai állással a Williamsnél.

Kubica is követheti Alonsót Le Mans-ba, már a héten tesztel

Gphírek2018.02.19, 12:03

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso lesz a legnagyobb név az újoncok között a 2018-as Le Mans-i 24 óráson, de egykori ellenfele, Robert Kubica is ringbe szállhat a maratoni futamon.

Kubica szabadedzéseken is részt vesz a Williamsszel

Gphírek2018.02.16, 09:27

Legalább három szabadedzésen autóba ülhet az F1-be visszatérő Robert Kubica a Williams színeiben. Claire Williams szerint a lengyel pilóta már most is segíti a munkát a csapatnál.

Massa megsértődött Stroll beszólása miatt

Gphírek2018.02.05, 11:00

Az ifjú kanadai azt nyilatkozta, tavaly visszavonult csapattársa semmilyen iránymutatást nem adott neki. Massa korábban azt mondta, olyan ő Strollnak, mint Michael Schumacher volt az ő számára.

Az orosz mágnás tagadja, hogy a pénze vitte Szirotkint az F1-be

Gphírek2018.01.23, 11:42

A Williams technikai igazgatója is leszögezte, hogy Szergej Szirotkin volt a legjobb választás, nem csak Robert Kubicával szemben. Neki is nagy feladatot szánnak 2018-ban.

Szirotkin lett a befutó, Kubica a tesztpilóta a Williamsnél

Gphírek2018.01.16, 22:34

Teljessé vált az F1 idei mezőnye, miután a Williams Szergej Szirotkint nevezte meg Lance Stroll csapattársaként. A közönségkedvenc Robert Kubicának a tartalék- és fejlesztőpilótai pozíció jutott. A brit csapatnál állítják: megfontolták a döntést és nem az orosz pénze döntött.

Nincs gond Kubica tempójával a Pirelli főnöke szerint

Gphírek2018.01.12, 20:57

Még mindig várat magára a Williams bejelentése, hogy ki lesz Lance Stroll csapattársa, de a szaksajtó már kész tényként kezeli, hogy az orosz Szergej Szirotkint fogják megnevezni. Pedig a Pirelli sportigazgatója szerint Robert Kubica „több mint jó" teljesítmény nyújtott az utolsó gumitesztjén.

Villeneuve: A Williams eladta a lelkét Strolléknak

Gphírek2018.01.04, 12:29

Német lapértesülés szerint Szergej Szirotkin kétéves szerződés aláírására készül a Williamsnél. Az egykor szebb napokat látott gárda utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve máris köszörüli a nyelvét a még be sem jelentett pilótacserén.

Januárra halasztotta a Williams új pilótája bejelentését

Gphírek2017.12.16, 11:54

Felipe Massát nem lepné meg, ha a Williams pénzügyi okokból ejtené Robert Kubicát, de már nem foglalkozik a csapattal. Közben a brit istálló bejelentette: még dolgoznak új pilótájuk szerződésén, ezért januárra halasztják annak megnevezését.

Fordulat jöhet Kubica ügyében, de édesapja még reménykedik

Gphírek2017.12.14, 21:47

Korábban szinte biztosnak tűnt, hogy Robert Kubica visszatér az F1-be a Williamsszel, de egyre több jel utal arra, hogy a brit istállónál meggondolták magukat.

Orosz bankárral verseng Kubica az utolsó F1-es ülésért

Gphírek2017.12.14, 08:29

Egyre valószínűbb, hogy álom marad Robert Kubica F1-es visszatérése. Szergej Szirotkin állítólag meggyőzőbb volt az abu-dzabi gumiteszten, ráadásul az orosz tesztpilóta szponzora jelentősen hozzájárulna a Williams 2018-as költségvetéséhez is.

Új jelentkező akadt Kubica helyére a Williamsnél

Gphírek2017.12.11, 11:02

Az F2-es sorozat idei bronzérmese, Oliver Rowland is beszállt az egyetlen szabad 2018-as Formula-1-es pilótaülésért folyó versengésbe a Williamsnél.

Orosz tehetség állhat Kubica útjába

Gphírek2017.12.05, 11:07

A Williamsnél áradoztak a lengyel pilótáról az Abu-Dzabiban megrendezett teszt után, de egy fiatal orosz újonc is remekül szerepelt a közel-keleti pályán.

Kubica: Vezetni könnyebb sérülten, mint a hétköznapokat élni

Gphírek2017.12.04, 18:23

Nem okoz gondot neki, hogy F1-es autót vezessen, és elismerte, a korábbi lustaságát manapság kemény fizikai edzés váltotta fel.

Räikkönen: Miért kellene aggódnom Kubica miatt?

Gphírek2017.11.30, 11:20

A 2007-es világbajnokot egyáltalán nem nyugtalanítja, hogy korábbi ellenfele nem teljesen ép karral akar versenyezni az F1-ben. Rubens Barrichello is viszontlátná a lengyelt.

A Williams a teszt után dönt Kubica szerződtetéséről

Gphírek2017.11.26, 10:45

Paddy Lowe elárulta, az istálló a jövő heti abu-dzabi teszten szeretne megbizonyosodni arról, hogy a lengyel számára nem okoz gondot a modern F1-es autók vezetése. Todt nem tart attól, hogy Kubica veszélyt jelentene a többi versenyzőre.

Hamilton: Kubica az egyik legjobb, pedig itt sincs

Gphírek2017.11.24, 12:50

A lengyel pilóta a jövő héten ismét autóba ül, a paddockban közben egyre nagyobb a zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy 2018-ban visszatér-e az F1-be.

A Williams tagadja, hogy leigazolták Kubicát

Gphírek2017.11.21, 11:20

Különböző országok lapjai már régóta kész tényként kezelik, hogy Robert Kubica visszatér az F1-be a Williams színeiben, a csapat azonban azt állítja, ez még nem dőlt el.

Montoya és Villeneuve szerint Kubica már alkalmatlan az F1-re

Gphírek2017.11.16, 19:26

Egyre valószínűbb, hogy jövőre ő lesz Felipe Massa utódja a Williamsnél, ezt azonban nem mindenki tartja nyerő ötletnek: néhány exversenyző úgy látja, akár veszélyt is jelenthet a többiekre a pályán.

Eldőlhetett, hogy Kubica lesz Massa utódja a Williamsnél

Gphírek2017.11.14, 16:48

A Williams egyelőre nem erősítette meg, de brazil és francia értesülések szerint Robert Kubica visszatér az F1-be, és jövőre ő lesz Felipe Massa utódja Lance Stroll oldalán.

A Williams újabb tesztlehetőséget ad Kubicának

Gphírek2017.11.11, 13:31

Paddy Lowe elismerte, hogy Robert Kubica újra tesztelheti a Williamst a szezonzáró után, ezúttal minden bizonnyal már az idei autót. Másik jelölt is van még az ülésre.

Massa szerint Kubica nem alkalmas az F1-es visszatérésre

Gphírek2017.10.26, 14:39

A brazil úgy véli, a Williams versenyzői állásáért teperő, azaz számára konkurens pilóták egyike sem lenne jó választás a csapatnak, mert Paul di Resta nem tett le eleget az asztalra, Kubica pedig úgysem tudna hátrahagyni a sérülésének akadályait.

Kubica befejezte a tesztet a Hungaroringen is

Gphírek2017.10.17, 20:32

Ez volt a második, egyben utolsó napja a Williamsszel. A csapat szerdán még Paul di Restát is kipróbálja, mielőtt eldönti, hogy kit válasszon Lance Stroll mellé jövőre.