Robbie Savage

címke rss
Néha jól jön a közutálat

Néha jól jön a közutálat

Robbie Savage, az egykori botrányhős labdarúgó a létező legelképesztőbb magyarázattal dumálta ki magát a bíróság előtt, és úszta meg, hogy elvegyék a jogosítványát. Néha megéri közutálat tárgyának lenni, úgy látszik. 

A focivilág legnagyobb színészei

Sport2013.05.06, 18:43

David Luiz kihúzta a gyufát Manchester United híveinél azzal, hogy a hétvégi rangadón a földön fekve vigyorgott, miközben Rafaelt kiállították az ellene elkövetett szabálytalanságért. Az eset nyomán a Sun összeszedte azokat a focistákat, akik hasonlóan pofátlan színészkedéssel juttatták emberelőnyhöz csapatukat. A gyűjteménybe három brazil is bekerült, a legnagyobb színésznek bizonyuló Dida viszont annyira túlspilázta a szerepét, hogy őt meszelték el, a Rangers pedig maga sújtott le a színészkedő focistájára.

Az ünnepek alatt fociznak, előtte piálnak az angol focisták

Archívum2008.12.22, 16:20

Az angol labdarúgásban a hagyományoknak az általánosnál is nagyobb a szerepük: ennek köszönhető többek között, hogy a bajnokságban nincsen téli szünet, sőt, a csapatok még karácsonykor, és újév napján is pályára lépnek. A játékosoknak így a szilveszteri buli általában kimarad, talán ennek is köszönhető, hogy a klubok december közepén gyakran tartanak karácsonyi partikat - amelyek meglehetősen sokszor fulladnak botrányba.

Futballistát vegyenek! - Skrtel, Coloccini

Archívum2008.01.09, 09:02

A Derby County megegyezett a Blackburn Roversszel a walesi középpályás, Robbie Savage leigazolásának ügyében. A Liverpool FC közel áll ahhoz, hogy megszerezze az orosz Zenit Szankt-Petyerszburg szlovák védőjét, Martin Skrtelt.

Futballistát vegyenek! - Savage, Amauri

Archívum2007.12.29, 18:48

A Dinamo Zagreb horvát középpályásáért, Luka Modricért a Manchester City és a Chelsea FC verseng. A Blackburn Rovers walesi középpályását, Robbie Savage-et a Sunderland AFC csábítja.

Klubcsere földrajzi buktával

Archívum2006.11.02, 10:44

Ha már az előző részben szóba került a családi kötelékek: a 2004-es átigazolási időszak egyik nagy sztorija Angliában Robbie Savage esete volt, aki transzferkérelmet nyújtott be klubjánál, a Birmingham Citynél, mondván, azért szeretné otthagyni a csapatot, és a Blackburn Roversbe igazolni, mert így közelebb költözhet szülővárosához, Wrexhamhez, illetve családjához.

Ki megy ma? - Kameni, Savage

Archívum2005.01.15, 12:51

A Southampton FC bejelentkezett a Portsmouth FC skót középpályásáért, Nigel Quashie-ért. A Blackburn Rovers szerződtette a Birmingham City walesi középpályását, Robbie Savage-et.

Ki megy ma? - Savage, Keegan

Archívum2004.09.20, 07:21

A Blackburn kiszemeltje a Birmingham City walesi középpályása, Robbie Savage. A Newcastle a Chelsea ír szélsőjét, Damien Duffot nézte ki magának. A Chievo kölcsönadta kapusát, Mattia Passarinit a másodosztályú Anconának.

Ki megy ma? - Giuly, Savage

Sport2004.05.30, 12:33

A Monaco középpályása, Ludovic Giuly a katalán lapok szerint a Barcelonába tart. A Birmingham City az élvonalban frissen feljutott Crystal Palace szélsőjét, Julian Grayt szemelte ki.

Matthäus megvédte a hibázó Lőwöt

Sport2004.04.01, 13:54

Lothar Matthäus szövetségi kapitány a játékosok hozzáállásával elégedett volt a szerda esti 2-1-es vereséget hozó Magyarország-Wales barátságos labdarúgó-mérkőzés után. A találkozó komoly indulatokat is hozott, a balhét főként a vendégek középpályása, Robbie Savage robbantotta ki. Meglepetésre Szabics Imre csak csereként kezdett Lothar Matthäus együttesében, míg a másik Bundesligában szereplő honi sztárt, Lisztes Krisztiánt lecserélte a kapitány.

Előző
  • 1
  • 2
Következő