robbanás

címke rss

Egyetlen villanás elpusztított egy egész világot

Tudomány2018.10.24, 17:25

„Kicsi a bors, de erős" – tartja a mondás, amelynek megállapítása hatványozottan igaz az űrben hemzsegő vörös törpecsillagokra. Bár tömegük csupán töredéke a Napénak, kitöréseik során mégis elementáris erejű pusztítást képesek okozni, ez a tény pedig már önmagában igen valószínűtlenné teszi a körülöttük keringő bolygókon az élet megjelenését. Vagy tévedünk? Létezik-e bármilyen stratégia, amivel a sarjadzó földönkívüli organizmusok megvédhetik magukat? Egyáltalán, mitől ilyen vadak és rombolók a vörös törpék? Többek között erről is kérdeztük a szóban forgó égitesteket vizsgáló NASA-kutatás résztvevőit.

Robbanások rázták meg Kabult

Nagyvilág2018.10.20, 14:30

Több robbanás rázta meg szombaton az afgán fővárost, Kabult. Hárman meghaltak és többen megsebesültek – közölte az AFP francia hírügynökséggel a kabuli egészségügyi minisztérium. Afganisztánban szombaton kezdődtek meg a parlamenti választások, amelyet választási bizottság szervezési és technikai problémák miatt meghosszabbított. 

Gázrobbanás volt egy sertésólban, mintegy 2000 kismalac elpusztult

Itthon2018.10.14, 10:05

Kigyulladt egy több mint hatszáz négyzetméteres sertésól Alsómocsolád külterületén, miután felrobbant egy gázpalack. Az ólban mintegy kétezer kismalac volt, a többségük elpusztult a baleset következtében - olvasható a katasztrófavédelem.hu oldalán. 

Az ukrajnai baleset után minden lőszerraktárat átvizsgálnak

Nagyvilág2018.10.10, 13:46

Viktor Muzsenko ukrán vezérkari főnök elrendelte, hogy minden fegyverraktárat át kell vizsgálni, és meg kell erősíteni a védelmét az után, hogy kedden egy Icsnya melletti telepen felrobbanás történt. A robbanás után 12 500 embert evakuáltak a környékről, még nem indult újra az élet a városban.

Robbanás történt egy boszniai olajfinomítónál

Nagyvilág2018.10.10, 07:23

Robbanás történt kedd este a bosznia-hercegovinai Brod városban lévő olajfinomítónál, több munkás megsérült - közölte a helyi rendőrség.

Menekítik az embereket: felrobbant egy lőszerraktár Ukrajnában - videó

Nagyvilág2018.10.09, 11:04

Pánik tört ki az ukrajnai Icsnyában, miután felrobbant egy lőszerraktár, amitől a közeli házak ablakai betörtek. Az Interfax-Ukraina helyi hírügynökség jelentése szerint a raktárnál tűz tombol. A környékről 20 ezer embert akarnak kimenekíteni. Másfél év leforgása alatt ez már a harmadik ilyen eset Ukrajnában.

Felrobbant egy kazán Mosonmagyaróváron, egy ember meghalt

Itthon2018.10.02, 20:33

Felrobbant a vegyes tüzelésű kazán egy családi ház pincéjében Mosonmagyaróváron, a Nefelejcs utcában.

Többen meghaltak, amikor felrobbant egy autó Pennsylvaniában

Nagyvilág2018.10.01, 07:46

Három ember meghalt, mert felrobbant egy autó a pennsylvaniai Allentownban, az Egyesült Államokban még szombat este – közölte helyi idő szerint vasárnap délután a helyi rendőrség.

Felrobbant a kazán egy szegedi családi házban

Itthon2018.09.29, 16:46

Elsődleges információk szerint a balesetben két ember megsérült.

Felrobbant egy gázpalack Pakson

Itthon2018.09.12, 13:42

Egy lakóház melléképületében robbant fel egy gázpalack a paksi Kereszt utcában. Tűz nem volt, de a melléképület egy része megsemmisült.

Többen meghaltak egy nigériai gáztelepen történt robbanásban

Nagyvilág2018.09.11, 07:28

Legalább 35 ember meghalt, és több mint százan megégtek hétfőn a közép-nigériai Lafia városának egyik gáztelepén bekövetkezett robbanásban.

Autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai fővárosban

Nagyvilág2018.09.10, 11:51

Autóba rejtett pokolgép robbant hétfőn a szomáliai fővárosban, Mogadishuban egy körzeti önkormányzat székhelyénél, egyes értesülések szerint öten meghaltak.

Több ember meghalt egy dél-afrikai lőszergyárban történt robbanásban

Nagyvilág2018.09.03, 21:08

Legalább nyolcan meghaltak hétfőn egy lőszergyárban történt robbanásban Dél-Afrikában, a Fokvárostól 45 kilométerre fekvő Somerset West településén.

Robbanások ráztak meg egy légibázist Damaszkusz mellett

Nagyvilág2018.09.02, 08:15

Robbanások ráztak meg egy légi támaszpontot Damaszkusz mellett vasárnapra virradóra. A szíriai állami média közlése szerint egy lőszerraktár robbant be, míg az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat szerint Izrael mért halálos áldozatokat is követelő csapásokat a támaszpontra.

Robbanás történt egy német olajfinomítóban, többen megsérültek

Nagyvilág2018.09.01, 09:41

Robbanás történt, majd tűz ütött ki szombaton egy bajorországi olajfinomítóban, a rendőrség tájékoztatása szerint nyolcan megsérültek, és az üzem környékén lakó mintegy 1800 embernek elővigyázatosságból el kellett hagynia az otthonát.

Aknarobbanásban halt meg két katona Ukrajnában

Nagyvilág2018.08.27, 20:22

Két katona meghalt Kelet-Ukrajnában, amikor felrobbant egy akna. Egy másik robbanásban többen megsérültek.

UFO robbanhatott fel a magasban: videó

Archívum2018.08.24, 11:58

UFO robbanhatott fel a magasban Törökország felett. Az esetről videó is készült.

Gázpalackokkal megpakolt kocsi hajtott a városházának egy holland városban

Nagyvilág2018.08.22, 13:14

Szerda hajnalban egy gázpalackokkal megrakott autó hajtott egy holland település városházának épületébe. A rendőrök sejtik, hogy ki lehet a tettes, akit a helyszíntől nem messze holtan találtak. Két gázpalack felrobbant, az épületben komoly károk keletkeztek.

Pokollá változott a csendes kisváros, halottak hevertek mindenütt

Tudomány2018.08.15, 18:39

Húsz éve, 1998. augusztus 15-én az észak-írországi Omagh város központjában gépkocsiba rejtett pokolgép robbant, megölve 29 embert és megsebesítve több mint 300 járókelőt. Ez volt az észak-írországi konfliktus legvéresebb terrorcselekménye, amelyet az IRA katolikus terrorszervezetből kiszakadt, britellenes fanatikusok követtek el.

69 halálos áldozata van a szíriai fegyverraktár-robbanásnak

Nagyvilág2018.08.13, 22:08

Nőtt az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban vasárnap történt fegyverraktár-robbanás halálos áldozatainak száma: míg korábban 39 áldozatról szóltak a hírek, hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns aktivistahálózat már 69 halottról számolt be. A fegyverraktár egy lakóházban volt.

Robbanás történt egy angol katonai üzemben

Nagyvilág2018.08.11, 06:12

Robbanás történt egy katonai felszereléseket gyártó üzemben az angliai Salisburyben péntek este, egy ember meghalt - tudatta a brit rendőrség.

Felrobbant egy autó Kairóban

Nagyvilág2018.08.06, 13:29

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint tizenhárman megsérültek a robbanásban. A füstöt még a Nílus túlpartjáról is látni lehetett.

Egy szegedi lakásban bombaként robbant fel egy dinnye

Archívum2018.07.30, 14:18

Bombaként robbant fel egy szupermarketben vásárolt dinnye Szegeden. Az egész konyha és a kávéfőző is kapott a piros léből. Most kiderült, miért történhetett meg. 

Felrobbant egy gázpalack egy paksi tanyán

Itthon2018.07.24, 16:38

A paksi balesetről a katasztrófavédelem számolt be.

Robbanások sorozat Kabulban

Nagyvilág2018.07.24, 13:32

Több egymást követő robbanás rázta meg az afgán fővárost, Kabult kedden, a detonációkat szemtanúk szerint rakéták becsapódása okozta - közölték helyi tisztségviselők.

Robbanás volt egy medgyesi földgázkútnál - Egy ember meghalt

Nagyvilág2018.07.20, 18:08

A robbanás a romániai medgyesen, a Romgaznál történt, pénteken. Egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy nem sokkal a történtek után meghalt - írja a Maszol.ro.

A robbanás után: napokig tarthat Manhattan megtisztítása

Nagyvilág2018.07.20, 12:50

New York polgármestere szerint több napig fog tartani, mire helyrehozzák a károkat, amelyeket egy gőzvezeték felrobbanása okozott csütörtökön. A helyiek azbesztszennyezéstől félnek – írja a Fox News.

Robbanás történt egy kínai vegyi üzemben, sokan meghaltak

Nagyvilág2018.07.13, 07:37

Tizenkilencen meghaltak, és tizenketten megsérültek egy délnyugat-kínai vegyi üzemben történt robbanásban.

Felrobbant egy vegyipari gyár Kairóban, többen megsérültek

Nagyvilág2018.07.13, 10:23

Nagy erejű robbanás történt, és tűz ütött ki csütörtök este közvetlenül a kairói nemzetközi repülőtér közelében egy vegyipari gyárban, tizenkét ember megsérült.

Gránát robbant egy lakásban

Nagyvilág2018.07.10, 16:56

Felrobbant egy gránát Lembergben a Nyekraszov utca 57. szám alatti lakóházban. Egy férfi meghalt, egy nő pedig megsérült a robbanásban. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Több mint 20 ember halt meg a mexikói tűzijátékgyárnál

Nagyvilág2018.07.06, 11:31

Tegnap még 17 emberről írtak, a legfrisebb jelentések szerint viszont 24-en haltak bele a Mexikóban történt robbanássorozatba. Az áldozatok között van négy tűzoltó és két rendőr is.

Azt hiszi, a mai bomba kiemelésével megszűnik a veszély? Téved!

Itthon2018.07.05, 11:26

A II világháború alatt rengeteg légitámadás érte Magyarországot. A történészek szerint csak Budapestet harminchét. De voltak bombatámadások Győrben, Szombathelyen, Szolnokon, Debrecenben és Szegeden is. Csak az amerikai hadsereg repülői több mint 25.000 tonna bombát dobtak le magyarországi célokra. Magyarországot először 1942. szeptember 4-én érte bombatámadás. Sok bomba pedig most a föl mélyén lapul.

Felrobbant egy turistahajó, egy nő meghalt

Nagyvilág2018.07.02, 11:16

Halálos baleset történt a Bahama-szigeteknél, ahol egy hajó kigyulladt. A robbanás után több embert kórházba szállítottak, egyelőre nem tudni, hogy mitől kapott lángra a hajó.

Nem érte el a világűrt az első japán magánépítésű rakéta

Tudomány2018.06.30, 15:03

Másodpercekkel az indítás után kigyulladt egy magántársaság rakétája Japánban szombaton - közölte a Hokkaido székhelyű fejlesztő cég.

Robbanás egy texasi kórházban, egy ember meghalt

Nagyvilág2018.06.27, 10:44

Óriási erejű robbanás rázta meg az Amerikai Egyesült Államokban található gatesville-i kórházat, még az ablakok is kirepültek a helyükről. Az épület felújítás alatt álló részében robbanhatott fel valami, a tűzoltók egy hibás kazánra gyanakszanak. A balesetben tucatnyian megsérülten, egy ember meghalt.

Semmiből feltűnt aszteroida robbant fel Oroszország felett

Tudomány2018.06.26, 13:35

Több orosz városból is látni lehetett, ahogy egy tűzgömb felrobban az égen. Az aszteroida szó szerint a semmiből jött, csak akkor figyeltek fel rá, amikor az már megsemmisült.

Valami óriásit robbant, még nem tudják, mi semmisült meg

Tudomány2018.06.26, 13:24

Óriási sebességgel terjedő kozmikus robbanást figyeltek meg a csillagászok a hawaii ATLAS ikerteleszkópok segítségével. A jelenséget június 17-én észlelték, pedig két nappal előtte még nem látszott semmilyen furcsaság az égbolt vizsgált részén.

A mobilja ölte meg az üzletembert

Techbázis2018.06.24, 12:16

Felrobbant az épp töltés alatt álló készülék az ágya mellett.

Robbanás volt egy németországi társasházban

Nagyvilág2018.06.24, 07:41

Robbanás történt szombat éjjel egy társasházban Németország nyugati részén, Wuppertalban, 24 ember megsérült - tudatták a helyi mentők.

Elfogtak egy férfit, akinek köze lehetett a londoni metrónál történt robbanáshoz

Nagyvilág2018.06.20, 13:57

Robbanás rázta meg kedd este a londoni Southgate metróállomást, amelyben többen megsérültek.

Kómában van az egyik gyerek, aki robbanószert talált egy autóban

Nagyvilág2018.06.15, 12:48

A rendőröknek sikerült megtalálniuk annak az elhagyatott Volgának a tulajdonosát, amely csütörtökön robbant fel egy udvarban, miután négy kisgyerek bemászott az autóba játszani. Az egyik gyerek állapota súlyos, az életmentő műtét után kómába esett.

Felrobbant egy autó Kijevben, négy gyerek megsérült

Nagyvilág2018.06.14, 19:49

Felrobbant egy leparkolt autó Kijevben csütörtök délután, a detonáció következtében négy gyerek megsérült, közülük kettőnek súlyos az állapota.

Hatalmas tűz volt Budapesten

Itthon2018.06.13, 13:43

Egy 3000 négyzetméteres, tehát hatalmas raktár gyulladt ki Budapest 13-ik kerületében, a Frangepán utcánál. Hatalmas tűz volt. A környező irodaépületek is veszélyben voltak. A tüzet kora délután oltották el. 

Tizennyolc embert ölt meg a felrobbanó lőszer Bagdadban

Nagyvilág2018.06.07, 07:54

Legalább 18 ember meghalt és több mint 90-en megsebesültek egy lőszerrobbanásban Bagdad észak-keleti, Szadrváros nevű kerületében, egy síita mecset közelében. A lőszer az átszállításakor robbant be - közölte egy iraki rendőrforrás szerdán.

Robbanás történt egy gabonatárolóban, sokan megsérültek

Nagyvilág2018.06.06, 10:49

Egy strasbourgi tárolónál történt a robbanás. Tizenegy ember megsérült, három sebesült állapota pedig válságos - jelentette szerdán a BFM TV francia hírtelevízió.

De miért robban fel a telefon a zsebünkben?

Techbázis2018.05.26, 17:30

Pár napja mi is beszámoltunk róla, hogy egy neves márkájú okostelefon akkumulátora gyakorlatilag felrobbant egy veresegyházi fiú zsebében, komoly égési sérüléseket okozva. Az eset meghökkentő, de mennyire mindennapos probléma ez? Mikor jelentkezik? És mit tehetünk, hogy elkerüljük?