Rivaldo

címke rss

Hazai pályán gálázott a Real Madrid

Sport2005.08.24, 11:00

A gálameccsekkel már nincs gondja a Real Madridnak, a múlt szerdai, budapesti 3-1 után kedden késő este az Egyesült Államok profi bajnokságának, az MLS-nek (Major League Soccer) a válogatottját verte meg 5-0-ra egy olyan meccsen, amit a madridi sajtó is show-nak minősített. Mindenesetre Ronaldo parádézott, két gólt rúgott, ezzel nyomatékosítva korábbi ígéretét, miszerint ebben az idényben meg sem akar állni 35 találatig. A meccs másik szenzációja volt, hogy csaknem másfél év után újból pályára lépett a sokáig sérüléssel bajlódó Jonathan Woodgate.

Ronaldo kábítószerügybe keveredett

Archívum2005.08.21, 18:52

A riói rendőrség egy kábítószeres ügy kapcsán kihallgatásra idézte be Ronaldót, a brazilok kétszeres világbajnok futballsztárját.

Ronaldo 35 gólt ígér a következő szezonra

Archívum2005.08.13, 17:04

Ronaldo, a vasárnap 20 órától a Puskás Ferenc Válogatott ellen Budapesten pályára lépő Real Madrid brazil csatára legalább 35 gólt akar szerezni a 2005-2006-os labdarúgószezonban.

Real-bemutató az Alpok bércei között

Sport2005.08.10, 10:53

Irdning kereken ötszáz kilométerre van Budapesttől, Felső-Stájerország megejtően bájos vidékén, a Dachstein-masszívum csaknem háromezer méteres bércei között. Az Enns folyó völgyében edzőtáborozik augusztus másodika és tizenharmadika között a Real Madrid, a futballtörténelem egyik legnagyszerűbb klubcsapata. A kilencszeres Európa-kupa-győztes vasárnap a Puskás Ferenc-stadionban játszik a létesítmény névadójáról elkeresztelt együttes ellen.

Kozmetikázott japán mérlegén a Real

Sport2005.07.27, 19:21

A Real Madrid labdarúgócsapata 3-1-re legyőzte a Jubilo Iwata együttesét, így a Tokyo Verdytől elszenvedett 3-1-es hétfői vereséget követően ötvenszázalékos mérleggel zárta rövid túráját Japánban.

Ronaldo nem eladó

Sport2005.07.19, 12:19

A Real Madrid közleményben nyomatékosította, hogy - egyes sajtóértesülésekkel szemben - nem akar megválni brazil csillagától, Ronaldótól.

1999: Ronaldóék hetet vágtak a Copán

Sport2005.07.01, 12:47

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt június 30-án!

Raúlt nem teszi kezdőcsapatba az AS

Sport2005.06.22, 12:16

Iker Casillas - Míchel Salgado, Sergio Ramos, Woodgate, Roberto Carlos - Beckham, Pablo García, Diogo - Zidane - Robinho, Ronaldo. Ez bizony a Real Madrid ideális tizenegye, az "Once de lujo" a 2005-2006-os idényben, legalábbis az AS című spanyol fővárosi sportnapilap szerint. Állítólag Vanderleí Luxemburgo, a hófehérek brazil mestere is valami hasonlóban gondolkozik, s Florentino Pérez elnöknek sem lenne ellenére ez a felállás, amelyben - legalábbis kezdőként - tizenegy éve először nincs helye a helyi legendának, Raúlnak.

Igazi sztárparádét ígér a Konföderációs-kupa

Sport2005.06.14, 18:57

Minden kétséget kizáróan az idei esztendő legrangosabb labdarúgó-eseménye (a Bajnokok Ligája mellett) a VII. Konföderációs-kupa, melyet a jövő évi világbajnokságnak is otthont adó Németországban rendeznek. A szervezők a vb főpróbájának tekintik a kéthetes tornát, amire minden okuk meg is van, hiszen a mezőny példátlanul erős: a nyolc részt vevő válogatott nem más, mint a hat kontinens legutóbbi bajnoka, valamint az olimpiai aranyérmes és a legutóbbi vb második helyezettje. Ráadásul a szokásokkal ellentétben valamennyi válogatott szinte a legerősebb keretével érkezik Németországba.

Irureta válthatja Rivaldóék sikeredzőjét

Archívum2005.06.02, 12:37

Egy héttel azután, hogy csapata megnyerte a görög labdarúgó-bajnokságot és a kupát, lemondott posztjáról Dusan Bajevic, az Olimpiakosz vezetőedzője.

Ronaldo kihagyja a Konföderációs-kupát

Archívum2005.05.31, 11:43

Carlos Alberto Parreira, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya engedett Ronaldo kérésének, aki így kimaradt a Paraguayjal vasárnap és az Argentínával szerdán vívandó világbajnoki selejtezőre készülő keretből.

Ronaldo szakít topmodell élettársával

Sport2005.05.11, 12:08

A spanyol sajtó már kész tényként tálalja, hogy nem sokkal a február 14-én - tehát Bálint, azaz Valentin napján - tartott "esküvő" után szakít Ronaldo és élettársa, Daniela Ciccarelli. Ciccarelli jogilag nem volt Ronaldo felesége, hiszen egyikük sem vált még el házastársától, ennélfogva a Chantilly-kastélyban tartott ceremóniára sem illett az esküvő elnevezés.

Ronaldo megmentette a Realt

Sport2005.05.02, 06:59

A hajrában szerzett két Ronado-találattal 2-0-ra győzött a Real Madrid labdarúgócsapata San Sebastianban, s továbbra is versenyben van a Barcelonával az aranyéremért folytatott harcban.  A nap másik két mérkőzése döntetlent hozott: a Bilbao az Atlético Madrid, a Valencia a Numancia otthonából távozott ponttal.

Elvetélt Ronaldo felesége

Archívum2005.04.27, 12:45

Elvetélt Daniela Ciccarelli, Ronaldo brazil futballsztár felesége. Ciccarelli, aki az MTV zenetévénél dolgozik, néhány hetes terhesség után vesztette el magzatát - közölték Rio de Janieróban helyi idő szerint kedden.

A hét világválogatottja (2005. április 11-17.)

Sport2005.04.25, 07:08

Az elmúlt héten a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában is kialakult a legjobb négy mezőnye, álomcsapatunkban azonban nem dominálnak a nemzetközi kupák elődöntős együtteseinek képviselői, csupán négyen kerültek ki ezen csapatokból. Ott van viszont a tizenegyben a román Niculescu, aki a múlt héten két meccsen hét gólt ért el.

A Barcelona és a Real Madrid sem hibázott

Sport2005.04.17, 23:36

A Real Madrid - a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján - Ronaldo két góljával könnyedén győzött a Levante otthonában, ám mivel a Barcelona is nyert a Getafe ellen, továbbra is hat ponttal vezetnek a katalánok.

János Pál lesz Ronaldo fiának a keresztneve

Sport2005.04.11, 07:02

A múlt szombaton elhunyt pápa emlékére Ronaldo gyermeke - amennyiben fiú lesz - a János Pál nevet kapja a keresztségben. Daniella Cicarelli, a Real Madrid világbajnok labdarúgójának élettársa a múlt héten jelentette be, hogy gyermeket vár.

Ezúttal Rogerio édesanyját rabolták el

Sport2005.03.22, 15:46

Brazíliában ismeretlen fegyveresek elrabolták Rogeriónak, a portugál Sporting Lisboa labdarúgójának az édesanyját. A bűnözők egyelőre nem léptek kapcsolatba a családdal. Ines Fidelis Regis a Sao Paulótól mintegy 100 km-re lévő Campinasban él.

Kirabolták Ronaldo apját

Archívum2005.02.20, 14:15

Kifosztották Ronaldo édesapjának Rio de Janeiró-i lakását, amíg ő fiának, a Real Madrid futballcsapat világsztárjának  "jelképes" párizsi esküvőjén vígadott.

Ronaldót késése miatt büntetheti a Real

Sport2005.02.20, 14:15

Spanyol lapértesülés szerint elképzelhető, hogy megbüntetik Ronaldót, a Real Madrid világbajnok labdarúgóját, mert jókora késéssel érkezett csapata keddi edzésére.

Beckham és Schumacher is ott volt Ronaldo lagziján

Archívum2005.02.15, 07:15

Ronaldo, a Real Madrid világklasszis brazil labdarúgója jelképesen összeházasodott Daniela Cicarelli televíziós műsorvezetővel.

Ronaldo és Daniela hétfőn egybekelnek

Sport2005.02.14, 09:18

Elérkezett a nagy nap, Valentin (magyarul Bálint) napja, a szerelmesek ünnepe. És ketten a földkerekség leghíresebb szerelmesei közül február 14-én egybe is kelnek, még ha nem is hivatalosan, hiszen papíron még mindketten - Ronaldo, a Real Madrid centere és a szintén brazil modell-triatlonista-műsorvezető Daniela Cicarelli - házasok. A hetedhét országra szóló "lagzi" este fél kilenckor kezdődik a Párizstól harminc kilométerre fekvő Chateau de Chantilly kastélyában.

Ronaldo nagyvonalú esküvői meghívása

Archívum2005.02.10, 19:35

Magánrepülőgépet bérel csapattársai részére Ronaldo, a Real Madrid brazil labdarúgója, hogy azok gyorsan és kényelmesen eljussanak hétfői  "jelképes" esküvőjére, amelyre Franciaországban kerül sor.

Maradona 60 ezer euróért utazott Athénba

Archívum2005.01.16, 13:56

A Radio 10 nevű argentin állomás értesülése szerint Diego Armando Maradona egy svájci drogklinikán folytatja rehabilitációját. A 44 éves egykori világsztár labdarúgó tavaly áprilisban kis híján meghalt, olyan súlyos szívproblémái adódtak. A minap Görögországba, Athénba érkezett, mégpedig - mint utóbb kiderült - pénzszerzési céllal.

Roberto Carlost sértegették az Atlético-hívek

Sport2005.01.10, 20:03

A Spanyol Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indít a vasárnap esti madridi derbit beárnyékoló rasszista megnyilvánulások ügyében. A hazai pályán szereplő Atlético fanatikusainak egy része szinte végig sértegette a Real egyik brazil sztárját, Roberto Carlost.

Derbit nyert a Real, zakózott a Barca

Sport2005.01.10, 13:16

A Real Madrid - elsősorban a duplázó Ronaldónak köszönhetően - 3-0-ra nyert az Atlético elleni fővárosi derbin, s így a táblázaton feljött a második helyre, ahol holtversenyben áll a címvédő Valenciával. Az éllovas Barcelona előnye hét pontra csökkent az üldöző duóval szemben, miután 3-0-ra kikapott a Villarreal otthonában.

Francia kastélyban lesz Ronaldo esküvője

Archívum2004.12.25, 12:27

Egy elegáns francia kastélyban, a Chateau de Chantillyban rendezik meg Ronaldo és Daniela Cicarelli esküvőjét.

Nyolc gól Zidane-ék gálameccsén

Sport2004.12.15, 14:53

A vasárnap esti Real Madrid-Real Sociedad mérkőzést félbeszakító terrorfenyegetés ellenére kedden megrendezték a Santiago Bernabeu-stadionban azt a jótékonysági labdarúgó-mérkőzést, amelyen elképesztő számú világsztár lépett pályára Ronaldo és Zinedine Zidane "csapatában". A találkozó 4-4-es döntetlennel végződött.

Megasztárok Ronaldo és Zidane gálameccsén

Archívum2004.12.13, 17:18

A vasárnap esti Real Madrid-Real Sociedad mérkőzést félbeszakító terrorfenyegetés ellenére kedden 21.30-tól megrendezik a Santiago Bernabeu-stadionban azt a jótékonysági labdarúgó-mérkőzést, amelyen elképesztő számú világsztár lép pályára Ronaldo és Zinédine Zidane "csapatában". Ezt erősítette meg a két zseni a hétfőn kiadott közös közleményben.

1992: a Sao Paulo nyerte a Világkupa-döntőt

Archívum2004.12.12, 13:52

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 12-én!

Rangadót nyert a Basel, derbit az Olimpiakosz

Archívum2004.12.06, 07:57

A Ferencváros legyőzése után az FC Basel a svájci bajnokságban is nyerni tudott, mégpedig idegenben a Grasshoppers elleni rangadón, míg a görög pontvadászatban az athéni derbit az Olimpiakosz Rivaldo szabadrúgásával nyerte meg a Panathinaikosz ellen. Franciaországban az élcsapatok mind ikszeltek, így a Marseille a győzelmével a harmadik helyre ugrott.

2002: Világkupát nyert a Real Madrid

Archívum2004.12.03, 10:53

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 3-án!

Ketten az ötvenből - C. Ronaldo, Baraja

Sport2004.12.01, 07:49

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

BL-hajrába kezdett a Valencia és a Porto

Sport2004.11.25, 13:12

Egy fordulóval a csoportkör vége előtt újabb három hellyel kevesebb maradt a nyolcaddöntőben, a Milan, a Barcelona és a PSV ugyanis már biztos továbbjutó. Az utolsó játéknap előtt az Arsenalnak, a Werder Bremennek, és a Paris Saint-Germainnek van a legjobb esélye a kiadó helyek megszerzésére.

Cassano és közönsége nélkül BL-ezik a Roma

Sport2004.11.03, 15:55

A két héttel ezelőtti Bajnokok Ligája-mérkőzések visszavágóira kerül sor szerda este a labdarúgó kupasorozat csoportkörének a negyedik fordulójában. Számos érdekes találkozóra sor kerül, a Deportivo például első gólját készül megszerezni a Liverpool ellen, míg a Dinamo Kijev a Real Madrid skalpjának a begyűjtésére készül. A nullpontos AS Roma üres lelátók előtt és az edzőjével újra összeveszett Antonio Cassano nélkül fogadja a Leverkusent. A játéknap talán legnagyobb rangadóján a Bayern München az idén verhetetlennek tűnő Juventus megállítására törekszik.

A Zaragoza megállította a Sevillát

Sport2004.11.01, 00:38

A kupagyőztes Zaragoza 3-0-ra legyőzte a Sevillát a spanyol bajnokság 9. fordulójában, ezzel megszakadt a vendégek hatos veretlenségi sorozata. Meglepetésre a Deportivo La Coruna hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Albacetével, a Real Madrid viszont Owen és Ronaldo góljaival 2-0-ra verte a Getafét.

Ronaldo és Roberto Carlos spanyol lenne

Sport2004.10.27, 12:55

Szívesen felvenné a spanyol állampolgárságot Ronaldo és Roberto Carlos, a Real Madrid labdarúgócsapatának két brazil klasszisa - legalábbis ezt állítja a Marca című sportlap.

FIFA: 35 férfi, 21 női jelölt az év játékosa díjra

Archívum2004.10.05, 18:42

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta annak a 35 férfi és 21 női játékosnak a nevét, akik pályáznak az év legjobbjának járó díjra. Az ünnepélyes eredményhirdetésre december 20-án a zürichi operaházban kerül sor a 14. FIFA-gála keretében. Ez lesz a csúcspontja a szövetség centenáriumi programsorozatának.

Két év után vehet revánsot a Bayer a Real ellen

Sport2004.09.15, 13:41

Szerdán valamivel kevesebb "nagyágyú" mutatkozik be a BL-ben, mint kedden, de azért maradt néhány sztárcsapat: a Real Madrid, a Juventus, a Manchester United és a Liverpool is ekkor kezdi meg szereplését a legrangosabb európai kupa mostani kiírásában. Az előző naphoz hasonlóan megint egy "visszatérés" számít a legérdekesebbnek: a Juventus az Ajaxtól igazolt Zlatan Ibrahimoviccsal a soraiban utazik el Amszterdamba, de jó mérkőzést ígér a tavalyi idény meglepetéscsapatának, a Monacónak a liverpooli látogatása is.

Rivaldo két évre írt alá az Olimpiakoszhoz

Sport2004.07.22, 19:07

Csütörtökön két évre szóló szerződést kötött a görög bajnokság előző szezonjában második Olimpiakosz labdarúgócsapatával Rivaldo, a brazilok világbajnok futballistája.

Az Olimpiakoszba tart Rivaldo

Sport2004.07.21, 14:44

A világbajnok brazil Rivaldo a görög bajnoki második helyezett Olimpiakosz labdarúgócsapatához szerződik.

Ki megy ma? - Rivaldo, Koller

Sport2004.07.21, 07:07

A PSV Eindhoven leigazolta a brazil Cruzeiro kapusát, Heurelho Silva Gomest. A Fiorentina megszerezte az AS Roma uruguayi védőjét, Gianni Guigout. A Werder Bremen hosszas tárgyalássorozatot követően szerződtette a Murcia dán válogatott középpályását, Daniel Jensent.  

Scolari piedesztálon, Advocaat fanyar humoránál

Sport2004.07.01, 13:15

"Amit most átélek Portugáliában, ahhoz képest szinte semmi a két évvel ezelőtti világbajnoki címünk Brazíliával. Persze a két szituáció nehezen összehasonlítható, de azt hiszem, a mostani hangulat felülmúlhatatlan" - jelentette ki Luis Felipe Scolari, a Hollandia elleni 2-1-gyel az Európa-bajnokság döntőjébe jutott Portugál válogatott brazil szakvezetője. Scolari szavai mindent elmondanak a szerda éjszakai lisszaboni atmoszféráról, a bravúros győzelem után senkit sem lepett meg, hogy a csoportmeccsek során már több oldalról is támadott edző megbízatását hirtelen a 2006-os világbajnokságig meghosszabbította Gilberto Madaíl, a Portugáál ...

Rivaldo Lisztes csapattársa lehet

Sport2004.06.03, 14:51

A Bild című napilap értesülése szerint a német bajnok és kupagyőztes Werder Bremen labdarúgócsapatának vezetői Rivaldóval tárgyalnak.

Rivaldót szerződtette a Bolton

Sport2004.05.31, 12:26

Rivaldo, a 2002-es labdarúgó-világbajnokság egyik hőse a Premiershipben, a Bolton Wanderers csapatában folytatja pályafutását. A 32 éves brazil csatár-középpályás egy évre írt alá a legutóbbi bajnokság nyolcadik helyezettjéhez, melyet Sam Allerdyce menedzser irányít.

Eddigi legjobb szezonját zárta a Bolton

Sport2004.05.20, 08:38

Ha valaki a szezon kezdetén azt mondja a Bolton Wanderers hűséges híveinek, hogy egy fordulóval a Premiership zárása előtt csapatuk a hetedik helyen áll majd, és a klubvezetés legnagyobb problémája az lesz, hogy leigazolja-e Rivaldót, akkor az illetőt valószínűleg azonnal az őrültekháza felé irányították volna. Márpedig most éppen ez volt a helyzet a Reebok Stadiumban, nem csoda, hogy a szurkolók maguk sem hittek a szemüknek, még úgy sem, hogy végül nyolcadik lett a csapat.

Ki megy ma? - Rivaldo, Viduka

Sport2004.05.08, 12:35

Az AC Milan veterán védője, Paolo Maldini 2006-ig meghosszabbította szerződését a klubnál. A Charlton Athletic dél-afrikai hátvédje, Mark Fish egy évvel hosszabbította meg kontraktusát.

Matthäus profitálna a brazil meccs tapasztalataiból

Sport2004.04.29, 18:42

Szerdán este megszakadt a magyar labdarúgó-válogatott veretlenségi sorozata a brazilok ellen, de a 4-1-es eredmény ellenére alig volt szomorú ember a Puskás Ferenc-stadionban, mert Ronaldinhóék pazar bemutatót tartottak a 45 ezres közönség előtt. Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerint rengeteg tanulsága volt a világbajnokok elleni találkozónak, s ebből sokat profitálhat a hazai futball.