ribonukleinsavak

címke rss

Újabb bizonyíték az RNS-világ mellett

Valószínűnek tűnik, hogy az élet kialakulásához vezető kémiai evolúció során az RNS-molekulák jelentek meg először, s ezek továbbfejlődése vezethetett a sokkal stabilabb DNS-molekulák kialakulásához. Az első sejtekben tehát az információtárolás szerepét az RNS tölthette be, és enzimekként is az RNS-molekulák szolgálhattak. Sok kutató azonban kételkedik abban, hogy valóban létezett ilyen RNS-világ. Angol kémikusoknak egy elegáns kísérlettel sikerült megcáfolni az RNS-világ léte ellen felhozott egyik jelentős ellenvetést.

Egy tudós újrafölfedezése - Gánti Tibor

Tudomány2009.11.12, 08:10

Még a biológia és a kémia tudománya iránt vonzódó fiatalabb olvasóknak, de talán még az ifjú biológusok nagy része számára is keveset mond a nemrég elhunyt Gánti Tibor neve. Az érdeklődőbbek valószínűleg hallottak a nevéhez fűződő chemotonelméletről, de magát az elképzelést nem nagyon ismerik. Napjainkban úgy tűnik, hogy a tudományos közélet "igazságot szolgáltat", és Gánti elmélete elfoglalja az őt megillető helyet az élet keletkezéséről kidolgozott hipotézisek között.

Megoldódhat a földi élet egyik legnagyobb rejtélye

Tudomány2012.04.25, 11:43

Régi problémára deríthet fényt egy vulkanikus tóban most felfedezett, különleges hibridvírus. A forró, savas vízben talált mikroba magyarázatot adhat arra, hogyan alakult át az ősi élőlények örökítő anyaga RNS-ből a ma általánosan elterjedt DNS-sé.

Hőálló burgonyát fejlesztettek ki német kutatók

Tudomány2019.05.07, 11:23

Hőálló burgonyát fejlesztettek ki német kutatók: még a nyár közepi, több mint 29 Celsius-fokos napi hőmérsékletek mellett is jó minőségű gumókat növesztett a növény - közölte az erlangeni-nürnbergi Friedrich Alexander Egyetem (FAU) kutatócsapata.

Mit keres a Tesla a koronavírus-vakcina gyártása körül?

Gazdaság2020.11.16, 08:01

A Tesla által kifejlesztett molekuláris 3D nyomtató a cégvezető szerint fontos lesz a világ számára.

Áttörést jelenthetnek a földi élet eredetének vizsgálatában egy nemzetközi kutatócsoport új eredményei

Tudomány2022.07.05, 08:27

Stephen Mojzsis, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) földtudományi kutatóprofesszora is tagja annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amely kimutatta, hogy a bazaltláva üvegen az élet első genetikai alapanyaga, a DNS-hez hasonló ribonukleinsav (RNS) képződik. Az Astrobiology című rangos folyóiratban publikált kutatási eredmények áttörést jelenthetnek a földi élet eredetének tanulmányozásában. - írja honlapján az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat.

Előző
  • 1
Következő