Reuters
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- infláció
- kamat
- euró
- alapkamat
- legfrissebb
- legrégebbi
Még él a műszíves
A várakozásokat sokszorosan felülmúlva javult annak az amerikai betegnek az állapota, akinek július elején a világon először egy teljesen önálló működésű mesterséges szívet ültettek be.
- címkék:
- várakozás
- mesterséges szív
- Reuters
- Címkefelhő »
Saúl Martínez (Honduras)
A hondurasi válogatott hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy a negyeddöntőben legyőzte a sokkal esélyesebbnek tartott Brazíliát. A győzelemből a csapat csatára, Saúl Martínez oroszlánrészt vállalt, hiszen "másfél" gólt jegyzett: az első találatnál ugyanis a gólvonalon álló Belletti is beleért a labdába, így ezt öngólként tartják nyilván a statisztikusok.
Finley és Houston a százmilliósok klubjában
Az NBA idei szabadúszó-dömpingjének két, roppant értékes "aranyhalacskája", a dallasi Michael Finley és a New York-i Allan Houston egyaránt marad régi sikerei helyszínén, azaz mindketten újra korábbi kenyéradóikhoz írtak alá, hét, illetve hat évre. Ezzel mind a Dallas Mavericks, mind pedig a New York Knicks belépett - illetve ott maradt - a bajnoki cím esélyesei közé.
Mi segíthet Brazílián?
Ötforduló ugyan még hátravan a 2002-es labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtezőcsoportjából, a világsajtó az esztendő szenzációjaként már most a brazil válogatott szégyenteljes szereplését emlegeti. Ezt erősíti a selecao Copa-bukása is, ami Scolari kapitány állását is veszélyezteti.
Létrejött a tűzszüneti megállapodás Macedóniában
A NATO-nak szerdán sikerült elnyernie a macedón kormányerők és az albán nemzetiségű felkelők támogatását a három napon át tartó harcok következményeként romba dőlt tűzszünet helyreállításához.
Női vízilabda vb: elődöntőben a magyarok
A veretlenül végigjátszott csoportmérkőzések, s a keddi szünnap után szerdán Kazahsztán ellen szállt vízbe a magyar válogatott a fukuokai női vízilabbda vb-n a legjobb nyolc között: a 12-5 arányú siker az elődöntőbe jutást jelenti. Következik az a Kanada, amelyet a múlt szerdai vb-nyitányon 5-4-re vert Faragó Tamás csapata.
Kovács Ági világbajnok
Kovács Ágnes fantasztikus hajrával aranyérmet nyert 200 méteres mellúszásban a fukuokai világbajnokságon. Az ausztrál Thorpe harmadik világcsúcsát úszva győzött 200 gyorson, s már négy elsőségnél jár.
Közép-amerikai döntő a Copa Américán?
Most már biztos, hogy legalább egy nem dél-amerikai együttes is szerepel a Copa América fináléjában, mivel Mexikó együttese egy szabálytalanságokkal teletűzdelt összecsapáson 2-1-re legyőzte Uruguay gárdáját. Ha pedig a másik elődöntőben Honduras esetleg diadalmaskodna a házigazda Kolumbia ellen, akkor az a példátlan eset fordulna elő, hogy Dél-Amerika kontinensviadalának döntőjét két közép-amerikai együttes vívná.
Fülöp-szigetek - újra kitört a Mayon tűzhányó
Csütörtökön a Fülöp-szigeteken kitört a Mayon tűzhányó, amely a múlt hónap végén több alkalommal is működésbe lépett és környékéről mintegy 25 ezren menekültek el.
- címkék:
- Fülöp-szigetek
- Reuters
- Címkefelhő »
Lindrosszal a Stanley Kupáért?
A Toronto Maple Leafs NHL-ben szereplő együttese Eric Lindros érkezésével alaposan megerősödhet. A juharlevelesek egyértelmű célja, hogy 1967 után ismét elhódítsák a Stanley Kupát.