részvénypiac

címke rss

Ennyit a pénzügyi egyenlőségről

Gazdaság2013.10.14, 15:45

Hihetetlen mértékű egyenlőtlenség tapasztalható a globális vagyon tekintetében, ráadásul nemcsak a teljes népesség, hanem a különböző országok között is. Egyes országok állampolgárai még az átlagos vagyonnál is tízszer többel rendelkeznek, de van olyan ország is, ahol a milliomosok száma alig egy év alatt 1,2 millióval csökkent.

Megindult az európai ipari termelés

Archívum2013.10.14, 15:23

Rosszul indul a hét a tőzsdén, a részvénypiacok teljesítményét mérő indexek szinte minden főbb országban a negatív tartományban mozognak, a befektetők ugyanis az amerikai költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos problémákon aggódnak. Az európai ipari termelés augusztusi értéke így hiába lett a vártnál jobb, Cinkotai Norbert, a KBC Securities részvényelemzője szerint még ez is csak alig tudta befolyásolni a részvénypiacot.

Csúnya vége lehet Amerika bénázásának

Gazdaság2013.10.08, 12:01

Nagy tőzsdei zuhanásokhoz, és az amerikai gazdaság súlyos visszaeséséhez vezethet, ha a tengerentúli politikusok még jó darabig nem tudnak megegyezni az adósságplafon megemelésének és az új költségvetés kérdésében. Ezt állítja számos híres befektető és szakember, akik ugyanakkor úgy vélik, hogy a döntéshozók valahogy dűlőre fognak jutni a vitás kérdésekben, és a legrosszabb forgatókönyvek bekövetkezésének viszonylag csekély az esélye. 

Tovább estek a részvénypiacok

Gazdaság2013.10.07, 17:40

Folytatódott a negatív hangulat az amerikai és európai piacokon is a hét első napján. A BUX 0,5 százalékos mínuszban zárt, egyedül a Richter tudott a pozitív tartományban zárni, míg a többiek jócskán lemaradtak tőle. A nemzetközi piacokon a befektetők figyelmét főleg az EADS, a BlackBerry, valamint a Twitter kötötte le.

Nincs erő az európai tőzsdékben

Gazdaság2013.10.07, 12:14

Nem tudnak magukra találni a főbb európai tőzsdék, sem a régiós, sem pedig a nyugat-európai indexek nem tudnak pluszokat összehozni, köszönhetően az amerikai költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanságnak. A BUX is közelít az egy százalékos mínusz felé, elsősorban a Magyar Telekom és a Mol jóvoltából.

Világszerte mínuszokkal indul a hét

Gazdaság2013.10.07, 08:31

A negatív tartományban időznek ma a főbb ázsiai indexek, a gyenge hangulat pedig az európai piacokon is folytatódhat a határidős indexek szerint. Az elmúlt két hétben látott korrekció így egyre jelentősebb méreteket ölthet, melyet az amerikai költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos bizonytalanság is erősít.

Ezt teszi a világgal a pénznyomtatás

Gazdaság2013.10.06, 15:26

Az amerikai jegybank alaposan megkavarta a kártyákat, amikor előbb határozottan a piacoknak nyújtott mankója visszavételéről kommunikált, majd pedig amikor eljött az idő, visszariadt a kemény lépésektől. A felemás kommunikációval könnyen lehet, hogy kellemetlen zsákutcába kormányozza magát a Fed, és egyre több jel mutat arra, hogy a pénznyomtatás még legalább hosszú hónapokig támogatja majd a tőzsdéket. Ez pedig arra utal, hogy körültekintően ugyan, de érdemes részvényeket vásárolni.

Villantott a Twitter

Gazdaság2013.10.07, 10:13

Mindent megmutatott a Twitter, a közösségi médiacég ugyanis csütörtökön közzétette részletes pénzügyi adatait, amiből kiderült mekkora bevételeket és milyen eredményt ért el a vállalat az elmúlt negyedévekben. Az elemzők számára ez valóságos aranybánya, mi sem voltunk restek ízekre szedni a technológiai céget, és belőni a közelgő tőzsdei bevezetéskor várhatóan alkalmazott, de még nem eldöntött részvényenkénti árfolyamot.

Kilőhetnek az amerikai piacok

Gazdaság2013.10.03, 17:21

Ha helyreáll a költségvetési rend, akkor gyors szárnyalás jöhet.

Tovább zuhan a Tesla

Gazdaság2013.10.03, 15:52

Alig nyitottak ki a piacok, máris újabb 3 százalékos mínusz látható.

Szó szerint leégett a Tesla

Gazdaság2013.10.04, 13:23

Meglehetősen forró pillanatokat okozott Seattle déli részén a Tesla, kedd reggel ugyanis szabályosan lángra kapott egy S modell, melyet egy szemfüles videós is rögzített, aminek köszönhetően mi is szemtanúi lehetünk a történteknek. Sokan egyből a lítium-ion akkumulátorokra gyanakodtak, amit potenciális veszélyforrásnak tartanak a sofőrök számára. A hírre a Tesla árfolyam meredek zuhanásba kezdett, amire még az is rátett egy lapáttal, hogy a Robert W. Baird & Co elemzője szerint irreálisan magas szinteken jár jelenleg az árfolyam.

Szünetel Amerika, örülhetnek a tőzsdézők?

Gazdaság2013.10.01, 13:41

17 év után újra leállította egyes tevékenységeit az amerikai állam, ami nem feltétlenül rossz hír a befektetőknek, mivel a hasonló szünetek nem mindig vezettek rövid távú nagy esésekhez a részvénypiacokon. Sőt, az elmúlt évek megfigyelései szerint az S&P 500 részvényindex a legtöbbször remekül teljesített az Amerika ideiglenes megbénulását követő egy évben.

Goldman: most érdemes részvényt venni

Archívum2013.09.26, 17:55

Az elmúlt 25 évben soha nem mozgott ilyen szűk sávban az S&P 500 indexben szereplő vállalatok értékeltsége, mint idén, melynek eredményeként rendkívül vonzó befektetési lehetőségek alakultak ki az amerikai részvénypiacokon – hívta fel a figyelmet David Kostin, a Goldman Sachs amerikai részvénypiaci vezető stratégája.

Elszivárog a pénz a részvénypiacról

Gazdaság2013.09.26, 11:05

Egyre több pénz áramlik a pénzpiaci alapokba a részvényalapokból, hiszen az elmúlt 13 hétben folyamatosan nőtt az előbbiek által kezelt vagyon nagysága. A befektetők joggal tartanak a Fed eszközvásárlási programjának mérséklésétől, ráadásul az amerikai költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanságok is óvatosságra sarkallják a piaci szereplőket.

Érdemes magyar eszközökben gondolkodni

Gazdaság2013.09.20, 17:12

A Fed szeptemberre ígért szigorításának későbbre halasztása leginkább a feltörekvő piacoknak lesz gyümölcsöző. A következő hónapokban így érdemes lehet a magyar eszközökre koncentrálni. A K&H Alapkezelő véleménye.

Az összeomlás legnagyobb vesztesei

Archívum2013.09.16, 18:44

Hiába mutat kiváló formát az amerikai részvénypiac az elmúlt években, a vállalatok 20 százaléka, köztük a Citigroup, az AIG, vagy a Bank of America képtelen elérni azokat a szinteket, mint a Lehman csődjét megelőzően. Eközben más vállalatok már 1300 százalékos árfolyam emelkedésen vannak túl.

Robbanás jöhet a tőzsdéken

Archívum2013.09.16, 16:45

Jövőre is folytatódhat a tőzsdei rali a Citigroup szerint, mivel a bankház elemzői úgy vélik, jövő év végére 1900 pontra emelkedhet az 500 legnagyobb amerikai vállalat mozgását leképező S&P 500 részvényindex értéke. A Dow Jones esetében pedig a 17 ezres szint tűnik elérhetőnek, így ha igazuk lesz a szakértőknek, azzal újabb történelmi csúcsokat kezdhetnek döntögetni a tőzsdemutatók.

Csúcsra repült a német tőzsde

Gazdaság2013.09.16, 16:15

A világ fontosabb részvénypiacai közül ezúttal elsőként a német tudott új csúcsokat meghódítani. A befektetői pozícionáltság öreg kontinens felé történő elmozdulása kézzel fogható, még a régióval kapcsolatos fontosabb kockázati faktorok ellenére is megveszik sokan a gazdasági folyamatokban tapasztalható javulást. Ráadásul a német részvények P/E alapon még mindig sokkal olcsóbbak, mint például amerikai társaik.

Öt éve omlott a fejünkre a rendszer

Gazdaság2013.09.15, 11:08

Ma öt éve, a Lehman Brothers akkora sokkot okozott a piacokon, melyet piaci szereplő már nagyon régen nem. 2008 szeptember 15-én a Lehman csődöt jelentett, és olyan folyamatokat indított el, melynek következményeit még ma is viselik a gazdasági szereplők, valamint a világ bármely pontján élő emberek is.

Félelem és rettegés a tőzsde utolsó óráiban

Archívum2013.09.09, 19:15

Szinte egyből felülkerekednek az eladók a tőzsdén, ha az utolsót üti az óra, derült ki a Bespoke Investment legújabb kutatásából, az elmúlt 22 kereskedési napból ugyanis 18-szor csökkenéssel zárt az S&P 500. A jelenség vélhetően azzal magyarázható, hogy a bizonytalanabbá váló nemzetközi környezetben a befektetők szívesebben zárják pozícióikat zárás előtt, miközben a nagyvilág tőzsdéi folyamatosan nyitva tartanak.

Nagy haddelhadd jön a tőzsdéken

Gazdaság2013.09.05, 08:05

Az arany árfolyamának megpihenésére számít a gazdasági hírcsatornákon sűrűn véleményt formáló Marc Faber. A jól időzített jóslatairól elhíresült guru viszont a részvénypiacok nagy esését prognosztizálja, miközben a befektetők számára a biztonságos menedéket az amerikai államkötvények jelenthetik.

Véget érhet az aranykor Amerikában

Archívum2013.09.04, 13:27

Véget érhet az aranykor az amerikai vállalatok számára, mivel a cégek egyre magasabb kamatterhekkel fognak szembesülni az általuk kibocsátott kötvényeik után az emelkedő hozamok miatt. Ennek következtében egyre kevesebb pénzt fordíthatnak olyan programokra, mint osztalékemelések vagy sajátrészvény visszavásárlások, melyek rendkívül vonzóvá tették részvényeiket az elmúlt években.

Gyülekeznek a viharfelhők Budapest felett

Gazdaság2013.09.03, 17:29

Gyülekeznek a viharfelhők a magyar tőzsdén, egyre aggasztóbb jeleket lehet látni a forgalom és az árfolyamok alakulásában. Üdítő kivételt jelent a Richter, ahol folyamatosan érezni lehet a befektetők érdeklődését, ugyanakkor a többi blue-chip esetében kevésbé pozitív a kép, mivel nem tudtak bekapcsolódni az emelkedésbe. Ha a devizehiteles mentőcsomagról pontosabb részletek fognak nyilvánosságra kerülni, az az OTP árfolyamát is lejjebb lökheti - derült ki Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötőjének Gazdaság TV-nek adott nyilatkozatából.

Változások jöhetnek a BUX kosarában

Gazdaság2013.09.02, 16:41

Számításaink szerint az Opimus (egykori Phylaxia) és a Biomedical lehet a mostani BUX-kosár felülvizsgálat legnagyobb nyertese, hiszen a sokaknak ismeretlenül csengő két vállalat részvényei azok, melyek bebocsátást kaphatnak az index kosarába. Bár az indextagág felpezsdítheti ennek a két papírnak a piacát, az azokhoz kapcsolódó kockázatok miatt érdemes őket óvatosan kezelni. A Synergon viszont elhasalt a vizsgán, és ha a következő alkalommal sem fogja teljesíteni a kosárban való bennmaradás feltételeit, fél év múlva kikerülhet az indexből.

Pezseg az élet a telekomszektorban

Gazdaság2013.09.02, 15:07

Jó hangulatban telik a kereskedés az európai tőzsdéken, ahol nagyobb pluszokat lehet látni. A telekommunikációs szektorban zajlik az élet, akár már ma bejelenthetik, hogy a Vodafone értékesíti amerikai leányvállalatában meglévő részesedését. Franciaország negyedik legnagyobb szolgáltatója, az Illiad pedig kirobbanó profitnövekedésről számolt be gyorsjelentésében, köszönhetően a gyorsan növekvő ügyfélállománynak - mondta el Kósa Endre, a KBC Equitas elemzője a Gazdaság TV-nek adott nyilatkozatában.

Hullóban a feltörekvők csillaga

Gazdaság2013.08.30, 12:10

A feltörekvő piaci tőkekivonás mindenképp helyt érdemel a nyár legérdekesebb sztorijai között, ami a nagy folyó fizetési mérleg hiánnyal küzdő országok kötvényhozamainak elszállását, devizáik mélyrepülését váltotta ki. A régió részvénypiacai is szenvednek, ami csaknem teljes egészében a növekedési csoda megbillenésével magyarázható.

Nem töri meg Szíria a tőzsdéket

Gazdaság2013.08.29, 16:08

A szíriai konfliktus nem sokáig fogja tovább bolygatni a részvénypiacokat, ezért nem érdemes a tőzsdei árfolyamok esésére fogadni. A piacokon ugyanis újra rali alakulhat ki, ahogy történt az elmúlt évek amerikai hadműveleteinek megkezdése után - véli Shane Oliver, az AMP Capital vezető közgazdásza és stratégája.

Aukciós házba fektet a guru

Gazdaság2013.08.27, 18:36

Dollármilliókat költött a neves amerikai aukciós ház, a Sotheby's részvényeire Daniel Loeb, a híres milliárdos. A befektető a Third Point nevű hedge fundján keresztül növelte részesedését az aukciós házat üzemeltető vállalatban, és nem zárható ki, hogy nagyszabású terveket szövöget a társasággal kapcsolatban. A részvények nagyobbat ugrottak tegnap a guru befolyásszerzésére, ma viszont kisebb korrekcióba kezdtek.

Csúcsközelben a vegyipari duó

Archívum2013.08.27, 17:28

Hosszú távon remekül festenek a fontos tengerentúli vegyipari cégek, melyek árfolyama ráadásul történelmi magasságok közelében tartózkodik. További kedvező fejlemény lenne, ha újabb csúcsra is sikerülne eljutniuk, amire meg is van az esélyük. Augusztusban közelebbről is megismerkedhetnek ügyfeleink a New York Stock Exchange parkettjével, ugyanis legújabb akciónk keretében rendkívül kedvező díjak mellett lehet kereskedni amerikai részvényekkel! Az akció részleteiről ezen a linken olvashat.

Bármikor beüthet a tőzsdekrach

Gazdaság2013.08.26, 15:08

Komoly problémákat okozhatnak a részvénypiacokon a tőzsdén kereskedett tőkeáttételes befektetési alapok kényszerű átsúlyozásai az előttünk álló amúgy is bizonytalan időszakban. A Fed elnökválasztás, a szeptemberi német választások, a QE3 program jövője körüli aggodalmak és a közel-keleti feszültségek miatt heves árfolyammozgásokra lehet számítani a parketteken, amit csak tovább tetézhetnek ezeknek az ETF-eknek az átsúlyozásai. Már csak ezért is érdemes lehet körültekintő óvatossággal a piacra lépni.

Csak erőt gyűjt az amerikai bika

Archívum2013.08.25, 13:16

A mostani piaci áringadozások még fennmaradhatnak akár szeptember végéig is, de év végéig újra emelkedésbe kapcsolhatnak az amerikai tőzsdék vallja Jeremy Siegel pénzügy professzor. Ezt azzal is alátámasztja, hogy szerinte a befektetők körében széles körben használt értékeltségi mutató fals képet ad a részvények valódi áráról, mert annak számítása során torz számokat használnak.

Bevásárolt a Starbucks-ból George Lucas

Archívum2013.08.24, 18:12

Közel 10 millió dollárért vásárolt a világ legnagyobb kávézóláncának, a Starbucksnak a részvényeiből George Lucas, a világhírű Star Wars filmek készítője. A Starbucks-ban mellesleg Lucas felesége az egyik igazgatósági tag, így véletlenül sem mondható, hogy teljesen ismeretlen terepre tévedt a híres filmgyártó.

Most kell elkezdeni a tőzsdei nagybevásárlást

Archívum2013.08.23, 10:23

Az eddigi óvatosság helyett itt az ideje, hogy bevásároljunk fejlett piaci részvényekből. Az európai beszerzési menedzser index két év után elérte azt a szintet, aminél a növekedési kilátások javulásával párhuzamosan a tőzsdei vállatok profitvárakozásai fölfelé indulhatnak. A K&H Alapkezelő elemzése. 

Magyarország a fekete bárány

Gazdaság2013.08.22, 15:12

Jó befektetések lehetnek a közép-kelet-európai régiós részvények az elkövetkezendő időszakban a Morgan Stanley szerint. A bankház már be is vásárolt lengyel, cseh és román papírokból a május vége óta látott nagyobb esések közepette, és a befektetések eddig jó választásnak bizonyultak, ugyanis ezeknek az országoknak sikerült kimaradniuk az utóbbi hetek nagyobb eladási hullámából. Fájó pont viszont, hogy a magyar részvényekben még annak ellenére sem lát lehetőséget a befektetési bank, hogy a régió kilátásaival kapcsolatban igencsak optimisták.

Óvatosan a magyar részvényekkel

Archívum2013.08.21, 19:04

A Richter kivételével érdemes lehet óvatosan keresni a vételi lehetőségeket a magyar részvénypiacon Nyári Zsolt, a KBC Equitas senior üzletkötője szerint. A forint a 300-as szinttel kacérkodik, megvan az esélye, hogy közel ősszel az ennél gyengébb szinteken ragad meg az árfolyam, ami kedvezőtlenül hathat a részvénypiacra is.

Drágák vagy olcsók a részvények?

Archívum2013.08.21, 14:29

Sokat foglalkoztatja a befektetőket, hogy mennyire alul- vagy felülértékeltek a részvények, főleg olyan időszakban amikor rekordmagasságok közelében időznek a részvényindexek. Bár első ránézésre a befektetők által széleskörben használt értékeltségi mutató túlárazottságot jelez, más megközelítések alapján még további árfolyamemelkedés is jöhet.

Nem hagyja magát az amerikai bika

Archívum2013.08.18, 15:35

A mostani nagyobb amerikai tőzsdei esés kapcsán is felmerül a kérdés, hogy ez egy nagy visszaesés eleje, vagy csak egy kisebb korrekció. Nagyobb időtávot szemlélve nem feltétlenül kell félnünk, ugyis a már több mint 4 éve tartó amerikai bikapaic során többször lehetett látni a mostaninál lényegesen nagyobb átmeneti csökkenéseket is, de a hosszútávú emelkedő trend sosem tört meg.

Megőrülnek a befektetők az Apple-ért

Gazdaság2013.08.16, 15:51

Egyre optimistábbak az Apple befektetői a cég részvényével kapcsolatban, az opciós ügyletekkel kereskedők közül ugyanis már kétszer annyian vásárolnak vételi opciókat, mint ahányan eladásit. Bár a jelenség elvileg kontraindikátor lehet az árfolyam alakulása szempontjából, ahogyan korábban felhívtuk rá a figyelmet, a technikai kép továbbra is kiváló, akár 550 dollárig is repülhet az Apple árfolyama, amit Carl Icahn bejelentése is segíthet.

Maradnak kispadon a hazai részvények

Archívum2013.08.15, 07:25

A hazai részvénypiacnak nem kedvez, hogy a második negyedéves minimális GDP növekedés szerint a vállalatoknak továbbra is alacsony növekedési környezetben kell teljesíteniük. A K&H Alapkezelő véleménye.

Íme, az elmúlt négy év legnagyobb befektetési tippje

Archívum2013.08.14, 18:53

Akár 300 százalékos profitot is elérhettek azok a befektetők, akik az elmúlt négy évben csak olyan napokon vásároltak részvényeket, amikor az átlaghoz képest alacsonyabb volt a forgalom. A BeSpoke elemzése ezzel meglehetősen érdekes tényt közölt a négy éve tartó bikapiacról, melynek szereplői leggyakrabban éppen az alacsony forgalom miatt panaszkodnak.

Itt az idő zsebre tenni a profitot!

Archívum2013.08.13, 07:27

Az elmúlt időszak nagy tőzsdei ralija után itt a remek alkalom a profitok zsebre rakására a CNBC-nek nyilatkozó két neves befektetési szakértő szerint. A szakemberek szerint arról szó sincs, hogy tartós korrekció kezdődne a piacokon, és a hegymenet továbbra is folytatódhat a későbbiekben, csupán a bikapiac adta lehetőségek gyors kihasználásáról van szó.

Tőzsdei összeomlással riogat a guru

Archívum2013.08.10, 19:07

Az 1987-es nagy tőzsdei összeomlás megismétlődésével fenyeget Marc Faber, a pesszimista jóslatairól is ismert híres befektetési guru. A szakértő rámutatott a piacok emelkedésének kevésbé egészséges szerkezetére, és túlvettségére, ami akár a részvényárfolyamok 20 százalékos csökkenését is okozhatja év végéig.

Még távol a vége a mesés tőzsdei hozamoknak

Archívum2013.08.09, 07:32

Még nagy tér lehet az S&P 500 előtt a JPMorgan Chase elemzője szerint, a következő hónapokban pedig akár további 12 százalékot emelkedve 1900-ig is elmehet az index értéke. A fundamentumok ugyanis erősödnek, így hosszabb távon a QE, az amerikai kötvényvásárlási program mérséklésével kapcsolatos félelmek ellenére is emelkedés várható.

Zabálják az amerikai részvényeket

Archívum2013.08.05, 15:11

Mindenkori rekordnak számító 40,3 milliárd dollárnyi friss tőke érkezett júliusban az amerikai részvényalapokba, ami nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tengerentúli tőzsdeindexek soha nem látott magasságokba kerüljenek. A részvények iránti kereslet robbanásszerű megnövekedése leginkább a kötvények kárára valósult meg, melyektől júliusban is szinte fejvesztve menekültek a befektetők a Fed eszközvásárlási programjának közelgő leállítása miatti félelmek következtében. A pénzcsapok elzárása körüli aggodalmak miatt pedig a készpénzt még a részvényeknél is jobban preferálják az USA-ban.

Besül az indiai befektetési álom?

Gazdaság2013.08.03, 14:43

Egykor Kína mellett a befektetők egyik sztárterepének számított, mostanra viszont megkopott az indiai részvénysztori fénye. A Goldman Sach szerint például egyenesen kerülni érdemes az országot, alulsúlyozásra ajánlják ügyfeleiknek az ottani eszközöket. Egyelőre még csúcsközelben áll ugyan az indiai részvényindex, számos buktatója lehet az új történelmi magasságok elérésének, ami egyébként az amerikai indexeknek már az elmúlt hónapokban többször is sikerült.

Nagyhalak kezdtek részvényeket venni

Archívum2013.07.31, 13:54

Nagyon úgy tűnik, hogy elkezdték ellőni a sokáig szárazon tartott puskaport a nagy intézményi szereplők az amerikai részvénypiacon. Év eleje óta folyamatosan adták a részvényeket, viszont múlt héten a Bank of America ügyfélbázisán belül már a legnagyobb nettó vevőknek számítottak. Ha ez nem csupán egy időszakos fellángolás tőlük, könnyen lehet, hogy a stafétabot átvételével még magasabbra segíthetik az indexeket.

Aki fél, az kimarad a buliból

Gazdaság2013.07.27, 15:01

Azzal, hogy félnek befektetni pénzüket az amerikai emberek szép nagy hozamról maradnak le, ugyanis a vezető New York-i tőzsdeindexek idén már többször is új csúcsokat döntöttek. A Nationwide Financial felméréséből ugyanis az derül ki, hogy a megkérdezett amerikai emberek több mint 80 százaléka tart egy újabb pénzügyi krízistől, ezért pedig távolmarad a pénzpiacoktól is.

Zsákolja a részvényeket a lakosság

Gazdaság2013.07.25, 11:56

Még a januári szinteknél is nagyobb mértékben kezdték el vásárolni a részvényeket az elmúlt időszakban a Bank of America Merrill Lynch lakossági ügyfelei, míg az intézmények egész évben nettó eladók voltak. Január óta az S&P 500 tőzsdeindex 18 százalékkal emelkedett, többször is új rekordmagasságokba érve, amiből  a jó időben vásárló befektetők is jókora hasznot húzhattak.

Nő a bizalom a fejlett piaci részvények iránt

Gazdaság2013.07.22, 13:43

Az idén tapasztalt nagy amerikai tőzsdei menetelés közepette 2008 júniusa óta nem látott mennyiségű tőke áramlott a fejlett piaci részvényekbe. Akik az év elején amerikai papírokat vásároltak, azok mostanra szép hozamot érhettek el, ugyanis mind a Dow Jones, mind pedig az S&P 500 tőzsdeindexek rekordszintre kapaszkodtak, több mint 16 százalékot száguldva felfelé.

Kivégzik az OTP-t

Gazdaság2013.07.19, 17:06

14,5 százalékos mínuszban is járt az OTP árfolyama a mai kereskedésben, amivel benézett a 4000 forintos szint alá is a bankpapír. Az OTP magával rántotta az egész magyar piacot, ugyanis a BUX is megfordult 5,5 százalék feletti mélyrepülésben is. Azóta valamelyest korrigál az OTP és a budapesti tőzsde is, miután úgy tűnik megnyugodtak a kedélyek. Megkérdeztünk egy-két profit is az alapkezelők közül, hogy ők mit is gondolnak az OTP-ről.

Történelmi csúcson az amerikai tőzsdék

Gazdaság2013.07.18, 16:27

Új történelmi csúcsot ütött ma délután Amerika két legfontosabb tőzsdeindexe, a Dow Jones és az S&P 500. Előbb a Dow Jones állított fel új csúcsot, miután 15552 ponton is megfordult az értéke, majd utána az S&P 500 csatlakozni tudott hozzá. Ebben a kedvező makroadatok is nagy segítségükre voltak, a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma, és a Philadelphiai Fed index is kellemes meglepetést okozott.

Gyűlnek a felhők a magyar tőzsde felett

Archívum2013.07.18, 07:32

Szinte biztosra vehető, hogy a Richter után a Telekom is kikerül az MSCI feltörekvő piaci indexből, viszont jó hír, hogy a Richter hamarosan visszakerülhet. Ha azonban ez utóbbi mégsem így történik, az a magyar országindex megszűnésével fog járhat. Ennek esélye szerencsére kicsi, mégis érdemes óvatosan nyúlni a hazai részvényekhez és a forint eszközökhöz, amíg a kérdés eldől. A K&H Alapkezelő elemzése. 

Kritikus szintnél a magyar tőzsde

Gazdaság2013.07.16, 16:49

Idén már másodszor érkezett meg a 19700-19800 pont körül húzódó kritikus ellenállás-szinthez a magyar részvényindex. Úgy tűnik, hogy kezd kifogyni a lendület a főbb hazai részvényekből, emiatt a BUX-nak eddig nem sikerült túllendülni ezen az akadályon. Az elmúlt napokban húzópapírnak számító OTP és Richter piacán kisebb profitrealizálás kezdődött, míg a Mol a 17 ezer forintos szint fölött próbál megmaradni. A következő napokban a BUX egy kisebb megnyugvás után újra nekirugaszkodhat áttörni az ellenállását az OTP és a Richter vezetésével - mondta el Nyári Zsolt, a KBC Equitas senior üzletkötője a Gazdaság TV-nek adott nyilatkozatában.

Részvényben a jövő a Goldman szerint

Archívum2013.07.12, 15:35

Bár tegnap sikerült történelmi csúcson zárnia az S&P 500-nak, David Kostin, a Goldman Sachs elemzője szerint még távolról sincs vége a részvénypiaci ralinak, ezért a befektetők jobban járnak, ha inkább részvényeket vesznek, a kötvényeiket pedig elkezdik kiszórni a portfóliójukból. Kostin szerint még idén 1750 pontig is elér az S&P 500, főként olyan részvényeket kell tehát vásárolni, amelyek árfolyamán egyből látszódnak a javuló makrogazdasági környezet hatásai.

Mi vár Magyarországra?

Gazdaság2013.07.12, 14:44

Az első félévre visszatekintve összességében felemásak lehetnek az érzéseink a magyar részvénypiacon, hiszen a BUX egyfelől alig pár százalékot emelkedett, másfelől viszont a második negyedévben kirobbanóan teljesített több papírunk is. Az előttünk álló fél évben nagyjából ugyanazzal a kérdéssel kell megküzdenünk: vajon milyen újabb terheket eszelhet ki a kormány a vállalati szektorban, és lesz-e egyáltalán szükség ilyen lépésekre. Érdemes mindenesetre nyitott szemmel járni, mert a legnagyobb részvényeink között egy-két ígéretes lehetőség még így is formálódik.

Vonzó a spanyol tőzsde

Gazdaság2013.07.09, 17:22

Pár éves időtávban gondolkodva kifejezetten ígéretesek a spanyol részvények, mivel Spanyolország lehet a nyertese az eurózóna országok versenyképessége átalakulásának. Az erőre kapó vállalati szektor hatására a spanyol részvénypiacon már most javulás tapasztalható, előrébb tekintve azonban ennél komolyabb emelkedésre is lehet számítani. Igaz, a magas kockázatok miatt egyelőre csak óvatosan érdemes beépíteni a portfólióba. A K&H Alapkezelő elemzése. 

Lehet még lendület a magyar piacban

Archívum2013.07.08, 15:42

Nyugodt kezdődött a kereskedés a hazai parketten, ahol az ázsiai piacok gyenge teljesítménye ellenére a vevők dominálnak. A főbb papírok közül az OTP a 4900-as szint elérésével, és áttörésével próbálkozik, bár a bankpapír múlt heti lendületet alábbhagyott. A Richter felől érkező hírek miatt élénkülést lehet tapasztalni a gyógyszercég papírjainak piacán, míg a Magyar Telekom viszont nehezebben tudja kiheverni a történelmi mélypontokat. Ha nem érik komolyabb megrázkódtatások a piacokat, talán a következő napokban is kitarthat ez a lendület - mondta el Nyári Zsolt, a KBC Equitas üzletkötője a GazdaságTV-nek adott interjújában.

Piaci összeomlás vagy tőzsdei szárnyalás jön?

Gazdaság2013.07.08, 15:48

Merre mozdulhatnak a piacok a jelenlegi csúcs közeli szintekről, ez a kérdés foglalkoztatja mostanában leginkább a befektetőket. A részvény kockázati prémium alapján arra lehetne következtetni, hogy a tőzsdék még tovább menetelhetnek, ugyanis amikor a múltban ilyen magasan állt ez a mutató, akkor a piacok rendszerint felfelé vették az irányt. Azonban most mégsem teljesen egyértelmű, hogy szárnyalás jöhet.

Nyerők lehetnek a magyar részvények (Erste)

Gazdaság2014.04.12, 08:58

Érdemes figyelni a kelet-közép-európai részvénypiacokra az Erste elemzői szerint. Az amerikai pénznyomtatás közelgő visszafogására adott reakciók túlzottak voltak, a május vége óta látott tőzsdei esésekkel már elérhettük a mélypontot, ahonnan felpattanás jöhet. Az előttünk álló időszakban nyerők lehetnek a magyar részvények, az elemzők az Egis-t és az OTP-t szeretik leginkább, de hosszabb távon a Richter is érdekes lehet szerintük.

Magyar részvények a világ legjobbjai között

Gazdaság2013.07.05, 08:35

Egy csapásra a világ élvonalába kerültek a magyar részvények, a második negyedéves teljesítményt vizsgálva ugyanis a főbb eszközöknél jobb teljesítményt tudtak felmutatni. Példaként ott az Egis, aminek árfolyama 26 százalékot emelkedett három hónap alatt dollárban kifejezve, holott az S&P 500 csak 3 százalékkal tudott erősödni.

Emelkednek a hozamok, jó hír a részvényeknek?

Gazdaság2013.07.03, 16:23

Nagyobb hozamemelkedéseket lehetett látni az elmúlt hetekben a fejlett kötvénypiacokon, ami elsősorban a Fed pénzpumpájának idő előtti leállása miatti félelmeknek tudható be. Ha az amerikai jegybank valóban visszafogja, vagy leállítja eszközvásárlási programjait, a hozamemelkedés akár tartós is lehet. Ezért érdemes lehet megvizsgálni, hogy az amerikai részvénypiacok milyen teljesítményt mutattak a megugró hozamok alatt az elmúlt években, és azok alapján vajon folytatódhat-e a tőzsdei rali. 

Szabadulnak a vállalatoktól a tulajdonosok

Archívum2013.07.01, 16:36

Több mint kétszer akkora értékben bocsátottak ki új részvényeket a cégek a második negyedévben, mint az év első három hónapjában, ezzel tovább folytatódott az elsődleges tőzsdei kibocsátások (IPO) piacának jó teljesítménye. Habár a május vége óta látott részvénypiaci korrekció után a vállalatok csak alacsonyabb árakon tudtak forrást bevonni, elemzők szerint az év második felében is jól mehetnak majd az IPO-k. A tőzsdén újonnan megjelenő cégek részvényei 3 hónap alatt átlagosan több mint 8 százalékkal emelkedtek, még a május végétől a piacokon végigsöprő eladói hullámmal együtt is.

Készpénzbe menekülnek a befektetők

Gazdaság2013.07.01, 15:24

Évek óta nem látott mértékű forráskivonást lehetett látni az elmúlt hetekben az amerikai kötvény- és részvényalapokból és ETF-ekből. A múlt hét szerdán végződő egy hét alatt közel 20 millárd dollár tőke hagyta el ezeket az alapokat a Lipper elemzőcég adatai szerint. Úgy tűnik a befektetők most készpénzben próbálják meg átvészelni a heves piaci mozgásokat.

Nagyító alatt az OTP, a Mol és társaik

Gazdaság2013.07.01, 10:58

Péntek estére már határozottan úgy éreztük, hogy kezd minket beszippantani a napi hírek kavalkádja. Nem volt mit tenni, hátraléptünk egyet és csak ritkán figyelt, hosszú távú grafikonokat vettünk elő a szekrényből (pontosabban a Bloombergből). Az eredmény: az MTel és a Mol gyengék, az OTP és az Egis erősek, a Richterről meg majd hamarosan kiderül, hogy mi tévő lesz.

Letaszították a trónról a kínaiakat

Gazdaság2013.06.29, 11:45

Már egy kínai cég sincs a világ 10 legnagyobb cége között, legalábbis a piaci kapitalizáció alapján. Az olyan hatalmas cégek, mint a PetroChina ugyanis nem viselik jól a kínai gazdaság növekedésével kapcsolatos aggályokat, a részvénypiaci teljesítmény pedig meglehetősen gyatra az elmúlt években. Lehetséges, hogy jó időre búcsút inthetnek a kínai cégek az elitnek.

Mit hoz ez a szeszélyes nyár?

Gazdaság2013.06.27, 16:48

Az első félév végéhez közeledve itt az ideje szemügyre venni az első féléves teljesítményeket, és kicsit átgondolni, mit hozhat a nyár, és az év hátralevő része a befektetők számára.

Milyen részvényt kell ilyenkor venni?

Gazdaság2013.06.27, 09:52

Részvény és részvény között hatalmas különbség lehet, és ahogy magunk mögött hagyunk egy nagy korszakot a tőzsdéken, a korábbi nyerő nevek helyét újak veszik át a ranglistákon. Érdemes tehát tisztában lenni vele, hogy a most látott kötvényhozam-emelkedés milyen részvényeknek kedvez, és melyektől fordulnak el a befektetők. A legfontosabb persze a türelem, jöhet még vaskos korrekció, mielőtt gyümölcsözőre fordul az új stratégiánk.

Bank of America: Itt az idő részvényt venni!

Gazdaság2013.06.26, 16:41

A Fed-től áramló óriási likviditás közelgő megvonása miatti félelmek nagyobb árfolyam eséseket okoztak az elmúlt napokban a nemzetközi tőzsdéken. Sokan kezdték el kongatni a vészharangot, hogy tartósabb korrekció jöhet a börzéken a pénzpumpa leállítása miatt, és ezekre a félelmekre csak ráerősítettek a kínai növekedési problémák. Azonban a Bank of America Merrill Lynch elemzője más véleményen van, a neves bankház szakértője szerint venni érdemes a részvényeket, mivel az árfolyamok hamarosan újra elindulnak felfelé.

Hatalmas bukó a legendás hedge fundnál

Gazdaság2013.06.26, 14:01

Rendkívül rossz teljesítményt nyújtott a Ray Dalio hedge fund guru által vezetett Bridgewater All Weather Fund-ja a május vége óta tapasztalt értékpapírpiaci zuhanások következtében. Idén már összesen 8 százalékos veszteséget szenvedett el az alap, de a június igazán a fekete hónap, ugyanis csak ekkor 6 százalékos mínuszt halmozott fel az All Weather. Ennek hátterében az áll, hogy nem csak a részvénypiacokon söpört végig eladási hullám, de a hozamemelkedések hatására a kötvények árfolyama is összeomlott.

Tovább fog szenvedni a kínai tőzsde

Archívum2013.06.26, 10:37

A kínai jegybank óvatos erőfeszítései a likviditásproblémák kezelésére vélhetően nem lesznek elegendőek a befektetői aggodalmak eloszlatására, emiatt további lejtmenetek várhatóak a kínai részvénypiacon a Goldman Sachs szerint. Az elmúlt napokban kialakult likviditási hiány a bankközi piacon a kínai gazdasági növekedési problémákkal együtt távol tarthatják a befektetőket a kínai tőzsdétől, ennek lesz betudható a korrekció elmaradása rövid távon.

Vége a szép időknek?

Gazdaság2013.06.25, 15:40

Időben egyszerre, egymástól talán nem is függetlenül rázta meg két nagyobb rengés is a világpiacokat, amikből bár próbálnak talpraállni az indexek, az egyelőre nem nagyon sikerül nekik. A Fed kijózanító szavai a korlátlan likviditásbőség kellemesen csengő képzetétől, a kínai problémák pedig a növekedési vágyaktól fosztották meg a befektetőket. Nehéz azt megmondani, hogy múló fejfájásról van-e szó csupán, vagy a változások komolyabb fertőzésre utalnak, az eddig látottak alapján azonban az orvosi utasítás a részvénypiaci bika hosszabb pihenését írná elő.

Előre paráznak a befektetők

Archívum2013.06.23, 16:21

A többség szerint már szeptemberben mérsékelheti a kötvényvásárlásokra fordított keretét a Fed, miközben alig pár hete kisebbségben voltak az ebben hívő elemzők. A Fed kivonulása a legfontosabb piaci motívum lehet az előttünk álló hónapokban, így biztosak lehetünk benne, hogy minden ezzel kapcsolatos hírt árgus szemekkel figyelnek majd a befektetők. Meglátásunk szerint ugyanakkor a Fednek nem célja és nem is érdeke összeborítani a piacokat, így a kivonulását is olyan simára szeretné venni, amilyenre csak lehet.

Sokkal többet is lehet még nyerni a tőzsdén

Archívum2013.06.23, 10:55

Még bőven van tere a részvénypiaci emelkedésnek, hiszen még csak a 2009-ben kezdődött rali közepén vagyunk, legalábbis a milliárdos befektető Ken Fisher szerint. Hasonló véleményen van David Tepper hedge fund menedzser is, aki nem érti, hogy a piaci szereplők miért félnek attól, hogy az amerikai gazdaság egyre inkább a javulás jeleit mutatja. Szerdán és csütörtökön a piacokon pánikszerű eladási hullám söpört végig Ben Bernanke szavai után, pedig a Fed elnöke semmi újat nem mondott el. Csak azt erősítette meg amit eddig is lehetett tudni, hogy ha a gazdaság gyorsabban növekszik, a jegybank mérsékelheti kötvényvásárlási programját az ...

Ez minden, csak nem tőzsdekrach

Archívum2013.06.22, 14:58

Egy kis korrekció söpör végig az amerikai részvénypiacon, és már rögtön meg is jelennek az újabb tőzsdei krízist kiáltó szavak. Nem lehetünk persze abban biztosak, hogy nem lesz igazuk, mindenesetre a 2008-ashoz hasonló összeomlást vizionálni talán túlzó lehet.

Már a sarki fűszeres is részvényben utazik

Archívum2013.06.21, 10:34

Egyre több részvényt kezdett felhalmozni az elmúlt hetekben a lakosság, talán nem is véletlen, hogy a részvénypiacokon pont most fogyott el a lendület. Eddigi tapasztalatainkra hagyatkozva azonnal rábólintanánk erre az érvelésre, de az elmúlt fél év mozgásai joggal elbizonytalaníthatnak mindenkit.

Átmeneti lesz a tőzsdei esés

Archívum2013.06.20, 13:21

Heves reakciókat váltott ki a tőzsdéken Ben Bernanke tegnapi beszéde, azonban Török Bálint szerint a piacokon tapasztalható esés csak átmeneti lesz. A Buda-Cash szakértője szerint érdemi újdonság nem hangzott el a mennyiségi lazítással kapcsolatban, egy rendkívül óvatos visszavonulás jöhet a programból, szó sincs arról, hogy a megvásárolt papírokat azonnal visszaadnák a piacnak. A mostani jelzés viszont azt is jelenti egyben, hogy javul az amerikai gazdaság teljesítménye, tehát ha a piacok a likviditási szempontok helytt a makrogazdasági fundamentumokra is tekintenek, akkor az segíthet az esés átvészelésében.

Dőzsölnek a milliárdosok, jön a tőzsdei összeomlás?

Gazdaság2013.06.19, 08:10

A milliárdos elit rengeteg pénz költ művészeti alkotásokra, luxusautókra és méregdrága utazásokra, ami annak a jele lehet, hogy a tőzsdék elérték csúcsaikat, és innen már esés következhet. Legalábbis a viselkedési pénzügytan hívei szerint, akik megpróbálják ötvözni a pszichológia és a közgadaságtan vívmányait, hogy ezeket hasznosítva tudják előrejelezni az árfolyammozgásokat. Robert Prechter amerikai viselkedési pénzügyi szakértő szerint az elmúlt 100 évben csak kétszer volt ilyen mértékű a piaci optimizmus, 2000-ben és 2007-ben, és mint tudjuk mindkét alkalommal csúnya összeomlás lett a vége.

Tíz dolog, ami megváltoztathatja a világot

Archívum2013.06.15, 07:12

3D-nyomtatás, géntechnológia, információtechnológia, napenergia. Többek között ezek lehetnek azok a területek, melyek óriási fejlődésnek indulhatnak a közeljövőben, és akár teljes mértékben megváltoztathatják a világot a neves Citigroup bankház elemzői szerint. A forradalmi újítások pedig a tőzsdézők számára is remek lehetőséget biztosíthatnak, mivel az ezeken a területeken tevékenykedő vállalatok részvényeit akár új magasságokig is repíthetik.

Ijesztő a grafikon, de ne fuss el

Archívum2013.06.13, 15:36

Ijesztő grafikont készítettek a Reuters munkatársai, mely szerint az elmúlt hónapokban közel hétszer annyi vállalatvezető fogalmazott meg pesszimistább várakozást a második negyedévre vonatkozóan, mint ahányan pozitív üzenetet küldtek. Ez persze önmagában nem feltétlenül lenne annyira rossz hír, de ha azt is gyorsan hozzátesszük, hogy ilyenre utoljára 2001 elején volt példa, akkor már talán tisztábban látjuk a helyzet súlyosságát. A kitartóan emelkedő részvénypiacok persze könnyen lehet, hogy erre is csak legyintenek majd egyet. 

Nagy halom pénzen ülnek az alapok

Gazdaság2013.06.12, 12:08

Az amerikai hibrid alapok rekordszintre hízó készpénzaránya egyáltalán nem utal részvény vagy kötvénypiaci túlfűtöttségre. Sőt, inkább azt üzeni, hogy a befektetők ezen részszegmense túlságosan is óvatosan közelít az értékpapírokhoz. Van még puffer, hogy tovább vásároljanak a nagyobb halak?

Ellőtték puskaporukat a spekulánsok

Gazdaság2013.06.11, 14:50

A 2008 óta nem volt annyi részvény a dollármilliárdos alapokat kezelő hedge fundok birtokában, mint most. A nagy alapok a kis és közepes vállalatok részvényeit tömörítő Russell 3000 részvényindex papírjainak már az 5 százalékát birtokolják, miután a vételi pozíciók aránya a portfóliójukon belül szintén hat éves csúcsra emelkedett  A túlzott optimizmus azonban intő jel is lehet, mivel a 2008-as válság kirobbanása előtt voltak hasonló folyamatok megfigyelhetőek a piacokon, és a puskapor nagy részének eldurrantásával csökkenhet a vételi erő, ami tovább hajthatná felfelé az árfolyamokat.

Nagyon sok a drága részvény

Archívum2013.06.10, 11:42

Túlértékeltség jelei mutatkoznak a tőzsdén, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy Amerikában a részvények meglehetősen nagy aránya mondható az átlagosnál drágábbnak. Ez persze semmiképp nem jó jel, de egyelőre még talán többségében vannak azok az érvek, amik a részvénypiaci emelkedés folytatódását vetíthetik előre. Megijedni nem kell, viszont érdemes óvatosnak lenni.

Japántól remél újabb milliárdokat Soros

Gazdaság2013.06.08, 19:38

Újra megjelent a japán részvénypiacon Soros György, aki kihasználva az árfolyamok nagyobb zuhanását, jelentősen bevásárolt a szigetország részvényeiből a héten. A milliárdos befektető ezen túl ismét a jen gyengülésére játszik, mely 2012 végén és év elején már bejött neki, amikor egy milliárd dollárt keresett a japán fizetőeszköz gyengülésén. Már csak ezért is érdemes lehet figyelemmel követni a lépéseit.

Iszonyatosan gazdagodnak az amerikaiak

Archívum2013.06.07, 18:00

3 ezer milliárd dollárral nőtt az amerikai háztartások vagyona csak az idei első negyedévben. Ez új rekordot jelent, az amerikai lakosság összvagyona már 70 ezer milliárd dollárra rúg. Csak az idei első három hónap részvénypiaci emelkedése 1500 milliárd dollárral hízlalta az emberek pénztárcáját. Nekünk talán kicsit kiábrándító lehet, hogy a magyar GDP nagysága 140 milliárd dollár körül van, ez pedig kevesebb mint a tizede annak, amit az amerikaiak három hónap alatt kerestek meg a tőzsdén.

Nincs már baj Amerikában

Gazdaság2013.06.10, 09:27

Nagyon hirtelen vége szakadhat az amerikai tőzsdék esésének, legalábbis egy tetszetős technikai ábra alapján. Szélsőségesen szétterjedt már az esés a részvények között, ami általában a lejtő alját szokta jelezni. Meglátjuk ezúttal hogy lesz, de az S&P500 index mindenesetre igen erőteljes támaszokhoz érkezett, innen inkább felpattanás jöhet. 

Lecsapott a medve az orosz tőzsdén

Archívum2013.06.06, 15:42

Utolérte a medve az orosz tőzsdét, a januári csúcsok óta ugyanis mostanáig 20 százalékos zuhanást mutatott a részvények mozgását leképező RTS index. Definíció szerint beköszöntött az árfolyamok tartósabb hanyatlását feltételező medvepiac, azonban kicsit jobban szemügyre véve a folyamatokat erre már mintha korábban sor került volna. A jelző használatától éppen emiatt talán nem is érdemes jelen esetben megijedni, bár sajnos az egykor kedvelt részvénypiac gyengeségei enélkül is szembetűnőek.

Az Erste a magyar részvényekre fogad

Archívum2013.06.04, 17:04

Ne ijedjünk meg némi korrekciótól  a részvénypiacokon, hiszen az árfolyamok emelkedését eddig tápláló erőhatások - mint például a jegybanki stimulusok - továbbra is támogathatják a tőzsdék emelkedését. Az előttünk álló hetekben az Erste szerint a magyar részvénypiac az egyik favorit lehet a régióban, az OTP a szektortársainál ismét erősebb teljesítményt mutathat. A legnagyobb kedvenc azonban az Egis.

Újra az elitben a GM és az AIG

Gazdaság2013.06.04, 15:57

Több év után visszakerülnek a legnagyobb amerikai szektorokat tömörítő S&P 500 indexbe a General Motorsnak és az AIG-nek a részvényei. A felvétel egyfajta elismerésnek is tekinthető a döntéshozók részéről a két vállalat elmúlt években mutatott teljesítményéért. A két társaság sikeresen visszatáncolt a csőd széléről - nagyrészt a dollármilliárdos állami mentőcsomagoknak köszönhetően - és évek óta nyereségesen tudnak működni.

Elhunyt a Danubius hotellánc elnöke

Gazdaság2013.06.04, 12:22

Elhunyt a Danubius cégcsoport elnöke, Sir Bernard Schreier, aki 17 éven keresztül irányította a hoteleket üzemeltető vállalatot. Halála után bizonytalanná válhat, hogy milyen elv szerint fogják vezetni a társaságot az őt követő örökösök, és folytatódnak-e a Schreier által megkezdett sajátrészvény vásárlások.

Ez itt a vég? - Már a vészmadár is örömódát zeng

Archívum2013.06.04, 10:50

Már a világvége jóslatairól elhíresült Nouriel Roubini professzor is tartósabb tőzsdei hegymenetre számít. Örvendetes persze, hogy egy neves és elismert közgazdász szerint sincs még vége a részvénypiacok szárnyalásának, mégis joggal ébreszthet bennünk aggodalmat is egy ilyen vélemény. Nem jó ómen ugyanis, ha egyre több lemaradó kapaszkodik fel a robogó vonatra, hiszen nagyobb túlfűtöttséget okozhatnak, aminek a végén rossz esetben még a hajtómotor is lerobbanhat.

Sok múlhat majd a pénteki adatokon

Gazdaság2013.06.03, 15:26

Borúsan indult a kereskedés a világ tőzsdéin, azonban ezeket később sikeresen ledolgozták az európai indexek. Az elmúlt napok feltörekvő piaci hozamemelkedése ma is folytatódott, bár a korábban látottnál mérsékeltebb ütemben. A befektetőknek a héten érkező amerikai munkaerőpiaci adatok lesznek kulcsfontosságúak, hiszen ezeken sok múlhat a Fed eszközvásárlási programjának folytatását illetően - véli Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője.

A japán nyugdíjasok pénzét tőzsdén forgatnák meg

Gazdaság2013.05.31, 09:05

Módosítanák a japán állami nyugdíjalap befektetési politikáját, annak érdekében, hogy a későbbiekben jobban ki tudják használni a japán részvénypiac menetelését. Az alap azt mérlegeli, hogy a jelenleginél többet fektethessen, elsősorban hazai részvényekbe. Tavaly november vége óta a tokiói tőzsdeindex, a Nikkei 80 százalékkal emelkedett múlthét csütörtökig, onnan azonban közel 15 százalékkal korrigált vissza egy hét alatt.

Lehet még kakaó az európai részvényekben

Archívum2013.05.27, 18:00

Az európai részvénypiac akár 20 százalékos felértékelődés előtt is állhat, az AlphaValue elemzőcég alapító partnere szerint. A szektorok közül legjobban a bankok szerepelhetnek, akik az elmúlt 3 év során nem mutatták a felépülés jeleit, most azonban a befektetői bizalom visszatérésével a bankpapírok jól szerepelhetnek.

Decembertől megcsillan a remény a magyar tőzsdén

Archívum2013.05.23, 11:58

A korábbi terveknek megfelelően december 6-án vezethetik be a Xetra rendszert a magyar értékpapírpiacra, melytől a Budapesti Értéktőzsde vezetősége a hazai piac nyolc éves mélypontjára eső forgalmának élénkülését várja. Az indoklás szerint az új platformmal több befektető érhetné el a magyar papírokat, ami növelné a likviditást és ezzel együtt a versenyt is a börzén.

Indul a rali a magyar tőzsdén?

Archívum2013.05.23, 09:48

Az első negyedéves eredmények publikálása után a legtöbb befektető komoly dillemma előtt áll: számolja fel pozícióit és készüljön a vakációra vagy tartsa részvényeit tovább, hátha a világban keringő korlátlan likviditásból néhány százmillió euró a BÉT-en landol? Egyre több jel mutat afelé, hogy a második lehet a jó megoldás, és érdemes a magyar részvénypiacon lehetőségeket keresni annak ellenére is, hogy az emelkedő periódusok természetes velejárói az olyan visszaesések, mint amit például ma is láthatunk az európai és így a magyar részvénypiacon is.

5000 fölött az OTP - Meddig tarthat a rali?

Gazdaság2013.05.22, 15:00

Több éve nem látott lélektani szintet tört át az OTP árfolyama ma, 2011 óta először mozog 5000 forint felett a részvény. A magyar tőzsde legmeghatározóbb részvénye ráadásul ezzel kifejezetten vonzó képet fest, az árfolyam előtt tágas tér nyílt a további emelkedésre, amit ráadásul több fontos fundamentális tényezővel is alátámaszthatunk. Ha nem romlik tovább a gazdasági környezet, akkor szép szárnyalásnak nézhet elébe a részvény, ahogy arra már korábban is felhívtuk az Investor.hu olvasóinak figyelmét.

Még nincs vége a tőzsdei szárnyalásnak

Gazdaság2013.05.22, 07:55

Az S&P 500 1750 pontig emelkedhet az év végéig a Goldman Sachs elemzői szerint, míg 2015 végére már a 2100 pontos álomhatárt is elérheti a tőzsdeindex. A Goldman a javuló gazdasági környezet és a vállalati szegmensben várható osztaléknövekedés miatt módosította felfelé korábbi számait. Idén eddig az S&P 500 már csaknem 15 százalékkal került feljebb, az 1750-es szint pedig még további 5 százalékos emelkedést jelentene.

Hasznot hozhat a spekulánsok pesszimizmusa

Gazdaság2013.05.20, 15:05

Annak ellenére, hogy hurráhangulat uralkodik az amerikai részvénypiacokon, egyes vállalatokkal kapcsolatban még mindig rendkívül pesszimistán vélekednek a befektetők. A Netflixhez, a First Solarhoz, de a Soros György érdekeltségébe tartozó JC Penney-hez sem fűznek nagy reményeket a piaci szereplők. Azonban a túlzott "rosszmájúság" a túlfűtött piacokon még veszélyes is lehet, ahogy azt a Tesla példája jól mutatja. Az elektromos autógyártó esetében sokan a részvények mélyrepülésére számítottak, ám a tőzsdei menetelés sok ilyen részvényest arra késztetett, hogy akár nagyobb veszteségek mellett dobják be a törölközőt. A szemfülesek viszzont ...

Amitől még a legnagyobb befektetők is rettegnek

Gazdaság2013.05.16, 07:57

Tovább sűrűsödnek a sötét viharfelhők a kínai piacok felett, már a világ legnagyobb alapkezelőinek közel 25 százaléka tartja a globális gazdaság legnagyobb veszélyének a kínai növekedés lassulását. Az alapkezelők ezzel együtt egyre inkább úgy gondolják, hogy pénzük magasabb hozamra számíthat a meglehetősen alulértékelt európai piacokon.

Jön a tőzsdei száguldás

Archívum2013.05.15, 19:55

1900 pontos S&P 500 értéket vár jövőre Birinyi László, a híres magyar származású befektetési szakember. Szerinte az amerikai tőzsdemutató még idén eléri az 1700 pontos szintet, mielőtt onnan tovább menetelne a magasabb szintek felé. Emiatt az általa vezetett patinás befektetési társaság, a Birinyi Associates a részvényindex további szárnyalásából profitáló opciós termékeket vásárolt. A befektetőnek korábban is helyes meglátásai voltak, február végén például megjósolta, hogy az S&P 500 hamarosan átlépi az 1600 pontot, ami májusban be is következett.