részvényindex

címke rss
A dél-koreai tőzsde lehet az év egyik nyertese

A dél-koreai tőzsde lehet az év egyik nyertese

A dél-koreai részvénypiac simán maga mögé utasítja a régiós versenytársakat idén. Az erős teljesítménynek számos különböző oka van, beleértve azt is, hogy az országban eddig sikerült relatíve hatékonyan kordában tartani a koronavírus-járvány terjedését.

Ma fordulhat a trend a tőzsdéken

Gazdaság2020.04.08, 08:06

Az előző napi erősödés korrekciójaként indexcsökkenésre lehet számítani a mai napon a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdéken már túlzottnak ítélik meg a vírusjárvány enyhüléséhez fűzött reményeket és az ennek köszönhetően bekövetkezett árfolyam emelkedést.

Az összeomlást felpattanás követte a tőzsdéken a múlt héten

Gazdaság2019.09.09, 13:31

A hét eleji összeomlást felpattanás követte a hazai és a nemzetközi tőzsdéken. A forint továbbra is hullámvasúton mozog: hol gyengült, hol emelkedett, végül azonban pluszban zárta a múlt hetet.

Ötéves rekordot döntött a tőzsde novemberben

Gazdaság2017.12.01, 15:23

A Budapesti Értéktőzsdén idén novemberben óriási volt a forgalom, akkora, amelyre nem volt példa már 2012 óta. Ráadásul a részvények is jól teljesíttek, még akkor is, ha a hó végi eredmény némileg elmaradt az októberi záró értéktől.

Ismét az olajárak rángatják a tőzsdéket

Gazdaság2016.02.19, 06:01

Az olajárak mozgatják a piacokat: az amerikai és európai tőzsdék pozitív zárásai után Ázsiában is emelkednek a részvényindexek csütörtök hajnalban. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Elit klubba kerül a Peugeot

Gazdaság2015.03.06, 11:00

Alig telt el két hónap az évből a francia Peugeot árfolyama máris 57 százalékos emelkedést produkált a párizsi tőzsdén, ráadásul a részvény most ismét csatlakozhat a 40 legnagyobb vállalatot tömörítő CAC indexbe, amely további lendületet biztosíthat a számára.

Beszakadt a görög tőzsde

Gazdaság2014.12.09, 17:02

Hatalmas zuhanást szenved el ma a görög tőzsdeindex, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a görög miniszterelnök két hónappal előrébb hozná a kulcsfontosságú elnökválasztást, ami után akár a radikális erők is előretörhetnek.

Elitklub tagja lesz a Tesla

Archívum2013.07.10, 11:45

A Tesla jövő hét hétfőtől bekerül a Nasdaq-100 technológiai indexbe, ami akár újabb lökést adhat az idén már triplázó árfolyamnak. A Tesla az Oracle távozásával felszabaduló helyet tölti majd be, ugyanis a szoftvercég átteszi székhelyét a New York Stock Exchange-re (NYSE). Ezzel pedig tovább nőhet az érdeklődés a Tesla részvényei iránt, ugyanis sok indexkövető alapnak kötelezően kell tartania a benchmarkba kerülő részvényeket.

Történelmi csúcson a Dow Jones!

Gazdaság2013.03.06, 10:50

Soha nem látott magasságokba szökkent kedden az egyik legfontosabb amerikai tőzsdeindex, a Dow Jones. A tőzsdék dacolnak a több oldalról is fenyegető makrogazdasági és politikai kockázatokkal, és minden ellenvéleményt meghazudtolva jutottak újabb csúcsokra. A legnagyobb kérdés, hogy vajon meddig tud kitartani ez a lendület, de ma úgy tűnik, ez nem aggasztja a befektetőket. A szintén kulcsfontosságú S&P500 index is öt és fél éves csúcson mozog, hajszálnyira a saját történelmi rekordjától. Olvassa el az európai és magyar tőzsdéről szóló összefoglalónkat is!

Államosításra és osztogatásra készül a perui elnökválasztás győztese

Nagyvilág2011.06.06, 13:04

A nem hivatalos eredmények szerint a baloldali Ollanta Humala volt alezredes nyerte a perui elnökválasztást. Humala választási kampánya során a szegényekhez fordult támogatásért, tervei között az állam ellenőrző szerepének növelése szerepel, ami aggasztja a befektetőket, várható győzelmének hírére meg is inogtak a részvényindexek a tőzsdén.

A Mol pörgette a tőzsdét

Archívum2011.04.15, 18:01

Pozitív hangulatban zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, a majdnem 2 százalékos növekedés elsősorban a Mol és az OTP Bank papírjainak volt köszönhető.         

Jó makroadatok emelték a New York-i tőzsdét

Gazdaság2011.04.15, 22:34

A New York-i értéktőzsde vezető mutatói pénteken emelkedéssel zártak, amit az elemzők a vártnál kedvezőbb makrogazdasági adatokra vezettek vissza.

A múlt heti emelkedést korrigálta a BUX

Gazdaság2011.04.04, 18:48

A hét első kereskedési napján kicsit esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, de elemzők szerint korai lenne negatív fordulatról beszélni.

Japán hírek vitték le a pesti tőzsdét

Gazdaság2011.03.23, 18:42

Szerdán félszázalékkal esett a BUX, az üzletkötők a negatív nemzetközi hangulatnak tulajdonítják a csökkenést.

Nyereséggel zárt a New York-i tőzsde

Archívum2011.02.16, 22:59

A New York-i értéktőzsde nyereséggel zárt szerdán. Fél százalékos volt a vezető mutatók legkisebb emelkedése.

Az egyiptomi krízis vitte le a New York-i tőzsdét

Archívum2011.01.28, 22:45

A New York-i értéktőzsde meghatározó mutatói estek a pénteki kereskedésben, a negatív eredmény az egyiptomi zavargások következménye.

Eladói nyomás vitte le a BUX-ot

Archívum2011.01.28, 18:02

Eladói nyomásra estek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.      

Csökkenéssel nyitotta a hetet a pesti tőzsde

Archívum2011.01.10, 09:19

Hétfőn nyitáskor 0,44 százalékkal gyengült a BUX a pénteki záró értékéhez képest.

Csökkenéssel nyitott a pesti tőzsde

Archívum2011.01.05, 10:09

Szerdán nyitáskor 0,65 százalékkal gyengült a BUX a kedd esti záró értékéhez képest. Az összes vezető részvény veszített értékéből.

Szerény többlettel kezdett a pesti tőzsde

Gazdaság2011.01.03, 09:25

Pluszban nyitott az év első munkanapján a BUX.

Mínuszban nyitott a pesti tőzsde

Gazdaság2010.12.30, 09:21

A Budapesti Értéktőzsde csütörtökön 0,33 százalékos gyengüléssel nyitott.

Kicsit gyengült a BUX

Gazdaság2010.12.29, 11:19

Pozitív nyitás után mínuszba fordult a BUX; a Mol és a Magyar Telekom papírjai erősödtek, az OTP és a Richter gyengült.

Pozitív hangulatban pluszban kezdett a tőzsde

Archívum2010.12.21, 09:16

Félszázalékos emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde kedden, s ezt a trendet valószínüsítik egész napra az elemzők.

Enyhe pluszban kezdte a hetet a BUX

Gazdaság2010.12.13, 09:23

Enyhe emelkedéssel kezdte a hét első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde, az elemzők szerint az optimista nemzetközi hangulat ellenére bizonytalan a BUX mozgása.

Felfelé korrigált a BUX

Archívum2010.12.01, 17:59

Több mint három százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe szerdán, az üzletkötők szerint korrekció történt.

Pesszimizmus és bizalmatlanság miatt esett a BUX

Archívum2010.11.29, 17:44

Az adósságválság kiváltotta pesszimista nemzetközi hangulat, és a magyar kormány gazdaságpolitikája felé megnyilvánuló bizalmatlanság miatt esett a budapesti tőzsde.

Az ír-félelmek húzták le az amerikai tőzsdéket

Archívum2010.11.29, 22:15

Gyengültek a New York-i tőzsdeindexek a hét első napján, aminek a legfőbb okát az ír-mentőcsomagban látták a befektetők.

Az OTP húzta a BUX-ot

Archívum2010.11.24, 17:17

Szerdán enyhe pluszban zárt a Budapesti Értéktőzsde, az emelkedést az OTP Banknak köszönheti az index.

Az OTP vezetésével gyengült a BUX

Archívum2010.11.11, 17:16

Csütörtökön csak feleannyival csökkent a BUX, mint szerdán, amikor ezer pontos esést szenvedett el.

A Cisco rántotta le a New York-i indexeket

Archívum2010.11.11, 22:04

A Cisco siralmas eladási eredménye húzta le a New York-i tőzsde részvényeit, de a Kínából érkező inflációs adat is rontotta a befektetők hangulatát.  

Eladói nyomás vitte le a BUX-ot

Archívum2010.10.22, 18:18

Eltérően a nyugat-európai tőzsdéktől a magyar részvénypiacon eladói hullám alakult ki, aminek következtében majdnem 2 százalékkal esett a budapesti tőzsde a hét utolsó kereskedési napján. Azt nem lehet tudni, hogy az eladók a magánnyugdíjpénztárak voltak-e.

A hírbe hozott Mol mentette meg a BUX-ot

Archívum2010.10.21, 17:51

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,35 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 23 665,50 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények egy utóbb ellentmondásosnak bizonyult hírre erősödő Mol kivételével veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.

Bizakodó a hangulat a pesti tőzsdén

Archívum2010.10.21, 09:44

Pluszban nyitott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Elemzők emelkedést várnak mára, mert mint mondták, bizakodó a piac.

Az OTP pörgette a budapesti részvénypiacot

Archívum2010.10.20, 18:53

A forgalom kétharmadát kitevő OTP-részvények adás-vétele határozta meg a Budapesti értéktőzsde mozgását szerdán.

A negyedéves jelentéseket díjazták az amerikai tőzsdék

Archívum2010.10.20, 22:05

Az előzetesen vártnál jobb kedvezőbb amerikai céges jelentések, és a dollárgyengülés mozgatták felfelé a New York-i tőzsdeindexeket szerdán.

A kínai kamatemelés fékezte a BUX növekedését

Archívum2010.10.19, 17:24

Jó hangulatban kezdte a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde, de a kínai kamatemelés után lefelé vették az irányt a mutatók, de végül mégis pluszban zárt BUX.

Nem mozgatták a tőzsdét a bejelentések

Archívum2010.10.18, 17:41

Lényegében stagnált a Budapesti Értéktőzsde a hétfői kereskedésben, az OTP-papír drágult, a többi nagycégé esett.

Ázsia miatt esett a BUX

Archívum2010.10.12, 17:44

Félszázalékkal esett a BUX a keddi kereskedésben, az elemzők szerint az ázsiai pesszimizmus hatott a részvényindexre.

Alacsony forgalom mellett kicsit nőtt a BUX

Gazdaság2015.07.30, 12:31

Pici emelkedéssel zárta a hét első napját a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Unalmas kereskedés várható az eséssel nyitó tőzsdén

Archívum2010.10.01, 09:12

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,44 pontos csökkenéssel, 23 217,49 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,10 százalékkal gyengült.

Felvásárlási hírek sem segítettek a New York-i tőzsdeindexeknek

Archívum2010.09.27, 22:09

Makroadat nem volt, s a kedvező felvásárlási hírek ellenére is eséssel kezdték a hetet a New York-i tőzsdeindexek.

Nagy forgalom mellett picit nőtt a tőzsde

Archívum2010.09.27, 17:25

Nagy volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén a hét első kereskedési napján, de csak picit mozdult fölfelé az index.

Visszaes�ssel nyitott a BUX

Gazdaság2010.09.24, 09:26

Kicsi visszaes�ssel kezdte a h�t utols� keresked�si napj�t a Budapesti �rt�kt�zsde. A kock�zatker�l�s miatt alacsonny forgalom, s ink�bb gyeng�l�s v�rhat�, b�r az er�s�d�s sem kiz�rt m�s elemz�k szerint.

A befektetők óvatossága miatt esett a BUX

Archívum2010.09.21, 17:51

Majdnem egy százalékot esett a BUX kedden, amit az elemző a befektetők óvatosságának tudott be, az amerikai kamatdöntés előtt.

Emelkedést várnak a pluszban nyitó tőzsdétől az elemzők

Archívum2010.09.17, 09:20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,82 pontos emelkedéssel, 23 205,81 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött. A megkérdezett elemzők emelkedést várnak pénteken a BUX-tól.

Eséssel nyitott a BUX

Archívum2010.09.16, 09:19

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,48 pontos csökkenéssel, 23 437,64 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,53 százalékkal gyengült.

A kedvező nemzetközi hangulat vitte havi csúcsra a BUX-ot

Archívum2010.09.13, 17:50

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,63 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel egyhavi csúcson, 23 415,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző záráshoz képest.

Kína segített be az amerikai tőzsdének

Archívum2010.09.13, 22:06

Emelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek a hétfői kereskedésben.

Ingadozó hangulatban picit esett a BUX

Archívum2010.09.09, 17:53

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 23 297,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 24 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A jó exportadat erősítette az amerikai tőzsdéket

Archívum2010.09.09, 22:05

Két amerikai makroadat miatt emelkedtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei.

Banki hírek vitték mínuszba az amerikai tőzsdéket

Archívum2010.09.07, 22:06

Estek az amerikai tőzsdeindexek, amit leginkább a banki részvények miatti bizonytalanságra vezettek vissza az elemzők.

Rossz hangulatban esett a BUX

Archívum2010.09.07, 17:52

A nemzetközi értékpapír-piacok bizonytalanságai miatt esett csaknem egy százalékot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Emelkedést várnak a pluszban nyitó tőzsdétől az elemzők

Archívum2010.09.06, 09:17

Enyhe pluszban nyitott hétfőn a BUX, az elemzők a lendület megtartását várják a tőzsdeindextől.

Eséssel kezdett a tőzsde pénteken

Archívum2010.09.03, 09:26

Pénteken csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, az üzletkötők pozitív kezdésre számítottak.

Amerikai makroadatok miatt szárnyalt a BUX

Archívum2010.08.31, 17:40

Az amerikai makroadatok miatt bekövetkezett hangulatjavulásnak köszönhetően emelkedett a részvényindex majdnem 600 pontot kedden.

Felemásan zártak az amerikai tőzsdék

Archívum2010.08.31, 22:20

A DJIA és az S&P 500 erősödött, a Nasdaq csökkent.

Er�s�d�st v�rnak a pozit�vban nyit� BUX-t�l

Gazdaság2010.08.30, 09:30

Er�s�d�ssel nyitott a Budapesti �rt�kt�zsde h�tf�n, s eg�sz nap erre sz�m�tanak az elemz�k.

Eladói nyomásra stagnált a BUX

Archívum2010.08.26, 17:42

Bár bíztatóan indult a csütörtök, végül mégis az eladói nyomás győzedelmeskedett, így nem változott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX szerdához képest.

�zsi�t k�vetve cs�kken�ssel nyitott a t�zsde

Gazdaság2010.08.24, 10:03

Kis cs�kken�ssel nyitott kedden a Budapesti �rt�kt�zsde, s es�sre sz�m�tanak az elemz�k az eg�sz napos teljes�tm�nyt illet�en is.

Pluszban zárt, de jobb is lehetett volna a BUX

Archívum2010.08.17, 17:30

Pici erősödéssel zárta a keddi napot a BUX, drágább lett a Mol és az OTP részvénye, esett viszont a Richter.

Bizakodó hangulatban kicsi pluszban nyitott a tőzsde

Archívum2010.08.06, 09:22

Pici emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken, a piac korrekciót vár a csütörtöki esést követően.

Enyhe visszaeséssel nyitott a magyar tőzsde

Archívum2010.08.05, 10:19

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pici visszaeséssel nyitott csütörtökön. A piac bizonytalan a csütörtöki kereskedés kimenetelét illetően.

A régiós átlag fölött nőtt a BUX

Archívum2010.08.04, 18:10

A vezető részvények erősödésével, 1,23 százalékos pluszban zárta a szerdai kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Enyhe visszaeséssel kezdett a BUX

Archívum2010.07.30, 09:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,61 pontos csökkenéssel, 22 643,78 ponton nyitott pénteken, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 0,17 százalékos gyengülés.

Bolti adatok vitték mínuszba az amerikai tőzsdét

Archívum2010.07.28, 22:19

Estek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a szerdai kereskedésben.

Enyhe pluszban kezdett a BUX

Gazdaság2010.07.26, 09:17

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 93,34 pontos, 0,43 sz�zal�kos emelked�ssel, 22 036,21 ponton nyitott h�tf�n. A piacok emelked�st v�rnak az eur�pai t�zsd�ken.

A hitelminősítők miatt esett a BUX

Archívum2010.07.23, 17:35

A BÉT részvényindexe, a BUX 334,31 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 21 942,87 ponton zárt pénteken. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alulteljesített mind a régiós, mind a nyugat-európai tőzsdékhez képest, miután két nagy nemzetközi hitelminősítő is negatív lépéseket jelentett be Magyarországgal szemben.

Kis forgalom mellett emelkedett a BUX

Archívum2010.07.21, 17:48

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,36 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel, 22 303,06 ponton zárt szerdán, alacsony, 14,5 milliárdos forgalom mellett.

Bernanke vitte mínuszba az amerikai tőzsdét

Archívum2010.07.21, 22:18

Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnökének szenátusi meghallgatását követően estek a New York-i tőzsde vezető indexei.

Esett a BUX

Gazdaság2010.06.25, 17:36

A BUX: 20 843,79 ponton zárt pénteken, ami 2,28 százalékos csökkenés.  A román tőzsde mellett a magyar esett a legnagyobb mértékben a régióban. 

Éves csúcson a magyar törlesztéskockázati biztosítás díja

Gazdaság2010.06.04, 21:17

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,86 pontos, 3,34 százalékos csökkenéssel, 21 288,93 ponton zárt pénteken. Az esést egy - állítólag - félreértett politikusi nyilatkozat váltotta ki, ami viszont nemcsak a magyar, de a világ más pénzpiacait is lejtőre tette.

Megrángattuk Amerikát?

Gazdaság2010.06.04, 22:00

Az amerikai Wall Streetnek is siralmas napja volt pénteken, s az okok között a Reuters Magyarországot is emlegette.

Ismét 10 ezer fölött a Dow Jones, erősen nyitott a Wall Street

Archívum2009.10.26, 15:59

Az amerikai részvények emelkedésének köszönhetően ismét 10 ezer pont fölé emelkedett a Dow Jones index hétfőn. (Idén, néhány nappal ezelőtt már áttörte újra ezt a lélektani határt az index, amely tavaly ősszel csökkent 10 000 pont alá.)

Záráskor emelkedett a BUX

Archívum2009.10.26, 17:07

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 256 pontos, 1,2 százalékos emelkedéssel, 21 561 ponton zárt hétfőn.

Rövid ideig volt tízezer pont fölött a Dow Jones

Archívum2009.10.26, 23:26

Gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői záráskor. A kezdeti lelkesedés gyorsan pesszimizmusba csapott át, így a Dow Jones index például hiába lépte át ismét a 10 ezer pontos lélektani határt nyitáskor, nem sokkal később már mínuszba estek a főbb mutatók.

Estek a New York-i indexek pénteken

Archívum2009.10.16, 22:36

Nem tudtak kimászni a gödörből, amelybe kezdéskor estek a New York-i vezető tőzsdeindexek, 1 százalék alatti mínuszban zárt mindhárom fontos mutató a Wall Streeten.

Rekordvesztes�g Amerik�ban, esik a pesti t�zsde

Gazdaság2009.10.16, 15:17

Rossz h�rt k�z�lt az egyik legnagyobb amerikai bank, minthogy nagy vesztes�gr�l sz�molt be a Bank of America, Ezut�n a t�zsd�k vil�gszerte esni kezdtek.

Estek az EU-tőzsdék, rekord után olcsóbb az olaj

Archívum2009.10.16, 18:41

A nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken is csökkentek. A fő mutatók szerdán éves csúcsokat döntöttek, azóta tart a kiigazítás. Az olaj péntek reggel ért a csúcsra, onnan visszakozott estére.

Megtorpant a pesti tőzsde

Archívum2009.10.15, 17:13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,83 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21 269 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 33,9 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Lefel� indultak az amerikai t�zsd�k

Gazdaság2009.10.15, 16:08

A szerdai cs�csokat d�nt�get� keresked�s ut�n cs�t�rt�k�n m�nuszban nyitottak a Wall Street vezet� indexei.

�ves cs�csot d�nt�tt a BUX �s az OTP

Gazdaság2009.10.14, 17:58

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 561,88 pontos, 2,7 sz�zal�kos emelked�ssel, 21 365,75 ponton z�rt szerd�n. A Mol �rfolyama 3,22 sz�zal�kkal 16 205 forintra er�s�d�tt, az OTP r�szv�nyek �ra 3,86 sz�zal�kkal 5680 forintra n�tt - mindkett� egy�ves cs�cs.

�tl�pheti a t�zezer pontot a Dow Jones

Gazdaság2009.10.14, 16:13

Pozit�v tartom�nyban nyitottak szerd�n a New York-i t�zsdeindexek, miut�n kedvez� v�llalati besz�mol�k jelentek meg.

A Dow 2008 �ta el�sz�r l�pte �t a t�zezer pontot

Gazdaság2009.10.14, 22:09

Egy �ve el�sz�r l�pte �t a t�zezer pontos l�lektani hat�rt a Dow Jones Ipari �tlag (DJIA), az egyik legfontosabb amerikai t�zsdeindex. Magyar id� szerint szerd�n este, a New York-i nap k�zbeni keresked�s idej�n�emelkedett el�sz�r t�zezer f�l� az index,�aminek a lehet�s�g�t�az [origo] szerda d�lut�n m�r el�re jelezte. K�s�bb �jra meghaladta a l�lektani hat�rt a mutat�, �s v�g�l 10 016 ponton z�rt a Dow.

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdék

Archívum2009.10.09, 16:16

Csökkenéssel indítottak a New York-i részvénypiacok pénteken: a DJIA mutató 11,71 pontos, a Nasdaq piac összetett indexe 5,08 pontos, míg az S&P 500-as mutató 1,12 pontos veszteséggel kezdett.

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Archívum2009.10.08, 22:55

Az előző napi bizonytalankodás után csütörtökön tovább emelkedtek, igaz, kisebb mértékben a New York-i értéktőzsde vezető indexei, a hét első két napjára jellemző trendnek megfelelően.

Négyhetes mélyben az EU-tőzsdék, Varsóban zuhant a Mol

Archívum2009.10.02, 18:56

A nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken négyheti mélyponton végeztek, miután az amerikai munkanélküliségről megjelent adatok még a vártnál is rosszabbak voltak, ismét figyelmeztetve a piacokat, hogy lassú lesz a kiemelkedés a gazdasági világválságból. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,0 százalékos veszteséggel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 1,7 százalékos veszteséggel 965,15 ponton végzett.

Negyedik napja esik a Wall Street

Archívum2009.10.02, 22:56

Negyedik egymást követő nap gyengültek pénteken a New York-i értéktőzsde vezető indexei, miután a gyenge amerikai foglalkoztatási adatok újabb bizonyságát nyújtották annak, hogy a válságból való kilábalás a vártnál kevésbé lesz erőteljes. 

Munkanélküliségi adat miatt nyitott rosszul a Wall Street

Archívum2009.10.02, 16:03

Csökkenéssel indítottak a New York-i részvénypiacok csütörtökön arra a friss adatra reagálva, hogy a munkanélküliség szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, 26 év óta a legmagasabb szintre emelkedett az Egyesült Államokban.

Három hónapja nem esett ekkorát a Wall Street

Archívum2009.10.01, 22:38

Az elmúlt három hónap legnagyobb egynapi veszteségét szenvedték el csütörtökön a New York-i értéktőzsde vezető indexei. Ebben elsősorban a legújabb heti amerikai foglalkoztatási és havi feldolgozóipari adat játszott szerepet, amelyek alapján bizonytalanná vált, hogy milyen ütemben élénkülhet majd a gazdaság.

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdék

Archívum2009.09.25, 16:16

Csökkenéssel indítottak a New York-i részvénypiacok pénteken. A DJIA mutató 9689 ponton (-18 pont, -0,19 százalék), az S&P 500 index 1049 ponton (-2 pont, -0,19 százalék), a Nasdaq Composite index 2096 ponton (-11 pont, -0.53 százalék) nyitott.

Cs�kken�ssel z�rt Nyugat-Eur�pa

Gazdaság2009.09.23, 19:53

Cs�kken�ssel z�rtak a vezet� nyugat-eur�pai r�szv�nypiacok szerd�n,�miut�n az olaj �ra drasztikusan cs�kkenni kezdett. Ennek hat�s�ra pedig az indexekben jelent�s s�llyal b�r� olajipari r�szv�nyek �rfolyamai esni kezdtek.

Előző
Következő