részeg sofőr
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- baleset
- vezetéstől eltiltás
- ittas vezetés
- rendőrség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Balesetet okozott egy részeg sofőr Váncsodon
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 36 éves férfival szemben, aki februárban részegen vezetett Váncsodon, és nekiütközött egy parkoló autónak.
Terhes nőt, és kisgyereket is veszélybe sodort egy részeg sofőr Kecskeméten
Részegen vezetett egy kecskeméti férfi, és egy kanyarban összeütközött egy szembejövő busszal. A balesetben maga a férfi, és a busz több utasa is megsérült. A férfinak elvették a jogosítványát, ezenkívül pénzbírságra is számíthat.
Halálra gázolt egy gyalogost egy részeg sofőr Miskolc mellett
Vasárnap éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszóról, Gesztely felé tartott ismerőseivel egy férfi, aki nem vette észre az úton előtte sétáló gyalogost és elgázolta. Aztán anélkül elhajtott a helyszínről, hogy segített volna. Később a sofőr és az egyik utas visszatért, de addigra az elütött férfi meghalt.
Húsvétkor is ellenőriztek az utakon a rendőrök
Április 10 és 13-a között, a rendőrök 95 közúti baleset helyszínén intézkedtek, hatan meghaltak, huszonöten súlyosan, hatvannégyen könnyebben sérültek meg.
Locsolkodás miatt sem hagyhatja el senki az otthonát
A kijárási korlátozás nem szeghető meg azért, mert valaki locsolkodni akar. Erre hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. Emellett arról beszélt, hogy a rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból a részeg sofőröket, csak másképpen, mint ahogy eddig.
Megszegte a kijárási korlátozást egy részeg férfi, balesetet okozott
A tapolcai rendőrök elfogták azt a noszlopi férfit, aki vezetés közben lesodródott az útról, és megsérült. Mint kiderült, a férfi egyszerre több szabályt is megszegett.
Súlyos balesetet okozott egy részeg fiatal
Egy fiatal férfi súlyos balestet okozott részegen Balmazújvárosban tegnap hajnalban. A rendőrök felhívják a figyelmet, hogy nemcsak a saját, de mások életével is játszik az, aki vezetés előtt alkoholt iszik.
Csak azért történhetett a keceli halálos baleset, mert a sofőr részeg volt
A vádirat szerint a férfi két éve éjjel Kecelen részegen vezetett. Az egyik kereszteződéséhez érve úgy kanyarodott balra, hogy az "Állj! Elsőbbségadás kötelező!" tábla ellenére nem adott elsőbbséget a balról érkező teherautónak, és kocsija elejével a jobb elejének ütközött.
- címkék:
- baleset
- krimi
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Lebukott egy 82 éves, részeg sofőr
Rutinellenőrzés miatt állították meg azt az idős férfit, akiről kiderült, hogy már délelőtt lerészegedett és úgy ült a volánhoz.
Háznak csapódott egy részeg sofőr
Hétfő este csapódott egy családi háznak a részeg sofőr, autójával áttörte a falat, és a nappaliban kötött ki.
Halálos balesetet okozott egy részeg sofőr, majd ráfogta a barátjára
Bűncselekmények egész sorozata miatt kellett egyszerre felelnie annak a 41 éves salgótarjáni férfinak, aki részegen halálra gázolt egy gyalogost, majd megállás nélkül tovább hajtott. Ezután mindezt az ismerősére fogta.
Elképesztő mit tett a gyöngyösi gázoló
Jogosítvány nélkül, részegen gázolt el egy embert egy sofőr Gyöngyösön. A baleset után rögtön elhajtott. A 48 éves sofőr ellen vádat emeltek.
- címkék:
- jogosítvány
- krimi
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Kétszer ütközött fának a részeg sofőr mielőtt hazaért
Két embert ítélt el a bíróság gyorsított eljárásban, mert részegen ültek volán mögé. Az egyik Tiszakécskén, a másik Ballószögön vezetett. Az egyikük két fának és egy kerítésnek is nekiment, mielőtt hazaért volna.
- címkék:
- bíróság
- ítélet
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Családi veszekedés után kevésen múlt a tragédia Rásonysápberencsen
Berúgott, aztán összeveszett egy rásonysápberencsi pár, majd külön autóba ültek, és útnak indultak. A nő árokba hajtott, a férfit viszont még időben elfogták a rendőrök, így megelőzték az újabb balesetet. A rendőrök a pár mindkét tagja ellen nyomozást indítottak.
Részegen, lopott autóval fának hajtott, majd menekülni próbált egy férfi
Telefonon tett bejelentést egy férfi egy hónapja, hogy részegen karambolozott egy lopott autóval, aztán gyalog hazament. Később személyesen is feladta magát.
Két autót is összetört egy részeg sofőr Felsőmarácon
Álló autókat tört össze az egyik felsőmaráci utcában egy férfi. A rendőrök gyanították, hogy részeg. Igazuk volt.
- címkék:
- rendőrség
- anyagi kár
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Olyan részeg volt a nő, hogy majdnem kiesett az autójából - videó
Erősen ittas autóst állított meg egy szolgálaton kívüli rendőr Pozsonyban. A nő azt mondta neki, hogy a gyerekeiért megy az iskolába - számolt be a Paraméter.sk.
Egy nap alatt két balesetet is okozott autójával egy részeg nő
A nő előbb részegen a zebrán elütött egy asszonyt, aki biciklijét tolta. Később egy másik településen újabb balesetet okozott. A második gázolás után egész egyszerűen elhajtott.
Őrizetbe vették a 20 éves férfit, aki halálos balesetet okozott Gecsénél
Őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki autójával egy egyenes szakaszon sodródott le az útról. A kocsi utasa, egy 23 éves fiatal azonnal meghalt. Az már biztos, hogy a sofőr jogosítványát már korábban elvették, de valószínűleg ivott is a baleset előtt.
- címkék:
- halálos baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Megdöbbentek a rendőrök, amikor meglátták ki, hogyan és milyen autót vezet
Nagyot néztek a szlovák rendőrök, amikor Hondruska-Hámre községben (Zsarnócai járás) megállították a mindössze 15 éves fiú által vezetett autót - számolt be a Paraméter.sk.
A részeg sofőr kihívta a rendőröket, hogy ellopták a kocsiját, pedig nem
Nem mindennapi "autólopási esethez" riasztották hétfő délelőtt a nyitrai rendőröket. Egy férfi bejelentette, hogy eltulajdonították a Dacia Duster típusú kocsiját, amit a kiérkező járőrök aránylag gyorsan "meg is találtak". Később kiderült, hogy az autót maga a tulaj parkolta le nem sokkal korábban pár méterrel arrébb, csak hát annyira ittas volt, nem emlékezett arra, hogy hol szállt ki az autójából - számolt be a Paraméter.sk.
- címkék:
- Szlovákia
- Nyitra
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen halálra gázolt egy biciklist, aztán elhajtott, de ez nem minden
A csemői férfi pénteken este részegen vezetett, úgy, hogy jogosítványa sem volt. Az úttest jobb szélére húzódva, a vele azonos irányban haladt biciklin egy fiatal lány és egy fiú. Mindketten megfelelően ki voltak világítva. Ennek ellenére gázolta el őket.
- címkék:
- gázolás
- krimi
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részeg sofőröket fogtak el a rendőrök
Két részeg sofőr ellen indult eljárás, amelyeket a napokban zártak le a rendőrök. Az egyik egy fiatal férfi, aki egy ház sarkának hajtott az autójával, a másik pedig egy svéd nő volt, aki egy parkoló autónak ütközött.
Ivott, aztán balesetet okozott, majd ivott és vezetett
A rendőrök tegnap egy balesetnél helyszíneltek, amelyben egy ember megsérült Káldon. Egy helyi férfi az autójával nekiütközött egy, az út szélén álló kocsi oldalának, a mellette álló nőt pedig elsodorta. A nő a balesetben súlyosan megsérült. A sofőrről kiderült, hogy ivott, mielőtt kocsiba ült, ezért azonnal elvették a jogosítványát. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy nem sokkal később ismét vezessen.
- címkék:
- baleset
- krimi
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Brutális balesettel ért véget egy Békés megyei falunap
Ketten szenvedtek balesetet egy falunap után a Békés megyei Telekgerendás mellett, a 47-es számú főúton. A balesetet okozó férfiról kiderült, hogy részegen ült a volán mögé. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyben.
Vádat emeltek a szilveszterkor szikrákat szóró ámokfutóval ellen
A férfi szilveszter éjjel egy zártkörű rendezvényre volt hivatalos Sirokon, ahol rengeteget ivott. Éjfél után több családot is meglátogatott a közelben, ahol tovább ivott. Amikor már minden helyi ismerősével koccintott, hajnalban elhatározta, hogy a néhány kilométerre lévő recski barátaihoz megy. Ezután ellopott egy autót, amelyben benne volt a kulcs és elhajtott.
- címkék:
- baleset
- krimi
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Kérdés nélkül elvitte nagybátyja autóját, ez lett belőle - Fotó
A 22 éves férfi áprilisban az egyik este engedély nélkül vitte el nagybátyja autóját, amellyel nem sokkal később Sárpilissen karambolozott. Amikor a rendőrök kiértek, megfújatták vele a szondát. Ekkor derült ki, hogy ivott.
- címkék:
- baleset
- krimi
- Karambol
- szonda
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen vezetett egy nő, a gyerekei is vele voltak
Részegen vezetett egy 30 éves szlovák nő, akinek ráadásul két gyereke is az autüban volt - az esetről a Paraméter.sk felvidéki hírportál számolt be.
Jogosítvány nélkül ült volán mögé, árokba hajtott a részeg sofőr
A sofőr és utasa a biztonsági övet sem kötötte be, mindketten megsérültek, amikor az autóval árokba hajtottak Töltéstaván.
- címkék:
- baleset
- részeg sofőr
- Győr
- Címkefelhő »
Tömegszerencsétlenséget okozott a részeg buszsofőr Cegléden
Vádat emeltek egy sofőr ellen, aki Cegléden részegen egy körforgalomban felborult az általa vezetett busszal. A balesetben 17 utas sérült meg.
Nem tanult a részeg sofőr: ötször kapták el a rendőrök
Vádat emelt az ügyészség egy pilisi férfi ellen, aki egy hónap alatt ötször vezetett részegen, jogosítvány nélkül.
- címkék:
- Pilis
- krimi
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Szidta a rendőröket, aztán rátámadt az orvosra egy 65 éves zalai nő
A vádirat szerint a nő júliusban Pápán részegen ült autóba, indulása közben, hátramenetben egy kisteherautónak ütközött, majd továbbindult. A kisteherautó tulajdonosa ezt látva, szólt a nőnek, hogy álljon meg. Ezt a nő több méter után végül megtette. A kisteherautós ezután hívta a rendőröket.
Megdöbbentő képek: részeg, jogosítvány nélküli sofőr borult fel autójával Kiskunmajsán
Felborult autójával egy valószínűleg részeg, jogosítvány nélkül vezető sofőr Bács-Kiskun megyében. Az autót meg akarták állítani a rendőrök, de a román sofőr továbbhajtott, majd felborult a Kiskunmajsa és Csengele közötti úton.
Elhagyott rendszámtáblája buktatta le a zalai ámokfutót
Két autót is összetört, majd megállás nélkül továbbhajtott egy részeg autós, akinek a baleset után a helyszínen maradt a rendszámtáblája.
Alig két hét alatt összesen négyszer fogták el a rendőrök
Magánéleti problémái miatt ivott egy nyíregyházi férfi, aki részegen ült autóba, négyszer is 12 nap alatt. Mind a négy alkalommal megállították a rendőrök. Végül őrizetbe vették.
- címkék:
- Nyíregyháza
- krimi
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Bedrogozva, részegen ütött el egy nőt a tiszaberceli férfi
Részeg volt és drogozott is az a sofőr, aki tavaly halálra gázolt egy nőt egy kereszteződésben. A baleset után kihívta a rendőröket, majd elhajtott.
- címkék:
- Tiszabercel
- krimi
- drog
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Jogosítvány nélkül, részegen vezetett Csajágon – Ez lett az eredménye
A 23 éves mezőszentgyörgyi férfi novemberben az egyik délelőtt Csajágon lehajtott az úttestről, és egy betonhídnak ütközött. Mikor a rendőrök megszondáztatták, kiderült, hogy részeg, ráadásul jogosítványa sincs.
- címkék:
- baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Még az is kérdés, ennyire részegen, hogy tudott beülni az autóba - Videó
Egy baráti társaság hazafelé tartva azt vette észre Floridában, hogy egy olyan kocsi mögött mennek az autópályán, amelynek a jobb oldalán mindkét kereke hiányzik, így amikor rágyorsít, mindig hatalmas füst csap fel belőle. Azonnal fel is vették, amit látnak.
- címkék:
- autópálya
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Kétszer karambolozott öt percen belül egy részeg sofőr
Három eljárás is indult egy tiszaújvárosi részeg sofőrrel szemben, aki 5 percen belül két közúti közlekedési balesetet is okozott, és egyszer sem maradt a helyszínen.
- címkék:
- rendőrség
- gázolás
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Tiszakécskei tragédia: testvére életébe került, hogy részegen száguldozott
A 23 éves férfi márciusban későn este Tiszakécskén részegen száguldozott. Több mint 130-cal ment ott, ahol maximum ötvennel lehet. A kocsiban ott ült mellette a testvére is. A balesetben ő halt meg.
- címkék:
- baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen hívták a rendőröket, hogy húzzák ki a lopott kocsijukat az árokból – mutatjuk
Egy férfi telefonon hívta a rendőröket azzal, hogy Debrecenben leparkolt az autójával, azonban nem húzta be a kéziféket, ezért az begurult egy árokba. A sofőr elmondta, hogy nem sikerül kihúznia, ezért szeretné, ha a rendőrök segítenének neki. A rendőrök ki is mentek. Ami ezután történt, egy vígjátékba is beillene.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen vezethetett a bilincsben elvitt sofőr, aki a reggeli súlyos balesetet okozta
Egy kanyarodó busz oldalának hajtott egy autós a XX. kerületben a Határ útnál. A Blikk információi szerint a balesetben egy ember súlyosan megsérült.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen, a forgalommal szemben hajtott egy autós az M7-esen
Az eset az M7-es autópálya zalai szakaszán történt tegnap éjszaka. A sofőrt végül a rendőrök állítottak meg.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen, lopott autóval gázolta halálra a lábodi fiatalt
Az út szélén ütötte el a biciklit toló fiatal férfit egy részeg sofőr Lábodon, május 17-én éjjel. A férfi a gázolás után segítségnyújtás nélkül elhajtott. A fiatalt súlyos, életveszélyes sérülésekkel még kórházba vitték, ott azonban 11 nappal később meghalt.
- címkék:
- Lábod
- részeg sofőr
- halálos gázolás
- Címkefelhő »
Autóval és ököllel is gyilkolt egy részeg férfi
Jogerősen 8 és fél év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy Tolna megyei férfit, aki 2015-ben részegen és kábítószer hatása alatt okoztott halálos balesetett, 2016-ban pedig szintén részegen, úgy megütött egy férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe.
Részegen okozott halálos balesetet, aztán elmenekült
El sem kérte ismerőse autóját egy férfi, aki aztán azzal részegen okozott balesetet. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. Az autó utasai nem is tudták, hogy a részeg férfi fog vezetni.
- címkék:
- baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Vodkával a kezében menekült el a balesetet okozó részeg sofőr
Frontálisan karambolozott két autós Kijevben. A vétlen autó sofőrjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A balesetet okozó sofőr részeg volt, és elmenekült a helyszínről.
- címkék:
- Kijev
- baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen, jogosítvány nélkül vezetett – Ez lett a vége, brutális fotó
A 22 éves karcagi férfi májusban a kocsijával megcsúszott, és egy fának csapódott. A balesetben ő is és az utasa is megsérültek. Biztonsági öv egyikükön sem volt.
- címkék:
- baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Ennyi maradt az autóból a részeg sofőr akciója után - fotó
Lezárták a nyomozást a győri nyomozók annak a férfinak az ügyében, aki részegen ült volán mögé, emellett sem jogosítványa, sem engedélye nem volt arra, hogy az autót vezesse. Össze is törte rendesen. Két ember megsérült.
- címkék:
- baleset
- jogosítvány
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Egy nap alatt négyszer vezetett részegen egy férfi Nógrádban
A férfit először Balassagyarmaton kapták rajta, hogy részegen vezeti a teherautóját. A vérvétel után kiderült, hogy sokat ivott. A rendőrök eljárást indítottak ellene, de ekkor még nem ért véget az ámokfutása.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Szavazni indult a tiszaberceli nő, de soha nem ért oda
A vádirat szerint a már többször büntetett férfi április 7-én este barátaival Nyíregyházára utazott, ahol másnap reggel fél hatig egy szórakozóhelyen ittak. A férfi nyolc üveg sört ivott meg. Ezután barátai hazavitték Tiszabercelre, ő pedig kilenc órakor kocsijával elindult a település központjába vásárolni. Miután ezzel végzett, egy újabb üveg sört ivott meg egy italboltban. Ezután történt a tragédia.
- címkék:
- drog
- részeg sofőr
- halálra gázolta
- Címkefelhő »
Elaludt a részeg sofőr, miközben igazoltatták
A rendőröket pénteken hívták azzal, hogy egy részeg férfi vezeti az autóját. Néhány percen belül elfogták, de arra még ők sem számítottak, hogy a férfi egy képtelen magyarázattal áll elő. Szerinte ugyanis nem ivott aznap alkoholt.
- címkék:
- Ungvár
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen vezetett, így bukott le egy drogos
A rendőrök egy közúti ellenőrzés során, Baján a Jelky András téren fogták el azt a férfit, aki egy segédmotoron ült. Amikor a megfújatták vele az alkoholszondát, rájöttek, hogy részeg.
- címkék:
- Baja
- kábítószer
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen vezette a személyvonatot a mozdonyvezető
A kunszentmiklósi rendőrök segítségét kérte a MÁV belső ellenőre, mert azt gyanította, hogy az egyik mozdonyvezető ittas.
- címkék:
- vonat
- részeg sofőr
- MÁV
- Címkefelhő »
Megivott két liter sört és egy kis pezsgőt, és beült a volán mögé
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a tamási férfi ellen, aki nagyon részegen ült a volán mögé.
A forgalommal szemben száguldozott az autópályán egy részeg férfi - videó
A sofőr valószínűleg részegen vezetett, amikor rossz irányba hajtott fel az autópályára, és kilométereken át a forgalommal szemben száguldozott. Több autó is összeütközött miatta.
- címkék:
- Texas
- autópálya
- baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Ha a határőrök nem kapják el, részegen vezette volna a teherautóját Magyarországra
Az ártándi határon akart Magyarországra jönni egy részeg román sofőr tegnap hajnalban. A 41 éves férfi egy teherautót vezetett.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen furikázta a kisgyerekét egy szlovák nő, aki karambolozott
Részegen a szalagkorlátnak hajtott gépkocsijával egy szlovák nő Pozsonytól nem messze, kedden délután. A kocsiban volt a 3 éves gyereke is – számolt be közösségi oldalán a Szlovák Országos Főkapitányság.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Halál az akciófilmbe illő jelenet után
Belehalt sérüléseibe az a Pennsylvania-i férfi aki belekapaszkodott barátnője autójának csomagtartójába, majd egy oszlopnak ütköztek.
- címkék:
- részeg sofőr
- lezuhant
- Címkefelhő »
Álnéven mutatkozott be a rendőröknek a részeg sofőr
A 24 éves férfit augusztusban Kecskeméten igazoltatták a rendőrök. Hamar kiderült róla, hogy részeg, ezután azonban nem a saját, hanem egyik ismerőse adatait adta meg.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Harcjárművel tört be borért egy részeg férfi Oroszországban: Videó
Páncélozott csapatszállító járművel hajtott egy üzletnek szerdára virradóra egy férfi az észak-oroszországi Murmanszki területen fekvő Apatyiti településen, majd átmászott a kirakat törmelékén egy üveg borért - jelentette a Hibinform helyi hírügynökség, majd a közösségi médiában egy videó is megjelent a történtekről.
- címkék:
- oroszország
- harcjármű
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részeg sofőr gázolt a zebrán Budapesten
A XVIII. kerületi Kisfaludy utcán ütöttek el egy 65 év körüli nyugdíjast.
Súlyos baleset: egy 5 éves gyerek is van a sok sérült között
A Konkoly-Thege Miklós úton történt az a baleset kora délután, amelyben egy terepjáró és egy autó ütközött össze. Négyen sérültek meg. A vétkes sofőr elmenekült, de pár órával később egy bokorban megtalálták. A Moha utcában bujkált.
- címkék:
- baleset
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Letartóztattak egy szlovák teherautósofőrt, aki hullarészeg volt
Nyugat-Szlovákiában, a Vágújhelyi járásban azonnal őrizetbe vették azt a teherautósofőrt, akit egy közúti ellenőrzés alkalmával azért állítottak meg a rendőrök, mert a járművének nem volt bekapcsolva a világítása.
- címkék:
- szlovák
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részegen, jogosítvány nélkül vezetett, amikor pedig lebukott testvérének adta ki magát
Hamis váddal és közokirat-hamisítással vádolnak egy pécsi férfit. Részegen vezetett, aztán amikor igazoltatták, nem a saját, hanem testvére adatait adta meg.
- címkék:
- jogosítvány
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Ezt úgysem fogja elhinni! Ennyiszer nem lehet részegen lebukni!
Ittas vezetés miatt kellett a bíróságra mennie egy férfinak. Csakhogy a bíróságon sem volt józan, ezért elküldték. El is ment, de kocsival. Ismét elkapták, ekkor azonban már őrizetbe vették. Most három évig nem vezethet.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Hamisan tanúskodtak, hogy részeg barátjukat mentsék
Hamis tanúzás miatt vádat emeltek két férfi ellen, akik barátjukon úgy próbáltak segíteni, hogy hazudtak arról, hogy korábban, ki vezetett. A barát egyébként részeg volt, amikor igazoltatták, úgy vezetett.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Egyetlen nap 21 ittas sofőrt kaptak el
Áprilisban és májusban Cegléden ugrásszerűen megnőtt az ittas sofőrök száma, ezért a rendőrök fokozott ellenőrzést tartottak. Szerdán pedig egyetlen nap alatt 20 férfit és egy nőt állítottak bíróság elé, ittas vezetésért.
- címkék:
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Letarolta a parkoló autókat a részeg sofőr
Vádemelést javasol a rendőrség azzal a 22 éves miskolci férfival szemben, aki részegen összetört három parkoló autót sógora kocsijával. Jogosítvány sem volt nála.
- címkék:
- Miskolc
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részeg sofőr okozott súlyos balesetet
Amikor látta, hogy baj van, kiszállt, és beszaladt az erdőbe. Elfogták a rendőrök.
- címkék:
- baleset
- Karambol
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Részeg volt a sofőr, aki miatt meghalt Janza Richárd kajakos
Részeg volt a sofőr, aki fékezés nélkül, iszonyatos sebességgel tarolta le hátulról azt a kocsit, amelyben Janza Richárd kajakozó és barátja, Bálint ült, ezt a TV2 hírműsora, a Tények tudta meg. Ő és a 22 éves iskolatársa is meghalt. Vagyis a vétlen autóban ülők.
Jogsi nélkül, részegen vezetett, hét autót tört össze
Elszíneződött a szonda annál a soproni férfinál, aki hét autót tört össze Keszthelyen, a Csík Ferenc sétányon lévő parkolóban. Kedden délután ő maga ment oda a rendőrökhöz arra hivatkozva, hogy elromlott az autója, ezért okozott balesetet. Akkor derült ki, hogy be van rúgva, és jogosítványa sincs.
Villanyoszlop állította meg a részeg ámokfutót
Pedig a többi közlekedő mindent megtett, hogy a kazah sofőrt megállásra kényszerítsék, de végül csak a villanyoszlop segített.
Részegen tört-zúzott a terepjárójával
Régi alapmondás, hogy “ön dönt: iszik vagy vezet”. Nos, ezúttal újabb bizonyítékot láthatunk arra, hogy mennyire veszélyes, ha valaki ittasan ül a volán mögé. Szerencsére most nem lett nagyobb baj belőle.
A részeg sofőr kiszáll, az autó megy tovább
Vezetésre alkalmatlan állapotban a volán mögé ülni nagy felelőtlenség. Ha erre netán mégis menet közben jön rá a sofőr, nem az a megoldás, hogy kiszáll a kocsiból az út közepén, és ott hagyja járó motorral, sebességben.
- címkék:
- baleset
- autós hír
- részeg sofőr
- Címkefelhő »
Megható: a szülei halálhírét hozó rendőr köszöntötte ballagásán a fiút
Kazzie Portie szüleit kevesebb, mint egy héttel a fiú ballagási ünnepsége előtt gázolta el egy részeg autós.
Autóbaleset után még szelfizett egyet Jennifer Lopez
Az énekesnő épp ikreivel és egy barátnőjével állt a piros lámpánál, amikor egy részeg sofőr egyenesen beléjük hajtott.
A szondát sem tudta megfújni a lengyel sofőr
Észtországban fogtak el egy teljesen részeg lengyel teherautósofőrt, akit úgy kellett kihúzni a járművéből. Alkoholmérgezése volt, de vezetett.
- címkék:
- Észtország
- részeg sofőr
- Címkefelhő »