Research in Motion

címke rss
Így omlott össze az okostelefon-őrület elindítója

Így omlott össze az okostelefon-őrület elindítója

Már kamaszkorba léptek azok, akik úgy nőttek fel, hogy az okostelefonok mindig is léteztek, de mi, idősebbek tudjuk milyen volt az élet nélkülük. A kilencvenes évek elején-közepén még a mobiltelefon, az internet, a chatelés és az email is nagy dolognak számított a tömegek számára, ezen dolgok mixelése pedig sci-fi kategóriába tartozott.

Nagy dobásra készülhet a BlackBerry

Gazdaság2013.03.27, 11:07

Csütörtökön piacnyitás előtt számol be előző negyedéves teljesítményéről a szebb időket is megélt telefongyártó, a BlackBerry. A piac árgus szemekkel figyelheti majd, milyen eredményt ért el a kanadai társaság, ami minden bizonnyal hatalmas mozgásokat generál majd a részvény árfolyamában. Az opciós kereskedők - akik jellemzően nagyobb összegeket mozgató befektetők - keddi lépései mindenesetre bizakodásra adnak okot, hiszen nagy pénzben fogadtak kedvező vállalati jelentésre és ezzel párhuzamosan az árfolyam emelkedésére. Ha tényleg ki tud lőni a részvény, akkor a rekordmagasságban lévő short - azaz a részvény esésére fogadó - állománnyt ...

Itt a BlackBerry bejelentése: névváltás jön

Gazdaság2013.01.30, 17:16

A BlackBerry telefonok gyártója, a Research in Motion megváltoztatja a társaság nevét és a legismertebb termékének a BlackBerrynek a nevét veszi fel. A vállalat tőzsdei azonosítója is módosul, BBRY lesz a RIMM helyett. A cég ma tartja a hivatalos bemutatóját, ahol az új operációs rendszerről, illetve a rá épülő okostelefonokról rántja le a leplet. Az egyik készülék érintőképernyős, a másik viszont hagyományos QWERTY billentyűzettel lesz felvértezve. 7 százalék mínuszban a részvény.

Kínaiak tennék rá a kezüket a BlackBerryre

Archívum2013.01.26, 13:42

A Research in Motion felvásárlása is a lehetőségek között van a kínai Lenovo számára a cég közlése szerint, mivel a zsugorodó PC és mobilpiac miatt új lehetőségek után kell nézniük. A RIM számára is hasznos lenne a stratégiai partnerkapcsolat, ugyanis a mobilpiacot domináló Apple és Samsung miatt drasztikusan csökkent a piaci részesedése. A hírre a RIM árfolyama több mint másfél százalékos drágulással reagált.

Imádják a befektetők a BlackBerryt

Gazdaság2013.01.22, 09:42

Szédületes, több mint 10 százalékos emelkedést hozott össze tegnap a BlackBerry telefonok gyártója, a Research in Motion a kanadai piacon. Hétfőn a társaság vezérigazgatója, Thorsten Heins azt nyilatkozta, hogy a BlackBerry 10 bemutatása után stratégiai szövetséget köthetnek más társaságokkal. A piac rendkívül pozitívan fogadta a bejelentést.

Visszatérhet a BlackBerry szerencséje

Archívum2012.12.18, 09:48

Hétfőn jelentette be a Research In Motion, hogy beindult az új érintőképernyős BlackBerry 10 mobiltelefonok tesztelése. Több top amerikai vállalat bevonásával tesztelik a készüléket, és január 30-án, egy New York-i eseményen fognak beszámolni az új telefonnal kapcsolatos további információkról.

Megtépték a RIM-et - Pálfordulás a gurutól

Gazdaság2012.12.13, 09:35

Közel 6 százalékos ralit követően 13,3 dolláron több mint féléves csúcsára robogott a Research In Motion árfolyama a tegnapi kereskedés során. A befektetők és elemzők közül sokan kedvező véleménnyel vannak az új BlackBerry-készülékkel kapcsolatban.

Megtépték a RIM-et a gyorsjelentés után

Gazdaság2012.09.28, 09:40

A hosszú hónapok óta tartó mélyrepülésnek mondott nemet tegnap a Research In Motion (RIM) kurzusa, miután a vártnál erősebb negyedéves számokat tett közzé a cég a tegnapi, zárás utáni gyorsjelentésében, sőt a készpénzállományát is sikerült gyarapítania. Emellett a céggel kapcsolatos pozitív bejelentések is hozzájárultak a zárás utáni kereskedés során látott, több mint 20 százalékos ralihoz.

Helyreteheti a RIM-et a mai gyorsjelentés

Gazdaság2012.09.27, 16:33

Több nagy cég teszi ma közzé második negyedéves jelentését, a befektetők fókuszában leginkább a piaczárást követően jelentő Research In Motion (RIM) és Nike áll. Az elemzők pesszimisták a telefongyártóval kapcsolatban, egy gyenge gyorsjelentés könnyen kiolthatja a RIM tegnapi pluszait, míg a Nike profit terén haloványabb, árbevétel sorokon azonban növekedő számokat tehet közzé.

Megállapodott a RIM a Microsofttal - Nagyot ugrott a RIM

Gazdaság2012.09.19, 09:55

Fejlesztés alatt álló készülékeinek médiakapacitását növelné a Research In Motion a Microsoft egyik szabadalmával. A licenc megállapodás hírére nagyot ugrott a RIM árfolyama, de gyorsan el is olvadt az emelkedés, miután kiderült, ez még nem "az" a bejelentés.

Plasztikai műtéttel akar túlélni a Blackberry

Techbázis2012.05.02, 15:14

Hátat fordít korábbi dizájnelveinek a Research In Motion: a következő Blackberrykről hiányozni fog a teljes billentyűzet, ugyanolyan érintőképernyős okosmobilok lesznek, mint az androidos készülékek.

Kapálózik a zuhanó BlackBerry vezetése

Gazdaság2012.03.30, 15:03

A RIM eladásai csökkennek, a részvényárfolyam zuhan, a cég egykori arca és vezérigazgatója végleg távozik.

Appokkal engesztelnék ki a Blackberry-használókat

Techbázis2011.10.17, 11:42

Mintegy száz dollár értékű, ingyenesen letölthető alkalmazással akarja kiengesztelni a Blackberry-mobilok gyártója ügyfeleit azért, mert a cég mobilinternetes szolgáltatásai, közel három napon át alig voltak elérhetőek.

Napok óta alig lehet használni a Blackberry mobilokat

Techbázis2011.10.12, 13:56

Hétfő este óta nem tudják problémamentesen használni a Blackberry készülékek internetes funkcióit, mert az okostelefonok gyártójának online szolgáltatásai egy hiba miatt leálltak. Hazai felhasználók szerint a Blackberryről elküldött e-mailek többórás késéssel érkeznek meg címzetteiknek, és nem működnek a chatszoftverek és a böngésző sem.

Rendszerhiba miatt szakadtak le a Blackberry mobilok a netről

Techbázis2011.10.11, 10:33

Hétfőn az üzemeltető Research in Motion (RIM) cégnél bekövetkezett komoly rendszerhiba miatt az európai Blackberry-tulajdonosok hosszú időn át nem tudták elérni e-mailjeiket és nem tudtak böngészni sem készülékeikről.

A Kindle tablet miatt árazták le a Blackberry Playbookot

Techbázis2011.09.29, 17:25

Hatalmas leárazással reagált az Amazon tablet bejelentésére a Research In Motion. A legkisebb memóriával rendelkező Blackberry Playbookot már négyszáz dollárért is meg lehet venni.

Egyre több vásárlóját veszti el a Blackberry mobilok gyártója

Techbázis2011.09.16, 14:41

Elemzők szerint a kanadai Research In Motion (RIM) cég a vártnál sokkal gyorsabban veszít piaci részesedéséből, nemrég pedig nem túl rózsás gazdasági eredményekről számolt be. A Blackberry okostelefonok gyártója képtelen versenyben maradni rivális Apple és Google cégekkel.

A kormányok csak a más országok Blackberry-forradalmárait szeretik

Techbázis2011.08.19, 12:56

Semmit sem tudnak kezdeni a diktatúrák a Facebookon és Twitteren szerveződő fiatalokkal  - ez derült ki az arab tavasz eseményeiből. A nyugati sajtó a demokrácia eszközeként ünnepelte az internetet, ami lehetővé tette a lázadóknak és tüntetőknek, hogy találkozókat beszéljenek meg, és hírt adjanak arról, ami az országban történik. Megváltozott azonban ez a hozzáállás, amikor kiderült, a londoni zavargások szervezői is a Facebookot és BlackBerry-ket használtak.

Az iPad és leendő gyilkosai - nagy tabletteszt

Techbázis2011.06.07, 11:54

Már közel sem az iPad az egyetlen táblagép a piacon, egy sor rivális próbálja letaszítani az Apple tabletjét képzeletbeli trónjáról. Elég-e egy hétcolos képernyő? Lehet-e élni Flash nélkül? Forradalmi az új Android? Cikkünkből megtudhatja: kipróbáltuk az összes említésre méltó riválisát.

Letiltották a pornót a Blackberryről Indonéziában

Techbázis2011.01.10, 17:56

Az e-mail-szolgáltatásának köszönhetően népszerűvé vált Blackberry okostelefonok gyártója beleegyezett a részleges internetes tartalomszűrésbe a fontos piacának számító délkelet-ázsiai országban.

CES 2011: Nem csak Androidból áll a világ

Archívum2011.01.10, 07:16

A CES 2011 legnagyobb sztárjai vitathatatlanul a tabletek voltak - minden valamirevaló gyártó bemutatta saját iPad-gyilkosát, s a kategória körüli felhajtásból is látszik, idén minden a táblagépek körül forog majd. A konkurrencia tavalyi kapkodó reakciói után, ami számos nagyranőtt okostelefon-klónt eredményezett, idénre elkészültek az eredeti ötletekkel, átgondolt megoldásokkal is felvértezett modellek.

Nem lesz drága a Blackberry-tablet

Techbázis2010.11.11, 11:39

Táblagépével akarja átvészelni a nehéz időket a Research In Motion. A Playbook nevű hét hüvelykes kijelzővel felszerelt tablet a tervek szerint jóval olcsóbb lesz az iPadnél.

A Blackberry-vezér kiosztotta Steve Jobsot

Archívum2010.10.20, 13:52

Steve Jobs, az Apple vezetője tegnap úgy nyilatkozott, a cég iPadjénél kisebb táblagépek használhatatlanok. A Blackberry-mobilokat gyártó cég épp egy ilyen típussal akar megjelenni, társelnöke szerint az Apple-nek nem kellene mindig megmondania, hogy az embereknek miről mit kell gondolniuk.

Jövőre érkezik a Blackberry tablet

Archívum2010.09.28, 10:43

BlackBerry PlayBook néven mutatták be a Research In Motion (RIM) kanadai távközlési vállalat iPad-rivális táblagépét, amelyet várhatóan a jövő év elejétől lehet majd megvásárolni.

India le akarja hallgatni a Google-t és a Skype-ot

Archívum2010.08.13, 12:48

Az indiai kormány a Blackberry mobilokat gyártó cég után hamarosan az internettelefonos szolgáltatásokat működtető Google és Skype cégektől is azt kéri majd, hogy tegye lehetővé, hogy az ország hatóságai lehallgathassák a rendszereiken keresztüli hívásokat, ha erre szükség van.

Lehallgathatóvá válnak a szaúdi Blackberryk

Archívum2010.08.09, 12:27

Beadta derekát a Blackberry okostelefonok gyártója, és lehallgathatóvá teszi a szaúd-arábiai felhasználók készülékeit. A kanadai céget múlt héten fenyegette meg az országból való kitiltással a szaúdi kormány.

Szétcsúsztatható érintőképernyős Blackberryt mutattak be

Techbázis2010.08.04, 11:14

Érintőképernyős, szétcsúsztatható dizájnú Blackberryt mutatott be a Research In Motion. A Torchnak keresztelt készüléket egyelőre csak az amerikai AT&T telefontársaságtól lehet megvásárolni.

Szaúd-Arábia letiltja a Blackberry mobilok szolgáltatásait

Archívum2010.08.02, 10:49

A szaúdi állami Saudi Telecom mobilszolgáltató megerősítette, hogy a királyság távközlési szabályozó hatósága betiltotta a Blackberry okostelefon  üzenetküldő szolgáltatását.

Riválisai szerint csak az iPhone 4 antennája rossz

Techbázis2010.07.19, 12:59

Pénteken, az iPhone 4 antennaproblémái kapcsán tartott sajtótájékoztatón Steve Jobs azzal érvelt, hogy nem csak saját mobiljuk, hanem egy Blackberry készüléken is hasonló térerővesztést produkál, ha bizonyos helyen megérintik gépházát.  A rivális mobilt gyártó Research In Motion (RIM) tagadja, hogy saját modelljének működésével is gondok lennének, de hasonló közleményt adott ki a Nokia, a Samsung és a HTC is.

IPhone-osodik a Blackberry

Archívum2010.06.15, 15:11

Táblagépet és iPhone-szerű érintőképernyős telefont tervez kiadni a világ második legnépszerűbb okostelefon-gyártója, a Research In Motion.

Lekörözte a BlackBerry az iPhone-t

Techbázis2009.05.06, 12:44

Az idei év első negyedévében az amerikai piacon a BlackBerry Curve készülékből többet adtak el, mint az Apple népszerű iPhone-jából - számolt be az NPD Group piackutató cég.

Chatelős mobilok versenye

Techbázis2009.04.15, 10:46

Manapság már nem elég a 160 karakteres sms, chatelni, e-mailezni is elég olcsón lehet a mobiltelefonról. Persze a hosszabb szövegeket nem egyszerű bepötyögni hagyományos számbillentyűkön, erre találták ki a teljes billentyűs gépelést biztosító modelleket. Mézga Géza-dalszöveggel mértük le, melyikük a legkényelmesebb.

Előző
  • 1
Következő