repülőgépek

címke rss

Világelső mutatvány: átszállt egy ember repülés közben

Tudomány2010.04.15, 15:18

Egy 47 éves ejtőernyős soha nem látott kaszkadőrmutatványt hajtott végre: 2100 méteres magasságban, óránkénti 130 kilométeres sebességnél átszállt az őt szállító repülőgépről egy másikra, felállt annak szárnyán, majd ejtőernyővel leugrott. A nem mindennapi teljesítményről most közöltek képeket.

Márciusban mutatják be a NASA repülő autóját

Tudomány2010.02.05, 08:52

Akkora, mint egy kisautó, de helyből képes fel- és leszállni. A NASA Puffin névre keresztelt repülő eszköze 240 kilométer/óra sebességgel tud csendben haladni. A repülőgép és helikopter keresztezéséből született egyszemélyes járművet márciusban mutatják be a nagyközönségnek.

Felszállt a Boeing új szupergépe

Tudomány2009.12.16, 10:59

Először emelkedett a levegőbe a világ jelenlegi legmodernebb utasszállító repülőgépe, a Boeing 787 Dreamliner. A gép felszállását fél évvel ezelőtt az utolsó pillanatban fújták le, miután kiderült, hogy a minden eddiginél nagyobb arányban kompozit anyagokból épített sárkányszerkezet borításán mikroszkopikus méretű gyűrődéseket és repedéseket vannak. A Dreamliner első repülése az információk szerint rendben zajlott, úgy tűnik, végre fellélegezhet a gyártó és a megrendelők is. Ha ezután minden a tervek szerint halad, a géppel 2010 végén találkozhatunk a japán Air Nippon Airways flottájában.

Tesztelik a Föld megkerülésére alkalmas napelemes repülőgépet - kép

Tudomány2009.11.20, 10:13

Megtette első tesztútját annak a repülőgépnek a prototípusa, amely technológiai szempontból nagy jelentőségű rekordkísérletre készül. A Solar Impulse nevű szerkezet meghajtásáról ugyanis kizárólag napenergiával működő motorok gondoskodnak, és arra tervezték, hogy megkerülje a Földet. A tesztrepülésre a tervek szerint 2012-ben kerülhet sor az Atlanti-óceán felett. Nézzen képeket a gurulópróbáról!

Végre Európában az európai óriásgép

Tudomány2009.10.30, 13:26

Miközben már Ázsiában, Ausztráliában és a Közel-Keleten is mindennapos dolog, hogy a világ jelenlegi legnagyobb utasszállító gépei a helyi vezető légitársaságok színeiben repülnek, addig az európai légifuvarozók eddig várólistán voltak a tágas, luxuskényelmet biztosító Airbus A380-asokat illetően. Pár nap múlva azonban az Air France révén végre európai színekben is menetrend szerinti forgalomban találkozhatunk az európai repülőgépgyártó sikertípusával. A gép átadását október 30-án, pénteken élőben közvetítik az interneten.

Kevesebbet szándékszik szennyezni a repülőipar

Időjárás2009.10.13, 12:53

Felére akarja csökkenteni a repülők CO 2 -kibocsátását a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet. Az ICAO határozata szerint a repülési iparnak 2020-ig évi 1,5 százalékkal kell javítania az üzemanyag-felhasználás hatékonyságát.

Az Airbus és a Boeing fényes jövőre készül

Tudomány2009.09.29, 14:51

Noha az elmúlt egy évben szinte csak a globális gazdasági válság miatt folyamatosan szűkülő piacról hallottunk, legújabb előrejelzéseik alapján a nagy repülőgépgyártó vállalatok már a fényes, megrendelésekben gazdag jövőre gondolnak. Honnan ez az optimizmus, milyen folyamatokra alapoz a Boeing és az Airbus? Utána néztünk a várható piaci trendeknek.

Irdatlan mennyiségű hulladékot termelünk repülés közben

365 környezettudatos ötlet2009.09.21, 10:14

Miközben a repülőgépgyártó cégek - összhangban a légitársaságok igényeivel - egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemmel kapcsolatos műszaki fejlesztésekre, például a korszerű hajtóművek révén az üzemanyag-fogyasztás csökkentésére és a károsanyag-kibocsátás mérséklésére, addig viszonylag kevés szó esik a fedélzeten és a repülőtereken keletkező irdatlan mennyiségű szilárd, illetve folyékony hulladék okozta problémákról. A hulladék megfelelő gyűjtése és kezelése komoly kihívások elé állítja világszerte a repülőtereket, vannak azonban előremutató kezdeményezések.

Vallási fanatikus a mexikói géprabló

Nagyvilág2009.09.10, 10:43

Több mint 100 utassal a fedélzetén eltérített egy férfi egy utasszállító gépet Mexikóváros repterén. A gépeltérítő az utasokat elengedte, a legénységet viszont fogva tartotta, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a gépet, ha nem beszélhet a mexikói elnökkel. A támadót a hadsereg az utasok elengedése után nem sokkal elfogta, és bilincsben vitte el a géptől. Közben kiderült, hogy egy drogfüggő, vallási fanatikus bolíviai férfi volt a magányos géprabló.