repülõgép baleset

címke rss

Korábban Messi is a lezuhant géppel utazott

Sport2016.11.29, 14:05

Három hete Lionel Messi és argentin csapattársai is ugyanazzal a repülõgéppel utaztak, mint amelyik hétfõn lezuhant Kolumbiában.

Maláj gép: az áldozatok rokonai is beszállnak a roncskeresésbe

Nagyvilág2016.11.21, 11:01

Madagaszkárra utaznak a két és fél évvel ezelõtt tisztázatlan körülmények között eltûnt malajziai repülõgép utasainak hozzátartozói, hogy a roncsok után kutassanak, és fényt derítsenek a katasztrófa okaira.

Mégsem zuhant tengerbe egy repülõ Mianmar partjainál

Nagyvilág2016.10.28, 11:25

Tengerbe zuhant egy egyelõre azonosítatlan polgári repülõgép Mianmar nyugati partjainál. A mentõcsapatok megindultak a helyszínre. Még egyik légitársaság sem jelezte, hogy az övék lett volna a gép. A nyomozók azonban úgy találták, hogy csak vaklárma volt az egész.

Azonosították az eltûnt maláj utasszállító újabb roncsdarabját

Nagyvilág2016.10.07, 08:56

A két és fél éve eltûnt malajziai utasszállító repülõgéphez tartozott az a roncsdarab, amelyet az idén márciusban találtak Mauritiuson – erõsítette meg pénteken a Liov Tiong Laj malajziai közlekedési miniszter. 

Újra látogatható a gödöllõi arborétum, ahová a két repülõ zuhant

Itthon2016.09.28, 17:18

Már ismét látogatható a gödöllõi arborétum, ahová szeptember 18-án lezuhant két egymással összeütközõ kisrepülõgép - közölte a Pilisi Parkerdõ Zrt. szerdán az MTI-vel. A balesetben négyen meghaltak, köztük egy nyolcéves gyerek.

Lezuhant egy amerikai felderítõgép Kaliforniában

Nagyvilág2016.09.21, 00:17

Gyakorlatozás közben egy hegynek csapódott egy amerikai felderítõgép Kaliforniában. Mindkét pilóta katapultált, de egyikük nem élte túl a balesetet.

Ez a pilóta megmentett 155 embert. Hibázott?

Unikornis2016.09.09, 14:55

Clint Eastwood új filmjében rákérdez, hogy biztosan hõs-e a Tom Hanks által játszott pilóta, de gyorsan megnyugtat minket, hogy az. A Sully – Csoda a Hudson folyón arról szól, hogyan gyötrõdik a fõhõs a médiahisztéria és a szakmai felelõsségre vonás kettõs nyomása alatt, de a rendezõt mintha jobban érdekelné, hogy Sully és az õ helyzete mennyire hasonló.

Nem terror - gondatlanság okozta az egyiptomi gép katasztrófáját?

Nagyvilág2016.06.27, 19:41

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást hétfõn Franciaországban az ügyészség az EgyptAir egyiptomi légitársaság májusban a Földközi-tengerbe zuhant utasszállító repülõgépének ügyében.

Még tíz napig adnak jelet a lezuhant egyiptomi gép feketedobozai

Nagyvilág2016.06.14, 09:10

Június 24-ig bocsát ki jeleket a májusban a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülõgép két feketedoboza. Az idõ a jelzõberendezések felkutatását végzõ hajók ellen dolgozik.

Berobbant a szélvédõ: ezért zuhant le a repülõ?

Nagyvilág2016.05.23, 16:53

Az eddigi információk szerint a múlt héten lezuhant EgyptAir-járaton elõször a pilótafülke szélvédõjének jégtelenítõ rendszere jelzett hibát, amit füstjelzések követtek. Ezek alapján arra is lehet következtetni, hogy a tragédiát a jégtelenítõ hibája okozta: a szélvédõ túlhevült, berobbant, a hatalmas szél pedig szétszakította a gép törzsét. Az Origónak nyilatkozó szakértõ szerint mindez egyelõre csak találgatás, a feketedobozok megtalálásáig semmi biztosat nem állíthatunk. 

Légikatasztrófa: bármilyen ok elképzelhetõ

Nagyvilág2016.05.23, 09:36

Az egyiptomi elnök szerint jelenleg bármi elképzelhetõ, vagyis a hatóságoknak még nincs pontos információjuk arról, mi vezetett az EgyptAir gépének csütörtöki lezuhanásához. A 66 halálos áldozatot követelõ tragédia okainak feltárása az elnök szerint még hosszú ideig tarthat.

Elbúcsúztatták a rejtélyes légikatasztrófa elsõ áldozatát - keresik az okokat

Nagyvilág2016.05.22, 14:21

Eltemették Kairóban a csütörtökön a Földközi tengerbe zuhant EgyptAir-gép elsõ áldozatát, egy légiutas-kísérõt. Jara Hani Tófik temetésén több százan – családtagok, barátok – vettek részt. A stewardess egyike volt a Párizsból Kairóba tartó gép 66 utasának – senki sem élte túl a szerencsétlenséget, amelynek okairól még mindig leginkább csak találgatások vannak. 

Füst tombolt az EgyptAir gépén, mielõtt lezuhant

Nagyvilág2016.05.21, 15:30

Füst boríthatta el az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó járatát, amely csütörtökön zuhant a Földközi-tengerbe, fedélzetén 66 emberrel. A hivatalosan is megerõsített hírek szerint a gép vészjelzõ rendszere füstöt észlelt, de a füst vagy a tûz okát még mindig nem tudni.

Számolni kell robbantással

Nagyvilág2016.05.19, 17:30

Repülésbiztonsági szakértõ szerint mûszaki hiba és terrorakció is okozhatta az EgyptAir MS804 járatának vesztét. A gép roncsait Krtétától 425 kilométerre találhatták meg.

Lezuhant egy kisrepülõgép Brazíliában

Nagyvilág2016.03.20, 11:20

Hét ember meghalt, köztük a világ egyik legnagyobb vasérctermelõ vállalatának volt elnöke, amikor lezuhant egy kisrepülõgép a brazíliai São Paulóban.

Összeégett holttest esett ki egy repülõbõl

Nagyvilág2016.02.02, 18:51

Kényszerleszállást hajtott végre egy Szomáliából Dzsibutiba tartó utasszállító, miután a gép oldalából lángok csaptak fel. A tüzet sikerült eloltani. A hivatalos értesülések szerint ketten megsérültek. Szemtanúk azonban egy égõ holttestrõl is beszámoltak.

Felszállás közben érte baleset a kisgépet

Itthon2015.11.23, 15:56

Repülõbaleset történt a budaörsi reptéren hétfõn, kora délután. Felszállás közben történt a baj, egy ultrakönnyû kisgéppel, két ember megsérült. 

Az orosz utasszállító tragédiáján viccelõdött a Charlie Hebdo

Nagyvilág2015.11.06, 16:01

Két karikatúrát közölt a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállítóról a Charlie Hebdo szatirikus magazin. Egy orosz parlamenti képviselõ szerint ezzel a lap megsértette az áldozatok emlékét. 

A britek szerint bomba is okozhatta az orosz utasszállító tragédiáját

Nagyvilág2015.11.04, 19:42

A brit kormány szerint robbanószerkezet is okozhatta a szombaton lezuhant orosz utasszállító katasztrófáját. Egyelõre nem indulhatnak járatok Sarm-es-Sejkbõl a szigetországba, amíg brit biztonsági szakértõk nem vizsgálják meg az egyiptomi reptér biztonsági eljárásait. 

Lezuhant egy orosz teherszállító gép

Nagyvilág2015.11.04, 10:39

Nem sokkal a felszállás után lezuhant egy AN-12-es teherszállító repülõgép Dél-Szudánban.

Ma megtudjuk, mi történt a lelõtt maláj géppel

Nagyvilág2015.10.13, 09:14

Hollandiában ma hozzák nyilvánosságra a 2014 júliusában Kelet-Ukrajna fölött lelõtt maláj utasszállítóval kapcsolatos jelentést. 

Majdnem lezuhant a repülõ, mert az utas elnézte a vécéajtót

Life.hu2015.09.28, 11:09

James Gray a mosdót kereste, ám véletlenül rossz ajtót kezdett el feszegetni. 

Tom Cruise munkatársai utaztak a lezuhant gépen

Film2015.09.12, 12:14

Lezuhant a kolumbiai Andokban pénteken a Tom Cruise Mena címû új filmjét forgató stáb kisrepülõgépe, a szerencsétlenségben két ember életét vesztette, egy harmadik megsérült - jelentette be a latin-amerikai ország polgári légügyi hatósága. Tom Cruise nem tartózkodott a repülõgépen.

Vadászgép zuhant egy brit autópályára

Nagyvilág2015.08.22, 21:13

Autópályára zuhant egy vadászgép az angliai Sussex grófságban egy légibemutatón. A tragédiában heten meghaltak, amikor a gép az autók közé csapódott. Mindent beborítottak a lángok, elárasztott a füst.

Összeütközött két kisgép Kaliforniában

Nagyvilág2015.08.17, 06:08

Legkevesebb négyen életüket vesztették, amikor két kisrepülõgép összeütközött a levegõben vasárnap Kaliforniában, San Diego és a mexikói határ közelében.

Germanwings-katasztrófa: Amerikában indulhatnak perek

Nagyvilág2015.08.09, 20:49

Az Egyesült Államokban készülnek kártérítési pert indítani a Germanwings légitársaság ellen a márciusi franciaországi repülõgép-katasztrófa áldozatainak hozzátartozói, miután korábban elégtelennek minõsítették és elutasították a cég kártérítési ajánlatát – jelentette a Bild am Sonntag címû német vasárnapi lap.

A maláj gép újabb roncsai kerülhettek elõ

Nagyvilág2015.08.03, 09:40

Újabb roncsdarabokat sodort partra a víz az Indiai-óceánon, Réunion szigetén. A darab a több mint 500 napja rejtélyesen eltûnt maláj utasszállító, az MH370-es járat ajtaja lehet. 

Lezuhant egy orosz stratégiai bombázó

Nagyvilág2015.07.14, 12:22

Lezuhant az orosz légierõ egyik Tu-95-ös stratégiai bombázója 80 kilométernyire Habarovszktól. A személyzet még a becsapódás elõtt elhagyta a fegyvertelen, gyakorló repülésen lévõ gépet.

Kisgéppel ütközött egy F16-os

Nagyvilág2015.07.08, 06:21

Ketten meghaltak, amikor összeütközött a levegõben egy F-16-os vadászgép és egy kisrepülõgép az egyesült államokbeli Dél-Karolina szövetségi államban - közölték amerikai légügyi illetékesek.

Tévedésbõl rossz gázkart húzott meg a pilóta, ezért zuhant le a gép

Nagyvilág2015.07.02, 15:32

Rossz gázkart húzott meg a pilóta, ezért haltak meg negyvenhárman, amikor feburárban lezuhant egy repülõgép Tajpenben. A tajvani Repülésbiztonsági Tanács jelentésében az is olvasható, hogy a kapitány 2014-ben megbukott a szimulátoros kiképzésen. 

Kiderült, miért zuhant a lakóházakra a repülõ

Nagyvilág2015.07.02, 16:08

Valószínûleg leállt az indonéziai Medan városban lakóövezetre zuhant katonai szállítógép egyik hajtómûve, ez okozhatta a tragédiát – közölte Agus Supriatna altábornagy, az indonéz légierõ vezetõje csütörtökön.

Lakott területre zuhant a repülõgép

Nagyvilág2015.06.30, 13:51

Meghaladja a százat a halálos áldozatok száma a szumátrai Medán város egyik lakóövezetére zuhant katonai repülõgép balesetében. A repülõn száztizenhárom ember tartózkodott,  a szerencsétlenséget senki nem élte túl  - közölte a légierõ vezetõje, Agus Priatna altábornagy kedden.  

Majdnem összeütközött két utasszállító repülõ Chicagóban

[origo] utazás2015.06.18, 15:21

Majdnem katasztrófa történt a Chicago Midway repülõtéren, amikor a Delta Airlines és a Southwest légitársaság gépe egyszerre akart felszállni két, egymást keresztezõ pályán. Az ütközést csak a légiirányító beavatkozása tudta megakadályozni.

Szoftverhiba miatt halhatott meg négy ember

Techbázis2015.05.21, 15:54

Egy program meghibásodása miatt zuhanhatott le az Airbus repülõgép.

Germanwings: befejezték a roncsok gyûjtését

Nagyvilág2015.04.20, 22:37

Befejezõdött a márciusban Franciaországban lezuhant Germanwings-gép roncsainak összegyûjtése a helyi hatóságok hétfõi bejelentése szerint.

A másodpilótáért is gyújtottak gyertyát

Nagyvilág2015.04.17, 12:37

Pontban péntek délben megkezdõdött a gyászszertartás a lezuhant Gernmanwings-gép áldozatainak emlékére. Ötszáz gyászoló, köztük politikusok vannak jelen az ökumenikus szertartáson.

Germanwings: Százak folytatják a mentést

Nagyvilág2015.03.27, 10:06

Folytatódott a kutatás a hét elején a francia Alpokban történt Germanwings-katasztrófa helyszínén. Negyedik napja tart a helyszínelés és az áldozatok maradványainak kiemelése. Lubitz másodpilóta lakásában számítógépet és más holmit foglaltak le a nyomozók. 

Hiába csengethetett a kizárt pilóta

Nagyvilág2015.03.26, 14:13

Az elõírások szerint pilóta egyedül nem maradhat a fülkében. Ha valamelyikük elhagyja a fülkét, egy légiutas-kísérõnek be kell mennie helyette. Így ha a fülkében maradt pilóta rosszul lesz, a kísérõ tudja értesíteni a másik pilótát, illetve be tudja engedni a fülkébe – mondta az Origónak egy légiközlekedésben jártas szakember.

Az egyik pilóta nem volt a helyén a becsapódáskor

Nagyvilág2015.03.26, 10:35

Az Alpokban lezuhant német utasszállító egyik pilótája a baleset elõtt elhagyta a pilótafülkét, és nem tudott visszatérni, mielõtt a gép a hegyoldalnak csapódott. A The New York Times értesülését a Lufthansa nem tudta megerõsíteni.

Franciaországi légikatasztrófa: operaénekesek is voltak a gépen

Life.hu2015.03.25, 07:52

Hét Düsseldorfból induló járatot kellett törölnie a Germanwings légitársaságnak a keddi légi baleset után, mivel több pilóta bejelentette, a katasztrófáról érkezõ hírek után nincs olyan lelki állapotban, hogy repülhessen. Az utasokról is vannak újabb hírek. 

Egy focicsapat megúszta az Airbus-tragédiát

Archívum2015.03.24, 23:10

Eredetileg az Alpokban lezuhant Germanwings-géppel utazott volna a svéd másodosztályú Dalkurd focicsapata, ám a hosszú átszállási idõ miatt másik járatokat választott.

Apró darabokra szakadt a Germanwings gépe

Nagyvilág2015.03.25, 10:05

Senki sem élte túl a Germanwings légitársaság D-AIPX lajstromjelû repülõgépének katasztrófáját. A Barcelonából Düsseldorfba tartó járat 144 utassal és 6 fõs személyzettel a fedélzetén zuhant le a francia Alpok lábánál, 2700 méteres magasságban, egy ritkán lakott területen. Az áldozatok közt német cserediákok, spanyolok, belgák és törökök is voltak.

Lezuhant egy repülõgép a francia Alpokban

Nagyvilág2015.03.24, 13:27

Nincs túlélõje a francia Alpokban történt repülõkatasztrófának – jelentette be Francois Hollande francia köztársasági elnök. A Germanwings fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata lezuhant a francia Alpokban, 148 emberrel a fedélzetén.

Lezuhant egy kisrepülõ Uruguayban

Nagyvilág2015.03.20, 06:59

Lezuhant egy argentin kisrepülõgép Uruguayban csütörtökön, a balesetben feltehetõen tízen meghaltak.

Látták a maláj gép tragédiáját okozó rakétát ukrán falusiak

Nagyvilág2015.07.10, 11:29

Szemtanúk közvetlenül a malajziai légitársaság utasszállító gépének júliusi lelövése elõtt láttak egy rakétát elszállni a fejük felett. A kelet-ukrajnai falu lakóinak állítása bizonyíthatja, hogy a rakétát az oroszbarát szakadár erõk kezén lévõ területrõl lõtték ki. A Reuters által felkutatott szemtanúk beszámolója az eddigi legrészletesebb a július 17-én történt tragédia elõzményérõl.

Repülõgép-balesete után megoperálták Harrison Fordot: Calista Flockhart aggódik

Life.hu2015.03.07, 18:40

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, repülõgép-balesetet szenvedett Harrison Ford. Úgy tudni, a 72 éves színész éppen egy jelenetet próbált legújabb filmjéhez, amikor a gép meghibásodott és lezuhant.

Landolás közben kicsúszott a pályáról egy repülõgép New Yorkban

Travelo2017.12.07, 13:03

Landolás közben kicsúszott a pályáról egy repülõgép New Yorkban.

Landolásnál tört össze a Turkish Airlines gépe Katmanduban

Travelo2017.12.05, 13:59

Landolásnál tört össze a Turkish Airlines gépe Katmanduban

Már 31 halottja van a tajvani repülõgép balesetnek

Nagyvilág2015.02.05, 11:23

Már legalább 31 halottja van a szerdai tajvani repülõgép-szerencsétlenségnek, 12 embert még nem sikerül a folyóba zuhant géprõl a felszínre hozni. 

Lezuhant egy utasszállító repülõgép Tajvanon

Nagyvilág2015.02.04, 13:23

Felszállás után folyóba zuhant egy utasszállító repülõgép szerdán Tajvanon, több mint ötven utassal a fedélzetén, de a balesetnek legalább tucatnyi túlélõje van - közölték helyi források.

Már a levegõben széttörhetett az indonéz repülõgép

Nagyvilág2015.01.11, 16:02

 Az Air Asia Jáva-tengerbe zuhant repülõgépe még a víznek csapódás elõtt, már a levegõben széttörhetett, ez is felveti a kérdést, hogy a gépek elég erõsek-e a mai idõjárási jelenségekhez Feledi György szakértõ, utasszállító-pilóta szerint.

Nincsenek meg az indonéz gép fekete dobozai

Nagyvilág2015.01.10, 11:11

Az indonéz kutató-mentõk kiemelték szombaton a Jáva-tengerbe veszett repülõgép farokrészét, és meggyõzõdtek arról, hogy a fekete dobozok, amelyeknek a helye ebben a géprészben van, nincsenek ott. Közben tovább folyik a kutatás a berendezések után.

Bemérték a fekete doboz jelzéseit

Nagyvilág2015.01.09, 08:52

A december 28-án Indonéziánál tengerbe veszett repülõgép fekete dobozából származó jelzéseket észlelt pénteken az egyik keresõhajó - jelentették be indonéz tisztségviselõk.

Egy kislány túlélte a kisgép becsapódását

Nagyvilág2015.01.03, 07:47

Lezuhant egy kétmotoros kisrepülõgép az egyesült államokbeli Kentuckyban, a balesetben négy ember meghalt, egy hétéves kislány viszont csodával határos módon túlélte a becsapódást, kimászott a roncsok közül, és értesítette a történtekrõl a közelben lakókat.

Friss! Újabb AirAsia-baleset a Fülöp-szigeteken

Life.hu2014.12.30, 15:31

Alig telt el három nap az utolsó repülõgépbaleset, az AirAsia egyik gépének eltûnése óta, máris újabb repülõ keveredett bajba. Túlfutott - vélhetõen a rossz idõjárás miatt - a futópályán az AirAsia Manilából Kalibo repterére tartó belföldi járata.

Holttestek a vízben

Nagyvilág2014.12.30, 13:06

Nagy valószínûséggel megtalálták az AirAsia QZ 8501-es járatát, amely két nappal ezelõtt tûnt el a radarok képernyõjérõl az Indiai-óceánon. 

Összeütközött két repülõgép egy hadgyakorlaton

Nagyvilág2014.12.17, 23:13

Összeütközött két repülõgép egy egyiptomi hadgyakorlaton, négy katona életét vesztette.

Megrepedt a szélvédõ az Ír-tenger fölött

Archívum2014.11.18, 16:26

Az Air France Dublinból Párizsba tartó járata kényszerleszállást hajtott végre Birminghamben, mert menet közben megrepedt a repülõgép szélvédõje. 

Lezuhant egy ukrán teherszállító gép

Nagyvilág2014.08.30, 12:55

Lezuhant egy ukrán teherszállító repülõgép szombaton Algéria déli részén, a tragédiát senki sem élte túl - közölte a helyi sajtó.

Nem is Maliban zuhant le a gép?

Nagyvilág2014.07.24, 16:13

Egy algériai televízió értesülése szerint Niger felett lezuhant az az utasszállító repülõgép, amely Burkina Faso fõvárosából indult Algírba csütörtökön hajnalban, útközben azonban nyoma veszett.

Újabb repülõgép-szerencsétlenség történt

Life.hu2014.07.23, 18:51

Többtucatnyi halottja van annak a repülõbalesetnek, amely Tajvanon történt. Egy utasszállító repülõgép sikertelen kényszerleszállást hajtott végre a szigetországhoz tartozó, nyugati fekvésû Penghu-szigetek egyik szigetén. 

Nem ott zuhant le a maláj gép, ahol keresték

Nagyvilág2014.05.29, 09:25

Az ausztrál hatóságok befejezték a kutatást az Indiai-óceánon, semmiféle nyomot nem találtak, biztosra veszik, hogy nem ott zuhant le a gép.

Lezuhant egy kisrepülõ Kisapostagnál, két ember meghalt

Itthon2014.05.29, 12:01

A kisrepülõvel két tapasztalt pilóta szállt fel szerda este egy rövid repülésre. A családjuk csütörtökön reggel kezdte keresni õket. A repülõ járó motorral csapódhatott be a földbe.

Egy héten belül befejezõdhet a feketedobozok keresése

Archívum2014.04.19, 11:32

Egy héten belül befejezõdhet a március 8-án eltûnt malajziai utasszállító repülõgép feketedobozainak keresése az Indiai-óceánon - közölte a kutatásban részt vevõ hivatalok munkáját koordináló központ (JACC) a Reuters hírügynökséggel.

Lemondtak a maláj géprõl, nincsenek túlélõk

Nagyvilág2014.03.24, 15:37

A Malaysia Airlines hétfõn SMS-t küldött az utasok hozzátartozóinak arról, hogy a gép eltûnt. A legújabb kutatási eredmények szerint az Indiai-óceán déli részén ért véget az útja.

Nem az eltûnt maláj gép roncsait találták meg

Life.hu2014.03.13, 09:45

Kínai hivatalos vélemény szerint nem a szombaton eltûnt malajziai utasszállító repülõgép roncsai azok az úszó tárgyak a Dél-kínai-tengeren, amelyeket mûholdfelvételeken észleltek Vietnam déli csücske közelében - tudósít az MTI.

Mitõl tûnhetett el a malajziai gép?

Nagyvilág2014.03.09, 20:24

Hasonló esetre eddig nem nagyon volt példa, mint az eltûnt malajziai gépé. Ha magasan repül egy gép, szinte mindig van ideje vészjelzést leadni, ráadásul ha a tengerbe csapódik, akkor meg több nyomot szokott hagyni. Közben észrevettek a tengeren pár roncsdarabot, de a sötét miatt nem tudták megállapítani, hogy a repülõhöz tartoztak-e.

Megtalálták a romániai légi baleset túlélõit

Nagyvilág2014.01.21, 10:17

A repülõgép négy orvossal, egy asszisztenssel és két pilótával a fedélzetén hétfõn délután hajtott végre kényszerleszállást. Az összes utas életben van, de ketten súlyosan megsérültek.

Szándékosan repítette utasait a halálba a pilóta

Life.hu2013.12.22, 10:45

A vizsgálat megállapította: nem baleset volt! A pilóta borzalmas módon, szántszándékkal ölte meg kollégáit és a gép utasait.

Lezuhant egy repülõ Mozambikban

Nagyvilág2013.11.30, 13:05

Több mint harmincan utaztak az Angolába tartó utasszállító gépen, senki sem élte túl a balesetet.

Utasszállító repülõ zuhant le Oroszországban

Nagyvilág2013.11.17, 20:30

A kényszerleszállás közben a gép kigyulladt, a Boeing 737-es utasai közül senki sem élte túl a balesetet.

Folyóba zuhant egy repülõgép Laoszban

Nagyvilág2013.10.16, 17:04

A rossz idõjárási körülmények miatt történt a baleset.

Leszállásnál túlfutott egy utasszállító Thaiföldön

Itthon2013.09.09, 09:22

Leszállás után leszaladt a kifutópályáról, és a füvön állt meg a Thai Airways légitársaság Airbus 330-300 típusú utasszállító gépe Bangkok nemzetközi repülõterén, a balesetben tizennégyen megsérültek - közölte hétfõn a légitársaság.

Lezuhant egy kisrepülõgép Nádudvarnál

Itthon2013.09.08, 17:48

A Debrecentõl keletre fekvõ településen lezuhant repülõ kigyulladt, pilótája nem élte túl a balesetet.

Így csapódott a földbe a teherszállító Boeing

Nagyvilág2013.05.02, 22:08

Heten meghaltak a hétfõi afganisztáni repülõgép-balesetben. Egy autóban ülõ sofõr kamerával felvette, ahogy a teherszállító a földbe csapódik, és abban a pillanatban fel is robban.

Megtéveszthették a román repülõ utasait

[origo] utazás2013.02.03, 15:10

Az olasz légiforgalmi szervezetek sztrájkot hirdettek a román repülõgép balesete miatt. Úgy gondolják, az Alitalia megtévesztette az utasokat, akik nem tudták, hogy egy román géppel fognak repülni.

Felfüggesztették a balesetezõ Carpatairt

[origo] utazás2013.02.03, 14:51

Szombaton a román légitársaság gépe kicsúszott a leszállópályáról a római reptéren, válaszul az Alitalia felfüggesztette a társaság járatait két vonalon.

Lelökte a szél a leszállópályáról a repülõt

[origo] utazás2013.02.03, 12:57

Viharos volt a szél a római Leonardo da Vinci repülõtéren, ezért az egyik román utasszállítót leszállás közben lesodorta a pályáról. Hatan megsérültek.

Fõútra csapódott egy utasszállító Moszkva mellett

Nagyvilág2012.12.29, 20:20

Az orosz gép leszállás közben gördült ki a pályáról, és kigyulladt jobboldali hajtómûve. Az orosz tudósítások már négy halálos áldozatról írnak. A gép kapitánya, a másodpilóta, a fedélzeti mérnök, valamint egy utaskísérõ vesztette életét.

Tûz volt a gépen, mielõtt kettétört

[origo] utazás2012.12.25, 14:55

Repülõgép-balesetben ketten meghaltak, további 11-en pedig megsérültek kedden Mianmarban. A belföldi járat 65 utast szállított - köztük külföldi turistákat -, és kényszerleszállást hajtott végre az ország középsõ részén - közölte a gépet üzemeltetõ Air Bagan légitársaság.

Lezuhant egy repülõgép Jemenben

Nagyvilág2012.11.21, 08:30

Egy jemeni katonai szállítógép lezuhant a fõváros, Szanaa repülõtere mellett. A tízfõs személyzet életét vesztette.

Kacsa lehet a Kaczynski gépén talált robbanószer

Nagyvilág2012.10.30, 15:41

Cáfolta a lengyel katonai ügyészség, hogy robbanószerre utaló nyomokat találtak volna a 2010 áprilisában, Szmolenszk mellett lezuhant lengyel kormánygép roncsain. A balesetben Lech Kaczynski lengyel államfõvel együtt 96 ember halt meg, köztük a lengyel politikai és katonai vezetés kiemelkedõ képviselõi.

Nitroglicerint találtak a lezuhant lengyel kormánygépen

Nagyvilág2012.10.30, 10:31

Robbanóanyagok nyomait találták meg lengyel pirotechnikusok a Szmolenszk mellett 2010 áprilisában lezuhant lengyel kormánygép roncsain.

Felrobbant egy kormánytagokat szállító szudáni repülõ

Nagyvilág2012.08.19, 14:26

Landolás közben felrobbant egy szudáni repülõ, amelyen több kormánytag is utazott. Harmincegyen meghaltak, köztük két miniszter.

Földnek csapódott egy kisrepülõgép Zala megyében

Itthon2012.07.19, 22:43

Leszállás közben a földnek csapódott egy kisrepülõgép Zalaegerszeg-Andráshida repülõtéren. Az osztrák pilóta könnyebben megsérült.

Egy hete keresnek egy eltûnt repülõt az orosz tajgában

Nagyvilág2012.06.18, 11:51

Az An-2 típusú repülõgép egy hete tûnt el nyolc utassal a fedélzetén az Urál hegységnél, Szverdlovszk megyében.

Lezuhant egy teherszállító repülõ Ghánában

Nagyvilág2012.06.03, 09:44

A repülõgép túlfutott a kifutópályán, és egy minibuszba csapódott. Legkevesebb tízen meghaltak.

A földnek csapódott egy repülõgép Nepálban

Nagyvilág2012.05.14, 11:23

Leszállás közben a földnek csapódott egy repülõgép Nepál északi részén, a Himalája közelében. A gépen 21-en utaztak, a szerencsétlenséget öt ember élte túl.

44 emberrel eltûnt egy orosz utasszállító

Nagyvilág2012.05.09, 14:08

Eltûnt a radarról egy bemutató repülést tartó orosz utasszállító legalább 44 emberrel a fedélzetén. A mentõalakulatok még nem tudják, lezuhant-e, de egyre valószínûbb, mert négy órára elég üzemenyag volt a fél napja eltûnt gépen.

WikiLeaks: Akadályozták az oroszok Kaczynski gépét

Nagyvilág2012.03.09, 16:26

Az oroszok azt akarták, hogy Kaczynski elkéssen a katyni mészárlás évfordulóján rendezett megemlékezésrõl - állítják titkosszolgálati források a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott levélben. Az üzenet szerint az oroszok nem akarták engedélyezni, hogy a lengyel elnök gépe leszálljon a szmolenszki repülõtéren, hogy így akadályozzák a leszállás során végül balesetet szenvedõ lengyel államfõt.

Lezuhant egy kisrepülõ Dél-Lengyelországban

Nagyvilág2011.11.14, 07:11

Vasárnap este lezuhant egy négy fõt szállító kisrepülõgép Katowice közelében, mind a négy utas szörnyethalt.

Futómû nélkül landolt egy Boeing Varsóban - videó

Nagyvilág2011.11.01, 20:16

Kényszerleszállást hajtott végre egy Newarkból (Egyesült Államok) induló Boeing 767-es repülõgép Varsóban. A gép Varsóba tartott, azonban a leszállás elõtt észlelték, hogy nem mûködnek a futómûvei, így egy óra körözés után azok kinyitása nélkül szállt le a járat. A reptéri sajtószóvivõ szerint egy utas sem sérült meg - írta a CNN. Az amerikai hírtelevízió videofelvételt is közölt a kényszerlandolásról, amelyen látható, ahogy az utasok elhagyják a fedélzetet. A leszállást a lengyel tévétársaságok élõben közvetítették.

Lezuhant egy kisrepülõgép Svájcban, ketten meghaltak

Nagyvilág2011.10.15, 14:02

Franciaországba indult az a kisrepülõgép, amelyik pénteken éjjel zuhant le Svájc nyugati felén. A gép pilótája és utasa életét vesztette.

Jaroszlavli tragédia: elhunyt az utolsó Lokomotiv-játékos is

Sport2011.09.12, 12:28

Belehalt sérüléseibe Alekszandr Galimov, az oroszországi Jaroszlavlban múlt szerdán repülõgép-szerencsétlenségben odaveszett Lokomotív jégkorong-csapat egyetlen túlélõ tagja: vele az áldozatok száma negyvennégyre emelkedett.