Répássy Róbert

címke rss

Állami pénzt kapott az Orbánt támadó újságíró

Itthon2005.06.17, 15:24

Közpénzt kap az Orbán család szőlőügyeit feltáró újságíró - állította Répássy Róbert fideszes képviselő. Az Élet és Irodalom munkatársával a Bács-Kiskun megyei közgyűlés szocialista elnöke kötött megbízási szerződést. Rajnai Attila, az ÉS újságírója szerint összeesküvés-elméletet gyárt a Fidesz.

Orbán és Gyurcsány lebuktatására készülnek a képviselők

Itthon2005.06.02, 08:33

Az eddigi tapasztalatok szerint sok botrány, de kevés eredmény várható attól a két vizsgálóbizottságtól, amely a jelenlegi, illetve az előző kormányfő gazdagodását vizsgálja szerdától. Az Orbán-család vagyona után kutató testület létrehozását a szocialisták azzal a cikksorozattal indokolták, amely szerint Orbán kormányfőként tanácsokat adott felesége cégének. Orbán személyes válaszokat ígért levélben. A Gyurcsány-bizottságban pedig levelekről folyt a vita.

A Kulcsár-jegyzőkönyvek miatt vitáznak a pártok

Itthon2005.05.04, 15:36

Távozásra szólította fel Tóth Andrást, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős politikai államtitkárt a Fidesz két politikusa, amiért megsemmisítették a brókerbotrány fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila telefonbeszélgetéseit tartalmazó lehallgatási jegyzőkönyveket. Az MSZP-s Tóth Károly viszont amiatt háborodott fel, hogy Répássy Róbert egy zárt bizottsági ülésen elhangzottakat hozott nyilvánosságra.

A szakpolitikusokat is meglepte az új alkotmány terve

Itthon2005.01.03, 16:51

Még a kormánypárti politikusokat is meglepetésként érte az igazságügy-miniszter vasárnapi bejelentése, hogy új alkotmányt készítésébe fognak. Az ellenzék szakpolitikusa máris jelezte, hogy nincs politikai realitása az új alaptörvénynek. Az alkotmányjogász szerint bár a jelenlegi alkotmány teljesen megfelelő, szűkszavúsága miatt több helyen is sokféleképpen értelmezhető. 

A Fidesz a K and H-nyomozás pártatlanságáért aggódik

Itthon2004.06.19, 14:43

A miniszterelnökhöz intéz hétfőn interpellációt Répássy Róbert és Demeter Ervin a K and H-ügyben. A fideszes képviselők azt tudakolják, hogy biztosítható-e a K and H-ügy nyomozásának pártatlansága.

Répássy nem olvashatja a Kulcsár-aktákat

Itthon2004.05.25, 17:54

A Fővárosi Bíróság elutasította Répássy Róbert és három ellenzéki képviselőtársa  Nemzetbiztonsági Hivatal elleni keresetét, amit Kulcsár Attila telefonlehallgatási jegyzőkönyveinek megismerése érdekében nyújtottak be. A nem jogerős ítélet szerint egy országgyűlési képviselőnek nincs alanyi joga államtitok megismerésére. Répássyék megfellebezik az ítéletet.

Ellenzék nélkül egyeztettek az új alkotmánybírákról

Itthon2004.02.23, 14:55

Ellenzék nélkül volt kénytelen ülésezni az az országgyűlési jelölőbizottság, amelynek új alkotmánybírákra kell javaslatot tennie. A fideszes tag szerint ennek semmilyen különleges jelentése sincs, egyszerűen nem volt jó neki az időpont. Egyelőre sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem kívánta megnevezni az átaluk alkalmasnak vélt jelöltek neveit. 

Polt helyett a belügyminisztert faggatta Répássy

Itthon2003.12.08, 16:57

Répássy Róbert fideszes képviselő hétfőn Lamperth Mónika belügyminisztert interpellálta az MSZP-s alalpítású Kimenet Kft. ügyében. A belügyminiszter Répássy szerint szinte megismételte azt a választ, amit a múlt héten Polt Péter legfőbb ügyész adott az ügyben. Lamperth akkor leszavazta a legfőbb ügyészt. A fideszes politikus közölte: ez a nap a belügyminiszter morális megsemmisülésének a napja.

Polt Pétert ma mindkét oldal interpellálja

Itthon2003.12.01, 07:01

A Fidesz részéről Répássy Róbert hétfőn egy MSZP által alapított, de időközben fantomizálódott céggel, a Kime-Net Kft.-vel kapcsolatban tesz fel kérdéseket a legfőbb ügyésznek. A szabad demokrata Gusztos Péter is interpellálni fogja Poltot.

Gresham-ügyben az MSZP is elfogadta Polt válaszát

Itthon2003.11.24, 15:45

Hosszú idő után először fogadta el a parlament a legfőbb ügyész egy interpellációra adott válaszát. Polt Pétert Répássy Róbert fideszes képviselő kérdezte a miniszterelnököt érintő Gresham-ügyben folytatott nyomozás lezárásának okairól. A legfőbb ügyész válaszát nagy többséggel fogadta el a parlament, a szocialisták is igennel szavaztak. Az SZDSZ-frakciónak ugyanakkor egyik tagja sem nyomott gombot.

Orbán lesz a szimbolikus, Répássy a kritikus a Fideszben

Itthon2003.10.16, 17:39

A Fidesz új kommunikációs stratégiája szerint a jövőben ugyanazt a tartalmat különböző stílusban fogják előadni a politikusok. A kiszivárgott tervek szerint például Schmitt Pál lesz a jövőben a "szimpatikus politikus", Répássy Róbert a "kritikus", Orbán Viktor pártelnök a "szimbolikus", Matolcsy György volt gazdasági miniszter pedig a "szakértő". Az egyes munkacsoportok rendszeresen üléseznek is. Révész Máriusz szóvivő szerint ugyanakkor eddig is így működtek, csak most elnevezték a csoportokat.

A Fidesz vagyonnyilatkozatot akar Gyurcsánytól

Itthon2003.10.08, 15:23

Répássy Róbert fideszes képviselő Szijjártó Péterrel közösen kezdeményezi, hogy a képviselői mandátummal nem rendelkező kormánytagok vagyonnyilatkozata is legyen nyilvános. A két politikus ezt a Gyurcsány-ingatlanok miatt kezdeményezi. Az üzleti ügyei miatt sokat támadott miniszter nem parlamenti képviselő, így nem kell nyilvános vagyonnyilatkozatot készítenie. Gyurcsány támogatja a javaslatot.

Fidesz: Rejtélyes szilveszteri áfa-visszatérítés brókerügyben

Itthon2003.10.03, 13:39

Répássy Róbert fideszes képviselő írásbeli kérdéssel fordul László Csaba pénzügyminiszterhez. Ebben azt kéri, vizsgálják meg, hogyan történhetett, hogy szilveszter napján több mint 4 milliárd forint áfa-visszatérítést utaltak át a Nemzeti Autópálya Rt.-nek. A Fidesz szerint a közpénz Kulcsár Attilához kerülhetett.

Medgyessy ismét a PSZÁF elnökét bírálta

Itthon2003.09.29, 17:44

Répássy Róbert fideszes képviselő a miniszterelnökhöz intézett azonnali kérdésében egy szocialista képviselő nyilatkozatát idézte, miszerint a PSZÁF elnökének vagyonát el kellene kobozni és börtönbe zárni. Medgyessy Péter ugyan méltatlannak nevezte a kifogásolt szavakat, de hozzátette, hogy szerinte nem illik úgy ellenőrizni, hogy közben ellopják a betétesek pénzét.

Egymást vádolja a Fidesz és az MSZP a K&H-ügyben

Itthon2003.08.29, 17:07

Répássy Róbert és Szíjjártó Péter fideszes képviselők szerint a kormányszóvivő megtévesztette a közvéleményt Medgyessy Péter miniszterelnöknek az Inter-Európa Banknál végzett tevékenységével kapcsolatban. A kormányszóvivő korábban azt állította, hogy Medgyessynek két éve nincs köze a bankhoz. A cégbírósági adatok szerint ugyanakkor 2002 április végéig töltötte be a miniszterelnök a banknál az elnöki posztot. Arató Gergely MSZP-s képviselő ugyanakkor azt firtatta sajtótájékoztatóján: miért ellenzi a Fidesz a PSZÁF-nél folyó vizsgálatot.

Gyurcsány: Mondják meg, ha verekszünk

Itthon2003.07.31, 17:19

Gyurcsány Ferenc sportminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján újra ismertette, hogyan vette meg az öszödi kormányüdülő területének egy részét. Gyurcsány azután tartott sajtótájékoztatót, hogy Répássy Róbert fideszes képviselő többször is támadta az üzlet miatt. Gyurcsány szerint Répássy átlátszó jogi csapdát állít fel nyilatkozataival, mert ő is tisztában van azzal, hogy a Kehi kormányüdülőkről szóló jelentéséről senki sem nyilatkozhat.

A kormányüdülők miatt Kiss Péterhez fordult a Fidesz

Itthon2003.07.30, 17:42

Répássy Róbert fideszes képviselő felszólította Kiss Péter kancelláriaminisztert, hogy adjon nyilvánosan magyarázatot arra, miért nem ismerhető meg a kormányüdülőkről készült Kehi-jelentés tartalma. A politikus szerint a Kehi-jelentés foglalkozik azzal az üdülővel is, amit Gyurcsány Ferenc sportminiszter lízingel. Répássy szerint ha ez így van, akkor Kiss Péter fedezi Gyurcsányt.

Nem indul eljárás összeférhetetlenség miatt Magyar ellen

Itthon2003.06.27, 14:31

A Magyar Bálint összeférhetetlensége miatt eljárást kezdeményező fideszes képviselők saját magukat cáfolták meg beadványukban, ezért megszüntette az eljárást Géczi József Alajos, a parlament mentelmi bizottságának elnöke. Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt másik beadványával kapcsolatban, amelyet Magyar házvásárlásának ügyében tettek, mindkét féltől adatpótlást kér a bizottsági elnök.

Fidesz: A Cisco-szerződés ellentmond a miniszternek

Itthon2003.06.04, 16:38

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Minisztérium honlapján az összes, a Fidesz által vitatott Cisco-szerződést. Répássy Róbert fideszes képviselő értelmezésében a dokumentumokból az derül ki, hogy csak egy nyolcmillió forint értékű licencet engedett el az informatikai cég, a Magyar Bálint által emlegetett 180 milliós ajándékot pedig még az Orbán-kormány idején kötött szerződés alapján adta a cég. Az Oktatási Minisztérium kitart a miniszter korábbi állítása mellett: az aláírt szerződés több százmillió forintot ért.

Répássy: Nem voltak elég nyitottak a megszűnő Fidesz-szervezetek

Itthon2003.06.03, 17:20

A belső viták és pozícióharcok miatt kezdeményezte a Fidesz Országos Választmánya a párt két budapesti és szombathelyi szervezetének feloszlatását. Répássy Róbert választmányi alelnök az [origo]-nak azt mondta: nem megbüntetni akarták a most feloszlatott szervezeteket, hanem azt akarták megelőzni, hogy a széthúzás veszélyeztesse a jövő évi európai parlamenti választások sikerét.

A Cisco-szerződéseket követeli a Fidesz Magyartól

Itthon2003.06.02, 17:33

Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes kérdést intézett a kormányfőhöz: az hány napot kell még várni, hogy állást foglaljon az Oktatási Minisztériumnál felmerült korrupciógyanús ügyekben. A kérdésre Magyar Bálint miniszter válaszolt, aki megismetelte szombati állítását, miszerint valóban történtek hibák, ugyanakkor kijelentette: Répássy csúsztat a Sulinet ügyével kapcsolatban. Egy másik fideszes képviselő, Pósán László is az oktatási tárcához fordult, hogy megkapja azoknak a szerződéseknek a másolatát, amelyeket a Cisco informatikai világcéggel kötöttek.

Magyar lemondását követeli a Fidesz

Itthon2003.05.28, 17:33

Rogán Antal és Répássy Róbert fideszes képviselők azzal vádolják az Oktatási Minisztériumot (OM), hogy az elmúlt hónapokban több korrupciógyanús ügy is történt a tárcánál. Az ellenzéki politikusok többek között azért háborodtak fel, mert a tárca munkatársai egy magáncég meghívására luxusszállóban töltöttek egy hétvégét, és a miniszter is egy informatikai vállalat költségén utazott az Egyesült Államokba. Az OM képviselői tagadják a fideszes képviselők állításait.

Répássy: jogellenesen jártak el Postabank-ügyben

Itthon2003.05.05, 18:01

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága egyik vezetőjének munkájáról kérdezte a belügyminisztert Répássy Róbert fideszes képviselő. A politikus szerint Papp Csaba jogellenesen járt el Princz Gábor egykori Postabank-vezető ügyében.

Parlamenti kritika a kormány luxusautói miatt

Itthon2003.03.24, 17:02

Répássy Róbert fideszes képviselő hétfői interpellációjában kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a takarékosságra tett ígéretét megszegi. Példaként említette a MeH létszámának másfélszeresére növelését, és a 400 luxusautóra kiírt közbeszerzési pályázatot.

Az MSZP szerint túlszámláztak az Orbán-kormány szövegírói

Itthon2003.03.18, 17:59

Közösen tekintette meg az Euroatlantic cég és a Miniszterelnöki Hivatal közötti szerződéseket Répássy Róbert fideszes és Juhász Gábor szocialista képviselő, a látottakból azonban teljesen más következtetéseket vontak le. Juhász szerint százmilliókat bezsebelő, viszont alig-alig teljesítő cégről van szó, Répássy viszont úgy véli: ez az ügy lufi, amit a kormányoldal fújt fel. Az Euroatlantic céggel még az Orbán-kormány idején kötöttek szerződést többek között beszédírásra, díjazásának egy részét azonban már a jelenlegi kormány fizette ki.

Répássy: Közepes összefoglaló Werber tanulmánya

Itthon2003.03.03, 16:50

Egyhetes vita után hétfőn délben a parlamenti frakciók képviselői elolvashatták Ron Werber tanulmányát a Miniszterelnöki Hivatal átszervezéséről. Az MSZP kampánytanácsadója 10 ezer dollárt kapott az anyagért, amely Répássy Róbert fideszes képviselő szerint közepes színvonalú. Ráadásul nem tartalmaz személyes adatokat, pedig korábban Szekeres Imre államtitkár éppen személyiségi jogokra hivatkozva tagadta meg a Fidesz képviselőinek, hogy betekinthessenek az írásba. A tanulmányt két kormánypárti képviselő is elolvasta, szerintük viszont professzionális munkáról van szó, amely számos hasznos és újszerű megállapítást tartalmaz, 19 pontbaan ...

Hétfőn ismertté válhat a Werber-tanulmány

Itthon2003.02.28, 12:55

Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára pénteken reggel levélben közölte Répássy Róbert fideszes képviselővel, hogy hétfőn délben megismerheti a Ron Werber által készített tanulmányt. Répássy szerint továbbra sem egyértelmű, ezért tisztázni kell, hogy Szekeres betekintést enged a dokumentumba, vagy csak ismertetni akarja a tartalmát.

Szekeres tárgyalna a Werber-tanulmányról

Itthon2003.02.27, 18:53

A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint Szekeres Imre államtitkár nem titkosította a Ron Werber által készített tanulmányt. Közölték azt is, hogy Szekeres továbbra is kész egyeztetett időpontban fogadni Répássy Róbert fideszes képviselőt, és tárgyalni a tanulmány nyilvánosságáról. A MeH azután adott ki közleményt, hogy a Fidesz vezetői közölték, az államtitkártól olyan választ kaptak, miszerint az MSZP kampánytanácsadója által készített tanulmány 30 évig nem hozható nyilvánosságra.

Titkolják a Fidesz előtt Ron Werber tanulmányát

Itthon2003.02.26, 21:30

Répássy Róbert fideszes képviselő botrányosnak és elégtelennek minősítette azokat a válaszokat, amelyeket a kancelláriaminiszter adott neki Ron Werber tanulmányával kapcsolatban. Az MSZP kampánytanácsadója a kormány tevékenységét tekintette át. A fideszes politikus szerint adatvédelmi aggályokat vet fel, hogy egy külföldi állampolgár nemzetbiztonsági átvilágítás nélkül tanulmányozhatta a kormány működését.  

Répássy kérdései és a miniszter válaszai Ron Werberről

Itthon2003.02.26, 15:10

Répássy Róbert fideszes képviselő tíz írásbeli kérdést nyújtott be korábban Kiss Elemér volt kancelláriaminiszterhez. Kérdéseiben a politikus Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadójának kormányzati megbízásával kapcsolatban érdeklődött. Répássy Róbert azt akarta megtudni, milyen feladattal bízta meg a Miniszterelnöki Hivatal Ron Werbert, az MSZP kampánytanácsadóját, mi alapján esett a választás Werberre és mi alapján állapították meg a 10 ezer dolláros megbízatási díjat.

Könnyebben kiadnák a rágalmazó képviselőket

Itthon2003.02.25, 14:46

A mentelmi bizottság kormánypárti tagjai szerint a becsületsértési és rágalmazási ügyekben változtatni kellene az utóbbi évek gyakorlatán. Azt kifogásolták a kormánypárti képviselők, hogy az előző parlamenti ciklusban egyetlen ilyen ügyben sem függesztették fel képviselők mentelmi jogát, még akkor sem, ha ezt az érintett kérte. Az ellenzék nem változtatna a jelenlegi szokásjogon. A kormánypárti elképzeléseknek ellentmond a gyakorlat: a testület keddi ülésén nem javasolták Répássy Róbert (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztését egy magánvádasügyben, pedig ezt a politikus kérte.

Répássy most az IM-et faggatja

Itthon2003.02.21, 15:04

Répássy Róbert fideszes képviselő újabb kérdéscsomagjában ezúttal az igazságügyi minisztert faggatja. A politikus elsősorban az IM munkatársainak, gépkocsijainak és mobiltelefonjainak számára kíváncsi. Emellett a külföldi utakról kérdezi a minisztert.

Tíz kérdés a Fidesztől az MSZP kampánytanácsadójáról

Itthon2003.02.10, 11:10

Répássy Róbert fideszes képviselő pénteken tíz írásbeli kérdést nyújtott be Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez. Ezekben a politikus Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadójának kormányzati megbízásával kapcsolatban érdeklődik.

A Fidesz szerint nyomozásokat állítottak le

Itthon2003.02.04, 17:16

Mivel tudja magyarázni a Belügyminisztérium, hogy kormányváltás óta számos, MSZP-hez kötödő nyomozást leállított a rendőrség? - kérdezte Répássy Róbert fideszes képviselő az Országgyűlésben. A belügyi államtitkár szerint a rendőrség szakszerűen jár el.

A Fidesz szerint bekeményítettek a rendőrök

Itthon2003.01.28, 16:04

Répássy Róbert fideszes képviselő kérdést intézett a belügyminiszterhez a Medgyessy-Nastase találkozó elleni decemberi tüntetéssel kapcsolatban. A politikus azt tudakolja, lesz-e következménye annak, hogy a rendőrök jogszerűtlenül koboztak el szórólapot az egyik tüntetőtől. A rendőrség kivizsgálta az ügyet és szakszerűtlennek minősítette az eljárást. A felelősségre vonásról később döntenek.

Medgyessy VIP-járatáról kérdez Répássy

Itthon2003.01.24, 17:52

Répássy Róbert fideszes képviselő kérdést nyújtott be Medgyessy Péter miniszterelnökhöz. Ebben azt tudakolja, igaz-e az a sajtóban megjelent hír, miszerint kubai utazása során Franciaországig VIP-járattá minősítették a Malév gépét. A kormányszóvivő szerint Medgyessy VIP utasként utazott, mert ilyen jegyet vásárolt, de nem igaz az a hír, hogy VIP-járaton repült volna.

226 milliót költöttek Medgyessyék autóra

Itthon2003.01.10, 15:38

Kiss Elemér kancelláriaminiszter válaszolt Répássy Róbert fideszes képviselő újabb kérdéscsomagjára. A legtöbb kérdés ismét Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységére vonatkozott. Kiss Elemér közölte: Keller azon vizsgálatai is nyilvánosak, melyeket a Medgyessy-kormány tevékenységével kapcsolatban végez, így történt ez például a hattyúházi irodabérlés esetében is. A miniszter közölte azt is, hogy Keller nem a Proware-jelentésre alapozva tett feljelentést az In-Forrás ügyében.

A Fidesz újabb kérdésekkel bombázza a MeH-et

Itthon2003.01.03, 14:50

Répássy Róbert fideszes politikus még az ünnepek előtt újabb kérdéscsomagot nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, Kiss Elemérnek. Ebben továbbra is Keller László közpénzügyi államtitkár feladatkörével foglalkozik elsősorban. A témák ugyanakkor kibővültek a hattyúházi irodabérléssel, a Parlament előtti jégpályával, az október 23-i rendezvényekkel, valamint a minisztériumok létszámára vonatkozó kérdésekkel.

Dokumentumokat követel a Fidesz Kelleréktől

Itthon2002.12.06, 13:13

Nem elégedett a Keller László és a közpénzügyi államtitkárság munkájáról kapott válaszokkal Répássy Róbert. A fideszes képviselő további kérdéseket tesz fel, bele akar nézni a magáncégekkel kötött szerződésekbe és a cégek által folytatott vizsgálatok dokumentumaiba. Arra is választ vár, hogy az államtitkár honnan szerzi információit és hogy a jelenlegi kormány ügyeit miért nem vizsgálják.

Kétszáz autója van a miniszterelnökségnek

Itthon2002.12.04, 12:50

Kétszáz autó, 484 mobiltelefon, 692 munkatárs, 13 államtitkár - derül ki a Kiss Elemér válaszaiból a Miniszterelnöki Hivatalra vonatkozó néhány érdekes adat. A MeH vezetője Répássy Róbert fideszes politikus 27 kérdésére válaszolt írásban. Kiderült az is, hogy Keller László államtitkárságának működése az elmúlt fél évben 70 millióba került a költségvetésnek és már a Medgyessy-kormány egyes közbeszerzési eljárásait is vizsgálták.

Tolvajbandázás miatt perelnék Kunczét

Itthon2002.11.26, 16:45

Egy bekiabálás miatt perelné a Fidesz Kuncze Gábor SZDSZ-elnököt. Répássy Róbert fideszes képviselő szerint a kormánypárti politikus a kedd reggeli interpellációk során egy bekiabálásában "tolvaj bandának" titulálta az ellenzéket. A Fidesz csak akkor nem perel, ha Kuncze bocsánatot kér.

Fideszes roham a Miniszterelnöki Hivatal ellen

Itthon2002.11.18, 12:18

Répássy Róbert fideszes képviselő hadjáratot indított: egyszerre 27 kérdést nyújtott be Kiss Elemérnek, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek. A kérdések többsége Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységével kapcsolatos, a többi a MeH-en belüli változásokat firtatja.

Csehák Judit drogkérdésben a kormány ellen szavazott

Itthon2002.10.01, 12:05

Kedden délelőtt Répássy Róbert fideszes képviselő interpellációt intézett az igazságügyi miniszterhez a drogtörvények tervezett enyhítéséről. Az interpellációs választ minden kormánypárti képviselő elfogadta, egy kivétellel: Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter az ellenzékkel szavazott. Csehák állítja: véletlenül nyomta meg a "nem" gombot.

Répássy: Tasnádi miért járkál szabadon?

Itthon2002.09.17, 14:42

Tasnádi Péter sorozatosan megsérti a házi őrizet szabályait - hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Répássy Róbert, a belügyminiszterhez intézett kérdésében a parlament plenáris ülésén. Lamperth Mónika elmondta, hogy az országos rendőrfőkapitány jelentette ezt a legfőbb ügyésznek, akinek intézkednie kell.

Mécs nyilvánosságra hozta az ügynöklistát

Itthon2002.08.30, 21:04

Összesen tíz név szerepel a Mécs-bizottság listáján. Az SZDSZ-es politikus több hét vitája után úgy döntött, hogy az Országgyűlés és a bizottság tagjainak többségi döntése nélkül is nyilvánosságra hozza a neveket, amelyek egyébként már megjelentek a sajtóban. A fordulatot a Fidesz vezetőinek pénteki bejelentése váltotta ki, amelyben közölték, hogy két kormánypárti politikus érintettségét elhallgatja a bizottság. A Fidesz részéről Répássy Róbert tragikus és szomorú színjátéknak nevezte a lépést.

Portás is kért jogsegélyt a Fidesztől

Itthon2002.07.03, 15:26

Mintegy száz munkavállaló kereste már meg a Fidesz jogvédő munkacsoportját, akik politikai motivációk miatt vesztették el állásukat a kormányváltás után - jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, aki a munkacsoport munkájáról elmondta: egyrészről tanácsokat adnak a hozzá fordulóknak, másrészt regisztrálják a személyi változásokat a köztisztviselői karban.

Vita Medgyessy vagyonbevallásáról

Itthon2002.06.26, 17:44

A kormányszóvivő szerint tudatlanságból és rosszindulatból fakad az az ellenzéki vélemény, hogy Medgyessy Péter vagyonbevallása nem teljes. Répássy Róbert fideszes, Csampa Zsolt MDF-es képviselő szerint ugyanis Medgyessy haszonélvezeti joga alatt álló ingatlanokat, és cégeladásaiból származó jövedelmeket hagyott ki bevallásából. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint viszont Medgyessy a törvénynek megfelelően töltötte ki vagyonnyilatkozatát.

Háza miatt támadták Medgyessyt

Itthon2002.06.18, 15:02

Élesen támadta a fideszes Répássy Róbert a miniszterelnököt az Országgyűlés ülésén, mert nem tüntette fel vagyonbevallásában a budai házát. Medgyessy azzal érvelt, hogy a ház a felesége nevén van. Répássy erre felháborodva közölte: ezek szerint egy olyan ingatlan biztonságára kell költeni milliókat, ami nem is a miniszterelnök tulajdona. Répássy ezután felszólította Medgyessyt, hogy azonnal költözzön az állami rezidenciába.