rendszerváltás

címke rss

Boross Péter: sokba került a puha rendszerváltozás

Itthon2018.08.25, 13:49

Kicsit radikálisabb, gyorsabb rendszerváltásra lett volna szükség, ami nagymértékben csökkentette volna a mai nehézségeink számát – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Boross Péter, aki augusztus 27-én ünnepli 90. születésnapját. A volt miniszterelnök elmondta: Antall József példátlan ellenállást fejtett ki a külföldi nagykoalíciós rábeszélésekkel szemben. Szerinte nagy siker a három kétharmados győzelem, mert lehetővé tette egy jobboldali világkép dominánssá válását. Úgy vélte: fontos a kulturális kirekesztés megszüntetése, mivel nincs olyan ország a világon, amely azokat kényeztetné, akik ellenségesen viszonyulnak hozzá.

Egy évezred történelmi kataklizmái sem tudták megsemmisíteni

Tudomány2018.08.20, 23:37

A Szent Korona a Magyar Állam nemzeti ereklyéje, állami szimbólum, a koronázási jelvények egyike. Különleges és egyedülálló szerepet játszott hazánk történetében, és az eurázsiai kultúrkörben ez az egyetlen ismert szent tárgyként elismert korona. A legfontosabb magyar nemzeti relikvia több szempontból is egyedülállónak tekinthető, így többek között a koronához kapcsolódó közjogi konstrukció, a Szent Korona-tan miatt.

Ex-SZDSZ-es álcivillel próbálja átverni a józsefvárosiakat az ellenzék

Itthon2018.06.18, 09:46

Együttműködhetett a szocialista államhatalommal, napjainkra viszont a demokrácia nagy harcosaként jellemzi magát. 12 évig volt az SZDSZ fővárosi képviselője, most pedig civil szférából érkezőként nyilatkozik. Politikai pályájának bukásával az akkor még élő és erős balliberális politikai-gazdasági háló jól fizető pozíciókba helyezte el, most, hogy kampány van, független szereplő lett. Soros György támogatta szervezet vezetője a mai napig, de az ideológiáktól, pártoktól különállónak tartja magát. Győri Péternek, az ellenzék VIII. kerületi polgármesterjelöltjének karrierje tele van kiadós ellentmondásokkal, amit képtelenség feloldani. ...

Tudja-e, miért lett augusztus 20. Szent István ünnepe?

Tudomány2018.05.31, 19:47

Augusztus 20.-a a keresztény államalapítás, illetve Szent István és a kenyér ünnepe a legrégebbi magyar nemzeti ünnep. A középkori magyar királyság és államiság megalapítója 1038. augusztus 15-én hunyt el, és csak több mint hatszáz évvel később avatták hivatalosan is, a kánonjog szabályai szerint szentté, Buda 1686. szeptember 2-i bevétele után. Hogy akkor mégis miért augusztus 20. Szent István napja? Ennek jártunk utána.

Magyar grófkisasszony hollywoodi románca

Tudomány2018.05.27, 21:25

Igazi 20. századi tündérmese a szép magyar grófkisasszony és a sármos albán király házassága. Úgy tudni, a nagy nőcsábász hírében álló Zogu egy magazinban látta meg Apponyi Geraldine fotóit, és egyből felfigyelt rá. A nő arisztokrata származása már csak hab volt a tortán.

Április negyedike: megszállás, vagy félig sem igaz felszabadulás?

Tudomány2018.04.04, 16:41

Az 1945 után kiépülő kommunista pártállami rendszer legitimitását a szovjet megszállás biztosította. Nem véletlen tehát, hogy az új rezsim április negyedikét tekintette saját hatalma megszületésének is, ezért a „felszabadulás napját", mint a rendszer eredőjét már-már kultikus tisztelettel ünnepeltette meg regnálása idején.

Száz éve született a „Kárpátok géniusza”, Nicolae Ceausescu

Tudomány2018.01.27, 18:24

Száz éve, 1918. január 26-án született Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor, akit a körülötte kialakult személyi kultusz csúcspontján Conducatorként azaz Vezérként és a "Kárpátok géniuszaként" magasztalt a hivatalos sajtó. A közép-kelet-európai kommunista rendszerek 1989-90-es összeomlása egyedül Romániában járt fegyveres harccal, és súlyos véráldozattal, Ceausescu és felesége pályafutására katonai kivégzőosztag tett pontot.

Még mindig sötét gyanú övezi a Seuso-ügyet

Tudomány2017.12.21, 09:10

2017. július 12-én Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a magyar államnak kétoldalú tárgyalások útján sikerült visszaszereznie a világ egyik legjelentősebb késő-római ezüstlelet-együttese, a Seuso-kincs legtöbb darabját. Az évtizedekkel korábban Polgárdi határában megtalált és illegálisan külföldre csempészett felbecsülhetetlen értékű antik kincs sorsát számos, máig megválaszolatlan kérdés kíséri.

Keserédes privatizációs rémtörténet a rendszerváltás hajnaláról

Tudomány2017.10.25, 11:36

Mi köze van a magyar cukoriparnak a műholdakhoz és a világtengerekhez? És miért volt az 1989-es év a nagy fordulópont? Mit is jelentett valójában, hogy  „vitték, mint a cukrot”? Bertalan Péter történész-politológus ezekre a kérdésekre is választ ad legújabb, az Egy „keserédes” történet című könyvében, amelyben a magyarországi cukoripar hányatott sorsú magánosításának példáján keresztül mutatja be  a rendszerváltás korszakának privatizációs ellentmondásait.

Több meglepetés kiderül Antall József életéről

Itthon2017.04.06, 12:23

„A rendszerváltásról szóló különféle elképzelések miatt is fontosnak éreztem ennek a filmnek az elkészítését, ráadásul arról a korról sem készült semmilyen átfogó dokumentumfilm az elmúlt évtizedekben” – ezzel indokolta az Origónak Dér András filmrendező, miért készített dokumentumfilmet a volt miniszterelnökről. A néhai kormányfő 85. születésnapjának évfordulóján mutatják be a köztévén az Antall József életéről szóló dokumentumfilm első részét. 

Uraknak és elvtársaknak is jutott a Postabank pénzéből

Tudomány2017.03.01, 10:55

1997. február 28-án futótűzként terjedt szét az országban egy állítólagos belső körlevél nyomán kipattant aggasztó hír, miszerint az egyik legnagyobb lakossági pénzintézet, a Postabank napokon belül csődbe mehet. Kora délutánra hosszan kígyózó sorok alakultak ki a postahivatalok előtt, a Postabank és Takarékpénztár Rt. József nádor téri központi székháza előtt pedig a bankban lévő befektetéseik, betéteik sorsa miatt aggódó, ideges tömeg verődött össze. A pártállami idők finisében létrehozott és ma már történelemnek számító Postabankot sok szempontból a rendszerváltozás sajátos állatorvosi lovának tekinthetjük.

Diszkrét elvtársi pénzügyek a Kádár-korszakban

Tudomány2017.02.21, 10:34

A hidegháború idején a nyugat-európai kommunista pártok, valamint a harmadik világbeli szovjetbarát felszabadító mozgalmak, illetve kormányok konspiratív csatornákon kaptak rendszeres anyagi támogatást a Szovjetuniótól. A Kreml által működtetett, eufemisztikusan csak „nemzetközi szolidaritási alapnak” nevezett titkos büdzsébe a második világháború után szovjet befolyási övezetbe került „népi demokráciák” állampártjai, köztük a Magyar Szocialista Munkáspárt is kötelesek voltak befizetni a Moszkva által rájuk kivetett éves sápot. 

Lázár: 56-ot győzelemre kell vinni

Itthon2016.10.22, 17:39

A félbehagyott rendszerváltást be kell fejezni, 56-ot győzelemre kell vinni, nemcsak a jogszabályokban, az emlékezetben, szobrok állításával, hanem a fejekben és a lelkekben is – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Szentesen.

Az első népszavazások a köztársasági elnökről szóltak

Itthon2016.09.27, 09:59

Részben az ország közjogi berendezkedésének egy szeletéről szóltak az első magyarországi népszavazások 1989-90-ben. A küzdelmek végén eldőlt, hogy a köztársasági elnököt a parlament választja, és ez a mai napig nem változott. Az Origo három részben mutatja be a hazai népszavazások történetét.

Mostantól Egerszegi Krisztináról és a Sziget Fesztiválról is tanulnak az iskolások

Itthon2016.08.22, 14:52

Nemcsak a rendszerváltásig, hanem 2004-ig, az európai uniós csatlakozásig kell tanulniuk a nyolcadikos és a tizenkettedikes diákoknak a történelmet az idei tanévtől kezdve. Vagyis: körülbelül 15 évet bővült a tananyag. Ez már egy úgynevezett új generációs tankönyv, amelynek a szerkesztésébe a tanárok is beleszólhattak. Kaposi Józsefet, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy ilyen rövid idő alatt lehet-e objektíven írni a rendszerváltás utáni időszakról, hogy a mostani tananyag évek múlva megváltozhat-e, és hogy az új generációs tankönyvek miben különböznek a régiektől.

Göncz Árpád mindig keményen harcolt

Itthon2015.10.08, 11:45

Ma már mindenki csak Árpi bácsiként emlékezik vissza a kedden elhunyt Göncz Árpádra, pedig aktív pályafutása során gyakran harcolt politikai ellenfeleivel. Olyan konfliktusokból jött ki győztesként, amelyek más politikusok népszerűségét alaposan megtépázták volna. Sokan támadták például államfői szerepfelfogása, illetve a baloldalhoz és a liberálisokhoz fűződő viszonya miatt is. A lakosság azonban mindig mögötte állt.

Évezredes ünnep történelmi viszontagságokkal

Tudomány2015.08.20, 12:01

A nemzeti ünnepek sorában történetileg augusztus 20-a a legrégebbi ünnepnapunk, a keresztény magyar államalapítás és Szent István emlékezetének napja. Megítélése történelmi korszakonként változott az éppen uralkodó rendszerek felfogása szerint. 

Meghalt Szabad György

Itthon2015.07.03, 14:25

Életének 91. évében pénteken elhunyt Szabad György Széchenyi-díjas akadémikus, aki 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés elnöke - közölte Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke.

Kövér: a politikai elitnek van tartozása

Itthon2015.05.07, 08:40

Illuzórikusnak ítélte a rendszerváltozással és az uniós csatlakozással szemben támasztott hazai várakozásokat Kövér László. 

Felavatták Für Lajos mellszobrát

Itthon2014.12.21, 14:53

Felavatták Für Lajos mellszobrát vasárnap szülőhelyén, Egyházasrádócon, a rendszerváltó politikus, az Antall- és a Boross-kormány honvédelmi minisztere születésének 84. évfordulóján.

Valódi rendszerváltást követeltek

Itthon2014.12.16, 22:07

Több ezren demonstráltak Budapesten a Nincs Hova Hátrálnunk elnevezésű tüntetésen, ahol többek között új rendszerváltást követeltek. A Kossuth Lajos téren bejelentették, hogy a tanárok sztrájkra készülnek. Eközben a Parlament főlépcsőjének bejárata előtt többen a földre ültek, majd farkasszemet néztek a rendőrökkel. Az Origo fotóriporterét is könnygázzal fújták le. A vidéki nagyvárosokban és külföldön is a kormány lemondását követelték.

Negyedszázada jutottunk el a csúcspontra

Itthon2014.09.11, 13:32

Nagy bátorságról és szívről tettek tanúbizonyságot a magyarok a 25 évvel ezelőtti határnyitásnál, amikor a hazánkban lévő keletnémet menekültek előtt megnyílt az út a szabadság irányába. Az 1989. szeptember 11-én történtek emlékére országos plakátkampányt indított a német nagykövetség és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara.

Nosztalgikus sztorizgatással és bűnöző Gyurcsánnyal indított a Veritas

Itthon2014.05.07, 19:08

Az Ellenzéki Kerekasztal 25. évfordulójáról tartott konferenciát a kormányzati történetkutató intézet, a Szakály Sándor vezette Veritas. Viták nem voltak, anekdotázás és derültség a régi felvételek láttán annál inkább. Kövér László szerint csak a jogászok tudtak maradandót alkotni a rendszerváltásban, a rendezvényen pedig azért szólalt fel, nehogy olyanok írják a történelmet, akik ott sem voltak.

A jobbikosok többsége szerint megérte a rendszerváltozás

Itthon2014.03.19, 17:21

A rendszerváltásról pozitív véleményt alkotók aránya az LMP és a Fidesz táborában a legmagasabb, de még a Jobbiknál is meghaladja az 50 százalékét. Az MSZP szavazók 63 százaléka szerint nem érte meg a rendszerváltás. A Tárki felmérése szerint a visegrádi országok között a magyarok a legkevésbé elégedettek a helyzetükkel.

Ha nem a pénz koordinál, a diktatúra fog

Gazdaság2013.07.12, 16:22

Chikán Attila és Surányi György egy liberális fórumon igyekeztek levenni a bűn terhét az elmúlt húsz évről, mert a hiba nem a rendszerváltás utáni tíz évben volt, hanem akkor, amikor már nem a pénz koordinálta a gazdaságot.

Sólyom: egyszer volt igazi forradalom, egyszer volt igazi rendszerváltás

Itthon2013.06.29, 22:09

Az egykori köztársasági elnök Magyar Szabadságért díjat vett át Gödöllőn. Beszédében azt mondta, ma ugyan divat lebecsülni a rendszerváltás korszakát, de a nemzet szabadsága akkor lett megalapozva.

Késik a jó kommunisták nyugdíjpótlékának felülvizsgálata

Itthon2013.02.25, 07:45

Nyárra tolódik azoknak a nyugdíjkiegészítéseknek a felülvizsgálata, amelyet az 1989 előtti rendszerben fontos szerepet betöltők kaptak - írja a Magyar Nemzet. A határidő már lejárt, de túl sok az akta, és lassan megy a munka.

Hoffmann középszerű nyüzsgőket szabadít a gyerekekre

Itthon2013.01.31, 11:37

Megértő, de nem puhány, szakszerű, de nem kíméletlen - ilyen egy jó tanfelügyelő a megkérdezett tanárok szerint, akiknek egyáltalán nem borsódzik a hátuk attól, hogy szeptembertől újra külső ellenőrök néznek majd be az óráikra. Az elfásult tanárokat fel tudják rázni, de a gyerekek kedvenceinek is adhatnak fontos visszajelzéseket. A tanároknak, iskoláknak és diákoknak is kedvező rendszer egyetlen hátulütője, ha ellepik a tanárnak tehetségtelen keménykedők.

Mikor lesz demokratikus Kína?

Vélemény2012.11.16, 12:42

Még mindig magabiztos autokrácia benyomását kelti, pedig archaikus politikai berendezkedésével hosszú távon nem jut messzire.

A vagányokat és a nyugodtakat méltatta Orbán Lakitelek évfordulóján

Itthon2012.09.29, 22:43

A lakiteleki találkozó 25. évfordulójára megrendezett ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is méltatta a rendszerváltást elősegítő értelmiségieket. Orbán szerint a legnagyobb érdemük az volt, hogy nem hagyták eltéríteni magukat céljaiktól, ahogyan most a kormány sem törődik bele abba, hogy mások dirigáljanak neki. Orbán szerint a lakitelkiek nyugodtak, az ifjú fideszesek pedig vagányok voltak, de az évek során kiderült, hogy egy tőről fakadnak.

Kenyér 20 forint, egy liter benzin 49 forint - Ennyibe került az élet 20 éve

Archívum2012.08.15, 22:37

1991. október 25-én a korábbi 36 forintos benzinárat 62-re emelték, ezért három napig taxisblokád gátolta Budapest, valamint később az ország közlekedését is. Éppen 20 évvel ezelőtt, 1992-ben mérték 49 forintos áron a benzint, ma pedig már akkor sem lepődünk meg, ha épp egy nullával többet, vagyis 490 forintot kérnek el egy literért. A régi időket jólesik felemlegetni, de vajon valóban jobb volt az élet itthon 20 éve?

A második legjobb munka az országban

Kultúra2012.07.30, 11:12

A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák falain rohadt meg, ma pedig ritkaságnak számít. A grafikusok más művészeti ágakhoz képest sokkal több teret kaptak a rendszerben, bár meg kellett vívniuk a maguk harcát a politikával és kerülőúton túljárniuk az eszén - vagy megalkudniuk vele. Mely színeket nem szerette a politikai vezetés? Hogyan lehetett Skodát venni a virágos képeslapért kapott pénzből? Érdemes volt-e Nyugatra szöknie annak, aki jól rajzolt? Interjú Darvas Árpáddal, a sokak által a szakma zárt elitjének ...

Minősített öngyilkosság

Vélemény2012.06.27, 15:28

Ritkán kerül demokratikus államokban egykori miniszterelnök rácsok mögé, ám Romániában ez történik Adrian Nastaséval: az országban az igazságszolgáltatás feltámasztáról beszélnek, többen azonban csak a jelenlegi kormány tisztogatását látják a háttérben. Mások viszont azt nem hiszik el, hogy Nastase múlt heti öngyilkossági kísérlete valódi volt, nem csupán egy elterelő hadművelet. Mit kapunk, ha a Nastaséról készült felvételeket a Ceausescu kivégzését bemutató videóra vetítjük?

Európa szerencséje, George Bush

Vélemény2012.06.25, 13:18

Az Egyesült Államok negyvenegyedik elnöke, George Bush szobrot kap Budapesten. Mi az, ami miatt hálával tartozunk neki itt, Magyarországon?  

Elmúltkétév

Vélemény2012.06.06, 16:45

Az emberek már nem hiszik el a kormánynak, hogy gazdasági háborúban állunk, sőt azt sem hiszik el, hogy különbek lennének a szocialistáknál. Pedig az orbáni politika erre a két állításra épült. Az elmúltnyolcévnek vége van.  

Szokd meg Orbánt!

Vélemény2012.05.29, 09:09

Orbán Viktornak ebben a parlamenti ciklusban két célja lehet. Befejezni a rendszerváltást, és újrakezdeni a konszolidációt. Hol tart a kétéves kormány, és hányast érdemel a teljesítménye félidőben?

A kicserélhetetlen történelem

Vélemény2012.04.23, 14:44

M. Kiss Sándor esszéinek, tanulmányainak, előadásainak válogatását adta közre Közelítések 1956 címmel. A kötetben szereplő húsz írás többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogyan állt helyt Magyarország politikai és szellemi elitje az elmúlt évszázad sorsfordító óráiban. Felismerte-e azokat a kihívásokat, amelyeket a nemzetközi feltételek változásai és a nemzeti meghatározottságok által kijelölt mozgástér a számára megszabott? Sikerült-e ezt a sokszor nagyon is behatárolt tartományt "bejátszania"? Képes volt-e ez az elit arra, hogy honfitársaink számára képességeik maximális kibontakoztatását lehetővé tegye? Más szóval: jóll ...

Meddig tartott nálunk a szovjet rendszer legborzalmasabb időszaka?

Tudomány2012.03.09, 11:09

A rendszerváltás után először készült önálló történelmi feldolgozás a XX. század egyik legsötétebb periódusáról, a Rákosi-korszakról. A pár hónapja megjelent könyvnek nem csak az elsőség az érdeme: alapjában módosíthatja a korszakról kialakult eddigi felfogásunkat.

Euroszkeptikus politikus védi az Orbán-kormányt

Itthon2012.01.13, 15:24

Védelmébe veszi az Orbán-kormány intézkedéseit egy euroszkeptikus brit konzervatív képviselő, aki szerint az új magyar alaptörvény nem kevésbé demokratikus, mint a brüsszeli támogatással végrehajtott olaszországi és görögországi "puccs".

Nem jött tisztító vihar - interjú a rendszerváltozás fotósával

Kultúra2011.12.27, 11:19

Nagy Piroska Amerikában született magyar lány a nyolcvanas években jött Budapestre, hogy egyetemen tanuljon, majd 1987. március 15-től amatőrként végigfotózta a rendszerváltásig tartó időszak szinte valamennyi jelentős utcai eseményét. A képek több mint húsz év után rendeződtek az Eufória évei című, most megjelent könyvvé, amelyben a fotókat az azokon szereplő rendszerváltó közéleti személyiségek - Mécs Imrétől Sólyom Lászlón át Orbán Viktorig - visszaemlékezései kísérik. Nagy Piroska szerint későn kezdtünk el biszkubélázni, de az [origo]-nak adott interjúban beszél vonító kísérleti kutyák mellett előhívott fotókról, az emberekbe beeleivódott ...

Izzik a tudathasadás Marosvásárhelyen

Vélemény2011.12.07, 14:30

A Román Szociáldemokrata Párt polgármesterjelöltje iskolát nevezne el, illetve szobrot állítana Marosvásárhelyen annak az Adrian Paunescunak, aki az előző rendszer udvari költője, majd a nemzeti öntudatot hevítő Flacara Kör tömegmegmozdulásainak vezetője volt. Szüksége van-e a városnak ennyi barátra?  

"Húsz év alatt nem tudtuk megoldani" - újrajátszották az 1991-es Kónya-Pető vitát

Itthon2011.11.22, 11:26

Húsz év után újra összeült Pető Iván egykori SZDSZ-es és Kónya Imre egykori MDF-es politikus, hogy újrajátsszák a rendszerváltás utáni leghíresebb politikai vitát: meg kell-e keresni és büntetni a szocializmus bűnöseit és lehet-e kárpótolni azokat, akik sérelmet szenvedtek? Az 1991-es vita folyamatos fújolás és bekiabálások mellett zajlott, az indulatok többször elszabadultak. A probléma ma is ugyanaz: "Húsz év alatt nem tudtuk megoldani ezt közösen" - mondta Kónya Imre hétfőn.

Biszku 90: megint elfelejtették Bélát

Vélemény2011.09.14, 08:47

A Bűn és büntetlenség című film bemutatója, illetve annak politikai és közéleti visszhangja után több mint egy évvel szinte biztossá vált, hogy Biszku Bélát nem fogják felelősségre vonni az '56-os forradalmat követő megtorlásokban játszott vezető szerepéért - ráadásul ez láthatóan senkit sem érdekel. Miért szomorú, hogy az antikommunizmus egyetlen politikai képviselője a szélsőjobb maradt?  

"Meghalt háromezer ember. Na és?" - Régi iratok karcolják össze Gorbacsov imázsát

Nagyvilág2011.08.13, 21:20

Volt, hogy lepaktált a keményvonalasokkal, volt, hogy félrevezette nyugati kollégáit, és volt, hogy érdekből barátkozott, majd anyagi és erkölcsi támogatásért kuncsorogott. Ilyen volt valójában az eddig elvhű reformerként számon tartott Mihail Gorbacsov utolsó szovjet pártfőtitkár, legalábbis ezt mutatják azok az archív iratok, amelyeket a német Spiegel magazin hozott nyilvánosságra.

"Azt hitték, elfoglaltuk a rendőrörsöt" - interjú ef Zámbó Istvánnal

Kultúra2011.08.08, 14:45

Miért kellett feloszlania az együttesnek, amely végre megtanult zenélni? A Bizottság a Műcsarnokba megy: Sírba visztek címmel nyílik kiállítás szeptemberben a nyolcvanas évek legfontosabb magyar underground zenekaráról, összművészeti csoportjáról, annak aktív részvételével. A működése során tucatnyi tagságú Bizottság egyik alapítójával, ef Zámbó Istvánnal beszélgettünk művészeti és rendőri akciókról, az elmemegfigyelőben töltött hónapokról, ipari vibrátorról, a kommunikáció hiányáról, a Szentendrére látogató Miles Davisről, és királyokká válásról.

A Fideszt segítette az amerikai, akinek durván beszólt Deutsch Tamás

Itthon2011.07.28, 16:59

A rendszerváltás idején az új magyar pártokat, köztük a Fideszt segítette Thomas Melia, az amerikai külügyminisztériumnak az a tisztviselője, akinek a magyar kormányt bíráló nyilatkozatára trágárkodva reagált Deutsch Tamás fideszes politikus. Egy Fidesz-alapító szerint nagy valószínűséggel Deutsch is találkozott Thomas Meliaval, de legalábbis biztosan hallotta a nevét.

Amikor a Fidesz még harcolt a mostani alkotmányért

Itthon2011.04.18, 10:03

A Fidesz politikusai keményen ostorozták az utóbbi hónapokban a jelenleg hatályos alkotmányt, de 22 évvel ezelőtti megalkotásában ők is tevékenyen részt vettek. Meghatározó figurája volt az alkotmányozásnak Orbán Viktor is, aki az MSZMP-vel csapott össze azon, milyen ideológiai töltete legyen a szövegnek. Az [origo] felidézi, hogyan készült az az alkotmány, amelyet a hétfői parlamenti szavazással lecserél a mostani kormánytöbbség.

Gyurgyák János: Az élet-halál harc megindult

Kultúra2011.02.27, 17:30

"Nem született független sajtó, az értékalapú könyvkiadás haldoklik" - Gyurgyák János történész és író szerint a magyar baloldal mind politikailag, mind intellektuálisan megszűnt létezni, a magát nemzetinek valló kormány viszont minden korábbinál jobban eltávolodott az oktatástól és a kultúrától, amely a politikai szövetségesek kifizetőhelyévé vált. Interjú és korkép az Osiris kiadó vezetőjével.

Madonna és álruhás ügynökök a Stasi fotóin

Kultúra2011.02.10, 15:57

Kortárs kulturális alkotásként tekint egy fiatal német fényképész az egykori keletnémet titkosszolgálat, a Stasi ügynökei által készített felvételekre.  

Elveszettnek érzik magukat a 80-as évek szülöttei

Life.hu2011.02.08, 12:19

Az 1980-as évek szülöttei egy rendszer végére érkeztek, annak már csak a nyomait érezhették. Új volt számukra ugyanakkor a mobiltelefon, az internet, és esetenként még a színes televízió is. Most félúton járnak a nagy generáció és a modern tinik között. Csoda, hogy nem találják a közös nyelvet?

Bereményi Géza: Egyre régibb leszek

Kultúra2010.12.25, 08:03

A másfél éve halott Cseh Tamás dalainak nagy részét Bereményi Géza írta, mint sok magyar film, többek között a Megáll az idő forgatókönyvét. Bereményi később rendezni kezdett, a huszadik század legtöbb évtizedét bemutatta már a filmjeiben. A hetvenes évekről szólót most írja. A magyar film helyzetéről, a politikáról, Cseh Tamásról és a kamaszlétről is beszélgettünk vele.  

Nemere István: A cenzúra a fejekben van

Szórakozás2010.11.29, 17:52

Cigányok című új művében mindenkinek odacsap, tíz nap alatt írta meg a szeptember 11-ei terrortámadás történetét, illetve körüllengi a Titkok könyvének, valamint harmincöt évnyi krimi-, fantasztikus és ifjúsági irodalmi életműnek a legendája. Emellett ő Melissa Moretti, valamint Stefan Niemayer, a náci történelem ismerője. Közel hatszáz könyve jelent meg Nemere Istvánnak, csak idén huszonegy. Eddig. Interjúnkban szó esik szocialista kultúrpolitikáról és Kuczka Péterről, Hitlerről és a tankönyvekről, szakmaiságról, idézőjelbe tett hitelességről és az évente eladott háromszázezer Nemeréről. Tisztázzuk a városi legendát, amely szerint ...

Húsz év újhullám: a Demszky-korszak vége

Vélemény2010.09.10, 11:10

Plázák és feketéllő kapualjak, dugók és kerületi kiskirályságok, korrupció és felkész beruházások: Demszky Gábor hiteléhez hasonlóan Budapest fénye is megkopott az utóbbi húsz évben, a főváros 2010-ben darabjaira látszik esni. Mi lesz a dolga és milyen rendszerhibákat kell megszüntetnie az új városvezetésnek?

Nincs egyedül Biszku Béla, a kommunizmus építője

Itthon2010.06.15, 08:10

Nem a vihart kavaró interjújával előkerült Biszku Béla az egyetlen olyan egykori befolyásos kommunista, aki ugyan az elmúlt húsz évben eltűnt a nyilvánosság elől, de ma is él. Kovács István a Rákosi-rendszerben volt vezető, Lázár Györgyöt Kádár hű fegyverhordozójaként tartották számon, Marjai József a gazdaság ura volt a nyolcvanas években - csak néhányan az [origo] által összegyűjtött névsorból. 

A zsarolható ország

Vélemény2009.12.21, 18:00

Sikerült archiválni a rendszerváltás előttről származó, hányatott sorsú titkosszolgálati mágnesszalagok adatanyagát. Az anyag állítólag minden másnál teljesebb információt tartalmaz arról, hogy kik dolgoztak Kádár-rendszer állambiztonsági szerveinek, ám ezek az információk nagy valószínűséggel továbbra is titokban maradnak a nyilvánosság előtt. Milyen károkat okoznak Magyarországnak azok a politikusok, akik húsz éve gátolják a múlt megismerését?  

Vasfüggöny a fejben

Vélemény2009.11.16, 16:00

Magyarországon a fiatal és az idős generáció demokratikus rendszerhez való viszonya nem különbözik egymástól. A Kádár-rendszer íránti nosztalgia és a "legvidámabb barakk" közhelye határozza meg társadalmunkat. Miért nem emlékeznek meg 1989-ről a magyarok? Akarta-e a magyar nép a rendszerváltozást?

Kiderült, kik voltak az ügynökök Nagy Imre újratemetésén

Itthon2009.06.12, 17:07

Az 1956-os Intézet kutatói azonosítottak 110-et abból a 181 emberből, akik feladatot kaptak a kommunista állambiztonságtól Nagy Imre és mártírtársai 20 évvel ezelőtti újratemetésekor. A rendszerváltásban kulcsfontosságú szerepet játszó eseményen bedolgozott az állambiztonsági szerveknek többek között Bárándy György ismert ügyvéd, Nógrádi György biztonsági szakértő és Tőke Péter újságíró, és a Fidesz-alapítók közt is volt besúgó.

Lengyel komplexusok

Vélemény2009.06.04, 17:53

20 évvel ezelőtt a lengyelek harcolták ki maguknak először Európa keleti blokkjában a szabadságot. Ők hogyan élik meg húsz évvel később a rendszerváltást, milyen frusztrációk kísérik az évfordulójukat, illetve számukra mi a tétje a vasárnapi EP-választásoknak?

Rendszert vált a Duna TV

Tévé2009.04.06, 17:52

A Duna Televízió korabeli magyar filmekkel emlékezik a rendszerváltás huszadik évfordulójára.

Rózsadombi faktum

Vélemény2009.02.25, 16:30

Az elmúlt tizenöt év budapesti folklórjának egyik legnépszerűbb összeesküvés-elmélete a Rózsadombi Paktum, melyben tizenhárom fő, köztük magyar politikai vezetők, az izraelita egyház, illetve a szovjet, az amerikai és a zsidó titkosszolgálat dönt a magyarországi rendszerváltásről, annak haszonélvezőiről. Mik az állítólagos dokumentum gyökerei, mennyiben tükrözik néhány Amerikába emigrált magyar frusztrációját, illetve szélcsend van-e, ha nem zörög a haraszt?  

Sokat haladt előre Magyarország a pápa szerint

Itthon2009.02.02, 18:58

Magyarország sokat haladt előre egy demokratikus társadalom felé a rendszerváltás óta - írta nyilatkozatban XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő azért foglalkozott külön Magyarországgal, mert kedden mutatkozott be a Vatikánban az új szentszéki magyar nagykövet. A pápa Isten áldását kérte a magyarokra.

Fodor felköszöntötte TGM-et

Itthon2008.11.29, 10:31

A hatvanadik születésnapját ünneplő Tamás Gáspár Miklóst tegnap nyílt levélben köszöntötte Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke - írja a Népszabadság. A rendszerváltás létrejöttében sokaknak van kiemelkedő, fontos szerepük, köztük vitathatatlanul nagy Tamás Gáspár Miklósnak - hangsúlyozza Fodor a november 28-ai születésnap kapcsán.

Kenedi: Az orránál fogva vezetik a társadalmat

Itthon2008.10.16, 20:47

A rendszerváltás óta folyamatosan félrevezetik a magyar társadalmat az állambiztonsági szolgálatok tevékenyéségvel kapcsolatban - mondta a Hetek című lapnak adott interjújában Kenedi János. Ha ugyanis elkezdenénk bolygatni az iratokat, azokra ismernének, akik ma az országot, vagy az egyházat, vagy a diplomáciai kart vezetik. El kellene számolni azzal is, hová lett a szovjet blokk nyugaton mosott pénze.

A legnagyobb füle is neki van - miben rekorder még Gyurcsány?

Itthon2008.10.01, 10:53

Hivatalban töltött idejét tekintve csak a rendszerváltás utáni korszakban rekorder Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki azonban sok más tekintetben is csúcstartó: ő a legmagasabb, neki van a legnagyobb fizetése, ő beszélt a legtöbbet a parlamentben, ő mosolygott a legnagyobb plakátról és ő minden idők legnépszerűtlenebb magyar miniszterelnöke is. Egyszer majdnem megválasztották a legrosszabb demokratának is.

Kormányfői rekordot állított be Gyurcsány

Itthon2008.09.29, 06:59

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás után a leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfő. Gyurcsány négy éve, 2004. szeptember 29-én tette le először miniszterelnöki esküjét.

Gyurcsány még akár hat évig is maradna

Itthon2008.09.29, 19:57

Hétfőtől Gyurcsány Ferenc a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök a rendszerváltás óta. A négy éve hatalmon lévő miniszterelnök viszont azt mondta: nem is hat, hanem nyolc, vagy akár tíz évben gondolkodik.

Elhunyt Antal László közgazdász

Itthon2008.09.27, 21:51

Életének 65. évében elhunyt Antal László közgazdász. Antal László egyike volt a rendszerváltás reformközgazdászainak, és számos szervezetben töltött be fontos pozíciót.

Lufiként pukkadtak ki az eddigi megfigyelési ügyek

Itthon2008.09.25, 15:27

Bőven akad példa a rendszerváltás utáni évekből a két hete kibukott adatgyűjtési ügyhöz hasonló botrányokra. Hangfelvételek és államtitkok szivárogtak ki, magánnyomozók kutakodtak politikusok után, poloskák kerültek elő önkormányzati irodákból. Az [origo] összegyűjtötte, hogyan végződtek az utóbbi évek megfigyelési ügyei: egymást érik az elutasított feljelentések, megszüntetett nyomozások, felmentő ítéletek.

Aljasság és nosztalgia: könyvek Kádár Jánosról és koráról

Itthon2008.07.10, 18:19

Kádár János a Szovjetunió kegyelméből Magyarországot irányító állampárt első embere volt 1956 és 1988 között, nevét történelmi korszak viseli. Erről a korról egyre kevesebbet tudunk, hiszen felejtenek és meghalnak a tanúk, ugyanakkor egyre többet is, azoknak a kutatóknak, újság- és emlékíróknak a jóvoltából, akik újabb és újabb szempontokból vizsgálják az időszakot.

Mind többen látják boldogabbnak a Kádár-korszakot

Itthon2008.05.21, 08:19

Nőtt azok száma, akik szerint a magyarok a rendszerváltás előtti években voltak a legboldogabbak - derült ki a GfK felmérésből, amelyet a Népszabadság ismertet. Egy politológus szerint az ok az adott kor kiszámíthatósága, az akkori szerény, de általános jólét.

Vissza az alapokhoz és az emo&bass születése

Kultúra2008.05.19, 16:26

A rendszerváltás éveinek egyik legnépszerűbb hazai alternatív zenekara, a Pál Utcai Fiúk új lemezzel jelentkezett, és hallhatóan szeretne visszanyúlni a dicsőség éveihez. Az emo-rock és a drum&bass összeházasítását a Pendulum új lemezének köszönhetjük, erős lemezzel szilárdítja meg a vezető amerikai indie rockzenekarok között a Death Cab For Cutie, míg öntudatos és szép lemezzel lép ki bátyja árnyékából Martha Wainwright. Lemezajánló.

A Kelet az Kelet - hétvégi partyajánló

Partytár2008.04.30, 13:24

Történelmünk nem hagy nyugton bennünket, újra és újra felvillannak a rendszerváltás előtti idők személyes vagy kollektív emlékei. A partyélet is rejteget meglepetéseket, így az egykori Keleti Blokk nemzetiségeinek említésre méltó tagjai teszik tiszteletüket a hétvégén, akinek persze elege van a retro-baráti országok szpartakiádjából, kap egy adag imperialista programot is a hétvégére.

Rosszul strukturált a munkaerőpiac

Gazdaság2008.04.30, 13:08

A rendszerváltást követően mintegy 1,5 millió ember szorult ki a munkaerőpiacról - mondta Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Népszabadságnak.

Szonda: Példátlanul nagy a Fidesz tábora

Itthon2008.03.27, 00:17

A rendszerváltás óta még soha egy pártnak sem volt olyan nagy tábora, mint amekkorával a Fidesz rendelkezik - derül ki a Szonda Ipsos márciusi felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Az ellenzéki párt új támogatókat szerzett a számára sikeres népszavazás után, míg a szocialisták hívei kedvetlenebbé váltak.

Az állam egyelőre nem pótolja az eltörölt díjakat

Itthon2008.03.17, 19:09

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a rendszerváltás óta eltelt évek legkárosabb döntése született március 9-én a népszavazáson. A kormányfő úgy látja: a népszavazás máris sokat rontott az ország helyzetén. A parlament hétfőn megszavazta a népszavazáson eltörölt díjak megszüntetését. A kieső díjak pótlására nem biztosítottak fedezetet, de a képviselők többsége megszavazta azt az MSZP-s javaslatot, amely szerint a kormánynak április végéig megoldást kell találnia erre.

Keresik az utódokat a kis cégek vezetői

Állás 20112008.03.06, 08:32

A rendszerváltáskor alakult és most is prosperáló kis- és középvállalkozások jelentős része hamarosan szembesül az utódlás problémájával. Az akkor harmincas, negyvenes éveikben járó cégvezetők közelítenek a nyugdíjkorhatárhoz. Ezt a kérdéskört vizsgálta a Budapesti Corvinus Egyetem.

Az ember, aki nem tud megbukni

Itthon2008.02.12, 14:58

Alig kilenc hónap után távozik posztjáról Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, utódja Draskovics Tibor, eddigi tárca nélküli miniszter lesz. Draskovics a rendszerváltás óta számos posztot töltött be a kormányzatban. Pénzügyminiszterként még a miniszterelnökkel sem volt őszinte, mégis bizalmi ember maradt. Gyurcsány ezúttal az IRM-hez küldi az embert, aki nem tud megbukni.

Meghalt a taxisblokád rendőrfőkapitánya

Itthon2008.02.10, 18:45

67 éves korában elhunyt Barna Sándor, a rendszerváltás utáni első budapesti rendőrfőkapitány, a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetője. Barna volt a fővárosi rendőrség parancsnoka a taxisblokád idején, majd a főpolgármester tanácsadója lett.

Békesi: Káros lenne a családi adóztatás

Vendégszoba2008.02.01, 15:49

Adóreformra lenne szükség, mégpedig a lehető leghamarabb - mondta a Vendégszobában a Horn-kormány első pénzügyminisztere. Békesi Lászlót olvasóink főként a szerinte szükséges gazdasági döntésekről, a konvergenciaprogram megvalósíthatóságáról és az adózásról kérdezték, de beszélt a Bokros-csomag előkészítéséről és a rendszerváltás utáni kormányok legnagyobb pénzügyi baklövéseiről is.

Kállai Ernő: "A legtöbb a duma volt"

Vendégszoba2008.02.01, 17:00

A felnőtteknek munkalehetőség, a gyerekeknek a lehető legjobb oktatás, és másfél-két évtized múlva már nem lenne olyan probléma, amiről beszélni kellene - így vélekedett a magyarországi romák helyzetének lehetséges megoldásáról Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Elismerte ugyanakkor, hogy - pár próbálkozástól eltekintve - a rendszerváltás óta inkább csak beszéltek minderről.

Véget ért a magyar sárkányfűárusok aranykora

Itthon2008.01.30, 12:30

Kipusztulhatnak azok a gyógynövények, amelyekre a jövőben szükség lehet a rák ellenszeréhez - figyelmeztet egy nemzetközi jelentés. Rossz helyzetben van Magyarország is: miközben a rendszerváltáskor még Európa sárkányfűárusai voltunk, ma már behozatalra szorul az ország gyógynövényekből. A vadon termő gyógynövények gyűjtését ugyanis annyira túlszabályozták, hogy elrettentették a mezők ismerőit, főleg a cigányokat, akik hagyományosan a legjobb gyűjtők. Termelni pedig azért nem éri meg, mert a nyugat-európai gazdákat sokkal jobban támogatják.  

Hárman pályáztak a MTV elnöki posztjára

Itthon2008.01.28, 16:15

A jelenlegi elnök Rudi Zoltán mellett ketten pályáznak az MTV elnöki tisztségére. Rudi az első MTV-elnök a rendszerváltás óta, aki kitölti mandátumát.

Mégsem épül aranyhotel a Lánchídnál

Ingatlan2008.01.21, 09:51

A rendszerváltás óta már a harmadik próbálkozás hiúsult meg a Clark Ádám téri foghíjtelek beépítésére. A terület tulajdonosa szerint, ha más terv alapján is, de 2009-re meg fogja építeni a főváros egyik legjobb helyére álmodott szállodát.

Németek veszik a zalai ingatlanokat

Ingatlan2008.01.09, 08:52

A rendszerváltás utáni évek gyakorlatának megfelelően továbbra is a németek és az osztrákok vásárolnak főként ingatlanokat Zala megyében, de egyre több a brit vevő is a Balaton és a gyógyfürdők közelsége miatt - derül ki a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségének összegzésből.

Még mindig a napos oldalon - húszéves a Kispál és a Borz

Kultúra2007.12.12, 08:42

A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legsikeresebb magyar zenekara, sőt, ha az úgynevezett alternatív szcénára szűkítjük le a választás lehetőségét, akkor nincs is vetélytársa a Kispálnak. Pontosan húsz éve alakult meg ez a túlzás nélkül korszakalkotó együttes, mely két évtizedes fennállását stílszerűen turnéval ünnepli, és ennek keretében szombaton ér majd a fővárosba. Rövid áttekintés a harmadik évtized kezdete apropóján.

Pár percig tartott csak a parlamenti blokád

Itthon2007.09.17, 23:48

A kormány megbuktatását és rendszerváltás tűzték ki célul azok a szervezetek, amelyek a Corvin köztől a Kossuth térig tartó felvonulással emlékeznek az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulójára. A tüntetők célja, hogy az "Y-terv" alapján blokád alá vonják Budapest 13 pontját, amivel szeretnék lemondásra kényszeríteni a kormányt. Az [origo] folyamatosan frissülő tudósításban számol be a demonstrációról.

Blokáddal mondatnák le a kormányt a tüntetők

Itthon2007.09.17, 21:24

A kormány megbuktatását és rendszerváltás tűzték ki célul azok a szervezetek, amelyek a Corvin köztől a Kossuth térig tartó felvonulással emlékeznek az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulójára. A tüntetők célja, hogy az "Y terv" alapján blokád alá vonják Budapest 13 pontját, amivel szerintük lemondásra kényszerítik a kormányt. Az [origo] folyamatosan frissülő tudósításban számol be a demonstrációról.

A zavargások kronológiája

Itthon2007.09.14, 17:52

A kiszivárgott őszödi beszéd hatására kezdtek gyülekezni a tüntetők 2006. szeptember 17-én a Parlament előtt. Másnap megostromolták a Magyar Televízió székházát, a rendőrök nem bírták visszaszorítani őket, a tiltakozók betörtek az épületbe, autókat gyújtottak fel. Ezután még napokig tartottak az éjszakai utcai harcok, majd a tiltakozók bázisa a Kossuth tér lett. Október 23-án ismét kiújultak a zavargások. Idézze fel a rendszerváltás utáni évek legsúlyosabb politikai válságának eseményeit, olvassa el ebben a rendkívüli időszaban született cikkeinket!

Ma ülésezik először az iratfeltáró bizottság

Itthon2007.09.06, 10:48

Csütörtökön tartja alakuló ülését a Kenedi-bizottság, melyet a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratok vizsgálatára hoztak létre. A történészek és kutatók az interneten is közzéteszik majd munkájuk eredményét.

Elege van a politikusokból a magyaroknak

Itthon2007.09.03, 08:13

A rendszerváltás óta nem voltak ilyen népszerűtlenek a politikusok, mint most. Egy átlagos politikus népszerűségi indexe egy százas skálán csak 36-os. Sólyom László államfőnek már 48 százalékpont is elég volt, hogy a legnépszerűbb politikus legyen - írja a Népszabadság.

Eldugott iratok után kutat az ügynökbizottság

Itthon2007.07.23, 16:33

Kenedi János tudományos kutató vezeti azt a bizottságot, amely a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratok kutatja majd. A bizottság feladata az lesz, hogy listát készítsen azokról a dokumentumokról, amelyeket a nemzetbiztonsági szolgálatok nem adtak át a történeti levéltárnak. A kormány ígérete szerint a testület elnöke minden iratba betekinthet majd.

Sem törvény, sem hatóság nem védi a sportpályákat

Itthon2007.07.18, 07:43

A rendszerváltás óta 58 sportlétesítmény szűnt meg üzleti érdekek miatt - írja a Népszabadság. A lap szerint most újabb négy sporttelep léte került veszélybe, helyükön buszvégállomás, parkoló, iroda, lakópark épülhet. Az őrmezői MÁV Vasútépítő Törekvés SK pályája, a zuglói Postás sporttelep, a Csepel SC stadionja és az I. kerületi Naphegyen lévő teniszpályák fennmaradása forog kockán.

Gallup: Példátlanul rossz a kormány megítélése

Itthon2007.07.09, 17:39

A rendszerváltás óta eltelt időszak kormányai közül a Gyurcsány-kormány teljesítményét értékelték a legrosszabbnak a választók - derül ki a Gallup júniusi közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek szerint eddig az Orbán-kormány nyújtotta a legjobb teljesítményt.

A leggyengébb MSZP ellen készül Orbán

Itthon2007.05.20, 19:58

A Fidesz elnöki posztjára egyedüliként pályázó Orbán Viktort elsöprő többséggel választották meg vasárnap a párt elnökének. Megválasztása után azt mondta, a jobboldal történelmi lehetőség előtt áll, mert minden idők leggyengébb MSZP-jével néz szembe. Az alelnökké választott Kósa Lajos szerint a rendszerváltás kudarcot vallott és Kádár még mindig itt van köztünk. Semjén Zsolt pedig úgy véli, ha Horváth Ágnes miniszter lehet, akkor Győzike is lehetne az akadémia elnöke.

Amilyen jól hangzik, olyan gyanús - ingatlanos kisszótár

Ingatlan2007.05.08, 07:31

Mitől penthouse a penthouse? Mekkora lehet egy stúdiólakás? Létezik-e olyan, hogy lakókert? Az [origo] segít eligazodni az ingatlanpiaci kifejezések dzsungelében. Elsőként a rendszerváltás óta feltűnt, az építtetők által előszeretettel használt "problémás" fogalmak közül vesszük sorra a tíz leggyakoribbat.

Előző
Következő