rendőrség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- rendőr
- Budapest
- baleset
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem adott elsőbbséget, súlyos balesetet okozott egy férfi Bőnynél
Egy bodajki férfi Bőny közelében nem adta meg az elsőbbséget az egyik kereszteződésben és összeütközött egy másik autóval. A férfi és az utasa, de még a vétlen sofőr is súlyosan megsérült.
Traktorral és rönkházakkal csapott be embereket egy somogyi férfi
Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy szökésben lévő, budapesti sorozatcsaló ellen, aki változatos módszerekkel verte át áldozatait.
Pár óra elteltével zuhant ki egy ház ablakából két testvér Szlovákiában
Tragikus események sora rázta meg Pozsonyligetfalu egyik társasházának lakót. Két testvér egymás után pár órával zuhant ki ugyanazon ablakon, majd a lakásukban holtan találták az egyikük fiát - írja a Paraméter.
- címkék:
- Szlovákia
- Pozsony
- rendőrség
- krimi
- Címkefelhő »
Így szabadították ki a TEK-esek a soroksári kislányt - videó
Erősen kapaszkodik megmentőjébe az a 8 éves kislány, akinek a nyakához egyiptomi apja tartott bozótvágókést soroksári otthonában tavaly nyáron. A gyerek édesanyja nem volt otthon, őt akarta odacsalni volt élettársa azzal, hogy a gyerek meggyilkolásával fenyegetőzött.
Egyre több az online csaló
Megháromszorozódott az online támadásoknak a száma. A rendőrök sajtótájékoztatón beszéltek arról, hogy minden igyekezetük ellenére egyre többen esnek online csalók áldozatául, ezért megint fokozott óvatosságra intenek mindenkit és tanácsokat is adtak arra, hogyan ne legyünk áldozatok – írja a Ripost.
- címkék:
- sms
- rendőrség
- csalás
- krimi
- adathalász
- csalók
- Címkefelhő »
Mentálisan rossz állapotban lévő nyugdíjastól vette el minden vagyonát egy házaspár
Többrendbeli csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség az ellen a házaspár ellen, akik egy legyengült, idős férfi bizalmába férkőztek, rávették, hogy adja el az házait és aztán hiteleket, kölcsönöket vetettek fel vele.
Esernyővel ütötte le egyéjszakás szexpartnerét egy férfi Kaposváron
Rablás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki megfenyegette és egy esernyővel leütötte alkalmi partnerét, majd kirabolta.
Fegyvert fogtak egy nyugdíjasra Mátraverebély-Kányáson, olyat tett, amire a férfi nem számított
A támadáshoz képest négy órán belül elfogták azt a férfit, aki egy légfegyverrel akart kirabolni egy idős nőt Kányáson.
- címkék:
- Kányás
- rablás
- légfegyver
- rendőrség
- Címkefelhő »
Kiderült, kik vertek kis híján halálra egy férfit Újbudán
Egy 26 és egy 38 éves férfi támadott meg egy embert Újbudán az utcán vasárnap. Annyira elverték a férfit, hogy újra kellett éleszteni. A budapesti rendőrök őrizetbe vették mindkét támadót.
Félholtra vertek egy férfit a XI. kerületben
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. március 19-én 14 óra 12 perc körül érkezett bejelentés, miszerint a XI. kerületben, a Kosztolányi Dezső téren két férfi bántalmaz egy harmadikat.
- címkék:
- Budapest
- rendőrség
- verekedés
- mentők
- Címkefelhő »
Eszméletlenre vertek egy férfit a Kosztolányi Dezső téren
Brutális támadás áldozata lett egy férfi Újbudán az utcán vasárnap. Ketten annyira elverték, hogy újra kellett éleszteni.
Tömegbaleset az M1-esen: szemtanúk segítségét kéri a rendőrség
A Pest vármegyei közlekedési vizsgálók azM1-es autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség vizsgálatához kérnek segítséget.
Fejszével akarta kilopni a pénzt egy automatából a budapesti férfi – videó
Egy budapesti férfi előbb egy mosoda automatájából akarta megszerezni a pénzt egy fejszével, majd később betört egy házba, ahonnan értékeket lopott el.
- címkék:
- lopás
- rendőrség
- betörés
- automata
- Címkefelhő »
Hiába iktatta ki a biztonsági kamerát a betörő, a rendőrök így is elfogták – videó
Egy férfi egy érdi házba tört be, előtte kiiktatta a riasztót és a biztonsági kamerát is, a rendőrök azonban így is gyorsan azonosították és elfogták.
- címkék:
- lopás
- rendőrség
- betörés
- Érd
- Címkefelhő »
Fokozott ellenőrzés az M5-ösön, még helikoptert is bevetett a rendőrség
A rendőrség kiemelten ellenőrizte március 16-án az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszát. Az akció során egy helikoptert bevetettek. A jövőben is lesznek hasonló akciók.
200 embert vett őrizetbe a francia rendőrség a nyugdíjreform elleni párizsi tüntetésen - videó
A francia hatóságok csütörtök este 217 embert vettek őrizetbe Párizsban a nyugdíjreform elleni tüntetésen - közölte a France Info műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Hurokkal vadászott egy gyűrűsi férfi
Egy gyűrűsi férfi dróthurkokkal vadászat a helyi erdőben, és egy szarvast sikerült is elfognia. A rendőrök tetten érték, amikor fel akarta dolgozni az állatot.
- címkék:
- rendőrség
- orvvadászat
- szarvas
- hurok
- Címkefelhő »
Munkába jövet-menet árult drogot az autójából egy férfi Budapesten
Elfogtak egy férfit, aki Budapest IV. és XV. kerületében munkába jövet-menet kannabiszt és az amfetamint árult az autójából – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu-n.
Akciófilmbe illő üldözés zajlott Kecskemétnél – videó
Egy testvérpár az 5-ös főúton tartott Kecskemét felé, amikor a rendőrök ellenőrizni akarták őket. Az idősebb férfi vezetett, aki részeg volt és vezetnie sem lett volna szabad, mivel eltiltották tőle, úgyhogy inkább menekülni kezdtek. A hajsza közben a férfi átadta a volánt az öccsének, de őt is eltiltották már a vezetéstől.
Villáskulccsal verte meg egy nő az anyja élettársát, mert lefeküdt a lányával
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az ellen a nő ellen, aki egy villáskulccsal verte meg az anyja élettársát, miután meglátta a lányával egy ágyban.
- címkék:
- Komádi
- rendőrség
- krimi
- villáskulcs
- Címkefelhő »
Brutálisan támadás ért egy idős, Heves vármegyei házaspárt
Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség egy 21 éves férfi ellen, aki betört két idős ember otthonába, pénzt követelt tőlük, és amikor nem adtak neki, megverte őket.
- címkék:
- Heves
- rendőrség
- krimi
- házaspár
- Címkefelhő »
M1-es horrorbaleset: kiderült, kinek fizet a biztosító
Március 11-én tömegbaleset történt az M1-es autópályán, Herceghalom közelében. A balesetben 5 kamion és 37 autó volt érintett, ebből 19 szinte teljesen kiégett. Összesen 7 város 70 tűzoltója tudta megfékezni a lángokat. A Ripost arról kérdezett egy biztosítási szakértőt, hogy ki és milyen kártérítésre jogosult ilyen esetben és kinek kell azt megfizetnie.
Számlatartozásra hivatkozva egymillió forintot csalt ki három esztergomi férfi
Számlatartozásra hivatkozva csaknem egymillió forintot csalt ki áldozataitól három esztergomi férfi. Egyikük egy telefontársaság ügyintézőjének adta ki magát, két társa a bankszámlák nyitását intézte. A rendőrség elfogta az elkövetőket, akik beismerték bűnösségüket.
- címkék:
- Esztergom
- rendőrség
- csalás
- Címkefelhő »
Menczer Tamás: A Bécsben tartózkodó magyarok figyeljék a rendőrség tájékoztatását!
Templomok elleni támadások veszélyének gyanúja miatt a külügyminisztérium arra kéri a Bécsben tartózkodó magyarokat, hogy figyeljék a rendőrség tájékoztatását, és fokozott odafigyeléssel, óvatossággal járjanak el - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.
Lecsapott a német rendőrség egy feltételezett embercsempész-hálózatra
Nagyszabású razziát tartottak szerdán Németországban egy feltételezett embercsempész-hálózat ellen, amely a hatóságok szerint az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon dolgozott.
Órákig kínozta párját egy férfi
Egy férfi hónapokon keresztül zaklatta, majd fél napon át bántotta és kínozta a párját, akit végül súlyosan sérülésekkel kezeltek. A nő azóta meghalt.
- címkék:
- rendőrség
- krimi
- verés
- bántalmazás
- Címkefelhő »
Eltűnt egy 13 éves kislány Komáromban
A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 13 éves gyerek megtalálásában. Fényképete és személyleírást is közzétettek róla, hátha látja valahol, valaki.
- címkék:
- eltűnt
- Komárom
- rendőrség
- krimi
- Címkefelhő »
Prostituált üzemeltetett bordélyházat Nyíregyházán - videó
Prostitúció elősegítése miatt indult eljárás egy 29 éves, nyíregyházi nő ellen, aki bordélyházat üzemeltetett. A Szabolcs- Szatmár-Bereg vármegyei és a nyíregyházi rendőrök azonban lebuktatták.
Rátámadt az élettársára egy férfi Tatabányán
Bántalmazás bejelentése után érkeztek a rendőrök egy tatabányai férfihoz, de amikor átkutatták, rájöttek, hogy nem csak a támadással gyanúsítható.
- címkék:
- Tatabánya
- rendőrség
- kábítószer
- krimi
- Címkefelhő »
Súlyos baleset történt Gyulán
Most zárta le a rendőrség annak a balesetnek a vizsgálatát, amely tavaly ősszel történt Gyula külvárosában. A vétkes férfi nem is látta a másik autót, mert annyira figyelte a navigációt.
- címkék:
- Gyula
- rendőrség
- baleset
- krimi
- Címkefelhő »
Tömegbaleset az M1-esen - Információval rendelkezők segítségét kéri a rendőrség
Az M1-es autópályán szombaton történt halálos tömegbaleset vizsgálatához kér segítséget - érdemi információt, valamint mobileszközzel vagy kamerával rögzített kép- illetve videófelvételt - a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- címkék:
- M1
- rendőrség
- Karambol
- tömegbaleset
- Címkefelhő »
Részeg sofőrt és körözött bűnözőket is fogtak az esztergomi rendőrök hétvégén
Részeg sofőrökkel, és körözött bűnözőkkel szemben is intézkedtek az esztergomi rendőrök a hétvégén.
Bűnöző rendőröket és ügyvédeket ítéltek el
A Győri Törvényszék Katonai Tanácsa végrehajtandó-, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt több volt hivatásos rendőrt, több ügyvédet és azok ügyfeleit hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Erről tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden a médiát.
Szlovák drogot terjesztő dílereket fogtak a rendőrök - videó
Közös akcióban számolt fel egy drogterjesztő bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), a bűnözők egy hónap alatt 30 kilogramm kábítószert terítettek szét a Nyugat-Dunántúlon és a Csallóközben. Az ügynek eddig tizenhárom gyanúsítottja van, a banda két irányítóját letartóztatták.
- címkék:
- rendőrség
- kábítószer
- elfogás
- Pikó
- Címkefelhő »
Nőnek öltözött fiatal férfi és társa vert át két idős embert Budapesten: több mint egymilliót zsákmányoltak
A két nyugdíjastól pénzt, külföldi valutát és ékszereket loptak el.
- címkék:
- rendőrség
- rabló
- álca
- álruha
- paróka
- nőnek öltözött
- Címkefelhő »
Külföldieket lopott meg két férfi Budapest belvárosában - videó
Két férfit azzal vádolnak, hogy ellopta egy külföldi pénzét egy ATM-nél. A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a módszert gyakran alkalmazzák a tolvajok a belvárosban.
Elborult egy férfi agya, mert 20 másodperc alatt nem nyílt fel a sorompó
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki megrongált egy sorompót egy bevásárlóközpontban, mert az nem nyílt fel elég gyorsan.
Apja, a bátyja és a család barátja is rendszeresen megerőszakolta a kislányt
A Győri Fellebbviteli Ügyészség az első fokú ítélet súlyosbítását kérte egy férfi és egy nő esetében abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át megerőszakolt egy kislányt.
- címkék:
- rendőrség
- erőszak
- krimi
- család
- fellebbezés
- Címkefelhő »
Több tucatnyi migránsnak segített egy litván férfi - videó
A Békés vármegyei rendőrök őrizetbe vettek egy litván férfit, aki 37 migránst vitt a furgonja csomagterében. Az elfogásáról videót tettek közzé a rendőrök.
- címkék:
- rendőrség
- krimi
- embercsempész
- migráns
- Címkefelhő »
Nőnek öltözött férfi lopott budai nyugdíjasoktól
Egy nőnek öltözött férfit és a társát gyanúsítják azzal, hogy idősektől lopott a fővárosban. Mindkét áldozat 80 év feletti nyugdíjas volt.
- címkék:
- lopás
- rendőrség
- krimi
- nyugdíjas
- Címkefelhő »
Eltűnt egy lány Budapesten
Már a rendőrök is keresik azt a 16 éves kamaszt, aki szombaton tűnt el Budapesten.
- címkék:
- Huszár Felícia
- Budapest
- rendőrség
- Címkefelhő »
Fordulat a drogbotrányba keveredett énekesnő ügyében: öt embert is gyanúsítottként kezel a rendőrség
Az egész magyar nyilvánosságot foglalkoztatja a kérdés, hogy ki lehet az az énekesnő, aki tavaly októberben kábítószer hatása alatt megpróbálhatott véget vetni az életének. A mentősök rendőri kísérettel szállították kórházba, ám mai napig nem tudni, kiről van szó.
14 és 15 éves gyerekeknek rendezett szexpartikat egy anya - a gyerekei is ott voltak
Egy kaliforniai anya titkos szexpartikat rendezett a fiainak és azok barátainak. A bulik 8 hónapon át zajlottak és egyes aktusokat a nő is véginézett. A partikon a lányok általában részegek és magatehetetlenek voltak. A nő egy börtönben várja az ügye tárgyalását, ahol a rabtársai rendszeresen megverik – írja a DailyStar.
- címkék:
- Kalifornia
- rendőrség
- erőszak
- krimi
- anya
- Címkefelhő »
Törött sörösüveggel vágott meg két utast egy őrjöngő férfi a monori vonaton, majd egy házba is betört
Az elkövető H. André azért lett agresszív, mert nem kapott drogot: aznap este egy házba is betört, ahol drog helyett pénzt követelt.
- címkék:
- Monor
- rendőrség
- vonat
- letartóztatás
- őrjöngés
- Címkefelhő »
A német rendőrség nagyon lelkes, ha magyarokat vegzálhat
Az afgánoknál és a szíreknél viszont elfogy a lendület. Bohár Dániel írása a 888-nak.
Ezt a gyönyörű, fiatal lányt videózta az edzőteremben a perverz férfi - fotó
Egy fiatal influenszer hívta ki a rendőrséget, mert egy idős férfi az engedélye nélkül videózta őt edzés közben. A férfira már többször volt panasz az edzőteremben és korábban már feljelentették szexuális zaklatás miatt – írja a DailyStar.
Eltűnt egy balatonszemesi férfi: a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A siófoki rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 43 éves balatonszemesi férfi eltűnésének ügyében.
Buszvezetőre támadt egy részeg nő Tárnokon
Egy órába se telt és megbilincselték az érdi rendőrök azt a 36 éves tárnoki nőt, aki a gyanú szerint kedd este egy menetrend szerint közlekedő busz sofőrjének esett neki.
Eltűnt egy 11 éves gyerek Budapesten
Eltűnt a 11 éves Jónás Krisztofer Budapesten a XVIII. kerületből. A rendőrök jelenleg nagy erőkkel keresik.
- címkék:
- eltűnt
- rendőrség
- keresés
- Címkefelhő »
Robbantással fenyegetőzött egy tatabányai férfi: több mint 50 embert menekítettek ki a tízemeletes lakóházból
A rendőrök lakásról-lakásra jártak, hogy kiürítsék a tízemeletes lakóházat.