rendőrautó

címke rss
Szétrágta a rendőrautó ülését egy őrizetbe vett nő - fotó

Szétrágta a rendőrautó ülését egy őrizetbe vett nő - fotó

Rendhagyó rongálásról számolt be az észak-karolinai Boone rendőrsége: egy garázdaság gyanújával elfogott nő előállítása közben jókora darabot rágott ki a szolgálati jármű ülésének műbőr borításából.

Megszerezte a jogosítványt, 20 perccel később mégis elvették tőle

Auto2024.01.10, 15:20

A frissen szerzett jogosítványt meg szokták ünnepelni, de ennek a legextrémebb módját választotta egy 25 éves brit férfi, ami miatt el is vesztette a frissen szerzett papírt - írta a Caledon Enterprise. 

Rendőrautó előtt csinált hajmeresztő mutatványt a budapesti BMW-s, sokba került neki - videó

Auto2024.01.10, 08:35

Füstölgő, csikorgó abroncsokkal, három sávon átvágva hajtott ki egy BMW-s a Váci útra január 2-án éjszaka Angyalföldön, az autós csak azt nem vette észre, hogy mögötte rendőrautó áll, akik a nyomába is eredtek.

Lamborghinit kaptak a rendőrök, ez most a világ egyik legdrágább rendőrautója - fotó

Auto2023.12.21, 12:19

Nemcsak látványos és erős, de a világ egyik legdrágább rendőrautója is az a Lamborghini, amelyet a közelmúltban vett át az olasz rendőrség.

Egy salgótarjáni férfi le akarta szúrni a barátnőjét

Itthon2023.11.23, 15:50

A salgótarjáni férfi részegen ért haza a munkából, majd féltékenység miatt összeveszett az élettársával. Felhívta a segélyhívót, majd azzal fenyegetőzött, hogy ha nem mennek ki hozzá a rendőrök, akkor leszúrja a nőt.

Bajonettel és feszítő vassal támadt egy férfira egy apa és fia Nógrádban

Itthon2023.11.21, 16:41

Két éve júniusban éjszaka támadott meg egy apa és a fia egy nógrádi férfit az otthonában. Egy közlekedési balesten vesztek össze. Így akarták megbeszélni a dolgokat. A férfit az apa többször megszúrt, a fia pedig brutálisan megverte. Az ügyészség vádat emelt ellenük.

Sokkoló felvétel egy motoros üldözésről - videó

Nagyvilág2023.11.13, 12:31

Akciódús motoros üldözés volt a brazil Sao Paulo Osasco városának szűk utcáin, melyet egy hely rendőr testkamerája rögzített.

Bombát dobott a rendőrökre egy szökésben lévő férfi San Franciscóban - videó

Nagyvilág2023.10.31, 14:07

Vasárnap egy férfi eszméletlenre vert egy hívőt, majd menekülés közben bombát dobott az őt üldöző rendőrautókra.

Élettársát fuvarozta egy rendőr a szolgálati idejében

Itthon2023.10.25, 11:26

Egy somogyi rendőrnek az volt a feladata, hogy a kórházban várja meg egy balesetező autós eredményeit, azonban ő eljött a kórházból és a rendőrautóval kivitte az élettársát a helyi buszállomásra.

Rekordgyorsasággal érte utol a szabálytalan sofőrt a sorsa - videó

Itthon2023.10.14, 17:21

Házhoz ment a „pofonért" egy sofőr kedden délelőtt a 61-es főúton Zala vármegyében.

Rendőrautóval vitték kórházba az asztmás rohamot kapó kisfiút a budapesti rendőrök

Itthon2023.09.27, 11:47

Egy ijedt asszony hajtott autójával a Készenléti Rendőrség budapesti, Kerepesi úti kapujához hétfőn reggel. A laktanyaőröknek elmondta, hogy egyéves kisfia nagyon nehezen vesz levegőt, és a kórházba igyekeznek, de a nagy forgalom miatt fél, hogy nem érnek oda időben.

Majdnem 200-zal előzte a rendőrautót az audis Tolnában, úgy fizetett, mintha kiflit vett volna - fotó

Auto2023.09.26, 10:19

Jelentősen túllépte a sebességhatárt egy autós a 61-es úton. Azonnal fizetett, aztán ment tovább.

Megvadult tüntetők támadtak rendőrökre Párizsban, nagyon közel volt a tragédia

Nagyvilág2023.09.23, 20:35

Tüntetők és rendőrök közötti összecsapásba torkollott a szombati párizsi rendőri erőszak elleni tüntetés, amit Gérald Darmanin francia belügyminiszter "elfogadhatatlan erőszaknak" nevezett.

Rendőrautót tarolt le egy vonat Coloradóban, egy megbilincselt nő is volt a kocsiban - videó

Nagyvilág2023.09.18, 10:35

Egy volt rendőr tavaly egy megbilincselt nőt ültetett egy bezárt rendőrautóba, aminek aztán nekiütközött egy tehervonat. A férfi nem kerül börtönbe.

Jogosítvány nélkül, részegen ütközött rendőrautóval egy férfi Tatánál

Itthon2023.09.15, 12:41

Egy férfi úgy ült a volán mögé Tatánál, hogy nem volt jogosítványa és ivott is. Útközben, az egyik kereszteződésben index nélkül kanyarodott rá a főútra, ahol összeütközött egy rendőrautóval.

Menekülés közben nekihajtott egy autónak a migránsokat csempésző veszélyes bűnöző Bajánál

Itthon2023.08.16, 11:17

Kilométereken át menekült a szirénázó rendőrautók elől egy embercsempész. Öt migráns ült a kocsijában, amikor meg akarták állítani. Végül egy vétlen autósnak is nekiment előzés közben, de még ekkor sem állt meg. Egy szántóföldre hajtott, és futva menekült.

Rendőrökre, mentősökre, túsztárgyalóra lövöldözött egy férfi Téten

Itthon2023.08.11, 14:38

Egy alkalmi munkás rátámadt a téti idősek otthonának vezetőjére 2008-ban. Aztán hazament, majd a rendőröket csapdába csalva többször rájuk lőtt, az egyiküket el is találta. Végül, amikor már kifogyóban volt a lőszere végzett saját magával.

Letartóztatták az M2-esen száguldozó ámokfutót – videó

Itthon2023.08.07, 12:54

Hivatalos személy elleni erőszakkal és más bűncselekményekkel vádolnak egy autóst, aki valódi ámokfutóként viselkedett az M2-es autópályán a múlt héten. Most le is tartóztatták a férfit.

Őrizetbe vették a férfit, aki az M2-esen összetört egy rendőrautót – videó

Itthon2023.08.02, 15:09

Egy férfi kedden délelőtt nem állt meg a rendőröknek az M2-esen, majd 200 km/órás sebességgel próbált elmenekülni előlük. Csak azután sikerült megállítani, hogy nekiment egy rendőrautónak.

Elképesztő autós üldözés az M2-esen, egy rendőrautó is összetört - videó

Itthon2023.08.02, 08:07

Elképesztő, filmbe illő autós üldözésnek lehettek tanúi kedden délelőtt az M2-es autóúton, ahol több rendőr vad hajszát folytatott egy előlük menekülő Mercedes után - írta a Bors.

Migránsokat csempésző autónak ütköztek a rendőrök az M1-es autópályán

Itthon2023.05.23, 12:49

Az M1-es autópályán egy teherautó hátulról nekiment egy rendőrautónak, ami emiatt nekiütközött az előtte haladó autónak, amiben tíz migránst csempészett egy férfi.

Hajszálon múlt egy rendőr élete, brutális baleset történt tőle pár centire - videó

Nagyvilág2023.05.04, 10:50

Egy tinédzser nem tartotta be a sebességkorlátozást és autójával kisodródott egy kanyarban. Sportautója nekicsapódott egy autónak, aminek a sofőrjét épp egy rendőr igazoltatta. A rendőrautó fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet - írt meg a Northernvirginiamag.

Migránscsempész szorított le az útról egy rendőrautót Németországban

Nagyvilág2023.04.26, 12:42

Egy szíriaiakat szállító furgon letaszított az útról egy járőrautót, amikor a rendőrök megpróbálták megállítani az autót Németország lengyel határának közelében - írja az ABC News.

Rendőrautó és villamos ütközött össze Miskolc belvárosában

Itthon2023.04.24, 16:00

Rendőrautó és villamos ütközött össze hétfőn Miskolc belvárosában, a villamos kisiklott.

Hősies életmentés, sínekre zuhant autóból húztak ki egy férfit - videó

Nagyvilág2023.01.30, 10:40

Az amerikai Georgia államban a rendőrség egy férfit mentett ki egy felborult járőrautóból, mielőtt még elütötte volna egy szembejövő vonat.

Rendőrautóval ütközött Budapesten a híres pornófilmes

Itthon2023.01.03, 11:51

A Blikk információi szerint hétfőn délután összeütközött egy személyautó és egy terepjáró Budapest VIII. kerületében, a józsefvárosi Népszínház utcában, a Kiss József utca találkozásának közelében. A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat és a mentőket is.

Meghalt egy férfi Skóciában, miután elgázolta egy rendőrautó

Nagyvilág2022.12.28, 11:53

Egy 62 éves férfi meghalt, miután elütötte egy rendőrautó Skóciában. A férfit kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.

Balesetet okozott a rendőrautó: háromgyermekes édesanya az áldozat

Life.hu2022.12.27, 08:48

Karácsony előtt vették üldözőbe a rendőrök azt a járművet, melyről azt feltételezték, hogy lopott. A hajtóvadászat során azonban nem várt incidens történt: a rendőrautó összeütközött egy másik kocsival, a benne utazó nő pedig meghalt.

Futni indult, de soha nem ért haza: rendőrautó gázolta halálra a 27 éves lányt

Life.hu2022.10.23, 14:42

Szörnyű tragédia történt Aylesburyben: egy rendőrautó halálra gázolt egy futó nőt.

Megbilincselve ült a rendőrautóban egy nő, amikor elgázolta a vonat - videó

Nagyvilág2022.10.05, 10:24

Egy coloradói rendőr testkamerája rögzítette, ahogy egy rendőrautót a síneken elgázolt egy vonat. Kiderült, hogy az autóban egy nő ült, akit előtte megbilincseltek.

Összeütközött két gép a Heathrow repülőtéren, tíz rendőrautó és két tűzoltó vonult a helyszínre

Life.hu2022.09.29, 09:29

Egy koreai és egy izlandi repülőgép ütközött össze a londoni Heathrown szerda este kicsivel 8 óra után.

Egyre pofátlanabb módszereket alkalmaznak a migránsok

Itthon2022.09.27, 10:12

Új foglalkozást találtak maguknak a migránsok: sétáltatók lettek - írta meg a Ripost, miután megtudta, hogy már léteznek olyanok, akik csoportvezetőként hozzák át hazánkba a többieket. Idefelé még sétálnak, odafelé már "taxiznak" a rendőrökkel. 

Súlyos baleset: megpördült a levegőben, majd fának csapódott egy szirénázó rendőrautó

Life.hu2022.09.24, 20:30

Szerda délután három óra után egy késeléshez riasztották a helyi rendőröket a romániai Iaşi megyében. A megkülönböztető jelzésekkel közlekedő járműnek egy autós nem adta meg az elsőbbséget, ez vezetett a karambolhoz.

36 migránssal a teherautójában borult fel a rendőrök elől menekülő embercsempész Kispáliban

Itthon2022.08.24, 11:01

A szirénázó rendőrök elől menekült az az embercsempész, aki végül felborult a teherautójával. A teherautóban összesen 36 migráns ült, akik korábban iratok nélkül szöktek át magyarországra. Az autót vezető embercsempész, és a társa el tudtak menekülni, őket még keresik a rendőrök. 

Meg fog lepődni, milyen erős autókat kaptak a cseh rendőrök

Auto2022.07.25, 14:16

Mostantól nehéz lesz elmenekülni a rend éber őrei elől a csehországi autópályákon.

Rendőrautó ütközött villamossal a József körúton

Itthon2022.07.13, 16:25

Rendőrautó ütközött a 6-os villamossal Budapesten, a József körúton szerda délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére.

Rendőrautóban támadt rendőrökre egy Pest megyei férfi

Itthon2022.03.16, 20:57

A Pest megyei, bűnügyi felügyelet alatt álló férfinak el kellett volna mennie egy tárgyalásra. Mivel ezt nem akarta, eldöntötte, hogy megszökik. Rátámadt az őt kísérő rendőrökre a kocsijukban, mindkettőjüket megkéselte.

A rendőrautó motorháztetőjét ütötte ököllel Oroszlányban, amikor a fiát el akarták vinni – videó

Itthon2022.03.09, 16:52

A vádirat szerint egy részeg nő július 1-jén az oroszlányi munkásszálló udvarán dohányzott, és közben dühében többször megütötte a dohányzó lemez falát. Nem sokkal később érkeztek meg a rendőrök, hogy intézkedjenek más ügy miatt a nő fiával szemben. Be is ültették az autóba, amikor a nő a rendőrségi kocsi elé állt, miközben azt kiabálta, hogy a fiát nem viszik sehova, aztán ököllel rávágott a motorháztetőre.

Rendőrautóra támadt egy nő Oroszlányban - videó

Itthon2022.01.21, 11:40

A rendőrök egy férfi ellen intézkedtek az egyik oroszlányi munkásszállónál, ami nem tetszett az anyjának. Odament a rendőrautóhoz és többször ököllel ráütött.

Főút mellől lopott el egy bádog rendőrautót egy fiatal férfi

Itthon2021.12.28, 16:25

Egy 20 éves fiú tavaly nyáron a 81-es főútról ellopott egy rendőrautó-immitációt. Az nem derült ki, hogy mire akarta használni.

Megtetszett neki a rendőrautó-imitáció, hazavitte a bádog Audit

Auto2021.12.28, 09:42

Kiderült, hogy egy 20 éves férfi lopta el a 81-es főútra kihelyezett mű rendőrautót.

Nem figyelt egy rendőr a kutyáira, hőgutát kaptak az autóban

Itthon2021.11.17, 16:10

Egy rendőr betette a szolgálati autójába a két rendőrkutyáját, valamint a sajátját is, majd órákra magukra hagyta őket. Az autó belül annyira felmelegedett, hogy a kutyák hőgutát kaptak és megfulladtak.

Dráma Budapesten: félmeztelen férfi esett össze a Baross utcában - nem tudták megmenteni

Life.hu2021.10.19, 18:17

Ráugrott a rendőrautóra, majd rosszul lett az intézkedés közben egy férfi a VIII. kerületben. A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de a férfi életét már nem sikerült megmenteni.

A rendőrautóban szexelt az amerikai rendőrtiszt - videó

Nagyvilág2021.09.21, 08:40

Rendkívüli szabadságra küldtek egy madisoni rendőrtisztet, miután felvétel készült arról, ahogy egy áruház parkolójában szexel egy rendőrautóban.

Szivárványszínűre festette egyes autóit a brit rendőrség

Nagyvilág2021.08.23, 15:27

Szivárványt festett több rendőrautója oldalára a brit rendőrség, írja az LBC, így akarnak hízelegni az LMBTQ-lobbinak.

Szirénázva vitték kórházba a kispesti rendőrök a vérző lábú kisfiút

Itthon2021.07.14, 10:57

Egy kispesti körzeti megbízott és a társa, egy katona, rendőrautóval vittek kórházba egy kisfiút és az anyját. A gyereknek a lába sérült meg, ezért volt szüksége gyors orvosi segítségre.

Szirénázó rendőrautóval ütközött egy kocsi Vácon

Itthon2021.04.29, 13:01

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Nagykőrösi úton egy rendőrautó rohant kamionba csütörtökön. A héten ez már nem az első eset.

Rendőrautó rohant kamionba Budapesten

Itthon2021.04.29, 12:37

Egy Opel Astra típusú rendőrautó ütközött egy kamionnak szerdán késő délután a budapesti Nagykőrösi úton - számoltak be a BALESET-INFO hírportálon.

Szirénázó rendőrautóval karambolozott egy autós a 21-es úton

Itthon2021.01.25, 07:10

Egy ember megsérült abban a balesetben, amiben egy rendőrautóval ütközött egy autós Bátonyterenye és Mátraverebély között.

Rendőröket próbált meggyilkolni egy Pest megyei férfi

Itthon2021.01.18, 17:42

A férfi nem akart elmenni a bíróságra, ezért eldöntötte, hogy megszökik. Sérülést szimulált, majd a rendőrautóban megpróbálta meggyilkolni az őt kísérő rendőröket. Az egyiküket kétszer nyakon szúrta.

Késsel raboltak ki egy dohányboltot Komáromban

Itthon2021.01.08, 15:24

A Komáromi Járási Ügyészség fegyveres rablás és a rongálás miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy komáromi dohányboltban késsel fenyegete meg az eladót, hogy átadja neki a kasszában lévő pénzt.

Rendőrautók karamboloztak Budapesten: egy rendőrt kórházba szállítottak

Life.hu2020.12.30, 17:18

Rendőrautók karamboloztak szerdán Budapesten, az Istenhegyi úton, egy rendőr kórházba került.

Két rendőrautó karambolozott egy négyes balesetben az Istenhegyi úton

Itthon2020.12.30, 17:16

Négy autó, két rendőrautó és két másik ütközött össze szerdán délután Budapesten, a II. kerületben, az Istenhegyi úton. Olvasónk fotókat is küldött a helyszínről. 

Szabálytalan rendőrökről készített videót a rendőrség - felelősségre vonják őket is

Itthon2020.12.11, 23:46

A rendőrség közösségi oldalán megosztotta azt a videót, amin látszik, hogy egy rendőrautó majdnem baleset okozott, majd egy piroson is áthajtott a Hegyalja úton, Budapesten. Azt írták, hogy amit másnak nem néznek el, azt maguknak sem fognak. 

Videón a péntek délutáni budapesti rendőrautó-baleset

Itthon2020.10.24, 13:38

Ahogy megírtuk, Budapesten, a Kossuth Lajos utcánál egy rendőrautó ütközött össze egy másik kocsival péntek délután. Egy futár kamerája rögzítette a karambolt, utána pedig feltöltötte a YouTube-ra, mutatjuk.

Vádat emelt az ügyészség Lovasi András ellen

Itthon2020.05.17, 09:41

A Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontembere tavaly márciusban okozott balesetet a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésénél. Az ügyészség most emelt vádat a zenész ellen - írja a Blikk.

Rendőrautóval karambolozott a TV2 sztárja, Bereczki Krisztián

Life.hu2020.03.02, 06:27

Hatalmas csattanással ütközött össze egy rendőrautó, és az Ázsia Exrpessz 2 játékosának, Bereczki Krisztánnak a gépkocsija. Két rendőr könnyebben megsérült. 

Két éve keresik hiába a tragikus budapesti rendőrbaleset felelősét

Itthon2020.02.11, 20:59

Két éve, hogy a fiatal rendőr, Mátyás Balázs szolgálat közben kiesett az autóból, és meghalt. A baleset felelősét azóta sem találják. A szülők, az 50 éves Mátyás Zsolt és 47 éves felesége, Vali még azóta sem tudták feldolgozni imádott fiuk halálát.

Berki Krisztián valami igazán furcsa dolgot tett egy amerikai rendőrautóval

Life.hu2020.01.27, 10:23

Berki Krisztián feleségével már hetek óta a tengerentúlon pihen. A celebpár extravagáns nyaralásáról naponta több posztban is beszámol. Lassan azonban visszatérnek Magyarországra, ám előtte még tesznek egy kis kiruccanást Miamiban. Itt esett meg az az eset, amiről maga aberki osztott meg fotót közösségi oldalán.

Felgyújt egy bűnöző egy rendőrautót Párizsban, de saját magát is véletlenül meggyújtja - videó

Nagyvilág2020.01.02, 13:39

Ahogy Franciaországban szinte mindennapos, új év első napján is felgyújtottak egy rendőrautót. Colombes-ban ezúttal, ez Párizs egyik legközelebbi elővárosa.

Elítélték a sofőrt, aki miatt az Üllői úton két rendőr meghalt

Itthon2019.11.20, 16:21

A vádirat szerint a férfi négy éve az egyik éjszaka részegen jogosítvány nélkül vezetett az Üllői úton. Az egyik kereszteződésénél balra akart kanyarodni, amikor szemből érkezett egy észlelhető, de megkülönböztető jelzést nem használó rendőrségi autó közel 140-nel. Utóbbiban két rendőr ült, egyikük sem élte túl a karambolt. 

Rendőrautó karambolozott Budapesten

Itthon2019.10.20, 21:07

Egy rendőrautó karambolozott egy másik kocsival Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi út és a Jókai Mór utca kereszteződésében. A balesetben két rendőr és a másik autó utasa és sofőrje is megsérült.

Csak pár percre nem figyelt a rendőr: a letartóztatott pár a rendőrautó hátsó ülésén szexelt

Archívum2019.09.17, 11:00

Egy részeg amerikai pár a rendőrautó hátsó ülésén esett egymásnak, miközben a rendőrség pár percre egyedül hagyta őket.

Felborult és kigyulladt a rendőrautó, mert ráesett egy medve - fotó

Nagyvilág2019.08.12, 17:02

Kalifornia északi részén, a 96-os autópályán haladt egy szirénázó rendőrautó, amikor hirtelen rázuhant egy medve.

Sörösüveget vágott a rendőrségi autóhoz egy agresszív miskolci nőt

Itthon2019.07.12, 10:32

A részeg nőt szombaton egy körömi dohánybolt előtt igazoltatták, miután az ismerőseivel hangoskodott, veszekedett. Többszöri rendőri felszólítás ellenére sem hagyta abba az üvöltözést, miközben káromkodva szidalmazta ismerőseit, majd dühében a kezében lévő sörösüveget a közelben álló rendőrségi autóhoz vágta. Ezután fogták el.

Letarolta az internetet a szirénázó rendőrök akciója

Auto2019.05.31, 15:18

Szokatlan módját választották a vonulásnak az egyenruhások. Ezt a felvételt hang nélkül vétek megnézni!

Lovasi András nyilatkozott az autóbalesetével kapcsolatban

Life.hu2019.03.29, 20:04

Szerda délután karambolozott egy rendőrautóval Lovasi András, a Kiscsillag zenekar frontembere. A zenész sértetlenül szállt ki az autóból, a két rendőr azonban megsérült. A sofőrnek eltört a kulcscsontja, és kitört három foga, utasa pedig könnyebben sérült. Az üggyel kapcsolatban eddig csak Lovasi menedzsere nyilatkozott, most azonban ő is posztolt a Facebookra.

Megszólalt egy szemtanú Lovasi András balesetéről

Life.hu2019.03.29, 09:50

A Kiscsillag frontembere, Lovasi András is részese volt annak a balesetnek, amelyben két személyautó és egy rendőrautó ütközött össze Budapesten.

Lovasi András okozta a balesetet, amiben megsérült két rendőr

Itthon2019.03.28, 17:15

Szerda délután rendőrautóval ütközött egy Volvo a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében. Az ütközés után egy harmadik autó is nekiment a rendőrautónak. A balestben két rendőr megsérült. A Blikk úgy tudja, hogy a baleset okozója Lovasi András.

Ismert zenész okozott baleset: két rendőr megsérült

Itthon2019.03.28, 15:12

Egy rendőrautó hajtott ki a Városligetből csütörtökön zöld lámpánál, amikor egy Volvo XC 90-es nekiütközött. A rendőrautó sofőrje megsérült. A Zsaruellátó közösségi oldalán azt írja, hogy a Volvót egy ismert zenész vezette.

Rendőrautó karambolozott Délegyházán: négyen megsérültek

Itthon2018.11.18, 14:33

Egy szabályosan haladó rendőrautóba rohant bele egy kocsi, amelyik meg akarta előzni azt. A baleset 12 óra 10 perc körül történt Délegyházán, a Gizella lakótelepen. 

Motoros és autós karambolozott a Róbert Károly körúton

Itthon2018.11.13, 20:44

A Róbert Károly körút és a Váci utca sarkán karambolozott egy autós és egy motoros. 

Autó, rendőrautó, majd mentőautó gázolta el a 19 éves fiút

Nagyvilág2018.10.14, 20:29

Három autó is elgázolt egymás után egy 19 éves fiút Angliában, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrautó és a mentőautó nem használt megkülönböztető fényjelzést.

Rendőri felvezetéssel érkezett be a szülő nő a kórházba

Itthon2018.08.30, 07:39

Egy újbudai körzeti megbízott segített annak a nőnek, akinél egy autóban indult meg a szülés.

Brutális baleset: rendőrautó karambolozott Vácott - Galéria

Itthon2018.08.20, 13:44

Hárman sérültek meg abban a balesetben, amelyben egy rendőrautó ütközött össze egy autóval Vácott vasárnap. Egy embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba. 

A rendőrautóból rángatták ki a rendőrt, majd megverték

Nagyvilág2018.08.17, 16:59

A felvétel az írországi Dublin városában készült. A rendőrt társa védte meg egy komolyabb veréstől. 

Betörte a rendőrautó szélvédőjét

Itthon2018.06.05, 19:31

Június 3-án azért hívták az ungvári rendőröket, mert többen üvegeket dobáltak ki egy ház ablakából. A  fiatalok részegek voltak, és a rendőrök autóját sem kímélték. 

Rendőrautó karambolozott a VII. kerületben

Itthon2018.05.31, 07:43

Rendőrautó ütközött Budapest VII. kerületében szerda este. A balesetben két rendőr megsérült - közölte a rendőrség honlapján.

Rendőrautó balesetezett, komoly fennakadásokat okoz Budán

Itthon2018.05.18, 09:34

Baleset történt a Szilágyi Erzsébet fasoron, ahol egy rendőrautó ütközött egy autóval. A karambol miatt több BKK-járat is terelve közlekedik.

Árokba csapódott a rendőrautó - videó

Itthon2018.04.11, 14:39

A baleset két napja történt Gáton. A rendőrautó vezetője elvesztette uralmát az autó fölött.  Vannak, akik azt állítják, hogy megpróbált elmenekülni a baleset helyszínéről, és hogy részeg volt. Egy nő súlyosan megsértült a karambolban. Azóta a három rendőrt felmentették a szolgálat alól - olvasható a Kárpátinfo.net oldalán.

Szexuális kapcsolatba került kollégájával a brit rendőrnő, Clare Riley: vizsgálják az ügyet (18+)

Life.hu2018.03.14, 19:58

A brit rendőrségnél hatalmas botrány alakult ki miután kiderült, hogy egy magas beosztású rendőrnő szexuális kapcsolatba került egyik kollégájával munkaidőben a többi között egy rendőrautóban.

Ezek az idei legbrutálisabb halálos balesetek Magyarországon - galéria

Itthon2018.03.10, 14:16

Rengeteg halálos baleset történt idén a magyar utakon, pedig még csak március van. Karambolozott egymással két rendőrautó, egy autóba hátulról rohant bele egy hókotró, egy másik autót a sínekről kellett leemelni, miután elgázolta egy vonat.

Rendőrautóban vágták meg a 17 éves lány torkát

Itthon2018.03.06, 16:26

Kórházba vittek egy addig eltűntként nyilvántartott fiatal lányt. Megvágták a torkát. Egy 45 éves férfival együtt találták meg vele szökött meg – írja a írja a Blikk a Mirrora hivatkozva.

Több száz új rendőrautó állt szolgálatba

Auto2017.12.15, 17:44

Hazai gyártású Mercedesekben, Audikban és Suzukikban is üldözhetik majd a bűnt a járőrök, de kaptak Skodát és Volkswagent is. 

Zendülés tört ki a lelőtt egyetemista virrasztásán

Nagyvilág2017.12.12, 17:21

Három embert tartóztattak le, miután felgyújtottak egy rendőrautót és két rendőrt megsebesítettek egy egyetemi zendülésben a Georgia Institute of Technology, azaz a Georgia Tech kampuszán.

Rendőrautó gázolt el gyereket Miskolcon

Itthon2017.06.08, 17:42

Rendőrautó ütött el egy gyereket Miskolcon, a fiú életveszélyesen megsérült - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel csütörtökön.

Rendőrautó borult fel a Róbert Károly körúton

Life.hu2017.06.07, 00:28

Hatalmas baleset történt Budapest XIII. kerületben. Egy személygépkocsi és egy rendőrautó karambolozott a Róbert Károly körúton.

Alonso pechjével példálóznak a spanyol rendőrök

Gphírek2017.05.02, 09:22

A hollandok is formában vannak, ők a Mercedes innovációját, a dupla T-szárnyat használták fel autóik továbbfejlesztéséhez.

Különleges BMW-vel járőröznek a román rendőrök

Auto2016.07.28, 13:33

Rég elmúltak azok az idők, amikor kizárólag Daciák alkották a román rendőrség flottáját, de az igazi kakukktojásra egészen mostanáig várni kellett. Egy BMW i3 áll szolgálatba, igaz, csak egy hónapig.

Rendőrautókkal versenyeztek Győrben

Auto2016.04.08, 14:33

Balesethelyszínelő- és járőrversenyen mérték össze tudásukat Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye rendőrei.

Renault-logó van rajta, mégis ijesztő ez a rendőrautó

Auto2016.02.01, 10:48

A Renault Sport rendőrautót faragott szuperautójából, az R.S. 01-ből.

Szirénázó rendőrautó karambolozott Budapesten

Itthon2016.01.25, 13:48

Rendőrautó karambolozott Budapest VIII. kerületében, a Baross utca és az Illés utca kereszteződésénél hétfő délelőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese.

Rendőrautó karambolozott a fővárosban

Itthon2016.01.16, 20:22

Rendőrautó ütközött személyautóval a fővárosban a Helsinki út és a Torontál utca kereszteződésében szombat délután - közölte az ORFK kommunikációs szolgálata.

Rendőrök vittek óvodába egy hatéves kisfiút

Auto2016.01.15, 16:47

Zalán a hatodik születésnapjára azt kérte, hogy egy igazi rendőrautóval mehessen egyszer az óvodába.

Suzuki Vitarát kapott a rendőrség

Auto2015.12.15, 18:27

Az esztergomi autógyár egy új autót adott a helyi kapitányságnak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő