rendelet

címke rss

Joe Biden pont azt felejtette el, amiért Maine államba ment

Nagyvilág2023.07.29, 15:44

Joe Biden amerikai elnök az Egyesült Államokbeli Auburnben tartott beszédet egy rendezvényen, majd miután befejezte azt, elindult, hogy távozzon a helyszínről. Miközben végigment a tömegen, az egyik segítője hirtelen megjelent mellette, hogy a fülébe súgjon. A 80 éves elnök ezután visszasietett a színpadra, hogy aláírja a rendeletet, ami valójában az esemény középpontjában állt - írja az Independent.

Oroszország megtette azt, amire senki sem számított

Nagyvilág2023.07.17, 18:09

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a Baltika és a Danone konszerneket államosítják, vagyis az irányításukat az orosz hatóságok veszik át.

Már csak a boltokon múlik az ingyenes készpénzfelvétel

Gazdaság2023.06.30, 09:20

Az utolsó pillanatban, de csak megjelent az a jogszabály, ami lehetővé teszi, hogy júliustól külön nyilatkozat nélkül havi 40 ezer forintot ingyen felvehessen bankkártyával a boltok kasszáinál. Ezzel jogi akadály nem maradt, már csak az áruházaktól függ, hogy lehetővé teszik-e ezt a vevőiknek - írj a Bank360.hu.

Ezerszeres nap a Sparnál: annyi akciót élesítenek egyszerre, hogy alig lehet követni

Gazdaság2023.06.08, 13:38

Megkezdi a második kötelező akciós hetét az egyik legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc. A Spar fokozza a leárazások tempóját: kiderült, milyen termékek árát csökkenti és mennyivel.

Erről tudnia kell: kijött a régen várt rendelet az energetikai tanúsítványról

Gazdaság2023.05.30, 09:47

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából. Az új tanúsítványok 10 helyett 5 évig lesznek érvényesek, és jövőre már mindenképpen újat kell csináltatni. Szigorítják az új épületek építésére vonatkozó „közel nulla" energiaigény követelményeit is.

A rendelet, ami véget vetett a harminchat évig tartó vallásháborúknak

Tudomány2023.04.13, 08:55

Négyszázhuszonöt éve, 1598. április 13-án hirdették ki IV. Henrik francia király rendeletét, a nantes-i ediktumot, amely a több évtizeden át tartó francia vallásháborúknak véget vetve szabályozta a francia reformátusok, a hugenották vallásgyakorlását.

Itt vannak a rovarfehérjéket tartalmazó élelmiszerekre vonatkozó új szabályok

Gazdaság2023.03.24, 09:58

Szigorúbb szabályozás lépett életbe, a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszereken fel kell tüntetni a „Figyelem! Az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!" kifejezést, és azokat a többi terméktől elkülönítetten kell kihelyezni, jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

Nagy változás jöhet a bankszámláknál, jól járhatnak az ügyfelek

Gazdaság2023.01.25, 17:17

A jelenlegi 3000 ezer forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentené a kormány a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját - derül ki a kormany.hu oldalán közzétett jogszabálytervezetből. Ezzel a módosítással az alapszámlák nyártól felvennék a versenyt a piacon kínált többi számlacsomaggal.  

Lényeges változás jön a szabad felhasználású diákhitelek folyósításában

Gazdaság2022.11.03, 11:09

Lényeges változás lép életbe jövő nyáron a szabad felhasználású diákhitelek folyósításában, derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből. Eszerint a jövőben a megítélt hiteleket csak az annál a banknál vezetett számlára lehet folyósítani, melyet korábban a Diákhitel Központ közbeszerzési eljárásban kiválaszt.

Itt vannak a Széchenyi Kártya Program támogatásának részletei

Gazdaság2022.10.25, 10:37

A Magyar Közlönyben megjelent az a kormányhatározat, melyből kiderül, hogyan támogatja a kormány a Széchenyi Kártya Programot 2023-ban. Mint ismert, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette a program jövő évi folytatását, melyhez most konkrét intézkedéseket társít a kormányhatározat.

Megjelent a rendelet: eddig tartanak az árstopok

Life.hu2022.09.30, 21:25

A benzin- és az élelmiszerárstop meghosszabbításáról döntött a kormány szeptember 17-én. A Magyar Közlöny csütörtök esti számában pedig megjelent az erről szóló kormányrendelet is. 

Súlyos betegségeket is okozhatnak egyes gyógynövény-készítmények, szigorodik a szabályozás

Gazdaság2022.07.19, 14:39

A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács már második alkalommal jelentette meg a Pirrolizidin alkaloidok a gyógynövénytermelésben című kiadványát, mely ingyenesen letölthető a szervezet honlapjáról. E vegyületek májkárosodást okoznak, és úgy kerülhetnek bele a gyógynövény- termékekbe, ha olyan gyomok, gyomdarabok keverednek betakarításkor a gyógynövények közé, amelyek tartalmaznak ilyen anyagokat. Fontos, hogy a megengedett határértékek júliustól változnak az Európai Unióban, de a tagállamok annál szigorúbb szabályokat is előírhatnak.

Fogy az idő: már csak 1 hétig lehet SZÉP-kártyával fizetni a boltokban

Life.hu2022.06.24, 09:06

Amennyiben a kormány nem tesz lépéseket a tavaly karácsonykor bejelentett rendelet meghosszabbítását illetően, július 1-től már nem lehet a pihenőkártyát élelmiszervásárlásra használni az áruházakban.

Így lehet kedvezményesen tankolni magyar rendszámmal a benzinkutakon

Gazdaság2022.05.28, 09:43

Ahogy az Origo arról beszámolt, a kormánydöntés értelmében új szabályok jelentek meg a hazai töltőállomások működtetésében. A korábban bevezetett üzemanyagárstop továbbra is érvényben van. Új elemként jelent meg viszont az, hogy május 27-től csak a magyar rendszámmal rendelkező autóba lehet az egyébként piaci árnál jóval olcsóbban tankolni. Az Origo megnézte, mivel találkoztak az autósok a töltőállomásokon.

Megjelent a Magyar Közlönyben a háborús veszélyhelyzetről szóló rendelet

Itthon2022.05.25, 00:21

Ahogy azt korábban Orbán Viktor bejelentette, a kormány az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet. Az erről szóló rendelet kedd este 11 óra után nem sokkal megjelent a Magyar Közlönyben. 

Végnapjaikat élik a vásárlókat megtévesztő leárazások

Gazdaság2022.05.23, 12:22

Május végén hatályba lép egy jogszabály-módosítás, amelynek következtében a kereskedelmi vállalkozásoknak a kedvezményes ár mellett fel kell tüntetni az elmúlt legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat is. Az árrendelet módosításának célja a kereskedők akciótartási gyakorlatának újraszabályozása és a fogyasztók megtévesztésének visszaszorítása, különös tekintettel az olyan országos kampányok során, mint például az év végi Black Friday.

Így érinti a SZÉP-kártyák használatát az élelmiszerár-stop meghosszabbítása

Gazdaság2022.04.29, 13:16

Ahogy arról az Origo beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök április 27-én jelentette be, hogy a kormány úgy döntött, július 1-ig érvényben marad a korábban bevezetett benzin- és élelmiszerárstop. A Magyar Közlönyben pedig megjelent az erről szóló kormányrendelet.

Itt vannak a maszkviselés új szabályai - Közölték, kinek lesz kötelező és kinek nem

Life.hu2021.11.20, 18:27

Megjelent és éjfélkor életbe is lépett a maszkiviselésről szóló rendelet. A részleteket az M1 Híradójában ismertették.

Fizetés nélküli szabadságra küldhetik azokat, akik a munkáltató kérésére sem veszik fel a koronavírus elleni védőoltást

Life.hu2021.10.29, 08:01

Megjelentek a Kormányinfón bejelentett védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek csütörtökön este a Magyar Közlönyben. November elsejétől ismét maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.

Hatályba lépett az új bortörvény

Gazdaság2021.08.16, 19:21

Augusztus 1-jén hatályba lépett az új bortörvény és két végrehajtási rendelete, a jelentős adminisztratív egyszerűsítéseket tartalmazó új borjogi szabályozás intézkedéseit csak 2022 augusztusától kell alkalmazni - jelentette ki Nagy István agrárminiszter. Az egyik, már most életbe lépő könnyítés jegyében a termelőknek – a régi szabályokkal ellentétben – immár analitikai és érzékszervi vizsgálat nélkül lehetőségük van a murci forgalomba hozatalára - olvasható az Agrárminisztérium sajtóközleményében.

Figyelem! Holnaptól hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos

Life.hu2021.07.12, 19:09

Hőségriasztást rendelt el keddtől Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Halasztott adófizetés, meghosszabbított törlesztési moratórium, változások a Széchenyi Pihenő Kártyánál

Gazdaság2021.06.10, 11:41

A koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindítás részeként, folyamatosan születnek olyan kormányzati döntések, melyek a talpra állást szolgálják, egyúttal a vállalatok és a családok életét is megkönnyítik. A Magyar Közlönyben június 9-én este több új, könnyítéseket tartalmazó rendelet jelent meg.

Mutatjuk mit érdemes tudni a színházak újranyitásáról

Unilife.hu2021.05.22, 10:44

Már kívülről tudod az összes Shakespeare-monológot? Mindegyik online előadást láttad minimum háromszor? Akkor számodra van egy jó hírünk! Május elejétől ismét lehet színházat látogatni.

Megjött a hivatalos rendelet: ez áll benne az enyhítésekről

Life.hu2021.04.24, 10:24

A mai naptól újabb enyhítések lépnek érvénybe hazánkban: rövidül a kijárási korlátozás ideje, este 11-től kell otthon lennünk. 

Így változik a SZÉP-kártyákon lévő pénz felhasználása

Gazdaság2021.04.16, 11:04

A lakossági fogyasztást serkentő, jelentős könnyítésről szóló kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben a SZÉP-kártyák felhasználhatóságára vonatkozóan.

Felfüggesztették az egynapos sebészeti ellátást

Itthon2021.03.05, 19:45

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elrendelte az egynapos sebészeti ellátások azonnali felfüggesztését.

Megjelent a falusi kisboltok támogatásának részleteit tartalmazó rendelet

Itthon2021.02.13, 14:37

Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet - közölte szombaton a Miniszterelnökség.

Mutatjuk, mennyi lesz februártól a minimálbér

Gazdaság2021.01.29, 09:22

Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forint, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forint - olvasható a csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben.

Koronavírus: tilos a tüzijáték szilveszterkor, hatalmas összegre büntethető az, aki mégis megteszi

Life.hu2020.12.16, 18:17

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az MTI-vel.

A veszélyhelyzeti rendeletek abban is segítenek, hogy senki ne essen el a családtámogatásoktól

Itthon2020.12.09, 10:34

Veszélyhelyzeti rendeletekkel segíti a kormány, hogy senki ne essen el a családtámogatások lehetőségétől a koronavírus-járvány miatt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

New York demokrata kormányzója be akarta záratni a templomokat, a Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a döntést

Nagyvilág2020.11.26, 23:43

Az amerikai legfelsőbb bíróság átmeneti időre felfüggesztette Andrew Cuomo, New York állam kormányzója rendeletét a templomok korlátozott látogathatóságáról, amelyet a politikus a koronavírus-járvány miatt rendelt el.

Szakmatanulás a pandémia idején

Unilife.hu2020.11.16, 20:27

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járvány terjedésének megfékezését szolgáló változtatásokra hívta fel a figyelmet a szakképzésben. Az intézkedések egyaránt szolgálják a tanulók és a veszélyeztetett korú vagy egészségi állapotú oktatók érdekeit.

Orbán Viktor: "Éjféltől az utcán is maszkot kell viselnünk"

Life.hu2020.11.10, 22:22

Orbán Viktor az m1 csatornán adott interjújában elmondta, eljött az idő, hogy a szigorításokat bevezessék, mert ha nem történik semmi, 50 százalék esély van az egészségügy összeomlására. Éppen ezért a maszkhasználatot is szigorították.

Megjelent az újabb rendelet az egészségvédelem érdekében

Itthon2020.11.04, 09:50

Megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az Orbán Viktor által tegnap bejelentett újabb szigorító intézkedésekről szóló rendelet. A részletekből kiderül többek között, hogy milyen céllal lehet csak közterületen tartózkodni éjjel, illetve hogyan lehet megszervezni a kulturális és sportrendezvényeket.

Donald Trump elnöki rendeletet írt alá az abortuszt túlélve születő gyerekek életének védelméről

Nagyvilág2020.09.26, 12:02

A Fehér Ház közleménye szerint a rendeletben az amerikai elnök utasította az emberi erőforrások és az egészségügy minisztériumát annak biztosítására, hogy az abortusz kísérletét túlélve születő gyerekek életét minden rendelkezésre álló orvosi eszközzel megvédjék.

Kétpolcnyi bort tört össze egy vásárló, mert dühös lett a koronavírus miatti szabályokra - videó

Nagyvilág2020.09.24, 09:55

Úgy felidegesítette magát egy nő a koronavírus miatt elrendelt szabályokon, hogy több tucat borosüveget lökött a földre a polcokról egy angliai üzletben, Lingfieldben. A nő heves kitörését a bolt kamerája is megörökítette. A felvételen tisztán kivehető, amint az üvegek csörömpölve zuhannak a földre, miközben a padlón szanaszét folyik a rengeteg alkohol. 

Az amerikai elnök a gazdaságot támogató rendeleteket írt alá

Gazdaság2020.08.09, 13:23

A gazdasági helyzet kezelésére négy rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök szombaton, beváltva azt a fenyegetését, hogy saját hatáskörében cselekszik, ha a kongresszus nem fogadja el koronavírus-járvány által megtépázott gazdaság ösztönzését célzó új csomagtervet.

Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése

Life.hu2020.08.06, 08:14

Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése - közölte a rendőrség szerdán a honlapján, hozzátéve: a fővárosban és több megyében továbbra is várják a jelentkezőket -írja az MTI.

Fontos módosítása jelent meg az utazási korlátozásokról szóló rendeletnek

Gazdaság2020.07.16, 08:19

A Magyar Közlönyben megjelent a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendelet módosítása. Ennek alapján előfordulhat, hogy egyes országok bizonyos térségeit járványügyi szempontból eltérően sorolja be az országos tisztifőorvos, mint az ország egészét.

Nagy változások az élelmiszerüzletek zöldség-gyümölcs osztályán

Gazdaság2020.06.29, 14:35

Július 15-étől a nem előrecsomagolt gyümölcsöknél és zöldségeknél kötelező feltüntetni a boltokban, hogy milyen országból származnak - ezt írja elő a június 26-án a Magyar Közlönyben megjelent agrárminiszteri rendelet. Továbbá a nem előre csomagolt sertéshúsnál már 2019 óta kötelező eredetmegjelölést a jövő hónap közepétől a baromfira, a kecskére és a birkára is kiterjeszti a jogalkotó.

Megszüntette a kormány az idősek vásárlási idősávját

Life.hu2020.06.18, 14:19

Szerda éjféltől lépett életbe az új rendelet, amely már nem tartalmazza a vásárlási idősávokat, amit azt jelenti, hogy ugyanúgy látogathatjuk az üzleteket, mint a járvány előtt.

Itt a rendelet, amiből kiderül, mi lesz a már befizetett utazások díjával

Gazdaság2020.05.28, 16:35

A Magyar Közlönyben már elérhető az a kormányrendelet, amely leírja, hogyan kell eljárni a korábban az utazó részéről már befizetett, de a koronavírus miatt meghiúsult utazások esetében.

Történelmi gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be a héten a kormány

Gazdaság2020.04.12, 12:09

A héten Orbán Viktor történelmi gazdaságvédelmi akciótervet mutatott be, kiderült, hogy miként módosul a költségvetés a koronavírus elleni harc ráfordításai miatt, és megjelentek a bértámogatási program részletei is. Emellett februárban emelkedett a hazai ipari termelés és a lakáspiacon pedig éledezik a kereslet.

Megszületett a rendelet a piacok korlátozásáról

Life.hu2020.04.10, 12:10

Az éjszaka a Magyar Közlönyben megjelent a kormánynak kijárási korlátozásokról szóló rendelete, amely tartalmazza a piacokra és a dohányboltokra vonatkozó új szabályokat is.

Ezekre figyeljen az egyes áruházláncoknál, ha vásárolni indul

Gazdaság2020.03.28, 15:32

Március 28-tól, szombattól hatályosak azok a legfrissebb kormányzati rendelkezések, melyeket a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében hoztak meg. A részletekről az Origo ebben a cikkében írt. Most azt mutatjuk be, milyen kéréseik vannak vásárlóikhoz az egyes magyarországi boltláncoknak a biztonságos kiszolgálás érdekében, akár azért, mert a vásárló idősebb korosztályba tartozik, akár másból kifolyólag.

Az új rendelet szerint mostantól bárki kiválthatja ismerőse, hozzátartozója gyógyszerét

Life.hu2020.03.13, 15:11

Egy új rendelet szerint mostantól bárki kiválthatja ismerőse, hozzátartozója gyógyszerét.

Itt vannak a kerti és a házi kutakra vonatkozó új szabályok

Gazdaság2019.12.16, 14:03

Belügyminiszteri módosító rendelet jelent meg a házi kutakra vonatkozó szabályozás egyes kérdéseire vonatkozóan. A módosítások már néhány hét múlva, azaz 2020. január 1-jén már hatályba is lépnek.

Trump az egyetemi antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá

Nagyvilág2019.12.12, 10:12

Donald Trump amerikai elnök az egyetemi Izrael-ellenes jelenségek és az antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá szerdán.

Érvénytelenítette a bíróság a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot újralétesítő rendeletet

Nagyvilág2019.11.29, 15:25

A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet.

Veszélyes helyzeteket idézhet elő az építkezéseknél egy rendelet-módosítás

Gazdaság2019.11.08, 14:25

A napokban olyan rendelet-módosítás történt, amely könnyíti az egyszerű bejelentéssel való építkezést. A Magyar Mérnöki Kamara azonban kifogásolja az új szabályozást, továbbá azt is, hogy a tervező mérnökök tevékenységi körét közvetlenül érintő szabályozás egyeztetésére nem került sor, így a kamarának nem volt lehetősége véleményének kinyilvánítására. Egyébként a Magyar Közlöny 2019. október 22-i számában jelent meg az egyszerű bejelentés intézményének felülvizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 244/2019. (X. 22.) Korm. rendelet.

Bekeményít az EU az online közvetítőkkel szemben

Gazdaság2019.08.29, 14:50

Az eddigieknél szigorúbb szabályok mellett, átláthatóbban kell működniük 2020 július 12-től a vállalkozások és fogyasztók közé ékelődő online közvetítő szolgáltatóknak. Nemrégiben lépett ugyanis hatályba az Európai Unió e kör tevékenységét szabályozó rendelete. Az online közvetítő szolgáltatóknak ennek megfelelően egy éven belül alaposan újra kell gondolniuk, milyen szerződéses feltételekkel működnek és megfelelő panaszkezelési rendszert is működtetniük kell üzleti partnereik számára.

Üzenet Putyinnak Zelenszkij rendelete

Nagyvilág2019.08.15, 09:30

Az ukrán állampolgárság megszerzésének egyszerűsítéséről szóló rendelettel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üzent Vlagyimir Putyin orosz elnöknek - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet külpolitikai elemzője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Így módosultak a közjegyzői díjak

Gazdaság2019.07.02, 14:15

A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni.

Kiderült, mennyi hosszú hétvégénk lesz 2020-ban

Life.hu2019.06.26, 16:32

Csupán 2 szombati munkanap lesz 2020-ban, négynapos hétvégére a karácsonyon és a húsvéton kívül pedig csak egyszer lesz példa. A Magyar Közlönyben megjelentek a hivatalos dátumok. 

Mutatjuk, mikor lesznek többnapos hosszú hétvégék 2020-ban!

Gazdaság2019.06.26, 11:46

A Magyar Közlönyben megjelent a vonatkozó rendelet, melyből kiderül, melyek lesznek a hosszú hétvégék 2020-ban. Jövőre a karácsonyon és a húsvéton kívül csak augusztus 20-a körül lesz négynapos hétvége. Ugyanakkor emiatt csak két olyan szombati munkanap lesz, amikor le kell dolgoznunk a szabadnapokat.

Fontos bejelentést tett az MNB, miközben januárban is nőttek a bérek

Gazdaság2019.03.31, 16:00

Magyarországon folytatódik a dinamikus bérnövekedés, emellett a munkanélküliség és a foglalkoztatás is sorra dönti a pozitív rekordokat. Jó hír az is, hogy a hulladékholdingnál véget ér a számlázási káosz, miközben az MNB pedig rendkívül fontos bejelentést tett.

Elfogadta a bankok kapzsisági illetékéről és más adóügyi intézkedésekről szóló rendeletet a román kormány

Nagyvilág2018.12.21, 21:47

Jövő év január elsejétől hatályos pénzügyi és adóügyi intézkedések egész sorát - köztük a bankok által fizetendő úgynevezett kapzsisági illeték bevezetését - tartalmazó sürgősségi rendeletet fogadott el a román kormány pénteken.

Jövőre az ideinél kevesebb hosszú hétvégénk lesz

Gazdaság2018.11.29, 12:51

Kevesebb változás lesz jövőre a naptár szerinti munkarendben, mint idén volt. Az első, ünnepnappal összefüggő hosszú hétvére március közepén, a március 15-ei állami ünnep kapcsán lesz, és később sem lesz belőlük annyi, mint idén. 

Két évvel kitolják a fúrt kutak bejelentésének határidejét

Gazdaság2018.11.08, 16:56

A kormány támogatja, hogy a fúrt kutak fennmaradási engedélyének beszerzési határidejét két évvel, 2020. december 31-ig meghosszabbítsák. A Fidesz azt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december elején fogadnak el. 

Szingapúr felszámolná a koporsóingatlanokat

Gazdaság2018.10.18, 21:39

Korábban megírtuk, hogy Hongkongban a magas ingatlanárak miatt százezrek élnek akkora lakásokban, ahová éppen csak befér egy ágy. Hasonló a helyzet Szingapúrban is, ahol az új ingatlanokat a kivitelezők már eleve úgy tervezték meg, hogy minél több lakás legyen benne, még ha az ott élők számára ez embertelen körülményeket is teremt. Egy új rendelet azonban megtíltja az ingatlanfejlesztőknek a lakóházak ilyesfajta túlzsúfolását.

Fenekestül felforgatja az Unión belüli vásárlásokat egy rendelet

Gazdaság2018.07.23, 13:54

Az EU hosszas tárgyalások után fogadta el az ún. geo-blocking rendeletet, amely decembertől szigorítja a vevők indokolatlan hátrányos megkülönböztetésének tilalmát, legyen szó kereskedelmi értékesítésről, az árazásról, vagy az értékesítési és fizetési feltételekről.

Megjelent az étel- és italautomatákról szóló rendeletek módosítása

Gazdaság2018.06.29, 22:10

Megjelent az étel- és italautomaták üzemeltetéséről, valamint az automata felügyeleti egység beszerzéséhez nyújtandó támogatásról szóló rendeletek módosítása. A jogszabály-módosítások célja, hogy minden jogkövető vállalkozás megkaphassa az állami támogatás maximális összegét, és a hagyományos nyerstej-automaták továbbra is kiszolgálják a friss, termelői tejet kedvelő fogyasztókat.

Új önkormányzati kedvezményeket vehetnek igénybe a vállalkozások

Gazdaság2018.06.26, 12:37

A jelenleg is elérhető kedvezmények mellett adómentességet vagy adókedvezményt állapíthatnának meg a helyi önkormányzatok új rendeletekben a vállalkozó azon beruházásának értéke vagy annak egy része után, melyet a vállalkozó az adóévben helyezett üzembe.

Medvetámadások: még mindig nem lehet kilőni a székelyföldi medvéket

Itthon2017.08.09, 14:41

Még mindig nem írta alá a román környezetvédelmi miniszter, Gratiela Gavrilescu a medvék kilövésére vonatkozó rendeletet, pedig a saját maga által megadott határidő is lejárt - olvasható a kronika.ro-n

Feloszlattak egy muszlim szervezetet Indonéziában

Nagyvilág2017.07.19, 08:34

Az indonéz kormány egy olyan muszlim szervezetet oszlatott fel végül, mely működésének célja az volt, hogy egyetlen kalifátusban egyesítse az iszlám híveit világszerte.

Konzultáció után a rend és a közbiztonság a cél Józsefvárosban

Itthon2017.06.07, 19:57

A józsefvárosi képviselő-testület olyan szabályokat fogadhat el csütörtökön, amelyek kapcsán javul a közbiztonság. A szabályokról a lakók véleményét is kikérték. A konzultációban részt vevők 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szigorítás kell az éjszakai élettel kapcsolatban. A játszóterek használatáról szóló szabályok kapcsán Kocsis Máté azt mondta, hogy erre az életszerűség miatt van szükség, mert nem felnőtt emberekre tervezték a játékokat.

A kormány, rendeletben szabályozná a villanyautók töltésének díját

Gazdaság2017.05.04, 10:36

Május 8-ig lehet a kormány hiavtalos honlapján véleményezni az új rendelettervet, miszerint nyomon követnék és szabályoznák az elektromos autók töltéséért beszedhető díjak kiszámítását. 

Új rendeleteket hoztak az USA-ban az illegális bevándorlás ellen

Nagyvilág2017.02.21, 20:43

Az amerikai belbiztonsági miniszter nyilvánosságra hozta az illegális bevándorlókra vonatkozó szabályokat szigorító új irányelveket, amelyek felgyorsítják az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodók kitoloncolását.

Pearl Harbor után internálták az amerikai japánokat

Tudomány2017.02.20, 12:17

Az amerikai japánok vasárnap emlékeztek meg arról, hogy a Japánnal akkor háborúban álló Egyesült Államok kormányzata 75 évvel ezelőtt döntött arról, hogy internálótáborokba zárja az Amerikában élő japán származású embereket.

Döntöttek a turizmus korlátozásáról Barcelonában

Travelo2017.10.13, 11:45

Döntöttek a turizmus korlátozásáról Barcelonában.

Az Alkotmánybíróságtól remélnek segítséget a kéményseprők

Itthon2016.06.13, 13:23

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az eddig évente végzett kéményellenőrzések két évre történő ritkítása miatt - jelentette be a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke hétfőn, Budapesten a Belügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón.

Egész Tunéziában kijárási tilalmat rendeltek el éjszakára

Travelo2017.10.16, 11:50

Péntektől kijárási tilalmat rendeltek el egész Tunéziában a hatóságok helyi idő szerint este nyolctól reggel ötig - közölte a belügyminisztérium, miután napok óta erőszakos tiltakozó megmozdulások zajlanak az észak-afrikai országban a munkanélküliség és az általános elégedetlenség miatt.

Micsoda? Tömeges kutyamészárlásra készülnek egy kínai városban

Life.hu2015.09.12, 09:26

A Jinan nevű kínai város egyik kerületében brutális rendeletet tettek közzé: minden kutyát el kell pusztítani.

George Clooney mindenkit figyelmeztet: maradjanak távol tőle!

Archívum2015.04.07, 16:14

Hatszáz dolláros büntetés vár arra, aki közel merészkedik George Clooney és felesége, Amal Clooney Como-i villájához.

Maximalizálják a tankönyvek árát

Gazdaság2015.03.13, 21:31

Az emberierőforrás-miniszter rendeletben szabályozta a legmagasabb fogyasztói árat, amellyel tankönyvek a köznevelési tankönyvjegyzékbe kerülhetnek. Balog Zoltán rendelete a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

Transzzsírstop! - Vége! Örökre elbúcsúzhatunk a csokis keksztől?

Life.hu2015.02.16, 17:55

Ismét középpontba került kedvenc témánk, a transzzsír. Az új szabály értelmében február 18-ától már nem kell rettegnünk a transzzsírral agyontuningolt élelmiszerektől.

December 13-tól új rendelet lép érvénybe a boltokban – Ezekre figyelj, amikor vásárolsz!

Archívum2014.12.12, 15:05

December 13-tól, azaz szombattól lép érvénybe az az új európai uniós rendelet, amely előírja a vásárlók megfelelő tájékoztatását az élelmiszerekről. Ennek egyik fontos elemét képezi az allergénekről történő tájékoztatás.

Kitilthatják Velencéből a gagyi gurulós bőröndöket

Travelo2017.09.28, 11:37

Kínai gagyival májustól már nem lehet végigdöngetni Velencén - már ha átmegy egy javaslat.

Juhé! Jövőre el leszünk kényeztetve hosszú hétvégékkel

Archívum2014.07.25, 15:12

Hét hosszú hétvége lesz jövőre – ez derül ki a nemzetgazdasági miniszter rendelet-tervezetéből.

Kevesebb sót és cukrot kapnak a bölcsisek

Archívum2014.06.06, 21:50

Az új közétkeztetési rendelet már a bölcsődékben is szabályozza a élelmiszereket azért, hogy a kicsik megfelelő minőségben és mennyiségben jussanak hozzá a fejlődésükhöz szükséges tápanyagokhoz.  

Nagyüzem volt a törvénygyárban

Itthon2014.04.04, 06:20

Soha még annyi kormányrendelet nem született március végéig, mint idén, közölte a Wolters Kluwer Kft. az általa üzemeltetett Jogtár adataira hivatkozva.

Kötelező lett a pneumococcus elleni védőoltás

Life.hu2014.04.01, 15:06

A kötelező oltási rend része lett a pneumococcus baktérium elleni oltás, amellyel középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg.

Oroszország elismerte a Krím önállóságát

Nagyvilág2014.03.17, 22:55

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a Krímet független államként elismerő rendeletet hétfőn - közölték orosz hírügynökségek a Kreml sajtószolgálatára hivatkozva. Az elnöki rendelet a Krím lakosainak 2014 március 16-án tartott népszavazáson kinyilvánított akaratát veszi figyelembe – áll a szövegben.

Jön az egészséges túró rudi és margarin?

Life.hu2014.02.18, 15:25

Végre Magyarországon is kötelezik a gyártókat, hogy csökkentsék az ételek transzzsírsavtartalmát. A margarin és a túró rudi is egészségesebb lehet.

Az olcsó alkoholnak is ára van

Archívum2012.12.20, 13:50

A szilveszteri buli közeledtével igen aktuális az alkoholfogyasztás. Skóciában például odági fajult a társadalom és az alkohol viszonya, hogy a kormány úgy döntött, közbeavatkozik.

A biztosítási lobbit sejtik az új rendelet mögött a taxisok

Auto2012.10.31, 11:44

Súlyosan diszkriminatívnak tartja a kormány honlapján megjelent új taxisrendelet-tervezetet az Országos Taxis Szövetség. Az utasonként letétbe helyezendő százezer forintos vagyoni biztosíték mögött biztosítási lobbit sejt a szervezet, amely az előírt műszaki feltételeket elfogadhatónak tartja.

Előző
  • 1
  • 2
Következő