Reményi Diana

címke rss
Folytatódik az úszóbotrány: röfögő disznóknak nevezte Turi György a női versenyzőket

Folytatódik az úszóbotrány: röfögő disznóknak nevezte Turi György a női versenyzőket

Röfögö disznóknak nevezte az úszóedző, Turi György azokat a női úszókat, akik túllépték a versenysúlyukat. A napokban kirobbant botránynak nincs tehát vége, újabb és újabb versenyzők állnak ki és mondják el, hogy milyen minősíthetetlen módszereket alkalmazott a Cárnak csúfolt edző Kőbányán.

Két magyar úszóezüst a vb zárónapján

Sport2003.07.28, 11:39

Két magyar ezüstérem született a barcelonai úszó-vb zárónapján. Előbb Cseh László ért célba másodikként az amerikai Phelps mögött 400 vegyesen, új Európa-csúcsot úszva, majd a nők ugyanezen versenyszámában Risztov Éva is második lett, az ukrán Klocskova mögött. A 400 női vegyes másik magyar résztvevője, Reményi Diana a hatodik helyen végzett.

Kovács Ági kilencedikként jutott a középdöntőbe

Sport2003.07.24, 11:50

Sikerrel vette az előfutamot Kovács Ágnes és Reményi Diana a 200 méteres mellúszásban, előbbi 2:29.74, utóbbi 2:29.79 perc alatt teljesítette a távot, s a kilencedik-tizedik idővel jutottak az esti középdöntőbe. Ott úszik majd Cseh László is, aki 200 háton 1:59.49 perccel az ötödik legjobb idővel került tovább. A 200 m férfi vegyes időfutamából Kerékjártó Tamás 2:02.32 perces eredménnyel biztosan úszott a középdöntőbe.

Risztov Éva újabb érmet nyerhet az úszó Eb-n

Boxutca2002.12.15, 13:50

Kovács Ágnes 100 mellen, Horváth Péter 100 háton már szombaton biztosította a helyét a riesai rövidpályás úszó Eb vasárnap délutáni, utolsó döntőiben, s a délelőtti előfutamok után csatlakozott hozzájuk 400 vegyesen Risztov Éva és Reményi Diana, 200 mellen Bodor Richárd is.

Lengyel Imre újra ezüstérmes, Kovács Ági újra negyedik

Sport2002.08.03, 19:49

Kovács Ágnes a negyedik, Reményi Diana az ötödik helyen végzett a 200 méteres mellúszás döntőjében. A győzelmet az idei ifjúsági Európa-bajnok osztrák Mirna Jukic szerezte meg.

Flaskayt és Güttlert csak az új világcsúcs előzte meg

Sport2002.08.02, 21:20

Fantasztikusan sikerült az 50 méteres mellúszás a magyarok számára a müncheni úszó Eb-n: Flaskay Mihály ezüst-, Güttler Károly pedig bronzérmet szerzett. Győzött az ukrán Oleg Liszogor 27.18 mp-es világcsúccsal.

Előző
  • 1
Következő