reklámköltés

címke rss

Álszentek: milliárdokat kapott az RTL és a Simicska-média

Most számon kéri az állami médiaköltéseket a Simicska Lajos tulajdonolta média, de a Magyar Nemzet, a nemrég Simicskához került Index, valamint a vállalkozóról korábban hallgató RTL-csoport arról már nem számol be, hogy ők maguk előbb a baloldali, majd a 2010 és 2014 közötti jobboldali kormányzás idején is nagy mennyiségben fogadtak be állami hirdetéseket - írja a pestisrácok.hu.

Autónként százezreket költenek reklámra

Gazdaság2016.02.07, 14:16

Minden egyes eladott autó mögött több százezer forintnyi reklámköltés van, sőt, van olyan márka Magyarországon, amely eladott autónként listaáron több mint 5 millió forintot költött erre a célra.

136 millió forint egy félperces reklámért

Tévé2015.09.30, 16:16

136 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetnie harminc másodpercért annak, aki a The Walking Dead szünetében akar hirdetni, de van ennél drágább műsor is az Egyesült Államokban.

Napi Gazdaság: Eltűnhetnek az utak mellől az óriásplakátok

Gazdaság2010.12.08, 16:11

A KRESZ módosítása után a közúttól 50 méterrel, míg az autópályától 100 méterrel távolabb lehet csak óriásplakátot elhelyezni, melyek méretét is csökkenteni kell. A változás átrendezheti a reklámpiacot - írja a Napi Gazdaság.

A vártnál kevesebb az olimpiai reklámbevétel

Gazdaság2004.09.14, 09:29

Nem hozott olyan mértékű növekedést az athéni olimpia a hirdetésköltésben, mint azt korábban várták. Az Aegis Group 46 országot felölelő kutatása szerint mindössze kilenc országban nőtt az olimpia miatti reklámköltés - írja a Világgazdaság.

3 milliárdra nőhet a hazai online reklámköltés

Archívum2004.08.18, 08:32

Idén Magyarországon 40-50 százalékkal is emelkedhet az online reklámköltés, és akár a 3 milliárd forintot is meghaladhatja. A bővülés első számú haszonélvezői a nagy portálok lesznek - írja a Világgazdaság.

Idén 15-16 százalékkal nőhet a reklámtorta

Archívum2002.06.25, 10:36

Az amerikai Zenith Media felmérése szerint 2002-ben a magyarországi reklámköltés 9,7 százalékkal haladja meg reálértékben a tavalyi szintet, ami az inflációval együtt 15-16 százalékos piacbővülést jelenthet - írta a Napi Gazdaság.

Az állam a harmadik legnagyobb hirdető

Archívum2002.05.28, 07:41

A kampányidőszakban az állam 2,7 milliárdos reklámköltésével a harmadik legnagyobb hirdetővé tornázta fel magát. Január elejétől április végéig a kancellária többet költött a Széchenyi terv, az MFB pedig az agrárhitel televíziós hirdetésére, mint például a Vodafone a Vitamax díjcsomag reklámfilmjére.

Előző
  • 1
Következő