reklámfilm

címke rss

Szorgalom, empátia, 400 reklámfilm és 20 év

Gazdaság2017.03.16, 16:18

A kilencvenes évek második felében úgy döntöttek, hogy önállóan hódítják meg a reklámszakmát. Arra még ők maguk sem gondoltak, hogy rögtön az első munkájukkal, vagyis a Vodafone bevezető kampányával elnyerik a reklámszakma legrangosabb nemzetközi díját a Cannes Golden Media Liont. Ezután jött egy mai napig töretlen sikertörténet: izgalmasabbnál izgalmasabb reklámkampányok, több száz reklámfilm, ikonikus jelmondatok és jelenetek, hatalmas márkanevek. Az idén húsz éves Republic Group csapata ma már több mint hetven főből áll. Barna Tamással és Fabricius Gáborral, az alapítókkal beszélgettünk.

Jennifer Aniston inkább átült a turista osztályra

[origo] utazás2016.10.06, 16:02

A tavalyi reklámfilm sikerén felbuzdulva az Emirates újabb klipet forgatott Jennifer Anistonnal. A színésznő most is egy csipetnyi humorral fűszerezve mutatja be az Airbus A380-as géptípust.

Julia Robertsszel forgatott a magyar színész

Life.hu2016.02.22, 17:30

A Voice egykori riportere, Bányai Miki a gyönyörű világsztárral szerepelt egy reklámfilmben.

A Fiat lefújja a Charlie Sheen reklámflimet

Auto2015.11.24, 15:35

A színész egy hete jelentette be, hogy HIV-pozitív, és azóta egyre kínosabb részletek szivárognak ki arról, milyen házibulikat tartott pornószínészekkel és mérhetetlen kábítószerrel. Úgy látszik, ez nem nyerte el az olasz autógyártó marketingeseinek tetszését, ami a reklámszlogen ismeretében főleg nem csoda.

Betiltották a reklámfilmet, amelyen meztelenül ugranak a vízbe

[origo] utazás2015.10.22, 19:58

A brit hatóság szerint a Hostelworld klipje veszélyes magatartásra bátorít.

Két férfi és három lány - kiakadtak az emberek a meleg apukák fotóin

Life.hu2015.01.23, 16:08

Kordale és Kaleb Lewis, valamint három tündéri kislányuk boldog családként átlagos életet élnek. Teljesen hétköznapinak nem mondhatóak mégsem, hiszen nem "szokásos" családmodellt alkotnak, ugyanis a lányoknak két apukája van. 

Scooter-slágerek és rapelő pénztáros - Most erről a beteg reklámról beszél mindenki

Archívum2015.01.06, 15:44

A német Edeka áruházlánc ismét egy zseniális reklámfilmet készített, amelynek főszereplője a Scooter frontembere, H.P. Baxxter. Kihagyhatatlan!

Jönnek a reklámfilmek a Spotify-on

Techbázis2014.09.08, 15:05

A reklámfilmek megjelenésével vagy az előfizetők, vagy a más szolgáltatókra átpártolók számát növelheti a Spotify.

Palvin Barbarában keressük a színésznőt

Film2014.07.22, 16:07

Tűkön ülve várjuk a Herkules csütörtöki premierjét, mivel már őrült kíváncsiak vagyunk Palvin Barbara színésznői debütálására. A 20 éves szupermodell Joseph Fiennes feleségét fogja játszani, a mükénéi királynét. Addig is, míg megláthatjuk, hogy fest Barbi a multiplex vásznon, a vele készített reklámokban keressük a színészi tehetség jeleit. A szoborszépség pogózik, cicit villant, rocksztárként őrjöng, valamint szerelmesen néz. A legügyetlenebb munkától haladunk a legszuperebbig.  

Berki: „Nekem jönnek a milliók, ha akarom, ha nem"

Life.hu2014.05.15, 14:01

Az Édes Élet celebje egy álláskereső reklámban vasalgat, és közben egy szál gatyában megmondja a tutit. Minden mondata súlyos. Nálunk kiverte a biztosítékot!

Már Antonio Banderas is Budapesten van!

Life.hu2014.04.02, 12:03

A középkorúan és szőrösen is szexi Antonio Banderast a Blikk kapta lencsevégre Budapesten. Ő nem a kémfilmben szerepel, reklámfilmet forgat nálunk.

Eva Longoria ide-oda ugrál Budapesten

Archívum2014.04.01, 16:32

A szép színésznő a magyar főváros nevezetességei előtt fényképezkedik. Nagyon cuki!

Így hagyta el az alsónadrágját David Beckham

Archívum2014.02.03, 16:06

Tetőkön futkározik, korláton ugrik át, majd egy óvatlan pillanatban az alsónadrágját is elhagyja. Elkészült David Beckham legújabb reklámvideója. Mindenképp látnod kell!

Dögös angyalok vették be Miamit

Archívum2014.02.01, 00:41

A gyönyörű Victoria's Secret modellek csábító fehérneműben ugrándoztak a floridai nyaralóhelyen egy reklámfilmforgatás kedvéért.

Brutális reklám az iskolakerülés ellen

Life.hu2014.01.31, 21:35

Sokkoló reklámmal hívja fel a figyelmet az iskolakerülés veszélyeire a Learn for Life. Figyelem, csak erős idegzetűeknek!

Így védekezz az ellenőrök ellen!

Life.hu2014.01.14, 16:49

Cuki reklámfilmmel népszerűsítik Hollandiában a tömegközlekedést. Nekünk inkább az jutott eszünkbe a vicces képsorok láttán, hogyan játszd ki az ellenőröket.

Pénisszel kíván boldog karácsonyt Miley Cyrus

Life.hu2013.12.02, 21:26

Új szintre lépett a tinisztár a botránykeltésben. És még csak le sem kellett vetkőznie hozzá.

Hobbitok és varázslók az új-zélandi reptéren

Life.hu2013.12.02, 22:57

"Középfölde közelebb van, mint gondolnád" - ezzel a szlogennel népszerűsíti a távoli kontinenst az Air New Zealand légitársaság.

Rablóknak hitték a fegyveres "sztárokat"

Life.hu2013.08.24, 20:12

Fegyveres rablóbandának hitte egy londoni járókelő Angelina Jolie, Arnold Schwarzenegger, Tom Cruise és Daniel Craig hasonmásait, akik egy reklámfotózás kedvéért pisztolyokkal a kezükben pózoltak a Temzén egy csónakban.

Dubaji reklámfilmben szerepel Kocsis Korinna

Life.hu2013.08.18, 00:37

Különleges partnert kapott Kocsis Korinna egy reklámfilmben, amely egy dubaji tévécsatornának készült.

Kate Hudson cuki unokaöccseivel pózolt

Archívum2013.08.06, 18:09

A színésznő testvére apróságaival forgatott egy reklámfilmet. Nagyon édesek együtt!

David Hasselhoff a szerelemre szomjazik

Life.hu2013.07.05, 19:03

Az egykori Baywatch sztár újabban egy jegeskávét reklámozó filmben vonaglik a tengerparton. A színész még hatvan évesen is jól rázza a csípőjét, és látszik, hogy élvezi a kamerák előtti szereplést.

A legnagyobb sajtómumusok között a bábjátékos Orbán

Itthon2013.06.21, 12:45

Rupert Murdoch amerikai sajtócézár és Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő mellet Orbán Viktor is megjelenik, mint a sajtószabadság fő ellenségei egy uniós aláírásokat gyűjtő reklámfilmben. A film készítői azt szeretnék, ha uniós szintű jogszabály garantálná a sajtószabadságot.

Mindenki Bradley Cooperét nyalná

Life.hu2013.05.07, 23:56

Szexi, kívánatos és nincs nő a földön, aki ne omolna azonnal a karjaiba. Ő Bradley Cooper a lazán leomló hajával, aki elbűvölő mosolya kíséretében azt is megmutatja, hogy nemcsak a mozivásznon, de dobozos fagyit majszolva is bárkit le tud venni a lábáról. Nem is akárhogy.   

Elhagyta családját Sarah Jessica Parker

Life.hu2013.05.05, 10:28

A Szex és New York színésznője egy kis időt szeretett volna egyedül tölteni, így nem vitte magával a családját Brazíliába, ahol egy reklámfilmet forgat éppen.

Már 45 millióan látták a táncoló babákat

Life.hu2013.05.03, 22:35

Óriási siker az ásványvízmárka legújabb reklámja.

Betiltották Keira Knightley reklámfilmjét

Life.hu2013.02.14, 17:51

Eltiltották a gyerekeket Keira Knightley fülledt képsoraitól. A színésznő parfümreklámja túl szexuálisnak találtatott.

Cici, popsi kint, indulhat a buli! - Bulvárkoktél

Life.hu2013.02.09, 14:08

Hétről hétre csak a cicik, a bimbók, a popsik és az egyéb olyan testrészek és testrések reflektorfényben való tündöklése áll a középpontban, melyeket korábban még óvatosan takargattunk. Most azonban már nincs díjkiosztó cickódömping vagy éppen véletlen szándékossággal kibukkanó mellbimbó nélkül. A Grammy-gála szervezői éppen ezért döntöttek úgy, hogy kitiltják a cickó- és popóvillantó rucikat az estélyről. Íme a Life.hu heti bulvárkoktélja.

Beckham egy szál alsóban fut hozzád legújabb filmjében - Videó!

Life.hu2013.02.07, 15:53

Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, február 6-án bárki csetelhetett David Beckhammel a neves ruházati cég Twitter oldalán. Mivel már jó ideje tart a közös együttműködés, a szexi sztárfocistát még arra is sikerült rávenni, hogy egy időre laptop mögé üljön.

Liptai Claudia és Tilla új szerepben

Life.hu2013.01.23, 13:23

A hetvenes évek mára kultikussá érett musicaljének, a Grease-nek képi világát idéző, mégis mai, trendi kisfilm készült A Nagy Duett sztárjaival. Az old timer autók között zajló forgatáson a műsorvezetők, Liptai Claudia és Tilla az ikonikus főszereplőpárost, Danny-t és Sandy-t alakította. Claudia észveszejtően szexi volt szűk, kacéran kigombolt fekete szerelésében.

"Csókolom! Ági van?" Régi idők legviccesebb reklámfilmjei

Life.hu2012.08.23, 22:52

Íme egy hangulatos összeállítás régi reklámfilmekből. Igazi csemege mindazoknak, akik emlékeznek még a Lottóra, a Trabantokra, a Compack müzlire, a Derby illatokra, valamint az Ági szörpre.

Taco Alaszkában: minden jó, ha a vége jó

Archívum2012.07.12, 09:01

 Az alaszkai Bethel lakosai megkapták a tízezer beígért ingyen tacót - a Taco Bell illetékesei pedig megörökítették a vérprofi PR húzást.

Antonio Banderas tíz napig Magyarországon van

Archívum2012.03.05, 15:13

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=LqQZX84LJxy1nSKx Antonio Banderas felolvassa József Attila Tiszta szívvel című versének spanyol fordítását a Friderikusz Show-ban

Marion Cotillard totál bevadul - videó

Archívum2011.12.14, 13:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UiZlhFYPtlclEBjK

Scarlett Johansson csókolózásra szereti használni az ajkát - videó

Archívum2011.10.25, 11:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2N3Is3hTxAXKYiAT   Scarlett bodorított haja a fenti videóban kissé furcsának tűnik, de még szokatlanabb az a sötétre festett, frufrus frizura, amit az alábbi fotókon visel. A képek Jonathan Glazer Under the Skin című filmjének forgatásán készültek. A sci-fiben Johansson egy űrlényt játszik, aki vonzó női testbe bújva csábítja el áldozatait, akiket aztán meggyilkol.

Charlize Theron érzékien riszál - videó

Archívum2011.09.06, 17:54

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=iLy4DGptytCW5kNf

Hugh Jackman almát rágcsál az Egyetem téren

Film2011.09.02, 16:05

Hugh Jackman (Kate és Leopold, X-Men-filmek, Ausztrália) csütörtöktől egy reklámfilmet forgat Budapesten. A negyvenkét éves ausztrál sztár tegnap a belvárosban forgatott: kocogott a Szabadság hídon és almát rágcsált az Egyetem téren. A Blikk értesülései szerint a következő napokban vidéken folytatódik a munka. Jackman főszereplésével már több Lipton jegesteareklám készült, a lap szerint a most forgó reklám is ezt a terméket hirdeti. Állítólag a színész magával hozta Magyarországra Oscar Maximillian nevű tizenegy éves kisfiát is. Nézz képeket a Budapesten forgató Hugh Jackmanről! Hugh Jackman a Szabadság hídon kocog a rekllámban ...

Hugh Jackman Budapesten

Archívum2011.09.01, 14:18

Egy reklámfilm forgatására Budapestre érkezett szerdán Hugh Jackman ausztrál színész.

Messi a pingpongasztalnál sem tud kibújni a bőréből - videó

Sport2011.05.01, 13:34

Lionel Messi nem csak tudásban, népszerűségben is a top 3-ban van a futballisták között, így nem csoda, hogy több cég is őt választotta reklámfilmjéhez. A Barcelona argentin sztárja legutóbbi szereplése alkalmával olyan oldalát mutatta meg, amit eddig nem ismertünk: egy kínai asztaliteniszezővel ütögetett, de nem bírta megállni, hogy lábbal ne érjen a labdához.

Ebből élnek a magyar filmesek

Film2011.04.01, 20:54

A "Nem ugrunk le egy sörért?" poénnal végződő reklámra sokan emlékeznek, de azt nem mindenki tudja, hogy ez a spot Antal Nimród munkája. Bemutatjuk híres magyar játékfilmesek legkedvesebb reklámjait, és a rendezők még el is mesélik, hogy mit tanulhat vagy nem tanulhat egy filmes a reklámfilmkészítésből.

Bürokratikus vesszőfutás a református kampányfilmben

Kultúra2011.03.19, 13:44

Rendhagyó reklámfilmmel szólított fel az adó egy százalékának felajánlására a Református Egyház. A borús képi világú, fiatalokra optimalizált mobiltelefon-kampányt idéző negatív utópiát Gács Tamás fotós rendezte, és nem aratott osztatlan sikert az egyházközösségen belül. Sokaknak épp bátorsága miatt tetszik, többen azonban nem értik az üzenetét. Több csatorna visszautasította a sugárzást.  

Sok pénzért adják el magukat a sztárok!

Life.hu2011.01.20, 10:45

Ma már senki sem döbben meg azon, ha egy mosószerreklámban kedvenc színészét látja viszont.

VV Olivér, a mókamester - videókkal!

Life.hu2011.01.05, 14:24

Rábukkantunk néhány vicces videóra, melyekben a villa mókamestere, Olivér igazán formában van.

Így reklámozzák Amerikában az új Fiat 500-ast

Auto2010.11.23, 21:48

Nem mindegy, hogyan éljük az életünket, állítja a Fiat 500 első Amerikában vetített reklámja. A retróminit életstílus-autóként próbálják megszerettetni a tengerentúlon.

Előző
  • 1
  • 2
Következő