rejtvény

címke rss

Felismeri gyerekkori fotóján a kedvelt színészt?

Tévé2021.08.13, 16:00

Egy ismert amerikai színész a középső gyerekek nemzeti napja alkalmából tett ki az Instagramra egy fotót, amelyen két lánytestvére között látható gyerekként, a kép mellett pedig azon elmélkedett, hogy őt semmilyen hátrány nem érte amiatt, hogy középső gyerek volt. De vajon ki lehet ő? Ma már 47 éves, a nagy többség egy 2015-ben indult vígjátéksorozatból ismerheti, amelyben kilenc évadon keresztül játszott – de egyébként rendezett is két filmet, zenél is, legutóbb pedig Al Pacino oldalán láthattuk egy másik sorozatban. Természetesen a fotón is a középső gyereket kell nézni.  

Felismeri gyerekkori fotóján a világhírű énekesnőt?

Tévé2021.08.09, 16:35

Egy világhírű énekesnő Instagram-oldalán találtunk egy fotót, amelyen még csecsemőként látható az édesapjával, úgy tűnik, nagyon örül a tőle kapott puszinak. A sztár ma már 36 éves, tizenháromszor jelölték Grammy-díjra – de eddig még egyszer sem kapta meg –, egy-egy vendégszerepben az Így jártam anyátokkal című sorozatban, illetve a Zoolander 2-ben is megjelent, a vőlegénye pedig egy híres színész. Ki lehet ő?

Felismeri gyerekkori fotóján a magyar sztárt?

Tévé2021.07.17, 13:07

Egy magyar sztár feltett magáról az Instagramra egy fotót, amelyen még kislányként látható, ezzel kívánt jó hétvégét a követőinek. Szépségkirálynőként, modellként és műsorvezetőként is ismerheti, ma már egyébként 42 éves, jelenleg a második gyerekét várja. Rájött, hogy ki van a képen?

Lehetetlen felismerni gyerekkori fotóján a világhírű énekesnőt

Tévé2021.06.27, 14:06

Egy világhírű énekesnő a saját születésnapján mutatott magáról egy gyerekkori képet, amelyen aligha ismerné fel bármelyik rajongó. 28 éves lett egyébként, két Grammy-díja van, több mint húsz zenei világrekordot tart, és 246 millió követőjével ő jelenleg a legnépszerűbb nő az Instagramon, a férfiak közül is csak Cristiano Ronaldo és Dwayne Johnson előzi meg. Rájött, hogy kiről van szó?

Felismeri gyerekkori fotóján a világhírű színésznőt?

Tévé2021.06.18, 12:48

Egy világhírű színésznő az Instagramon mutatott magáról egy fotót, amelyen hétévesen, két rák társaságában látható. De vajon ki lehet ő? Ma már 45 éves, 2006-ban Oscart kapott, majd 2014-ben is jelölték a díjra, újabban viszont már inkább tévésorozatokban játszik, jelenleg a The Morning Show-ban szerepel. Rájött, hogy kiről van szó?

Felismeri gyerekkori fotóján a világhírű színésznőt?

Tévé2021.05.16, 17:37

Egy világhírű színésznő kitette az Instagramra egyik gyerekkori fotóját, amely a képaláírás szerint 1987-ben készült. Ki lehetett ez a mosolygós kislány? Ma már 45 éves, 2006-ban Oscart kapott, majd 2014-ben is jelölték a díjra, újabban viszont már inkább tévésorozatokban játszik, jelenleg a The Morning Show-ban szerepel. Rájött, hogy kiről van szó?

Felismeri gyerekkori fotóján a világhírű színésznőt?

Tévé2021.05.07, 23:01

Egy világhírű színésznő Throwback Thursday-t, visszaemlékezős csütörtököt tartott, ennek alkalmából tett ki magáról az Instagramra egy fotót, amelyen hétévesen látható egy kisfiú, vélhetően az osztálytársa oldalán. "Már hétévesen is volt terve" – írta a kép mellé, de vajon ki lehetett ez a céltudatos kislány? Ma már 45 éves, 2006-ban Oscart kapott, majd 2014-ben is jelölték a díjra, újabban viszont már inkább tévésorozatokban játszik, jelenleg a The Morning Show-ban szerepel. Rájött, hogy kiről van szó?

Felismeri gyerekkori fotóján a világhírű színésznőt?

Tévé2021.03.20, 14:02

Egy világhírű színésznő kitett az Instagramra egy fotót, amelyen kislányként, cserkészegyenruhában látható: büszkén álldogál, miután a csapatából ő adta el a legtöbb süteményt. Ma már 44 éves, 2006-ban Oscart kapott, majd 2014-ben is jelölték a díjra. Újabban inkább már tévésorozatokban szerepel, jelenleg a The Morning Show-ban. Rájött, hogy kiről van szó?

Felismeri gyerekkori fotóján a világhírű színésznőt?

Tévé2021.03.16, 22:18

Egy világhírű színésznő 46 éves lett, ebből az alkalomból osztotta meg egy gyerekkori fotóját az Instagramon. Annyit még elárulunk róla, hogy 2018-ban született az első gyereke, mostanában producerként is dolgozik, annak idején pedig a Született feleségek-ben láthattuk hosszabban. Rájött, ki ő?

Felismeri gyerekkori fotóján a világhírű színésznőt?

Tévé2021.02.25, 17:50

Egy világhírű színésznő kitett magáról az Instagramra egy fotót, amelyen gyerekként látható egy kerti karosszékben. Felismeri a kép alapján? A haja árulkodó lehet, de egyébként ma már 53 éves. 2003-ban megkapta az Oscar-díjat, miközben Golden Globe-ot és Emmyt is nyert, és annyit még érdemes róla tudni, hogy az első férje híres színész, a mostani pedig zenész.