Rejtő Jenő

címke rss

Rejtő Jenő szabadon felhasználható

Itthon2014.01.02, 15:10

Rejtő Jenő a legismertebb név azon a listán, amelyre azok a magyar szerzők kerültek, akiknek műveire január 1-jével lejárt a szerzői jog, vagyis közkinccsé váltak. De mostantól szabadon felhasználhatók Bálint György író, Harsányi Zsolt író, dalszövegíró, Hegedüs Gyula író művei is, vagyis ezeket a jogutód engedélye nélkül is ki lehet adni vagy például megfilmesíteni.

Humoros, "idevalósi" képregény kéne a magyaroknak

Szórakozás2010.12.14, 09:13

Bayer Antal, a Képregényszövetség elnökségi tagja szerint már minden fontos képregénytípusból bejöttek a nagy nemzetközi címek, itt az idő, hogy a magyar alkotók álljanak elő a farbával. Szerinte a hazai témájú, önéletrajzi vagy szatirikus képregény lenne sikeres itthon. Bárány Ferenc, a Watchment, a Sandmant és a Hellboyt kiadó Cartaphilus munkatársa pedig elmondta, a következőkben Alan Moore egy másik legendás képregényének kiadásával kacérkodnak. Egy kis cég (Míves Céh) és egy nagy (Cartaphilus-Alexandra) képviselője - egyben a képregényes szakma két régi motorosa - beszélgetett velünk arról, mi lenne jó a hazai piacnak. Közben mmegtudtuk, ...

Olcsó zsebkönyvsorozat indul Rejtő Jenő és Agatha Christie műveiből

Szórakozás2010.10.13, 14:38

A filléres zsebkönyvek hagyományát akarja feléleszteni közösen az Alexandra Kiadó és a Népszabadság: október 13-án két olcsó könyvsorozatot indítanak útjára Rejtő Jenő és Agatha Christie húsz-húsz válogatott művéből. A borítókat a Kistehén figura kitalálója, Igor Lazin grafikus tervezte, a könyveket zsebbe süllyeszthető méretben, papírkötésben fogják kiadni. Az első kötet bevezető ára 290 Ft lesz, a későbbieket 850 Ft-ért lehet megvásárolni. A ponyva királyai fantázianevet viselő sorozat október 13-án Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című kötetével indul, utána pedig felváltva jelenik meg szerdánként Agatha Christie krimijeivel. ...

Pálfi György Scarlett Johanssonnal forgatná A szőke ciklont

Film2009.07.13, 16:13

A Filmvilág blogján keresztül értesültünk a Film New Europe-honlapon pénteken megjelent a hírről, hogy Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod) két másik filmterve mellett Rejtő Jenő A szőke ciklon című regényét szeretné megfilmesíteni. A producer, Váradi Gábor közlései alapján készült cikk szerint A szőke ciklon lehet Pálfi következő nagyjátékfilmje, amelyet angol nyelven forgatna ismert angol vagy amerikai színészek főszereplésével Nagy Britanniában, Franciaországban és Észak-Afrikában. A női főszereppel kapcsolatban felmerült Scarlett Johansson neve is. Scarlett Johansson Pálfi György A cikk szeriint ...

A Sziámi-öböl - a hét műholdképe

Tudomány2007.12.10, 18:57

A Sziámi-öböl Délkelet-Ázsiában a világűrből is látnivalók sokaságát kínálja. Heti műholdképünk leglátványosabb vízrajzi objektuma a hatalmas Tonlé-Szap mocsárvidék, amely Rejtő Jenő Az elveszett cirkáló c. könyvében is szerepet kap: itt feneklik meg Piszkos Fredék elkötött hadihajója.

Eltűnt Rejtő, visszajön József Attila

Archívum2007.12.04, 16:08

Néhány napja levetette a Kossuth kiadó Rejtő Jenő hangoskönyvetit a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) polcairól - december végén azonban visszakerülhetnek József Attila művei, mert megszűnik a szerzői jogvédettség. Helycserék a virtuális világban.

Gorcsev Iván ma Audit hajtana?

Auto2007.11.18, 01:20

A tizennégy karátos autó manapság egy Audi TT Roadster is lehetne. Ehhez azonban az kellene, hogy Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál fiatal alkotóként részt vegyen azon a képregény-pályázaton, amelyet együttműködésben írt ki egy autóforgalmazó cég és egy kortárs művészeti galéria.