Reggeli (tévéműsor)
címke rss- kapcsolódó címkék:
- RTL Klub
- média
- tévé
- Lilu
- Kiss Ramóna
- legfrissebb
- legrégebbi
Járai Mátét anyagilag is megviselte az eltiltás: kiderült, mikor térhet vissza a képernyőre
Két hónapra eltiltották munkájától Járai Mátét. Az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik házigazdája ugyanis egy másik produkcióban olyan dolgokról lebbentette fel a fátylat, amelyekről nem lett volna szabad beszélnie.
Felállt az RTL Híradójának népszerű arca: többet nem láthatjuk már a hírműsorban
Az RTL egyik meghatározó híradósa a hétvégén befejezte a munkát, a stáb pedig élő adásban búcsúztatta a képernyőst, akit több mint nyolc éven át láthattak a nézők a pult mögött.
Brutál dekoltázzsal indította a hetet Szabó Zsófi - Fotó
Szabó Zsófi igazán kitett magáért ezen a ködös novemberi hétfőn.
Távozik az RTL műsorvezetője - Közleményt adott ki a csatorna
Lakatos Márk közel 5 évig volt tagja a Reggeli csapatának, most azonban távozik.
Elzavarták Lakatos Márkot
Lakatos Márk nem vezeti tovább a Reggelit, közel öt év után megvált tőle az RTL Klub.
Lakatos Márk számára derült égből villámcsapás volt az elbocsátása a Reggelitől
November 24-én jelentette be az RTL, hogy elküldi a Reggeli műsor egyik műsorvezetőjét, Lakatos Márkot. A stylist nem számított a csatorna döntésére.
Nádai Anikó hamarosan visszatér a képernyőre: elárulta, melyik műsorban lesz látható
Nem sokkal azután, hogy elindult a ValóVilág idei, immáron tizenegyedik évada, Nádai Anikó bejelentette, hogy kiszáll a produkcióból.
Összeboronálták a kommentelők Szabó Zsófit és jóképű kollégáját
Meglepő hozzászólások árasztották el Szabó Zsófi Instagram-oldalát. A csinos műsorvezető több fotót is posztolt, melyeken kollégájával látható, és sokak szerint olyan jól mutatnak egymás mellett, hogy akár járhatnának is.
Itt a nagy bejelentés: Nádai Anikó újra képernyőn, és már azt is tudni, hol lesz látható
A műsorvezető, akit egykoron a ValóVilágban ismerhetett meg a közönség, túl korán tért vissza a munka világába. Mint elmondta, nem tudta összeegyeztetni a késő esti tévézést és a gyermeknevelést: sem nagyobbik fiára, sem a nemrég született, már négy hónapos babájára nem jutott elég ideje.
Távozik az RTL műsorvezetője a képernyőről: Járai Máté közel két év után búcsúzik
Járai Máté közel két év után távozik a Reggeli csapatától. A csatorna Instagramon jelentette be a változást.