reformcsomag

címke rss

Négymilliárdos bevételt hoznak az új intézkedések Görögországban

A görög parlament által szerda éjjel elfogadott intézkedések hatására 2016 végéig négymilliárd eurós pluszbevételre tesz szert a költségvetés, de egyúttal jelentősen emelkednek az árak is a görög kereskedelmi kamara becslése szerint.

Egyre feszültebb a helyzet a görög kormánypártban

Gazdaság2015.07.13, 20:38

A kisebbik görög kormánypárt bejelentette, hogy nem tudja támogatni a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást, ugyanakkor nem tervezi a kormánykoalícióból való kilépést. A javaslatcsomag ellen foglaltak állást az Alexisz Ciprasz kormányfő vezette Sziriza párt szélsőbaloldalinak tartott platformjának tagjai is.

Orbán: Szomorú az euró állapota

Archívum2011.06.24, 13:11

Az uniós tagországok azt várják Athéntól, hogy napokon belül véglegesítsék az újabb reformprogramot. Orbán Viktor szerint a görögöket egy jó kormány vezetheti ki a válságból, a siker pedig mindannyiunk közös érdeke. A magyar miniszterelnök szerint az euró állapota szomorú.

Külföldre engedné a kubaiakat a havannai kormány

Nagyvilág2011.05.09, 18:44

A kubai kormány reformcsomagja ötven év után újra lehetőséget adna arra, hogy a közép-amerikai ország állampolgárai külföldre utazhassanak.

Halk ütésekkel görgeti Navracsics a nagy reformcsomagot

Itthon2011.03.18, 08:07

Az egyik legfontosabb kormányzati feladatot kapta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azzal, hogy Orbán Viktor rábízta az egész évet átfogó reformtervek végrehajtásának összehangolását. Egy kormányzati forrás szerint "neki kell ütnie" az egyes minisztériumokat, akiknek vezetőivel hetente átbeszéli a dolgokat. Egyelőre ugyanakkor komolyabb drámák nélkül zajlik a munka, és ha hiba csúszik a gépezetbe, azért sem feltétlenül a kormányfőhelyettes fog felelni.

Ahol a munkaügyi központ a legjobban fejlődő cég - Mire jut Orbán az állásteremtő tervekkel?

Itthon2011.03.16, 10:06

Nagyratörő állásteremtési tervekkel állt elő a kormány, a lecsúszott falvakban azonban minden elképzelésre jön egy kétkedő válasz. Mit ér majd a képzés, ha így is sorban állnak a munkáért? Milyen hatása lesz annak, ha kevesebb ideig jár a munkanélküli segély? Az [origo] az Alföldön tesztelte az Orbán-kormány terveit.

Moody's: Két kockázata van a magyar reformcsomagnak

Gazdaság2011.03.03, 21:32

A héten bejelentett reformintézkedések megerősítik Magyarország jelenlegi adósbesorolását, miközben a negatív kilátás továbbra is fennálló kockázatokat tükröz - mondta a Moody's hitelminősítő intézet alelnöke a Reutersnak.

Tiltakoznak a tűzoltók a korkedvezményes nyugdíj eltörlése miatt

Itthon2011.03.03, 19:13

Tiltakoznak a tűzoltók, a rendőrszakszervezetek és a belügyi dolgozók is a kormány terve ellen, amellyel a nyugdíjkorhatárokat módosítaná. A kedden bejelentett reformcsomag, a Széll Kálmán-terv szerint ugyanis megszűnik a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíja.

Orbán szólt, hogy később száll be a reform magyarázásába

Itthon2011.03.10, 13:17

Látványosan kimaradt a kormány régóta várt reformterveinek ismertetéséből Orbán Viktor miniszterelnök, kormányzati források szerint azonban később ő is részt fog venni az elemzők által hűvösen fogadott csomag kommunikálásában. Az [origo] információi szerint Orbán már hétfőn közölte a képviselőkkel, hogy egyelőre kivár, és csak akkor száll be, ha "eljön az ideje".

Segély rövidebb ideig, szűkülő kedvezmények - részletek a kormány reformterveiről

Itthon2011.03.11, 13:51

Többek között a munkanélküli segély idejének jelentős csökkentését, a közlekedési kedvezmények szűkítését tervezi a kormány, amely kedden délelőtt jelenti be részletes reformcsomagját. Orbán Viktor hétfőn este beszélt a kormánypárti frakciók előtt a tervekről, és konkrét számok említése nélkül azt mondta, hogy az intézkedésekkel az a cél, hogy minél több embert tereljenek a munka irányába. Az [origo] információi szerint felmerült a bankadó meghosszabbítása is, a nagyobb rendszerek átalakításáról azonban későbbre halasztották a döntéseket.

Így akar spórolni a kormány - percről percre a reformcsomagról

Itthon2011.03.01, 13:05

Az államadósság csökkentése a legfőbb célja a Matolcsy György gazdasági és Navracsics Tibor közigazgatási miniszter által kedden bejelentett strukturális reformtervnek. A kormány egy negyven oldalas, huszonhat pontból álló dokumentumot dolgozott ki, amelyből többek között az derül ki, hogy megszüntetnék a korkedvezményes nyugdíjat, növelnék a közfoglalkoztatást, és bevezetnék az elektronikus útdíjat. Kövesse a bejelentést percről percre frissülő tudósításunkkal!

Csalódással fogadták elemzők a kormányzati reformcsomagot

Itthon2011.03.11, 13:48

Nem elég részletes, jellemzően rövid távú intézkedésekből áll, a bevételi tervek bizonytalanok, a kiadáscsökkentés nem elég bátor - így reagáltak az [origo] által megkérdezett elemzők a kormány kedden bejelentett reformlépéseire. A reformcsomaggal kapcsolatos aggályokat jelzi, hogy a tervek nyilvánosságra hozatala után lejtőre került a forint, és estek a gyógyszeripari részvények a tőzsdén.

További bankadóval, kedvezmények nyirbálásával állt elő a kormány

Itthon2011.03.10, 13:11

"Kíméletlen" reformokat ígért a következő másfél-két évre Matolcsy György gazdasági miniszter azon a hatalmas érdeklődés által övezett tájékoztatón, amelyet a kormány átalakítási terveiről tartottak kedd délelőtt. A reformtervekről kevés részleteket árultak el, de azt megerősítették, hogy megszűnnek nyugdíjkedvezmények, felülvizsgálják a rokkantnyugdíjazás rendszerét, és bevezetik az elektronikus útnyilvántartási díjat. Matolcsy közölte azt is, hogy meghosszabbítják a bankadót, és a tervekkel ellentétben nem csökkentik az általános társasági adót.

Hűvös derűlátással várják közgazdászok a kormány reformcsomagját

Gazdaság2011.03.01, 09:56

Nem várnak eget rengető bejelentéseket az [origo] által megkérdezett elemzők és közgazdászok a kormány keddi reformtájékoztatójától, sőt, többen azon sem csodálkoznának, ha hiányoznának a konkrét számok a bejelentésekből. Szerintük a legnagyobb megtakarításra a gyógyszerkasszánál lehet számítani, és fűnyírásszerű költségcsökkentés helyett inkább ösztönzőkre épülhet a reformcsomag.

Adóssághalommal küzdött az reformcsomag névadója, Széll Kálmán is

Itthon2011.03.10, 13:14

A dualizmus korának pénzügyminiszteréről, Széll Kálmánról nevezte el új gazdasági reformprogramját a második Orbán-kormány. A választás szimbolikus, hiszen Széll egy zűrzavaros, gazdaságilag is nehéz időszak után vette át az ország pénzügyeinek irányítását, és időnként a kormányfővel szemben is keresztülvitte akaratát, bár egy történész szerint későbbi miniszterelnöki éveit csak a Széll-csend korszakaként emlegették.

Morgan Stanley: 600-800 milliárdos megszorítást várnak a magyar kormánytól

Gazdaság2011.02.28, 14:51

A nemzetgazdasági miniszter kedden ismerteti a kormány reformprogramját, londoni felzárkózó piaci elemzők egy 600-800 milliárd forint összértékű konszolidációs csomag bejelentését várják.

Orbán beszédével kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka

Itthon2011.02.14, 08:20

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése. Orbán Viktor a várakozások szerint részleteket is elárul a kormány gazdaságpolitikai reformcsomagjáról. A hétfői ülésen akár el is fogadhatják a tűzvédelmi törvény diszkótragédia után kezdeményezett módosítását, de napirendre kerül a monetáris tanács tagjainak megválasztásáról szóló szabályok megváltoztatása is.

Tízezrek tüntettek az olasz oktatási reform ellen

Nagyvilág2008.11.14, 19:34

Rómában és több olasz nagyvárosban is hatalmas tömegek tiltakoztak a megszorításokat tartalmazó oktatási reform ellen. A reformcsomag keretében többek között pedagógusok tízezreit bocsátanák el.

Magyarországgal ijesztget a cseh kormányfő

Nagyvilág2007.08.14, 16:50

Magyarország negatív példájával próbálta meggyőzni a cseh képviselőket Mirek Topolánek miniszterelnök és helyettese Petr Necas, miért is kellene támogatniuk a kormány reformcsomagját. Elismerően szólt viszont Gyurcsány beismeréséről cseh kollégája.

Mégsem lett bűn a házasságtörés Törökországban

Nagyvilág2004.09.14, 20:56

Visszavonulásra kényszerítette a török kormányt házasságtörés ügyben az ellenzék és az Európai Unió. A kormány egy nagyobb reformcsomag keretében arra készült, hogy büntetőjogi kategóriává teszi a házasságtörést. A változtatás ellen számos emberi jogi szervezet is szót emelt. Az EU is megfenyegette Ankarát, hogy jelentős visszalépés lenne ez Törökország számára, a csatlakozásért folytatott küzdelemben. A törvénytervezet egyébként komoly támogatást kapott a vallásos konzervatívok egyre növekvő táborától.

Csalódással fogadták a japán reformcsomagot

Archívum2002.10.31, 12:34

Ellenérzésekkel és csalódottsággal fogadták a befektetők és a hitelminősítő intézetek a szerdai kormányzati reformcsomagot Japánban. A tervezet a pangó gazdaság fellendítésére, és a bankok megsegítésére irányul behajthatatlan követeléseik megoldásával. A csomag legnagyobb hibájának a konkrétumok hiányát tartják.

Előző
  • 1
Következő