Rédly Elemér

címke rss

Eperjes is segíti a ezermilliárdokra számító adósságcsökkentő alapot

Eperjes Károly színművész lesz a harmadik tagja a civil kezdeményezés eredményeként létrejött  Összefogás az Államadósság Ellen Alap irányító testületének. Eddig közel 40 millió forint gyűlt össze, de az alap vezetője arra számít, hogy az év végéig 500 milliárd forintra duzzadhat ez az összeg.

Felháborodásból ajánlott fel egymillió forintot a győri plébános - interjú Rédly Elemérrel

Gazdaság2011.05.08, 10:38

Akik anyagilag jól jártak a rendszerváltás óta, azoknak illene saját vagyonukból jelentősen hozzájárulniuk az államadósság mérsékléséhez, mert az adósság magas szintje közös teher - mondta az [origo]-nak adott telefoninterjújában Rédly Elemér győr-szabadhegyi plébános, aki nemrég bejelentette, hogy megtakarításaiból egymillió forintot ad erre a célra. Azt mondta, az adományozás inkább az összetartozást erősítő gesztus lehet.

Előző
  • 1
Következő