recesszió

címke rss
Egész Európában a magyar gazdasági növekedés lehet idén a legnagyobb

Egész Európában a magyar gazdasági növekedés lehet idén a legnagyobb

A magyar gazdaság növekedése 2024-ben éllovas lehet az Európai Unióban. A célul tűzött hazai GDP-növekedés messze felülmúlja a régiós és a nyugat-európai várakozásokat.

György László: Év végére elérhető az egyszámjegyű infláció

Gazdaság2023.06.21, 10:29

A statisztikai adatok is azt mutatják, hogy elérhető év végére az egyszámjegyű infláció - mondta György László kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.

Recesszióban a német gazdaság

Gazdaság2023.05.25, 13:45

Németország a koronavírus-járvány kezdete óta először recesszióba csúszott, bár az elemzők az utolsó pillanatig abban bíztak, hogy Európa vezető gazdasága az ukrajnai háború alatt el fogja kerülni ezt a sorsot – írta a Bloomberg.

A magyar gazdaság idén elkerüli a recessziót

Gazdaság2023.05.02, 14:56

A magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót, 2023 egészében 1,5 százalékkal, jövőre 4 százalékkal növelheti teljesítményét - áll a Pénzügyminisztérium (PM) által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban.

Recesszióba csúszott a cseh gazdaság

Gazdaság2023.04.03, 12:08

Technikai recesszióba került Csehország, miután a tavalyi utolsó két egymást követő negyedévben is csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez viszonyítva – mutatott rá a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) friss jelentésében.

Csődhullám fenyeget a brit cégeknél

Gazdaság2023.03.07, 11:28

Az Egyesült Királyságban egyre súlyosabb a gazdasági válság, a vállalkozások jelentős része is veszélybe került. Olyannyira, hogy csődhullámtól tartanak a szigetországban.

Recessziót jósolnak az Egyesült Államoknak

Gazdaság2023.02.01, 13:19

A várt stagnálás helyett romlott az amerikai Conference Board gazdasági kutatóintézet fogyasztói bizalmi mutatója. Az úgynevezett várakozási index 80 pont alá került, ami gyakran egy éven belüli recessziót jelez előre – közölte a kutatóintézet.

A gazdag Nyugat-Európának mára vége lett

Nagyvilág2023.01.30, 08:59

Az emberek Európa-szerte sokkal reálisabban látják az összefüggést a szankciók és a gazdasági helyzet között, mint amilyen abszurd döntéseket hoznak Brüsszelben – jelentette ki az Origónak adott interjúban a Nézőpont Intézet elemzője. Pálfalvi Milán úgy látja, hogy Franciaország odáig süllyedt, hogy a világörökségnek számító bagettet is csak segélyből tudják biztosítani a lakosságnak. Hozzátette: az elégedetlenség növekedésére komoly esély van Nyugaton. Európa hiába gazdag, ha gyenge ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon, ennek árát pedig az egész kontinens kénytelen megfizetni.

Nagy Márton: 2023-ban kivédjük a recessziót!

Gazdaság2023.01.24, 15:13

A megsokasodott gazdasági kihívások ellenére el kell kerülni a recessziót, sőt a magyar kormány célja, hogy a 2022-es 4,5 százalékos növekedést követően 1,5 százalékos növekedést érjen el az ország 2023-ban - jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó üzleti ebédjén.

Orbán Viktor: Évindító kormányülés - fotó

Itthon2023.01.11, 10:48

Orbán Viktor miniszterelnök bejegyzést tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán.

Globális recessziót jósol a Világbank

Nagyvilág2023.01.09, 14:14

A Világbank attól tart, hogy „további kedvezőtlen sokkok" 2023-ban recesszióba taszíthatják a világgazdaságot, amely különösen a kis államokat fogja majd érinteni.

Szijjártó Péter: Siralmas, hogy Brüsszel akadályozza a beruházásokat az EU-tagállamokban

Nagyvilág2022.11.25, 12:57

Siralmas, hogy Brüsszel akadályozza a beruházásokat az európai uniós tagállamokban, miközben csakis ezek révén lenne elkerülhető az ukrajnai háború és a szankciók okozta recesszió - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

Recesszióba süllyednek a franciák és a németek

Gazdaság2022.11.04, 14:11

Szép csokornyi adatot közöltek ma az euróövezet gazdaságairól, és ezekből egyre tisztábban kirajzolódik, hogy Európa a recesszió felé tart. Főleg a német számok aggasztók, de az ipar már a franciáknál is visszakapcsolt.

Várhatóan recesszióba zuhan Európa

Gazdaság2022.10.27, 13:19

A globális GDP 35 százalékát az ázsiai és a csendes-óceáni gazdaságok adják jövőre az S&P Global Market Intelligence előrejelzése szerint. A térségben – amely várhatóan 3,5 százalékkal fog bővülni – a növekedést a regionális szabadkereskedelmi egyezmények, a jól működő ellátási láncok és a költségek versenyképessége is támogatják a cég szerint – írta a Vg.hu.

Recesszióba süllyed a világgazdaság

Gazdaság2022.10.26, 12:35

A viszonylag alacsonyan maradó munkanélküliségi ráta a vártnál magasabb inflációhoz és így kitolódó kamatemelési ciklusokhoz vezet a világgazdaságban, vagyis a globális recesszió alap-forgatókönyvvé vált. Fokozódik világszerte a megélhetési válság.

Szijjártó Péter: Magyarország célja, hogy kimaradjon a háború okozta európai gazdasági recesszióból

Itthon2022.10.21, 19:06

Magyarország célja, hogy kimaradjon az ukrajnai háború okozta európai gazdasági recesszióból, ehhez pedig most is a korábbi válságokra adott nemzeti válaszra van szükség - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Somogyszobon.

Németország recesszióba süllyedt az energiaválság miatt

Nagyvilág2022.10.12, 16:06

Robert Habeck gazdasági miniszter megerősítette: a német gazdaságban recesszió kezdődött, és várhatón eltart legalább a jövő év elejéig. Nem jó hír a németek gazdasági partnereinek, Közép-Európát is beleértve - írja cikkében a Világgazdaság.

Megtorpant a francia gazdaság, jövőre recesszió jön

Nagyvilág2022.10.10, 14:12

A francia jegybank szerint 2023-ban az erősödő bizonytalanság és a gyorsan emelkedő energiaárak miatt a gazdaság teljesítménye a mínusz 0,5 és plusz 0,8 százalék között alakul jövőre.

Egyre borúsabbak a német gazdaság kilátásai

Gazdaság2022.09.28, 12:32

Recesszióba csúszik a német gazdaság a DIW Berlin gazdaságkutató intézet konjunktúrabarométerének szeptemberi állása alapján.

Szijjártó Péter: A kormány feladata, hogy az ország kimaradjon a recesszióból

Itthon2022.09.27, 11:19

A kormány feladata, hogy Magyarország kimaradjon az Európára leselkedő recesszióból és továbbra is gazdasági növekedési pályán maradjon - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Várkert Bazárban a Huawei European Innovation Day nevű rendezvényen.

Globális recesszió felé haladunk

Gazdaság2022.09.16, 19:29

A Nemzetközi Valutaalap a világgazdaság további lassulását várja, és arra számít, hogy egyes országok recesszióba süllyednek jövőre. Eközben friss tanulmányában a Világbank azt jósolja, globális recesszió felé haladunk - írja a Magyar Nemzet.

Szijjártó Péter: Kizárólag új beruházásokkal kerülheti el Magyarország az európai recessziót

Itthon2022.09.15, 17:54

A beruházások jelentik az egyetlen módját annak, hogy a magyar gazdaság el tudja kerülni az ukrajnai háború és az arra adott szankciós válaszok miatti európai recessziót - jelentette ki a tárca közleménye szerint csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Elszabadultak az árak az eurózónában, küszöbön a recesszió

Gazdaság2022.09.05, 13:06

Baj van az eurózónában, a növekedés lassul, az infláció pedig gyorsul. Közben a rekordszintre emelkedő fogyasztói árak egyre nagyobb nyomás alá helyezik az Európai Központi Bankot.

Küszöbön a recesszió az eurózónában

Gazdaság2022.08.17, 16:42

Bár még összességében pozitív tartományban zárt az euróövezet gazdasága, ha az egyes tagállamok teljesítményét nézzük, már kiderül belőle, hogy jön a recesszió.

A tüdőlövésnél is kegyetlenebb dolgok jöhetnek, ha folytatódik a brüsszeli szankciós politika

Nagyvilág2022.07.16, 11:29

Nagy valószínűséggel a nagy európai gazdaságok recesszióba süllyednek, ez már látszódik a mostani adatokból, aminek Magyarországra nézve is negatív hatása lesz. Ebben a helyzetben az egyetlen megoldás az lenne, hogy fegyverszünetet és békét kössenek az oroszokkal a nyugati hatalmak és Ukrajna - minderről Deák Dániel beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az európai gazdasági helyzetről azt mondta, hogy sikerült tüdőn lőnnie magát a kontinensnek, és mostmár levegőért kapkod.  

Európa a háború árnyékában: gazdasági összeomláshoz vezethetnek a brüsszeli szankciók

Nagyvilág2022.05.30, 15:45

Az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben folytatott szankciós politika már eddig is jelentősen megnehezítette az életet az európai országokban, de a jövőben ennél is súlyosabb következményekkel is számolnak a szakértők. A Mediaworks Hírcentrumának cikksorozatában ezúttal a gazdaságot és a munkaerőpiacot veszélyeztető folyamatokat és azok lehetséges hatásait mutatjuk be.

Elhúzódó recessziót okozna Európában az orosz energiahordozók importjának leállítása

Nagyvilág2022.03.29, 19:57

A berlini DIW gazdaságkutató intézet kalkulációi szerint a koronaválsághoz mérhető recessziót okozna és a GDP-növekedés mértékét hosszú ideig fékező hatással lenne a német és az európai gazdaságra az orosz energiahordozók importjának leállítása.

Japán lehet a járvány legnagyobb gazdasági áldozata

Gazdaság2020.04.08, 13:39

A japán gazdaság teljesen megroppanhat a koronavírus-járvány miatt, mivel a szigetország már eddig is komoly bajban volt. Egy elemzői vélemény szerint a járvány csupán az „utolsó csapást" jelenti Japán számára.

Válság lesz vagy csak recesszió az USA-ban?

Gazdaság2020.03.30, 13:32

Az elmúlt hetekben hatalmas jóslásverseny indult be a globális elemzők, kormányok és jegybankok körében, ahogy mindenki azt igyekszik prognosztizálni, milyen gazdasági következményei lehetnek a koronavírus-járványnak. Az már elég világossá vált, hogy számos országban recesszió lesz, de a nagy kérdés továbbra is nyitott: egy rövid ideig tartó, hirtelen zuhanással állunk szemben, vagy egy tartós válság elé nézünk?

Soha nem látott mély recesszióra számítanak Szingapúrban

Gazdaság2020.03.26, 14:03

Történelme legmélyebb recessziójába kerülhet Szingapúr, amelynek hazai összterméke (GDP) a vártnál jóval erősebb mértékben csökkent az első negyedévben az új koronavírus által okozott járvány miatt.

Az S&P szerint a koronavírus miatt recesszióba fordul a világgazdaság

Gazdaság2020.03.18, 14:15

A hitelminősítő arra figyelmeztet, hogy a koronavírus pandémia világméretű válságot idézhet elő, hiszen gyakorlatilag minden gazdasági szereplőt érint, ráadásul Európában a neheze még csak most jön.

Az áramkimaradások miatt zuhant recesszióba Afrika vezető gazdasága

Gazdaság2020.03.04, 15:40

Két éven belül immár másodjára, recesszióba került a Dél-afrikai Köztársaság gazdasága a tavalyi utolsó negyedévben, amikor is csökkent a mezőgazdaság, a közlekedés és az építőipar kibocsátása is. Az ország egykor Afrika legfejlettebb gazdaságával rendelkezett, ám az utóbbi években teljesítménye mellett, globális jelentősége is némileg csökkent.

Öt szórakoztató, furcsa mutató a gazdasági helyzetről

Gazdaság2020.02.21, 16:19

Számos mutatót dolgoztak már ki közgazdászok a gazdaság teljesítményének mérésére, állapotának jelzésére. A nemzetközileg bevett mérőszámok - például a bruttó nemzeti össztermék éves növekedése - mellett azonban időről időre felbukkannak olyanok, amelyekről első pillantásra nem mindig lehet eldönteni, komolyan gondolták-e, vagy sajátos humorról tesznek bizonyságot kiötlői. Ezek közül mutatunk be most néhányat, melyek többsége a 2008-2009-es pénzügyi válság idején látott napvilágot. 

Nincs ok a pánikra, recesszióbiztos az amerikai gazdaság

Gazdaság2020.01.02, 14:31

Néhány hónapja még mindenki azt próbálta megjósolni, mikor üt be az amerikai recesszió, és alapvetően pesszimista makrogazdasági hangulat uralkodott az elemzők körében. Mára viszont, úgy tűnik, megváltozott a hangulat. A Goldman Sacsh szerint ugyanis az amerikai gazdaság kellően be van biztosítva a recesszió ellen.

Merre mozdul el az arany piaca 2020-ban?

Gazdaság2019.12.27, 10:29

Az arany árfolyama jövőre 9 százalékot ugorhat, és elérheti akár az 1600 dolláros unciánkénti árfolyamot március végére – mondják a Goldman Sachs elemzői. A banknál úgy látják, elsősorban a globális recessziós kockázatok fokozódása okozhatja a menedékeszköz drágulását.

Milyen recesszió? Csúcson a világgazdasági optimizmus

Gazdaság2019.12.18, 12:28

Az elmúlt hónapokban többen elkezdték megkongatni a vészharangot a világgazdaság jövőjével kapcsolatban. Elkezdtek vörösen villogni a recessziós jelzések, és egy idő után már nem is az volt a kérdés, jön-e visszaesés, hanem hogy mikor. Mára azonban a helyzet megváltozott. A Bank of America friss felmérése szerint ugyanis a befektetők körében csúcsra ért a világgazdaság jövőjével kapcsolatos optimizmus.

Olcsó urán és halászati botrány árnyékában választ a szafarik országa

Gazdaság2019.11.28, 08:25

Gazdasági krízis kellős közepén tartanak választásokat Namíbiában, az egyik legstabilabb, nyugat-afrikai országban. Az általános választásokon kilenc kihívója van a most hatalmon lévő elnöknek, és a voksolásra a recesszió miatti lakossági elégedetlenség nyomja rá a bélyegét - összegzi a körülményeket a Reuters.

Németország elkerülte a recessziót

Gazdaság2019.11.14, 11:44

A német gazdaság éppen hogy el tudta kerülni a harmadik negyedévben a technikai recessziót. Az elemzők ugyanis a GDP zsugorodását várták, azonban Németország váratlanul 0,1 százalékos növekedésről számolt be. Ez azonban még messze nem jelenti azt, hogy az európai óriás megkönnyebbülhet.

Kilencven éve robbant ki a történelem legpusztítóbb gazdasági válsága

Gazdaság2019.10.23, 10:17

Éppen 90 évvel ezelőtt, 1929. október 23-án, a New York-i tőzsdén kibontakozó szűnni nem akaró eladási hullámmal, a „fekete csütörtökkel" indult el a gazdasági világválság. Az 1929-33-as, az egész világra kiterjedő krízis időszakában több mint 50 százalékkal zuhant a nemzetközi kereskedelem mértéke, az ipari termelés drasztikusan - néhol a felére - csökkent, mindenhol megugrott a munkanélküliség, sorban következtek be a bankcsődök, hitel- és agrárválság alakult ki, egyes társadalmi csoportok pedig rendkívül elszegényedtek. A gazdasági depresszió olyan szintet ért el, hogy az USA-ban például kávéval fűtötték a mozdonyokat, Angliában ...

Németország recesszióba csúszhat

Gazdaság2019.10.21, 15:46

A szeptember végével záródott negyedévben minimálisan zsugorodhatott a német gazdaság az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye negyedéves összevetésben - közölte friss jelentésében a német szövetségi jegybank, a Deutsche Bundesbank.

Hatalmas gazdaságélénkítő csomag jöhet Németországban

Gazdaság2019.10.18, 14:27

A külvilág számára úgy tűnhet, hogy Németország költségvetési politikája annyira kiegyensúlyozott, hogy addig nincs is szükség fiskális ösztönző eszközökre, amíg nem komolyabb a baj. A helyzet azonban az, hogy a német kormány nagyon is készül a vészforgatókönyvre, ám annak alkalmazásával egyelőre kivár.

Itt az új szó, amellyel leírható a világ: félrecesszió

Gazdaság2019.10.04, 15:26

Napjainkban a világgazdaság számos problémával néz szembe. Ezek közül az egyik, hogy a szakemberek egyre kevésbé képesek leírni, pontosan milyen állapotban van a globális gazdaság. Az adatok sokszor erősen ellentmondásosak, és egyszerre látunk erőt és gyengélkedést. A Credit Suisse most az amerikai gazdaságból kiindulva egy nyelvújítással próbálta megoldani ezt a kihívást, és bevezette a „félrecesszió" kifejezést.

Ijesztő a hasonlóság 2007 és 2019 között

Gazdaság2019.09.23, 15:40

Kísérteties a hasonlóság az USA-ban 2019 és 2007 eseményei között. A piacok viselkedése és a jegybank kommunikációja is ijesztő egyezéseket mutat. Ha pedig a történelem ismétli önmagát, akkor nehéz időszak következik. 12 éve ugyanis a piaci csúcsok után jött a recesszió, majd 2008-ban teljes gőzre kapcsolt a pénzügyi válság.

Bevezethetik az amerikai dollárt a világ egyik legnagyobb országában?

Gazdaság2019.09.16, 17:24

Az elmúlt napokban, hetekben ismét a nemzetközi érdeklődés homlokterébe került Argentína: az ország pénzpiacain végbemenő folyamatok már-már a két évtizeddel ezelőtti súlyos pénzügyi és gazdasági összeomlás időszakát idézik. Az augusztusban lezajlott köztársasági elnöki előválasztáson olyan eredmény született, ami felboríthatja az eddigi politikai erőviszonyokat, egyúttal elemzők a korábbi, elhibázott gazdaságpolitika visszatérésére figyelmeztetnek. Azóta a dél-amerikai országban felgyorsultak az események, és a piacok hol így, hol úgy reagálnak az újabb és újabb fejleményekre. Létezik olyan elképzelés, amely szerint az államcsődöt ...

Német kutatók is elismerik, hogy recesszióban van a német gazdaság

Gazdaság2019.09.11, 12:22

A német gazdaság a második negyedév után a folyó negyedévben is zsugorodik és ezzel technikai értelemben recesszióban van - véli kieli világgazdasági kutatóintézet.

Varga Mihály: A világgazdaságban lassulás van, de recesszió nincs

Itthon2019.09.07, 17:40

Varga Mihály szerint továbbra is feszes költségvetési politikát kell folytatni, és fenn kell tartani a magas beruházási rátát is a magyar gazdaságban. A pénzügyminiszter több pontból álló javaslatcsomagot vázolt fel a magyar gazdaság fenntartható növekedése érdekében az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen.

Már vörösen villognak a recessziós jelzések

Gazdaság2019.09.03, 14:57

Az Egyesült Államokban ma az egyik legégetőbb kérdés, hogy valóban fenyegeti-e recesszió a világ legnagyobb gazdaságát. Bár számos adat utal arra, hogy az USA egyelőre jól tartja magát, eközben több fontos recessziós jelzés is vörösen villog.

Egyre fenyegetőbb a recesszió Ázsiában

Gazdaság2019.08.29, 15:08

Ahogy nő a félelem a globális gazdaság állapotával kapcsolatban, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak pedig nem látszik a vége, egyre több ázsiai gazdaság néz szembe recessziós fenyegetettséggel.

Itt a 7 jel, hogy egyre közelebb a globális recesszió

Gazdaság2019.08.26, 15:12

Az elmúlt hónapokban több olyan tényező is összeadódott, melyek együtt arra utalnak, a küszöbön állhat egy világgazdasági recesszió. Egy elemzés szerint 7 olyan terület van, amely összeadódva már igen komoly fenyegetést jelent.

Új világrend közeleg a tőzsdéken

Gazdaság2019.08.22, 14:54

Az elmúlt hónap igencsak vadul sikerült a Wall Streeten, ahogy a kockázatok miatt aggódó befektetők keményen megrángatták az árfolyamokat. Van azonban egy elemző, aki szerint egyenesen új világrend készülődik a tőzsdéken.

Itt a vészjelzés! Jön a részvénypiaci összeomlás?

Gazdaság2019.08.16, 12:58

A hét közepén az amerikai piacon elkezdett villogni az egyik legfontosabb recessziós vészjelző. A kötvénypiaci hozamgörbe ugyanis megfordult, ami a múltban a legtöbb alkalommal recessziót vetített előre. Egy elemzés megnézte, mire lehet számítani a részvénypiacokon a történelmi tapasztalatok alapján.

Véget ért a német gazdaság aranykora

Gazdaság2019.08.14, 18:14

Nehéz időszakot él át a német gazdaság: az Európai Unió legnagyobb gazdaságában az elmúlt időszak sikerei után az idei második negyedévben ismét zsugorodott a GDP. Elemzők szerint recesszió fenyeget Németországban, és véget ért az ország gazdasági életét - ahogy a Le Figaro főcímében fogalmaz - az utóbbi tíz évben jellemző aranykor. 

Mélyponton a réz, vajon most kell vásárolni?

Gazdaság2019.08.06, 15:08

Kétéves mélypontra szakadt a réz határidős árfolyama, ahogy a piacon eluralkodott a pánik a kereskedelmi háború eszkalálódása miatt. Egyre többen félnek ugyanis attól, hogy az USA és Kína közti konfliktus az egész világgazdaságra komoly negatív hatással lesz, ez pedig a nyersanyagpiacokat is érinti.

Évek óta nem volt ilyen az amerikai vállalatok körében

Gazdaság2019.08.01, 16:01

Ahogy a negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban a második félidejébe lépett, fokozatosan halványulnak el a növekedési remények. Az S&P 500 index vállalati körében pedig alakul a profitrecesszió, amire 2016 óta nem volt példa.

Történelmi rekordot döntött az amerikai növekedés

Gazdaság2019.07.03, 14:17

Az USA immáron az egymást követő 121. hónapban mutatott GDP-növekedést, amivel megdöntötte az ország történelmének mindenkori rekordját. Innentől az amerikai gazdasági növekedés már ismeretlen terepre lépett.

Már a levegőből is recessziós jelzések érkeznek

Gazdaság2019.06.18, 14:06

Már a légiközlekedésben is megjelentek a jelek, amelyek arra utalnak, hogy bajban van a világgazdaság. Az elmúlt időszakban a szállítmányozás és a repülők iránti kereslet is olyan adatokat mutatott, amelyekből arra lehet következtetni, hogy valóban közeleg a globális gazdaság lassulása.

Ezt tenné a részvénypiaccal egy recesszió

Gazdaság2019.06.13, 15:34

Az elmúlt napokban egyre kaotikusabbá kezdtek válni a globális piacok, és a napi geopolitikai hírek egyre inkább az olyan biztonságos menedékeszközökhöz terelték a befektetőket, mint az arany, az amerikai állampapír vagy a japán jen. Ehhez jön még, hogy folyamatos az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy beüthet egy recessziós időszak. Az Oxford Economics pedig most egy friss kutatásban számszerűsítette is, milyen hatásai lennének a legrosszabb forgatókönyveknek a tőzsdére nézve.

Vészjósló jelek érkeztek a részvénypiac számára

Gazdaság2019.06.05, 15:11

Az elmúlt évtizedekben csupán háromszor fordult elő olyan kombináció a kőolaj és az arany árfolyamában, amely manapság tapasztalható. Ezek a példák azonban mindkét esetben részvénypiaci összeomlást és recessziót hoztak magukkal. Egyre gyűlnek tehát a fenyegető jelek a világgazdaság egén.

Egyre fenyegetőbb egy globális recesszió

Gazdaság2019.06.03, 17:44

Fokozódik a feszültség a világgazdaságban, ahogy egyre többen kezdenek el rettegni attól, hogy hamarosan beüthet egy globális recesszió. Az elmúlt hónapban ugyanis szerte Ázsiában gyengült az ipari aktivitás, miközben az USA és Kína közti kereskedelmi feszültség újból eszkalálódhat.

Recesszióra számítanak az amerikai pénzügyi vezetők

Gazdaság2019.04.18, 13:57

Az amerikai vállalatok pénzügyi vezetői úgy számolnak, hogy a jövő év harmadik negyedévéig be fog ütni a recesszió az Egyesült Államokban. Közel 40 százalékuk azonban már 2020 elejére várja az amerikai gazdaság zsugorodását.

Mi lesz így a profittal?

Gazdaság2019.04.13, 14:55

A befektetők kezdhetnek felkészülni arra, hogy beüt egy profitrecesszió az amerikai vállalatok körében, ahogy az S&P 500 részvényindex cégei közel három éve először számolhatnak be csökkenő nyereségekről az idei első negyedévre vonatkozóan.

Így néz majd ki a következő recesszió

Gazdaság2019.04.11, 13:32

Izgalmas jóslattal állt elő a Guggenheim eszközkezelő cég arra nézve, milyen hatásai lehetnek egy következő amerikai recessziónak. A jó hír, hogy az általános gazdasági válság enyhébb lehet, de rossz hír, hogy a részvénypiacok viszonyt súlyosan beszakadhatnak.

Az IMF vezére szerint is megússzuk a katasztrófát

Gazdaság2019.04.04, 09:41

A világgazdaság növekedése elkezdett veszíteni a növekedési lendületéből, éppen úgy, ahogy erre számítani is lehetett – mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója. Erre a lassulásra pedig már az Egyesült Államok sem immunis, azonban Lagarde szerint globális recesszióra egyelőre nem kell számítani.

Németországban beütött a recessziós pánik

Gazdaság2019.03.28, 11:48

Az európai gazdaság számára jelenleg a legégetőbb kockázatot a német feldolgozóipar összeomlása jelenti. Ez a forgatókönyv pedig egyre kevésbé tűnik vad fikciónak, ahogy az elemzők elkezdtek valódi pánikjelzéseket adni a német gazdaság állapotával kapcsolatban.

Recessziótól rettegnek az amerikai cégvezetők

Gazdaság2019.03.21, 11:28

Már készülnek a recesszióra a legnagyobb amerikai cégek vezetői, és ezért sokan már most elkezdték visszavágni a költségeket, hogy ne érje őket meglepetésként, ha beüt egy komolyabb lejtmenet – derül ki egy gyűjtésből, amely a legfrissebb vállalati gyorsjelentések kommunikációját foglalta össze.

Fokozódik a félelem a piaci szereplők körében

Gazdaság2019.03.17, 15:17

A globális vállalati hangulati mutató 2016 óta nem látott mélységbe zuhant: a vállalatok a gyengülő fogyasztással és a növekvő költségekkel küzdenek – ez derült ki a Fidelity International legfrissebb Elemzői Felméréséből.

Bajba került Törökország, recesszióba csúszott a gazdaság

Gazdaság2019.03.11, 12:27

Egy évtizede először fordult elő, hogy a török gazdaság hivatalosan is recesszióba került. A GDP az elmúlt negyedévben is csökkenést mutatott, amivel most megtört a 2009 óta tartó, lényegében töretlen növekedési szakasz.

Talán megúszhatja a legrosszabbat a világgazdaság

Gazdaság2019.02.28, 14:20

A világgazdaság lassulása talán már elérte a leggyengébb pontot, és a következő időszakban jöhet egy szerényebb, de stabil növekedés – véli a Goldman Sachs amerikai nagybank vezető közgazdásza. A recesszió félelem nem múlt el teljesen, de van rá esély, hogy a legrosszabb mégsem következik be.

Globális recessziót vár a Nobel-díjas közgazdász

Archívum2019.02.12, 13:25

Komoly esély van arra, hogy a világgazdaság idén recesszióba fordul – mondja Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász. Ráadásul ma Európa az egyik leginkább veszélyeztetett térség a globális gazdaságban.

Az ország, ahol 27 éve nem volt recesszió

Gazdaság2019.02.11, 19:57

Immár 27. éve, hogy a kontinensnyi országot, Ausztráliát, elkerüli a recesszió. A CNBC összeállítást készített arról, mi lehet az oka annak, hogy a fejlett államok között szinte egyedüliként tudnak ilyen eredményt felmutatni a kenguruk földjén.

Újabb recessziós jóslat érkezett

Archívum2019.01.15, 14:58

A Goldman Sachs amerikai nagybank nem vár recessziót idén a világ vezető gazdaságaiban, azonban úgy látja, az alacsony profitnövekedés komoly fenyegetést jelent az USA és Európa teljesítményére. A pénzintézet elemzői szerint éppen ezért „éles lassulásra" lehet készülni.

Hogy üthet be recesszió idén az USA-ban?

Archívum2019.01.10, 13:37

Ahogy az amerikai részvénypiac tavaly év végén bezuhant, majd erős volatilitást kezdett mutatni, egyre többen kezdtek aggódni egy esetleges amerikai recesszió miatt, főleg hogy a világgazdaság növekedése is egyre lassul. Az idei év egyik nagy kérdése tehát az lesz, recesszióba süllyed-e a világ legnagyobb gazdasága?

Ezek a legdurvább gazdasági jóslatok 2019-re

Archívum2018.12.27, 10:00

A Saxo Bank minden évben közzétesz egy listát a következő év legdurvább jóslatairól, vagyis azokról az eshetőségekről, melyek bekövetkeztére kevés esély van, azonban ha megtörténnének, alapvetően forgatnák föl a világpiacokat és a világgazdaságot. Íme, a lista a legizgalmasabb pontjai.

Megjöttek a legfrissebb részvénypiaci jóslatok

Archívum2018.12.11, 15:50

Az amerikai részvénypiac jelentős fordulatot vett hétfőn, ahogy a befektetők, az év végéhez közeledve, elkezdték fölmérni, milyen tényezők fogják befolyásolni a portfólióikat 2019-ben. Ebből a szempontból külön izgalmas, hogy a napokban négy friss jóslat is érkezett a piac jövőjével kapcsolatban.

Mi vár jövőre az amerikai gazdaságra?

Archívum2018.11.22, 15:09

Jelentősen lelassulhat az amerikai gazdaság a jövő év második felében – mondják a Goldman Sachs elemzői. A bank szakértői szerint ennek egyik elsődleges oka az lehet, hogy az amerikai jegybank tovább emeli a kamatokat, miközben az adócsökkentések hatásai egyre inkább kifutnak.

Szakértők szerint 2020-ra recesszió jöhet az USA-ban

Gazdaság2018.10.04, 10:58

Egy felmérésben részt vevő amerikai közgazdászok többsége arra számít, hogy 2020 végére recesszióban lesz az amerikai gazdaság.

Tényleg recesszió fenyegeti az USA-t?

Archívum2018.10.01, 15:12

Ahogy az amerikai jegybank határozottan halad a szigorítás útján, ezzel akár meg is ágyazhat a következő recessziónak az USA gazdaságában. Ehhez viszont a globális gazdasági csillagok szerencsétlen együttállása is szükségeltetik – mondja egy veterán elemző.

A túl nagy optimizmus hozhatja el a következő recessziót

Archívum2018.08.31, 14:43

Az amerikai részvénypiaci befektetőknek manapság minden okuk meglehet az örömre. A vezető indexek ismét rekordokat döntenek, a makrogazdasági adatok pedig szárnyalnak, elnyomva a kereskedelmi konfliktusokból adódó kockázatokat. Vannak azonban olyan elemzők, akik szerint éppen ez a túlzott jókedv hozhatja el a következő összeomlást.

Hamarosan véget érhet a nagy részvénypiaci buli

Archívum2018.08.03, 15:44

Tavaly nagyon jó évet zártak a részvénypiacok, idén azonban eljöhet a trendforduló. Óvatos és alaposan megfontolt döntéseket kell hoznunk a befektetésekről, mert néhány világgazdasági bizonytalanság komoly kockázati tényezőt jelent. Az amerikai kereskedelmi háború, egyes papírok túlárazottsága és a gazdasági válság kezelésére bevetett eszközök mellékhatása is bizonytalanságot rejt magában – vázolta a világgazdasági trendeket befolyásoló legfontosabb piaci aktualitásokat Pálfi György, az Aegon Alapkezelő részvény portfólió menedzsere.

Hasít az amerikai gazdaság, de bármikor beüthet egy újabb válság

Gazdaság2018.05.03, 10:16

Miközben az amerikai jegybank szerdán a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, és optimista hangot ütött meg, egy elemzés szerint mégsem érezheti magát teljes biztonságban az amerikai gazdaság. Akár egy újabb válság is leselkedhet a homályból.

Kulturális hagyományból munkaerő-piaci jelenség lett a sámánizmus

Gazdaság2017.11.29, 17:41

Dél-Koreában a gazdasági lassulás miatt hirtelen megugrott a sámánok és a jövendőmondók száma. Olyannyira, hogy az már munkaerőpiaci szempontból is értelmezhetővé vált. A sámánizmus nagyon komoly, jelenleg is élő kulturális-vallási jelenség a buddhista többségű országban, most azonban úgy tűnik, a hagyományokhoz fordulás a munkanélküliségből való menekülési utat jelenti.

A világ legnagyobb recesszióját élte meg tavaly Venezuela

Gazdaság2017.07.30, 10:32

A világ legnagyobb recesszióját élte meg tavaly Venezuela, 16 százalékos volt a GDP csökkenése – mondta Rákóczi István, az ELTE portugál nyelvi és irodalmi tanszékének vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Globális recessziót okozhatnak a jegybankok

Archívum2017.07.21, 14:54

Bill Gross úgy látja, a nagy jegybankok kamatemelései igen komoly kockázatokkal járnak, és ha nem vigyáznak, a központi bankok akár még globális gazdasági recessziót is előidézhetnek az óvatlanságukkal.

Hatalmas sokk zúzhatja szét a jelenlegi nyugalmat

Archívum2017.07.04, 16:30

Valószínűleg több kell egy jegybanki szigorításnál ahhoz, hogy megtörjön az egy éve tartó extrém nyugalom a piacokon – figyelmeztetett a Goldman Sachs. Az amerikai nagybank szerint a tapasztalatok arra utalnak, hogy általában egy nagyobb sokk – például recesszió vagy háború – szükséges az ilyen időszakok végéhez.

Kína hozhat újabb recessziót a világgazdaságra

Gazdaság2017.06.26, 15:20

Komoly recessziós aggodalmakat fogalmazott meg befolyásos brit bankárok egy csoportja. Kína és más feltörekvő országok gazdasága szerintük olyan jeleket mutat, mint amilyenek az USA-ban és az Egyesült Királyságban jelentkeztek a 2007-2008-as válság előtt. A rohamléptékű fejlődés ára a súlyos eladósodás, amely összeomlással fenyegeti az érintett országokat és azok hitelezőit is.

Katasztrófabefektetők Görögországban

Gazdaság2017.05.30, 13:49

Görögországé Európa leginstabilabb gazdasága. A mediterrán államba újra visszatért a recesszió, így az országnak újabb nemzetközi segítségre van szüksége. A kiszámíthatatlan és bürokratikus gazdasági rendszer ellenére azonban vannak vállalkozások, amelyek komoly fantáziát látnak az országban. Ők úgy számolnak, hogy ha túlélik a nehéz kezdeti időszakot, akkor jól jövedelmező pozíciókat szereznek Görögországban. 

Szárnyal a Facebook és a magyar GDP, közel az adóbevallás határideje

Gazdaság2017.05.21, 14:27

A héten megkezdődött a jövő évi költségvetési törvény vitája, ráadásul jó hírek érkeztek a magyar gazdaságról, hiszen a magyar GDP a várakozásokon felül teljesített. Nemcsak Magyarország ment nagyot, a megbírságolt Facebook előtt is fényes jövő áll. A Prezi megvásárolt egy híres litván vállalkozást, és vészesen közel van az szja bevallásának határideje is. Heti gazdasági összefoglaló.

Görögországba visszatért a recesszió

Gazdaság2017.05.16, 16:16

Egyetlen ország volt az Európai Unióban, amelynek nem növekedett a gazdasága 2017 első negyedévében. Görögországba nemcsak, hogy visszatért a recesszió, de a közelgő megszorítások miatt szakszervezeti tüntetések is várhatóak.

Globális recesszió jöhet másfél éven belül

Archívum2017.04.11, 15:06

A következő hónapokban jelentősen lelassulhat a globális gazdasági növekedés, ahogy Európában és Kínában a hitelezés lesz a domináns kérdés, míg az Egyesült Államokban elhalványul a „Trump mánia" – mondja a Saxo Bank közgazdásza.

Padlót fogott a világgazdaság egykori fenegyereke

Gazdaság2017.03.10, 16:53

Brazília gazdasága történelmi mélypontra süllyedt. A latin-amerikai ország a kontinens legfőbb hajtóereje kellene legyen, de a megszorító intézkedések sem hozták még meg a kívánt hatást.

Nyertesekből vesztesek

Archívum2016.10.27, 12:12

Recesszióba taszította az afrikai olajexportőr államokat a tartósan alacsony olajár: a korábban 6-8 százalékkal bővülő gazdaságok idén eladósodással és magas inflációval küszködnek és jövőre is csak minimálisan javulhat a helyzetük, olvasható a Nemzetközi Valutaalap mai jelentéséből. A nyersanyagokra rászoruló, és gazdaságilag több lábon álló országok azonban közel hat százalékos növekedést könyvelhetnek el.

Újra fellángolt a recessziótól való félelem

Archívum2016.10.14, 14:08

Az aranynak sokkal drágábbnak kellene lennie a jelenlegi helyzetben – mondja a Global Macro Investor alapítója, Raoul Pal. A híres befektető szerint ugyanis a következő 12 hónapban beüthet a recesszió az Egyesült Államokban.

Még mindig félnek a gazdasági visszaeséstől a britek

Gazdaság2016.09.18, 16:23

A legutóbbi időszak meglehetősen erőteljes aktivitási adatai ellenére változatlanul megvan a kockázata annak, hogy a recesszióba sodorja a brit gazdaságot az EU-népszavazás utáni sokk.

Lesznek recesszióhoz közeli időszakok a brit gazdaságban

Gazdaság2016.09.12, 15:15

A brit gazdaság valószínűleg elkerüli a recessziót, de nem lesz messze tőle - jósolta hétfőn ismertetett, erőteljesen rontott távlati előrejelzésében a brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét külföldön is ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szövetsége.

Túlvállalta magát az olimpiával Brazília

Gazdaság2016.06.14, 17:06

Úgy tűnik, túlvállalta magát Brazília az olimpiarendezéssel: Rióban tanárok, orvosok bérei maradnak el, mert az államnak túl sok pénze ment el a sportberuházásokra. Ezek kapcsán ráadásul korrupciós vádak is felmerültek, a gyanú szerint több cég megvesztegetés útján nyerte el az állami tendereket - ez részben megmagyarázza azt is, miért nem készült el időben több beruházás.

Ezermilliárdokba kerülhet Donald Trump programja

Gazdaság2016.06.07, 13:43

Több ezer milliárd dollárba kerülne az Egyesült Államok költségvetésének, ha végrehajtanák Donald Trump programját – írja a Clinton-kormány volt pénzügyminisztere. Lawrence Summers szerint az Egyesült Államokban recessziót is okozhatnak a republikánus elnökjelölt által felvázolt adócsökkentő és a külkereskedelmet korlátozó intézkedések.

Így omolhat össze a világgazdaság

Archívum2016.06.02, 10:23

Számos lefelé ható kockázat fenyegeti a világgazdaságot, beleértve a piaci reakciók hirtelen változását vagy az európai politikai bizonytalanságot. A Société Générale bank összegyűjtötte napjaink legfontosabb veszélyforrásait. 

Kockázatos év elé néz az USA

Archívum2016.02.18, 17:31

Az Egyesült Államokban 25 százalék a recesszió esélye a Bank of America Merrill Lynch, ahol az elemzők így optimistábbak a piaci átlagnál. Megállapításuk szerint ugyanis a piac most azt árazza, hogy 50 százalékos esélye van a recessziónak a következő 12 hónapban.

Időzített bombán ülnek a vállalatok

Archívum2016.02.07, 14:32

Miközben egy elég komor jelentési szezon közepén vagyunk, a részvény-visszavásárlási gépezet továbbra is túlhevített. Néhány elemző szerint pedig mindez akár nagyon csúnyán is végződhet.

Bajban az orosz költségvetés, Putyin a családi ezüstöt félti

Gazdaság2016.02.04, 13:37

2015 végéhez képest egy százalékkal, 2015 elejéhez képest 2 százalékkal fog zsugorodni az orosz gazdaság az első negyedévben a központi bank szerint. Az alacsony olajár miatt a költségvetésnek pluszbevételekre lenne szüksége. Vlagyimir Putyin elnök az állami cégek privatizációja ellen szólalt fel, azt mondta, Moszkva nem kótyavetyélheti el aprópénzért a részesedéseit, és nem szabad, hogy elveszítse az irányítást stratégiai fontosságú vállalatok felett.

Előző
Következő