Recep Tayyip Erdogan

címke rss

Törökország hivatalosan kérte Gülen letartóztatását

Nagyvilág2016.09.13, 10:11

Törökország hivatalosan kérte az Egyesült Államoktól Fethullah Gülen letartóztatását – jelentette az NTV.

Erdogan fegyvert fogna Obamával az Iszlám Állam fõvárosáért

Nagyvilág2016.09.07, 16:56

Erdogan török elnök azt mondta, Törökország részt venne egy közös hadjáratban az Egyesült Államokkal az Iszlám Állam fõvárosa, Rakka felszabadítására. A török elnök szerint Barack Obama a G20-csúcstalálkozón vetette fel neki a hadjárat tervét. Washington nem erõsítette meg Erdogan szavait.

Obama támogatja Erdogant

Nagyvilág2016.09.04, 12:52

Az amerikai elnök biztosította vasárnap török hivatali kollégáját arról, hogy országa segíteni fog a július 15-i sikertelen törökországi katonai puccskísérlet felelõseinek bíróság elé állításában. Barack Obama ezt a kelet-kínai Hangcsouban mondta Recep Tayyip Erdogannak, akivel kétoldalú megbeszélést folytatott a G20-ak csúcstalálkozója alkalmából.

Erdoğan betiltja Shakespeare-t a török színpadokon

Unikornis2016.09.06, 09:20

Törökország elnöke célba veszi a kultúrát. És lõ. Olyan nagyvadak esnek áldozatául, mint Shakespeare, Csehov vagy Goldoni.

Erdogan bekeményít a határon

Nagyvilág2016.09.02, 09:08

Törökország nem hagyja, hogy terroristák áthatoljanak az ország déli határán – jelentette ki csütörtök este tartott sajtóértekezletén Recep Tayyip Erdogan államfõ.

.Focimeccsen barátkozna Putyin és a török elnök

Sport2016.08.24, 16:37

Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 31-én Antalyába utazik, hogy ott a török-orosz barátságos labdarúgó mérkõzés alkalmából találkozzon Recep Tayyip Erdogan török államfõvel - közölték az elmúlt napokban török sajtóforrások.

Szijjártó: Európa és Magyarország érdeke a stabil Törökország

Nagyvilág2016.08.23, 15:57

Európának és benne Magyarországnak minden kétséget kizáróan az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában.

Újabb tisztogatási hullám: 120 cégvezetõt tartóztatnak le Törökországban

Nagyvilág2016.08.16, 11:52

Széles körû razziát indított a török rendõrség a puccskísérletet követõ tisztogatási hullám részeként: 44 céget szálltak meg és 120 cégvezetõt akarnak letartóztatni. A gyanú szerint a vállalatok a puccskísérlet megszervezésével vádolt hitszónok hálózatát támogatták.

Folytatja a tisztogatást Erdogan: elbocsátások lesznek

Nagyvilág2016.08.16, 10:34

Újabb tisztogatási hullám következik Törökországban: ezúttal a bel- és a külügyminisztériumnál, illetve a parti õrségnél, a rendõrségnél és a haderõnél kell menesztésekre számítaniuk azoknak, akikrõl a kormány úgy véli, felelõsek a júliusi puccskísérletért.

Erdogan arra kérte híveit, jelentsenek barátaikról

Nagyvilág2016.08.10, 20:58

Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólította híveit, hogy "hazafias kötelességbõl" jelentsék, ha barátaiknak, ismerõseiknek szerintük köze lehetett az elnök elleni puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen török hitszónok mozgalmához.

A Putyin-Erdogan csúcs után beindul a pénzfolyam

Gazdaság2016.08.10, 10:28

Az összes félbeszakadt kétoldalú projekt, a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerõmû építése mellett újraindul a kereskedelem és az idegenforgalom is Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szentpétervári találkozója nyomán - írta szerdán a Vedomosztyi címû üzleti napilap.

Erdogan sokat vár Putyintól

Nagyvilág2016.08.05, 11:16

Erdogan gyümölcsözõ tárgyalásokra számít Putyinnal, a legfontosabb téma Szíria lesz.

Iszlám reneszánsz vagy atatürki hagyaték?

Tudomány2016.08.04, 21:46

A július tizenötödikén Törökországban kirobbant és elvetélt katonai puccskísérlet, majd Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnöknek a török államszervezet és közélet egészét érintõ nagyszabású, Nyugaton erõs visszatetszést kiváltó tisztogatási akciója joggal felveti a kérdést, vajon merre tart Törökország? Küszöbön áll-e a Musztafa Kemal Atatürk által megalkotott modern és szekuláris államrendszer lebontása, vagy csupán az atatürki hagyaték egyfajta, sajátos továbbfejlesztésének lehetünk a szemtanúi? A kérdésre nem adható korrekt válasz, ha nem ismerjük Atatürk életmûvét.

A török külügy bekérette a német nagykövetet

Nagyvilág2016.08.01, 14:57

A török külügy bekérette a német nagykövetet, mert a német alkotmánybíróság döntése nyomán megtiltották, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök videón szóljon a kölni szimpátiatüntetés résztvevõihez. Mivel az ankarai német nagykövet szabadságon van, helyettese megy a külügyminisztériumba.

Újra sínre került a Török Áramlat

Gazdaság2016.07.26, 18:47

Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnökök találkozóját készítette elõ Moszkvában a két ország gazdasági minisztere. Erdogan már bocsánatot kért az orosz gép lelövéséért, a két ország viszonya a jelek szerint újra javul. Valószínû, hogy megépül az egyelõre felfüggesztett Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu atomerõmû, a török gazdasági miniszter szerint a politikai döntések már megvannk, a végsõ lökést az elnökök találkozoján adják majd meg.

Erdogan: Az emberek halálbüntetést akarnak

Nagyvilág2016.07.26, 04:31

A török nép a halálbüntetés visszaállítását akarja, az ország vezetõinek pedig meg kell hallgatniuk õket - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan abban az interjúban, amit hétfõ este sugárzott az ARD német közszolgálati televízió.

Többszörösen jogsértõ lenne a halálbüntetés Törökországban

Nagyvilág2016.07.24, 15:18

Jogszerûen nem lehetne halálbüntetést kiszabni a puccskísérletben résztvevõkre Törökországban – állítja egy nemzetközi jogász. Tóth Norbert szerint több okból is jogsértõ lenne ez, például a visszaható hatályú törvénykezés tilalma miatt.

Erdogan nagyban folytatja a tisztogtást

Nagyvilág2016.07.23, 11:13

Elõször adott ki elnöki rendeletet a sikertelen puccs óta Recep Tayyip Erdogan. A török elnök ezernél több iskolát, jótékonysági intézményeket és egyetemeket záratott be.

Erdogan: A puccs ellenszere a nemzeti akarat

Nagyvilág2016.07.22, 12:34

A vértanúk emléknapjává nyilvánította július 15-ét, a múlt pénteki puccskísérlet napját Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az államfõ csütörtök esti beszédében úgy fogalmazott, hogy "a puccs leghatásosabb ellenszerének a nemzeti akarat bizonyult". A jövõ nemzedékek soha nem felejtik el a demokratikus ellenállás hõseit - hangoztatta.

Így megy házhoz a medvepusziért Erdogan

Nagyvilág2016.07.21, 17:48

Pirruszi lehet a török elnök gyõzelme a puccs után, mert minél durvábban sújt le vélt vagy valós ellenségeire, annál inkább elszigeteli magát saját szövetségi rendszerén, a NATO-n belül. Oroszországnál ettõl még kereshet menedéket, csakhogy az egy nagyon aszimmetrikus viszony lenne. Moszkva ugyanis kapott ajándékba nyolc hónapot, hogy azzá tegye.

Törökország az idén nem kap vízummentességet

Nagyvilág2016.07.19, 12:30

Törökország az idén már nem kapja meg az uniós vízummentességet – mondta az Európai Bizottság német tagja, Günther Oettinger.

Tõle féltik Törökországot

Nagyvilág2016.07.18, 18:27

A török állami propaganda szerint ha nem is maga az ördög, de minden baj forrása. Szomszédai szerint viszont joviális öregúr, hívei pedig Gandhi-reinkarnációnak gondolják, szerintük ezért is kizárt, hogy õ szervezte a hét végi török puccskísérletet. Az biztos, hogy Erdogan uralma alatt egyre kockázatosabb Fethullah Gülen követõjének lenni.

Erdogan kemény tisztogatást ígért

Nagyvilág2016.07.17, 17:45

Minden állami intézményt megtisztítunk a gülenista vírustól - fogadkozott Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az isztambuli Fatih mecsetben, a puccskísérlet áldozatainak gyászszertartásán.

Amatõr volt a török puccskísérlet

Nagyvilág2016.07.17, 11:16

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének kutatója szerint "amatõr módon" szervezték meg szombatra virradóra a törökországi puccskísérletet. "Az államcsínyek alapszabályait is figyelmen kívül hagyták" – mondta Kiss Álmos Péter.  

EU-biztos: Erdogan nem nyírhatja tovább az alapjogokat

Nagyvilág2016.07.17, 07:52

A török kormánynak nem szabad tovább korlátoznia a demokratikus alapjogokat a meghiúsult puccskísérlet nyomán – figyelmeztetett az Európai Unió digitális gazdaságért és társadalomért felelõs biztosa.

Erdogannak ajándék volt ez a puccs

Nagyvilág2016.07.16, 13:14

Erdogan egységet demonstrálhat, a teljes nemzetközi közvélemény mögötte áll Washingtontól Teheránon át Moszkváig, vagyis minden szinten megerõsödve kerülhet ki ebbõl a fordulatból – mondta az Origónak Zgut Edit, a Political Capital munkatársa. 

Török puccs: Így nem lehet demokráciát építeni

Nagyvilág2016.07.16, 10:47

Jól megszervezett akció volt a péntek éjjeli törökországi puccskísérlet, azonban mivel nem örvendett széles katonai és társadalmi támogatottságnak, ezért rendkívül gyorsan összeomlott – mondta az Origónak Egeresi Zoltán Törökország-szakértõ.

A görög miniszterelnök támogatja Erdogant

Nagyvilág2016.07.16, 13:33

Országa támogatásáról biztosította a török kormányt Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnök. Elítélte a törökországi puccskísérletet az iráni kormány is.

Rekordgyorsasággal felszámolták a török puccsot

Nagyvilág2016.07.16, 12:00

Sikertelennek bizonyult puccskísérletet hajtottak végre Törökországban szombatra virradóra, egy zûrzavaros, átláthatatlan éjszaka után Recep Tayyip Erdogan államfõ Isztambulban nyilvánosan tett ígéretet arra, hogy a puccsistákat felelõsségre vonják. A puccskísérlet halálos áldozatainak száma 194, 1154-en megsebesültek. A puccs politikai következménye lehet, hogy Törökország tovább halad az elnöki rendszer bevezetése felé.

Még mindig lövöldöznek az Ambassador Hotelben

Nagyvilág2016.06.02, 10:28

Legalább 16 ember meghalt és 55 megsebesült a mogadishui Ambassador Hotelben, ahol az al-Sabab milicistái elsáncolták magukat. Még csütörtökön is szórványos lövöldözés hallatszott az épület környékén.

Bizalmat szavazott a török parlament az új kormánynak

Nagyvilág2016.05.29, 13:10

Bizalmat szavazott vasárnap a török parlament a Binali Yildirim vezette kormánynak, és jóváhagyta törvényhozói programját is.

Tétlenséggel fenyegetõzik Erdogan

Nagyvilág2016.05.24, 20:51

Törökország nem tesz további lépéseket az Európai Unióval kötött, menekültek visszafogadásáról szóló megállapodás végrehajtása érdekében, ha az EU nem dönt a török állampolgárok schengeni vízummentességének megadásáról - mondta a török elnök kedden Isztambulban.

Merkel tiltakozott Erdogannál

Nagyvilág2016.05.23, 17:06

Bírálta a szabadságjogok betartásával kapcsolatos török kormányzati magatartást Angela Merkel német kancellár Recep Tayyip Erdogan török államfõvel lezajlott hétfõ délutáni isztambuli találkozóján.

Erdogan: Európának több menekültet kell befogadnia

Nagyvilág2016.05.23, 11:52

Nem tesz eleget az Európai Unió a menekültválság megoldásáért – írta cikkében a török elnök. Erdogan szerint az európai vezetõk csak akkor fogták fel, mi történik, amikor a menekültek megjelentek az utcáikon. 

Egy dróngyároshoz ment Erdogan lánya

Nagyvilág2016.05.14, 22:05

A legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett, hatezer meghívott vendég jelenlétében tartották szombaton Isztambulban a török államfõ, Recep Tayyip Erdogan 30 éves lányának esküvõjét.

Erdogan miatt bukhat az EU-török megállapodás

Nagyvilág2016.05.09, 17:52

Súlyos helyzetbe hozta Brüsszelt és az Ankarával kötött menekültügyi egyezményt Ahmet Davutoglu török miniszterelnök leváltása. A híd szerepét betöltõ politikus nélkül kérdéses, meddig fogadják vissza a törökök a hozzájuk visszatoloncolt menekülteket, de azt sem tudni, az Európai Unió meddig hajlandó elnézni a folyamatos jogsértéseket. Brüsszel már a B tervre készül. 

A török sajtó már az elnöki rendszer bevezetésérõl ír

Nagyvilág2016.05.06, 12:28

A két hét múlva leköszönõ Ahmet Davutoglu török miniszterelnököt búcsúztatja a pénteki török sajtó, több lap is megjegyzi: ez már annak az elõszele, hogy a jövõben az elnök gyakorolja majd a végrehajtó hatalmat.

Erdogan szabadságra küldte a német komikust

Nagyvilág2016.04.17, 12:43

Jan Böhmermann, aki az Erdogan-versével diplomáciai perpatvart robbantott ki, Facebook-oldalán jelentette be, hogy rövidebb idõre visszavonul a televíziózástól. 

Vádat emelhetnek az Erdogant megsértõ német komikus ellen

Nagyvilág2016.04.15, 13:38

Angela Merkel kancellár bejelentette, hogy vádat emelhetnek a német komikus ellen, aki megsértette Recep Tayyip Erdogan török kormányfõt.

Törökország a „végsõkig” támogatja Azerbajdzsánt a karabahi konfliktusban

Nagyvilág2016.04.03, 12:14

A török államfõ szerint országa a "végsõkig" támogatni fogja Azerbajdzsánt Örményország ellenében a karabahi konfliktusban. Recep Tayyip Erdogan „elszomorítónak” nevezte Barack Obama amerikai elnök kijelentéseit a török sajtószabadság állapotáról.

Õk lehetnek a nagyhatalmak ütõkártyái: a szíriai kurdok

Nagyvilág2016.03.19, 09:08

Évek óta vívják a saját harcukat Szíriában, de most hallattak magukról, és nagyobb önállóságot követelnek. A szíriai kurdok ügyéhez való viszonyulás tovább bonyolítja az egyébként is kaotikus helyzetet, amit végre-valahára közös asztalnál próbálnak meg rendezni. Ebbõl viszont épp a kurdokat hagyták ki, ami megint Oroszország pozícióit erõsítheti.

37-en haltak meg az újabb ankarai merényletben

Nagyvilág2016.03.14, 10:28

Legalább harminchét ember vesztette életét, 125-en pedig megsebesültek az Ankara belvárosában vasárnap este történt robbantás következtében. Egy magas rangú biztonsági vezetõ közlése szerint valószínûleg öngyilkos merénylõ személyautóba rejtett pokolgéppel robbantott. A török fõvárosban fél éven belül ez már a harmadik robbantásos merénylet volt. 

Állami gyámság alá helyezték az egyik legnagyobb török lapot

Nagyvilág2016.03.05, 11:33

A demokrácia fekete napjának nevezte a péntekit az egyik legolvasottabb török újság fõszerkesztõje, miután a lapot gyakorlatilag állami gyámság alá helyezték. Legfõbb hibája ugyanis, hogy Erdogan elnök egyik legnagyobb kritikusának tulajdonában áll. 

Erdogan telefonon reklamál Obamánál

Nagyvilág2016.02.19, 14:25

Nem kétséges, hogy a szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek hajtotta végre a szerdai ankarai öngyilkos merényletet - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban.

Erdogan: Az USA-nak választania kell

Nagyvilág2016.02.08, 09:24

Az Egyesült Államoknak választania kell, hogy a törököket támogatja, vagy a kurdokat - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfõ egy héttel azután, hogy egy magas rangú amerikai tisztviselõ felkereste azokat a szíriai kurd erõket, amelyekre az ankarai kormány terroristaként tekint.

A török elnök szerint hatékony volt Hitler elnöki rendszere

Nagyvilág2016.01.01, 15:13

Recep Tayyip Erdogan török államfõ a hitleri Németországot hozta föl példának a hatékony elnöki rendszerre egy újságírók elõtti nyilatkozatában. 

Senkinek nem jó Putyin és Erdogan harca

Nagyvilág2015.12.03, 20:32

Nyugodtan állíthatjuk: Törökország és Oroszország egymás ostorozásában innen talán már csak feljebb léphet. Kettejük vitája ismét párhuzamos világképeket teremtett Szíria kapcsán, pedig néhány hete még úgy nézett ki, hogy a nagyhatalmak közelebb kerülnek a konszenzushoz. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy nem tudjuk, kinek higgyünk.

Összeesküvés volt a repülõ lelövése az oroszok szerint

Nagyvilág2015.11.25, 14:10

Moszkvában úgy gondolják, hogy a törökök már jóval korábban eldöntötték: a megfelelõ pillanatban lelõnek egy orosz katonai repülõt.

Régóta készülhettek az orosz gép lelövésére a törökök

Nagyvilág2015.11.25, 10:54

Nem volt váratlan, hogy Törökország lelõtte az orosz légierõ egyik gépét, a két ország között ugyanis már hosszú ideje zajlik a vita a légtérsértések miatt. Az biztos, hogy a katonai összetûzés egyik félnek sem lenne érdeke, ennek megfelelõen nem kell számítani egy Törökország és Oroszország közötti háborúra. Kemény nyilatkozatok viszont biztosan lesznek mindkét oldalról, Vlagyimir Putyin orosz elnök ráadásul Törökországgal szemben is kijátszhatja a gázkártyát. Ankara valószínûleg túl drasztikus lépést választott, emiatt viszont könnyen szövetséges nélkül maradhat.