Recep Tayyip Erdogan

címke rss

Ankara segítene az iraki rendőrök és katonák kiképzésében

Nagyvilág2006.11.16, 20:51

Törökország kész segítséget nyújtani az iraki rendőrök és katonák kiképzésében, hogy ezzel is hozzájáruljon a szomszédos ország stabilitásának megteremtéséhez - közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön Ankarában azt követően, hogy iraki kollégájával tárgyalt.

Törökök tízezrei tüntettek a világi államért

Nagyvilág2007.04.14, 14:28

Közel százezer ember vonult az utcára a török fővárosban szombaton, hogy a világi állam megtartása mellett, és a jelenlegi iszalmista kormányt vezető Recep Tayyip Erdogan elnökké választása ellen tüntessen. Erdogan ellenzéke ugyanis azzal riogat, hogy az iszlám gyökerű politikus államfővé választásával megerősödik a vallás befolyása a politikába. Ahmet Necdet Sezer jelenelegi álamfő mandátuma májusban jár le, utódjáról a parlament szavaz.

Iszlámfóbia miatt lehet elnök a török külügyminiszter

Nagyvilág2007.04.24, 13:19

A miniszterelnök helyett a külügyminiszter lesz a török kormány államfőjelöltje. A jelenlegi köztársasági elnök, Ahmed Necdet Sezer mandátuma májusban jár le, a parlamentnek addig kell megválasztania az utódját. Törökországban komoly aggodalmakat keltett, hogy esetleg a közismerten iszlám gyökerű Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt jelölik a posztra, akitől sokan a világi államot féltették. Abdullah Gül külügyminiszterrel kapcsolatban nem voltak ilyen mértékű félelmek.

Egymillió török tüntetett az iszlám ellen

Nagyvilág2007.04.29, 15:27

Az iszlámista kormány lemondását követelte közel egymillió tünetető vasárnap Isztambulban. A demonstrálók attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet a világi török állam, ha a kormányzó iszlámista párt adja az új államfőt. Szombaton erre figyelmeztetett a hadsereg is.

Előrehozott választást javasol a török kormánypárt

Nagyvilág2007.05.02, 10:14

Az eredetileg tervezett időpontnál több mint négy hónappal hamarabb tarthatnak választásokat Törökországban. A kormánypárt szerdán azt javasolta, hogy júniusban tartsák a választásokat, november helyett. A korai időpontra az államfőválasztás körüli huzavona miatt lehet szükség.

A demokráciát ünneplik a török iszlamisták

Nagyvilág2007.07.23, 14:25

Törökországban, a szavazatok 47 százalékának megszerzésével többséget kapott az előrehozott parlamenti választásokon Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). A voksolást azt követően írták ki, hogy a magukat a világi állam védelmezőinek tartó pártok és a hadsereg megvétózta az AKP köztársasági elnökjelöltje, Abdullah Gül megválasztását. A mostani győzelem azonban nem elegendő az alkotmányváltoztató kétharmados többséghez, így a küzdelem és egyensúlyozás a mérsékelt iszlám és a világi állam hívei között várhatóan folytatódik.

Hatalmon marad a török kormánypárt

Nagyvilág2007.07.23, 08:03

A szavazatok csaknem felét besöpörte a törökországi előrehozott választásokon a kormányzó mérsékelt iszlamista párt. Az előrehozott voksolás célja az volt, hogy megoldja a súlyos politikai válságot, amely Erdogan kormányfő és a világi állami berendezkedés hívei, köztük a hadsereg között robbant ki, akik török intézményrendszert az iszlamizálástól féltik.

Összefogna Törökország Irakkal a kurdok ellen

Nagyvilág2007.08.07, 20:59

Törökország és Irak megállapodott, hogy minden erővel igyekeznek véget vetni a törökországi kurd szakadárok iraki jelenlétének - jelentette be kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő Núri al-Máliki iraki miniszterelnökkel közösen tartott ankarai sajtóértekezletén. Az összefogás azonban eddig csak egy emlékeztető aláírásában nyilvánult meg.

Iraki benyomulással fenyegetőznek a törökök

Nagyvilág2007.10.09, 16:52

Benyomulhat a török hadsereg Észak-Irak kurdok lakta területére, hogy ott kurd szakadárokat üldözzön - ezt engedélyezte Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. "Mindenfajta lépést lehetővé tesz a kormányfő utasítása" - mondta a miniszterelnöki hivatal a BBC-nek. Vasárnap 15 török katonát öltek meg a lázadók Délkelet-Törökország kurdok lakta részén.

Erdogan Bagdaddal szövetkezne a PKK ellen

Nagyvilág2007.10.19, 19:15

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő pénteken felszólította az iraki kormányt: érje le, hogy egyszer s mindenkorra zárják be a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadóinak észak-iraki táborait, és országának adják ki a vezetőit.