reagálás

címke rss

Az EU óva inti Minszket az erőszak alkalmazásától

Az Európai Unió pénteken arra figyelmeztette a fehérorosz vezetést, határozott reagálásra számíthat a nemzetközi közösség részéről, ha erőszakot alkalmaz békés tüntetőkkel szemben.

Több százan jelentettek rendőri túlkapást a Fidesznél

Itthon2006.10.29, 19:40

Politikai döntés nélkül nem került volna sor a rendőri brutalitásra a Fidesz szerint, amely ezért Gyurcsány Ferencet is felelősnek tartja a törvénytelen hatósági fellépésekért. A párthoz eddig több száz állampolgári bejelentés érkezett október 23-i rendőri atrocitásokkal kapcsolatban. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium reagálásában visszautasította az ellenzéki párt állításait.

Szalai Annamária is reagált a Deutsch Tamás által leszólt amerikai politikus bírálatára

Itthon2011.08.07, 15:29

Levélben reagált Szalai Annamária az amerikai külügyi helyettes államtitkár jelentésére, amiben Thomas O. Melia aggodalmát fejezte ki a magyar média helyzete miatt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke köszönetet mondott azért, hogy az amerikai külügy kiemelt érdeklődést mutat a téma iránt, szerinte azonban a jelentés számos ponton téves dolgokat állít.

"Mindennek van határa!" - Hajdú Péter indulatosan reagált az őt ért vádakra (18+)

Life.hu2012.09.12, 20:46

Hajdú Péter durva kritikát kapott azért, mert egy műsorban szerepeltetett egy gyomorszondán táplált, nagyon beteg kisfiút és egy éhségsztrájkba kezdő politikust. A Frizbi műsorvezetője az online hírportálnak írásban, a Life.hu riporterének viszont szóban reagált az őt ért vádakra.

Tüdőgyulladást kapott Schumacher

Life.hu2014.02.12, 12:09

A Forma-1 hétszeres világbajnoka múlt héten betegedett meg, azóta erős antibiotikummal kezelik - írja a német Bild információira hivatkozva a sport.hir24.hu. 

Így reagáltak Kulka János kollégái a vallomására

Archívum2014.03.06, 20:32

A színésztársak többségét nem lepte meg Kulka vallomása szexuális hovatartozásáról.

Schumacher: 55 kilóra fogyott, még nem tud beszélni

Life.hu2014.06.17, 10:55

A világ - és nem csak a sportért rajongó fele - erre az egy mondatra várt: Schumacher felébredt a kómából. A Bild.de német lap további információkkal is szolgál.

Sebestyén Balázsék nem alacsonyodnak le Hujber szintjére

Life.hu2014.09.10, 12:10

Hujber Feri keddi nyílt levelét - amelyben Sebestyén Balázst és a Morning Show műsorvezető csapatát távozásra szólította fel - Balázsék a szerda reggeli műsorukban szóra sem méltatták.

Hány leopárd halt meg Ördög Nóra ruhájáért?

Archívum2014.12.15, 15:52

Ördög Nóri és Majka ismét kemény bírálatokat kaptak a kommentelőktől. A Rising Star műsorvezetői a TV2 kamerái előtt szemezgettek a kritikákból és reagáltak rájuk.

ByeAlex: "magyar vérrel csorog tovább"

Life.hu2014.12.19, 13:59

Ahogy már megszokhattuk, ByeAlexnek mindenről markáns véleménye van. Miért éppen A Dalról ne lenne, amelynek magyarországi döntőjét 2013-ban ő nyerte meg, az Eurovíziós Dalfesztiválon pedig az előkelő 10. helyen végzett, majd a 2014-es A Dalban digitális kommentátor is volt. A mondandójával ezúttal egyetértünk, hiszen mi is odavagyunk a magyar szerzeményekért (vagyis azok egy részéért), és azt is szeretjük, ha az előadó tudja is, miről énekel.

Előző
Következő