Rátonyi Krisztina

címke rss
Megérzése mentette meg egy komoly balesettől Rátonyi Krisztát

Megérzése mentette meg egy komoly balesettől Rátonyi Krisztát

Mindig körültekintően és óvatosan közlekedik Rátonyi Kriszta, sőt a szarvasbőgés időszakában még hatványozottabban vallja: lassan járj, tovább érsz. Ennek és megérzésének köszönhető, hogy elkerült egy balesetet.

Rátonyi Kriszta kecskebékából készített ebédet

Tévé2022.06.22, 12:15

A tihanyi skanzen konyhájára látogatott el Rátonyi Kriszta, ahol vendéglátói meglepetéssel várták: rántott békacombot kellett kisütnie.

Elképesztően megváltozott Rátonyi Kriszta

Tévé2022.03.19, 13:46

Szombaton kezdődik a Duna grandiózus showműsora, a Csináljuk a fesztivált!, melynek évtizedeket felölelő fordulóiban az évszázad slágerét kereshetjük. A csatorna műsorvezetője, Rátonyi Kriszta az 50-es évek divatjának kedvelőjeként rendhagyó sminkkel készül a show első adására.

Komoly balesete után visszatért a képernyőre Rátonyi Krisztina

Tévé2021.07.13, 12:04

A Duna Televízió műsorvezetője, Rátonyi Krisztina biciklibalesetet szenvedett, ami után kórházba is került, meg kellett műteni az egyik csigolyája miatt június végén. Felépült, és újra tud dolgozni, ezt képekkel tudatta a NYÁR21 az Instagramon. "Vajon kinek örül ennyire Fodor Imre? Lapozz, és kiderül!" - írták a bejegyzésben, ahol felbukkan a műsorvezető is.

Balesetet szenvedett a csinos magyar műsorvezető, azonnal műteni kellett

Life.hu2021.06.27, 09:29

A műsorvezető a baleset után azonnal érezte, hogy valami nincs rendben, és a kórházban kiderült, hogy meg kell műteni csigolyasérülése miatt.

Komoly balesetet szenvedett a magyar műsorvezető, műteni is kellett

Tévé2021.06.27, 09:49

A Duna Televízió műsorvezetője, Rátonyi Krisztina biciklibalesetet szenvedett, ami után kórházba is került, meg kellett műteni az egyik csigolyája miatt.

Rátonyi Krisztina: Másfél hónapig kínzott a Covid, súlyos tünetekkel

Tévé2021.06.10, 10:00

Hamarosan NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a közmédia népszerű nyári magazinműsora a Duna Televízióra. Rátonyi Krisztina idén már kilencedik éve köszönti majd a nézőket, és bár továbbra is nagy kedvence a Balaton, nagyon örül, hogy a fókusz ezúttal a teljes országra kiterjed majd, és a belföldi idegenforgalom több aktualitásáról is beszámolhatnak a műsorban. Az újdonságokról, a koronavírusból való felépüléséről és nyári terveiről mesélt az Origónak.

Rátonyi Krisztina közel 10 év után, szomorúan köszönt el a nézőktől

Tévé2021.03.28, 13:43

Rátonyi Krisztinát több műsorban is rendszeresen láthajták a nézők, de most az egyik kedvencétől el kellett köszönnie. "Lehetetlen lenne összefoglalni az elmúlt kilenc évet. Hatalmas kaland volt, rengeteget tanultam, sokat sírtam, és még többet nevettem. Lett egy második családom, úgy is hívtak mindig a többiek, kislány. Most egy új időszak kezdődik, és én boldogan bízom a Noés családom Fodor Imrére, Artúrra és Boriszra" - írta búcsúzóul az Instagramján.

Rátonyi Krisztina: Csodálatos a Balaton, nincs szebb hely a világon

Tévé2020.06.06, 13:29

Rátonyi Krisztina a Balatoni nyár már jól ismert, visszatérő műsorvezetője, immár nyolcadik éve köszönti majd június 15-től a nézőket a Duna TV képernyője előtt. A műsorvezető új társsal, Fodor Imrével vezeti majd az idén tízéves műsort, melyet a mai napig nagyon szeret, és úgy érzi, ezúttal még fontosabb arról beszélni, hogy mennyi érdekességgel és színes programmal várja a turistákat Balaton környéke. Az Origónak azt is elárulta, hogy mit csinált otthon az elmúlt hónapokban, mit tanult meg a karanténban, és mit tervez a nyárra a munka mellett.

Közösen vezet műsort Rátonyi Kriszta és Freddie

Tévé2019.10.07, 15:21

Október 10-től  új műsorvezető párossal bővül a Család-barát: Rátonyi Krisztával és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie-vel.

Újabb műsorvezetői feladatot kapott Freddie

Life.hu2019.10.07, 12:16

Freddie és Rátonyi Kriszta lettek a Család-barát új műsorvezető-párosa.

Másodjára lesz a Balatoni Nyár egyik háziasszonya Szabó Erika

Archívum2019.06.05, 12:32

Immár második alkalommal lesz a Balatoni Nyár egyik műsorvezetője Szabó Erika.

Már 6 kilótól szabadult meg Rátonyi Kriszta

Archívum2018.02.23, 19:33

A rendszeres testmozgás és az egészséges étkezés eredményeként az utóbbi hónapokban 6 kilótól szabadult meg Rátonyi Kriszta, A Dal háziasszonya.

Megvan a Magyarország, szeretlek! új csapatkapitánya

Tévé2017.08.22, 13:02

Rátonyi Kriszta új feladatot kapott, a Duna TV Magyarország, szeretlek! című vetélkedőjének egyik csapatkapitánya lesz.

Újra lesz Balatoni nyár Harsányi Leventével és Kraszkó Zitával

Tévé2017.06.08, 11:02

Június 19-től újra indul a Balatoni nyár Kraszkó Zitával, Rátonyi Krisztával, Harsányi Leventével és Vida Péterrel. A műsor sztárséfje a 2017-es évadban ismét Kovács Lázár lesz.

Rátonyi Kriszta: Meg sem mertem szólalni, annyira izgultam

Tévé2017.05.16, 16:50

Rátonyi Krisztina, a Petőfi TV műsorvezetője a napokban tért haza Kijevből, Freddie mellett ő volt az idei Eurovíziós Dalfesztivál kommentátora. Amikor az eredményre vártak a fülkében a döntő napján, izgatottságában fel se bírt nézni, az ott töltött napok alatt sokat tanult, és rengeteg élményt szerzett, többek közt ezekről mesélt az Origónak. 

Így készül Freddie, Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválra - Videó!

Archívum2017.04.25, 13:06

Pápai Joci képviseli idén hazánkat az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén, Kijevben, a szakkommentátor pedig a korábbi győztes, Freddie lesz. 

Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál két magyar kommentátora

Tévé2017.03.09, 11:44

Freddie és Rátonyi Krisztina számol majd be a nézőknek a a 62. Eurovíziós Dalfesztiválról.

Freddie és Rátonyi Krisztina lesznek az Eurovíziós Dalfesztivál szakkommentátorai

Life.hu2017.03.09, 09:50

Az Eurovíziós Dalfesztivál szakkommentátora is Gundel Takács Gábor volt, de már megtalálták a megfelelő helyetteseket: Freddie és Rátonyi Krisztina vezeti majd a műsort.

Exkluzív! Rátonyi Krisztina kommentálja majd a kijevi Eurovíziót

Life.hu2017.03.08, 22:02

A világ legrégebbi televíziós show-műsorát az elmúlt tíz évében Gundel Takács Gábor kommentálta a magyar nézőknek. A legendás riporter helyett idén új narrátor lesz. 

Rátonyi Kriszta vezette A Dalt Tatár Csilla helyett

Life.hu2017.02.11, 08:01

A Dal első középdöntőjét Tatár Csilla betegsége miatt a Junior Prima díjas Rátonyi Kriszta vezette. Azt, hogy Kriszta miként élte meg a feladatot, és hogy műsorvezetőként mi a nagy álma, azt a Life.hu interjújában elmondta.

A köztévé fiatal műsorvezetője, Rátonyi Krisztina a kollégájába szeretett bele

Life.hu2016.08.02, 19:50

AZ MTVA műsorvezetője, Rátonyi Krisztina egy éve szerelmes párjába, Csabába, akit egyébként a munkahelyén ismert meg.

Az MTVA szürreális szintre emelte az időjárás-jelentést

Tévé2016.07.07, 13:10

A Balatoni nyár július 6-i adásában az egyik műsorvezető, Vida Péter rappelve adta elő az időjárás-jelentést. "Felsziki-szakadozik a felhőzet" – hadarta, más fura szövegekkel együtt.

Rátonyi Krisztina a mai napig izgul, de örül a víznek

Tévé2015.06.12, 17:05

A Balatoni nyár több újítással tér vissza a képernyőre, a szórakoztató műsor június 15-én délután startol Révfülöpről. Négy műsorvezetőt kapott, egyikük a Petőfi TV ismert arca, Rátonyi Krisztina, aki fiatal kora ellenére már rutinosan mozog ebben a szerepben. Hangulatokkal készül, gyerekként nem csak nyáron járt a tóhoz, és gyakran mondja magának, hogy milyen szerencsés – mesélte az Origónak.

Új vetélkedőt indít az M1 Rátonyi Krisztinával

Tévé2013.11.25, 10:53

December 13-tól új műsorral jelentkezik a M1 péntek esténként, a műsorvezető Rátonyi Krisztina.

Előző
  • 1
Következő