Rátkai Márton

címke rss
A nagy színész, aki a kommunista diktatúra idején sem engedett az igazából és börtönbe is zárták

A nagy színész, aki a kommunista diktatúra idején sem engedett az igazából és börtönbe is zárták

Az 1953-as Liliomfi című film főhőseként lett országosan ismert. 1956-ban kiszabadította börtönbe került bátyját, amiért utóbb több éves börtönbüntetésre ítélték. Darvas Iván a rácsok mögül szabadulva segédmunkásként dolgozott. A pályára visszakerülve a Vígszínház lett színházi otthona, s a Várkonyi Zoltán igazgatta teátrumban játszotta el azokat a főszerepeket kortárs és klasszikus drámák sorában, amelyek saját értékelése alapján súlyt adtak színészi pályafutásának. Az orosz anya és magyar apa gyermekeként született színész – generációjának s a honi színházművészetnek egyik legnagyobb művésze – úgy vélte, a börtönben megszerzett taapasztalatai ...

Kutyu úr a Szomszédokból: a legendás színész, akit folyton megaláztak a kommunizmusban és aki az italhoz menekült

Kultúra2022.10.17, 12:03

Raksányi Gellért művészi életpályája szorosan kötődik a Nemzeti Színház háború előtti legendás személyiségeihez és nemes hagyományaihoz. A Bajor Gizi, Tőkés Anna, Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Bihari József és Tímár József nevével fémjelzett társulat ruházta fel életre szóló művészi útra valóvalaz 1947-ben színpadra lépő fiatal művészt. És ami legalább olyan fontos: megerősítette a keresztény-magyar kultúra iránti elkötelezettségét, hűségét. Magyarságtudata, szilárd karaktere és keresztény szellemisége merőben eltért a a háborút követő években mindent felülíró szocialista realizmus felfogásától és normáitól, annak értéket romboló műköödésétől. ...

A színészóriás drámai élete, akit a diktatúra leparancsolt a színpadról, de munkásként is hazájáért küzdött

Kultúra2022.04.18, 18:32

„Sinkovits Imre nem egyszerűen színész, ő a magyar színész. Nemcsak állampolgársága, anyanyelve és lakhelye szerint magyar, hanem érzései, cselekvései, egész magatartása révén az. Voltak és vannak magyar nyelven játszó színészek, akik ugyan magyar állampolgárságúak, de szemléletükben világpolgárok. Sinkovits Imre magyar, a szónak teljes értelmében, testestül-lelkestül, érzéseiben és gondolkodásmódjában, cselekvéseiben, beszédjében, és – ha kellett – hallgatásában is." Fenti sorok Cenner Mihály színháztörténész laudációjában hangzottak el 1996. december 21-én, amikor Sinkovits Imre megkapta a Magyar Örökség-díjat. A méltatott művész ...

Drámai gyermekkor, meztelenkedés a Balatonon és egy ország szeretete: a színészkirálynő legendás élete

Kultúra2021.11.21, 17:45

Hároméves korában lépett először színpadra. Lakner bácsi híres gyermekszínházában játszott főszerepeket, valamint már kislányként fellépett a Vígszínház és más vezető pesti társulatok előadásaiban. 17 éves korában gyakorlatos színésznőként szerződött a Vígszínházhoz, néhány hónappal később megkapta első főszerepét. Ruttkai Éva legendás alakításai mellett szerelmei kapcsán is részese lett a színháztörténetnek. Első – egyben utolsó – férje, leánya édesapja Gábor Miklós volt, akiben saját színészetének férfiúi tükörképét fedezte fel. Aztán Latinovits Zoltánban talált társra, aki a tekintetével ejtette rabul első színpadi találkozásuk iidején. ...

Mondja, elvtárs, maga miért nem szereti a kommunistákat?

Kultúra2020.10.05, 00:25

Balázs Samu civilben egy brit főnemes tartózkodásával vett részt az életben. Ám szerepeiben képes volt a leghevesebb szenvedéllyel megfogalmazni a világról alkotott kritikai meglátásait. Azt vallotta: a színjátszás átélés nélkül kutyakomédia. Rendre éreztette: az a leghelyesebb, ha színpadon kívül a színész nem teszi kockára a méltóságát erős gesztusokkal. Makk Károly Liliomfi című alkotásának Szilvay professzora, vagy az ugyancsak Makk Károly rendezte Macskajáték Csermlényi Viktora, valamint számos klasszikus és kortárs darab meghatározó szereplője a honi színháztörténet egyik legnagyobb színművésze. Mindamellett jellemes, egyenes ...

A színészzseni, akit bikacsökkel és fenőszíjjal vertek és állandóan éheztettek

Kultúra2020.08.09, 18:32

Csortos Gyulát Kosztolányi Dezső szerint az Isten is művésznek, közelebbről komédiásnak teremtette, civilben a gőgösségig mogorva színész egyben nőfaló is volt. Kétszer nősült, és nagy számú szeretője is volt. Ifjan egy jegyzőnél gyakornokoskodva döntött a színi pálya mellett a jegyző elcsábított feleségének biztatására. Gyermekkora lényegében egy rémálomban telt, ami meghatározta a pályája alakulását is. Szinte minden elvállalt, bevételeit lakomákra, borravalóra és nőkre költötte. Mindemellett Csortos Gyula az általa alakított karakterek minden részletét aprólékos gonddal dolgozta ki, ügyelt a szavak árnyalataira is, szemének pupilllatágulását ...

A legnagyobb magyar tragikomika, aki visszaküldte Moszkvába a kommunista igazgatónőjét

Kultúra2020.07.26, 19:48

A legnagyobb magyar tragikomika, írta róla még a színésznő életében az érte rajongó kritikusoj egyike. Rajta ragadt a jelző, ami arra utalt, hogy Dajka Margit a színházi műfajok mindegyikében kivételes teljesítményekre volt képes. Időskori, egy gyermekeknek készült előadásban játszott legendás szerepe kapcsán személyiségéhez hozzátapadt egy másik jelző is: Bors néniként sokak emlékezetében angyali teremtésként maradt meg. Pedig tudott karcos is lenni, de csak akkor, ha igaztalannak érzett egy helyzetet – az életben, vagy a színpadon. A második világháború idején – már a kor egyik legnagyobb színházi sztárjaként – élete kockáztatásávval ...

Bilicsi Tivadar, a családteremtő művész küzdelmei

Kultúra2020.02.23, 22:27

Táncos komikusként kezdte a pályát, majd a drámai karakterszerepek is megtalálták. 1945-ig több mint hetven filmben szerepelt. Aztán a mellőzöttséget is megtapasztalta. Hívő emberként nehezen viselte a második világháború utáni történéseket, az 1956-os forradalom után négy gyermekével együtt el akarta hagyni a hazáját. Elfogták, majd egyre színvonalasabb feladatokkal bízták meg. Tartottak a népszerűségétől. Mozifilmben nem foglalkoztatták többet, de vígszínházi szerepei mellett sokat dolgozott a televízióban, rádióban is. A hatvanas-hetvenes években az USA-ban, Kanadában, Svédországban turnézhatott, valamint fellépett Csehszlovákiábban, ...

Honthy Hanna, a primadonna királynői története

Kultúra2019.12.25, 17:59

Honthy Hanna nyílt csatában győzte le elődjét, s lett Fedák Sári utódja az ország első számú primadonnájaként. A mélyszegénységből indult, négy elemit végzett kislány vonatkozó képességei mellett akaraterejének köszönhette, hogy tízévesen bekerülhetett az Operaház balettiskolájába. Alig volt tizenöt éves, amikor a balettkarban felfigyelt rá egy negyvenes mecénás, aki némi ellenszolgáltatás fejében kiemelte a szegénysorból és kifizette a színi tanulmányait. A különös kapcsolat nem roppantotta meg a majdani primadonnát, erősödő morális érzékének is része volt abban, hogy hamarosan a saját útját járta. Nem csak operettben, prózában is ...

Fedák Sári, az egyik legnagyobb primadonna története, aki semmi mást nem akart, csak mindenkinek tetszeni

Kultúra2019.12.07, 16:42

A száznegyven éve született színésznő egyike a magyar színháztörténet legnagyobb primadonnáinak. Tízéves volt, amikor egy nála évtizedekkel idősebb árvaszéki elnök a színház felé irányította a figyelmét sajátos barátságuk keretei közt. A polgári és elemi iskoláit még végigbukdácsolta, majd miután sikerrel elvégezte Rákosi Szidi színiskoláját, páratlan karriert épített egyébként korlátozott énekhangja ellenére, sugárzó egyéniségével, elkápráztató színészi játékával. Nemcsak hazájában lépett fel, hanem külföldön is: Berlintől Párizson, Londonon át az Egyesült Államokig. Ugyanakkor a hatalom aktuális képviselőit is mindig el akarta káppráztatni. ...

Jávor Pál, az első magyar filmsztár pokoljárása

Kultúra2019.10.27, 16:58

 Jávor Pál a harmincas évek elején "birtokba vette" a filmgyárat, nem készülhetett film, amelyben ne ő játszotta volna a főszerepet. Megteremtette a bricseszes dzsentrihős figuráját, a mindig célba érő asszonybolondítót. A vásznakon látható figuráját a közönség összemosta hús-vér alakjával, miközben a valóságban más karakter volt. Civilben is szerette a cigánnyal húzatni, de inkább magában hallgatta a bandát, majd haza ment asszonyához. Dzsentri hősei fantáziájából teremtek elő, s persze megfigyelései is segítették megalkotásukban - ahogy Shakespeare és más klasszikus, kortárs hősök színvonalas, olykor zseniális színpadra vitelében ...

Feleki Kamill, a "tüskés mimóza"

Kultúra2019.08.10, 18:00

Ahogy ifjabb Latabár Kálmánt, úgy Feleki Kamillt is nevezték olykor magyar Fred Astaire-nek a pályája elején. Aki azonban elsősorban utolsó filmszerepe, az Uramisten című alkotás idős bűvészeként emlékszik rá, az el sem hinné: egy hajszálon múlt csupán, hogy generációjának egyik legnagyobb színésze kijutott a táncmesteri feladatokból, majd a táncos-komikusi szerepkörből. Az említett film kapcsán pedig - bár meghozta számára a chicagói Filmfesztivál legjobb férfialakításának díját, amelyet a másik főszereplővel, Eperjes Károllyal kapott megosztva – sikerült úgy megsértődnie, hogy a rendezővel, Gárdos Péterrel is megszakította a kapcssolatot. ...

Soós Imre, a színészzseni, akiből kamaszként akartak rendszermintaképet csinálni a kommunisták

Kultúra2019.03.31, 14:15

Soós Imre csupán évtizednyi pályafutása alatt is felejthetetlen alakításokat nyújtott színpadon és olyan filmekben, mint a Ludas Matyi vagy a Körhinta. Ugyanakkor a Rákosi-rezsimet megvető színészt sematikus filmek sorában is gyakran játszatták, s így lett egyik idolja a Rákosi-rendszer propagandájának – miközben véleményét ismerve arról is gondoskodtak, hogy megnehezítsék színházi pályafutását. Huszonhét éves volt, amikor a pszichiáteréből feleségévé lett dr. Perjési Hedviggel együtt végzett velük a konyhájukban kiömlő gáz. Soós Imre akkor már meghasonlott ember volt, de a tragédia helyszínéről készült felvételek arra utalnak: élnii ...

Előző
  • 1
Következő