Rátgéber László

címke rss

Hétmillió forintért váltották le Rátgébert

Sport2009.10.09, 15:54

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökségi ülésén készült, az [origo] birtokába került jegyzőkönyv szerint a  soproni kosárcsapat főszponzora szeptember 9-én hétmillió forintos támogatást ajánlott a szövetségnek azért, hogy Rátgéber László helyett a Sopron edzője, Székely Norbert legyen a női válogatott szövetségi kapitánya. Rátgéber szerint borzasztó, amit a kosárszövetségben megengednek maguknak.  

Magányosan nem leányálom - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2009.09.19, 16:46

Az egyik legsikeresebb magyar kosáredző, Rátgéber László  tavaly 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya az [origo]-nak írta második moszkvai idényének első blogbejegyzését.

Rátgéber: Más aratja le, amit vetettem

Sport2009.09.14, 13:36

Rátgéber Lászlót szakmai okok miatt váltották le a női válogatott éléről - olvasható a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ)csütörtöki közleményében. Az elnök szerint azonban nem erről van szó, csupán egy újságíró fogalmazott szerencsétlenül. Rátgéber azt mondja, az erős soproni lobbi miatt kell távoznia, a szövetség halogató taktikája miatt pedig lemaradt az angol válogatott kapitányi posztjáról.

Brit kosarasok a Rátgéber-egyetemen

Archívum2009.09.12, 12:28

Előadásokkal segíti a hétvégén a brit női kosarasok olimpiai felkészülését Rátgéber László volt szövetségi kapitány, az Euroliga-győztes Szpartak Moszkva vezetőedzője.

Szakmai hibák miatt váltották le Rátgébert

Sport2009.09.10, 10:00

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége nem hosszabbította meg a női válogatott szövetségi kapitányának, Rátgéber Lászlónak a szerződését, és Székely Norbertet kérte fel a poszt betöltésére.

Michael Jordannek szerencséje volt - Rátgéber-blog Jamaicából

Archívum2009.08.11, 08:00

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt első vakációs blogbejegyzését Jamaicából keltezte.

Euroliga: Szegeden is fellép Rátgéber orosz csapata

Archívum2009.07.21, 15:36

A legutóbb a négyes döntőbe jutott MKB-Euroleasing Sopron könnyebb, a MiZo Pécs 2010 és a Szeviép-Szeged viszont nehéz ellenfeleket kapott a nőikosárlabda-Euroliga csoportjainak keddi  sorsolásán.

Nem tudtam csodát tenni - Rátgéber-blog Pécsről

Sport2009.06.28, 17:44

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó szakember az [origo]-nak írt ötvennegyedik blogbejegyzését Pécsről keltezte.

Rátgéber László: Személyeskedésre nem vagyok kapható

Archívum2009.06.11, 12:26

Sikeresnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük a nőikosárlabda-válogatott szereplését a lettországi Európa-bajnokságon, amelyen még csak most fordul élesbe a játék, a legjobb tizenkét csapat küzdelme azonban a három vereséggel kiesett magyarok nélkül folytatódik. Rátgéber László szövetségi kapitány szerint az Eb légköre megbénította a játékosait, de biztosra veszi, hogy két év múlva már simán túljut a csoportkörön a válogatott.

Rátgéber még nem döntött, Vajda elfáradt

Archívum2009.06.10, 12:41

Még nem döntött a folytatásról Rátgéber László, a nőikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, akinek tanítványai három vereséggel már a csoportkör után búcsúztak a Lettországban zajló Európa-bajnokságtól.

A magyarok három vereséggel búcsúztak a nőikosár-Eb-től

Sport2009.06.09, 22:43

A lengyelektől is kikapott - mégpedig 60-53-ra -, így három vereséggel fejezte be szereplését kedden a magyar női válogatott a lettországi kosárlabda Európa-bajnokságon. Rátgéber László együttese a sorsdöntő találkozó közben többször is továbbjutásra állt - azaz 10 ponttal vezetett -, ám a hajrá az ellenfélé volt, így már nem maradt remény a középdöntőre. A magyarok szerdán utaznak haza az Eb-ről.

Megint kikapott, de még továbbjuthat a magyar nőikosár-válogatott

Sport2009.06.08, 23:03

A magyar nőikosárlabda-válogatott 76-59-re kikapott a házigazda lettektől, így a továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe került az Európa-bajnokságon. Rátgéber László együttese csak a második félidőben tudott számottevő ellenállást kifejteni a balti gárda ellen, így - két vereség után - már csak abban bízhat, hogy kedden megveri a lengyeleket. Ebben az esetben hármas magyar-lengyel-görög holtverseny alakul ki a lettek mögött, és az előzetes számítások szerint egy tízpontos siker valószínűleg már elég lenne a középdöntőhöz. A B csoport harmadik, utolsó fordulójában a magyarok közép-európai idő szerint kedden 17 órakor találkoznak aa ...

Tíz perc jó játékkal nem lehet meccset nyerni egy Eb-n

Sport2009.06.07, 21:57

A magyar nőikosárlabda-válogatott elsősorban katasztrófális első félidei játéka miatt 59-43-as vereséget szenvedett Görögországtól a lettországi Európa-bajnokság nyitómeccsén. Rátgéber László csapata az első két negyedben mindössze 12 pontot szerzett, és bár a harmadik felvonásban még visszajött a meccsbe, a kulcsfontosságú pillanatokban megint megremegett a játékosok keze, így elkerülhetetlen volt a vereség. Hétfőn a házigazda lettek ellen kéne javítani.

Tizenkét vezéregyéniséggel vág neki az Eb-nek a kosárválogatott

Archívum2009.06.06, 21:36

Vasárnap megkezdődik Lettország két városában, Liepajában és Valmierában a 32. nőikosárlabda Európa-bajnokság. A magyarok két ezüst- (1950, 1956) és négy bronzérmükkel (1983, 1985, 1987, 1991) jelentős fejezeteket írtak a viadal történetében, ám most hat évi szünet után térnek vissza a döntőbe, amelyben a korábbi tizenkét csapat helyett már tizenhat vesz részt.

Rátgéber nem ázott verébként térne haza

Sport2009.06.05, 13:40

A csapat rutintalanságát tartja az elsődlegesen leküzdendő akadálynak Rátgéber László, a vasárnap Lettországban elrajtoló Európa-bajnokságra készülő nőikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Hajókázással búcsúzott a nőikosár-válogatott

Archívum2009.06.04, 20:59

Rockkoncerttel egybekötött hajókázással zárta csütörtökön a felkészülési időszakot a magyar nőikosárlabda-válogatott, amely pénteken utazik el a lettországi Európa-bajnokságra.

Legyőzte a horvátokat a Rátgéber-csapat

Archívum2009.06.03, 20:32

A vasárnap Lettországban rajtoló Európa-bajnokságra készülő nőikosárlabda-válogatott szerdán felkészülési mérkőzésen legyőzte a horvátokat Pécsen.

Egy este az elnök úrral - Rátgéber-blog Párizsból

Sport2009.06.02, 18:36

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt ötvenkettedik blogbejegyzését párizsi élményeiről már Pécsről, havihegyi otthonából keltezte.

Sztyepanováék is Kiscsillag-rajongók - Rátgéber-blog Moszkvából

Archívum2009.05.25, 12:32

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt ötvenegyedik blogbejegyzését Moszkvából, a válogatott keret felkészülési mérkőzéséről keltezte.

Egyre jobb a magyar nőikosár-válogatott

Sport2009.05.24, 23:38

A szombati, 19 pontos vereségét követően vasárnap is kikapott, de már csak nyolc ponttal a magyar nőikosárlabda-válogatott az orosz csapattól a júniusi Európa-bajnokságra készülő együttesek mérkőzésén, Moszkvában.

Nem bírtak az oroszokkal Rátgéberék

Archívum2009.05.23, 19:38

Kikapott a magyar nőikosárlabda-válogatott az orosz csapattól a júniusi Európa-bajnokságra készülő együttesek mérkőzésén, szombaton Moszkvában.

Egy este a Tettyén - Rátgéber-blog Pécsről

Sport2009.05.19, 14:11

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt ötvenedik blogbejegyzését Pécsről, a válogatott keret felkészülési mérkőzéséről keltezte.

Rátgéberék most csak 41 pontot engedtek a szerbeknek

Archívum2009.05.19, 14:10

A júniusi Európa-bajnokságra készülő női kosárlabda-válogatott hétfő után kedden is legyőzte Szerbiát Pécsen.

Nagyon elverte a szerbeket a Rátgéber-csapat

Archívum2009.05.18, 20:49

A júniusi Európa-bajnokságra készülő nőikosárlabda-válogatott hétfőn legyőzte Szerbiát Pécsen.

Jó vagyok a parkolóőröknél - Rátgéber-blog Komlóról

Sport2009.05.14, 17:29

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenkilencedik blogbejegyzését Komlóról, a válogatott keret edzéséről keltezte.

Ismét legyőzte a cseheket a Rátgéber-válogatott

Archívum2009.05.10, 20:58

A magyar nőikosárlabda-válogatott a pénteki vereség és a szombati siker után vasárnap is legyőzte, mégpedig 12 ponttal Csehország csapatát Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen, Luhacovicében.

Visszavágott a cseheknek a Rátgéber-csapat

Archívum2009.05.09, 19:47

A magyar nőikosárlabda-válogatott a pénteki vereség után szombaton 23 pontos győzelmet aratott Csehország csapata felett, Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen, Luhacovicében.

Az operáció sikerült, a beteg meghalt - Rátgéber-blog az autóbuszból

Archívum2009.05.08, 07:14

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvennyolcadik blogbejegyzését az autóbuszból keltezte, úton Luhacovice felé.

Rátgéber szerez szponzort a válogatottnak

Sport2009.05.07, 20:00

Külön szponzorokat von be a júniusi Európa-bajnokságra készülő nőikosárlabda-válogatott működtetésébe Rátgéber László szövetségi kapitány.

Hiányos kerettel készül az Eb-re a Rátgéber-csapat

Sport2009.05.04, 17:14

Hétfőn megkezdődött a nőikosárlabda-válogatott felkészülése a lettországi Európa-bajnokságra, Rátgéber László szövetségi kapitány egyelőre 12 emberrel dolgozik Pécsett.

Őrületgyártó játszmák - Rátgéber-blog a Havihegyről

Sport2009.05.03, 18:45

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenhetedik blogbejegyzését Havihegyi úti otthonából keltezte.

Amikor a bíró lenyeli a sípot - Rátgéber-blog Moszkvából

Archívum2009.04.29, 14:42

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenhatodik blogbejegyzését vidnojei otthonából keltezte.

Már csak hármat alszunk Oroszországban! - Rátgéber-blog Moszkvából

Archívum2009.04.26, 16:20

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenötödik blogbejegyzését vidnojei otthonából keltezte.

Végső visszaszámlálás - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2009.04.22, 14:52

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvennegyedik blogbejegyzését vidnojei otthonából keltezte.

Tizenkét gyémánt - Rátgéber-blog Moszkvából

Archívum2009.04.18, 13:15

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenharmadik blogbejegyzését vidnojei otthonából keltezte.

Spanyolország bekebelezte Portugáliát - Rátgéber-blog Moszkvából

Archívum2009.04.12, 19:14

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenkettedik blogbejegyzését vidnojei otthonából keltezte.

Iványi nem vállalta a kosár-Eb-szereplést

Archívum2009.04.11, 12:28

Rátgéber László szövetségi kapitány kijelölte a júniusi, lettországi női kosárlabda Európa-bajnokságra készülő bő keretét, amelyből hiányzik a korábbi csapatkapitány Iványi Dalma mellett Fűrész Emőke és Béres Tímea is. A magyar szövetség honlapja szerint a három kiváló és rutinos játékos nem vállalta a válogatottságot.

Győztes döntő után tánc orrvérzésig a diszkóban - Rátgéber-blog

Sport2009.04.10, 15:45

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenegyedik blogbejegyzését újra vidnojei otthonából keltezte.

A bárban már nem vagyok biztos - Rátgéber-blog Salamancából

Archívum2009.04.06, 09:13

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenedik blogbejegyzését Salamancából keltezte.

Rátgéberék megvédték címüket

Sport2009.04.05, 22:03

A Rátgéber László vezette Szpartak Moszkva sorozatban harmadszor nyerte meg a nőikosárlabda-Euroligát, miután a négyes döntő fináléjában 15 ponttal legyőzte a házigazda Salamancát.

Büszke vagyok, de leszek-e boldog is? - Rátgéber-blog Salamancából

Sport2009.04.04, 16:25

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harminckilencedik blogbejegyzését Salamancából keltezte.

Final Four-készülődés áprilisi bolondozással - Rátgéber-blog Salamancából

Sport2009.04.03, 11:43

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harmincnyolcadik blogbejegyzését Salamancából keltezte.

Euroliga-döntőbe jutottak Rátgéberék

Sport2009.04.03, 22:42

A nőikosárlabda-Euroliga salamancai Final Fourjának első elődöntőjében a Rátgéber László irányította Szpartak Moszkva 83-74-re verte a szintén orosz Jekatyerinburgot, ezzel a vasárnapi döntőben zsinórban harmadszor próbálhatja elhódítani a sportág legrangosabb európai trófeáját.

Ahol meg sem várják a bemutatót - Rátgéber-blog Moszkvából

Archívum2009.03.29, 16:29

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségikapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harminchetedik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.

Már Oroszország sem a régi - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2009.03.22, 15:43

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harminchatodik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.

Rátgéber-dupla a futballrangadón - kosaras blog Moszkvából

Archívum2009.03.17, 16:55

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harmincötödik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.

Húsz pohár pezsgő a francia elnök nyakában - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2009.03.11, 08:51

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harmincnegyedik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.

Vajda megszórta Rátgéber álomcsapatát

Archívum2009.03.08, 23:11

A pécsi Vajda Anna 16 ponttal járult hozzá az európaiak 99-78-as sikeréhez vasárnap a női kosárlabda Euroliga All Star-gáláján, amelyet hagyományosan a nemzetközi nőnapon rendeztek Párizsban.

A mi kis kurszki csatánk - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2009.03.02, 19:26

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harmincharmadik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.