Rátgéber László

címke rss

Rátgébert is megkereste a Bourges

Sport2003.04.19, 13:48

A Pécsi VSK-t irányító Rátgéber Lászlót is megkereste a bourges-i női kosárlabdaklub, miután lemondott vezetőedzője, Olivier Hirsch.

Rátgéber már az olimpiára készül

Sport2003.03.10, 14:35

Ha Rátgéber Lászlónak a nyüzsgés, a folyamatos feszültség az életeleme - márpedig nagyon úgy tűnik, hogy az -, akkor a MiZo-Pécsi VSK és a magyar női kosárlabda-válogatott szakvezetője ezekben a napokban szinte tobzódik a gyönyörben. Győzelmesen megvívott Magyar Kupa-döntő Miskolcon, majd keddtől a legalább két-, legfeljebb háromfelvonásos párharc a Bourges-zsal a négy közé jutásért az Euroligában. Aztán jön a magyar bajnoki hajrá, a playoff, majd augusztusban a felkészülés a sportág hazai helyzetét meghatározó szeptemberi, görögországi Európa-bajnokságra.

Hetedszer került Pécsre a kosárserleg

Sport2003.03.06, 20:41

Miskolcon a pécsi kosaras hölgyeknek sikerült a nagy bravúr: Rátgéber László vezetőedző csapata hetedszer szerezte meg a kupagyőzelmet, igaz, ezúttal  igencsak meg kellett izzadniuk az elsőségért Iványi Dalmáéknak. A diósgyőri kosárlabda-szurkolóknak csütörtökön már volt okuk az örömre is - igaz, ezt azért egy kicsit másképpen képzelték el. A DKSK női együttese a Magyar Kupa-döntő bronzmérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a BSE ellen, és megszerezte a harmadik helyet.

Kikapott a PVSK Jekatyerinburgban

Sport2003.02.05, 18:20

Idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a női Euroligában a Mizo-Pécsi VSK kosárlabdacsapata. Rátgéber László tanítványai Jekatyerinburgban tizennégy ponttal maradtak alul vendéglátójukkal szemben.

Pabianicét vert a Pécs, Vilniusban kikapott a GYSEV

Sport2003.01.23, 20:53

Idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a nőikosárlabda-Euroligában a GYSEV: a soproniak Vilniusban kaptak ki 71-63-ra a kilencedik fordulóban. Nyert viszont a Mizo-Pécsi VSK: Rátgéber László tanítványai a lengyelországi Pabianicében diadalmaskodtak 85-52-re.

Mujanovic érkezése órák kérdése

Sport2003.01.12, 12:27

Már vasárnap, de legkésőbb hétfőn megérkezhet Pécsre Razija Mujanovic-Brcaninovic, a 203 centis, 36 éves bosnyák kosárlabdázónő. Rátgéber László, a MiZo-Pécsi VSK edzője szerint elhárultak az akadályok az Európa legjobbjának háromszor is megválasztott center leszerződtetése elől.

Elmarad a Rátgéber-koncert

Sport2002.11.14, 08:20

A helyi lap értesülésével ellentétben mégsem lép színpadra Rátgéber László, a Pécsi VSK nőikosárlabda-csapatának vezetőedzője szombaton a Kispál és a Borz együttes születésnapi koncertjén.

Euroliga: remek hajrájával győzött a PVSK

Sport2002.11.08, 10:29

A nyitó fordulóban Brnóban aratott győzelme után második mérkőzésén is nyert a PVSK a nőikosárlabda-Euroligában. Rátgéber László együttese hazai pályán az újonc lengyel Pabianicét verte 63-42-re.

Eb-középdöntők előtt a női kosarasok

Sport2002.10.24, 13:49

Rátgéber László, a nőikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az Európa-bajnoki középdöntő közelgő mérkőzéseire készülő keretét.

Egybekelt Rátgéber László és Csák Magdolna

Sport2002.09.06, 22:11

Pénteken egy Pécstől húsz kilométerre fekvő baranyai üdülőfaluban, a cseppkőbarlangjáról híres Abaligeten örök hűséget fogadott egymásnak Rátgéber László, a magyar nőikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, a PVSK vezetőedzője és Csák Magdolna, a Pécs most nyáron visszavonult kosarasa.