raliverseny

címke rss
Verstappen apja elárulta, hogy van egy közös nagy álma a fiával

Verstappen apja elárulta, hogy van egy közös nagy álma a fiával

Bár Jos Verstappen a mai napig aktívan versenyez, azonban így is azt állítja, hogy a fiát, a világbajnok Max Verstappent nézni ugyanolyan izgalmas, mintha ő versenyezne.

Százezerből egyszer fordul elő ilyen ralibaleset a meghalt navigátor sporttársa szerint

Itthon2020.08.15, 17:25

Ma reggel 9 óra után nem sokkal, a Miskolc-rali gyorsasági szakaszán, Bánkút-Mályinka között, a Rally1-es kategóriában versenyző Tóth Zsolt navigátor és Dudás Gergő sofőr versenyautója kisodródott és egy fának csapódott. A balesetben a navigátor a helyszínen meghalt, a versenyt leállították.

Tizenegyen sérültek meg a tótkomlósi raliversenyen történt balesetben

Itthon2019.06.10, 18:47

Összesen 11-en sérültek meg a tótkomlósi raliversenyen történt balesetben vasárnap, közülük kilenc ember került kórházba.

Halálos raliverseny Ukrajnában

Nagyvilág2017.09.11, 18:35

A Csernovci megyében fekvő ralipályán, amelyen a múlt hétvégén 3 év után először rendeztek újabb autós derbit, már az első versenynapon lefújták a versenyt az egyik pilóta halálos balesete miatt. A sportesemény az ukrán országos bajnokság harmadik etapja lett volna.

Peterhansel tizenharmadszor lett első a Dakaron

Sport2017.01.14, 15:23

A Dél-Amerikában rendezett Dakar-ralit az autósoknál az 51 éves francia Stéphane Peterhansel nyerte, aki páratlan teljesítményt nyújtva ezúttal - motorkerékpárral szerzett korábbi hat elsőségét is figyelembe véve – tizenharmadszor nyert összetettben.

Győzelem vagy halál - Szalay Balázsék megnyernék az Africa Race-t

Sport2016.11.30, 12:47

Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László januárban újra elindul a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-versenyen, és a győzelmet célozza meg.

Nézők közé hajtott az autóversenyző - Brutális videó

Life.hu2015.09.06, 12:06

Brutális baleset történt egy spanyolországi raliversenyen.

Sokkoló tragédia a raliversenyen - halálra égett a spanyol navigátor

Archívum2015.03.16, 06:13

A nézők szeme láttára égett halálra Jose Lumbreras spanyol navigátor egy hétvégi mallorcai raliversenyen.

Felmentették a gázoló raliversenyzőt

Itthon2014.01.18, 11:22

Éveken át felelősnek tartották a balesetért, most kiderült, hogy műszaki hiba okozta a karambolt.

Kocsmába hajtott egy versenyautó Városlődön

Itthon2013.10.19, 17:27

Nézők közé, a kocsma teraszán ülők közé hajtott egy versenyautó Városlődön, hat ember megsérült, van köztük életveszélyesen megsérült is.

Villám csapott egy norvég autóverseny nézői közé

Nagyvilág2008.08.03, 20:54

Villámcsapások sebesítettek meg 91 nézőt vasárnap a norvég fővárostól, Oslótól keletre fekvő Flisában egy raliversenyen.

Tragikus raliverseny Svédországban

Auto2005.08.22, 09:55

Egy néző életét vesztette, további három pedig súlyosan megsérült a svéd nemzeti ralibajnokság egyik versenyén.

Új afrikai rali szakaszok nélkül

Auto2002.11.28, 13:38

Új afrikai raliverseny debütál 2003 őszén: a Sivatagi Express résztvevői a tervek szerint egy hét alatt mintegy 4000 kilométert teljesítenek a Dél-afrikai Köztársaság, Botswana és Zambia területén.

Romboló raliversenyek a nemzeti parkokban

Itthon2002.04.05, 07:00

A napokban először egyeztet a raliversenyekről a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség és a Természetvédelmi Hivatal. Ugyanis évek óta jelentős károkat okoznak az ország legszebb területein - Bakony, Bükk, Mecsek, Pilis stb. - zajló futamok. A veszélyt elsősorban nem is az autók, hanem a növényeket letaposó, szemetelő nézők jelentik.

Előző
  • 1
Következő