ralikrossz

címke rss

Első versenyén kigyulladt az autója, aztán Európa-bajnok lett

Sport2018.09.20, 15:56

Ötszörös Európa-bajnok, két kisfiú édesapja, volt már az év közép-európai tehetsége az Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA). Szabó Krisztián még csak 26 éves, mégis tudatosan és határozottan építi autóversenyzői karrierjét. Idén a kétszeres DTM-bajnok Mattias Ekström csapatában próbálhatta ki magát, és mindössze két hétvégén annyi pontot szerzett, hogy összetettben nyolcadik lett az Európa-bajnokságon. Fiatal kora és elképesztő rutinja ellenére még mindig izgul a versenyek előtt. Szülei a szezonzáró rigai fordulóra is elkísérték, a helyszínen meséltek az Origónak arról, hogy milyen az, amikor az autóversenyzésről szól egy család élete.

Ralikrossz-Eb: két futamot nyert, de a döntőben hibázott Szabó Krisztián

Sport2018.09.16, 18:35

Győzelem a Q3-ban és az elődöntőben: Szabó Krisztián magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Rigában vasárnap, a döntőben azonban ő húzta a rövidebbet egy ralikrosszos akció folyamán, ezért a végeredményben csak 6. helyen rangsorolták az Euro RX szezonzáróján.

A ralikrosszos Szabó Krisztián balszerencsésen kezdett Rigában

Sport2018.09.15, 20:21

Nem tükrözik tempóját az EKS pilótájának eddigi eredményei Rigában: az Euro RX első kvalifikációján a rajt miatt veszített, a másodikon technikai problémája volt. A köztes eredménylista ötödik helyéről viszont még akármi elérhető.

A legnagyobbak közé tart a magyar ralikrosszos

Sport2018.09.14, 08:23

Ami a nemzetközi túraautózásnak Michelisz Norbert, az a ralikrossznak Szabó Krisztián. A Super 1600-as kategória 2016-os és 2017-es Európa-bajnok versenyzője türelmesen lépdel felfelé a ranglétrán, hogy elérje legnagyobb álmát, a ralikrossz-világbajnokságot. A jelek szerint tökéletes irányban halad a WRX-hez vezető úton: új csapatában és új kategóriájában második hellyel mutatkozott be, most hétvégén pedig szintén jó esélyekkel áll rajthoz az ERX soron következő fordulóján, Rigában.

Nyíregyháza lesz a magyar autó-motorsport új fellegvára

Sport2018.09.10, 12:51

Rali Eb- és ralikrossz világbajnoki futamra pályázik Magyarország - jelentette be Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, valamint Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. Utóbbival összefüggésben új, multifunkcionális aréna építése kezdődik állami támogatással Nyíregyházán, hogy új lendületet adjanak az autósportnak.

Így kell egy életre megszerettetni az autóversenyzést egy gyerekkel

Sport2018.09.05, 11:16

A kilencszeres rali-világbajnok Sébastien Loeb ralikrosszos csapattársa, Timmy Hansen megmutatta az egész világnak, miről is szól az autósport. A Team Peugeot Total versenyzője a ralikrossz-vb, vagyis a WRX legutóbbi, franciaországi állomásán az autójába is beültette a nagyjából négy év körüli kisfiút. 

Szabó Krisztián hétvégén debütál az Euro RX-ben

Sport2018.09.03, 10:40

Jól ismert közeg, új géposztály, új csapat, új autó: érthető, hogy a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok a megszokottnál jobban izgul Loheac előtt, ahol bemutatkozik a kontinensbajnokság Supercar kategóriájában.

A világbajnok Ekström csapatában folytatja a magyar ralikrossz versenyző

Sport2018.08.16, 10:05

A Super 1600 kategória kétszeres Európa-bajnoka újra a ralikrossz kontinensbajnokságán versenyez, ezúttal azonban már az összkerékhajtású Supercar géposztályban áll rajthoz. Az EKS színeiben vág neki a szezon utolsó két versenyének.

Hatalmasat bukott egy magyar versenyző a ralikrossz-Eb-n - videó

Sport2018.06.13, 10:44

Nem a pontszerzés, hanem brutális balesete miatt lesz emlékezetes Szíjj Zsolt "Jolly"-nak a ralikrossz–Európa-bajnokság norvégiai állomása. A Super1600-as kategóriában induló magyar versenyző múlt hétvégén Hellben törte össze olyan csúnyán a Skoda Fabiát, hogy még nézni is rossz.

Magyar érem a ralikrossz Eb-n

Sport2018.04.16, 13:25

Magyar bronzérem született az Euro RX szezonnyitó barcelonai hétvégéjén. Marton Gergely harmadik lett az S1600-as mezőnyben. Rajta kívül is voltak magyarok a rallikrossz Eb első idei futamain.

Kiss Pál Tamás befejezi

Sport2017.12.11, 11:53

A formaautózásban elért legjobb hazai eredmény után mindössze három szezon alatt a ralikrosszban is a legsikeresebb magyar versenyző lett Kiss Pál Tamás. A kétszeres magyar bajnok és európa-bajnoki harmadik helyezett miskolci versenyző most úgy döntött, hogy egy 1998 óta tartó korszak véget ért, saját csapattal nem folytatja a versenyzést.

Formaautóval finomított vezetési stílusán a magyar autóversenyző

Sport2017.08.26, 09:09

Mindent megtesz saját fejlődéséért a ralikrossz világbajnokság egyetlen magyar résztvevője. Lukács "Csucsu" Kornél nemrég Mallorcán járt, hogy az autóversenysport egyik legendás alakjától, Timo Scheidertől tanuljon.

Sérült bukócső zúzta szét a magyar versenyző dobogós álmait

Sport2017.07.04, 13:15

Tökéletesen felkészülve, újabb dobogós reményekkel utazott Kiss Pál Tamás a svédországi Höljesbe. A Speedbox Racing Team számára azonban már az első kvalifikációs futam után véget ért az Európa-bajnokság harmadik fordulója, mert egy ütközésben megsérült az autó bukócsöve, és emiatt az FIA felügyelői nem engedélyezték a folytatást.

Tréleren ért véget a magyar versenyző WRX-es futama

Sport2017.07.04, 10:57

Volt fent is, lent is Lukács "Csucsu" Kornél a ralikrossz világbajnokság svédországi versenyhétvégéjén.

Körözés alatt áll, de vígan versenyez a magyar ralikrosszos

Sport2017.07.03, 11:56

Rendszeresen indul hazai és külföldi ralikrossz versenyeken Lajos Gyula, annak ellenére, hogy 2014 óta szinte folyamatosan körözés alatt áll, írja a Blikk.

Furcsa büntetés a WRX magyar versenyzőjének

Sport2017.06.12, 13:41

Különleges büntetéssel sújtották a FIA ralikrossz-világbajnokság egyetlen magyar résztvevőjét a hétvégi, norvégiai fordulóban. 

Újabb magyar siker a ralikrossz vb-n

Sport2017.05.29, 15:41

A GG RX Team Hungary magyar versenyzője, Lukács "Csucsu" Kornél a ralikrossz vb angliai fordulóján a leggyorsabb volt a Q4-ben. A kétliteres, turbómotoros 600 lóerős Kia Rio RX-et vezető fiatal magyar tehetség korábban, a világbajnokság évadnyitó, spanyolországi hétvégéjén pontot is szerzett.

Bajban a DTM korábbi bajnoka

Sport2017.05.29, 11:11

Sokan megirigyelnék a német túraautó-bajnokság 2004-es és 2007-es bajnokának gondját. Mattias Ekström idén a DTM mellett a ralikrossz vb futamain is elindul, a WRX-ben ráadásul vezet is összetettben. Most azonban komoly dilemmája van, a döntéshez rajongói segítségét kérte. 

A legnagyobbak mellől hozott el vb-pontot a magyar reménység

Sport2017.04.05, 15:14

Óriási magyar sikerrel zárult az évadnyitó hétvége a ralikrossz-világbajnokságon. Lukács Kornél, az GG RX Team Hungary pilótája megszerezte a sportág első magyar pontjait a barcelonai hétvégén. A futamokon olyan nagyágyúkkal kellett megküzdenie, mint Ken Block, Petter Solberg, Mattias Ekstrom és Sebastian Loeb. A Tatáról indult fiatal versenyző magabiztosan állt helyt a legnagyobbak között, és az Origónak azt is elmondta, melyik ellenfelétől kért aláírást az autogramosztáson.

Spitzmüller ralikrosszra, Vincze Ferenc Skodára vált

Sport2017.03.22, 16:13

Harminc év ralizás után az idén a ralikrossz országos bajnokságban áll rajthoz Spitzmüller Csaba, az S-Motorsport autóversenyzője, akinek csapattársa, Vincze Ferenc a rali ob futamain indul egy Skoda Fabia R5-tel.

Sosem volt még ennyire különleges a mi autónk

Auto2017.03.10, 10:23

Unalmas, hogy minden utcasarkon áll egy régi Swift? Ilyen biztosan nem: versenypályán csatázik, különleges fényezését pedig a pilóta ötlete alapján egy graffitiművész álmodta meg. Le a kalappal!

Szabó Krisztián: Tudatosan kell agresszívebbnek lennem

Sport2017.02.28, 00:36

Szabó Krisztián négyszeres Európa-bajnok, mégsem tartja magát profi autóversenyzőnek. Sízőként kezdte, aztán váltott egy nagyot: sikeres lett kamionnal, vasszöcskével, de az eddigi legjobb eredménye a ralikrosszos Eb-győzelem, noha nem is agresszív versenyző. Még csak 24 éves, de már van egy fia és egy diplomája, közben pedig bámulatos tudatossággal építi a versenyzői karrierjét is.

Jean Todt díjat adott Szabó Krisztiánnak

Sport2016.12.12, 11:39

Újabb értékes elismerésben részesült a ralikrossz Európa-bajnoka: az év közép-európai tehetségeként nevezték meg, a különdíjat pedig az FIA elnöke adta át neki.

Magyar ralikrosszos nyerte az Európa-bajnokságot

Sport2016.10.16, 18:59

Szabó Krisztián nyerte a Super 1600-as kategóriában a ralikrossz Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi németországi versenyen elsőként zárt.

Kiss Pál Tamás mindenben harmadik

Sport2016.07.03, 17:10

Kiss Pál Tamás a harmadik helyen végzett a ralikrossz Európa-bajnokság harmadik fordulójában, a svédországi Höljesben.

Szabó Krisztián ismét dobogóra állhatott a ralikrossz-Eb-n

Sport2015.06.22, 02:07

Szabó Krisztián harmadik lett a ralikrossz Európa-bajnoki sorozat Super1600-as kategóriájának idei harmadik állomásán, a németországi Buxtehudéban rendezett futamon.

Az első magyar ralikrossz-siker

Sport2015.04.27, 10:22

Az autókrosszban Európa-bajnok Szabó Krisztián első magyarként ralikrossz Európa-bajnoki futamot nyert.

Történelmi magyar győzelem a ralikrossz-Eb

Sport2015.04.26, 17:54

Az autókrosszban Európa-bajnok Szabó Krisztián első magyarként ralikrossz Európa-bajnoki futamot nyert.

560 lóerős Skodába ül a magyar autóversenyző

Sport2015.03.17, 15:42

 A formaautós karrierjét befejező Kiss Pál Tamás a ralikrossz országos bajnokságban folytatja pályafutását, és már az idén rajthoz szeretne állni néhány világbajnoki futamon is.

560 lóerős Bogárral sokkol Volkswagen

Auto2014.02.07, 09:03

A valaha volt legerősebb Beetle nem az utcákra, hanem a ralikrossz pályákra épült.

San Franciscóban tombol Ken Block

Auto2012.07.09, 18:48

A Gymkhana sorozat legújabb és leglátványosabb részében az amerikai fenegyerek többet ugrat, driftel és száguldozik, mint eddig bármikor. Még egy uszályon is megpörgeti a 650 lóerős ralikrossz Ford Fiestáját.

Gyulay Zsolt az autósport-szövetség új elnöke

Auto2011.02.20, 00:08

Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökévé szombaton a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

Európa-bajnoki élmenőkkel hódít Amerikában a ralikrossz

Auto2010.11.15, 16:32

A New Jersey Motorsports Parkban rendezték a történelmi első amerikai ralikrossz-bajnokság utolsó két fordulóját, melyre az európai mezőnyből is többen kiutaztak szerencsét próbálni. Előbb az Európa-bajnok Sverre Isachsen, majd a finn szupertehetség Toomas Heikkinen nyert, olyan helyi szupersztárokat maguk mögé utasítva, mint Tanner Foust, Travis Pastrana vagy Dave Mirra.

Újabb bajnokavatás a ralikrosszban

Auto2010.09.20, 15:29

Sverre Isachsen és Timur Timerzsanov után a hétvégi cseh ralikrossz Eb-n Derek Tohillt is Európa-bajnokká koronázták - a ralikrossz történetének első ír Európa-bajnokává. A magyar Fodor György C döntőbe jutott, és a 14. helyen zárta a versenyt.

Kettős bajnokavatás a lengyel ralikrossz Eb-n

Auto2010.09.13, 12:49

A 2010-es ralikrossz Európa-bajnokság három géposztálya közül kettőben ismertté vált az új Európa-bajnok kiléte a sorozat utolsó előtti, kilencedik állomásán, a lengyelországi Slomczynban. A divízió 1-ben Sverre Isachsen megvédte címét, míg a divízió 1/A-ban Timur Timerzsanov a sportág történetének első orosz Európa-bajnoka lett. A divízió 2-ben a jövő hétvégén, Csehországban dől majd el a bajnoki cím sorsa.

Isachsen előbb kiesett a versenyből, majd megnyerte azt

Auto2010.08.18, 15:02

Ennél izgalmasabban és drámaiabban nem is alakulhatott volna a 2010-es német ralikrossz Eb-futam végjátéka. Az A döntőkre leesett az eső, a divízió 2-esek még slick gumikon rajtoltak el a nedves talajú pályán, a divízió 1/A-ban Timur Timerzsanov vezető helyről esett ki, így hazai győztest köszönthettek a nézők, a divízió 1-ben pedig Sverre Isachsen az első rajtot követően a gumifalban végezte, az újraindítást követően viszont végül mégis ő örülhetett.

Foust fényes jövőt jósol a ralikrossznak az USA-ban

Auto2010.08.15, 12:41

Az X-games újdonsült kétszeres aranyérmese, az első amerikai földön rendezett ralikrossz-verseny győztese, Tanner Foust a hétvégén Németországban versenyez, ahol pályafutása negyedik ralikrossz Európa-bajnoki futamán vesz részt. Szombat reggel készséggel válaszolt kérdéseinkre a verseny helyszínén, csapatfőnöke, a korábbi többszörös svéd ralibajnok, Andreas Eriksson társaságában.

Duval visszavágyik a WRC-be

Auto2010.08.09, 10:38

Francois Duval a hétvégén hazája ralikrossz Európa-bajnoki futamán áll rajthoz Maasmechelenben, majd hétfőn Németország felé veszi az irányt, hogy a Ford gyári csapatához csatlakozzon a Deutschland Ralira való felkészülésben, ahol Jari-Matti Latvala és Mikko Hirvonen mellett ő vezetheti majd a csapat egyik Focus WRC-jét. A belga klasszissal a maasmecheleni ralikrossz Eb első szabadedzése előtt beszélgettünk, egyebek mellett arról, melyik szakágban képzeli el közeli és távoli jövőjét.

Duval jött, látott és győzött a ralikrossz Eb-n

Auto2010.08.09, 13:02

A belgák ralis ásza, Francois Duval nyerte hazája hétvégi ralikrossz Európa-bajnoki futamát, így ő lett az első belga, aki Eb-futamot tudott nyerni az aktuális csúcskategóriában. A divízió 2-ben magyar pontszerzőt köszönthettek a nézők az idén ötvenéves Fodor György személyében. Helyszíni tudósítás.

A ralikrossz savát-borsát felvonultatta a finn Eb-futam

Auto2010.07.13, 10:27

Méltó módon tért vissza 11 évnyi távollét után a ralikrossz Európa-bajnoki sorozat Finnországba, a kouvolai versenyen minden megvolt, amitől a ralikrossz népszerű lehet: kemény csaták, szoros befutók, hatalmas bukások, technikai blamák és három teljesen új győztes felhőtlen öröme.

Isachsen nyerte az év skandináv motorsport-őrületét

Auto2010.07.05, 12:46

Július első hétvégéjén, a svédországi Höljesben rendezték a 2010-es ralikrossz Európa-bajnoki sorozat ötödik versenyét, amely egyben a bajnokság első felének záró futamát is jelentette. Az észak-európai országok talán legnépszerűbb idei motorsport-showjaként szolgáló versenyt a csúcskategóriában a címvédő Sverre Isachsen nyerte, aki ezzel megszilárdította helyét a bajnoki tabella élén.

Bravúros magyar szereplés a nyirádi ralikrossz Eb-n

Auto2010.06.08, 11:00

Egy híján az összes magyar induló a döntőben, Harsányi Zoltán és Bánkuti Gábor futamgyőzelme, a megállíthatatlan Sverre Isachsen, Andreas Eriksson, Mats Lysen és Liam Doran csatája a csúcskategória B döntőjében - csupán egy rövid ízelítő arról, miről marad emlékezetes a 2010-es nyirádi Eb-futam.

Amerikában is bemutatkozik a ralikrossz

Auto2010.06.01, 20:37

A 2010-es ralikrossz Európa-bajnokság harmadik, angliai futamán három győztes ünnepelhetett a végső finálékat követően. A csúcskategóriában idén eddig százszázalékos Michael Jernberg ezúttal a B döntőben ragadt, így a címvédő Sverre Isachsen győzelmével az összesített pontversenyben is egyből az élre állt. A divízió 1/A mezőnyében a cseh Zdenek Cermak, a divízió 2-ben pedig az ír Derek Tohill egyaránt élete második Eb-futamgyőzelmét aratta. Mindeközben egy örömteli hír bejelentése folytán maga a sportág is ünnepelt.

"Rengeteget kell tanulnom" - interjú Mats Lysennel, a ralikrossz legfiatalabb Európa-bajnokával

Auto2010.05.26, 09:49

Mats Lysen tavaly, tizenhét évesen megnyerte a ralikrossz Európa-bajnokság küzdelmeit a divízió 1/A kategóriájában, ezzel a sportág történetének legfiatalabb kontinensbajnokává lépett elő. Azóta már a jogosítványt is megszerezte, és idén immár a csúcskategóriában, a divízió 1-ben próbálja felvenni a harcot a sportág legnagyobb ikonjaival, egyelőre felemás sikerrel. Eddigi benyomásairól, a két kategória közti különbségekről és még sok minden másról kérdeztük.

Újonc is nyert a francia ralikrossz-Eb-futamon

Auto2010.05.10, 20:51

Rekordszámú nevezői létszám mellett, összesen 91 versenyző részvételével kezdődött meg a 2010-es ralikrossz Európa-bajnoki sorozat második, franciaországi futama, így két kategóriában D döntőre is sor került, a divízió 2-ben pedig először futottak C döntőt. A svéd Michael Jernberg és a norvég Knut Ove Borseth győzelme a papírformát igazolta, a divízió 1/A-ban diadalmaskodó francia Steven Bossard viszont hatalmas szenzációt keltett azzal, hogy élete első Eb-futamát rögtön megnyerte.

Izgalmasan kezdődött a ralikrossz-Eb

Auto2010.05.03, 13:57

Kiéhezett, bizonyítási vágytól fűtött versenyzők, látványos ütközetek, gyerekbetegségektől szenvedő új versenyautók, az amerikai csillag belépője, szárnyaló fiatalok az örökifjú veteránok ellen és tomboló nézők - röviden így lehetne talán összegezni a 2010-es portugál ralikrossz Eb-futam legfontosabb történéseit.   

Kicsit rali, kicsit Forma-1 - ralikrossz-ismertető

Auto2010.04.30, 11:58

Nyakunkon a szezonkezdet: május első hétvégéjén, a portugáliai Eb-futammal elkezdődik a ralikrossz Európa-bajnoki sorozat 2010-es idénye, amelynek mind a tíz futamáról beszámolunk majd olvasóinknak. A versenyhétvége előtt tisztázzuk: mi is az a ralikrossz?

Magyar pályán tesztelnek a ralikrossz legjobbjai

Auto2010.04.16, 19:00

A Nomaco Racing ralikrossz-csapata a héten hazánkba utazott a messzi Norvégiából, hogy a nyirádi Eb-pályán teszteljen a 2010-es évad kezdete előtt. Idén két versenyzővel képviseltetik magukat az Eb mezőnyében. A kétszeres Európa-bajnok Ludvig Hunsbedttel és Ole Kristian Nottveittel beszélgettünk két tesztkör között.

Grönholm a Pikes Peaken - videó

Auto2009.07.24, 12:08

A kétszeres rali-világbajnok első próbálkozása a híres amerikai hegyiversenyen nem hozott győzelmet, de a videó így is kimondottan látványos. Grönholm egy 800 lóerősre feltuningolt, rallycross Ford Fiestával állt rajthoz

1150 lóerős Ford lehet a Pikes Peak királya

Auto2009.07.16, 15:23

Komoly tervekkel utazik a hagyományos Pikes Peak-i hegyiversenyre a Mach 2 Racing: 1150 lóerős Fordjával új rekordot állítana fel.

Grönholm 800 lóerős Fiestába ül

Auto2009.06.08, 15:45

A Ford Fiesta a jövő évben betör az amerikai piacra, ezért szükség van egy kis figyelemfelkeltésre. Éppen ezért a Ford elindítja a modell 800 lóerős változatát a híres Pikes Peaken. Az egyik versenyző Marcus Grönholm lesz.  

Előző
  • 1
Következő