rákkutatás

címke rss

Embereken is kipróbálták a legújabb genetikai módszert a rák ellen

Tudomány2010.03.24, 09:52

A génelcsendesítésnek nevezett módszert állatkísérletekben már sikerrel alkalmazták a daganatos sejtek ellen, a rosszindulatú bőrrák esetében pedig az első emberi próbára is sor került.

Megkapta az engedélyt az első rákvakcina az USA-ban

Tudomány2010.05.03, 12:18

Megkapta az engedélyt az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivataltól az a rákellenes vakcina, amelyet az előrehaladott prosztatarák kezelésére fejlesztettek ki. Az oltás azért különleges, mert nem a megelőzésre, hanem az aktív kezelésre szolgál: a terápia során a beteg saját immunsejtjeit fordítják a ráksejtek ellen.

A bőrrák kockázatnövekedése 74%-os a szoláriumok miatt - az eddigi legnagyobb felmérés

Tudomány2010.05.31, 08:32

Az amerikai Minnesota Egyetem közegészségügyi centrumának kutatói új vizsgálatukra hivatkozva azt állítják, hogy a szoláriumok használata mindenképp növeli a bőrrák legveszélyesebb formájának kockázatát. Ebben a témában eddig ez a legtöbb résztvevővel végzett felmérés: a melanoma kockázatnövekedése 74%-osnak bizonyult a szoláriumozás hatására.

Kiderült, miért segítik az egészséges sejtek a daganatokat

Tudomány2010.11.05, 11:01

Egyetlen fehérjemolekula lehet a kulcsa annak, hogy sokszor eredménytelenek maradnak az immunrendszernek a daganat ellen indított támadásai. Ha a mostani eredmények embereknél is beigazolódnak, végre hatékony rákellenes vakcinák kifejlesztésére nyílik lehetőség.

Saját vérereket is növesztenek a daganatok

Tudomány2010.11.25, 17:15

Már több éve elérhetőek azok a célzott daganatellenes szerek, amelyek az érképződés gátlásával próbálják meg elzárni a tumorok vér- és oxigénellátását. A készítmények részben ugyan hatékonyak, ez azonban elmarad attól, amit korábban vártak ezektől a szerektől. Két új eredmény most magyarázatot adhat rá, hogy mindez miért van így: az agydaganatok egy fajtáját vizsgálva kiderült, hogy ezek a tumorok saját érhálózatot is növesztenek, erre azonban a jelenlegi érképződésgátlók nem hatnak.

Varázslövedékeket is fejlesztenek a rák ellen Debrecenben

Tudomány2012.07.05, 20:34

A célzott daganatterápia és tumordiagnosztika egyre fontosabb szerepet kap az orvosi ellátásban. Az új módszerek kutatásában élen jár a Debreceni Egyetem Biofarmácia tanszéke.

824 millió forint uniós támogatást nyert a DEOEC Onkológiai Intézete

Archívum2013.12.18, 15:52

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Onkológiai Intézete új, korszerű lineáris gyorsító beszerzésére kapott forrást. Az új berendezés egyszerre alapvető fontosságú a betegellátás biztonsága, illetve eddig nem kezelt betegségcsoportok gyógyítása szempontjából, mondta Horváth Zsolt egyetemi docens, az intézet igazgatója a projektindító rendezvényen.

Új módszer az agydaganat kezelésében

Life.hu2014.08.23, 20:10

Miniatűr méretű aranyrészecskék segítségével közvetlenül a daganatos sejtekhez sikerült eljuttatni a gyógyszereket. Ezzel új fejezet nyílhat egyes agydaganattípusok kezelésében.

Megalapozatlan állításokkal reklámozta termékét a rákkutató cég

Gazdaság2015.01.12, 14:45

Alaptalanul állította a Preventa vizek készítője, hogy terméke gyógyító hatással rendelkezik, ezért a versenyhivatal 30 millió forintos bírságot szabott ki.

A rákkutató a cigánytelepen nőtt föl

Itthon2015.04.24, 06:02

Jogász akart lenni, de biológiatanára unszolására a genetika felé fordult. Molekuláris genetikából szerzett mesterdiplomát, két év múlva szeretné megszerezni a doktorit. Jelenleg a Debreceni Egyetem kutató-biológusa, a szájüregi rák korai diagnosztizálásán dolgozik. Álma, hogy az Egyesült Államokban saját kutatócsoportot vezethessen. Horváth József 27 éves.