Ragáts Imre

címke rss

Nem jelentik fel Ragátsot

Itthon2003.12.23, 16:50

Az MTV kuratóriumi elnöksége nem vizsgálja tovább Ragáts Imre távozó tévéelnök felelősségét a bukását okozó szerződés miatt. Ragáts Imrét így már biztosan nem jelentik fel, de munkatársai ellen még vizsgálódnak. Döntöttek arról is, hogy Pinke György jelenlegi alelnököt javasolják ügyvezetőnek az MTV nagykuratóriumának.

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott az MTV elnöke

Itthon2003.12.18, 12:01

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Ragáts Imre, a Magyar Televízió elnöke. Ragáts azután jelentette be, hogy távozik posztjáról, hogy szerdán kiderült, megválasztása után két hónappal az intézmény közalapítványi kuratóriumi elnökségének jóváhagyása nélkül kötött szerződést egy filmsorozat megvásárlásáról nevelt lányának cégével. A kuratóriumi elnökség a lemondás után további három-négy szerződést vizsgál, az elnök mellett mások felelőssége is felmerült az ügyben.

Még ma lemondhat az MTV elnöke

Itthon2003.12.17, 16:07

A reklámidő szabálytalan értékesítéséről szóló megállapodások után újabb vitatott szerződések kerültek nyilvánosságra, amelyeket szintén Ragáts Imre tévéelnök kötött. A HVG cikke szerint Ragáts még a nyáron titokban szerződéseket kötött volt felesége üzlettársával egy ismeretterjesztő sorozatra, állítólag a piaci ár többszöröséért. Ragáts még ma tárgyal az MTV kuratóriumának elnökével, ahol várhatóan szóba kerül távozása is.

Visszaküldték Ragáts szerződéseit

Itthon2003.12.11, 08:14

Visszaküldte az MTV kuratóriumának elnöksége a tévéelnök által előterjesztett szerződések nagy részét, főleg azért, mert túl magasnak találták a bennük szereplő összegeket - írja a Magyar Hírlap. Ragáts Imrének minden 20 millió forint feletti szerződést be kell mutatnia a testületnek.

A Való Világ-os szerződésekről sem szólt Ragáts a kuratóriumnak

Itthon2003.12.08, 11:55

Nem tájékoztatta az MTV felügyelőbizottságát és a köztévé kuratóriumának elnökségét sem Ragáts Imre tévéelnök arról a bérleti szerződésről, melyet az RTL Klub Való Világ című show-jának készítőjével kötött tavaly - írja a Népszabadság. Az MTV-nek a Való Világ-villának, illetve a show stúdiófelvételeinek helyt adó, Kunigunda utcai telephelyének kiadásáról szóló szerződés többek szerint is a konkurencia érdekét szolgálja. A lap szerint a szerződés egyes elemei hasonlóak a majdnem a tévéelnök székébe kerülő titkos reklámszerződésekhez.

Ragáts nem felel az újabb vitatott szerződések miatt

Itthon2003.12.08, 15:48

Várhatóan nem vonják felelősségre Ragáts Imrét, a Magyar Televízió (MTV) elnökét, bár hétfőn újabb vitatott tévészerződés kerültek napvilágra. Bár a tévéelnök állítja, piaci alapon adták bérbe az MTV Kunigunda utcai stúdióját a konkurens RTL Klub Való Világ című műsorát gyártó IKO Productions Kft.-nek, a köztévé felügyelőbizottsága és az Állami Számvevőszék szerint kérdéses, hogy származik-e haszna a televíziónak a szerződésekből. Ragáts állításának ellentmond, hogy egy alkalommal a bérleti díj helyett a cég egy filmcsomaggal fizethetett, melynek értéke nehezen meghatározható.

Mégsem büntették meg az MTV elnökét

Itthon2003.12.07, 15:38

Nem született formális döntés a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének csütörtöki ülésén Ragáts Imre tévéelnök megbüntetéséről - közölte a testület több tagja a megjelent sajtóhírek kapcsán. Az ötmillió forintos büntetést azért javasolják kiszabni Ragáts ellen, mert a kuratóriumi elnökség jóváhagyása nélkül kötött hosszú távú szerződést a televízió reklámidejének értékesítéséről.

5 millióra büntették az MTV elnökét

Itthon2003.12.05, 09:42

Több millió forintos pénzbüntetéssel sújthatja Ragáts Imrét, az MTV Rt. elnökét a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma az áprilisban az elnökség jóváhagyása nélkül kötött reklámszerződések miatt - nyilatkozta a kuratóriumi elnökség csütörtöki ülésének egyik résztvevőjétől.

Ragáts felelős, de tévéelnök maradhat

Itthon2003.11.20, 17:24

A Magyar Televízió (MTV) nagykuratóriuma csütörtöki ülésén nagy többséggel úgy döntött, hogy nem hívja vissza Ragáts Imre tévéelnököt. A szavazás eredménye azért érdekes, mert a kuratórium pártdelegáltakból álló elnöksége korábban egyhangúlag az elnök menesztése mellett foglalt állást. Czeglédi László, a testület elnöke szerint ugyanakkor abban minden kurátor egyetértett, hogy Ragáts felelős az MTV reklámidejének szabálytalan értékesítéséért. Ragáts a testület ülésén bocsánatot kért.

Ma döntenek a tévéelnökről

Itthon2003.11.20, 07:27

Csütörtökön dönt a Magyar Televízió Közalapítvány 21 társadalmi kurátora, hogy megvonja-e bizalmát a tévéelnök Ragáts Imrétől, ahogyan tette azt egyhangúlag a hárompárti elnökség mind a nyolc tagja. A tévéelnök visszahívását azt követően kezdeményezte a kuratóriumi elnökség, hogy a testület tudomására jutott, hogy Ragáts még áprilisban, ügyvezető alelnökként értékesítette az MTV reklámidejét.

Több kurátor helyén hagyná a tévéelnököt

Itthon2003.11.19, 13:26

Csütörtökön dönt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma arról, hogy a titkos reklámszerződéseket kötő tévéelnököt visszahívják-e posztjáról. Bár a testület elnöksége múlt héten egyhangú döntéssel kezdeményezte az elnök leváltását, nem kizárt, hogy a civil tagokkal kiegészülő nagykuratórium posztján hagyja Ragáts Imrét. Ha mégis leváltják, akkor pedig arról indulhat vita, hogy ki legyen az MTV ügyvezetője, az ugyanis nem tisztázott, hogy ki jogosult erre a feladatra.

Nyílt szavazást javasolnak Ragáts visszahívásáról

Itthon2003.11.19, 21:11

Nyílt szavazással döntsön a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma Ragáts Imre, a közszolgálati televízió elnökének visszahívásáról, javasolja a grémium elnöksége a csütörtöki döntéshozatal előtt - nyilatkozta név nélkül a kuratóriumi elnökség egyik tagja.

Kezdeményezték a tévéelnök menesztését

Itthon2003.11.11, 15:47

A Magyar Televízió (MTV) kuratóriumi elnöksége keddi ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy kezdeményezi Ragáts Imre tévéelnök visszahívását. Ragáts távozásáról a társadalmi szervezetek képviselőivel kiegészülő nagykuratórium dönt majd várhatóan november 20-án. A tévéelnök visszahívását az MTV reklámidejének szabálytalan értékesítése miatt kezdeményezték a kurátorok. Ragáts szerint ugyanakkor nem a vitatott szerződések állnak a háttérben, hanem az, hogy sokan akarnak az MTV közelébe férkőzni, és ezt csak elmozdítása árán lehet elérni..

Ragáts döntött: nem mond le

Itthon2003.11.09, 21:43

Ragáts Imre, a Magyar Televízió elnöke vasárnap este sajtóreferensén keresztül azt üzente, hogy nem mond le posztjáról. Legutóbbi, pénteki üzenetekor még fontolgatta távozását. Ragáts távozása azért merült fel, mert reklámügynökségeknek feltűnően alacsony áron eladta a tévé reklámidejének értékesítési jogát.

A tévéelnök lemondására várnak

Itthon2003.11.07, 08:32

Az MTV kuratóriumának elnöksége lehetőséget akart adni Ragáts Imre tévéelnöknek, hogy lemondjon - ez a valódi oka annak, hogy a tegnapi ülésen nem hoztak döntést Ragátsról - tudta meg a Népszabadság. A mindössze fél éve megválasztott Ragátscsal szemben azért rendült meg a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség bizalma, mert kitudódott, hogy titokban kötött szerződéseket a köztévé reklámidejének értékesítésére.

Ragáts még fontolgatja lemondását

Itthon2003.11.07, 16:59

Ragáts Imre tévéelnök még fontolgatja, hogy lemond-e posztjáról vagy sem. Az MTV pénteken közleményt adott ki, amely szerint a reklámügy miatt támadott elnök "fejében valóban megfordult a lemondás gondolata". Ragáts elismerte, hogy vitatható módon kötött szerződéseket az MTV reklámidejének értékesítésére, de állítása szerint az intézmény érdekében döntött a megállapodások aláírása mellett.

Ragáts még nem nyújtotta be lemondását

Itthon2003.11.07, 12:34

Péntek reggelig még nem nyújtotta be lemondását Ragáts Imre MTV-elnök. Lapértesülések szerint ugyanakkor a tévé reklámügye miatt támadott Ragáts önkéntes távozásával akarja megelőzni, hogy a kuratóriumi elnökség kezdeményezze a leváltását. Az MTI úgy tudja, hogy a kuratóriumi elnökségen belül már az eddig húzódozó MDF-es kurátorok is hajlanak arra, hogy Ragátsot fel kell állítani.

A kormánypártiak küldenék el Ragátsot

Itthon2003.11.06, 16:19

Jövő keddre halasztotta a döntést az MTV kuratóriumának elnöksége, hogy javasolja-e Ragáts Imre tévéelnök menesztését a reklámértékesítésre titokban kötött szerződések miatt. A köztévé felügyelőbizottságának jelentése szerint ha a szerződések még érvényben lennének, akkor az sértené médiatörvényt. Értesülések szerint a kuratóriumi elnökség kormánypárti tagjai menesztenék a tévéelnököt, az ellenzékiek azonban vonakodnak ettől.

Nincs aláírt szerződése Ragátsnak

Itthon2003.11.05, 09:51

Miközben a Magyar Televízió kuratóriuma csütörtökön már a tévéelnök esetleges felmentéséről dönt, a Népszabadság megtudta: Ragáts Imrének még aláírt megbízási szerződése sincs. Az MTV felügyelőbizottsága holnap tárja a kuratórium elé, hogy mekkora felelősség terheli a titkos szerződéseket kötő tévéelnököt, illetve azt, hogy ezek megkötésével érte-e kár a köztévét.

MTV: felbontották a reklámszerződéseket

Itthon2003.11.03, 20:03

A Magyar Televízió Rt. hétfőn - közös megegyezéssel - felbontotta a közszolgálati televízió reklámidejének értékesítésére ez év áprilisában kötött szerződéseket.

Az MTV bajai menthetik meg Ragátsot

Itthon2003.11.03, 14:47

Az MTV kuratóriumi elnökségének egyik MDF-es tagja állítja: ha a reklámügy miatt leváltják a köztévé elnökét, akkor még nehezebb helyzetbe kerül az egyébként is sok problémával küszködő intézmény. A testület több kormánypárti tagja ugyanakkor keményebben lépne fel Ragáts Imre tévéelnökkel szemben, aki titkos szerződéseket kötött az MTV reklámidejének értékesítésére. A közpénzek milliárdjait felhasználó tévé napok óta nem ad tájékoztatást a szövevényes ügyről.

Egy hét múlva döntenek Ragáts felelősségéről

Itthon2003.10.31, 20:02

Az MTV kuratóriumának elnöksége további vizsgálatok után dönt csak arról, hogy a köztévé elnökét terheli-e felelősség az MTV reklámidejének értékesítésére kötött szerződések miatt. A pénteken ülésező testület szerint a jóváhagyása nélkül kötött szerződések érvénytelenek. Ragáts Imre tévéelnök a közel háromórás meghallgatás után feldúltan kirohant az épületből, kérdésekre nem válaszolt.

Pótmagánvád a volt MTV-elnök ellen

Itthon2003.10.18, 11:35

Megérkezett az első pótmagánvád a bíróságra, melynek egyedüli vádlottja Szabó László Zsolt - írja szombati számában a Magyar Hírlap. Az MTV volt elnökét korábban hűtlen kezeléssel gyanúsították, de az ügyészség nem emelt vádat ellene. Most Ragáts Imre jelenlegi tévéelnök kezdeményezte az eljárást, aki korábban nem kifogásolta a Szabó elleni nyomozás megszüntetését.

Tucatnyi igazgató lesz milliós fizetéssel az MTV-nél

Itthon2003.10.02, 11:40

Menesztették a Híradó főszerkesztőjét az MTV-től. Merényi Miklós munkájával állítólag elégedetlenek voltak kormányzati körökben. Ragáts Imre a köztévé elnöke megkezdte a tévé szerkezetátalakítását, ennek keretében tucatnyi milliós fizetéssel járó igazgatói posztot hoznak létre és osztanak szét. A szerkezetátalakítás keretében ugyanakkor megszüntetik a hírigazgató posztot, az azt betöltő Rudi Zoltán azonban marad a tévénél, és az aktuális igazgatóságot vezeti - írja a Népszabadság.

Újabb leépítés az MTV-nél

Itthon2003.08.28, 06:46

Jelentős létszámleépítésre számíthatnak a köztévé dolgozói, mivel a hír-, a kulturális főigazgatóság és a szórakoztató osztály pénzügyi kerete a felére csökkent - tudta meg a Magyar Hírlap. Az MTV Rt. elnöke, Ragáts Imre megszorító intézkedéseket rendelt el, miután az Országgyűléstől átutalt hatmilliárd forint elment az adósságok egy részének törlesztésére.

Jövő hétre felállhat az MTV vezetése

Itthon2003.07.25, 08:07

Egy alelnöke és 3-4 főigazgatója lesz az MTV-nek, a vezetésről várhatóan jövő héten hoz végleges döntést Ragáts Imre elnök. Az alelnökségre egy volt ÁPV Rt.-s ügyvezető, a főigazgatói posztokra pedig több ismert televíziós is esélyes - írja a Magyar Hírlap.

15 milliós szerződés Gémesi és az MTV között

Itthon2003.07.09, 12:15

Tizenötmillió forintos szerződést kötött a Magyar Televízió és a Gémesi György MDF-alelnök vezette Magyar Szabadság Napja Alapítvány. Gémesi május végén vitatott szerepet játszott az MTV elnökének megválasztásában, amikor a pártvezetés döntését megváltoztatva hozzájárult, hogy a párt kurátorai Ragáts Imrét válasszák a televízió élére - írja a Népszabadság.

Rendkívüli MDF-ülés Ragáts megválasztása miatt

Itthon2003.05.30, 16:54

Rendkívüli ülést tart szombaton az MDF országos választmánya az MTV Rt. keddi elnökválasztásának körülményei miatt. Az MDF-es tévékurátorok ugyanis a párt vezetőinek tudta és beleegyezése nélkül választották meg Ragáts Imrét a köztévé élére.

Ragáts miatt lefokozták Gémesit

Itthon2003.05.29, 17:18

Dávid Ibolya, az MDF elnöke megfosztotta Gémesi Györgyöt, a párt alelnökét a kommunikációs feladatoktól. A döntés oka, hogy az MDF-es tévékurátorok a pártelnök által támogatott Kósa-Somogyi György helyett Ragáts Imrére szavaztak.

Az MTV elnökei 1990 óta

Itthon2003.05.27, 17:42

Ragáts Imrét, a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnökét választotta elnökké a közintézmény közalapítványának kuratóriuma. Olvassa el, hogy kik irányították 1990 óta a köztévét.

Ragáts Imre az MTV elnöke

Itthon2003.05.27, 17:11

Ragáts Imre, a Magyar Televízió kedden megválasztott elnöke egyelőre nem tervez személyi változásokat, legfontosabb feladatának a bizonytalan helyzetű köztévé stabilizálását és gazdálkodásának átláthatóvá tételét tartja. Az új elnök 2002 nyara óta az MTV ügyvezető alelnöke. Megválasztásával közel egy év után lett ismét elnöke a köztévének.

Az MTV ügyvezetője a legesélyesebb az elnökségre

Itthon2003.05.23, 08:40

Pénteken próbálnak meg elnököt választani a Magyar Televízió élére. Az [origo] információi szerint Ragáts Imre ügyvezető alelnök lehet a befutó, akit a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség mellett a társadalmi kurátorok többsége is támogathat. Rajta kívül Székely Ferencnek, a Magyar ATV hírigazgatójának lehet esélye.

Ismét nem tudtak elnököt jelölni az MTV élére

Itthon2003.05.23, 12:00

Nem sikerült MTV-elnökjelöltet állítania a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének. Keddre halasztották a döntést arról, hogy kit jelöljenek az elnöki posztra. Mendreczky Károly tavaly júniusi távozása óta ez volt a negyedik alkalom, hogy nem tudtak elnököt választani a kurátorok. Ráadásul Nagy Navarro Balázs televíziós újságíró jogellenességre hivatkozva az elnöki pályázat megsemmisítését kérte pénteken.

Húszan pályáznak a tévéelnöki székre

Itthon2003.04.29, 11:55

Húszan jelentkeztek a Magyar Televízió elnöki pályázatára. Mendreczky Károly elnök tavalyi lemondása óta negyedszer próbál elnököt választani az MTV kuratóriuma. A posztra Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető, Rudi Zoltán hírigazgató és Ladvánszky György, a médiahatóság MSZP-s delegáltja a legesélyesebb. Beadta pályázatát Szenes Andrea is.

Juszt László lemondana produceri posztjáról

Tévé2003.04.18, 16:03

Juszt László, az m1-en nemrégiben indult A TV ügyvédje című program műsorvezető-producere levélben fordult Ragáts Imréhez, az MTV ügyvezető alelnökéhez. A levélben Juszt László sérelmezte, hogy a közszolgálati csatorna által ez évben - külső gyártású produkciókra - kötött szerződések nyilvánosságra hozatala kapcsán "a sajtó, a  közvélemény egyre inkább a műsor anyagi hátterével foglalkozik, s  nem a produkcióval", egyúttal kitért arra: nem kíván producerként szerepet vállalni a műsorban, amennyiben az MTV nem normalizálja a kialakult helyzetet.

Nyilvánosak az MTV idei szerződései

Itthon2003.04.01, 16:30

Mától bárki elolvashatja a Magyar Televízió honlapján a intézmény minden, január 1. után kötött és 1 millió forintot meghaladó értékű szerződését. A régebbi szerződések közül csak azokat teszik közzé, amelyeknek nyilvánosságához a másik fél is hozzájárult, de ilyen mindössze 5 volt.

Ragáts tovább intézi az MTV ügyeit

Itthon2002.12.10, 23:06

Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége keddi ülésén hozzájárult ahhoz, hogy Ragáts Imre ügyvezető alelnök meghosszabbítsa, és újabb egy évre megkösse az MTV Rt.-nek a Postabank Rt.-nél fennálló folyószámla-hitelkeret szerződését.

Nő az MTV nézettsége

Itthon2002.10.08, 08:42

Javul a köztévé nézettsége. Ez jelentősen köszönhető a Nap TV-nek, de nő a hírműsorok nézettsége is - nyilatkozta a Népszabadságnak Ragáts Imre ügyvezető alelnök.

Az ügyészség megtámadta a tévéalelnök kinevezését

Itthon2002.10.01, 20:13

Pert indított a Legfőbb Ügyészség azért, hogy helyezzék hatályon kívül Ragáts Imre tévéalelnök megbízásának cégjegyzékbe történt bejegyzését. Az ügyészség álláspontja szerint jogszabályt sértett a bejegyzés, mivel a cégbírósági végzésben szereplő dátumnál később szűnt meg a korábbi elnök, Mendreczky Károly elnöki jogköre, és az elnök felmentéséről nem döntött a kuratórium.

MTV: hat és fél milliárdos kár

Itthon2002.08.28, 18:17

Hat és fél milliárdos kárt és üzleti hátrányt szenvedett a Magyar Televízió az elmúlt másfél évben - jelentette be szerdán Ragáts Imre, az intézmény jelenlegi vezetője egy jelenleg is folyó belső vizsgálat eredményei alapján. A vizsgálat szerint különböző tanácsadóknak összesen 801 millió forintot fizettek ki, de sokat vitt a regionális stúdiók fenntartása, a távozott vezetők végkielégítése, illetve cégek és személyek megfigyelésére is jelentős összegeket költöttek a tévénél az elmúlt másfél év alatt. A vizsgálat által érintettek tiltakoznak.  

Politikai leváltások és költekezés az MTV-ben

Itthon2002.08.09, 15:33

Politikai tisztogatással, indokolatlan túlköltekezéssel és jogtalan elnökléssel vádolják Ragáts Imrét, az MTV megbízott ügyvezető alelnökét. A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör - melynek Orbán Viktor is tagja - augusztus 30-ra országos tiltakozó nagygyűlés összehívását helyezte kilátásba, ha a szerintük jogsértő helyzet még akkor is fennáll. A kormánypártok ugyanakkor értetlenségüket fejezték ki a Ragátsot ért támadások miatt. Az MTV elnökségénél nem kívánták kommentálni az állításokat.

Ügyészséghez fordult az MTV felügyelőbizottsága

Itthon2002.08.06, 17:54

Főügyészségi vizsgálatot kért az MTV Rt. felügyelőbizottsága Ragáts Imre ügyvezető alelnök jogkörének kiterjesztése miatt. A testület szerint Ragáts Imre megbízatása hamarosan lejár, ennek ellenére olyan gazdasági lépéseket tesz, ami nem előnyös az MTV Rt. számára.

Baló György lehet az MTV kulturális igazgatója

Itthon2002.07.31, 19:19

A Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnöke előrehaladott tárgyalásokat folytat Baló Györggyel a kulturális igazgatói poszt betöltéséről - az erről szóló sajtóértesüléseket maga Ragáts Imre erősítette meg.

MTV-kinevezések: vita a kormánypártok között

Itthon2002.07.24, 09:32

Rudi Zoltán lesz a Magyar Televízió hírigazgatója, míg a poszt másik jelöltje, Baló György sorsa bizonytalan. Rudit a tévékuratórium elnökségének szocialista tagjai támogatták, míg a kisebb kormánypárt Balót látta volna szívesen e poszton - írja a Népszabadság. Rudi mellett Sugár Ágnes kapott még megbízást, mint kulturális igazgató-helyettes. A kinevezések feszültséget okoztak a kormánypártok között.

28,8 millióval távozik az MTV elnöke

Itthon2002.07.16, 14:48

Lemondott az MTV elnöki posztjáról Mendreczky Károly. Végkielégítése 28,8 millió forint. Feladatait a múlt héten alelnökké választott Ragáts Imre veheti át. Mendreczkyt több támadás érte az MTV választási műsorainak elfogultsága és a tévé rossz gazdasági helyzete miatt. Az elmúlt két hétben távozott a tévétől az elnök két bizalmasa, Csermely Péter hírigazgató és Gulyás István, a Híradó főszerkesztője is.

Nem akar lemondani az MTV elnöke

Itthon2002.07.08, 16:22

Alaptalannak nevezte a Magyar Televízió Rt. elnökének lemondásáról szóló sajtóértesüléseket Kertész Viktória, az intézmény sajtóreferense. Mendreczky Károly távozásának lehetősége azt követően merült fel, hogy az MTV kuratóriumának elnöksége június 24-én az intézmény alelnökévé választotta Ragáts Imre pénzügyi főigazgatót. A döntés lehetővé tenné, hogy Mendreczky távozása esetén Ragáts foglalja el a megüresedett elnöki széket, ezért a határozatot több napilap is úgy értelmezte, hogy Mendreczky távozni készül.

Vizsgálják a tévéelnök végkielégítését

Itthon2002.06.25, 15:10

Elfogadta az MTV kuratóriumának elnöksége a köztévé tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolót, amely ezt követően a parlament elé kerülhet. A szavazáson - úgy tudjuk - a frissen kinevezett kormánypárti delegáltak tartózkodtak a szavazáskor. A testület az MTV alelnökévé választotta Ragáts Imre eddigi pénzügyi főigazgatót.

Heteken belül távozik a tévéelnök

Itthon2002.06.17, 08:01

Várhatóan 30 milliós végkielégítéssel egy hónapon belül távozik posztjáról Mendreczky Károly az MTV elnöke - írja a Népszabadság. Mendreczky a napokban a televízió gazdasági vezetőjét nevezte ki gazdasági alelnöknek, jóllehet egy éve nem jelölt ki senkit alelnöki posztra. Az elnök távozása esetén így Ragáts Imre vezetheti átmenetileg a tévét.

Előző
  • 1
  • 2
Következő