Ragadozók (film)

címke rss
Így repítette a Kontroll Antal Nimródot Hollywoodba

Így repítette a Kontroll Antal Nimródot Hollywoodba

Harmincéves volt amikor első játékfilmjét, a különös hangulatú, teljes egészében a budapesti metróban játszódó filmjét, a Kontrollt bemutatták. A cannes-i filmfesztiválon is díjazott, számos nemzetközi elismerést besöprő magyar filmmel Antal Nimród felhívta magára Hollywood figyelmét: második mozifilmjének már Hal Lieberman (A sakál, Terminátor 3. - A gépek lázadása, Híd Terabithia földjére) volt a producere, azóta pedig dolgozott Robert Rodriguezzel is, és olyan világsztárokat rendezett, mint Jean Reno, Adrien Brody vagy Liam Neeson.

Ragadozók: A Legyek Ura a nápolyi maffiában

Film2019.11.15, 22:44

Jó éve van az olasz maffia- és gengszterfilmeknek: ilyen műfajú az Oscar-nevezettjük, Az első áruló, és a Ragadozók is, ami az idei Berlinalén versenyzett az Arany Medvéért és nyerte el a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét. Utóbbi a héten a magyar mozikba is megérkezett: a nagy hollywoodi elődöket idéző, hagyományos gengszterfilmről van szó, a Campania tartománybeli maffia szakértőjeként számon tartott Roberto Saviano (Gomorra) tollából, tini szereplőkkel.

Ha a Star Warst fikázná, akkor lehet, hogy válnék

Film2015.10.26, 11:41

Egy rendkívül tehetséges fickó, aki közben eléggé parás, és tele van kisebbrendűségi érzéssel. Tizenkét éve olyat tett, ami keveseknek sikerül: úgy csinált szerzői filmet Magyarországon, hogy imádta a közönség is. Aztán elhúzott Hollywoodba szörnyekről forgatni, mert született két fia, akinek kiscipőt kellett venni. Vajna könyörgött neki, hogy jöjjön haza, és éppen most be is fejezte a Viszkis rablóról szóló új filmjének forgatókönyvét. Antal Nimróddal beszélgettünk.

Megint előszedik a Ragadozót

Film2014.06.25, 12:14

Forrás: InterCom middle A Ragadozó-franchise-t legutóbb 2010-ben próbálták feléleszteni, akkor Antal Nimród rendezte a Robert Rodriguez produceri irányítása alatt megvalósuló filmet. A mostani változat gyártását John Davis felügyeli, aki az eredeti egyik producere is volt. Azt még nem tudni, hogy a film mikor foroghat, mert Black idén elvileg a The Nice Guys-t csinálja Ryan Goslinggal és Russell Crowe-val, és egy Doc Savage-filmet is tervez.

Robert Rodriguez: Egyfolytában magamat ismétlem

Film2010.12.01, 18:29

Az Alkonyattól pirkadatig és a Desperado rendezőjével a velencei filmfesztiválon, a Machete premierje után beszélgettünk. Szó esett arról, hogy miért szerepeltette Tarantino helyett Antal Nimródot a filmben, hogy milyen volt az elvonóról frissen kikerült Lindsay Lohan, és hogy Don Johnson és Steven Seagal hogyan került be a filmbe. Megtudtuk azt is, hogy a most forgó Kémkölykök 4 után már nem kell soká várni a Sin City 2-re. (Az interjú egy kerekasztalos beszélgetés keretében zajlott, ahol nyolc másik kollégával közösen faggattuk Rodriguezt.)

Későn érkezők

Film2010.10.02, 20:00

Gordon Gekko huszonhárom év elteltével újra színre lépett a Tőzsdecápák folytatásában. Ebből az alkalomból összeszedtük azokat a filmeket, amelyekhez sok-sok év múltán készítettek folytatást, és megvizsgáltuk, hogy mikor volt érdemes továbbszőni a mesét, és mikor inkább az eredeti nimbuszát rombolták le a pénzéhes filmesek.

Az öreg ragadozó belopta magát a szívünkbe

Archívum2010.09.09, 18:08

Amikor arra kértük olvasóinkat, hogy írjanak folytatást a Ragadozók-hoz, nem gondoltuk, hogy ilyen sok ember kreativitását megmozgatja a feladat: összesen ötvenöt pályamunkát kaptunk. Ezúton köszönjük szépen mindenkinek, aki időt és energiát áldozott rá, hogy megírja Royce és Isabelle további kalandjait. Következzenek a nyertesek és írásaik!

Írd meg a Ragadozók folytatását!

Film2010.09.03, 20:21

Szeretnéd, ha Antal Nimród kézírása díszelegne a faladon? Ha igen, akkor kapd elő a legkreatívabb énedet, mert ha elég ügyes és szellemes leszel, megnyerheted hiperexkluzív, autogrammal ellátott Ragadozók-ajándékaink egyikét. Ilyen (de autogramos) plakátot nyernek négyen | Nézd meg nagyban! A feladat: először is, ha még nem láttad, nézd meg a filmet, esetleg nézd meg újra. Utána pedig ereszd szabadon a fantáziádat, és szigorúan nem több mint tíz mondatban írd le, hogy szerinted hogyan folytatódik a történet a film zárójelenete után. Nem ígérjük, hogy a Ragadozók folytatásában Robert Rodriguezék felhasználják majdd ...

Huszonötezer magyart érdekelt a Ragadozók

Archívum2010.08.23, 16:26

25 485-en ültek be a hétvégén Magyarországon Antal Nimród Ragadozók című új filmjére. Azt hihettük volna, hogy a 29 kópia és a Hollywoodban boldoguló hazánkfia fölötti büszkeség ennél többre is elég lesz, viszont a nyitás a nyáron bemutatott többi akciófilmhez képest kifejezetten jó: a 29 kópián forgalmazott Salt ügynök (16 620), a 28 kópiás A szupercsapat (8751) és a 30 kópiás Kéjjel-nappal (20 927) is gyengébben indult a Ragadozók-nál. Adrien Brody és Alice Braga a Ragadozók-ban A premierek közül még a Garfield és a Zűr Kommandó című animációs film tudott épphogy csak megkapaszkodni a toplistán: 2695 nézőjével a tizedik helyet csíípte ...

Csak azok a fránya szörnyek ne lennének!

Film2010.08.19, 15:52

A rasztahajú gyilkológépek háttérbe szorulnak a Ragadozókban, az emberek sokkal érdekesebbek náluk. Antal Nimród harmadik amerikai filmjében a speciális effektek nem túl speciálisak, de kellő kárpótlást nyújt a sok remek színész és a mesterien adagolt feszültség.

Berobbannak a ragadozók

Archívum2010.08.18, 22:12

Berobbannak a moziba Antal Nimród ragadozói, jön egy szerelmes Down-kóros pasi, világgá megy egy holland lány és még Garfield is itt bénázik a héten.

Antal Nimród: Már nem akarom más történetét elmesélni

Film2010.08.19, 19:21

A Kaliforniában élő Antal Nimród a Ragadozók magyarországi premierje alkalmából hazalátogatott, és elmesélte nekünk, hogy három megrendelésre készült amerikai film után duzzad az elszántságtól, hogy végre saját forgatókönyvből rendezzen angol nyelvű filmet. És ha az megvan, jöhetnek a magyar szarvasgomba-vadászok is.

Pados Gyula: Egy hideg, barátságtalan helyet akartunk

Film2010.08.19, 19:23

Pados Gyula fényképezte Antal Nimród első nagyjátékfilmjét, a Kontrollt, utána dolgozott Koltai Lajossal (Sorstalanság, Este), fényképezte az Elemi ösztön 2-t és A hercegnő című Keira Knightley-filmet, most pedig újra Antal operatőre volt a jövő héten mozikba kerülő Ragadozókon. Telefonon értük utol az éppen Miamiba készülő operatőrt, aki mesélt nekünk a dzsungelbeli forgatás nehézségeiről, elárulta, hogy az európai mozizók néha gyengébb vizuális trükköket kapnak, mint az amerikaiak, elmagyarázta, hogy miért nem az Oscar-díj a cél, és nem rejtette véka alá a véleményét a magyar film hiányosságairól sem.

Felszolgáljuk a Ragadozókat

Film2010.08.17, 13:41

Ha késve is, de Antal Nimród Ragadozókja hamarosan eljut hozzánk. Játssz velünk, hogy az [origo] filmklubban premier előtt nézhesd meg, hogyan csap össze Adrien Brody a rastahajú lényekkel.

Robert Rodriguez folytatná a Ragadozókat

Film2010.07.27, 14:55

Antal Nimród negyvenmillió dollárból készült Ragadozók-ja világszerte már kilencvenötmillió dollárt hozott, így ismét felmerül a folytatás kérdése, amit a bemutató előtt Antal még azzal hárított el, hogy majd a számok ismeretében lesz érdemes visszatérni rá. A film producere, Robert Rodriguez az IGN-nek adott interjújában most megerősítette, hogy tervez folytatást: "A stúdió szeretne további filmeket, és megkérdezték, hogy milyen ötleteim vannak hozzá. Úgy gondolták, hogy a Ragadozók-kal teszteljük a piacot, azt akarták, hogy ez kisköltségvetésű és kis volumenű legyen. Nem akarták itt ellőni az összes ötletet, amit a folytatásban feelhasználhatnánk. ...

Dobogós Antal Nimród filmje Amerikában

Archívum2010.07.12, 12:42

Csak egy 3D-s animációs film és a tinédzser vámpírok és vérfarkasok szerelmi civakodását feldolgozó Napfogyatkozás érdekelt több embert a hétvégén, mint a Ragadozók. Az Antal Nimród rendezésében, körülbelül 40 milliós költségvetéssel készült akciófilm 25,3 millió dollárt keresett a pénteki bemutató óta Amerikában. Antal Hollywood-i filmjei közül eddig a Ragadozók indított a legerősebben: a 2007-es Elhagyott szoba 7,6 milliót jövedelmezett az első hétvégéjén, A szállítmány pedig 6,5 millióval nyitott tavaly decemberben. Ragadozók A toplista első helyén a Universal studió első 3D-s animációja áll. A Despicable Me című alkotás (nálunk ...

Tisztességesen indított a Ragadozók

Archívum2010.07.10, 22:51

Alice Braga a Ragadozók-ban Pénteken 2669 mozivásznon mutatták be Amerikában a Ragadozók-at, és egy nap alatt 10,5 millió dollárt jövedelmezett - adta hírül a Variety. Az elemzők 25 millió dolláros hétvégi bevételt prognosztizálnak Antal Nimród akciófilmjének, ami elégedettségel töltheti el a stúdiót, tekintve, hogy a Ragadozók sokkal kevesebb pénzből készült, mint a nyári szuperprodukciók általában (a költségvetés 38 millió dollár volt, vagy más források szerint 43 millió). A film augusztus 19-én kerül a magyar mozikba. Olvasnivaló: Ahoj Ragadozók! - beszámoló a film pozsonyi és New York-i vetítéséről

Ahoj Ragadozók!

Film2010.07.10, 23:16

Mint Antal Nimród munkásságának lelkes követői és egyben leleményes magyarok, Pozsonyba utaztunk, hogy a korábban ismertetett hátrányos helyzetünkön javítandó, a világpremierrel egy időben láthassuk a Ragadozókat. Másik riporterünk New Yorkban nézte meg a filmet, ahol elmaradt a hírverés, és a közönség tagjai is inkább a mobiltelefonjukkal voltak elfoglalva. A Kontroll rendezőjének harmadik hollywoodi filmjében ugyan kicsit túl sok szereplő tapossa egymás lábát és a feszültség is elhanyagolható, de a Ragadozók a befejezésre egészen szépen felpörög és végig kellemes nosztalgiát ébreszt Arnold Schwarzenegger néhai méretes bicepsze utáán. ...

Kicsit monoton lett Antal Nimród Ragadozókja

Archívum2010.07.09, 14:51

A legtöbb amerikai és brit lap már leközölte kritikáját Antal Nimród ma mozikba kerülő (nálunk csak augusztus 19-én) Ragadozók-járól. Bár a filmkritika-összegző Rotten Tomatoes honlapon a film 71%-os eredménnyel a pozitív tartományban helyezkedik el, a kritikák többsége inkább szolidan negatívnak tűnik. Számos kritika elolvasása után az a benyomás alakul ki az emberben, hogy a kritikusok többsége kicsit unta a filmet. A Variety szerint például az amúgy hatásos üldözéses, robbantgatós jelenetek egy idő után monotonná válnak, amikor pedig kicsit szünetelnek, akkor nehézkes dialógusok veszik át a helyüket. A szerző Adrien Brody direkt ...

Miért nem láthatjuk a héten a Ragadozókat?

Film2010.07.06, 16:24

Szomorúan nézegettük az IMDb-n a Ragadozók premieridőpontjait: a világ legtöbb országában vagy ezen a héten, vagy jövő héten mozikba kerül Antal Nimród filmje, szinte csak nekünk kell augusztus 19-éig várnunk, hogy megnézhessük (a lista szerint csak Törökországban és Görögországban mutatják be később, mint nálunk). Antal Nimród és Robert Rodriguez a Ragadozók forgatásán Elkeseredettségünkben a Ragadozók-at forgalmazó InterCom marketing és kommunikációs igazgatójához, Ádám Bernadetthez fordultunk, hogy adjon magyarázatot országunk mellőzésére. Azt a választ kaptuk, hogy az ok a focivébé: egyik amerikai stúdió sem akartta, ...

Antal Nimród évek óta műanyag palackokról álmodik

Film2010.07.02, 22:49

Egyik kedvenc filmes hírblogunk, a Playlist telefonon szóra bírta Antal Nimródot. Egyelőre csak néhány kis részletet közöltek le az interjúból (a nagyját a Ragadozók jövő heti premierjére tartogatják), de azt máris felfedték, hogy mi lehet Antal következő filmje. A rendező egy Paraffin (bizonyos felületek bevonására, vízhatlanításra, síkosításra használt anyag) című disztópikus thrillert szeretne csinálni, aminek az alapötlete már a Kontroll idején is megvolt, és eredetileg ez lett volna a második filmje (aztán máshogy alakult és Antal az Elhagyott szobá-t csinálta meg). Antal Nimród (középen) a Ragadozók forgatásán AAntal ...

Adrien Brody a helyzet magaslatán

Archívum2010.06.30, 11:43

Jelenet a Ragadozók-ból | Dumálós részlet | Akciós részlet A Playlist blog kiszúrt két új Ragadozók-klipet a neten. Ezek - szemben a korábbiakkal - már nem a produkció által összevágott kisfilmek, hanem rendes filmrészletek. Az elsőben Adrien Brody, a kőkemény zsoldos szép türelmesen, habár kicsit kifulladva elmagyarázza a fegyvertelen Topher Grace-nek, a dokinak, hogy egy vadrezervátum kellős közepén vannak, ahol a ragadozók éppen most kezdtek vadászni rájuk. A másik klipben már elkezdődött a fogócska, és úgy fest, Brody a lövöldözés közepette is kézben tartja az események irányítását. Antal Nimród Ragadozók-ja augusztus 19-én érkeezik ...

Könnyed kibelezés a Ragadozókban

Archívum2010.06.23, 14:53

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WHDNSjY8ViYfR78c   A minap nyilvánosságra került brutális fotók után új, brutális előzetes is érkezett Antal Nimród Ragadozók-jához. A két és fél perces klipben újrahasznosítanak számos képsort a korábbi ízelítőkből, mégis érdemes megnézni - különösen azoknak, akik a véres részletekre kíváncsiak. Találkozunk végre a főhősökre vadászó különféle ragadozókkal és annak is tanúi leszünk, hogy mi történik azokkal, akiket sikerül elkapniuk. A Ragadozók augusztus 19-én kerül a hazai mozikba.

A legbrutálisabb fotók a Ragadozókból

Film2010.06.17, 15:13

Jelenet a Predators-ból | Nézd meg az új fotókat! Ma számos internetoldalra felkerültek új fotók Antal Nimród Ragadozók-jából. Előre szólunk, hogy a fotók egy része gusztustalan és potenciálisan spoileres képek is találhatók közöttük. A képekben az a legjobb, hogy végre közelről és alaposan megszemlélhetjük a ragadozókat, olyannyira, hogy még a tátott szájukba is belebámulhatunk. A film magyar premierjét sajnos időközben eltolták, így július eleje helyett végül augusztus 19-én érkezik a hazai mozikba. --- A cikkünkben korábban megtalálható képgalériát a Ragadozók magyar forgalmazójának kérésére eltávolítottuk.

Robin Hooddal indul a buli

Archívum2010.05.05, 20:59

A Vasember 2-vel elkezdődött a nyári blockbuster-szezon, ami idén is tartogat mindent, amit a popcornmoziktól elvárunk: titkosügynökök szemrevaló sorát Tom Cruise-tól Angelina Jolie-ig, sivatagi, nagyvárosi és dzsungelbeli akciókat, vidám pillanatokat Adam Sandlerrel és Jonah Hill-lel, szerelmes vámpírokat és persze négy New York-i libát talpig designercuccban. Áttekintjük a felhozatalt mostantól egészen augusztus végéig.

Laurence Fishburne totál őrült a Ragadozókban

Archívum2010.05.05, 11:20

Laurence Fishburne és Adrien Brody a Ragadozók-ban Itt az új és valószínűleg az utolsó rövid ízelítő Antal Nimród Ragadozók-jából, amelyben a Laurence Fishburne által megformált Nolandről tudunk meg egy kicsit többet Robert Rodrigueztől (a hivatalos honlapon az alsó menüben kattints a Noland menüpontra). Noland annyiban különbözik a többiektől, hogy már egy ideje a ragadozók bolygóján van, amikor a többiek idekerülnek, úgyhogy már elsajátított pár trükköt a túlélés érdekében, és ezeket a tippeket meg is osztja Royce-ékkal (Adrien Brody). Nolandet nem könnyű megölni és mellesleg totál őrült - tudjuk még meg a producertől. A Ragadozókk ...

Két Uzi, meg egy rózsafüzér a Ragadozókban

Film2010.04.28, 15:05

Danny Trejo a Ragadozók-ban | A Ragadozók hivatalos honlapja A Ragadozók-ízelítőkben végre eljutottunk egyik kedvenc karakterszínészünkhöz, Danny Trejóhoz (a hivatalos honlapon válaszd a "Cuchillo" menüpontot az alsó menüből). Robert Rodriguez megosztja velünk, hogy Cuchillo "hidegvérű hombre", aki gyerekkorától kezdve nőtt bele a gyilkolásba és a mexikói drogmaffia legkegyetlenebb embere volt, mielőtt a ragadozók bolygójára került volna. Három fegyvere van: egy-egy uzi a két kezében, plusz egy rózsafüzér. Jövő héten jövünk a következő videóval, amelyben Laurence Fishburne figurája mutatkozik be. A Ragadozók július 8-án kerüül ...

Előző
  • 1
Következő