Rafael Nadal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tenisz
- Roger Federer
- David Nalbandian
- Andy Roddick
- Novak Đoković
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Djokovic után Nadal is kiharcolta a Mesterek Kupája-részvételt
Novak Djokovic után a Roland Garroson győztes Rafael Nadal is biztos résztvevője lett a férfi teniszezők november 20. és 27. közötti londoni Mesterek Kupájának.
Borg még két Garrost lát Nadalban
Björn Borg szerint Rafael Nadal elképesztően jól teniszezett vasárnap a francia nyílt bajnokság döntőjében és a riválisoknak el kell gondolkodniuk azon, hogy mit kezdjenek egy olyan játékossal, aki még az elérhetetlennek tűnő, reménytelen labdákat is vissza tudja adni.
Federer sem tudta megakadályozni Nadal hatodik Roland Garros-győzelmét
A várakozásoknak megfelelő álomdöntővel és Rafael Nadal diadalával ért véget az idei francia nyílt teniszbajnokság. Roger Federer mindent megpróbált a spanyol klasszis ellen, de riválisa könyörtelenül kihasználta lehetőségeit, és négy szettes csatában hatodszor is megnyerte a Roland Garrost, ezzel beérte az eddigi csúcstartó Björn Borgot.
A születésnapos Nadal hatodszor jutott be a Roland Garros döntőjébe
A 25. születésnapját pénteken ünneplő Rafael Nadal három játszmában legyőzte Andy Murrayt, így bejutott a döntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson.
Nadal kőkeményen koncentrál
A spanyolok büszkesége, Rafael Nadal újabb győzelmet tudhat maga mögött.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- Roland Garros
- Címkefelhő »
Az első négy kiemelt jutott elődöntőbe a férfiaknál a Roland Garroson
A címvédő, korábbi ötszörös győztes Rafael Nadal bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon: a spanyol világelső a szerdai negyeddöntőben fantasztikus játékkal, három szettben nyert a svéd Robin Söderling ellen, akit a tavalyi döntőben is legyőzött.
Nadal a tavalyi döntőssel játszik Párizsban
A címvédő, korábbi ötszörös győztes Rafael Nadal magabiztos játékkal, három szettben legyőzte a horvát Ivan Ljubicicet a francia nyílt teniszbajnokság hétfői nyolcaddöntőjében. A világelső spanyol 146 percet töltött a pályán. Nadal a negyeddöntőben a tavalyi döntős ellenfelével, azaz a svéd Robin Söderlinggel találkozik majd.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- Roland Garros
- Címkefelhő »
Djokovic McEnroe rekordját megdöntve nyolcaddöntős a Roland Garroson
Novak Djokovic idei 40. mérkőzését is megnyerte, és ezzel megdöntötte John McEnroe 1984-ben felállított rekordját, az amerikai teniszező abban a szezonban harminckilenc mérkőzést nyert meg zsinórban. A szerb sportoló a Del Potro elleni győzelmével a nyolcaddöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- Roland Garros
- Címkefelhő »
Nadal négyórás szenvedéssel jutott tovább
A címvédő és hatodik végső sikerére készülő Rafael Nadal maratoni küzdelemben, ötjátszmás mérkőzésen győzött kedden John Isner ellen a párizsi nyílt teniszbajnokság első fordulójában. A hölgyeknél kiesett a 2008-as bajnok, korábbi világelső szerb Ana Ivanovic.
Arn bombaformában, Szávay sérülten indul a Roland Garroson
Vasárnap a párizsi Roland Garroson a 128-as főtábla küzdelmeivel megkezdődik az év második Grand Slam-tornája, a francia nyílt teniszbajnokság. A magyar indulók közül Szávay Ágnes komoly gerincbántalmakkal bajlódik, Arn Gréta viszont az idén kiválóan szerepel, tornát nyert az év elején, és legutóbb Rómában egészen a negyeddöntőig jutott.
Hajszálra a világelső Nadaltól az idén legyőzhetetlen Djokovic
Az idén még veretlen, 37 győzelemnél tartó szerb Novak Djokovic már csak 405 pontra van a római torna vasárnapi fináléjában legyőzött spanyol Rafael Nadaltól a férfi teniszezők világranglistáján.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Novak Djokovic
- tenisz
- Címkefelhő »
Római Nadal-veréssel őrizte meg idei veretlenségét Djokovic
Rafael Nadal a római tenisztorna fináléjában sem tudta megállítani a szerb Novak Djokovicot, aki ezzel idei 37. mérkőzését is megnyerte, és egyben elhódította 2,75 millió dollár összdíjazású viadal bajnoki címét is.
Összejött Rómában a Nadal-Djokovic álomdöntő
Idei 36. mérkőzését is megnyerte Novak Djokovic: a második helyen kiemelt szerb teniszező három szettben győzte le a brit Andy Murrayt a római salakpályás torna férfi versenyének szombati elődöntőjében. A vasárnapi fináléban Djokovic a világranglista első helyezettjével, a spanyol Rafael Nadallal találkozik.
Nadal világelső marad a Cilic-veréssel
A világelső Rafael Nadal könnyedén nyert két játszmában a horvát Marin Cilic ellen a római salakpályás tenisztorna férfi versenyének pénteki negyeddöntőjében, ezzel biztosan megőrzi világelsőségét. A nőknél szintén elődöntőbe jutott az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- Címkefelhő »
Nadal 157 perces csatában verte a selejtezőből érkezett Lorenzit
A címvédő Rafael Nadal nehezen, három játszmában nyert szerdán a selejtezőből feljutott, hazai közönség előtt szereplő Paolo Lorenzi ellen a római tenisztorna férfi versenyében.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Novak Djokovic
- tenisz
- Címkefelhő »
Djokovic jövő héten már világelső lehet
Akár jövő hétfőn világelső lehet Novak Djokovic, a szerbek idén még veretlen teniszsztárja, ehhez azonban Rafael Nadalnak ki kellene esnie a római torna korai fázisában.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Novak Djokovic
- tenisz
- Címkefelhő »
Djokovic is csak ámult Nadal hihetetlen ütésén - videó
Novak Djokovic formájára nehéz jelzőt találni, a szerb teniszező idén mind a 32 meccset megnyerte, és Rafael Nadalt kedvenc borításán, salakon verte hazai közönség előtt a madridi döntőben. A meccs legszebb pontjához azonban Djokovic is csak asszisztált, a kiszorított helyzetben lévő Nadal ugyanis egy láb közötti ütéssel szerzett pontot, amit aztán a világranglistán hozzá egyre közelebb kerülő riválisa is megtapsolt.
Djokovic nagy lendülettel közelít Nadalhoz
Az idén még veretlen, 32 mérkőzésen győztes szerb Novak Djokovic közelít a madridi torna vasárnapi fináléjában vesztes spanyol Rafael Nadalhoz a férfi teniszezők világranglistájának élén.
Djokovic Madridban, salakon verte Nadalt
Megállíthatatlan az idén Novak Djokovic: a szerb teniszező ezúttal Rafael Nadalt verte el két szettben, salakon, Madridban. A római tornán az első körben kiesett Juzsnyij, Arn Gréta hétfőn lép pályára.
Nadal szetthátrányból verte Federert Madridban
A világranglistán éllovas Rafael Nadal három játszmában nyert az exranglistaelső Roger Federer ellen szombaton, és bejutott a döntőbe a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyén. A két játékosnak ez volt a 24. összecsapása, és Nadal 16. alkalommal nyert svájci riválisa ellen. Nadal ellenfele a döntőben a világranglistán második Novak Djokovic lesz, aki három játszmában verte a brazil Thomaz Belluccit, és még veretlen 2011-ben.
Nadal győzelméhez 75 perc elég volt
A világelső Rafael Nadal két sima játszmában nyert Michael Llodra ellen pénteken a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyében. A spanyol világsztár 75 perc alatt búcsúztatta francia riválisát.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- Címkefelhő »
Djokovic nem unja még a sorozatát, Nadal játék nélkül jutott tovább
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal, a másodikként rangsorolt Novak Djokovic és a harmadik kiemelt Roger Federer is bejutott csütörtökön a negyeddöntőbe a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyében. A nőknél Julia Görges két héten belül másodszor is legyőzte a világelső Caroline Wozniackit.
Nadal szerint Djokovicnak jó esélye van a megelőzésére
A világelső Rafael Nadal szerint könnyen elképzelhető, hogy néhány hónapon belül Novak Djokovic lesz a tenisz világranglista éllovasa.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Novak Djokovic
- tenisz
- Címkefelhő »
Nadal megküzdött a győzelemért
A világelső spanyol Rafael Nadal nyerte a Barcelona Opent - de a sportcsillagnak a nyereménnyel is meg kellett küzdenie...
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- teniszcsillag
- Címkefelhő »
Nadal kiütötte Ferrert a barcelonai teniszdöntőben
A hazai közönség előtt szereplő spanyol Rafael Nadal nyerte az 1,995 millió euró összdíjazású, barcelonai salakpályás férfitenisz-tornát, miután a vasárnapi döntőben, két játszmában győzött honfitársa, David Ferrer ellen.
Nadal ötszázadik profi győzelmét aratta
A világelső spanyol Rafael Nadal lesz honfitársa, David Ferrer ellenfele az 1,995 millió euró összdíjazású, barcelonai salakpályás férfitenisz-torna döntőjében, miután szombaton két sima játszmában nyert a horvát Ivan Dodig ellen.
Nadal egy héten belül kétszer döntőzhet Ferrerrel
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal két sima játszmában nyert pénteken a francia Gäel Monfils ellen az 1,995 millió euró összdíjazású, barcelonai salakpályás férfi tenisztornán, ezzel bejutott a legjobb négy közé.
- címkék:
- Rafael Nadal
- David Ferrer
- tenisz
- Címkefelhő »
Nadal zsinórban hetedszer verte végig a mezőnyt Monte-Carlóban
Az első helyen kiemelt, címvédő, Rafael Nadal nyerte a 2,75 millió euró összdíjazású, salakpályás monte-carlói férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben két játszmában múlta felül honfitársát, David Ferrert.
Honfitársa állíthatja meg a Monte-Carlóban hat éve verhetetlen Nadalt
Két spanyol játékos, Rafael Nadal és David Ferrer játssza a finálét a Monte-Carlóban zajló, 2 millió 227 ezer dollár összdíjazású tenisztornán.
- címkék:
- Rafael Nadal
- David Ferrer
- tenisz
- Címkefelhő »
Ivanisevic: A Roland Garrost Nadal nyeri
Goran Ivanisevic szerint a most kezdődő salakpályás szezonban már nem Novak Djokovic, hanem Rafael Nadal lesz az úr.
Djokovic 750 pontot hozott Nadalon, Roddick kicsúszott az első tízből
Az idén veretlen szerb Novak Djokovic közelít az éllovas és a miami torna vasárnapi fináléjában általa legyőzött spanyol Rafael Nadalhoz a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.
Djokovic: Nem én vagyok a legjobb
Az idén még veretlen szerb Novak Djokovic szerényen nyilatkozott azután, hogy legyőzte a világelső spanyol Rafael Nadalt a miami keménypályás tenisztorna vasárnapi döntőjében.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Novak Djokovic
- tenisz
- Címkefelhő »
Nadal sem tudta megállítani Djokovicot
Az idén még veretlen szerb Novak Djokovic legyőzte a világelső spanyol Rafael Nadalt a miami keménypályás tenisztorna vasárnapi döntőjében.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Novak Djokovic
- tenisz
- Címkefelhő »
Federer csak öt játékra volt jó Nadal ellen a miami elődöntőben
Az idén még veretlen szerb Novak Djokovic a spanyolok világelsőjével, Rafael Nadallal vívja a döntőt a miami keménypályás tenisztornán, miután utóbbi magyar idő szerint szombat hajnalban két játszmában legyőzte a világranglistán harmadik svájci Roger Federert.
Federer 11 perces meccsel hangolt Nadalra
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal a harmadikként rangsorolt svájci Roger Federerrel játszhat a miami keménypályás tenisztorna elődöntőjében.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- tenisz
- Címkefelhő »
Djokovic már elkezdte a lélektani hadviselést Nadal ellen
Az elmúlt hónapokban nyújtott lehengerlő teljesítményével Novak Djokovic felnőtt Rafael Nadalhoz és Roger Federerhez. A szerb teniszező meneteléséről eltérően vélekedtek az [origo]-nak nyilatkozó szakértők: az eurosportos Szabó Gábor csak akkor fogadja el, hogy egy szintre kerültek, ha Djokovic egész évben jól szerepel majd, a Digi Sport szakkommentátora, Topor Csaba szerint viszont Nadal az alfahím, akinek most új kihívója akadt. Abban megegyeznek, hogy Federer karrierje utolsó szakaszába ért, Nadal ízületgyilkos játéka miatt pedig a vártnál hamarabb is bekövetkezhet a következő trónfosztás.
Federer: villámmeccs az éjszakában
A korábbi maratoni csaták miatt a volt világelső Roger Federer helyi idő szerint csak éjjel fél kettőkor fejezte be mindössze 52 perces mérkőzését a miami keménypályás tenisztorna keddi nyolcaddöntőjében.
Djokovic legyűrte Nadalt Indian Wells-ben
A szerb Novak Djokovic nyerte meg vasárnap az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 3,6 millió dollár összdíjazású férfi versenyét, miután a döntőben három játszmában győzött a spanyol Rafael Nadal ellen.
Djokovic sikere előzést ér a tenisz-világranglistán
A világelső Rafael Nadal a harmadikként rangsorolt Novak Djokoviccsal csap össze az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna 3,645 millió dollár összdíjazású férfi versenyének döntőjében.
Nadal, Domingo és Del Bosque is tiszteletbeli tag lett a Realnál
Placido Domingo, Vicente del Bosque és Rafael Nadal a Real Madrid tiszteletbeli pártoló tagja lett.
Tizenöt meccses győztes szériában Djokovic
A világranglista első három helyezettje, Rafael Nadal, Roger Federer és Novak Djokovic egyformán kétjátszmás mérkőzésen biztosította helyét a negyeddöntőben az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 3,645 millió dollár összdíjazású férfi versenyében. Utóbbi a szerdai játéknapon 15-re növelte sorozatban elért idei győzelmeinek számát azzal, hogy leiskolázta szerb honfitársát, Viktor Troickit.
McEnroe Sarapovával párosozott, Nadal legyőzte Federert
A világelső Rafael Nadal 7:5-re legyőzte az ex-ranglistavezető svájci Roger Federert az egyesült államokbeli Eugene-ben rendezett bemutató teniszmérkőzésen.
Nadal sima győzelemmel tért vissza
Az első napi két egyes után a francia, a spanyol, az argentin és a svéd válogatott szerzett 2-0-ás előnyt a tenisz Davis-kupa Világcsoportjának nyolcaddöntőjében. A spanyolok belgiumi fellépésén ismét játszik az év eleji Australian Opent sérülés miatt feladó Rafael Nadal. A világelső három sima játszmában verte ellenfelét.
Egy tudós szerint Jimmy Connors minden idők legjobb teniszezője
Az amerikai Illinois állam egyik egyetemének tudósa azt állítja: választ talált arra a kérdésre, hogy ki minden idők legjobb férfi teniszjátékosa. Kutatásai alapján ez a cím Jimmy Connorst illeti, Rafael Nadal és Roger Federer nem került be az élmezőnybe.
Del Potro tornagyőzelmével 77 helyet javított a világranglistán
A női és a férfi tenisz-világranglista élcsoportjában sem történt változás, továbbra is a dán Caroline Wozniacki és a spanyol Rafael Nadal vezet. Juan Martin del Potro 77 helyet lépett előre.
Laureus-díj: Nadal és Vonn lett az egyéni legjobb
A férfi tenisz-világranglistát vezető spanyol Rafael Nadal, valamint az alpesi síben olimpiai bajnok amerikai Lindsey Vonn nyerte idén a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díjat.
Ferrer és Berdych helyet cserélt a világranglistán
Nincs változás a férfi teniszezők legfrissebb világranglistájának élén, továbbra is toronymagasan vezet a spanyol Rafael Nadal, mögötte a svájci Roger Federer, majd az idei első Grand Slam-tornán győztes szerb Novak Djokovic következik. A kilencben az egyetlen cserét David Ferrer és Tomas Berdych követte el. A versenyeket szervező ATP hétfői közlése szerint a legjobb magyar, Balázs Attila három helyet javítva, jelenleg a 194. a rangsorban.
Nadal fájdalmas búcsút vett Melbourne-től
Szokatlanul korán véget ért Rafael Nadal számára az Australian Open. A sérüléssel bajlódó spanyol világelsőt honfitársa, David Ferrer búcsúztatta a negyeddöntőben.
Nadal nem árulja el, mi kínozta
Sérülése miatt már a negyeddöntőben kiesett az Australian Openen a nagy esélyes Rafael Nadal. A világelső spanyolon látszott, hogy fájdalmai vannak, ami miatt csak szenved a pályán, a mérkőzés után azonban titokzatosan úgy fogalmazott: "Nem kötelességem elmondani, hogy mit éreztem a pályán."
Nadal picit megizzadt a 199. ellen
Sima három szettben továbbjutott Rafael Nadal az Australian Openen. A mindössze 18 éves Bernard Tomic a második szettben 4:0-ra is vezetett, ám a világelső innen is fordítani tudott.