Rafa Benítez

címke rss

Nem megy az Anfielden a Liverpoolnak

Archívum2008.01.17, 06:57

A Liverpool FC amerikai tulajdonosai a minap elismerték, hogy novemberben felvették a kapcsolatot Jürgen Klinsmannal, vagyis a jelek szerint a csapat mestere, Rafa Benítez alatt valóban mozgott a kispad az ősszel. A tulajdonosok szerint azóta rendeződött a kapcsolatuk a trénerrel, más kérdés, hogy az együttes valószínűleg ebben a szezonban is maximum dobogós lesz a Premier League-ben - igaz, a Bajnokok Ligájában még mindig versenyben van.

Benítez rendületlenül hisz a rotációban

Archívum2007.10.16, 11:57

A Liverpool FC az elmúlt három szezonban kétszer is eljutott a Bajnokok Ligája döntőjéig, egyszer meg is nyerte a sorozatot, de a bajnokságban immár 17 éve nem tudott az élen végezni. A Vörösök a jelenlegi idényt jól kezdték, de a legutóbbi mérkőzések gyengébb eredményei nyomán többen is kritizálták Rafa Benítez rotációs rendszerét. A mester azonban úgy véli, hogy csak ez vezethet a sikerhez.

Rekordigazolással száll harcba az aranyért a Liverpool

Archívum2007.07.29, 12:56

Rafa Benítezzel a kispadon a Liverpool FC az elmúlt három évben elsősorban a különböző kupákban jeleskedett, ugyanakkor a végső cél, a bajnokság megnyerése nem sikerült a gárdának, a Vörösök "csak" két bronzéremig jutottak. A tavasszal történt tulajdonosváltásnak is köszönhetően az egyesület a nyáron jelentős összeget költött új labdarúgókra, és Beníteznek immár a Premier League-ben is bizonyítania kell, hogy az LFC 18 év után ismét bajnokságot nyerhessen.

A Real ráhajtott Benítezre

Sport2007.03.21, 18:10

Brit sajtóértesülések szerint a Real Madrid Rafa Benítezt akarja megnyerni edzőnek a csapatot jelenleg irányító Fabio Capello helyett. A spanyol óriásklub vezetői állítólag már meg is tették az első lépéseket, hogy hazacsábítsák a  szakembert Liverpoolból.

Gerrard nem ismer lehetetlent

Sport2007.02.21, 11:52

A Liverpool FC közelmúltjának legnagyobb közönségkedvencei érdekes módon szinte egytől egyig a nagy városi rivális, az Everton FC szurkolói voltak gyermekkorukban. Robbie Fowler, Michael Owen vagy éppen Jamie Carragher egyaránt a Toffeesért szorítottak, ám velük ellentétben a Vörösök jelenlegi legnagyobb klasszisa, a középpályás Steven Gerrard világéletében a Liverpool drukkere volt.

Kikapott a Liverpool, ikszelt a Chelsea

Archívum2006.09.30, 20:46

Továbbra is nyeretlen idegenben a Liverpool a Premier League-ben, miután a Bolton Wanderers 2-0-ra legyőzte Rafa Benítez csapatát a 7. fordulóban. A listavezető és címvédő Chelsea otthonában elért 1-1-es döntetlennel az Aston Villa továbbra is őrzi veretlenségét. A Chelsea-vel ellentétben a másik londoni sztárcsapat, az Arsenal begyűjtötte a három pontot: a Charlton Athletic legyőzésével köszöntötte mesterét, Arséne Wengert, aki éppen tíz éve szerződött az egyesülethez.

BL: Benítez szerint jó úton jár a Liverpool

Archívum2006.08.23, 12:15

A Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, Rafa Benítez elégedett, mert együttese bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az ötszörös BEK-, illetve BL-győztes Liverpool kedden este 1-1-es döntetlent játszott az izraeli Maccabi Haifa ellen, és így 3-2-es összesítéssel az elitliga főtáblájára került.

Ki megy ma? - Cannavaro, Trezeguet

Sport2006.07.18, 17:17

A spanyol El Mundo tudni véli, hogy miután biztossá vált Ruud van Nistelrooy madridi szerződése a két klub elkezdte az egyeztetéseket Ronaldóról, aki a hírek szerint Manchesterben folytathatja. Az olasz futballpiac lefölözéséből a Liverpool FC sem szeretne kimaradni, a Vörösök Mauro Germán Camoranesit és David Trezeguet "szabadítanák meg" a Serie B-től, Rafa Benítez mindkét játékosról nagyon jó véleménnyel van.

Gerrard jelenti a Liverpool sikereinek zálogát

Sport2005.07.27, 08:47

Ha csak a bajnoki szereplést nézzük, akkor a Liverpool FC legutóbbi idénye egyértelműen kudarcnak számít, hiszen az előzetes célt, az első négybe kerülést nem sikerült kiharcolni. Ám mivel a nemzetközi porondon várakozáson felül teljesített a gárda, így Rafa Benítez máris bevonult a klub legendái közé, és egyben rendkívül magasra tette fel a lécet maga előtt a hamarosan kezdődő idényre is.

Benítez nem bízik Figo megszerzésében

Archívum2005.07.11, 20:42

Szinte biztos, hogy Luis Figo nem lesz a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool labdarúgója. Ezt állítja az angol csapat spanyol vezetőedzője, Rafa Benítez.

Izgalmas, de gólszegény BL-döntőt ígér a múlt

Sport2005.05.24, 13:04

A Bajnokok Ligája idei döntőjét - a tavalyival ellentétben - két patinás európai nagycsapat játssza, azt mégsem lehet mondani, hogy mindkettejük fináléba jutására számítani lehetett a sorozat kezdetén. A két évvel ezelőtti győztes AC Milant már szeptemberben is a legnagyobb esélyesek közé sorolták, ám az FC Liverpool döntőbe jutására nem sokan fogadtak volna. A vörösök azonban nem nagyon foglalkoztak az esélylatolgatásokkal, azzal, hogy sem a csoportmérkőzések során, sem az egyenes kieséses szakaszban nem ők számítottak a favoritnak, hanem futballoztak. Mégpedig rendkívül hatékonyan és taktikusan. A Liverpool finoman szólva nem szórrta ...

Folytatódik a Liverpool vesszőfutása

Sport2005.01.22, 20:45

A Chelsea elleni bajnoki kudarcot követően továbbra sem találja formáját a Liverpool labdarúgó-csapata. Rafa Benítez együttese egy héten belül harmadszor kapott ki, miután a Premier League 24. fordulójának nyitómérkőzésén sima vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő Southampton vendégeként. Jó napja volt viszont a magyar játékosokat foglalkoztató csapatoknak, hiszen mind a Crystal Palace, mind a West Bromwich Albion begyűjtötte a három pontot.

Sérüléshullám az Anfield Roadon

Sport2004.12.01, 07:36

Az elmúlt hat esztendőben a Liverpool FC "francia korszakot" élt át, hiszen a kispadon a gall Gérard Houllier ült, és az új igazolások többsége is a Ligue 1-ből érkezett. A nyáron aztán új éra kezdődött az Anfield Roadon, jelesül a "spanyol korszak", hiszen a csapat mestere Rafa Benítez lett, akivel négy hispán labdarúgó is érkezett az egyesülethez. Az eredmények azonban egyelőre nem túlságosan jók, igaz, a Vörösöket elképesztő sérüléshullám sújtja, ami leginkább a csatársorban érezhető.

Pert és újabb pontokat vesztett a Valencia

Sport2004.11.14, 12:30

Rafa Benítez, a spanyol Valencia volt edzője - jelenleg a Liverpool menedzsere - pert nyert egykori munkaadójával szemben. Eközben tovább folytatódik a csapat vesszőfutása, Barajáék ezúttal a Real Zaragozát nem tudták legyőzni a Primera División 11. fordulójában, az idény eddigi talán legrosszabb mérkőzésén.   

A Barca, Real duó sem bírt idén a Valenciával

Sport2004.06.07, 12:37

A spanyol bajnokság kezdetekor mindenki a Real Madridról és az FC Barcelonáról beszélt, a két sztárklub ugyanis remekül erősített, így sokan mérget vettek volna rá, hogy közülük kerül ki a bajnok. Reméljük, nem tették, ugyanis hiába keressük az aranyérmet David Beckham vagy Ronaldinho nyakában: a befutó Rafa Benítez Valenciája lett, három év alatt immár másodszor. De nem ez volt az egyetlen meglepetés a szezon során.

Houllier, Queiroz: búcsú a kispadtól

Sport2004.05.24, 15:55

Az európai bajnokságok nagy része véget ért, így a játékosok mellett az edzők is jönnek-mennek. Két nagy múltú klub is a vártnál gyengébben szerepelt az idén, így nem meglepő, hogy a Liverpool és a Real Madrid  felbontotta Gerard Houllier, illetve Carlos Queiroz szerződését.  

Surranópályán nyerne bajnokságot a Valencia

Sport2004.05.16, 12:34

A spanyol bajnokságban évtizedek óta szinte minden a két sztárklub, az FC Barcelona és a Real Madrid körül forog. A nagy páros általában ott is van az élmezőnyben, de nem mindig közülük kerül ki a bajnok. Könnyen lehet, hogy az idén sem Madridba kerül az aranyérem, ugyanis a tabellán 32 forduló után a Valencia CF állt az első helyen. Rafa Benítez együttese nem szerepel mindennap az újságok címlapjain: a csapatot elkerülik a zajos botrányok, a pályán viszont - talán éppen ezért - rendre jól teljesít.

A Valencia Hasselbainket szeretné

Sport2002.10.10, 08:02

A Valencia együttese ebben a szezonban sokkal gólerősebben futballozik, mint az előző idényben, ám ennek ellenére a csapat edzője, Rafa Benítez szerint a játékoskeretben még elkelne egy igazi gólvágó csatár. A trénernek természetesen a kiszemeltje is megvan, aki nem más, mint a Chelsea holland futballistája, Jimmy Floyd Hasselbaink, akit a nyáron a Barcelona is szeretett volna leigazolni.

Benítez szeretne a Valencia Fergusonja lenni

Sport2002.10.05, 16:38

A Valencia korábban is ért el sikereket Spanyolországban és Európában is, ám ezek általában egy-egy kiugró eredményt jelentettek (VVK-győzelem 1963-ban, bajnoki cím 1971-ben, KEK-győzelem 1980-ban), a klub rendszeresen nem tudott megkapaszkodni a közvetlen elitben. Ez a helyzet azonban az utóbbi időben megváltozni látszik, és a csapat mestere, Rafa Benítez azt szeretné, ha a manchesteri Alex Ferguson nyomába érne.

Jardel a Valenciába tart

Sport2002.03.29, 09:57

A Valencia együttese ebben az idényben is sikeresen szerepel, de a klub elsősorban nem a viharos támadójátékának köszönhetően aratja a győzelmeket, hanem sziklaszilárd védelme segíti rendszeresen diadalhoz. Ezen szeretne javítani Rafa Benítez mester egy gólerős csatár szerződtetésével, kiszemeltje pedig nem más, mint a brazil Jardel.

Előző
  • 1
  • 2
Következő