rádió

címke rss

Eb-jegyet lehet nyerni a Petőfi Rádió műsorában

Tévé2021.06.07, 13:58

Verses játékkal lehet páros belépőjegyet nyerni a Magyarország – Franciaország Eb-mérkőzésre a Petőfi Rádió Talpra magyar című műsorában. Az Eb-start napján ugyanitt új rovat is indul az M4 Sporttal együttműködésben.

Dalpremierekkel hangolódik a Talpra Magyar az Eb-re

Tévé2021.06.04, 15:15

Eb-lázban ég az ország, a hangulatot pedig csak fokozza a Petőfi Rádió, amelyben a labdarúgó Európa-bajnokság indulására hangolva egész héten egymást követik majd a dalpremierek. Az Eb hivatalos dala, Martin Garrix és Bono közös slágere is a közmédia rádiójában debütált. A premierek sorát folytatva, ezúttal a Talpra Magyarban a június 7-i héten elsőként lesz hallható – többek között – a New Level Empire, a Hősök és az Irie Maffia új száma is.

Dalpremier a Talpra Magyarban: Balázs Fecónak állított emléket az Ivan & The Parazol

Tévé2021.05.27, 12:17

Harsányi Levente vezényletével mutatta be két új dalát a közkedvelt rockegyüttes, az Ivan & Parazol, akik saját szerzeményük mellett, a Korál együttes ikonikus dalát, a Homok a szélben című slágert is a közönség elé tárták a saját feldolgozásukban.

Pünkösdhétfőn új rádiójáték indul a Kossuth Rádióban

Tévé2021.05.21, 19:32

Elődeink sorsain, személyes történetein keresztül szemlélteti a hit fontosságát és az 1938-as eucharisztikus világkongresszus jelentőségét A reménység oszlopa című hangjáték, amely tíz részben, tíz egymást követő napon keresztül lesz hallható a Kossuth Rádióban. Az első, 25 perces epizód pünkösdhétfőn, május 24-én 14.05-kor kerül adásba – hangzott el a Duna Televízió Almárium című műsorának csütörtöki adásában.

Országos dalpremier: a Petőfi Rádión mutatták be az Eb hivatalos dalát

Tévé2021.05.14, 15:28

A Petőfi Rádióban lehetett először hallani az idei labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos dalát, amelyet Martin Garrix holland lemezlovas és Bono, a U2 frontembere készített.

Komoly szakmai elismerést kapott a Dankó Rádió műsorvezetője

Tévé2021.05.12, 11:17

A táncházmozgalom keretén belül nyújtott kimagasló szakmai és közösségi „háttérmunkájának" elismeréseként Halmos Béla-emlékéremmel tüntették ki a Dankó Rádió népzenei műsorainak szerkesztő-műsorvezetőjét, Vasváry Annamáriát.

Többé már nem hallhatjuk Balázsékat a megszokott helyen

Life.hu2021.05.05, 09:48

Átköltöznek Balázsék egy másik frekvenciára, mostantól a 89,5-on hallhatjuk a népszerű reggeli műsort, és az egész rádiót.

Változatos zenei programokkal emlékezik névadójára a Bartók Rádió

Tévé2021.03.25, 16:07

Száznegyven éve született Bartók Béla, a XX. század egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, akinek korszakalkotó munkássága világszerte a mai napig meghatározó jelentőséggel bír. Névadója születésnapjának kerek évfordulójáról élő koncertközvetítéssel és különleges archív felvételekkel emlékezik meg a Bartók Rádió.

A család a gyermek mentális légtere - Keresztes Ilona

Unilife.hu2021.03.23, 13:23

Családról, születésről, abortuszról és kamaszokról. A rádiós szerkesztő-műsorvezető szerint fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk, hogy a család a gyermek mentális légtere. A közös életünk a gyermekünkkel nem a születéskor kezdődik, hanem a fogantatása napjaiban – mondja.

Koronavírusban meghalt a sokak által kedvelt rádiós

Life.hu2021.03.17, 14:19

Elhunyt a Muzsikus és a Motoroshang közösségi rádiók szíve-lelke, Pick Róbert.

Átalakul a Petőfi Rádió

Tévé2021.03.12, 13:40

Az MTVA, a Duna Televízió és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös online sajtóeseményén bejelentették, hogy átalakul a Petői Rádió, erősebb lesz a kulturális tartalom, több magyar zene lesz hallható rajta.

Vágó Piros elmondta, miért hagyta abba a rádiózást

Tévé2021.02.23, 20:24

Már régóta tervezgette, végül meglépte - de most megint van műsora a Retro Rádión.

Vallott a legendás rádiós: Vágó Piros ezért hagyta ott a munkáját - Videó

Life.hu2021.02.23, 17:31

A rádiós bevallotta, 22 év után úgy érezte, a munkájában már nem tudja megélni azt a fajta kreativitást, amit szeretne. Vágó Piros szerint élete egyik legjobb döntése volt, hogy otthagyta a rádiót.

Meghalt a konzervatív vélemények úttörője, a rádiós legenda Rush Limbaugh

Nagyvilág2021.02.18, 15:18

Az Egyesült Államokban konzervatív ikonnak számító Rush Limbaugh tegnap 70 évesen tüdőrákban halt meg. Az ő nevéhez fűződik minden idők leghallgatottabb amerikai rádióműsora, amelyet a csúcson 20 millióan követtek hetente, valamint őt tartják a politikai rádióműsorok atyának.

Liptai Claudia a férjével vezet műsort

Tévé2021.01.27, 09:19

Liptai Claudia a férjével, Pataki Ádámmal közösen kapott rádióműsort, február elsején indul az Édeskettes a Sláger FM-en.

A legendás magyar cég, melynek a közhangulat javításához kellett televíziót gyártania

Gazdaság2021.01.16, 17:42

Az Orion túlzás nélkül a magyar elektronikai ipar meghatározó gyára volt, legfontosabb terméke, a rádiója már a második világháború előtt nemzetközi hírnevet vívott ki magának. Később ez a cég fejlesztette ki, majd kezdte gyártani az első hazai televíziókat, és itt készült el az első magyar színes tévé is. A rendszerváltás után azonban nehéz helyzetbe került a vállalat, csődeljárás is indult ellene. A gyár, pontosabban a márkanév a kilencvenes évek óta már nem magyar tulajdonban van, de még létezik. Sőt, napjainkban rendkívül széles termékválasztékot forgalmaznak az Orion brand égisze alatt.

Civil szakmája van Jáksó Lászlónak, nem is tervezi a visszatérést

Life.hu2020.12.22, 20:33

Felhagyott a rádiózással idén tavasszal Jáksó László, és úgy tűnik, egyelőre nem is hiányzik neki. A sztárnak teljesen hétköznapi szakmája lett, amit nagyon élvez: programozóként dolgozik.

Gólyahír! Apuka lesz a magyar rádiós, Viktorin Tamás

Life.hu2020.12.16, 15:21

Óriási örömhírt jelentett be Viktorin Tamás közösségi oldalán: feleségével első közös gyermeküket várják. A rádiós műsorvezető azt is elárulta, hogy kisfiuk fog születni, így gőzerővel azon lesz, hogy tökéletes apa-fiú kapcsolatot alakítson ki gyermekével.

Két hét után is pozitív Bochkor Gábor koronavírustesztje, elmondta, hogy van most

Tévé2020.11.10, 19:16

A biztonság kedvéért csináltatta meg, de kiderült, hogy még van vírus a szervezetében.

Kinevették, de egy dologban egész Európában élen járt a Gelka

Gazdaság2020.11.09, 08:43

A magyarországi rendszerváltozást megelőző időszakból számos olyan márkanevet lehet felidézni, amelyek annak idején a mindennapok részei voltak, ám az azóta felnőtt generációk tagjai számára azonban egyre kevesebbet mondanak. Ezek egyike a Gelka, vagy teljes nevén Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat, amely hatvan évvel ezelőtt jött létre, háztartási gépek és berendezések javítására. Mivel ezek minősége, illetve tartóssága nem kevés kívánnivalót hagyott maga után, a szervizhálózatnak bőven akadt dolga az évtizedek alatt, hálás témát szolgáltatva ezzel a kabarétréfák szerzői számára is. Az egykori nagyvállalatból leágazott kisebbb ...

Bochkor Gábor koronavírusos

Tévé2020.10.30, 09:23

A gyorstesztje negatív lett, a PCR-teszt már kimutatta a fertőzést.

Rákóczi Feri és Vadon Jani elmondták, milyen koronavírus-tüneteik vannak

Tévé2020.09.29, 20:39

Megfertőzte a koronavírus a két műsorvezetőt, Rákóczi Ferit és Vadon Janit. Elmondták, hogy mit éreznek.

Több év kihagyás után újra rádiózni fog Vágó Piros

Tévé2020.09.26, 10:14

Három év kihagyás után újra rádiózni fog Vágó Piros, a Rádiókonyha Vágó Pirossal című műsorral tér vissza.

Obszcén üzenetekkel zaklatják a csinos rádióst

Life.hu2020.09.09, 14:19

Pordán Petra hónapok óta szélmalomharcot vív egy követőjével, aki a közösségi oldalain nyomdafestéket nem tűrő üzenetekkel bombázza. A műsorvezető úgy érzi, tehetetlen az ilyen és ehhez hasonló zaklatókkal szemben.

Pordán Petra piros bikiniben búcsúzik a nyártól - fotó

Tévé2020.09.06, 16:21

"Begyűjtöm az utolsó nyári napsugarakat... tudom, tudom, már ősz van, de isteni, hogy lehet még strandolni" - írta újabb fotója mellé  a rádiós, aki már 16,5 ezer követővel rendelkezik az Instagramon. Annyira aggódna azonban nem kell, mert a Köpönyeg.hu mostani előrejelzése szerint jövő hétvégén újra 30 fok lesz. 

Bochkor Gábor elérzékenyült: könnyes szemmel fogadta az újrakezdést

Life.hu2020.09.01, 08:55

Nem titok többé, hogy másfél év szünet után Bochkor Gábor ismét visszatér a rádiózáshoz. Új reggeli műsorát Lovács Lacival vezeti, méghozzá a Retro Rádiónál, csúcsfizetésért.

Bochkor Gábor keményen odaszúrt Sebestyén Balázsnak: nincs vége a rivalizálásnak

Life.hu2020.08.15, 07:46

Bochkor Gábort újra hallhatják reggelente, méghozzá a Retro Rádióban, így a rivalizálása is folytatódik Sebestyén Balázzsal. Ezt mondta a rádiós a kollégájáról. 

Boros Lajos mégis csak szívesen dolgozna együtt Bochkor Gáborral?

Life.hu2020.08.03, 08:48

Boros Lajos nem zárkozna el attól, ha újra egykori kollegájával, Bochkor Gáborral kéne dolgoznia. A két rádiós közös munkája közel 25 évvel ezelőtt kezdődött, ám közel sem volt felhőtlen a viszonyuk. 

Kollégája kitálalt: ilyen Bochkor Gáborral dolgozni

Life.hu2020.07.28, 11:13

Boros Lajos - aki évekig dolgozott a híres rádióssal - kendőzetlenül fejtette ki véleményét Bochiról.

Tudja-e ki az,aki egyetlenként kétszer is megkapta a fizikai Nobel-díjat?

Tudomány2020.06.19, 02:53

Annak ellenére, hogy felfedezése mindennapjaink részévé vált,  még sem lett ismert a neve, olyannyira, hogy még a saját szomszédai sem tudták róla, kicsoda ő valójában. Csak úgy ismerték, mint egy kedves és szerény embert, aki szeret velük grillezni.

Megújul a Petőfi Rádió reggeli műsora

Tévé2020.05.06, 14:51

Minden műsor életében változásra van néha szükség: megújul a Petőfi Rádió reggeli műsora, a Talpra Magyar.

Fatal Error: Volt közülünk, aki elköltözött otthonról a járvány miatt

Tévé2020.04.30, 17:25

A hazai könnyűzenészek színe-java beállt a Petőfi Rádió kezdeményezése mögé, és dalokkal buzdítják otthonmaradásra az embereket. A Maradj otthon! kampányhoz A Dal-ban látott fiatal csapat, a Fatal Error is csatlakozott, amelynek egyik tagja a járvány alatt el is költözött otthonról, hogy ne veszélyeztesse a szülei egészségét. Az Origónak a többiek is elmondták, hogy mivel töltik az idejüket az önkéntes karanténban, és hogy milyen változásokat várnak a zeneiparban.

Ember Márk: A karantén szülte új dalomat

Tévé2020.04.29, 13:45

A hazai könnyűzenészek színe-java beállt a Petőfi Rádió kezdeményezése mellé, és dalokkal buzdítják otthonmaradásra az embereket. Ember Márk a Van miért! című dalával csatlakozott a Marajd otthon! mozgalomhoz: úgy érzi, előadóművészként ahhoz kapott tehetséget, hogy másokat ösztönözzön. Az Origónak egyéb jelenlegi munkáiról és arról is mesélt, hogy mivel tölti idejét az otthoni karanténban.

Meghalt a Jó ebédhez szól a nóta műsorvezetője

Tévé2020.04.27, 10:46

Hortobágyi Judit hangját a rádióból ismerhették milliók.

Nem teheti be a lábát a rádió stúdiójába Dévényi Tibor

Life.hu2020.04.05, 11:28

Elmarad Dévényi Tibor megszokott műsora, ugyanis nem teheti be a lábát a rádió stúdiójába saját érdekében. 

Azt beszélik: Bochkor Gábor visszatér a rádiózáshoz

Life.hu2020.01.19, 07:45

A Sláger FM-ben térhet vissza a rádiózáshoz Bochkor Gábor. Úgy tudni a műsorvezető már tárgyal is a rádió vezetőségével, ő maga azonban ezt még nem erősítette meg. 

Változások a Dankó Rádiónál

Tévé2020.01.16, 15:40

A népszerű rádióadó az eddigi szlogenjét lecserélte, az új szlogen: Dankó Rádió - A magyar zene rádiója. Frissült a műsorstruktúra is.

Jáksó László: Mindenkinél vannak határok, bár nálam nem sok

Tévé2020.01.03, 14:02

Hétfőtől minden hétköznap reggel Jáksó Lászlóval indul a nap a 95.8 Sláger FM-en.

Különös rádiójelet fogtak, de az igazi meglepetés csak ezután jött

Tudomány2019.12.15, 21:29

A csillagászok az ESO Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope) most először észleltek egy gyors rádiókitörést, amelynek a fénye egy galaxis halóján át jutott el hozzánk. Ennek az ezredmásodpercnél rövidebb ideig tartó különös kitörési jelenségnek a rádióhullámai majdnem zavartalanul értek el a Földig, ami arra utal, hogy a haló meglepően kis sűrűségű, mágneses tere pedig gyenge. A megfigyelés új eszközt ad a csillagászok kezébe a titokzatos galaxishalók vizsgálatához.

Sebestyén Balázsék Vitray Tamás válásán poénkodtak a rádióban

Life.hu2019.11.15, 14:47

Sebestyén Balázs és Vadon Jani Vitray Tamás válásával poénkodott.

A rádióhallgatás nem veszett oda az YXZ generáció számára sem

Life.hu2019.11.13, 15:15

Egyre több fiatal részesíti előnyben a saját maga összeállított zenei listákat az előre szerkesztett tartalom helyett. Ezek alapján több kérdés is felmerül a rádiózás jövőjével kapcsolatban - a legfontosabb azonban valószínűleg az, hogy lehet-e olyan értéket közvetíteni, ami az Y, X és Z generációt is leköti?

Boszorkányfilmet forgatna az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak rendezője

Kultúra2019.09.20, 15:48

Szeptember 22-én 20 órától Tóth Barnabás filmrendező, forgatókönyvíró és Regős Judit gyermeknevelési tanácsadó lesz Kalmár Tibor vendége a Sláger Témában.

Imádták az újságot, amit nem írnak, hanem mondanak

Tudomány2019.09.17, 23:41

Egész életében lenyűgözte az új világ ezernyi lehetőségeivel, és újabbnál újabb találmányaival. Nem véletlen, hogy Párizsban Thomas Edison találmányainak terjesztésével foglalkozott, együtt dolgozott Nikola Teslával, és vállalkozó kedve soha sem hagyta nyugodni. 1844. szeptember 17-én, pontosan 175 éve született Puskás Tivadar, Európa első telefonközpontjának megalkotója, és a telefonhírmondó feltalálója. A legenda szerint a telefon tesztelésénél Puskás Tivadar használta elsőként a „hallom" szóból származó „hallót", amely azóta az egész világon elterjedt a telefonálásnál.

Tovább szólhat a Rádió 88 és a Trió Rádió

Life.hu2019.08.28, 09:30

A Médiatanács meghosszabbította két vidéki rádió szolgáltatási jogosultságát – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel.

Dévényi Tibor már elgondolkodott a visszavonuláson, de még élteti a közönség

Life.hu2019.07.30, 11:03

Hetven éven túl is a színpadon és a mikrofon mögött áll Dévényi Tibor. Elárulta: olykor már eszébe jut a visszavonulás, de nyomós oka van rá, hogy még mindig vállalja a havi 10-12 fellépést. 

Lehet, hogy Bochkor Gábor hamarosan visszatér a rádiózáshoz

Life.hu2019.07.23, 09:25

Sokan hiányolják a rádióból Bochkor Gábor hangját. A műsorvezető most elárulta, lehet, hogy hamarosan visszatér. 

Bochkor Gábor a jövőjéről nyilatkozott: kiderült, fog-e rádiózni ismét

Archívum2019.06.20, 14:53

A Life.hu riportere a Tankcsapda könyvének bemutatóján faggatta ki Bochkor Gábort a zenekarhoz fűződő kapcsolatáról, valamint arról, hallhatjuk-e még őt valaha rádióban. A rádiós elárulta, hogy tárgyalási szakaszban tartanak, a rajongóknak tehát van minek örülni. Azt is elmondta, mikor bukkan fel ismét az éterben.

Visszatért Császár Előd, Jáksó László keményen kiosztotta

Tévé2019.06.19, 15:55

Bő húsz éve, hogy BMW-jével nekiment Budán egy rendőrautónak, a rendőrautó vétlen sofőrje, egy 25 éves rendőrtiszt meghalt. Most Császár Előd egy rádióban tér vissza.

Bochkor Gábor cáfolta, hogy újra összeáll Boros Lajossal

Life.hu2019.06.14, 12:36

Bochkor Gábor cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a jövőben újra együtt rádiózik Boros Lajossal.

Ne a dugón bosszankodj, ezeket a műsorokat hallgasd reggelente az autóban!

Life.hu2019.06.13, 14:24

A reggeli órák mindenkire másként hatnak. Vannak, akik csupán szeretnék túlélni azt a pár órát, míg eljutnak a munkahelyükre, mások az ébredést követő harmadik percben már tettre készen várják a kihívásokat, és vannak a fokozatosan megébredő, kinyíló típusok. Akár otthon készülődsz, akár autóban ülve araszolsz a dugóban, egy számodra ideális rádióműsorral könnyebben és vidámabban indulhat a napod, függetlenül attól, hogy melyik „reggeli csoportba" tartozol.