rádió

címke rss

Nem kellett az ORTT-nek az új rádió önfeláldozása

Itthon2009.11.09, 14:11

Úgy mentesítette átmenetileg az ORTT a médiatörvény összeférhetetlenségi szabályai alól a Sláger Rádió frekvenciáját októberben elnyerő FM1 konzorciumot, hogy a cég a pályázathoz beadott nyilatkozatában akár azt is vállalta volna: győzelme esetén feltétel nélkül és azonnal eleget tesz a jogszabály előírásainak. A cég pályázatában jelezte, hogy szeretné megtartani a Sláger frekvenciája mellett másik rádióadóját is.

Spártai életmódot és nagy pénzeket ígérnek az új rádiók

Itthon2009.11.04, 16:52

Aláírták a műsorszolgáltatási szerződést a Sláger és a Danubius Rádió helyén induló két új rádió, a Neo és a Class képviselői. A Neo spártai gazdálkodást és rengeteg közéletí műsort ígér, a zenék harmada magyar lesz. A Class inkább a régebbi magyar slágerekből válogat, de lesz olyan műsor is, amelyben a hallgatók megoszthatják gondolataikat ismert emberekkel. Az ORTT fideszes tagja reméli, hogy nagyon fognak örülni a hallgatók.

Alányúlt az ORTT a két új rádiónak

Itthon2009.11.04, 15:09

Kedvezményt adott keddi ülésén az ORTT annak a két cégnek, amelyik a múlt héten megnyerte a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciáját - értesült az [origo]. A Sláger frekvenciáját elnyerő FM1-nek megengedték, hogy még fél évig megtartsák másik rádiójukat, pedig a pályázat során az [origo] információi szerint vállalták, hogy erről lemondanak. A másik nyertes cégnek, az Adveniónak sem kell visszaadnia az érdekeltségébe tartozó Lánchíd Rádió frekvenciáját, igaz, ők ezt nem is vállalták a pályázat során.

Felszabadult az ORTT lemondott elnöke

Itthon2009.10.30, 08:15

Felszabadultnak érzi magát Majtényi László, az ORTT szerdán lemondott elnöke, aki erről egy rádióinterjúban beszélt péntek reggel. A november 30-val távozó elnök nem fogja aláírni a rádiópályázat győzteseivel kötendő szerződést, miután emiatt a döntés miatt mondott le posztjáról.

Inognak az �j r�di�k milli�rdos tervei

Gazdaság2009.10.29, 16:28

Annyira biztos nem nagy �zlet ma Magyarorsz�gon kereskedelmi r�di�t m�k�dtetni, mint amennyit - a p�ly�zatok kisziv�rgott adatai szerint - a k�t orsz�gos frekvencia tendernyertesei felaj�nlottak a bev�tel�kb�l koncesszi�s d�jk�nt - legal�bbis ezt �ll�tja az egyik, a�p�ly�zaton�vesztes r�di� igazgat�s�gi tagja. Ha a k�t �jonnan�ind�tand� ad� az eddig sug�rz� Sl�gerhez �s Danubiushoz�k�pest�n�veli a besz�lget�s m�sorok ar�ny�t, akkor m�g kevesebb bev�telre sz�m�that.

Aggasztotta a rádiópályázat a versenyhivatal elnökét is

Itthon2009.10.29, 12:05

A rádiófrekvenciákról döntő ORTT-ülés előtt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Nagy Zoltán levelet írt a médiahatóság elnökének, Majtényi Lászlónak. Nagy a levélben, az [origo] információi szerint a tisztességes pályáztatás fontosságát jelezte, és különösen fontosnak nevezte, hogy tiszta versenyben dőljön el a rádiók sorsa. Az ORTT szerdai döntése szerint a Danubius és a Sláger Rádió helyett novembertől új adók jelennek meg a piacon.

Szerdán együtt izgul Sólyom és Bajnai - eldőlhet a rádiópályázat sorsa

Itthon2009.10.28, 11:13

Sólyom László államfő és Bajnai Gordon kormányfő is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem piaci szempontok alapján dől el két országos rádiófrekvencia sorsa. A Sláger és a Danubius Rádió frekvenciáiról döntő ORTT-ben kemény vita robbant ki az elmúlt hetekben: a testület elnöke szerint jogsértő volt a pályázatok elbírálása, néhány pályázónak indokolatlan módon kedveztek az ORTT pártdelegáltjai. Szerdán eldőlhet a két frekvencia sorsa, öten vannak versenyben, kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Talán lesz rádió is az iPhone-ban

Archívum2009.10.15, 11:33

Egyes pletykák szerint hamarosan FM rádió funkció kerül az iPhone-ba és iPod Touch-ba. A rádió egy program formájában készül, így a jelenlegi modellek is rendelkeznek majd az új képességgel a 9to5Mac Apple pletyka-oldal értesülései szerint.

Leszólta a versenyben maradt rádiókat az ORTT-elnök

Itthon2009.10.08, 18:54

Bár csak egy pályázót zártak ki hivatalosan a rádiópályázatból, amiért irreális üzleti tervet nyújtott be, a tendereket elbíráló ORTT elnöke szerint ez a kifogás más pályázatokra is igaz. Majtényi László ugyanakkor nem árulta el, kik próbálnak így előnyhöz jutni. A két országos kereskedelmi rádió frekvenciájáért zajló harcban előny, ha valaki magasabb árat ígér, de ez nem lehet megalapozatlan.

Kizártak egy céget a rádiópályázatból

Itthon2009.10.07, 19:58

Három-három pályázó maradt versenyben a kereskedelmi rádiók frekvenciáira kiírt pályázatokon, miután az ORTT egy pályázót kizárt, amiért a médiahatóság szerint irreális üzleti tervet nyújtott be. A Sláger és a Danubius meg szeretné tartani novemberben lejáró műsorszolgáltatási jogát.