radikális baloldal

címke rss

A fehérek kitelepítését követelte a radikális baloldal Seattle-ben – videók

Nagyvilág2020.08.14, 12:21

Folytatódik a radikális baloldali erőszakhullám a baloldali demokraták vezette amerikai nagyvárosokban. A zavargások központjainak továbbra is Portland és Seattle számítanak, Portlandben egy levágott disznófejre Trump-zászlót helyeztek, majd meggyújtották azt. Továbbá amerikai, csillagsávos lobogót is égettek. Seattle-ben a radikális baloldaliak a város fehér lakosságának a kitelepítését követelték.

A radikális baloldal megrongálta az Andrássy út környékét

Itthon2020.08.13, 15:51

A terézvárosi és erzsébetvárosi Demokratikus Koalíció (DK) politikai aktivistái szerdán festékszóróval összefirkálták a világörökség részét képező Andrássy út közelében található Lendvay utcát. Az elkövetők a flashmob után büszkén fotózkodtak, a képeket pedig a közösségi oldalakon kezdték el terjeszteni. Később a rendőrök igazoltatták őket.

Egy amerikai matektanárnő szerint a 2+2=4 a fehér felsőbbrendűség jele

Nagyvilág2020.08.13, 15:37

A New York-i Brooklyn College egyik tanára szerint 2+2=4 matematikai művelet a fehér felsőbbrendűség és a patriarchalizmus egyik megnyilvánulási formája, de akadnak olyanok is, akik szerint a matematika önmagában véve a „fehérség" jele, mivel „európai jellegű" tudomány. A New Jersey-i Rutgers Egyetem egyik oktatójának a véleménye alapján pedig a nyelvtan rasszista, ezért a radikális baloldalnak való megfelelés érdekében újra kell alkotni a szabályait.

LMBTQ-aktivisták gyalázták meg II. János Pál pápa varsói szobrát – videó

Nagyvilág2020.08.12, 19:58

Szerda délután LMTBQ-aktivisták meggyalázták II. János Pál pápa varsói emlékművét. A tettesek szivárványos zászlóval takarták le a lengyel származású pápa szobrát. A vallási jelképek megtámadásáért akár két év börtönbüntetés is járhat Lengyelországban. Eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára a szoborgyalázást.

Joe Biden megadta magát a radikális baloldalnak - kicsoda Kamala Harris, a demokrata alelnökjelölt?

Nagyvilág2020.08.13, 12:56

Kamala Harrist a Demokrata Párt politikusainak elsöprő többsége, az „elemzőik" és a sajtójuk úgy ünnepelte, mint az Egyesült Államok történetének első afroamerikai női alelnökjelöltjét. A politikust egyfajta „új Obamaként" próbálja beállítani a baloldali sajtó is. Múltjában azonban rengeteg a botrány, és túlságosan sokszor változtatta nézeteit. Kritikusai szerint politikusi pályafutását egy nála 30 évvel idősebb, befolyásos politikussal folytatott viszonya indította el, és megvádolták azzal is, hogy indokolatlanul hosszan tartott börtönben kisebb súlyú bűncselekményekért elítélteket, mert ők jelentették a legolcsóbb munkaerőt az álllamnak. ...

Lemondott Seattle rendőrfőnöke a rendőrség költségvetésének a csökkentése miatt

Nagyvilág2020.08.11, 13:06

A demokrata vezetésű Seattle-ben miután jelentősen csökkentették a rendőrség idei költségvetését, a város első afroamerikai, női rendőrfőnöke bejelentette a lemondását. Jelenleg az sem világos, hogy a drasztikus költségcsökkentés miatt hogyan fog túlélni a rendőrség. A radikális baloldal persze ezzel a lépéssel sem elégedett, ők azt akarják elérni, hogy a rendőrséget teljes egészében számolják fel, lehetőleg minél hamarabb, de addig se finanszírozzák a működését adófizetői pénzből. A drasztikus költségcsökkentés sajnos ebbe az irányba mutat. Közben az erőszakos jellegű radikális baloldali randalírozások tovább folytatódnak Seattle-bben ...

Radikális baloldali LMBTQ-aktivisták támadtak rendőrökre Varsóban - videó

Nagyvilág2020.08.10, 18:01

Rendőrökre támadtak Varsóban radikális baloldali LMBTQ-aktivisták, akik az ellen tiltakoztak, hogy a bíróság elrendelte a letartóztatását az egyik, magát „transzgenderként" meghatározó, „Margot" becenévre hallgató társuknak, mert megvert egy jobboldali aktivistát, illetve az autójában is kárt okozott. Az erőszakos LMBTQ-aktivisták – amerikai radikális baloldali mintára – fasisztáknak minősítették a lengyel rendőröket. A gyanú szerint korábban ők rongáltak meg több varsói szobrot is.

Felszámolták a Neuköllnt rettegésben tartó radikális baloldal bázisát – videó

Nagyvilág2020.08.08, 12:34

Mintegy 700 rendőrt kellett kivezényelni Berlin Neukölln nevű, jelentős részben migránsok lakta kerületébe pénteken, hogy megfékezzék egy radikális baloldali csoport utcai randalírozását. A magukat szindikátusnak nevező anarchisták évek óta nem fizettek lakbért egy önkényesen elfoglalt lakóépület használatáért, majd kukákat gyújtottak fel és petárdákat dobtak a kilakoltatásukra érkezett rendőrökre – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Berliner Zeitungra hivatkozva.

Kitört a Gyurcsány-Momentum háború a radikális baloldal vezetéséért

Itthon2020.08.08, 09:28

Tovább eszkalálódik a DK-Momentum háború, ami látszólag Göd miatt tört ki a két párt között. Valójában a botrányos összecsapásnak két oka van: egyrészt Gyurcsány az MSZP után a Momentummal is le akar számolni, és egyértelműen a radikális baloldal vezérévé akar válni, másrészt - ahogy a Magyar Nemzet megírta - a Momentumnak nem tetszik az ötlet, hogy Gyurcsányné legyen a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, megpróbálták Cseh Katalint elfogadtatni, de a DK-nál - nincs jobb szó - kinevették az ötletet. Ezek után veszett össze Gödön a két párt, és állt elő hamisított hangfelvétellel a DK. Ez utóbbit ráadásul a párt EP-képviselője, Róónai ...

Rengeteg pénzbe kerültek a briteknek a radikális baloldal zavargásai

Nagyvilág2020.08.04, 11:52

A radikális baloldali aktivisták okozta káosz felszámolása és kontroll alatt tartása egy hétvége leforgása alatt csak Londonban 1,5 millió fontjába került a brit adófizetőknek, míg az agresszív randalírozók majdnem ugyanennyit gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy felszámolják a rendőrséget - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Gyurcsány Ferenc a Momentumot akarja maga alá gyűrni egyre radikálisabb kijelentéseivel

Itthon2020.08.04, 09:12

Az elmúlt időszakban a hazai baloldal jól láthatóan erőteljesen radikálissá, agresszívvá vált, amit több nyilatkozat, akció is mutat. Elemzők szerint ehhez külföldről veszik a mintát, a nemzetközi baloldal amerikai tombolását másolják. A recept egyszerű: erőszakos módszerekkel folyamatos nyomás alatt próbálják tartani a kormányt. Bár az amerikai mintának sok hazai követője akad, mind közül a legagresszívabb Gyurcsány Ferenc, aki hol gyalázkodva, hol fenyegetőzve támadja politikai ellenfeleit. Ezzel egyértelmű célja van: miután maga alá gyűrte a régi baloldal pártjait, most el akarja foglalni az  eddig legradikálisabb baloldali pártoot, ...

Tombol a kereszténygyűlölet: a portlandi radikális baloldaliak Bibliát égettek - videó

Nagyvilág2020.08.03, 21:06

Folytatódtak a radikális baloldali erőszakos zavargások az Egyesült Államokban. A helyzet Portland városában a legsúlyosabb, ahol a hétvégén Bibliát égettek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Közben Franciaországban a helyi hatóságoknak sikerült elfogniuk Jean-Baptiste Colbert nagy államférfi, neves közgazdász szobrának a meggyalázóját.

Levágott disznófejet gyújtottak fel a bíróság épületét ostromló radikális baloldali tüntetők Portlandben - videó

Nagyvilág2020.08.02, 10:04

A radikális baloldali Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti kongresszusi képviselő kijelentette, hogy a hawaii őslakos leprásokat ápoló Molokai Szent Damján – akit a hawaii emberek nagyon tisztelnek – a fehér felsőbbrendűség egyik jelképe, helyette pedig az amerikaiak ellen harcoló Liliuokalani hawaii királynőnek kell szobrot állítani, mégpedig a washingtoni Capitolium épületében. A radikális baloldal, az Iszlám Állam terroristáihoz hasonlóan, minden történelmi emlékben a nyugati hódító hatalmát akarják láttatni. Azaz, folytatódik a katolikus egyház elleni őrület is az Egyesült Államokban. Közben a nagyjából 60 napja folyó egyik ...

Lángolnak a demokraták vezette városok a radikális baloldali erőszak miatt

Nagyvilág2020.07.31, 13:08

Továbbra sem csitul az amerikai városokon végigsöprő radikális baloldali politikai erőszakhullám. Amerika több baloldali, demokrata párti vezetésű nagyvárosában könnygázzal és gumilövedékekkel kellett oszlatni a gyújtogató, randalírozó radikális baloldali és Antifa-aktivisták alkotta csőcseléket. Nem ritkán úgy, hogy a városvezetés szándékosan szabotálja a rendfenntartók munkáját. Közben a demokratákhoz kötődő nagyvállalatok Donald Trump újraválasztási esélyeinek a csökkentése érdekében cenzúrázzák az internetet. Pillanatképek a diliházból: az Alapjogokért Központ összefoglalójából közlünk részleteket.

Robbantásos merényletekért ítélték el a kommunista párt 10 tagját

Nagyvilág2020.07.29, 19:13

Több év börtönbüntetést szabott ki egy müncheni bíróság a Marxista-Leninista Török Kommunista Párt tíz tagjára, akik többek között civilek és gyerekek halálát okozó pokolgépes merényleteket követtek el. A pártot Törökországban terrorszervezetnek minősítették és betiltották, Németországban azonban eddig szabadon működhetett - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Die Zeitra hivatkozva. 

A szövetségi bíróságot ostromolják Portlandben az erőszakos zavargók

Nagyvilág2020.07.29, 16:00

Az elmúlt napokban is folytatódtak az erőszakba torkolló radikális baloldali zavargások Amerikában, amelyeknek az epicentruma továbbra is Portland városa, azon belül pedig a szövetségi bíróság épületének környéke. A Washington Post szerint az erőszak megfékezése érdekében az amerikai kormányzat újabb szövetségi erőket küld Portlandbe. A város demokrata párti vezetése közben azzal fenyegetőzik, hogy a szövetségi erőkre az ott-tartózkodásuk miatt 15 percenként 500 dolláros büntetést szab ki. William Barr amerikai igazságügyi miniszter kedden, a Képviselőház igazságügyi bizottsága előtti meghallgatásán kijelentette, hogy a portlandi zaavargásoknak ...

A radikális baloldal szerint az Egyesült Államok történelme a feketék harca a fehérek ellen

Nagyvilág2020.07.28, 14:35

A New York Times (NYT) egyik afroamerikai újságírója, Nikole Hannah-Jones egy tavaly megjelent, 1619 Project nevű esszésorozatában arra tesz kísérletet, hogy a radikális baloldali narratívának megfelelően újradefiniálja az Egyesült Államok történelmét, hamisan azt a látszatot keltve, mintha Amerika történelme nem az 1776-os függetlenségi nyilatkozattal, hanem 1619-cel, az első fekete rabszolgáknak a Virginia brit gyarmatra való behurcolásával kezdődött volna. A történelemhamisító narratívát természetesen felkarolja a Demokrata Párt radikális baloldali szárnya, a nemzetközi baloldali média, számos multinacionális vállalat, egyre többb ...

Egyre erőszakosabbak a radikális baloldali tüntetések Amerikában

Nagyvilág2020.07.27, 12:46

A hétvégén is folytatódtak az amerikai városokban a radikális baloldali tüntetések, amelyek egyre inkább erőszakos jelleget öltenek, annak ellenére, hogy a Demokrata Párt csúcspolitikusai, elsősorban az érintett metropoliszok polgármesterei próbálják ezt tagadni, politikai haszonszerzés és szavazatmaximalizálás céljából. A V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint New York vezetője például Marxot idéz, Los Angeles polgármestere pedig alapvetően békés tüntetésekről beszél. Újdonságnak számít, hogy a Black Lives Matter (BLM) és az Antifa mellett felfegyverzett fekete milíciák is megjelentek az utcákon. A legdurvább megmozdulásookra ...

Drámai felvételek kerültek elő az amerikai baloldali zavargásokról

Nagyvilág2020.07.25, 14:56

Horrorba illő jelenetet ábrázoló fénykép futott körbe a napokban az interneten, amelyen egy radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) aktivista – utalva a George Floyd-sztorira – egy síró fehér, kétéves kisgyerek nyakán térdel. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset, mára rendszeressé váltak a szélsőséges mozgalom által elkövetett, hasonló erőszakosságok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A radikális baloldal erőszakossága egyre szélsőségesebb őrületekbe hajszolja az embereket

Nagyvilág2020.07.25, 12:55

Egy kaliforniai nő a koronavírus miatti kötelező maszkviselés ellen úgy tiltakozott, hogy odavizelt egy bolt padlójára. Mindeközben egyik portlandi radikális baloldali tüntetésen feltűnt egy meztelen aktivistanő, aki széttárt lábakkal leült a rohamrendőrök elé, így próbálva visszatartani őket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

David Webb: Valójában szocializmust akar a Black Lives Matter

Nagyvilág2020.07.25, 10:57

Addig nem nyugszanak, míg le nem rombolják a jelenlegi Amerikát és be nem vezetik a szocializmust – fogalmazott David Webb, a Fox News újságírója, a The David Webb Show legendás műsorvezetője az Axióma által rendezett webkonferencián. Az afroamerikai származású újságíró a radikális baloldali Black Lives Matter mozgalomról és annak globális hatásáról is beszélt - hívja rá fel a figyelmet az online rendezvényt szemléző Magyar Nemzet. 

Folytatódik a radikális baloldali erőszakhullám és a történelemhamisítás

Nagyvilág2020.07.24, 14:45

Az amerikai radikális baloldali tüntetők az elmúlt napokban is erőszakhoz folyamodtak, a megmozdulások egyik központjának számító Portland városában a szövetségi bíróság épülete előtt gyújtottak tüzet, vélhetően az épület felgyújtásának a szándékával. Portland demokrata polgármestere még beszédet is mondott ezen a tüntetésen, nyilvánvalóvá téve, hogy a radikális baloldal oldalán áll. Donald Trump ismét leszögezte, hogy szövetségi erőket küldene az erőszak megfékezése érdekében a demokrata vezetésű városokba, de az érintett települések polgármesterei közös nyílt levélben tiltakoztak ez ellen. Közben a Képviselőház nagy többséggel szaavazta ...

15 embert lőttek meg Chicagóban egy temetésen

Nagyvilág2020.07.23, 09:34

Chicagóban kedden 15 embert lőttek le, akik egy korábban meggyilkolt, 31 éves férfi temetésén vettek részt. A rendőrség ezt követően letartóztatott egy férfit, de róla semmit sem közöltek. Az amerikai nagyváros demokrata polgármestere, az afroamerikai Lori Lightfoot közben ismét elutasította Donald Trump elnök segítségnyújtását, majd a közösségi oldalán kezdte el őt támadni, mindenféle igaztalan vádakkal. A polgármester úgy tűnik, semmit sem hajlandó tenni az ellen, hogy Chicagóban a radikális baloldali tüntetésekkel összefüggésben ismét eluralkodott a bűnözés és az erőszak, illetve csak ebben az évben több mint 2000 embert lőhettekk ...

Megtámadta a radikális baloldal a teljes nyugati, keresztény civilizációt

Nagyvilág2020.07.22, 15:44

Az utóbbi hetekben egymást érik Amerikában a keresztényellenes atrocitások: a radikális baloldali tüntetők katolikus templomokat gyújtottak fel, vallási jelképeket és temetőket gyaláztak meg. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár szerint a folyamatok riasztók, hisz az eddigi, kereszténységgel szembeni, főként intellektuális szembenállás egyre erőszakosabb cselekményekbe csap át. Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője a konzervatív lap megkeresésére válaszolva elmondta: a cél a nyugati, demokráciára és piacgazdaságra épülő civilizáció elpusztítása. Londonbban ...

A nyugdíjasok szavazati joga ellen kampányoló momentumos politikus tanulásra képtelen, lenézni való embereknek tartja a hivatásos sofőröket

Itthon2020.07.22, 11:54

Nem lesz a taxisofőrből AI-kutató, se kórházi ápoló - írta egy korábbi közösségi médiás eszmefuttatásában Kádár Barnabás, aki az idősek és a családosok után egy újabb társadalmi réteget sértett végig. A Momentum alapító tagjának elitista gondolatai világosan megmutatják, mit is gondol a baloldal a magyar emberekről. 

Lábát szétterpesztve ülő, meztelen nő, vele szemben rendőrök - a radikális baloldal új jelképe - videó

Nagyvilág2020.07.22, 11:25

A hétvégén az amerikai Portlandben is erőszakos tüntetésekre került sor. Az egyik tüntető nő teljesen meztelenre vetkőzött, és leült szemben a rendőrök elé. Saját magát „Meztelen Athénénak" minősítette. A baloldali sajtó a nőt az ismeretlen Tienanmen téri férfihoz hasonlította, aki 1989 júniusában egyedül állt a tankok elé. Egy diktatúrában. Az összehasonlítás természetesen nevetséges, mivel a kínai férfi a kommunizmus ellen tüntetett, míg az amerikai nő a radikális baloldali Black Lives Matter aktivistája, amely szélsőbaloldali politikai-társadalmi-gazdasági rendet kíván meghonosítani az Egyesült Államokban. A rendőrök pedig nem a ...

Egy Soros által pénzelt ügyész letartóztatta az otthonát a radikális baloldaliaktól megvédő ügyvéd házaspárt

Nagyvilág2020.07.21, 17:26

Törvénytelen fegyverhasználatért letartóztatták Mark és Patricia McCloskey St. Louis-i ügyvéd házaspárt, akik megvédték magukat az otthonukba betörő radikális baloldali aktivistákkal szemben. A letartóztatást a demokrata helyi ügyész, Kimberly Gardner rendelte el, aki szerint a házaspár azáltal, hogy gyakorolta önvédelmi jogát, azt kockáztatta, hogy erőszakossá válik a tüntetés. Gardner több mint 67 ezer dollárt kapott a Soros Györgyhöz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól (PAC). A házaspár ügyvédje, Joel Schwartz szerint védencei nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Missouri állam republikánus kormányzójja, ...

Több száz radikális baloldali aktivista támadt rá rendőrökre Chicagóban - videó

Nagyvilág2020.07.18, 17:13

A rendőröket a chicagói Kolumbusz szobor megvédésére küldték ki, de sokkal kevesebben voltak, mint az emlékművet ledönteni szándékozó radikális baloldali aktivisták. Ennek ellenére sikerült megvédeniük Amerika felfedezőjének a szobrát a ledöntéstől, a meggyalázástól azonban már nem - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Fontos kiemelni, hogy Chicagót is egy demokrata politikus vezeti, Lori Lightfootis asszony személyében. 

Meggyalázta a radikális baloldal Bismarck és Humboldt berlini szobrait

Nagyvilág2020.07.18, 17:07

Pénteken vélhetően radikális baloldali aktivisták festékkel öntötték le Otto von Bismarck első német birodalmi kancellár és Alexander von Humboldt nagy német természettudós Berlinben található emlékműveit. 

Illegálisan állították fel egy radikális baloldali tüntető szobrát Bristolban a ledöntött emlékmű helyén

Nagyvilág2020.07.16, 11:31

Szerdán illegálisan felállították, csütörtökön pedig már el is távolíttatták Jen Reid, a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalom aktivistájának a Bristolban emelt szobrát. A szobrot arra a talapzatra helyezték el, amelyről még június elején ledöntötték, majd pedig a vízbe dobták Edward Colston alkormányzó, egykori rabszolgakereskedő emlékművét.

A megbízhatóság és a lojalitás egy radikális baloldali vezető szerint a fehér felsőbbrendűség undorító jele

Nagyvilág2020.07.14, 13:07

A kapitalista fehér felsőbbrendűségből ered, hogy az embernek szeretnie kell a munkáját, és annak során elvárás megbízhatónak és lojálisnak lenni – fejtette ki a radikális baloldali mozgalom vancouveri szervezetének társalapítója a Twitteren. Cicely-Belle Blain egyébként nagy erőkkel küzd a fekete transzneműek jogaiért is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb Soros-ügyész tett esküt a radikális baloldal mellett

Nagyvilág2020.07.13, 14:10

Gyűlölet-bűncselekménnyel vádolnak Kaliforniában egy párt, akik nem kötelezték el magukat a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mellett, ráadásul a mozgalom szlogenjét is lefestették. Az ügyet kirobbantó kerületi ügyész, Diana Becton korábban több tízezer dolláros támogatást kapott Soros György amerikai milliárdostól – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség amerikai forrásokra hivatkozva.

Folytatódik a radikális baloldal nyomására a nekik nem tetsző múlt eltörlése az Egyesült Államokban

Nagyvilág2020.07.10, 18:06

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője, Mark Milley tábornok szerint a konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontokat át kell nevezni, ugyanakkor a Konföderációra utaló egyéb jelképekkel is kezdeni kellene valamit. Donald Trump elnök ezt a javaslatot határozottan ellenzi. Kalifornia állam egyik kisvárosában pedig egy házaspár ellen gyűlölet-bűncselekmény és vandalizmus miatt emeltek vádat, csak azért, mert lefestették a radikális baloldal jelszavát. Közben a Konföderáció egykori fővárosában, Richmondban folyatódik a „Délre" utaló valamennyi emlékmű eltávolítása, vagy megrongálása.

Szégyelljék magukat a fehér gyerekek, mert fehérek, erről vetítettek oktatófilmet Angliában

Nagyvilág2020.07.10, 17:22

Az már nem újdonság, hogy az LMBTQ-mozgalom követői megpróbálják behálózni a gyerekeket, és a saját elképzelésük szerint tanítani őket. Most ebbe a körbe lépett be a radikális baloldal. A gyerekeket a veszélyes fehér felsőbbrendűségről tanítják különböző oktatófilmek vagy tanórák keretében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A radikális baloldali tüntetések is hozzájárulhatnak a koronavírus terjedéséhez az Egyesült Államokban

Nagyvilág2020.07.10, 15:38

A feltételezések alapján azokban az amerikai nagyvárosokban, amelyekben a radikális baloldali tüntetések az utóbbi hetekben a legintenzívebbek voltak, a koronavírussal fertőzöttek számának a növekedése összefüggésben állhat a megmozdulásokkal. A témával kapcsolatosan több amerikai tévécsatorna és újság, így a Fox News és a National Review is foglalkozott. A Fox több-kevesebb sikerrel megkereste a leginkább érintett városok polgármestereit, akik szinte kivétel nélkül a baloldali Demokrata Párt politikusai. Ezen városvezetők elsöprő többsége tagadta az összefüggéseket a járvány terjedése és a tömegtüntetések között, de akadt kivétel iis. ...

A radikális baloldal a rend és a biztonság ellen van

Nagyvilág2020.07.09, 15:27

Az utóbbi évek magyarországi eseményeit tekintve, már ismerhetünk példát a közrend, a magyar állam és társadalom békessége elleni provokatív akciókra, politikai indíttatású szervezkedésre. Ezek a közrend elleni támadási kísérletek a jogrendszer alapjait képező legfontosabb elvek, intézmények feltétlen érvényesülését voltak hivatottak akadályozni, és ezáltal belpolitikai bizonytalanságot, akár alkotmányos válságot is előidézni - írja elemzésében a Századvég Alapítvány. Arról is írnak, hogy a nyugati baloldal morális válságát, a keresztény alapú társadalmi erkölcsi rendet, sőt a közrendet nyíltan támadó erőkkel, lázító aktivista csopoortokkal ...

Meggyalázták a kommunizmus áldozatainak épülő kanadai emlékművét

Nagyvilág2020.07.08, 15:01

Kanada fővárosában, Ottawában vélhetően radikális baloldali aktivisták gyalázták meg a kommunizmus áldozatainak az építés alatt lévő emlékművét. A rongálókat még nem sikerült elfogni.

Egy radikális baloldali vezető szerint a fehér emberek félállati, genetikailag defektes lények

Nagyvilág2020.07.08, 11:07

A Black Lives Matter (BLM) radikális baloldali mozgalom egyik társalapítója szerint a fehér emberek valójában félállati lények, és genetikailag defektesek is. Az elméletét a kanadai radikális baloldali aktivista genetikai magyarázattal próbálta meg levezetni, amibe belekeverte az emberek bőrszínéért felelős melanint is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Tombol a radikális baloldal Amerikában, 40 halott és 180 sérült ember a legutóbbi zavargások eredménye

Nagyvilág2020.07.07, 13:59

Legalább 40 ember meghalt, legkevesebb 200 pedig megsebesült a hétvégén a hétfő esti amerikai adatok szerint a demokrata vezetésű nagyvárosokban a radikális baloldali mozgalom által kirobbantott zavargásokban. Ezúttal az ürügyet a július 4-i függetlenség napja, a nemzeti ünnep adta. Az erőszak áldozatául esett Atlantában egy 8 éves kislány, Secoriea Turner, Chicagóban pedig egy 7 éves gyerek, Natalie Wallace. Nem mellesleg mindketten afroamerikai származásúak voltak. Az egyik meggyilkolt kislány apja megrendítő interjút adott. Közben, Washingtonban a Forradalmi Kommunista Párt aktivistái amerikai zászlókat égettek el. Donald Trump eelnök ...

A radikális baloldal szerint már a Kis hableány is rasszista

Nagyvilág2020.07.03, 18:30

Megrongálták Hans Christian Andersen nagy dán meseíró egyik művéből ismert kis hableánynak a koppenhágai tengerpartnál álló szobrát, és azt írták a talapzatára, hogy „rasszista hal". Az elkövetők vélhetően radikális baloldali aktivisták voltak.

Radikális baloldaliak felforgatták Londont, eközben a város vezetése rendőrellenes szervezetre szórja a pénzt

Nagyvilág2020.07.02, 20:06

A radikális baloldali tüntetések teljesen felforgatták London városát, miközben a rendőrség egyre kevesebb támogatást kap a liberális városvezetéstől. Ennek ellenére a szervezetben olyan embereket alkalmaznak sok pénzért, akiknek a rendőrök ellenőrzése a feladata, hogy kellően érzékenyek-e - írja a V4NA hírügynökség.

Ledöntött Kolumbusz- és Lincoln-szobor: folytatódik a radikális baloldal rombolása és történelemhamisítása

Nagyvilág2020.07.02, 19:03

A féktelen rombolás, az erőszak és a történelemhamisítás jegyében szerdán is folytatódott a radikális baloldal ámokfutása Amerika-szerte. Egyetlen nap leforgása alatt távolították el az Ohio állambeli Columbusból a nagy felfedező, Kolumbusz Kristóf emlékművét, a Konföderáció volt fővárosából, Richmondból „Stonewall" Jackson tábornok szobrát, illetve Mississippi állam történelmi zászlóját. Bostonban eldöntötték, hogy eltávolítják a rabszolgákat felszabadító Lincoln elnök szobrát. Megszólalt a seattle-i anarchisták által meggyilkolt egyik - egyébként afroamerikai - fiú apja. A könnyeivel küszködő férfi megrendítő interjút adott a Fox ...

Fegyverrel kergette ki egy házaspár az erőszakos tüntetőket a kertjéből, miután azok betörtek hozzájuk, de St. Louis ügyésznője a zavargók mellé állt

Nagyvilág2020.07.02, 15:14

Ismét utcára vonultak a radikális baloldal szimpatizánsai az amerikai St. Louis városában, és bementek egy magánterületre, ahol viszont egy házaspár nem hagyta magát, és fegyverekkel kergette el őket. Mark és Patricia McCloskey akciója nem tetszett a helyi körzeti ügyésznek, Kimberly Gardnernek, aki nyomozást rendelt el az incidens miatt. Gardner közismerten Soros György támogatását élvezi – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Az antiszemitizmus hasznos hülyéi

Itthon2020.06.27, 14:49

Cseh Katalin, a magyarországi globalisták pártjának (fedőnév: Momentum) európai parlamenti képviselője roppantmód zokon vette, hogy hírbe hozták antiszemitizmussal. A képviselő gyorsan kikelt magából, közölte, hogy mennyire tetszett neki Izrael, és hogy párja zsidó származású. Tehát előadta a Csubakka-védelmet, amelyben csak a lényeg sikkad el. Meg bármiféle tartalom.

Több amerikai városban folytatódott a fosztogatás és a káosz

Nagyvilág2020.06.03, 10:06

New Yorkban és Portlandban több összecsapás is volt a baloldali radikálisok és a rendfenntartók között. Több hónapos szervezés áll az erőszakos megmozdulások mögött.

Nem tudja és nem is akarja megfékezni radikális baloldali híveit Hadházy Ákos

Itthon2020.05.19, 15:11

Képtelen kordában tartani a radikális baloldali Hadházy Ákos az általa utcára hívott szélsőséges embereket. Hétfőn egyik híve belerúgott egy rendőrnőbe. Hadházy természetesen nem határolódott el az akciótól. A volt LMP-s képviselő az elmúlt években egyre szélsőségesebb akciókat hajt végre, így autójával el akart ütni egy újságírót. Miközben minden bokorban korrupciót lát, addig az adatvédelmi és vagyonnyilatkozati szabályokat nem képes betartani.

A radikális baloldali Hadházy Ákos által utcára hívott tüntető megrúgott egy rendőrnőt

Itthon2020.05.18, 23:28

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hivatalos személy elleni erőszak miatt előállította azt férfit, aki labdával megrúgott egy rendőrnőt a Hadházy Ákos által meghirdetett tüntetésen - derül ki a Police.hu-n közzétett információkból.

Gyökerek: a radikális baloldal működése

Itthon2020.05.07, 09:58

Manapság sokan csodálkoznak azon, hogy miként lehetséges magukat "radikális jobboldalinak" nevező pártok és erők „baloldaliakkal" való együttműködése. Nyilvánvalóan úgy, hogy a látszat és a retorika ellenére nem egymással szembenálló erőkről van szó - olvasható a Századvég legújabb tanulmányában. Az ember gyanakszik arra a magyarázatra is, hogy "a különféle szélsőségek vonzzák egymást", ugyanis a különféle szélsőségek sohasem, csak a hasonló vagy azonos szélsőségek vonzzák egymást. A Magyarországon is tapasztalható radikális politika forrásai ugyanott találhatók: a baloldali radikalizmusban - írják.

Előző
Következő