radikális baloldal

címke rss
Soros radikális baloldali feministái "lázadó" 13 éves lányokat is várnak a nyári táborukba

Soros radikális baloldali feministái "lázadó" 13 éves lányokat is várnak a nyári táborukba

Alig pár hete fogadta el az Országgyűlés a gyermekvédelmi törvénycsomagot, a Soros-szervezetek láthatólag mindent megtesznek azért, hogy igazolják annak szükségszerűségét. Feltehetően szándékos provokációból, a bírósági ügyek megindításának és ezzel a joggyakorlat kialakításának céljával tették közzé nyári tábor felhívásaikat Soros György magyarországi feminista szervezetei, a Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) és a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület). A törvényben ugyanis azt is rögzítették, hogy az iskolákban csak a nyilvántartásba vett személyek és szervezetek tarthatnának szexuális felvilágosíításról ...

Ledöntötték Kolumbusz szobrát Kolumbiában, Izabella királynő emlékművét meggyalázták

Nagyvilág2021.07.06, 18:26

Több radikális baloldali csoportosulás – köztük egy terrorszervezet – újraírná (értsd: meghamisítaná) Kolumbia történelmét a saját szélsőséges narratívájának megfelelően. Ennek jeléül a nemrég még polgárháború sújtotta latin-amerikai országban április óta radikális baloldali szobordöntögetési hullám söpör végig, amelynek keretén belül meggyalázzák, majd ledöntik az egykori konkvisztádorok emlékműveit, az őslakos indiánok sérelmeire hivatkozva. A rombolás áldozatául esett Amerika felfedezőjének, Kolumbusz Kristófnak több szobra is, noha Kolumbia éppen róla kapta a nevét. A szélsőségesek a világtörténelem egyik legjelentősebb női szemmélyiségének, ...

Tömegverekedés tört ki Los Angelesben, mert egy transznemű nő a péniszét mutogatta az uszodában - videó

Nagyvilág2021.07.05, 14:11

Összecsapások alakultak ki Los Angelesben annak következtében, hogy a magát nőnek képzelő férfi egy közfürdő női öltözőjét használta, ahol kislányok is voltak. Az egyik vendég szerint a „transznő" a kiskorúak előtt közszemlére tette a péniszét. A „transznő" védelmére kelő LMBTQ-, illetve radikális baloldali Antifa-aktivisták és a helyiek között tömegverekedésre került sor, mivel az ott lakók ellenezték, hogy „transznők" betegyék a lábukat női öltözőkbe.

A radikális baloldal eltávolította az egyik legnagyobb amerikai elnök szobrát New Yorkban

Nagyvilág2021.06.24, 22:47

Ezúttal az egyik legjelentősebb amerikai elnök, Theodore Roosevelt került a radikális baloldal támadásainak a kereszttűzébe. A szélsőségesek elérték, hogy az Egyesült Államokat felvirágoztató, nagyhatalommá tevő republikánus elnök szobrát eltávolítsák a New York-i Természettudományi Múzeum épületének a bejárata előttről. Szerintük ugyanis Roosevelt „a rasszista és gyarmatosító múlt szimbóluma", a szobor pedig a „fehér felsőbbrendűség" megnyilvánulása. A radikális baloldal miközben végképp eltörölné a nagy amerikai elnök emlékét, szobrot állított Brooklynban az új „hősüknek", a nyolcszorosan elítélt bűnözőnek, George Floydnak.

Egy konzervatív konferencia békés résztvevőire támadtak rá radikális baloldali aktivisták Denverben – videók

Nagyvilág2021.06.23, 19:33

A hagyományos nyugati konzervatív denveri konferenciára különböző radikális baloldali csoportosulásuk „rászervezték" a BLM-Antifa találkozót, amelynek résztvevői kiegészülve az erőszakos fellépéseikről hírhedt helyi kommunistákkal, rátámadtak a békés konzervatívokra. Végül a rendőrség megakadályozta, hogy komoly sérülésekkel járó összecsapás alakuljon ki a két tábor között. A konferencia több résztvevője neves újságíró volt, így ők élőben tudósíthattak a radikális baloldali erőszakról. A kommunisták győzelemként értékelték a békés konzervatívok megtámadását, és már újabb akciókra készülnek, például LMBTQ és BLM témákban.

Fehérellenes, rasszista LMBTQ-felvonulást tartanak Seattle-ben

Nagyvilág2021.06.22, 19:06

Seattle-ben olyan Pride-ot rendez három radikális baloldali szervezet, amelyen a fehérek csak jóvátételi díjnak nevezett fizetség ellenében vehetnek részt, míg a fekete és barna bőrű embereknek a részvétel ingyenes. A baloldali demokraták által vezetett Seattle önkormányzatának az emberjogi tanácsa ezt a fehérellenes akciót azonban nem tartja sem diszkriminatívnak, sem pedig rasszizmusnak. A chicagói leszbikus felvonulás szervezői pedig olyan bejegyzést tettek közzé, amely szerint egy LMBTQ-aktivista egy felgyújtott rendőrautón izraeli és amerikai zászlókat éget el. 

Radikális baloldali szobordöntögetési és szoborgyalázási hullám söpör végig Kanadán – fotók, videók

Nagyvilág2021.06.22, 10:12

Kanadában ismét megélénkült a radikális baloldal, ennek keretén belül folytatódik a történelemhamisítás, „a múltat végképp eltörölni" szlogen jegyében, ahogy az az Internacionáléban meg van írva. Kingstonban a helyi képviselő-testület eltávolította az államalapító miniszterelnök, John A. Macdonald szobrát, Edmontonban Winston Churchill nagy brit miniszterelnök, Victoriában pedig a város névadója, Viktória királynő emlékműveit gyalázták meg a szélsőségesek.

Radikális baloldaliak ledöntötték a kanadai oktatási rendszer megteremtőjének a szobrát - videó

Nagyvilág2021.06.11, 13:44

Radikális baloldali Antifa-aktivisták a torontói Ryerson Egyetem előtti téren az intézmény névadójának, Egerton Ryersonnak, a modern kanadai oktatási rendszer megteremtőjének előbb meggyalázták, majd pedig ledöntötték a szobrát. A felsőoktatási intézmény vezetése – engedve a radikális baloldal nyomásának – már közölte, hogy a szobrot nem fogják visszaállítani.

Eltávolítanák oxfordi diákok II. Erzsébet arcképét

Nagyvilág2021.06.10, 18:04

Az Oxfordi Egyetem keretén belül működő Magdalen College radikális baloldali hallgatói szerint a II. Erzsébet királynőt ábrázoló kép az Egyesült Királyság „gyarmati történelmét" szemlélteti. Véleményük alapján a portrét más művekkel kellene helyettesíteni – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség a brit Daily Mailre hivatkozva.

61 gyereket zaklatott szexuálisan a radikális baloldali BLM egyik vezetője

Nagyvilág2021.06.08, 10:56

62 személlyel szemben elkövetett szexuális jellegű bűncselekményekkel gyanúsítják a denveri iskolatanács tagját, Tay Andersont. A gyanú szerint a férfi áldozatai közül 61-en középiskolás kiskorúak lehetnek, a legfiatalabb 14 éves volt. A szexuális bűncselekmények köre a tapogatástól egészen a nemi erőszakig terjedhet ki. Anderson nem mellékesen a helyi radikális baloldali Black Lives Matter (BLM)-mozgalom és a Demokrata Párt tagja. A tavalyi, denveri BLM-megmozdulásoknak pedig ő volt a vezetője. Anderson egyébként tagadja a felhozott vádakat, de ennek ellenére mégis lemondott az iskolatanácsi tagságáról.

Belebukott a korrupciós botrányba a radikális baloldali BLM marxista vezetője

Nagyvilág2021.06.03, 15:50

Patrisse Khan-Cullors, a radikális baloldali Black Lives Matter Global Network Foundation (BLMGN) ügyvezető igazgatója a napokban bejelentette, hogy lemond a szervezetben betöltött vezetői tisztségéről. Döntését egy televíziótársasággal kötött szerződéssel és az új önéletrajzi könyve megírásával indokolta, de több amerikai konzervatív sajtótermék szerint távozásának valódi oka a sorozatos botrányai lehetnek. Khan-Cullors a szintén BLM-aktivista házastársával közösen ugyanis sokmillió dollárért vásárolt luxusingatlanokat, a gyanú alapján pedig a radikális baloldali szervezetnek szánt adományok elsikkasztásából fedezhették az ingatlannpiaci ...

Joe Biden már BLM-zászlókat rakat az amerikai nagykövetségekre

Nagyvilág2021.06.02, 18:31

Féltucat republikánus képviselő törvényjavaslatot terjesztett a Képviselőház elé, amely megtiltaná a politikai szimbólumok, így a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM)-mozgalom zászlójának a kifüggesztését az amerikai nagykövetségek épületére. A tervezet értelmében a jövőben kizárólag a csillagos-sávos amerikai nemzeti lobogót lehetne kihelyezni a külföldi diplomáciai képviseletek épületére. A republikánus politikusok javaslata mintegy válaszként értelmezhető Joe Biden demokrata elnök és külügyminisztere, Antony Blinken azon, a radikális baloldal irányába tett gesztusaira, hogy engedélyezték a BLM szimbólumának a kifüggesztését.

Óriási jobboldali előretörés Madridban: elbukott a baloldali puccskísérlet

Nagyvilág2021.05.07, 19:05

Regionális választásokat tartottak a spanyol fővárost is magában foglaló Madrid Autonóm Tartományban, amelynek eredményeképpen mindent elsöprő, nem várt mértékű jobboldali győzelem született. A számok alapján a konzervatív Néppárt (PP) több mint 20 százalékkal múlta felül a három évvel ezelőtti eredményét, a tartományi közgyűlésben pedig megvan a jobboldali többség a VOX nevű bevándorlásellenes párttal együtt, tehát a legfontosabb spanyol tartományt továbbra is a baloldal által lefasisztázott fiatal konzervatív nő, Isabel Díaz Ayuso (PP) fogja vezetni. A madridi baloldal számára totális összeomlást hozó választás kimenetelét a spanyyol ...

A radikális baloldali BLM mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Trump újra indulhasson

Nagyvilág2021.05.05, 20:07

A Black Lives Matter (BLM)-mozgalom publikálta a honlapján „Vess véget a fehér felsőbbrendűségnek" címmel azokat a követeléseket, amelyeket az „igazságosság" jegyében az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormányának a radikális baloldal szerint teljesítenie kell – közölte a TheBlaze TV.

Május elseje alkalmából tombolt a radikális baloldali erőszak a nagyvárosokban

Nagyvilág2021.05.03, 08:41

Dacára a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozásoknak, különböző radikális baloldali szervezetek (Antifa, BLM, Black bloc, anarchisták) a világ nagyvárosaiban ismét utcára vonultak, erőszakos jellegű megmozdulásokat rendezve. Sok helyen rátámadtak a rendőrökre és gyújtogattak. Az évtizedekre visszamenő hagyományoknak megfelelően a radikális baloldal a legjelentősebb demonstrációját Párizsban tartotta, de komoly botrányokra került sor Berlinben, Torinóban és Isztambulban is. Londonban pedig valamennyi szélsőséges csoportosulás felvonult, így tiltakozva a rendőrség hatáskörét kiterjesztő törvénycsomag ellen. Az Egyesült Álllamokban ...

Most luxusnyaralásokkal bukott le az amerikai radikális baloldal fehérgyűlölő vezetője

Nagyvilág2021.04.29, 18:45

Oknyomozó újságírók kiderítették, hogy a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM)-mozgalom vezetője, a nemrég ingatlanbotrányba keveredő Patrisse Khan-Cullors közel 26 ezer dollárt (7,8 millió forint) költött el különböző találkozók költségeinek kifizetésére, amelyekre Malibu exkluzív tengerparti luxusüdülőhelyein került sor. Patrisse Khan-Cullors mint a BLM "börtönreform munkacsoportjának"  elnöke személyesen találkozott a tengerparti luxusüdülőkben az úgynevezett jogvédőkkel, e számlákat pedig - hivatalosan - Khan-Cullors önéletrajzi könyve társszerzőjének, Asha Bandelének a cége egyenlítette ki. Ennek a cégnek ugyanakkor a BLLM ...

Luxusingatlant vett és sikkasztott a BLM vezetője, de a Facebook nem engedi terjeszteni a botrányt

Nagyvilág2021.04.20, 17:53

Ismét cenzúrázza a jobboldali tartalmakat a Facebook, a közösségi oldal most éppen a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM)-mozgalom egyik vezetőjének, Patrisse Khan-Cullorsnak a gyanús ingatlanvásárlási ügyeit feltáró New York Post-cikk megosztását tiltotta le. Ugyanígy járt a hírt átvevő brit Daily Mail is. Közben kiderült, hogy Kentucky állam egyik fekete, demokrata képviselőnője, Attica Scott Breonna Taylor tavalyi lelövése ürügyén most pénzgyűjtést indított az áldozat családja nevében, csak arról éppenséggel a család nem tudott. Breonna Taylor anyja, Tamika Palmer szerint a demokrata politikus a BLM-en keresztül a lánya ttragikus ...

A radikális baloldal szerint már az is rasszizmus, ha az iskolában tejet adnak a gyerekeknek

Nagyvilág2021.04.16, 18:12

Rasszista és a környezetre is káros az, ha a gyerekeknek sok tejterméket adnak az iskolában, ezt állítja egyre hangosabban a radikális baloldal. A V4NA nemzetközi hírügynökség most egy klímaaktivistát idéz, aki arra hivatkozik, hogy az ázsiaiak és feketék nagy része laktózérzékeny - ezért diszkrimináció,  ha a gyerekek sokszor kapnak tejet és sajtot (ezek szerint az sem számít, ha az laktózmentes).

Meggazdagodott az amerikai radikális baloldal fehérgyűlölő vezetője, miközben mozgalmából eltűnt 90 millió dollár

Nagyvilág2021.04.16, 13:34

Közleményt adott ki a Black Lives Matter (BLM)-mozgalom a radikális baloldali szervezet társalapítója és ügyvezető igazgatója, Patrisse Khan-Cullors nagy sajtóvisszhangot, és ennek nyomán komoly botrányt kiváltó ingatlanügyeiről. Az eddig nyilvánosságra került vádak közül a BLM lényegében semmit sem cáfolt, helyette a „rendszerszintű rasszizmusról" és a „fehér felsőbbrendűségről" beszélt. Közben a radikális baloldali szervezet New York-i vezetője, Hawk Newsome egy nyilatkozatában vagyonosodási vizsgálatot követelt Khan-Cullorsszal szemben, értékelése alapján „a magát képzett marxistának valló vezetőjük ingatlanügyei aláássák a BLM h ...

Fegyverrel akart kirabolni és fojtogatott egy nőt a véletlenül lelőtt fekete férfi

Nagyvilág2021.04.14, 21:56

Folytatódnak a radikális baloldal erőszakos megmozdulásai a nagyobb amerikai városokban, annak ürügyén, hogy egy fehér rendőrnő véletlenül lelőtte a 20 éves Daunte Wrightot. A meghalt fekete férfi büntetett előéletéről folyamatosan újabb részletek kerülnek nyilvánosságra, a legfrissebb információk alapján fegyverrel akart kirabolni egy nőt, akit fojtogatott is. Az esetet követően a bíróság óvadék ellenében helyzete szabadlábra a férfit, de ő a törvényszék által kiszabott feltéteket több alkalommal megszegte, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Mindezek dacára a radikális baloldal „hősként és mártírként" ünnepli őt.

Megint boltokat foszt ki, rendőrségeket ostromol a radikális baloldal az Egyesült Államokban

Nagyvilág2021.04.13, 19:33

Ismét erőszakos tüntetések törtek ki az Egyesült Államokban egy fekete férfi halála miatt. A 20 éves Daunte Wrightot véletlenül lőtte le egy fehér rendőrnő igazoltatás közben. Később kiderült, hogy a fekete férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben lőfegyver illegális birtoklása miatt, a bíróságon is meg kellett volna jelenjen, de nem ment el. Az esetet kihasználva a radikális baloldali Black Lives Matter és az Antifa utcára hívta szimpatizánsait, akik Minneapolis közelében két alkalommal is megtámadtak egy rendőrkapitányságot, ezt követően pedig legalább 20 boltot kiraboltak. A megmozdulások átterjedtek Seattle-re, Washingtonra, PPortlandre ...

Luxusházakat vásároltak a radikális baloldali Black Lives Matter-mozgalom vezetői

Nagyvilág2021.04.12, 13:38

A radikális baloldali mozgalom társalapítója, a Black Lives Matter Global Network Foundation (BLMGN) igazgatója, Patrisse Khan-Cullors 1,4 millió dollárért (420 millió forint) vásárolt magának luxusingatlant Los Angeles megye „legfehérebb", kizárólag gazdagok által lakott részén. Emiatt a radikális baloldali fekete nő komoly kritikákkal szembesült, sokan képmutatással vádolják. Közben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a vele házasságban élő nő, a fekete kanadai Janaya Khan szintén ingatlanokkal foglalkozik, csak az Egyesült Államokban három luxuslakást birtokol, a Bahamákon pedig a feleségével közösen rendelkezik egy luxusvillával, ameelynek ...

Beethoven és Mozart betiltását követeli a radikális baloldal Oxfordban

Nagyvilág2021.04.07, 17:15

Sajtóinformációk alapján az angliai Oxfordi Egyetem Zenetudományok Karán tanárok egy csoportja azt tervezi, hogy eltávolítja a tantervből a „fehér gyarmatosítóknak" bélyegzett klasszikus zeneszerzőket, tehát tiltólistára kerülhet Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig van Beethoven és Franz Joseph Haydn, illetve Johann Sebastian Bach. Mindez a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM)-mozgalom nyomására történhet.

Strasbourg szélsőbaloldali polgármestere a francia adófizetők pénzéből építi Európa legnagyobb mecsetjét

Nagyvilág2021.03.30, 16:36

Francia kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt azon a véleményen vannak, hogy elfogadhatatlan, amit Strasbourg radikális baloldali, úgynevezett zöldpárti polgármestere tesz. Jeanne Barseghian ugyanis a helyi adófizetők pénzéből az iszlamizmus franciaországi terjedését finanszírozza azáltal, hogy támogatja Európa legnagyobb mecsetjének a megépítését. A legjelentősebb ellenzéki párt, a Nemzeti Tömörülés egyik politikusa petíciót indított az épülő mecset adófizetői pénzből történő támogatása ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megtámadott egy rendőrőrsöt, rendőrautókat gyújtott fel a radikális baloldal Angliában – videó

Nagyvilág2021.03.23, 20:02

A brit rendőrség hatáskörét jelentősen kiterjesztő reformcsomag ellen tiltakoztak vasárnap a radikális baloldaliak, akiknek jelentős része a brit Munkáspárt szimpatizánsa. A koronavírus-járvány dacára, Bristol városában a szélsőségesek hozzávetőlegesen 5 ezer embert vittek az utcára, sokan közülük nem viseltek maszkot. A radikálisok és a hozzájuk csapódó csőcselék több rendőrautót is felgyújtott, illetve megrohamozták az egyik rendőrőrs épületét, de végül nem sikerült azt elfoglalniuk. Az erőszakos megmozdulás alatt hat, szolgálatot teljesítő rendőr sérült meg, ketten súlyosabban. 

Tombol a radikális baloldali történelemhamisítás: a Nagy-Britanniát szimbolizáló harcos nő, az ősi kelta Britannia fekete lett

Nagyvilág2021.03.21, 18:53

A brit Királyi Pénzverde a teljesen félreértelmezett, radikális baloldali „egyenlőség" jegyében fekete nőként ábrázolja az ország szimbólumát, az ősi kelta harcos Britanniát. A pénzverde korábban soha nem jelenített meg egyik emlékérmén sem színes bőrűeket, ezen fognak most változtatni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a The Sunra hivatkozva. Mindez a múlt tudatos meghamisításának minősíthető, hiszen köztudott, hogy az ősi kelta uralkodónők nem voltak feketék.

Elárasztja a francia egyetemeket a radikális baloldali ideológia és a szélsőséges iszlamizmus

Nagyvilág2021.03.02, 18:51

Több párizsi egyetemen nyílt harc folyik, amely teljesen felforgatja az oktatást, és amely akkor kezdődött, amikor Samuel Paty meggyilkolása után Jean-Michel Blanquer az „iszlám-baloldalt" jelölte meg bűnösnek. Azaz, amikor Macron egyik minisztere a franciaországi szokásoktól eltérően nem gyáván azt mondta, hogy csak jaj, nehogy túllőjünk a célon, hanem egyértelműen fogalmazott. Azt mondta, hogy ideológiai értelemben a szélsőséges iszlamizációval keveredő radikális baloldal a felelős a történelemtanár meggyilkolásáért. (Ahogy az Origo beszámolt róla: egy muszlim bevándorló a nyílt utcán, Párizs egyik elővárosában lefejezett egy tanáárt, ...

Radikális baloldali tanárok William Shakespeare összes művét ki akarják tiltani az iskolákból

Nagyvilág2021.03.02, 19:38

Tovább terjed a liberális őrület az Egyesült Államokban, ahol most éppen William Shakespeare ellen fogott össze több tanár, mivel véleményük szerint a drámaíró rasszista volt, és a fehér felsőbbrendűséget népszerűsítette. A tanárok szerint ezért modern írok műveire kellene cserélni az olyan korszakalkotó írásokat, mint a Hamlet, a Rómeó és Júlia vagy éppen a Szentivánéji álom.

A szlovén kommunista baloldal Brüsszel segítségével próbálja támadni Jansa miniszterelnököt

Nagyvilág2021.02.26, 22:07

A szlovéniai radikális baloldallal összefogva támadja Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, illetve a brüsszeli Politico egyik magát politikai aktivistának képzelő újságírója, Lili Bayer (ő írja így alá a cikkeket) a nemzeti-konzervatív Janez Jansa szlovén miniszterelnök vezette kormánykoalíciót. Támadásaik kereszttüzében az általuk féltett, döntőrészt a kommunista gyökerű fővárosi értelmiség kezében lévő szlovén sajtó helyzete áll. A dolog odáig fajult, hogy megszólalt a témában az Európai Bizottság szóvivője, Janez Jansa pedig a valótlanságokat cáfolva levelet intézett Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz. A témával kappcsolatosan ...

Tovább folytatódik a radikális baloldali erőszak Barcelona utcáin - videó

Nagyvilág2021.02.25, 16:00

Egy hét után sem csitulnak Katalóniában az erőszakos jellegű tüntetések a radikális baloldali, de az iszlamista terrorizmust is magasztaló Pablo Hasél rapper szabadon engedéséért; szerdára virradó éjszaka ismét rátámadtak a szélsőségesek a rendőrökre Barcelona utcáin, így az összetűzések állandósultak. Pablo Hasélt 2011 óta többször elítélték már terrorizmust dicsőítő posztjai és dalszövegei, újságírók és bírósági tanúk ellen elkövetett erőszakos bűncselekményei, valamint a spanyol állam és korona rágalmazása miatt, ám büntetéseit rendszerint felfüggesztették, egészen mostanáig. A rapper letartóztatása a madridi baloldali kormánykoaalíción ...

Lyon radikális baloldali polgármestere betiltotta a város iskolai menzáin a húst

Nagyvilág2021.02.25, 08:39

Grégory Doucet, Lyon radikális baloldali, zöldpárti polgármestere ismét támadást intézett a francia hagyományok ellen. A korábban a katolikus ünnepek és a Tour de France elleni provokációival ismertté vált politikusnak ezúttal az iskolai menzákkal volt ideológiai alapú problémája, így be is tiltotta a húst, illetve a húsos ételek forgalmazását az állami oktatási intézményekben. A városvezető rendelkezése általános felháborodást váltott ki, nemcsak a jobboldalon, de Macron hívei körében is. Sokak szerint ez egy újabb kísérlet a radikális baloldal részéről a társadalom ideológiai alapú átnevelésére, nem mellékesen pedig támadás a franncia ...

Washington felgyújtásával fenyegetőzve vonult utcára a radikális baloldal – videók

Nagyvilág2021.02.08, 13:51

Ezúttal a szövetségi fővárosban, Washingtonban vonult fel több radikális baloldali csoportosulás, köztük az erőszakos fellépéseiről hírhedt Antifa, a Black Lives Matter (BLM) és a hozzájuk kötődő LMBTQ-szervezetek. A szélsőségesek törtek-zúztak, rátámadtak a rendőrökre, miközben Washington felgyújtásával fenyegetőztek. A radikális baloldal vélhetően Joe Biden megválasztása ellenére is azért vonul fel rendszeresen, hogy nyomást gyakoroljon a demokrata elnökre annak érdekében, hogy véletlenül se húzzon középre, hanem az ő szélsőséges terveiket valósítsa meg.

Terroristákat mentegető rendőrgyűlölőt neveztek ki az amerikai külügyminisztériumban

Nagyvilág2021.02.03, 18:30

A Biden-kormányzat által az amerikai Külügyminisztérium helyettes szóvivőjének kinevezett afroamerikai Jalina Porter néhány éve arról írt a közösségi oldalán, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonságára nézve nem az Iszlám Állam terroristái, az orosz hackerek vagy bármely külső erő, hanem az amerikai rendőrök jelentik a legnagyobb veszélyt, mert – szerinte – a rendvédelmi szervek népirtást hajtanak végre a feketék ellen. A LinkedIn-profilja alapján Porter egyébként szimpatizál a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalommal. A BLM és az Antifa rendőrellenes gyűlöletkeltésének engedelmeskedve 2020-ban számos demokrata vezeetésű ...

Soros György bevásárolta magát az amerikai igazságszolgáltatási rendszerbe

Nagyvilág2021.01.29, 13:17

Amerikai oknyomozóknak és szakértőknek is feltűnt, hogy Soros György az elmúlt években több millió dollárral segített hatalomra olyan helyi politikusokat, ügyészeket, akiknek hála neki is beleszólása lesz az amerikai igazságszolgáltatási rendszerbe. Elsősorban a radikális baloldali bűnözök (BLM-, Antifa-aktivisták) felmentése élvez prioritást Soros számára, de hosszabb távon a teljes igazságszolgáltatási rendszer átalakítása a milliárdos fő célja – hívja rá fel a figyelmet tényfeltáró cikkében a Tűzfalcsoport.

Radikális baloldali utcai háborúk és pusztítások Joe Biden beiktatása után - videók

Nagyvilág2021.01.22, 19:33

Amerikai sajtóbeszámolók szerint Joe Biden demokrata párti elnök beiktatása után radikális baloldali zavargásokra került sor az Antifa részéről a demokrata vezetésű Portland, Seattle és Denver nagyvárosokban. Az Antifa ugyanis radikalizmust vár Bidentől, az aktivistáik szándékukat pedig úgy fejezték ki, hogy amerikai és Biden-zászlókat égettek, épületeket támadtak meg, illetve boltok kirakatait törték be. Közben Iowa állam egyik republikánus szenátora felszólította az új amerikai elnököt, hogy ítélje el a radikális baloldali erőszakot, de ő nem hajlandó megszólalni a belpolitikai szempontból – számára – rendkívül érzékeny témában.

A radikális baloldal szerint a fekete rabszolgákat felszabadító Lincolnnak nem számítottak a fekete életek

Nagyvilág2020.12.18, 17:08

A San Francisco baloldali, demokrata vezetésének alárendeltségében működő tankerület a radikális baloldal óhajának megfelelően úgy döntött, hogy átnevezi az állami fenntartásban lévő neves középiskolát, az Abraham Lincolnt, mert az önkormányzat értékelése szerint „Lincolnnak nem számítottak a fekete életek, és az intézkedései többsége ártott az indiánoknak”. Arról ugyanakkor egyáltalán nem beszélnek, hogy a nagy amerikai elnökhöz kötődik a fekete rabszolgák felszabadítása, Lincoln leginkább erről vált híressé. Ezenkívül még 44 oktatási intézmény kap új nevet, többek között a George Washington, Theodore Roosevelt, Herbert Hoover elnöökökről, ...

Lövöldözések, bandaháborúk törtek ki az Egyesült Államok több nagyvárosában, mert a baloldali vezetés leépítette a rendőrséget

Nagyvilág2020.12.17, 23:17

A George Floyd halála ürügyén utcára vonuló radikális baloldali szervezetek, mint a Black Lives Matter (BLM) és az Antifa már június óta követelik az amerikai nagyvárosokban a rendőrség költségvetésének jelentős mértékű csökkentését, szélsőséges esetekben a finanszírozás teljes körű megvonását, ami a rendőrség felszámolásával járna. Bár ez utóbbira néhány kivételtől eltekintve (például Minneapolis) nem került sor, számos, a baloldali demokraták vezette amerikai nagyváros drasztikusan csökkentette a rendőrség költségvetését, ennek eredménye pedig a lövöldözések számának a drámai mértékű emelkedése lett. A Post Millennial összefoglalóója ...

Terrortámadásra készült hét szélsőbaloldali aktivista Franciaországban, letartóztatták őket

Nagyvilág2020.12.12, 21:01

„Szélsőbaloldali terroristák rendőrök ellen terveztek merényletet. Ezzel támadást intéztek a köztársaság egyenruhája ellen, az ellen, ami még az útjukban áll azon az úton, amely diktatúrához és káoszhoz vezet " - írta Twitter üzenetében Éric Ciotti, a Republikánusok parlamenti képviselője. (Éric Ciotti korábban Nicolas Sarkozy pártjának, az UMP-nek volt a biztonságért felelős nemzeti titkára, számos, Franciaország biztonságosabbá tételét célzó törvényjavaslat kidolgozója és előterjesztőjeként is népszerű konzervatív politikus)

Ismét szeparatista zónát alakított ki az amerikai radikális baloldal, ezúttal Portlandben

Nagyvilág2020.12.12, 14:51

Sajtóbeszámolók szerint két radikális baloldali szervezet, a Black Lives Matter (BLM) és az Antifa Portlandben, a seattle-i, júniusban létező Capitol Hill Autonomous Zone (CHAZ)/Capitol Hill Organized Protest (CHOP) mintájára „kikiáltott" egy anarchista-szeparatista zónát, amelynek területe folyamatosan bővül. A rendőrök velük szemben már két alkalommal is felléptek, nem sok sikerrel. Minden egy illegális lakásfoglalással kezdődött.

Már a hálaadás ünnepét is támadja az újabb szobrokat ledöntő és meggyalázó amerikai szélsőbaloldal

Nagyvilág2020.12.02, 14:01

Az amerikai radikális baloldal most éppen a hálaadás napját vette célba, azzal a szándékkal, hogy „dekolonizálja" az ünnepet, mivel – ahogy egy egyetemi tanárnő kifejtette – az „gonosz, rasszista, hazug és a fehér felsőbbrendűség jelképe". Közben ledöntötték George Washington minneapolisi szobrát, Abraham Lincoln Washington állambeli emlékművét pedig meggyalázták, mivel a hálaadás ünnepének meghonosításában mindketten kulcsfontosságú szerepet játszottak. Más radikális baloldaliak Donald Trump elnök hazafias oktatást bevezetni kívánó terveit támadják.

Halállal fenyegetik a Joe Biden fiának korrupciós botrányát nyilvánosságra hozó informatikust - tovább tombol a radikális baloldal Amerikában

Nagyvilág2020.11.28, 12:23

Sokan abban reménykedtek, hogy miután Joe Bident megválasztják az Egyesült Államok elnökének, a radikális baloldali erőszakhullámnak, gyújtogatásnak, fosztogatásnak is vége lesz, hiszen a szélsőségesek elérték céljukat: egy demokrata politikus kerül a Fehér Házba. Ez azonban nem következett be, a radikális baloldal ismét utcára vonult és erőszakkal fenyeget. Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy Biden a demokraták mérsékelt szárnyához tartozik, a mérsékeltekkel pedig le akarnak számolni a radikális baloldaliak, másrészt az Antifa nem pártlogikát követ, hanem az anarchokommunizmusban hisz, és ebből kifolyólag rombolni akar. Nem melléékesen ...

Muszlim demokrata képviselő támadja Biden külügyminiszter-jelöltjét, mert zsidó

Nagyvilág2020.11.24, 20:05

A radikális baloldali demokrata női politikust, a palesztin migráns hátterű, iszlám vallású Rashida Tlaibot ismét antiszemitizmussal vádolják, mert durva kritikával illette a Joe Biden által megnevezett leendő külügyminisztert, a zsidó származású Anthony Blinkent. A szélsőséges képviselőnő azt írta a közösségi oldalán: reméli, hogy Blinken megnevezése ellenére ő továbbra is támadhatja Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerinte „rasszista és embertelen" politikáját. Tlaib reakciója egy újabb jele annak, hogy a Demokrata Párton belül egyre erősödik a radikális baloldal.

Egy amerikai radikális baloldali tervezet szerint bíróságok helyett kommunák döntenének a bűnözők büntetéséről

Nagyvilág2020.11.22, 14:54

A seattle-i KOMO News, a Fox és a Post Millennial információi alapján a washingtoni King megye önkormányzata a radikális baloldal kívánságnak megfelelően megszavazta egy olyan igazságügyi reform kidolgozásának a finanszírozását, amely értelmében a nem erőszakos bűncselekmények elkövetőit nem állítanák bíróság elé, hanem a helyi „kommunák" ítélkeznének az ügyükben. Ez a tervezet egyébként csak az első bűncselekményüket elkövetőkre vonatkozna. A kerületi ügyész és a demokrata megyei önkormányzati vezető kezdeményezését számos kritika érte.

Levelet írtak a szélsőbaloldali amerikai aktivisták Bidennek, kérik a jutalmukat az utcai háborúkért

Nagyvilág2020.11.14, 09:01

Az erőszakos megmozdulásokért és rombolásokért felelős, radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) társalapítója levelet írt a demokratáknak, amiben az áll, hogy mivel segítettek nekik a győzelemben, most kérik a jutalmukat, ráadásul komoly elvárásaik vannak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ugyanakkor a demokraták megosztottak abban, hogy a szélsőbaloldal mennyit is segített nekik, sokan úgy vélik, hogy a mérsékeltebbek éppen a radikális baloldali szervezet miatt vesztettek el fontos és biztosnak vélt képviselői helyeket, és ezért nem tudták átvenni a szenátus irányítását. Az viszont egyértelműen bebizonyosodott, hogy a széllsőbaloldal ...

Amerikai zászlót éget és fosztogat a radikális baloldal a botrányos elnökválasztás után - videók

Nagyvilág2020.11.06, 11:17

Noha még nincs meg az elnökválasztás végeredménye, a radikális baloldal ezzel kevésbé törődik, ehelyett az utcára vonulva rombol és fosztogat. A demokrata politikusok úgy tesznek, mintha tudomást sem vennének erről.

Trump jó szereplése miatt máris utcára vonult a radikális baloldal, verekedtek is

Nagyvilág2020.11.04, 17:30

A radikális baloldal úgy tűnik, hogy képtelen elfogadni a választások eddigi részeredményeit, mert azok Trump győzelmét vetítik előre. Elégedetlenségüket ezúttal is az utcán fejezték ki.

Megint egy lelőtt fegyveres bűnözőre hivatkozva őrjöng az amerikai radikális baloldal

Nagyvilág2020.10.31, 15:08

Az amerikai Washington államban lévő Vancouverben (nem összetévesztendő a kanadai nagyvárossal) azt követően szabadultak el az indulatok, hogy a rendőrök lelőttek egy rájuk támadó fekete drogdílert. Ezt követően a helyi, illetve a Portlandből érkező radikális baloldali BLM- és Antifa-aktivisták randalíroztak a városban, amerikai zászlót égetve. Közben tovább csökkent a különbség Joe Biden és Donald Trump támogatottsága között. Az egyik legfontosabb billegő államban, Floridában pedig káosz alakult ki a levélszavazatok körül.

A radikális baloldalt segítené Joe Biden győzelme a republikánusok fekete, női képviselőjelöltje szerint

Nagyvilág2020.10.30, 13:41

A Newsmaxnak adott interjút az amerikai sajtó által a Republikánus Párt új, fekete ikonjának nevezett Kimberly Klacik, aki az évtizedek óta demokrata párti politikusok által irányított Baltimore-ban indul a választáson.

Az amerikai szélsőbaloldal szerint már az ókori római császárok is a fehér felsőbbrendűség szimbólumai

Nagyvilág2020.10.30, 11:31

Octavianus-Augustus és Marcus Aurelius nagy római császárok szobrainak az eltávolítását követeli az amerikai Brown Egyetem campusáról egy szélsőbaloldali diákokból álló bizottság. Érvrendszerük szerint a római császárok emlékművei „a fehér felsőbbrendűség" és a „gyarmatosítás szimbólumai".

Újabb utcai háborúkat robbantott ki a szélsőbaloldal az Egyesült Államokban a választások közeledtével

Nagyvilág2020.10.29, 10:16

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a pennsylvaniai Philadelphiában hétfő délután a rendőrök lelőttek egy Walter Wallace Jr. nevű, büntetett előéletű fekete férfit, mert az a többszöri felszólítás ellenére sem dobta el a kését, sőt megpróbált rájuk támadni. Walter Wallace lelövéséről több járókelő felvételt készített, amelyek aztán felkerültek a közösségi oldalakra, ezek ürügyén hétfő este és kedden is demonstrációkat szerveztek különböző szélsőbaloldali mozgalmak. Hétfőn még csak Philadelphiában voltak demonstrációk, de keddre már átterjedtek más nagyobb amerikai városokra is.

Előző
Következő