Ráday utca

címke rss

Baranyi Krisztina több mint 100 millió forintot szedne be a leégett kollégium újjáépítése után

Itthon2020.02.20, 11:23

A Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzat több mint 100 millió forintot szedne be a tavaly januárban leégett Ráday utcai református kollégium újjáépítése után - ezzel indokolja a Fidesz, hogy a kiemelten közérdekű beruházásokat és építkezéseket kivonnák az önkormányzatok fennhatósága alól.

Kiderült, hogy miért nem kerülnek előzetesbe a Ráday utcai gyújtogatók

Itthon2019.02.02, 10:22

Január 23-án kigyulladt a Károli Gáspár Református Egyetem budapesti, Ráday utcai kollégiuma. Pénteken az üggyel kapcsoltban sajtótájékoztatót tartottak, ahol kiderült, hogy tinédzserek szándékosan gyújtogattak. Borbély Zoltán jogász az M1-en beszélt arról, hogy miért nem került előzetesbe a két tinédzser.

A Ráday utcai kollégiumban keletkezett tüzet szándékos gyújtogatás okozta

Archívum2019.02.01, 19:33

Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma, amelynek során egy ember életét vesztette – közölte Budapest rendőrfőkapitánya pénteken a budapesti sajtótájékoztatón.

Használhatatlanná vált a kigyulladt Ráday kollégium

Itthon2019.01.24, 17:18

A Ráday utcai kollégium a szerda esti tűz miatt használhatatlanná vált, a diákokat sikerült elszállásolni, a vizsgaidőszakot felfüggesztették – jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Füst gomolygott a Ráday utcában

Itthon2015.01.08, 11:29

 Füst gomolygott a Ráday utca egyik éttermében, két ember orvosi ellátásra szorult a helyszínen.

Virágünnep és Szentivánéj a Ráday utcában

Travelo2017.12.10, 15:09

Virágünnep és Szentivánéj a Ráday utcában

A Kultiplex nem költözne

Vendégszoba2008.02.22, 20:52

A kilencedik kerületi önkormányzat által felajánlott épületek nem felelnek meg a Ráday utca szomszédságából kiebrudalt alternatív szórakozóhely céljainak, ám a Kultiplex nem is adta még fel a reményt, hogy maradhat a Kinizsi utcában. Ezt mind Dirner Lászlótól, a Kuliplex ügyvezető igazgatójától tudtuk meg, aki a Vendégszobában úgy válaszolt az olvasók kérdéseire, mintha kulturális fejlesztésekért felelős projektmenedszereket győzködne a "Kulti" fontosságáról. Ahogy köztudott, a Kultiplex a város egyik legbékésebb szórakozóhelye, a nyugdíjasok kívülről gyönyörködhetnek az épületben, parkban elszórt injekcióstűk pedig nincsenek. Mégiss ...

Sentimento

Nyárigo 20042004.05.26, 10:53

Két szint, hangulatos félhomály, az objektum előtt pedig piros napernyők alatt lehet örülni a sörnapnak. A Ráday utca egyik legészakibb, ezáltal igen marginális pontja ez a kényelmes, szövetbevonatú székes, kiülős résszel rendelkező üzemegység.

Memoár

Nyárigo 20042004.05.26, 10:51

A mediterrán jellegű, fehérre meszelt falakkal rendelkező egység annyira új, hogy még melósok keverik a malter a belső teraszon. A Ráday utcában található lokál egészen friss szín a palettán, június közepén nyitott, előzőleg cukrászda üzemelt a helyén.

Castro Bisztró

Nyárigo 20042004.05.24, 16:24

Fidel nem figyel a sarokból, nem rázzák mulatt kubai nők, nem igazi a Havanna-feeling de attól még nem rossz hely. A Castro egy hangulatos krimó a Ráday utcán, Kálvin tér felé haladva a bal oldalon (ilyen névvel, hol máshol?).

Kulturális fesztiválsorozat a Ráday utcában

Kultúra2004.03.30, 17:45

Az elmúlt években a Ráday utca példamutató módon több kulturális fesztiválnak is otthont adott, a felújított, éttermekkel, kávézókkal benépesített városrész élen jár a múlt századelő Budapestjét idéző kávéházi kultúra felélesztésében. A Ráday utca idén is a főváros egyik üde színfoltja lesz, áprilistól októberig szinte egymást váltják a kortárs művészeteket bemutató rendezvények.

Sétálóutca lesz a Király utcából

Itthon2003.07.16, 13:59

A Ráday utcához hasonlóan csökkentett forgalmúvá alakítják a Király utcát. Idén megkezdődik a Király utcában a házak felújítása is, ezt követően alakítják majd sétálóutcává. Az idei városrehabilitációs program keretében a VII. kerületben 263 társasház újulhat meg.

Ferencvárosi könyvfesztivál a Ráday utcában

Szórakozás2003.06.18, 16:34

Június 13-15. között kerül megrendezésre a Ráday utcában a Ferencvárosi könyvfesztivál. Míg az ünnepi könyvhét a kiadók seregszemléje, addig a Ráday utcai fesztiválon a szervezők elsősorban a könyveket és szerzőiket kívánják megismertetni az érdeklődőkkel.

Kiraboltak egy pénzváltót a belvárosban

Itthon2003.01.29, 13:18

Két álarcos felfegyverzett férfi kirabolt egy pénzváltót a Ráday utcában. Egyelőre nem tudni, mennyi pénzt zsákmányoltak.

Irodalmi estek a Ráday utcában

Szórakozás2002.01.29, 09:45

Február 14-én indul a ferencvárosi Ráday utcai Star Caféban Mesterkurzus címmel az az irodalmibeszélgetés-sorozat, mely hat Kossuth-díjas író és költő életművébe enged bepillantást. A sorozat első vendége Esterházy Péter lesz.

Előző
  • 1
Következő